erdmost
erdiradio_online
handball
SzepesBanner
Megyei Jogú Városok Szövetsége
mjvsz
nav
KormanyzatBanner
Érdcenter
agaboga
CsukaBanner
tanuszoda
visegrad
tamop
2013
Betűméret növeléseBetűméret csökkentése
Jegyzőkönyv - 2013. február 20.
2013.07.25. csütörtök 10:30

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

 

 

Készült: Az Érd Roma Nemzetiségi Önkormányzat 2013. február 20-án megtartott üléséről.

 

Jelen vannak: A megválasztott  4 képviselőből 3  fő: Balogh Csaba elnök, Majsai Ferenc elnökhelyettes, Balogh Gusztáv képviselő,

Meghívott: Gyimesi Gabriella a Polgármesteri Hivatal munkatársa és Bauerné Kovács Krisztina Közgazdasági Iroda

Balogh Csaba: Köszönti a megjelent képviselőket. A hivatal munkatársait. Megállapítja, hogy az ülés 3 fővel határozatképes. Távolmaradását Sárközi Lajos jelezte. Javaslatot tesz az ülés napirendjére a kiküldött meghívót szeretné kiegészíteni egy napirenddel. Javasolja, hogy hozzanak határozatot arról, hogy régiós roma nemzetiségi önkormányzati tanácskozást tartsanak 20134. március 5-én. A jegyzőkönyv hitelesítésére felkéri  Balogh Gusztáv képviselőt.  Aki egyetért, igennel szavazzon.

 

A Roma Nemzetiségi Önkormányzat Érd 3 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül, egyhangú szavazással az ülés napirendjét a következők szerint fogadta el:

 

 

NAPIREND:

 

1.     Javaslat az Érd Roma Nemzetiségi Önkormányzat 2013. évi költségvetésének elfogadására.

     ( 2013. évi elemi költségvetésének elfogadása)

 

2. Javaslat régióban lévő roma nemzetiségi önkormányzatokkal tanácskozás megtartására

 

3. Egyebek

 

 

 

  1. sz. napirend:

Javaslat az Érd Roma Nemzetiségi Önkormányzat 2013. évi költségvetés  elfogadására

 

Balogh Csaba elnök: Érd Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala Közgazdasági Irodája elkészítette az Érd Roma Önkormányzat 2013. évi költségvetésére vonatkozó előterjesztést. A nemzetiségi célú előirányzatokból nyújtott támogatások feltételrendszeréről és elszámolásának rendjéről szóló 428/2012. (XII.29.) Korm. Rendelet 2.§(1) bekezdésében foglaltak alapján a működési költségvetési támogatás éves összege egy települési nemzetiségi önkormányzat esetében évi 222.000,- Ft. A kettőszáz-huszonkettőezer  forint éves keretösszeget az 1. sz. mellékletben szereplő főkönyvi számok alapján jelzett igazgatási tevékenységekre lehet elkölteni. Javasolja, hogy ezt az összeget dologi kiadásokra költség. A rendezvények megtartására szükséges reprezentációs költségekre, illetve a kapcsolattartáshoz szükséges benzinköltség biztosítására.

 

Megállapítja, hogy kérdés, hozzászólás, észrevétel nem volt, kéri a költségvetésre vonatkozó határozat elfogadását.

 

A Roma Nemzetiségi Önkormányzat Érd jelenlévő 3 igen szavazattal az alábbi határozatot hozta:

 

6/2013. (II. 20.) számú határozat

Roma Nemzetiségi Önkormányzat 2013. évi költségvetése

 

 

Érd Roma Nemzetiségi Önkormányzat 2013. évi költségvetésének bevételi főösszegét 222.000,- Ft-ban, és kiadási főösszegét 222.000,- Ft-ban az alábbiak szerint, illetve az 1. számú mellékletben foglaltak alapján határozza meg:

                                                                                                                                                                        ezer Ft

Bevételek

Eredeti

Működési bevételek

 

Támogatásértékű bevételek

 

Pénzeszközátvételek

 

Pénzmaradvány

 

Támogatás

222

Költségvetési bevételek összesen:

222

 

                                                                                                                                                                        ezer Ft

Kiadások

Ft

Személyi juttatások

 

Munkaadókat terhelő járulékok

 

Dologi kiadások

222

Egyéb folyó kiadások

 

Támogatásértékű  kiadások

 

Pénzeszközátadás Áht-n kívülre

 

Felhalmozási kiadások

 

Költségvetési kiadások összesen:

222

 

 

Roma Nemzetiségi Önk.

1.sz. melléklet

841127   Helyi nemzetiségi önkormányzatok igazgatási tevékenysége

 

Főkönyvi szám

Megnevezés

Módosított előir.    Ft

Dologi kiadások

 

 

5431.

Irodaszer, nyomtatvány beszerzés

 

5441.

Könyv folyóirat egyéb információhordozó

 

54411.

Könyvbeszerzés

 

54412.

Folyóiratbeszerzés

 

54413.

Egyéb információhordozó beszerzés

 

5461.

Hajtó- és kenőanyag beszerzés

 

5471.

Szakmai anyag és kisé.te.szellemi term.besz.

 

54711.

Szakmai anyag beszerzése

 

54712.

Kisértékű tárgyi eszk., szellemi term.besz.

 

54913.

Egyéb készletbeszerzés

 

54.

Készletbeszerzés

 

5511.

Kommunikációs szolgáltatások

 

55111.

Nem adatátviteli célú távközlési díjak

 

55112.

Adatátviteli célú távközlési díjak

 

55119.

Egyéb kommunikációs szolgáltatások

 

55211.

Vásárolt élelmezés

 

552129.

Bérleti és lízingdíjak

 

55213.

Szállítási szolgáltatás

 

55218.

Karbantartási, kisjavítási szolgáltatások

 

552185.

Irodagép karbantartási kisjavítási szolg.

 

55219.

Egyéb üzemeltetési, fenntartási szolgáltatások

 

552193.

Postaköltség

 

552199.

Egyéb üzemeltetési, fenntartási szolgáltatások

 

5561.

Pénzügyi szolg.kiadási előir.

 

55.

Szolgáltatások

 

5611.

Általános forgalmi adó

 

56111.

Vásárolt termékek és szolgáltatások ÁFA-ja

 

5621.

Kiküldetés, reprezentáció, reklámkiadások

 

56211.

Belföldi kiküldetés

100.000,-

56212.

Külföldi kiküldetés

 

562131.

Reprezentáció

 122.000,-

56214.

Reklám- és propagandakiadások

 

56319.

Egyéb dologi kiadások

 

56.

Különféle dologi kiadások

 

54-56.

Dologi kiadások összesen

 222.000,-

Egyéb folyó kiadások

 

57112.

Felügyeleti szerv javára teljesített egyéb befiz.

 

57119.

Egyéb befizetési kötelezettség

 

57214.

Helyi adók, egyéb vám, illeték és adójell.befizetés

 

57219.

Különféle adók, díjak, egyéb befizetések

 

57311.

Kamatkiadások államháztartáson kívülre

 

57.

Egyéb folyó kiadások összesen

 

Támogatásértékű kiadások

 

37315.

Helyi önk.-nak és költségvetési szerveinek

 

37317.

Orsz.kisebbségi önk.-nak és költségv.szerv.

 

374125.

Felh.c.tám.kiad.ei.fej.kez.ei.

 

37.

Támogatásértékű kiadások összesen

 

Pénzeszközátadások ÁHT-N kív.

 

381134.

Műk.c.egyéb P.átad.ei.nem önk.tul.egyéb v.

 

3811522.

Egyéb tám.ei.

 

38.

Pénzeszköz átad. ÁHT-N kivülre összesen

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Felhalmozási kiadások

 

Beruházási kiadások

 

1315.

Gépek, berendezések és felszerelések vás.

 

13151.

Ügyvitel- és számítástechnikai eszközök vás.

 

13152.

Egyéb gépek, berendezések és felsz.vás.

 

13154.

Hangszerek vásárlása

 

 

Beruházási kiadások

 

18211.

Beruházási kiadások ÁFA-ja

 

 

Beruházási kiadások összesen

 

Felújítási kiadások

 

1316.

Gépek, berend. és felszerelések felújítása

 

13161.

Ügyvitel- és számítástechnikai eszközök felújítása

 

13162.

Egyéb gépek, berend. és felsz. felújítása

 

 

Felújítási kiadások

 

1811.

Felújítási kiadások ÁFÁ-ja

 

 

Felújítási kiadások összesen

 

11-18.

Felhalmozási kiadások összesen

 

 

Kiadások összesen

 222.000,-

 

 

 

2. sz. napirend: Javaslat régióban lévő roma nemzetiségi önkormányzatokkal tanácskozás megtartására

 

Balogh Csaba elnök: Fontosnak tartja, hogy a kapcsolattartás megtörténjen. Kéri a szavazást.

 

A Roma Nemzetiségi Önkormányzat Érd jelenlévő 3 igen szavazattal az alábbi határozatot hozta:

 

 

7/2013. (II. 20.) számú határozat

Érdi Roma Nemzetiségi Önkormányzat régióban lévő roma nemzetiségi önkormányzatokkal tanácskozás megtartása 

 

 

Érd Roma Nemzetiségi Önkormányzat régióban lévő – 50 km-es körzetben  – nemzetiségi önkormányzatokkal 2013. március 5. napján közös tanácskozást tart.

A rendezvény szervezésére, roma nemzetiségi politikusok meghívására felkéri Balogh Csaba elnököt. Egyúttal a rendezvény lebonyolítására 150 e Ft reprezentációs költségkeretet biztosít 2013. évi költségvetéséből.

 

 

Határidő: - a rendezvény lebonyolítására március 5-e;

-         a számlákkal történő elszámolásra együttműködési megállapodásban meghatározottak szerint; illetve március 7.

 

Felelős: Balogh Csaba elnök

 

 

 

 

 

Balogh Csaba elnök: Megállapítja, hogy több kérdés, észrevétel, hozzászólás nincs. Köszöni a részvételt az ülést 10 :45 órakor bezárja.

 

Nyomtatás
Ajánlás a Facebook-on Share
Események
2018. december
HKSzCsPSzV
     12
3456789
10111213141516
17181920212223
24252627282930
31
Felhívások
Meghívó
2018.12.13. csütörtök 09:00
Polgárok Háza I. emelet 117. tárgyaló – Érd, Alsó u. 3.
2018.12.14. péntek 18:00
volt II. Lajos Általános Iskola (2030 Érd, Fő u. 42.)
foldrajzi.jpg
katasztrofa
erdi_ujsag_2016.jpg
Érdi Lap
tamop
napraforgp
Érdi galéria