1. NAPIRENDI PONT
Tárgy: Javaslat az Érdi Ifjúsági Önkormányzat Alapokmányának módosítására
Gregus László elnök: Ismerteti az előterjesztést. A módosítás a költségvetésre vonatkozik. Évi 10 millió Ft, a járványhelyzet miatt ezt nem tudták felhasználni, csupán alig 1 millió forintot. A költségvetést érintő módosító javaslat az, hogy legfeljebb 1,5 millió Ft-ot lehessen az iskolák eszközbeszerzésére vagy egyéb támogatására biztosítani az éves költségvetésükből.
Varga László bizottsági tag: A „legfeljebb” szót erősen aláhúznám az alapokmányban. Továbbá a diákönkormányzatok egyetértésével történhessen meg a 1,5 millió Ft felhasználása.
Továbbá javasolja, hogy a szavazás során készüljön egy nyilvántartás, egy lista, melyben szerepel, hogy ki és melyik osztályból szavazott, melyet természetesen a szavazás lezárását követően meg lehet semmisíteni.
Gregus László elnök: Szavazásra teszi fel az első módosító indítványt: az iskolai diákönkormányzatok egyetértésével lehessen a maximum 1,5 millió forintot eszközbeszerzésekre fordítani.
A Köznevelési, Művelődési és Ifjúsági Bizottság 6 igen szavazattal, 1 tartózkodással elfogadta a módosításra tett javaslatot.
Gregus László elnök: Szavazásra teszi fel a második módosító indítványt: készüljön név szerinti nyilvántartás a szavazólapok átvételéről.
A Köznevelési, Művelődési és Ifjúsági Bizottság 7 igen szavazattal egyhangúlag elfogadta a módosításra tett javaslatot.
Gregus László elnök: Szavazásra teszi fel a határozati javaslatot.
A véleményezésre feltett határozati javaslat:
„Érd Megyei Jogú Város Közgyűlése Érd Megyei Jogú Város Ifjúsági Önkormányzatának módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt Alapokmányát a határozat melléklete szerinti tartalommal elfogadja.”
A Köznevelési, Művelődési és Ifjúsági Bizottság a következő állásfoglalást hozta:
7/2021. (X.21.) KÖMIB
állásfoglalás
az Ifjúsági Önkormányzat Alapokmányának módosításáról
A Köznevelési, Művelődési és Ifjúsági Bizottság 4 igen szavazattal, 3 tartózkodással, ellenszavazat nélkül elfogadásra javasolja a Közgyűlésnek a Határozati javaslatot a melléklet szerinti kiegészített tartalommal.
A Bizottság az állásfoglalásról az alábbiak szerint szavazott:
|
NÉV |
SZAVAZAT |
|
Gregus László |
Igen |
|
Balla Imre |
Igen |
|
Csornainé Romhányi Judit |
Távol |
|
Gál Alex |
Igen |
|
Simó Károly |
Távol |
|
T. Mészáros András |
Távol |
|
Bada Zoltán |
Tartózkodik |
|
Bakos Petra |
Tartózkodik |
|
Csengeri Attila |
Igen |
|
Horváthné Baráth Szilvia |
Távol |
|
Varga László |
Tartózkodik |
2. NAPIRENDI PONT
Tárgy: Tájékoztató az Érdi Ifjúsági Önkormányzat részére biztosított költségvetési forrás felhasználásáról
Gregus László elnök: Ismerteti a napirendi pontot. A tájékoztatóból kiderül, hogy a járványhelyzet miatt a rendelkezésre álló 10 millió forintból csupán 751.000 forintot tudtak felhasználni.
Bada Zoltán bizottsági tag: Kérdezi, hogy ez az összeg átvihető-e a következő évre.
Vargáné Dunai Mónika, a Humán Iroda munkatársa: Nem, az alapokmányban benne van, hogy visszakerül az önkormányzat költségvetésébe.
Kónya János, az Életet az Éveknek Nyugdíjas Klub vezetője: Megjegyzi, hogy a nyugdíjas kluboknál is nehézséget okozott az önkormányzati támogatás felhasználása.
Gregus László elnök: Hozzáteszi, hogy az Ifjúsági Önkormányzat az idén egyáltalán nem támogatta az iskolai szalagavatókat.
Varga László bizottsági tag: Az előző évben elmaradtak a szalagavatók a járvány miatt. Az Ifjúsági Önkormányzat idei mandátuma lejárt. Ezért nem lehet a költségvetést átvinni a következő évre.
Vargáné Dunai Mónika, a Humán Iroda munkatársa: A Gárdonyi Iskola novemberre tervezi a szalagavatóját, de nem tudjuk még, hogy lehet-e rendezni a járványhelyzet miatt. A többi középiskolánál ugyanez a helyzet.
Gregus László elnök: Mivel további kérdés, hozzászólás nem volt, szavazásra teszi fel a tájékoztatót.
A Köznevelési, Művelődési és Ifjúsági Bizottság a következő állásfoglalást hozta:
8/2021. (X.21.) KÖMIB
állásfoglalás
az érdi Ifjúsági Önkormányzat részére biztosított költségvetési forrás felhasználásáról
A Köznevelési, Művelődési és Ifjúsági Bizottság 7 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül elfogadásra javasolja a Közgyűlésnek a tájékoztatót.
A Bizottság az állásfoglalásról az alábbiak szerint szavazott:
|
NÉV |
SZAVAZAT |
|
Gregus László |
Igen |
|
Balla Imre |
Igen |
|
Csornainé Romhányi Judit |
Távol |
|
Gál Alex |
Igen |
|
Simó Károly |
Távol |
|
T. Mészáros András |
Távol |
|
Bada Zoltán |
Igen |
|
Bakos Petra |
Igen |
|
Csengeri Attila |
Igen |
|
Horváthné Baráth Szilvia |
Távol |
|
Varga László |
Igen |
3. NAPIRENDI PONT
Tárgy: Beszámoló a 2021. évi nyári napközis tábor lebonyolításáról
Gregus László elnök: Ismerteti az előterjesztést. Nagyon szép a beszámoló. Én személyesen megnéztem nyáron a napközis tábort. Jó programok voltak, jó volt a szervezés. Kérdésem az volt először, hogy miért a Szociális Gondozó Központ a szervező. De nagyon jól működött ez. Amit ki lehetett a költségvetésből hozni, azt ők megtették. Javasolja a beszámoló elfogadását.
Kónya János, az Életet az Éveknek Nyugdíjas Klub vezetője: Egyetért az elnök Úrral, ő is ott volt, látta, hogy milyen csodálatos kézműves munkákat csináltak a gyerekek. A parkvárosi napközis tábor helyszínét hiányolja, mert ott volt szabadsága a gyerekeknek.
Varga László bizottsági tag: A pénz az mindig kevés. Egyetért Kónya Jánossal. Javasolja a következő évi költségvetés tervezésénél ezt mérlegelni, valamint a heti egy buszos kirándulást, ami osztályterem mentes nyári táborozást jelentene.
Gregus László elnök: Kérdezi, hogy a parkvárosi helyszín lelakottsága, rossz állapota az oka a helyszín változásának, vagy a járványhelyzet.
Vargáné Dunai Mónika, a Humán Iroda munkatársa: Mindkettő. A felújítási költségeket felmérettük, sajnos az évek múlásával egyre több a hiányosság. Az elektromosság felújítása nagy probléma. Továbbá a vírus miatt olyan higiéniai előírásokat támasztott az ÁNTSZ, amit nem tudtunk teljesíteni. Az iskolában viszont adottak voltak a feltételek.
Varga László bizottsági tag: Egyetért ezzel. A parkvárosi helyszín felújításra szorul.
Bada Zoltán bizottsági tag: Ez egy méltó helyszín, nagyon szép helyszín, de a körülmények nem méltóak a táboroztatáshoz. Ez egy „mostohagyerek”, melynek a felújítása nagyon régóta húzódik.
Gregus László elnök: Javasolja a Bizottságnak a beszámoló elfogadását, illetve javasolja a parkvárosi helyszín felújításának ügyét folyamatosan szem ellőtt tartani.
Stehlik-Németh Krisztina, a Szociális Gondozó Központ óvodai és iskolai szociális munka koordinátora: Elmondja, hogy a járványügyi előírások miatt kétszer annyi buszt kellett volna rendelniük, mint normál esetben, ezért ezt a költségek megemelkedése miatt elvetették. Voltak cirkuszban, ami itt volt a városban, gyalog mentek oda, illetve tervezték a Beliczay-szigeti kirándulást, ami sajnos a szúnyogok miatt meghiúsult. A jövő évi programterveket tavasszal kezdik készíteni, amennyiben ismét a Szociális Gondozó kap megbízást a szervezésre.
Kónya János, az Életet az Éveknek Nyugdíjas Klub vezetője: Véleménye szerint az elkészült aszfaltos utak miatt az autósok gyorsabban közlekednek, ezért jó lenne a rendőri felügyelet. A tábor parkvárosi helyszínével egyetért.
Bada Zoltán bizottsági tag: Minden tisztelete a Szociális Gondozó Központé. A járványhelyzetre való hivatkozással viszont nem ért egyet, mert kell a gyerekeknek a nyári tábor élménye.
Gregus László elnök: Mivel további kérdés, hozzászólás nem volt, véleményezésre teszi fel a határozati javaslatot.
A Köznevelési, Művelődési és Ifjúsági Bizottság a következő állásfoglalást hozta:
9/2021. (X.21.) KÖMIB
állásfoglalás
a 2021. évi nyári napközis tábor lebonyolításáról
A Köznevelési, Művelődési és Ifjúsági Bizottság 7 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül elfogadásra javasolja a Közgyűlésnek a beszámolót.
A Bizottság az állásfoglalásról az alábbiak szerint szavazott:
|
NÉV |
SZAVAZAT |
|
Gregus László |
Igen |
|
Balla Imre |
Igen |
|
Csornainé Romhányi Judit |
Távol |
|
Gál Alex |
Igen |
|
Simó Károly |
Távol |
|
T. Mészáros András |
Távol |
|
Bada Zoltán |
Igen |
|
Bakos Petra |
Igen |
|
Csengeri Attila |
Igen |
|
Horváthné Baráth Szilvia |
Távol |
|
Varga László |
Igen |
4. NAPIRENDI PONT
Tárgy: Javaslat a KÖNYVKERÉK Könyvmentő Egyesülethez történő csatlakozásra
Gregus László elnök: Ismerteti az előterjesztést. A lényeg: kultúrállam könyvet nem dob ki, nem tép szét, nem semmisít meg. A könyveknek számtalan felhasználási lehetősége van. A könyvpiac pörög, meggyőződése hogy még évtizedekig meghatározó lesz a kultúránkban. Ez a könyvmentő egyesület egy nemzetközi hálózat része, magyarországi gazdája Z. Karvalics László, aki a Szegedi Tudományegyetem könyvtár- és humán információ tanszékén docensként dolgozik. Egyetemi elfoglaltsága miatt nem tudott eljönni az ülésre. Ha a Közgyűlés elfogadja, akkor alapítóként csatlakozik az önkormányzat az egyesülethez. Távlati terv pedig az, hogy Érd legyen Magyarországon a könyv fővárosa. A Jázmin utcában, az önkormányzat tulajdonában lévő ingatlanban lehetne a gyűjtőhely, innen az országba három helyre lehet még irányítani a fel nem használt könyveket. Oda hetente érkezne a teherautó a könyvekkel. Közösségi munkaként diákok, illetve nyugdíjasok szortíroznák a könyveket. A nyilvántartó rendszerből kiderül, hogy hol van bizonyos könyvekre igény, amit a teherautó odaszállít. Azokból a könyvekből, ami nem kell senkinek, könyvszobrok, könyvbútorok készülhetnek, speciális eljárással feldolgozzák a papírt.
Jelen pillanatban a határozati javaslat az egyesülethez történő csatlakozásról szól.
Kónya János, az Életet az Éveknek Nyugdíjas Klub vezetője: Könyvkerék témáját mi a nyugdíjas klubban évekkel ezelőtt megvalósítottuk. Cseréljük egymás könyveit.
Csengeri Attila bizottsági tag: Kérdezi, hogy a városi könyvtárral való kapcsolat ebben a kérdésben milyen, mivel elsősorban ők foglalkoznak könyvekkel. Ők is küzdenek a régi könyvek tárolásának gondjával. Továbbá nem tudja, hogy van-e a tárolásnak időkorlátja. A Könyvkeréknek milyen internetes háttere van vagy lesz, rá lehet-e keresni akár országosan. Egyénileg hozzá lehet-e jutni könyvekhez, postázzák-e vagy személyesen lehet eljönni érte?
Gregus László elnök: Z. Karvalics Lászlóval megnézték Csuka Zoltán házát a Sárd utcában, ahol a könyvtár által leselejtezett könyvek álltak dobozokban. Ezt látva jött az igény, hogy itt a városban ezt meg lehetne oldani az egyesülettel. A keresést pedig lehetővé teszi egy szoftver, ami rendelkezésre áll. Ez nemzetközi hálózat. Lehet pályázni is, tehát bevételi oldala is van, nemcsak kiadási. Mivel további kérdés, hozzászólás nem volt, véleményezésre felteszi a határozati javaslatot.
A Köznevelési, Művelődési és Ifjúsági Bizottság a következő állásfoglalást hozta:
10/2021. (X.21.) KÖMIB
állásfoglalás
a KÖNYVKERÉK Könyvmentő Egyesülethez történő csatlakozásról
A Köznevelési, Művelődési és Ifjúsági Bizottság 4 igen szavazattal, 1 ellenszavazat és 2 tartózkodással elfogadásra javasolja a Közgyűlésnek a határozati javaslatot.
A Bizottság az állásfoglalásról az alábbiak szerint szavazott:
|
NÉV |
SZAVAZAT |
|
Gregus László |
Igen |
|
Balla Imre |
Igen |
|
Csornainé Romhányi Judit |
Távol |
|
Gál Alex |
Nem |
|
Simó Károly |
Távol |
|
T. Mészáros András |
Távol |
|
Bada Zoltán |
Igen |
|
Bakos Petra |
Tartózkodik |
|
Csengeri Attila |
Tartózkodik |
|
Horváthné Baráth Szilvia |
Távol |
|
Varga László |
Igen |
5. NAPIRENDI PONT
Tárgy: Javaslat a 2020. évi Civil alap Kulturális Keretre benyújtott pályázati beszámolók és elszámolások elfogadására
Gregus László elnök: Ismerteti az előterjesztést. Elmondja, hogy 2 db pályázati beszámolóról kell szavazni. Mivel további kérdés, hozzászólás nem volt, egyenként felteszi szavazásra a Határozati javaslatokat.
A szavazásra feltett határozati javaslat:
„A Köznevelési, Művelődési és Ifjúsági Bizottság - a civil szervezetek önkormányzati támogatásáról szóló 4/2007. (II.26.) önkormányzati rendelet 14. § (5) bekezdésében foglalt hatáskörében eljárva – az Érdi Lengyel-Magyar Kulturális Egyesület 2020. évi Kulturális Keretre benyújtott „Lengyel-magyar barátság ápolása” című pályázatának szakmai beszámolóját és a 250.000,- Ft vissza nem térítendő támogatásról szóló pénzügyi elszámolását elfogadja. A támogatás fennmaradó része – 125.000,- Ft – kifizethető.”
A Köznevelési, Művelődési és Ifjúsági Bizottság a következő határozatot hozta:
18/2021. (X.21.) KÖMIB
határozat
az Érdi Lengyel-Magyar Kulturális Egyesület 2020. évi Kulturális Keretre benyújtott pályázat szakmai beszámolójának és pénzügyi elszámolásának elfogadásáról
A Köznevelési, Művelődési és Ifjúsági Bizottság 7 igen szavazattal, egyhangúlag - a civil szervezetek önkormányzati támogatásáról szóló 4/2007. (II.26.) önkormányzati rendelet 14. § (5) bekezdésében foglalt hatáskörében eljárva – az Érdi Lengyel-Magyar Kulturális Egyesület 2020. évi Kulturális Keretre benyújtott „Lengyel-magyar barátság ápolása”című pályázatának szakmai beszámolóját és a 250.000,- Ft vissza nem térítendő támogatásról szóló pénzügyi elszámolását elfogadja. A támogatás fennmaradó része – 125.000,- Ft – kifizethető.
A Bizottság a határozatról az alábbiak szerint szavazott:
|
NÉV |
SZAVAZAT |
|
Gregus László |
Igen |
|
Balla Imre |
Igen |
|
Csornainé Romhányi Judit |
Távol |
|
Gál Alex |
Igen |
|
Simó Károly |
Távol |
|
T. Mészáros András |
Távol |
|
Bada Zoltán |
Igen |
|
Bakos Petra |
Igen |
|
Csengeri Attila |
Igen |
|
Horváthné Baráth Szilvia |
Távol |
|
Varga László |
Igen |
A szavazásra feltett határozati javaslat:
„A Köznevelési, Művelődési és Ifjúsági Bizottság - a civil szervezetek önkormányzati támogatásáról szóló 4/2007. (II.26.) önkormányzati rendelet 14. § (5) bekezdésében foglalt hatáskörében eljárva – a Magyar Kaktuszgyűjtők Országos Egyesülete a 2020. évi Kulturális Keretre benyújtott „Magyar Kaktuszgyűjtők Országos Egyesülete megalakulásának 50 éves évfordulójára kaktuszos szimpózium és kiállítás” című pályázatának szakmai beszámolóját és a 200.000,- Ft vissza nem térítendő támogatásról szóló pénzügyi elszámolását elfogadja. A támogatás fennmaradó része – 100.000,- Ft – kifizethető.„
A Köznevelési, Művelődési és Ifjúsági Bizottság a következő határozatot hozta:
19/2021. (X.21.) KÖMIB
határozat
a Magyar Kaktuszgyűjtők Országos Egyesülete 2020. évi Kulturális Keretre benyújtott pályázat szakmai beszámolójának és pénzügyi elszámolásának elfogadásáról
A Köznevelési, Művelődési és Ifjúsági Bizottság 7 igen szavazattal, egyhangúlag - a civil szervezetek önkormányzati támogatásáról szóló 4/2007. (II.26.) önkormányzati rendelet 14. § (5) bekezdésében foglalt hatáskörében eljárva – a Magyar Kaktuszgyűjtők Országos Egyesülete 2020. évi Kulturális Keretre benyújtott „Magyar Kaktuszgyűjtők Országos Egyesülete megalakulásának 50 éves évfordulójára kaktuszos szimpózium és kiállítás”című pályázatának szakmai beszámolóját és a 200.000,- Ft vissza nem térítendő támogatásról szóló pénzügyi elszámolását elfogadja. A támogatás fennmaradó része – 100.000,- Ft – kifizethető.
A Bizottság a határozatról az alábbiak szerint szavazott:
|
NÉV |
SZAVAZAT |
|
Gregus László |
Igen |
|
Balla Imre |
Igen |
|
Csornainé Romhányi Judit |
Távol |
|
Gál Alex |
Igen |
|
Simó Károly |
Távol |
|
T. Mészáros András |
Távol |
|
Bada Zoltán |
Igen |
|
Bakos Petra |
Igen |
|
Csengeri Attila |
Igen |
|
Horváthné Baráth Szilvia |
Távol |
|
Varga László |
Igen |
6. NAPIRENDI PONT
Tárgy: Egyebek
Kónya János, az Életet az Éveknek Nyugdíjas Klub vezetője: Bemutatkozik a Bizottság tagjainak, elmondja, hogy az érdi nyugdíjas klubok képviselete céljából lett a Bizottság állandó meghívottjaként delegálva.
Gregus László elnök: Megköszöni a részvételt. Egyebekben elmondja, hogy az elmúlt Közgyűlésen felhatalmazást kapott ara, hogy feltérképezze, hogy az érdi kincslelet áthozatala Szentendréről mibe kerülne a városnak. Elmondja, hogy az eddig kapott információk szerint tízmilliós összegbe kerülne. A biztosítás, a kamerarendszerek, szállítás, őrzés stb. Reményei szerint írásban meg fogja ezt kapni. Folyamatban van. A Magyar Földrajzi Múzeum jelenleg nem alkalmas ennek kiállítására.
Somfai István, a Poly-Art Alapítvány elnöke: A Harmónia Vegyeskórusban énekel, ezért van itt. Átadja a szót a kórus elnökének.
Nagy Péter, a Harmónia Vegyeskórus elnöke: Elmondja, hogy a megszűnt Minaret Férfikarnak is ő volt az elnöke. Az önkormányzat segítségét szeretné kérni. A karnagy, Hornyák Tamás másik iskolába ment dolgozni, így a kórus magára maradt. Vincefi Adrienn lett az új karnagy, aki egy életmű díjas, Artisjus díjas szaktekintély. A kórusnak fel kell fejlődnie az által elvárt szintre. Ez idáig a Vörösmarty Gimnáziumban próbálhattak, ingyen. Ezentúl 60e Ft-ba fog kerülni havonta a terembér, plusz a karnagyi tiszteletdíj kb. évi 600e Ft-os tétel. Pályázni csak jövő évben tudnak. Ezért kérik a város anyagi támogatását. A gimnáziumban szeretnének továbbra is próbálni, az évi 6-8 fellépés valamint a karnagy tiszteletdíjának a kifizetését kérnék. Ehhez évi 2 millió Ft támogatást kérnek.
Somfai István, a Poly-Art Alapítvány elnöke: Elmondja, hogy a Covid miatt nem voltak próbáik, de a gimnázium igazgatójával, az előző polgármesterrel ill. a tankerület igazgatójával jó kapcsolat alakult ki, minek köszönhetően eddig nem kellett terembérletet fizetniük. Az új tankerületi igazgató egy próba alkalomra 15.000 Ft bérleti díjat kér. Ez megoldhatatlan helyzet. A Szepes Gyula Művelődési Központban a többi kórus próbál. Kéri a városvezetést, hogy működjön közre ebben a tankerületi központtal, hogy továbbra is ingyen próbálhassanak a gimnáziumban. 20 éves lesz a kórus, méltóképpen tudná képviselni a várost.
Nagy Péter, a Harmónia Vegyeskórus elnöke: Véleménye szerint egy vegyes kórus emblematikusabban tudná a várost képviselni, mint egy női kar.
Varga László bizottsági tag: Tudomása szerint az iskolák épülete az önkormányzat tulajdona. Ezeket használatra kapta meg a tankerület, oktatási célra. Az ezen kívüli hasznosítást a tulajdonosnak van joga meghatározni.
Somfai István, a Poly-Art Alapítvány elnöke: Régebben a művelődési központ költségvetésében volt forrás a karnagyok tiszteletdíjára. Ma már ez nincsen. Csak a pályázati lehetőség van, illetve egyéb támogatás. Ezenkívül a Poly-Art Alapítvány kiadványára szeretnénk kérni 150e Ft támogatást, mivel a civil pályázat nem lett idén meghirdetve.
Varga László bizottsági tag: A Poly-Art Alapítvány támogatását ő is javasolja. Országos hírű alkotókat neveltek ki.
Bada Zoltán bizottsági tag: Véleménye szerint az Érdi Galéria tetőterében is próbálhatna a Harmónia kórus. Az a városé.
Nagy Péter, a Harmónia Vegyeskórus elnöke: Nem ismeri a helyet, lehet, hogy alkalmas lenne, mindenesetre a kórusénekléshez nagy légtér kell.
Gregus László elnök: Mivel további hozzászólás nem volt, megköszöni a részvételt és az ülést bezárja.
A Bizottság nyilvános ülése 16.30 órakor ért véget.
K.m.f.
Varga László Gregus László
bizottsági tag elnök