|
A Budavári Palota Oroszlános udvarába a Katasztrófavédelem Központi Zenekara
felvezetésével érkeztek meg az esemény főszereplői. A menetben a HUNOR Hivatásos
Katasztrófavédelmi Mentőszervezeten kívül ott volt az a nyolc területi rendeltetésű
mentőcsapat is, amely a közelmúltban alakult meg, és kapott csapatzászlót. Az
Érdi Katasztrófavédelmi Kirendeltséget Ivanics Dénes tű. alezredes kirendeltség-vezető
és Selyem Sándor tű. főhadnagy tűzoltóparancsnok-helyettes képviselte. Az ünnepségre
Pintér Sándor belügyminiszter az országos katasztrófavédelmi főigazgató Dr. Bakondi György tű. altábornagy kíséretében érkezett meg. A miniszternek Dr. Tóth Ferenc tű. dandártábornok, országos polgári védelmi főfelügyelő adta be a jelentést.
Ezt követően a térre a koronaőrség kíséretében megérkezett a Szent Korona, az
alaptörvény díszpéldánya, és bevonultak a történelmi zászlók.
A Himnusz elhangzása után a rendezvény résztvevői Miki Endo-ra, arra a japán önkormányzati referensre emlékeztek, aki tavaly márciusban
a földrengést követő szökőár idején irodájának ablakából folyamatosan riasztotta
a lakosságot. Tettével sokak életét megmentette, ám ezért a sajátjával fizetett.
A riasztásról készült hangfelvétel meghallgatását követően a belügyminiszter mondott
ünnepi beszédet.
Pintér Sándor emlékeztetett arra, hogy a katasztrófavédelem nemzeti ügy, az ország biztonságáért
mindenki felelős, a polgárnak és az államnak közös célja a jó élet, a biztonság,
a rend. A katasztrófavédelem rendszere, mondta a belügyminiszter, az elmúlt két
évben gyökeres változáson, jelentős szemléletváltozáson ment keresztül. A BM OKF
célja az emberek életének és vagyonának a védelme, e feladat maradéktalan, precíz
teljesítése. Mindehhez, mondta a tárcavezető, elengedhetetlen a tudás, a felkészültség
és az elhivatottság, valamint a társszervekkel való együttműködés. A katasztrófavédelem
egyik pillérét jelentő polgári védelem legjelentősebb feladata, tette hozzá Pintér
Sándor, a lakosság életének megóvása, az életben maradás feltételeinek biztosítása.
A most megalakult HUNOR is ezt tekinti alapfeladatnak. A katasztrófavédelem ugyanakkor
nemzeti ügy is, felelősséget nem pusztán Magyarország biztonságáért kell vállalni,
a nemzetközi segítségnyújtás fontos feladata minden országnak. „Valljuk: az emberi
élet oltalma, a védekezés, a helyreállítás, a rend és a biztonság nem ismer határokat.”
– jelentette ki a belügyminiszter. Emlékeztetett arra, hogy ennek szellemében
tették a dolgukat a magyar polgári védelmi erők, amikor Japánban a földrengés
vagy Indonéziában a cunami után tevékenykedtek, de akkor is, amikor a szomszédos
országokban segítettek árvízkor.
A most megalakult HUNOR Mentőszervezet Magyarország legnagyobb hivatásos mentőcsapata,
a tagok önként vállalták, hogy itthon és határainkon kívül bevethetőek lesznek.
Ha pedig külföldön alakul ki veszélyhelyzet, amihez a csapat bátorsága, speciális
felszerelései kellenek, akkor ott is helyt fognak állni, felkészültségükről októberben
az ENSZ szakértői előtt tesznek majd bizonyságot.. Pintér Sándor kijelentette,
nincs kétsége afelől, hogy a csapat sikeresen megszerzi a legmagasabb nemzetközi
minősítést, egyben a jogot arra, hogy a világon bárhol bevetésen vegyenek részt.
Ugyanakkor, mondta a tárcavezető, a Belügyminisztériumnak is vannak feladatai:
biztosítania kell a szükséges speciális felszereléseket. „Ígérem, hogy a felszereléseken
egyetlen egy akció sikere, egyetlen egy ember élete sem múlhat. A Belügyminisztérium
biztosítani fogja önök számára a legmagasabb színvonalú eszközöket.” A miniszter
szólt a mentőcsapat tagjainak hozzátartozóihoz is, akiktől azt kérte, teremtsék
meg azt a hátteret, amely a kiegyensúlyozott munkához szükséges. „Az itt felsorakozottak
a bátrak között is a legbátrabbak. Legyenek rájuk büszkék!”
A miniszter beszéde után Dobson Tibor tű. dandártábornok, hivatalvezető felolvasta Kristalina Georgieva, az Európai Unió nemzetközi együttműködésért, humanitárius segítségnyújtásért
és válságreagálásért felelős európai biztosának az ünnepi alkalomból írott levelét.
Az uniós biztos gratulált a mentőszervezet megalakulásához és üdvözlendő lépésnek
nevezte azt, különösen annak fényében, hogy a magyar szakértők és különleges beavatkozó
csapatok elkötelezettek az Európai Polgári Védelmi mechanizmuson belül. Levelében
Kristalina Georgieva felidézte azokat az alkalmakat, amikor a magyar kormány segítséget
nyújtott külföldi katasztrófáknál. Végezetül így fogalmazott: „…meg vagyok győződve
arról, hogy számíthatok folyamatos támogatásukra abban a közös erőfeszítésben,
hogy az európai állampolgárokat hatékonyabban óvjuk a nagy erejű katasztrófáktól,
és hozzájáruljunk a világ bármely részén előforduló szenvedés enyhítéséhez – mind
a jobb felkészültségen, mind a hatékonyabb reagáláson keresztül. A HUNOR Mentőszervezet
biztosan kiveszi majd a részét az erre való törekvésben.”
Az európai uniós biztosi üdvözlet elhangzása után a HUNOR Mentőszervezet tagjai
ünnepélyes esküt tettek. A szöveget Jackovics Péter tű. alezredes, a csapat parancsnoka olvasta elő. „Én Jackovics Péter tűzoltó alezredes fogadom, hogy Magyarországot a HUNOR Hivatásos
Katasztrófavédelmi Mentőszervezet tagjához méltóan, eskümhöz híven szolgálom.
Becsületemre e´s lelkiismeretemre fogadom, hogy a világon bárhol a természeti
e´s civilizációs katasztrófák elleni védekezésben legjobb tudásom szerint részt
veszek. Küldetésem teljesítése során az emberi e´letet e´s méltóságot mindenkor
tiszteletben tartom, és ebben sem erő, sem fortély meg nem félemlít. Szent meggyőződéssel
és szilárd elhatározással fogadom, hogy a dicső elődeinktől átörökölt hagyományokhoz
méltóan, a bajba jutott embertársaim szolgálatához mindörökké hű leszek! Isten
engem úgy segéljen!”
A fogadalomtételt Torma Emese énekművész előadása követte, majd Pintér Sándor belügyminiszter átadta az általa
adományozott csapatzászlót a HUNOR Mentőszervezet parancsnokának. A zászlóra a
belügyminiszter, az országos katasztrófavédelmi főigazgató, Mitori Naoki, Japán budapesti nagykövetségének első titkára, Dr. Benkő Tibor vezérezredes, a Honvéd Vezérkar főnöke, Dr. Petőfi Attila r. vezérőrnagy, országos rendőrfőkapitány-helyettes, valamint Orsós Krisztina kötött szalagot. Orsós Krisztina az a devecseri általános iskolás kislány, aki
2010. október 4-én az iskola udvarán, a mászóka tetejéről észrevette a hömpölygő
vörösiszapot, és még idejében figyelmeztette társait a veszélyre, így megmentette
őket. A szalagkötést követően a történelmi egyházak képviselői megáldották a mentőszervezet
csapatzászlóját.
|