Érd mai területén a legrégebbi idők óta megtalálhatók az emberi élet nyomai. A Fundoklia - völgyben tárták fel 1963-64-ben Gáboriné-Csánk Vera, a Budapesti Történeti Múzeum régésze vezetésével a neandervölgyi ősember vadásztelepét. A kb. 50 ezer évvel ezelőtt itt megtelepedett ember pattintott kőeszközei alapján az itteni kultúrát a franciaországi mousterienhez sorolták. A mintegy 50 ezer állatcsont és fog feldolgozását Kretzoi Miklós végezte, aki megállapította, hogy a vadászott több mint 30 állatfaj között a barlangi medve elejtése volt jellemző. Rajta kívül kerültek elő gyapjas orrszarvú, mamut, barlangi hiéna, barlangi oroszlán, gímszarvas, rénszarvas és más fajok maradványai is. Az anyag egy része visszakerült Érdre és a Magyar Földrajzi Múzeum érdi témájú kiállítási termében tekinthető meg.

Az Óváros feletti Kakukk-hegy folytatását képező Sánc-hegyen, miként neve is mutatja, bronzkori (Kr.e. 1600 körüli) földvár nyomai láthatók, ahol később a rómaiak is őrtornyot tartottak fenn. Kissé távolabb Százhalombatta felé kora-vaskori (Kr.e. 650-550 táján épült) ún. hun-halmok néven ismert halomsírmező található. Hunoknak tulajdonítása Luczenbacher János (1796-1871) régész nevéhez fűződik, aki 1847-ben hét halmot ásatott meg és itteni sikeres munkálkodása emlékére magyarosította nevét Érdyre. Példáján fellelkesedve Érd első helytörténetírója, Kereskényi Gyula (1835-1911) plébános is végzett ásatást a halmokon. A mai általános régészeti felfogás szerint a sírhalmokba az ún. hallstatti kultúra népessége előkelőinek hamvait helyezték. Bemutatásával a százhalombattai Matrica Múzeum Régészeti Parkja foglalkozik. Az óvárosi Római út a hajdani légiók által járt hadiútra (limes) utal.