erdmost
erdiradio_online
handball
SzepesBanner
Megyei Jogú Városok Szövetsége
mjvsz
nav
KormanyzatBanner
Érdcenter
agaboga
CsukaBanner
tanuszoda
visegrad
tamop
Női kézilabda
Betűméret növeléseBetűméret csökkentése
Kézilabda:nagyobb támogatás, nagyobb tervek - Cél az első osztály (bővebben ide kattintva)
2008.08.18. hétfő 21:44

 Érd női kézilabdacsapata feljutott az NBI/B csoportba; a legjobb huszonnégy közt játszó csapatnak a Treff Sportcentrumban szurkolhatnak majd az érdiek – hangzott el az augusztus 6-án tartott polgármesteri sajtótájékoztatón.

Érd női kézilabda csapata feljutott a második vonalba, az NBI/B csoportjába, valóra váltva nemcsak a szurkolók, de városunk reményeit is. Az augusztus 6-i polgármesteri sajtótájékoztatón Tekauer Norbert, a kézilabda szakosztály elnöke vázolta a csapat további terveit. Utalt arra: az Érden mindig is létező sportágnak a 2007-es városi sportkoncepcióban a korábbinál jóval kiemeltebb szerep jutott. Olyan csapatra van igény, amely emblematikusan képviselheti a várost. Ennek tükrében emelkedett a sportág támogatása is, és az akkor az NBII-ben kieséshez közel álló csapat a következő idényben már nagyon jó eredményt produkált, és végül is megszerezte a jogot arra, hogy az NBI/B-ben indulhasson.


– A női kézilabda roppant erős Magyarországon, mintegy 1800 csapat műveli. A város csapata most a legjobb huszonnégy közé került – hangsúlyozta a szakosztályvezető, hozzátéve: nem ez lesz a végállomás. – Minél jobb szereplésre törekszünk; cél, hogy az ország legjobb tizenkét csapat közé, vagyis az NBI-be kerüljünk három-öt éven belül. Ha esetleg az első hatba kerülnénk, akkor nemzetközi meccsekre is jogot szereznénk – fűzte hozzá Tekauer Norbert, aki elmondta azt is: nekiálltak az utánpótlás átszervezésének. Körülbelül száz gyermek kézilabdázik most, míg egy évvel ezelőtt még 30-40 fős volt az utánpótlás bázisa.
– És ami szintén nagyon fontos: sikerült egy nagyon komoly szaktekintélyt megnyernünk a csapatunknak. Németh Helga világválogatott játékos hozzánk igazolt. De nemcsak a játékával segíti a csapatot, hanem ettől a szezontól az utánpótlás szakmai igazgatója is – tette hozzá Tekauer Norbert.


A feljutás anyagi többletterheket is ró a csapatra és a városra, a mérkőzések rendezése és az utazással kapcsolatos kiadások tekintetében.
– Nagyon komoly háttérmunka folyik a csapat háza táján: már nagyon sok helyi vállalkozás magának érzi ezt a sportágat, kiemelten az Érd és Térsége Víziközmű Kft. (ÉTV), amely tavaly január óta a névadó szponzora a csapatnak. Több helyi vállalkozásra is hosszú távon számíthatunk anyagi támogatás tekintetében. Jelen pillanatban a költségek ötven százalékát a város viseli, másik felét szponzori és reklámtevékenységekből a csapat állítja elő. Reményeim szerint ez az arány változni fog, és nő a szponzori támogatás mennyisége és aránya – hangsúlyozta a szakosztályvezető, hozzátéve: egy megyei jogú városban megvan az a potenciális üzleti támogató erő, ami egy jó csapatot akár a nemzetközi szintig is elvihet.
- Az előző évekhez képest 30-40 százalékkal nőnek a kiadások, de ez meg fog térülni, hiszen a profi sport marketingszempontból mindenhol előnyt élvez, és megéri a cégeknek ebbe fektetni, erre pénzt fordítani – mondta még a sportvezető.


A csapat ideiglenesen a most felújított Treff Sportcentrumban játssza majd a mérkőzéseket.
– A kézilabda szövetség most hitelesítette a létesítményt. Mintegy 250-280 ülőhelyet alakítottak ki, az egyéb kiszolgáló létesítményekkel együtt, így tökéletesen alkalmas lesz a mérkőzések megrendezésére. Távolabbi terveink közt szerepel a Batthyány Általános Iskola – most szeptembertől felújításra kerülő – sportcsarnoka, ahol csaknem 500 ülőhely lesz, és akár nemzetközi mérkőzések lebonyolítására is alkalmas lesz – mondta Tekauer Norbert, aki reméli, egy év múlva már az érdi sportcsarnokban játszhatnak. Ezzel kapcsolatos fejlemény, hogy a bank szeptemberben ajánlatot tesz az önkormányzatnak.

Forrás: Érdi Újság

Nyomtatás
Ajánlás a Facebook-on Share
Események
2018. május
HKSzCsPSzV
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031
Felhívások
Meghívó
2018.05.22. kedd 17:00
Polgárok Háza I. emelet 117. tárgyaló – Érd, Alsó u. 3.
2018.05.23. szerda 16:00
Polgármesteri Hivatal II. emeleti tárgyaló
2018.05.24. csütörtök 09:00
Polgárok Háza I. emelet 117. tárgyaló – Érd, Alsó u. 3.
foldrajzi.jpg
katasztrofa
erdi_ujsag_2016.jpg
Érdi Lap
tamop
napraforgp
Érdi galéria