Az All Star Coffee Kft. Múzeum Kávézóra (Barka Kávé és Kuckó) vonatkozó bérleti szerződését érintő kérelmének elbírálása, tulajdonosi hozzájárulás megadása

 

Tisztelt Bizottság!

 

Érd Megyei Jogú Város Önkormányzata, továbbá a Magyar Földrajzi Múzeum, valamint az All Star Coffee Kft. (a továbbiakban Bérlő) között fennálló bérleti szerződés alapján az All Star Coffee Kft. kávézót üzemeltet a 2030 Érd, Felső utca 3. szám alatti, 22716 hrsz. alatti ingatlanban.

 

A Bérlő a tulajdonos Önkormányzat számára írásban jelezte, hogy korábban a Múzeum fűtés javításakor a kivitelező szakember megnézte a kávézót és javaslatot tett arra, hogy energetikai megfontolásból egy hűtő-fűtő klímát szereltessenek fel. A bérlő beszerezte a klíma beszerelési munkálatainak elvégzésével kapcsolatos árajánlatot, amely szerint a kivitelezés költsége bruttó 390.000,- Forint.

 

A Bérlő azzal a javaslattal kereste meg a tulajdonos Önkormányzatot, hogy a klíma beszerelését, beüzemelését elvégezné, egyúttal kéri – a bérleti szerződésben rögzítetteknek megfelelően – a költség bérleti díjba történő beszámítását. A havi bérleti díj összege nettó 100.000,- Forint + Áfa, bruttó 127.000,- Forint.

 

Az önkormányzat tulajdonában lévő lakások és helyiségek bérletére, valamint elidegenítésükre vonatkozó helyi szabályokról szóló 38/2003. (XII.2.) önkormányzati rendelet 26. §-ában foglalt rendelkezés szerint a Közgyűlés a nem lakás céljára szolgáló helyiségek bérbeadásával kapcsolatos valamennyi hatáskörét – a (2) bekezdésben foglaltak kivételével – a vagyongazdálkodási és gazdaságfejlesztési feladatok ellátásáért felelős bizottság (Gazdasági és Fenntarthatósági Bizottság) gyakorolja.

 

A Bérlő által beépítendő hűtő-fűtő klímaberendezés beszerelési munkáinak elvégzését a beszámítást megelőzően javasolt a Városfejlesztési és Beruházási Főosztálynak megvizsgálnia, a Bérlőnek pedig a felmerült költségeit számlákkal alátámasztania. 

 

A Bérlő ezen felül esztétikai okokból és állagmegóvás miatt a Múzeum veranda fa korlátján saját költségen festést szeretne végezni, valamint a lehullott, megmentett szegőket visszahelyezné. Ehhez az Önkormányzattól tulajdonosi hozzájárulást kér.

 

A Bérlő által tervezett festési-felújítási munka elvégzését megelőzően és utána javasolt a Városfejlesztési és Beruházási Főosztálynak helyszíni ellenőrzést tartania.

 

Fentiek alapján kérem a Tisztelt Bizottságot, hogy a határozati javaslat elfogadásával az ingatlanon kérelmezett hűtő-fűtő klímaberendezés beszerelési költségének bérleti díjba történő beszámításához járuljon hozzá, valamint a festés-karbantartáshoz szükséges tulajdonosi hozzájárulást adja meg.

 

 

Érd, 2025. május 26.

                                                                                                                  Szűcs Gábor

                                                                                                                 alpolgármester

 

HATÁROZATI JAVASLAT I.

 

Érd Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének Gazdasági és Fenntarthatósági Bizottsága az önkormányzat tulajdonában lévő lakások és helyiségek bérletére, valamint elidegenítésükre vonatkozó helyi szabályokról szóló 38/2003. (XII.2.) önkormányzati rendelet 26. §-ában foglalt jogkörében eljárva hozzájárul ahhoz, hogy a 2030 Érd, Felső utca 3. szám alatti, 22716 hrsz-ú ingatlanon az All Star Coffee Kft. bérlő által felszerelt hűtő-fűtő klímaberendezés beszerelési költségének megfelelő összeg (bruttó 390.000,- Ft) a bérleti díjba beszámításba kerüljön.

 

A Bizottság a beszámítást azzal a feltétellel hagyja jóvá, hogy a klímaberendezés-beszerelés munkálatainak elvégzéséről a Városfejlesztési és Beruházási Főosztálynak teljesítésigazolást szükséges kiállítania, a Bérlő All Star Coffee Kft.-nek a felmerült költségeket a nevére szóló számlákkal kell igazolnia.

 

A Bizottság felhatalmazza a polgármestert a beruházás bérleti díjba történő beszámításáról szóló megállapodás aláírására.

 

Határidő:          azonnal

Felelős:            dr. Csőzik László polgármester  

 

A szavazás módja: nyílt szavazás, egyszerű többség szükséges

 

HATÁROZATI JAVASLAT II.

 

Érd Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének Gazdasági és Fenntarthatósági Bizottsága az önkormányzat tulajdonában lévő lakások és helyiségek bérletére, valamint elidegenítésükre vonatkozó helyi szabályokról szóló 38/2003. (XII.2.) önkormányzati rendelet 26. §-ában foglalt jogkörében eljárva hozzájárul a 2030 Érd, Felső utca 3. szám alatti, 22716 hrsz-ú ingatlanra a tulajdonosi hozzájárulás kiadásához, melyben az Önkormányzat hozzájárul, hogy az All Star Coffee Kft. - Bérlő saját költségén a Múzeum veranda korlátján a festési és karbantartási (lehull ott szegők felhelyezése) munkálatokat elvégezze.

 

A Bizottság a tulajdonosi hozzájárulás kiadását azzal a feltétellel hagyja jóvá, hogy a festési és karbantartási munkálatokkal kapcsolatban a Bérlő a Városfejlesztési és Beruházási Főosztályt előzetesen tájékoztatja a munkálatok megkezdéséről és befejezéséről.

 

A Bizottság felhatalmazza a polgármestert a tulajdonosi hozzájárulás aláírására.

 

Határidő:          azonnal

Felelős:            dr. Csőzik László polgármester  

 

A szavazás módja: nyílt szavazás, egyszerű többség szükséges