erdmost
erdiradio_online
handball
SzepesBanner
Megyei Jogú Városok Szövetsége
mjvsz
nav
KormanyzatBanner
Érdcenter
agaboga
CsukaBanner
tanuszoda
visegrad
tamop
- Jegyzőkönyvek
Betűméret növeléseBetűméret csökkentése
Emlékeztető06.24
2008.06.24. kedd 15:31

Normal 0 21

Emlékeztető

 

 

Készült: 2008. június 24-én a Hunyadi Mátyás Általános Iskolában tartott Érdligeti Településrészi Önkormányzat üléséről.

 

Normal 0 21

Tekauer Norbert elnök: Köszönti a megjelent tagokat, megállapítja, hogy 4 fő jelent meg, így a Testület nem határozatképes. Tájékoztatja a jelenlévőket a tervezett napirendről. A Részönkormányzat Testületének meg kellett volna tárgyalni a „Javaslat a „Települési szilárdhulladék-gazdálkodási rendszerek fejlesztése” (KEOP 1.1.1) című pályázaton való részvételre” vonatkozó előterjesztést, mert ez érinti a 8. számú választókerületet. Javasolja, hogy hallgassák meg Pató Simont, az ÉRD-KOM Kft. ügyvezető igazgatóját, hiszen meghívott vendégként jelen van. A kiküldött anyagban látszik a térképkivonaton az érintett terület. Az I. számú határozati javaslatban két variáció szerepel, az egyik hulladékudvarral történő megvalósítás, a másik hulladékudvar nélkül javasolja benyújtani a pályázatot. A lehetséges terület 4634 m2 nagyságú önkormányzati tulajdonú ingatlan, melyből a hulladékudvar elhelyezéséhez mintegy 1000 m2 nagyságú terület lenne szükséges.

 

Pató Simon, ügyvezető igazgató: Rendelet szabályozza a hulladékudvarok működési rendjét, milyen hulladékot lehet oda szállítani. Meghatározza, hogy le kell keríteni, közművel való ellátást kell biztosítani, illetve előírja, hogy milyen mennyiségű szilárd burkolattal kell rendelkeznie. Alapelv a lakosságnál keletkező veszélyes hulladék gyűjtésére, lakosságnál keletkező nem települési szilárd hulladék gyűjtésére szolgáló létesítmény. Önkormányzatok döntése alapján működik, hogy mekkora mennyiségben és milyen értékben lehet beszállítani hulladékot, általában a gyakorlat az, hogy nem kell a lakosoknak fizetni érte. Néhány konténert el kell helyezni, külön kell a veszélyes hulladékok gyűjtésére konténert biztosítani. Jelenleg egy nagy zárt konténerük van, melyben több kisebb konténer van elhelyezve a különféle hulladékoknak. Illetve kell egy mérleg, mert főleg a veszélyes hulladéknál előírás, hogy a tulajdonosnak nyilatkoznia kell, hogy az ő tulajdonában volt, és az úgynevezett kísérő jegyet az ártalmatlanítás után vissza kell juttatni a tulajdonosnak. Kellenek hozzá szociális létesítmények, be kell keríteni, őrizni kell, illetve szakszerű személyzetet kell alkalmazni.

 

Tekauer Norbert: Kérdése, hogy zöldhulladék lerakására is alkalmas lesz-e?

 

Pató Simon: Igen, zöldhulladék átvétele is folyna a hulladékudvarban. A komposztálás a legjobb megoldás. A mai napig kb. 600 igény van náluk komposztáló ládára. Kb. 15000,-forintba kerül egy komposztáló láda. Érdemes elgondolkodni a megjelölt darabszámon.

 

Tekauer Norbert: Az előterjesztésben 1000 db házi komposztáló berendezés beszerzése szerepel, a közgyűlésen javaslatot fog tenni ennek növelésére, 2000 darabra.

 

Szabó János: Szelektív hulladékgyűjtőkről kérdez.

 

Pató Simon: Jelenleg a városban 46 szelektív hulladékgyűjtő sziget működik. Megoldás lehet a házi szelektív hulladékgyűjtés, amikor a tulajdonosok kapnak még két hulladékgyűjtő edényt.

 

Szabó János: És akkor három hulladékgyűjtő edényért kell szemétszállítási díjat fizetni?

 

Pató Simon: Nem szerepel az anyagban, hogy ez mennyivel növelné a hulladékszállítási közszolgáltatási díjat, hisz ez bele fog kerülni.

 

Tekauer Norbert: Minden évben szokott emelkedni a hulladékszállítási díj. A jelenlegi előterjesztésben ez nem szerepel.

 

Szabó János: „Gerinces lehetne a Polgármesteri Hivatal. A tulajdonos, résztulajdonos beszállhatna ebbe a teherbe, ha már mi adófizető állampolgárok fenntartjuk az önkormányzatot, meg a képviselőt-testületet, ami nem keveset vág zsebre.”

 

Pató Simon: 1000 ingatlant tud egy autó kiüríteni. 20 ezer ingatlan esetén 20 munkanapot jelent. Más vonatkozik a papírra, más a műanyagra.

 

Szabó János: A szóban forgó területen folyamatosan áll a víz, mocsaras terület. Elkészül az M6-os, akik belépnek a 6-os úton is ebbe az úgymond „tanyaközpontba, a jó képességű pesti polgár, vagy az átutazó”, nem biztos, hogy pont a szeméttelepet kell meglátni. Miért nem lehet a honvédségi területen egy ilyet kialakítani?

 

Tekauer Norbert: Az említett terület magántulajdonban van.

 

Pató Simon: Nem szeméttelep, nem is látni, a mostani hulladékudvar is bármikor megtekinthető.

 

Tekauer Norbert: Nem lát semmi kivetni valót a tervezetben, a pályázatot benyújtják.

 

Szabó János: Fel kellett volna világosítani a lakókat, mert véleménye szerint, ha valami ott el fog kezdődni, ellenállásba fognak ütközni.

 

Tekauer Norbert: Még a tagok sem vesznek rész a részönkormányzati üléseken. Maga részéről azt mondja, hogy támogassák az „A” variációt, ebben van a hulladékudvarral való megvalósítás, bár határozatot hozni nem tudnak.

 

Szabó János: Az önrészt ki az, aki állja?

 

Tekauer Norbert: Az Önkormányzat!

 

Szabó János: Ki az, aki pályázik?

 

Tekauer Norbert: Az Önkormányzat!

 

Szabó János: Miből?

 

Tekauer Norbert: Pénzből! Megköszöni Pató Simonnak a tájékoztatást.

 

Csánitz József r. tzls., a rendőrség képviseletében: Kevesebb besurranás van, kisebb közlekedési balesetek voltak az elmúlt hónapban.

 

Szabó János: Nyár van, nagyon sok gyermek van az utcán. Felhívja a figyelmet, hogy nem megoldás kocsival végigmenni az utcákon. Régi jó megoldás a gyalogos járőr. Ez jelenti a biztonságot az állampolgárnak, visszatartó erőt a gyereknek.

 

Csánitz József r. tzls: Továbbítja az észrevételt.

 

Szabó János: A gyalogosokat is figyelmeztetni kellene, hisz a gyalogosok sem ismerik a közlekedési szabályokat. Lomtalanítás idejéről a rendőrséget is lehetne tájékoztatni, hogy ebben az időben az aktuális környéken fokozottan legyen jelen.

 

Tekauer Norbert: Mivel több kérdés, észrevétel nincs, megköszöni a részvételt.

 

K. m. f.

 

 

 

 

 

                                                                                                            Tekauer Norbert

                                                                                                                        elnök

 
Nyomtatás
Ajánlás a Facebook-on Share
Események
2018. augusztus
HKSzCsPSzV
  12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
2728293031
Felhívások
Meghívó
2018.09.23. vasárnap 10:00
Városi főtér
foldrajzi.jpg
katasztrofa
erdi_ujsag_2016.jpg
Érdi Lap
tamop
napraforgp
Érdi galéria