erdmost
erdiradio_online
handball
SzepesBanner
Megyei Jogú Városok Szövetsége
mjvsz
nav
KormanyzatBanner
Érdcenter
agaboga
CsukaBanner
tanuszoda
visegrad
tamop
Korábban írtuk 2007.
Betűméret növeléseBetűméret csökkentése
"Cselekednünk kell, cselekednünk érdemes"
T. Mészáros András polgármester ünnepi beszéde
2007.03.20. kedd 11:46

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Kedves Ünneplők!

 

„Változást akartam.

Öreg már e vágyam.

Hazám ellenében

Gyötör a honvágyam.”

 

E sorokat nem 1848-ban vetették papírra, 1984-ben írták le. Ki tudja: talán jobban is illenek Orwell évéhez, mint egy egyszerű osztrák császár idejéhez. Vári Attila sorai egyszerre tükrözik a reformkor előtti, a Szabadságharc utáni, valamint a jelen gondolatvilágát, érzéseit. 1823 – a reformkor kezdete - előtt joggal érezte úgy a magyarság, hogy kihagyják a fontos döntésekből, joggal érezte úgy, hogy szándékoltan elfojtják törekvéseit, akadályozzák fejlődését. Reformot akartak, reformot akartunk. Nem bírtuk az állóvizet, a lassú, iktatott döntések tompaságát. Nem bírtuk, mert belőlünk fakadtak a reformok, belőlünk áradt a tenni akarás minden mozzanata. Mindannyian tudtuk, hogy a vezetőink által megfogalmazott és megtett lépések a mi igényeinket jelenítik meg, a mi érdekeinket szolgálják. 25 éven át kértük, ajánlottuk mindazt, amit 1848-ban már követeltünk. A forradalom leverését követően valóban öreg volt már a változás iránti vágyunk.

 

A szellemi, a képességbeli haza, amely Kossuth zászlai alá vezetett bennünket, nem bukott el, mert az erő, az erőszak nem képes helyettesíteni a gondolatot, az akaratot, a szükségest. Feltartani, hátráltatni – ez az egyetlen dolog, amelyre képes az erőszak akkor, amikor egy nemzet változást akar.

Minden bizonnyal vannak Önök között olyanok, akik azt várják: beszéljek arról, hogy 1848 mintájára álljunk ki határozottan az általunk megfogalmazott értékekért, buzdítsak cselekvésre, fogalmazzak meg erős kritikát. Minden bizonnyal vannak olyanok is Önök között, akik azt várják: beszéljek arról, hogy a reformkor mintájára mennyire fontos a nyugalom, adott esetben intsek csendre, álljak ki a békesség mellett.

Vajon ér-e valamit a békesség vagy a felháborodás önmagában? Ér-e bármit is, ha nem társul hozzá az építés, az előrelépés, vagy csupán a felzárkózás igényének energiája?

Úgy érzem, mindkét igény ugyanazt fejezi ki: a szellemi, a képességbeli haza iránti honvágyunkat.

Hiszem, hogy ez a haza megteremthető. Hiszem, hogy honvágyunk átvezet bennünket az egymástól elválasztó száz és ezer határon.

Hiszem, hogy útjaink elvezetnek annak felismeréséhez, hogy csak együtt tudjuk megteremteni azt az országot, azt a várost, amelyet valóban, őszintén a magunkénak tudunk érezni. Szeretném azt hinni, hogy nem vagyok egyedül ezzel a gondolattal, hiszen egy dolgot ma már egészen biztosan tudunk: az az út, amelyen eddig jártunk, nem vezet sehova. Pontosabban: nem vezet ebbe a vágyott hazába bennünket. A szembenállás elveinek hangsúlyozása elfeledtette a közös értékeket. Gazdasági, pénzügyi, morális értelemben is hideg van. Érdemes hát egymás felé lépni. Nem az elveinket kell félretennünk, s erre nem is vállalkozhatunk, de miként 1848-ban kicsi és nagy, úr és jobbágy, értelmiségi és kétkezi munkás, fiatal és idős megtalálta egymást, megtalálták egymásban a közöst, úgy ma is érdemes erre törekednünk. A nagypolitika bizalomvesztése nem akadályozhat meg bennünket, hogy észrevegyük: nem ez az egyetlen közös témánk, nem ez az egyetlen szempont, amely alapján szólhatunk egymáshoz. Nagyon hideg van, most leginkább közelebb kerülni, közösen cselekedni érdemes: építeni, megteremteni a szellemi és képességbeli haza pilléreit. „Magyarország pillanatai drágák” – mondta Széchenyi, s ez mai is igaz. Mára felismerhetővé vált, hogy vannak ügyek, amelyek túllépnek az elhatárolódás elvein, mert e nélkül nem tudjuk megoldani őket.

Az utcát, amit leaszfaltozunk, valamennyien használhatjuk; a kórház, amelyet felépítünk, valamennyiünk gyógyítását szolgálja. Sokan érezzük: a jelen reformjai, eltérően az 1800-as évek reform-időszakától, nem belőlünk fakadnak. A fejünk felett, képviselőink, szakmai tekintélyeink nélkül döntöttek arról. Szomorú az összehasonlítás. Akkor ugyanis az egész időszak alatt fejlesztések történtek, új lehetőségek nyíltak meg. Elindul a gőzhajózás, létre jön a Magyar Tudományos Akadémia, új technológiák honosodnak meg. Eltörlik a fejlődés útjában álló előjogokat, kiváltságokat. Ma pedig mintha ennek épp a fordítottja történne: megszüntetés, összevonás, elvonás – ezek a szavak jellemzik a folyamatokat. Mintha az információ, a jól értesültség kiváltságosai volnának az intézkedések érdekeltjei. Helyettünk! A miénk az alacsonyabb normatíva az iskolára, az intézményeinkre, közös ügyeinkre. „Hazám ellenében?”...- talán ezt az érzést próbálta kifejezni a költő ezzel a sorával.

Hiányzik a reformkor építő jellege. Hiányzik a siker élménye. Hiányoznak a biztató példák. A történelmi ünnepek, annak hősei és mellékszereplői egyaránt példaként szolgálnak számunkra. Ha Széchenyire gondolunk, máris tudjuk, milyen egy közlekedési miniszter, ha Mészáros Lázárra gondolunk, tudjuk, milyen egy hadügyminiszter, ha Szemere Bertalanra gondolunk, könnyen alkothatunk képet arról, milyen egy belügyminiszter.

Ha Batthyány Lajosra gondolunk: tudjuk, milyen egy miniszterelnök. És mivel tudjuk, azt nagyon komolyan el is várjuk. Nem szükséges semmiféle értelmezés, semmiféle kommentár. Van összehasonlítási és értelmezési alapunk. Nem a semmiből jöttünk, s nem is arról a bizonyos falvédőről. Tudjuk, mit várhatunk el. S mikor mondanánk el, ha nem egy ilyen alkalommal: Igenis, vannak elvárásaink, igenis elvárjuk, hogy odafigyeljenek ránk, hogy figyelembe vegyék igényeinket. Nélkülünk nem megy.

 

A Szabadságharc elvi, szellemi, intellektuális, katonai, gazdasági és pénzügyi alapjait a reformkor teremtette meg. Építés, átgondolt és széleskörű program nélkül nincs meg a cselekvés lehetősége. Tehetetlenségünk elkeseredést, dühöt szül, ez pedig félelmet, visszahúzódást, egymás elkerülését. Jelenünk egyik tévedése, hogy félnünk és tartanunk kell egymástól. Képzeljük csak el, amint március 15-én Petőfiékre sandítva pillantanak, támogatóit lecsűrhézik, s mi elhisszük a hatalom szlogeneit. De ugyanezt fordítva is érdemes végig gondolnunk. Ostoba, megtévesztett, pipogya alaknak tartották-e a forradalom vezetői, szervezői saját népüket? Ha így gondolták volna, bízhattak volna abban, hogy lesz, aki melléjük áll? Március 15.-én is „zaj” volt. S legalább ugyanekkora hallgatás.

A hatalom csökönyössége, a saját erejébe vetett bizalom vezetett ahhoz, hogy szeptemberben fegyverhez kellett nyúlnia az első független magyar kormánynak. A hatalomnak is tanulnia kell és lehet 1848 márciusából. A tüntetés, még nem forradalom, de a cinizmus és az elbizakodottság és minden ehhez hasonló ostobaság csupán olaj a tűzre. 1848-49-ben elképzelhetetlen volt, hogy a választottak elválasszák magukat választóiktól. Akár valós, akár szellemi, erkölcsi kordonnal. Már csak azért is, mert a fontos kérdés nem ez volt. A szellemi és képességbeli haza volt a valódi tét. Erről szólt hát a közbeszéd. Mi történjen iparunkkal, mezőgazdaságunkkal, oktatásunkkal, szellemi erőforrásainkkal, kereskedelmünkkel. Ahogy minden időben ezek a valóban fontos témák, hiszen ezek döntik el életminőségünket, kilátásainkat.

 

Kedves Érdiek!

Településünk többszörösen is kötődik ez évben 1848-hoz. Elindult a Batthyány-emlékév. Az első szabadon választott magyar miniszterelnök rokona pedig az a Batthyány Fülöp herceg, aki a XIX. századi Érd újjáépítője volt. Személyében egy olyan kultúr- és gazdasági mecénás köthető városunkhoz, aki a Magyar Tudományos Akadémia megalapításában ugyanúgy kiemelkedő szerepet játszott, miként tette ezt a Nemzeti Múzeum esetében is.

Az emlékév, valamint Fülöp herceg történelmünkben játszott szerepe arra indított bennünket, hogy Batthyány-program névre kereszteljük városfejlesztési programunkat, amely minden konkrétumával együtt rövidesen valamennyi érdi számára megismerhető és véleményezhetővé válik.

 

Okunk különösen van hát az ünneplésre, annál is inkább, mert az egykori 12 pont egyik követelése teljesülni látszik: erdélyi testvérvárosainkkal immár egy Unió keretében élünk. Egy szabad, szellemi és képességbeli hazában. Ez a gyötrő honvágy végre nyugalomra lelhet. Fontos ez egy olyan nép esetében, amelynek földje oly sokszor vezette szívéig a gyilkosok lépteit, egy olyan nép esetében, ahol a percemberkék dáridója oly sok évig tartott. Régen vált már valóra, akárcsak egy őszinte álmunk. De a Szabadságharc megmutatta, hogy cselekednünk kell, cselekednünk érdemes, mert anélkül semmit el nem érünk. 1848 önmagunkra figyelmeztet. Fejleszd a tudományt és fejlődik az ország, fejleszd a kereskedelmet és fejlődik az ország, fejleszd városodat és fejlődik az ország. Hiszem, hogy képességeink semmivel sem csorbultak az elmúlt 159 év alatt, szellemünk sem tompult el. A haza bennünk és köztünk él most is. S ma egész Magyarország az 1848-as szám alatt lakik.

Ez a cím sosem volt és sohasem lesz ismeretlen, itt mindig megtalálhatóak leszünk, együtt és mindahányan. Ide várjuk az üzeneteket és innen üzenünk: Éljen a magyar szabadság, éljen a Haza!

 

Nyomtatás
Ajánlás a Facebook-on Share
Események
2018. augusztus
HKSzCsPSzV
  12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
2728293031
Felhívások
Meghívó
2018.09.23. vasárnap 10:00
Városi főtér
foldrajzi.jpg
katasztrofa
erdi_ujsag_2016.jpg
Érdi Lap
tamop
napraforgp
Érdi galéria