1. NAPIRENDI PONT

Tárgy: Beszámoló a Környezetvédelmi Alap 2021. évi felhasználásáról

Andrasek Mónika elnök: Átnézték a nyitó és a záróegyenlegeket, kamatjóváírásokat.

Balla Imre bizottsági tag:  Kérdezi, hogy mi történt az illegális hulladék felszámolása érdekében, mi valósul meg

dr. Barabás Emőke Mária Lakosság-szolgálati Irodavezető: Sorompók lettek kihelyezve.

Ferencz Judit Közgazdasági Irodavezető: A Környezetvédelmi Alap terhére az illegális hulladék elszállítása történt meg, illetve védett fákkal foglalkoztak.

Somogyi Tamás ÉKFI Intézményvezető: Vadkamerák lettek felszerelve az illegális hulladék felszámolása érdekében, térfigyelő kamerák lesznek áthelyezve, nagyon nehéz bizonyítani, hogy ki pakolta le a szemetet, de történt megelőzés.

Andrasek Mónika elnök: Kérdezi, hogy a kihelyezett vadkamerák helyeit kitől lehet megtudni.

Somogyi Tamás ÉKFI Intézményvezető: Az ÉTH és az ÉKFI is tudja a listát.

Csornainé Romhányi Judit bizottsági tag: Kérdezi, hogy mi lett a védett tölgyfa sorsa.

dr. Barabás Emőke Mária Lakosság-szolgálati Irodavezető: Az ápolás és a védelem az önkormányzat feladata az ÉKFI által, kipusztulni nem fog. A tulajdonos együttműködő, probléma esetén jelezni fog.

Gál Alex bizottsági tag: Kérdezi, hogy mi volt a baj.

dr. Barabás Emőke Mária Lakosság-szolgálati Irodavezető: Korhadásra utaló jel, nedvedzés, sebkezelés történt.

Pilisy Sándor bizottsági tag: Az egyenleg takarékos gazdálkodásra utal, de valami más probléma lehet. Kérdezi, hogy esetleg fegyelmezettebb lett a lakosság.

Somogyi Tamás ÉKFI Intézményvezető: Az ÉKFI felé több helyről érkezik jelzés, az intézménynek folyamatos kapcsolata van a Gazdasági Iroda vezetőjével. Folyamatosan ellenőrzik, hogy mekkora összeg áll rendelkezésre, valóban mennyit lehet felhasználni. Az előirányzott összeg nem állt rendelkezésre, ezért látszik pozitívnak az egyenleg. A munkákat a beérkező összegek alapján lehet csak ütemezni.

Pilisy Sándor bizottsági tag: Nem tudta, hogy mi a menete ennek, csak a számok miatt kért magyarázatot

Somogyi Tamás ÉKFI Intézményvezető: Az előirányzat soha nincs felhasználva.

Andrasek Mónika elnök: Mivel ezek gyűjtőfogalmak, részletesen a vezetők tudnak beszámolni.

Antunovits Antal bizottsági tag: Az Erzsébet utca 44. szám előtt van 2 gesztenyefa, amit szintén védetté kellene tenni. A Kerülő utcában megvásárolt ingatlanokon található szemét. Kérdezi, hogy mikor lesz elszállítva. Lépni kell az ügyben.

Somogyi Tamás ÉKFI Intézményvezető: Polgármester Úr részére a mai napon lett a kalkuláció küldve, az alapján lesz eldöntve, hogy mikor lesz takarítva.

Andrasek Mónika elnök: Felteszi szavazásra az alábbi határozati javaslatot:

Érd Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése a Környezetvédelmi Alap 2021. évi felhasználásáról szóló beszámolót elfogadja.

Határidő:        azonnal

Felelős:           dr. Csőzik László polgármester

Érd Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének Fenntarthatósági Bizottságának jelenlévő 11 tagja 11 igen szavazattal, nem szavazat és tartózkodás nélkül az alábbi állásfoglalást hozta:

10/2022. (V.16.) FB

állásfoglalás

a Környezetvédelmi Alap 2021. évi felhasználásáról szóló beszámolóról

Érd Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének Fenntarthatósági Bizottsága elfogadásra javasolja a Közgyűlésnek a Környezetvédelmi Alap 2021. évi felhasználásáról szóló beszámolóját.

A Bizottság a fenti javaslatról az alábbiak szerint szavazott:

Név

Szavazat

Andrasek Mónika

Igen

Gál Alex

Igen

Balla Imre

Igen

Csépán István

Igen

Fülöp Sándorné

Igen

Antunovits Antal

Igen

Varga Illés Levente

Igen

Takács Éva

Igen

Eőry Eszter

Igen

Révész Dávid

Távol

Csornainé Romhányi Judit

Igen

Fülöp Barbara

Távol

Pilisy Sándor

Igen

  1. NAPIRENDI PONT

Tárgy: Beszámoló az ebrendészeti telep és állatmenhely 2021. évi működéséről

Andrasek Mónika elnök: Kérdezi, hogy 2020-hoz képest milyen arányban változtak a beszámolóban található számok, örökbefogadás, gondozandó állatok, felújítás stb.

Böjtös Andrea Rita, a Sirius Állat-és Természetvédelmi Alapítvány elnöke: Sajnos drasztikusan csökkent az örökbefogadás, a befogadás is valamennyire csökkent, a felújítás eleinte saját forrásból történt, majd kaptak állami, illetve önkormányzati támogatást, így abból már több mindent sikerült cserélni, javítani. Nyár közepére a karantén teljesen fel lesz újítva, az S.O.S. problémák meg lettek oldva.

Andrasek Mónika elnök: Javasolta, hogy városi rendezvényeken legyenek ott, fontos a promotálás.

Böjtös Andrea Rita, a Sirius Állat-és Természetvédelmi Alapítvány elnöke: Élni fognak ezekkel a lehetőségekkel, eddig is örömmel vettek részt a rendezvényeken.

Csornainé Romhányi Judit bizottsági tag: Kérdezi, hogy a közösségi munkában mennyire vesznek részt a fiatalok.

Böjtös Andrea Rita, a Sirius Állat-és Természetvédelmi Alapítvány elnöke: A közeli középiskolákkal kötnek szerződést, elég sok fiatal jelentkezik.

Pilisy Sándor bizottsági tag: Kérdezi, hogy mi a szabályozása egy kutyapanziónak. Kérdezi, hogy a lakosság megnövekedése mellett az állatok is fel lettek mérve.

Böjtös Andrea Rita, a Sirius Állat-és Természetvédelmi Alapítvány elnöke: A Sirius nem foglalkozik panzióztatással, a Járási Kormányhivatal ad ki engedélyt erre.

dr. Barabás Emőke Mária Lakosság-szolgálati Irodavezető: Elmondja, hogy eb összeírás jövőre lesz, mert 3 évente kötelező, abból fog kiderülni, mennyire nőtt meg az állatok száma.

Antunovits Antal bizottsági tag: Megköszöni a Sirius munkáját, elismeri a munkájukat.

Andrasek Mónika elnök: Felteszi szavazásra az alábbi határozati javaslatot:

„Érd Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése a Sirius Állat- és Természetvédelmi Alapítvány beszámolóját az ebrendészeti telep és állatmenhely 2021. évi működéséről elfogadja.

Határidő:        azonnal

Felelős:          dr. Csőzik László polgármester”

Érd Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének Fenntarthatósági Bizottságának jelenlévő 11 tagja 11 igen szavazattal, nem szavazat és tartózkodás nélkül az alábbi állásfoglalást hozta:

11/2022. (V.16.) FB

állásfoglalás

az ebrendészeti telep és állatmenhely 2021. évi működéséről szóló beszámolóról

Érd Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének Fenntarthatósági Bizottsága elfogadásra javasolja a Közgyűlésnek az ebrendészeti telep és állatmenhely 2021. évi beszámolóját.

A Bizottság a fenti állásfoglalásról az alábbiak szerint szavazott:

Név

Szavazat

Andrasek Mónika

Igen

Gál Alex

Igen

Balla Imre

Igen

Csépán István

Igen

Fülöp Sándorné

Igen

Antunovits Antal

Igen

Varga Illés Levente

Igen

Takács Éva

Igen

Eőry Eszter

Igen

Révész Dávid

Távol

Csornainé Romhányi Judit

Igen

Fülöp Barbara

Távol

Pilisy Sándor

Igen

  1. NAPIRENDI PONT

Tárgy: Beszámoló az Érd és Térsége Szilárd Hulladékkezelési Önkormányzati Társulás 2021. évi tevékenységéről 

Andrasek Mónika elnök: Ismerteti a beszámolót, majd felteszi szavazásra az alábbi határozati javaslatot:

Érd Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése az Érd és Térsége Szilárd Hulladékkezelési Önkormányzati Társulás 2021. évről szóló beszámolóját elfogadja.

Határidő:        határozat továbbítására – 15 nap

Felelős:           dr. Csőzik László polgármester”

Érd Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének Fenntarthatósági Bizottságának jelenlévő 11 tagja 8 igen szavazattal, 3 nem szavazattal és tartózkodás nélkül az alábbi állásfoglalást hozta:

12/2022. (V.16.) FB

állásfoglalás

az Érd és Térsége Szilárd Hulladékkezelési Önkormányzati Társulás 2021. évi tevékenységéről szóló beszámolóról

Érd Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének Fenntarthatósági Bizottsága elfogadásra javasolja a Közgyűlésnek az Érd és Térsége Szilárd Hulladékkezelési Önkormányzati Társulás 2021. évi tevékenységéről szóló beszámolóját.

A Bizottság a fenti állásfoglalásról az alábbiak szerint szavazott:

Név

Szavazat

Andrasek Mónika

Igen

Gál Alex

Igen

Balla Imre

Igen

Csépán István

Igen

Fülöp Sándorné

Nem

Antunovits Antal

Nem

Varga Illés Levente

Igen

Takács Éva

Nem

Eőry Eszter

Igen

Révész Dávid

Távol

Csornainé Romhányi Judit

Igen

Fülöp Barbara

Távol

Pilisy Sándor

Igen

  1. NAPIRENDI PONT

Tárgy: Beszámoló az Érd és Térsége Regionális Hulladékgazdálkodási Önkormányzati Társulás 2021. évi tevékenységéről

Pilisy Sándor bizottsági tag: Kérdezi, hogy miért lépett ki Vecsés és Budaörs a Társulásból. Kérdezi, hogy marad-e a 25 forint/fő tagdíj.

Ferencz Judit Közgazdasági Irodavezető: A társulás maradványa a működéshez elég, de a tanács úgy szavazott, hogy maradjon a tagdíj.

Andrasek Mónika elnök: Felteszi szavazásra az alábbi határozati javaslatot:

„Érd Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése az Érd és Térsége Regionális Hulladékgazdálkodási Önkormányzati Társulás 2021. évről szóló beszámolóját elfogadja.

Határidő:        határozat továbbítására – 15 nap

Felelős:           dr. Csőzik László polgármester”

Érd Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének Fenntarthatósági Bizottságának jelenlévő 11 tagja 8 igen szavazattal, nem szavazat nélkül és 3 tartózkodás mellett az alábbi állásfoglalást hozta:

13/2022. (V.16.) FB

állásfoglalás

az Érd és Térsége Regionális Hulladékgazdálkodási Önkormányzati Társulás 2021. évi tevékenységéről szóló beszámolóról

Érd Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének Fenntarthatósági Bizottsága elfogadásra javasolja a Közgyűlésnek az Érd és Térsége Regionális Hulladékgazdálkodási Önkormányzati Társulás 2021. évi tevékenységéről szóló beszámolóját.

A Bizottság a fenti állásfoglalásról az alábbiak szerint szavazott:

Név

Szavazat

Andrasek Mónika

Igen

Gál Alex

Igen

Balla Imre

Igen

Csépán István

Igen

Fülöp Sándorné

Tartózkodik

Antunovits Antal

Tartózkodik

Varga Illés Levente

Igen

Takács Éva

Tartózkodik

Eőry Eszter

Igen

Révész Dávid

Távol

Csornainé Romhányi Judit

Igen

Fülöp Barbara

Távol

Pilisy Sándor

Igen

  1. NAPIRENDI PONT

Tárgy: Beszámoló az Érd és Térsége Közműfejlesztési és Beruházási Önkormányzati Társulás 2021. évi tevékenységéről

Andrasek Mónika elnök: A Gazdasági Bizottság ülésén Csépán István elnök megfogalmazta, hogy nyitott tételek maradnak, de így vagy úgy meg fog oldódni, minden pénz kérdése.

Antunovits Antal bizottsági tag: Kérdezi, hogy mik a műszaki problémák a Papi földeknél.

Csépán István bizottsági tag: Felülvizsgálat eredményeként a vízvezetékes vízhálózat, mind az erősáramú kábel nem védőcsőbe való elhelyezése balesetveszélyes, csupaszon álltak a vezetékek. Ezeket most egy társaság vizsgálja, a cél a probléma megszüntetése. Vélhetően a vízvezeték toldása miatt megsüllyedt a terület, ezt is fel fogják tárni és orvosolni fogják.

Antunovits Antal bizottsági tag: Kérdezi, hogy van erre árajánlat.

Csépán István bizottsági tag: Azt nem tudja, de Polgármester Úr kért ajánlatokat, de az engedélyeztetéssel is vannak problémák, a kivitelezésnél is lettek eltérések.

Antunovits Antal bizottsági tag: Kérdezi, hogy erről van-e már anyag a Képviselők részére.

Somogyi Tamás ÉKFI Intézményvezető: Nincs olyan elem, ami megfelel a terveknek, közművek nem ott futnak, mint a terveken, nincsenek hatósági engedélyek, öntözőrendszer használhatatlan, a műszaki átadás jelen állapot szerint nem lehetséges, a pénzügyi elszámolás is nehézkes. Polgármester Úr 2-3 hetente tart értekezletet ebben a témában, felállított egy intézkedési tervet, amiben konkrét feladatok lettek meghatározva. Ha Polgármester Úr úgy dönt, akkor fog készülni hivatalos tájékoztatás. Jelen pillanatban a villamossági hálózat rendbetétele az elsődleges feladat, illetve a víz és csatornahálózat, mert addig kereskedelmi egységek sem tudnak üzemelni.

Antunovits Antal bizottsági tag: Köszöni a részletes választ.

Tetlák Örs alpolgármester: A tisztázás folyamatban van, személyes véleménye szerint hanyag műszaki, pénzügyi, iratkezelési problémákat kell felderíteni, tisztázni, rendbe tenni. Mivel kideríthetetlen, hogy mekkora összeg áll még fent a projektből, nehéz bármit is tervezni. Szeretnének egy biztonságos, szerethető, használható parkot átadni, megnyitni. 100 milliós nagyságrendben költöttek például a növényzetre, aminek a nagy része elpusztult a hanyag kivitelezés miatt, lásd öntözőrendszer, vízhálózat.

Csépán István bizottsági tag: A projekt elszámolása még nem történt meg, és nem tudjuk, mikor történik meg. Mivel a projekt még nincs lezárva – legalábbis elszámolás tekintetében, ezáltal a projektben szereplő a Zöldhatár Kft. nem tud az önkormányzat tulajdonába kerülni, mert van néhány tisztázatlan tétel.

Andrasek Mónika elnök: Felteszi szavazásra az alábbi határozati javaslatot:

„Érd Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése az Érd és Térsége Közműfejlesztési és Beruházási Önkormányzati Társulás 2021. évben végzett tevékenységéről szóló beszámolót elfogadja.

Határidő:        határozat továbbítására – 15 nap

Felelős:           dr. Csőzik László polgármester”

Érd Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének Fenntarthatósági Bizottságának jelenlévő 11 tagja 8 igen szavazattal, nem szavazat nélkül és 3 tartózkodás mellett az alábbi állásfoglalást hozta:

14/2022. (V.16.) FB

állásfoglalás

az Érd és Térsége Közműfejlesztési és Beruházási Önkormányzati Társulás

2021. évi tevékenységéről szóló beszámolóról

Érd Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének Fenntarthatósági Bizottsága elfogadásra javasolja a Közgyűlésnek az Érd és Térsége Közműfejlesztési és Beruházási Önkormányzati Társulás 2021. évi tevékenységéről szóló beszámolóját.

A Bizottság a fenti állásfoglalásról az alábbiak szerint szavazott:

Név

Szavazat

Andrasek Mónika

Igen

Gál Alex

Igen

Balla Imre

Igen

Csépán István

Igen

Fülöp Sándorné

Tartózkodik

Antunovits Antal

Tartózkodik

Varga Illés Levente

Igen

Takács Éva

Tartózkodik

Eőry Eszter

Igen

Révész Dávid

Távol

Csornainé Romhányi Judit

Igen

Fülöp Barbara

Távol

Pilisy Sándor

Igen

  1. NAPIRENDI PONT

Tárgy: Javaslat Klímabarát park létrehozásához szükséges döntések meghozatalára

Andrasek Mónika elnök: A Darukezelő utcai parkról van szó, támogatja, nagyon egyedülálló kezdeményezés.

Csépán István bizottsági tag: Képviselő úr támogatja az előterjesztésben Klímaparkként említett Felsőparkvárosi részen a Vt-2es övezet átminősítését „játszós övezetté”, amely kirándulóhelyül és szabadidős tevékenységre alkalmas helyszínként szolgálhat a helyieknek, családoknak, több korosztályban, békében. Ehhez szeretnénk a civilek és városvédő egyesületek, polgári természetőrök támogatását megnyerni és igénybe venni a segítségüket az üzemeltetésben is. Kb. 15 millió forintba kerülne a 2 hektáros területen a megvalósítása az elképzeléseknek, de tervezés követné a létesítmények pontos elrendezését stb.

Fülöp Sándorné bizottsági tag: Kérdezi, hogy ki fogja üzemeltetni.

Tetlák Örs alpolgármester: Első körben az ÉKFI, de a civil szervezet már most sok mindent tett a park kialakításáért, költött rá. A lényeg, hogy mindenki megférjen egymás mellet. Fontos, hogy mindenki vegye ki a részét, civilek, lakók, polgárőrök. Kamerák lesznek kihelyezve, az ehhez rendelt összeg arról szól, hogy a látványosabb első lépéseket is kész koncepcióban lehessen kivitelezni. A TOP PLUS forrásból pedig a végleges kivitelezés.

Fülöp Sándorné bizottsági tag: Kérdezi, hogy a Környezetvédő Egyesület fogja megtervezni, hogy mit és hova.

Tetlák Örs alpolgármester: Nem, egy tájépítészeti kart fognak megbízni a tervezéssel. A civilek bevonásával, hogy minden a helyén legyen.

Pilisy Sándor bizottsági tag: Egy csoda fog ott megvalósulni, kitűnő dolog volt a lakosság bevonása. Jobb lett volna a korosztályonkénti felmérés.

Andrasek Mónika elnök: Országosan is egyedi az elképzelés.

Takács Éva bizottsági tag: Nem szerepel a tervekben a futópálya, ami az elején kiemelt volt.

Andrasek Mónika elnök: Benne volt a tervekben, elvileg el is kezdték kimarni a futópályát.

Tetlák Örs alpolgármester: Biztosan része lesz a futókör, mert a világítás is be lett tervezve

Andrasek Mónika elnök: A tervek elnagyoltak, csak nagyvonalakban van minden feltüntetve, legközelebb felkérik dr. Palkó Zsoltot a projekt bemutatására. Felteszi szavazásra az alábbi határozati javaslatot:

Érd Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése támogatja a Darukezelő utca 1, 1/A. (1122/1, 1122/2 helyrajzi számú) terület zöldterületként történő megóvását és elfogadja a városi zöldpark, közösségi terület létrehozásában a klímabarát koncepció alapállításait.

Érd Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése ez alapján kezdeményezi az Érd Megyei Jogú Város Helyi Építési Szabályzatáról szóló 9/2016. (III. 31.) önkormányzati rendelet, olyan tartalmú módosítását, mely a Darukezelő utca 1, 1/A. (1122/1, 1122/2 helyrajzi számú) ingatlanok területén közpark létesítés lehetőségét teremti meg és a jelenlegi beépítésre szánt VT-2, településközpont terület övezetet Különleges terület – Rekreációs terület (Kr) övezetbe sorolja át.

A Közgyűlés felhatalmazza a polgármestert a módosítással kapcsolatos tervezési szerződés megkötésére.

Határidő:        módosítási eljárás megindítására – 30 nap

Felelős:           dr. Csőzik László polgármester”

Érd Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének Fenntarthatósági Bizottságának jelenlévő 11 tagja 11 igen szavazattal, nem szavazat tartózkodás nélkül az alábbi állásfoglalást hozta:

15/2022. (V.16.) FB

állásfoglalás

a Klímabarát park létrehozásához szükséges döntések meghozataláról I.

Érd Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének Fenntarthatósági Bizottsága elfogadásra javasolja a Közgyűlésnek a Klímabarát park létrehozásához szükséges döntések meghozataláról szóló I. számú határozati javaslatot.

A Bizottság a fenti állásfoglalásról az alábbiak szerint szavazott:

Név

Szavazat

Andrasek Mónika

Igen

Gál Alex

Igen

Balla Imre

Igen

Csépán István

Igen

Fülöp Sándorné

Igen

Antunovits Antal

Igen

Varga Illés Levente

Igen

Takács Éva

Igen

Eőry Eszter

Igen

Révész Dávid

Távol

Csornainé Romhányi Judit

Igen

Fülöp Barbara

Távol

Pilisy Sándor

Igen

Andrasek Mónika elnök: Felteszi szavazásra az alábbi határozati javaslatot:

„Érd Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése támogatja Együttműködési Megállapodás megkötését az Érdi Környezetvédő és Városszépítő Egyesülettel (a továbbiakban: ÉrdKöve). Az együttműködési megállapodás célja a Közgyűlés által elfogadott Klímabarát park koncepció szakmai tartalmának felügyelete, folyamatos szakmai konzultáció biztosítása az ÉrdKöve egyesület részéről. A megállapodás másik eleme a civil lakoság bevonásának szervezése és biztosítása a közösségi tervezés folyamatában.

Határidő:        30 nap

Felelős:           dr. Csőzik László polgármester”

Érd Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének Fenntarthatósági Bizottságának jelenlévő 11 tagja 11 igen szavazattal, nem szavazat és tartózkodás nélkül az alábbi állásfoglalást hozta:

16/2022. (V.16.) FB

állásfoglalás

a Klímabarát park létrehozásához szükséges döntések meghozataláról II.

Érd Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének Fenntarthatósági Bizottsága elfogadásra javasolja a Közgyűlésnek a Klímabarát park létrehozásához szükséges döntések meghozataláról szóló II. számú határozati javaslatot.

A Bizottság a fenti állásfoglalásról az alábbiak szerint szavazott:

Név

Szavazat

Andrasek Mónika

Igen

Gál Alex

Igen

Balla Imre

Igen

Csépán István

Igen

Fülöp Sándorné

Igen

Antunovits Antal

Igen

Varga Illés Levente

Igen

Takács Éva

Igen

Eőry Eszter

Igen

Révész Dávid

Távol

Csornainé Romhányi Judit

Igen

Fülöp Barbara

Távol

Pilisy Sándor

Igen

Andrasek Mónika elnök: Felteszi szavazásra az alábbi határozati javaslatot:

Érd Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése úgy dönt, hogy a Darukezelői utcai Klímabarát park tájépítészeti és kiviteli terveinek elkészítéséhez szükséges, a bekért indikatív ajánlatok alapján 15 millió forintot biztosít a 2022. évi költségvetés terhére.

Határidő:        30 nap

Felelős:           dr. Csőzik László polgármester”

Érd Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének Fenntarthatósági Bizottságának jelenlévő 11 tagja 11 igen szavazattal, nem szavazat és tartózkodás nélkül az alábbi állásfoglalást hozta:

17/2022. (V.16.) FB

állásfoglalás

a Klímabarát park létrehozásához szükséges döntések meghozataláról III.

Érd Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének Fenntarthatósági Bizottsága elfogadásra javasolja a Közgyűlésnek a Klímabarát park létrehozásához szükséges döntések meghozataláról szóló III. számú határozati javaslatot.

A Bizottság a fenti állásfoglalásról az alábbiak szerint szavazott:

Név

Szavazat

Andrasek Mónika

Igen

Gál Alex

Igen

Balla Imre

Igen

Csépán István

Igen

Fülöp Sándorné

Igen

Antunovits Antal

Igen

Varga Illés Levente

Igen

Takács Éva

Igen

Eőry Eszter

Igen

Révész Dávid

Távol

Csornainé Romhányi Judit

Igen

Fülöp Barbara

Távol

Pilisy Sándor

Igen

  1. NAPIRENDI PONT

Tárgy: Javaslat a „Virágzó érdi porta” pályázat kiírására

Csornainé Romhányi Judit bizottsági tag: Kérdezi, hogy a feltételek azonosak a tavalyival.

dr. Barabás Emőke Mária Lakosság-szolgálati Irodavezető: Igen, nem történt változás.

Andrasek Mónika elnök: Felteszi szavazásra az alábbi határozati javaslatot:

Érd Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének Fenntarthatósági Bizottsága - a „Virágzó érdi porta” elismerő cím alapításáról szóló 11/2020. (V.22.) önkormányzati rendelet 6. § (1) bekezdése alapján - kiírja a ,,Virágzó érdi porta” elismerő cím adományozására vonatkozó 2022. évi pályázatot és közzéteszi a pályázati felhívást a határozat melléklete szerinti tartalommal.

Határidő: a pályázati felhívás közzétételére – 15 nap

Felelős: Andrasek Mónika elnök

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS

„Virágzó érdi porta” elismerő cím adományozására

  1. pályázat célja

Érd Megyei Jogú Város Közgyűlése „Virágzó érdi porta” elnevezéssel, elismerő címet alapított a település kulturált lakókörnyezetének kialakítása, az esztétikus zöldfelületek számának növelése és gondozása érdekében tett lakossági tevékenységek elismerésére.

  1. PÁLYÁZÓK KÖRE

Jelen pályázati felhívásra pályázatot nyújthat be a település közigazgatási területén fekvő lakóingatlan természetes személy tulajdonosa, valamint utcák, utcaszakaszok, egyéb közterület-részek, vagy társasházak közössége (továbbiakban: lakóközösség).

A pályázatot lakóingatlan esetében az nyújthatja be, aki a településen lakcímmel rendelkezik, és életvitelszerűen itt tartózkodik.

Lakóközösség esetében a pályázatot a lakóközösség által meghatalmazott nagykorú természetes személy nyújthatja be, aki a pályázattal érintett ingatlanok valamelyikének a tulajdonosa.

III. Az elismerés adományozható

Az elismerés I. kategóriája („Virágzó érdi Porta”), adományozható annak a természetes személynek, akinek az ingatlana, illetve az azon található épület, kert, udvar együttes megjelenésében harmonikusan és esztétikusan illeszkedik a környezetébe, továbbá akinek az ingatlana előtti járda, árok, árokpart, zöldterület gyommentes, és maradéktalanul megfelel az ingatlanok és közterületek tisztán tartásának szabályait tartalmazó önkormányzati rendelet előírásainak. (A kertben megtalálható növényfajok dísznövények, fűszernövények, konyhakert vegyesen.)

Az elismerés II. kategóriája („Bőtermő érdi konyhakert”) adományozható annak a természetes személynek, akinek az ingatlana, illetve az azon található épület, kert, udvar együttes megjelenésében harmonikusan és esztétikusan illeszkedik a környezetébe, továbbá akinek az ingatlana előtti járda, árok, árokpart, zöldterület gyommentes, és maradéktalanul megfelel az ingatlanok és közterületek tisztán tartásának szabályait tartalmazó önkormányzati rendelet előírásainak, és kifejezetten konyhakert került kialakításra, gyümölcsös, vagy egyéb haszonnövények kerültek elültetésre.

Az elismerés III. kategóriája („Legszebb utcafront”) adományozható azon lakóközösségeknek, illetve magánszemélyeknek, akik az adott év során a lakókörnyezet (kert, park, lakóépület körüli fák, utcafront) saját költségén történő gyommentes, tiszta, karbantartott ápolásával, magas színvonalú gondozásával és példaértékű fenntartásával hozzájárulnak a városkép javításához.

Az elismerés IV. kategóriája („Legszebb érdi erkély, terasz”) adományozható annak a természetes személynek, akinek az elsősorban, de nem kizárólag társasházi, lakótelepi, sorházi erkélye, vagy terasza  együttes megjelenésében harmonikusan és esztétikusan illeszkedik a környezetébe.           

  1. Az elismerés módja

Az elismerés évente az első három helyen végzettnek ítélhető oda.

Az elismerés formája a kategória nyertesének a kategória nevével azonos feliratú 20x30 centiméter nagyságú, a település címerét ábrázoló, falra szerelhető tábla, valamint egy A4-es méretű, Érd Megyei Jogú Város címerével ellátott emléklap. A további helyezettek emléklapban részesülnek.

Az elismeréshez kategóriánként növényvásárlási, kertészeti utalvány kerül átadásra, az I. helyezett részére 30.000 forint, a II. helyezett részére 20.000 forint, a III. helyezett részére 10.000 forint értékben, melyek hat hónapig érvényesek.

A táblát az elismeréssel érintett lakóingatlannak a közterület felé eső homlokzatára, vagy a közterület felé eső kerítésére, jól látható helyen kell rögzíteni. Lakóközösség esetén a tábla a lakóközösség által gondozott területen kerül elhelyezésre. A rögzítésről a lakóingatlan tulajdonosa, illetve a lakóközösség gondoskodik.

Amennyiben a tábla a lakóingatlan homlokzatára történő rögzítés után megsemmisül, vagy megsérül, annak pótlásáról kérelemre az önkormányzat gondoskodik saját költségére.

  1. Pályázat benyújtásának módja, helye, határideje

Pályázni kizárólag a Rendelet 1. mellékletében szereplő pályázati adatlap benyújtásával, az abban meghatározott dokumentumok csatolásával lehet.

A Rendeletben előírt kötelező mellékletek hiánya, illetve a hiányosan kitöltött adatlap esetén a pályázat érvénytelen, utólagos hiánypótlásra nincs lehetőség.

A pályázatot az alábbi módokon lehet benyújtani:

  • e-mail útján az onkormanyzat@erd.hu e-mail címre megküldve,
  • személyesen a Polgármesteri Hivatal Ügyfélszolgálati Irodáján (Érd, Alsó u. 3. fszt. 1.) hétfőn 8.00-12.00-ig, 13.00-17.30-ig, kedden, szerdán, csütörtökön 8.00-12.00-ig, 13.00-16.30-ig, pénteken 8.00-13.00-ig (Érd, Alsó u. 3.), vagy
  • postai úton a Lakosság-szolgálati Irodának címezve (2030 Érd, Alsó u. 1.) lehet benyújtani, mindkét esetben 1 példányban, zárt borítékban.

A borítékra kérjük ráírni: „Virágzó érdi porta” pályázat. Postai úton benyújtott pályázat esetén a benyújtási határidőn a postára adás idejét kell érteni.

A pályázati dokumentáció letölthető Érd Megyei Jogú Város honlapjáról (http://www.erd.hu), továbbá megtekinthető a Polgármesteri Hivatal Ügyfélszolgálati Irodáján a fent megjelölt helyen és időpontban.

A pályázatok benyújtási határnapja a kiírásnak az önkormányzat honlapján történő megjelenését követő 21. nap

A benyújtási határnapot követően beérkezett/postára adott pályázatokat érvénytelennek kell tekinteni.

  1. A PÁLYÁZATOK ELBÍRÁLÁSA, KÖZZÉTÉTEL

Az elismerés adományozásáról a környezet védelmével, a köztisztaság és a településtisztaság biztosításával összefüggő feladatokat ellátó bizottság (a továbbiakban: Bizottság) dönt, legkésőbb a benyújtási határidőt követő 30. napig.

A pályázatok értékelése során a Bizottság elsősorban a lakóházak előtti és körüli térségek gondozottságát, tisztaságát, a saját kialakítású kert megjelenését, a virággal történő beültetést és az esztétikus összképet értékeli, melynek során az egyedi, ötletes kertészeti megoldásokat, valamint a környezettudatosság (pl.: madár- és rovarbarát megoldások, mint madáretető, odú, méhhotel) megjelenítését is figyelembe veszi.

Az elismeréssel kitüntetettek nevét az adatvédelmi szabályok figyelembe vételével az önkormányzat honlapján és az Érdi Újságban közzé kell tenni.

VII. EGYÉB SZABÁLYOK

Az elismerés visszavonható, ha a kitüntetett arra érdemtelenné válik. Érdemtelen az, aki a pályázatával összefüggésben valótlan nyilatkozatot tesz, vagy akinek a nyertes pályázattal érintett ingatlana, vagy az ingatlana előtti közterület rendezetlenné, elhanyagolttá, vagy gyommal, illetve parlagfűvel fertőzötté válik.

Az érdemtelenné válásról, és ezzel egyidejűleg az elismerés visszavonásáról a Bizottság dönt.

Érdemtelené válás esetén az elismeréssel együtt kapott táblát a visszavonást követő 15 napon belül az önkormányzat részére vissza kell szolgáltatni. Az érdemtelenné vált személy, illetve közösség a következő évben pályázatot nem nyújthat be.

Jelen pályázati felhívás a Rendeletben foglalt szabályok szerint, azzal összhangban kerül kiírásra. Valamennyi a pályázóval, pályázattal és támogatással kapcsolatos további előírást a Rendelet tartalmazza.

Andrasek Mónika

elnök

Pályázati adatlap

„Virágzó érdi porta ” elismerő cím elnyerésére

az alábbi kategóriákban:

  1. „Virágzó érdi Porta”,
  2. „Bőtermő érdi konyhakert”,

  III. „Legszebb utcafront”

  1. „Legszebb érdi erkély, terasz”

Pályázó neve:…………………………………………………………………………………

Pályázattal érintett lakóingatlan/ lakóközösség címe:…………………………………………

Pályázó telefonszáma:…………………………………………………………………….…..

Pályázó: e-mail címe……………………………………………………………………….…

A pályázattal nevezett ingatlan / közösségi tér rövid leírása:

………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………

A pályázathoz mellékelni kell:

- A pályázattal érintett ingatlan fényképeit, digitális formában is.

- Egyéni pályázó esetén nyilatkozatot az életvitelszerű itt tartózkodás tényéről.

Érd, ……………………hónap….nap

………………………..

                                                                                                          aláírás

Fent megjelölt pályázatot benyújtó jelen dokumentum aláírásával igazolom, hogy a pályázatban megadott személyes adataim helyesek és a valóságnak megfelelőek, kijelentem, hogy azokat a pályázaton való részvétel céljából adtam meg. Jelen dokumentum aláírásával egyúttal hozzájárulok ahhoz, hogy Érd Megyei Jogú Város Önkormányzata mint adatkezelő, a személyes adataimat a természetes személyeknek a személyes adatok kezelése tekintetében történő védelméről és az ilyen adatok szabad áramlásáról, valamint a 95/46/EK rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló Európai Parlament és a Tanács (EU) 2016/679 Rendelet 6. cikk (1) bekezdés a) pontja alapján kezelje. Hozzájárulok ahhoz is, hogy a pályázatom nyertessége esetén a nevem nyilvánosságra hozásra kerüljön a helyi média felületein. (Érdi Újság, www.erdmost.hu, www.erd.hu)

Tudomásul veszem, hogy az adatkezeléssel kapcsolatos jogaim és kötelezettségeim Érd Megyei Jogú Város Adatkezelési Tájékoztatójában megismerhetőek, amely tájékoztató a www.erd.hu oldalon elektronikusan, Érd Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala ügyfélszolgálatán pedig nyomtatott formában elérhető.

Érd, ……………………hónap….nap

………………………..

                                                                                                          aláírás

Meghatalmazás

(közösségi pályázó esetén)

Alulírottak meghatalmazzuk…………………….-t, .Érd ……………………..utca…….szám alatti lakost, hogy Érd Megyei Jogú Város Önkormányzat illetékes bizottsága által ………….évben meghirdetett „Virágzó érdi porta”  elnevezésű pályázatra közösségünk nevében pályázatot nyújtson be.

Érd, ……………………hónap…….nap

………………………..

                                                                                                          aláírás

Közösség tagjainak aláírása:                                                                        lakcíme:

……………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………….”

Érd Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének Fenntarthatósági Bizottságának jelenlévő 11 tagja 11 igen szavazattal, nem szavazat tartózkodás nélkül az alábbi határozatot hozta:

3/2022. (V.16.) FB

határozat

a „Virágzó érdi porta” pályázat kiírásáról

…………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………..

A pályázathoz mellékelni kell:

- A pályázattal érintett ingatlan fényképeit, digitális formában is.

- Egyéni pályázó esetén nyilatkozatot az életvitelszerű itt tartózkodás tényéről.

Érd, ……………………hónap….nap

………………………..

                                                                                                          aláírás

Fent megjelölt pályázatot benyújtó jelen dokumentum aláírásával igazolom, hogy a pályázatban megadott személyes adataim helyesek és a valóságnak megfelelőek, kijelentem, hogy azokat a pályázaton való részvétel céljából adtam meg. Jelen dokumentum aláírásával egyúttal hozzájárulok ahhoz, hogy Érd Megyei Jogú Város Önkormányzata mint adatkezelő, a személyes adataimat a természetes személyeknek a személyes adatok kezelése tekintetében történő védelméről és az ilyen adatok szabad áramlásáról, valamint a 95/46/EK rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló Európai Parlament és a Tanács (EU) 2016/679 Rendelet 6. cikk (1) bekezdés a) pontja alapján kezelje. Hozzájárulok ahhoz is, hogy a pályázatom nyertessége esetén a nevem nyilvánosságra hozásra kerüljön a helyi média felületein. (Érdi Újság, www.erdmost.hu, www.erd.hu)

Tudomásul veszem, hogy az adatkezeléssel kapcsolatos jogaim és kötelezettségeim Érd Megyei Jogú Város Adatkezelési Tájékoztatójában megismerhetőek, amely tájékoztató a www.erd.hu oldalon elektronikusan, Érd Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala ügyfélszolgálatán pedig nyomtatott formában elérhető.

Érd, ……………………hónap….nap

………………………..

                                                                                                          aláírás

Meghatalmazás

(közösségi pályázó esetén)

Alulírottak meghatalmazzuk…………………….-t, .Érd ……………………..utca…….szám alatti lakost, hogy Érd Megyei Jogú Város Önkormányzat illetékes bizottsága által ………….évben meghirdetett „Virágzó érdi porta”  elnevezésű pályázatra közösségünk nevében pályázatot nyújtson be.

Fent megjelölt pályázatot benyújtó jelen dokumentum aláírásával igazolom, hogy a pályázatban megadott személyes adataim helyesek és a valóságnak megfelelőek, kijelentem, hogy azokat a pályázaton való részvétel céljából adtam meg. Jelen dokumentum aláírásával egyúttal hozzájárulok ahhoz, hogy Érd Megyei Jogú Város Önkormányzata mint adatkezelő, a személyes adataimat a természetes személyeknek a személyes adatok kezelése tekintetében történő védelméről és az ilyen adatok szabad áramlásáról, valamint a 95/46/EK rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló Európai Parlament és a Tanács (EU) 2016/679 Rendelet 6. cikk (1) bekezdés a) pontja alapján kezelje. Hozzájárulok ahhoz is, hogy a pályázatom nyertessége esetén a nevem nyilvánosságra hozásra kerüljön a helyi média felületein. (Érdi Újság, www.erdmost.hu, www.erd.hu)

Tudomásul veszem, hogy az adatkezeléssel kapcsolatos jogaim és kötelezettségeim Érd Megyei Jogú Város Adatkezelési Tájékoztatójában megismerhetőek, amely tájékoztató a www.erd.hu oldalon elektronikusan, Érd Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala ügyfélszolgálatán pedig nyomtatott formában elérhető.

Érd, ……………………hónap…….nap

………………………..

                                                                                                          aláírás

Közösség tagjainak aláírása:                                                                                   lakcíme:

……………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………….

A Bizottság a fenti határozatról az alábbiak szerint szavazott:

Név

Szavazat

Andrasek Mónika

Igen

Gál Alex

Igen

Balla Imre

Igen

Csépán István

Igen

Fülöp Sándorné

Igen

Antunovits Antal

Igen

Varga Illés Levente

Igen

Takács Éva

Igen

Eőry Eszter

Igen

Révész Dávid

Távol

Csornainé Romhányi Judit

Igen

Fülöp Barbara

Távol

Pilisy Sándor

Igen

  1. NAPIRENDI PONT

Tárgy: Egyebek

Andrasek Mónika elnök: A virágosztással kapcsolatban elmondja, hogy 1 hét múlva lesz virágosztás.

dr. Barabás Emőke Mária Lakosság-szolgálati Irodavezető: Kb. 1.000-1.500 db palántát fognak kiosztani.

Andrasek Mónika elnök: Több kategóriában lesz a verseny.

Pilisy Sándor bizottsági tag: Kérdezi, hogy zöldhulladék elszállítás mikor lesz.

dr. Barabás Emőke Mária Lakosság-szolgálati Irodavezető: Mindig szombati napon történik az elszállítás.

Andrasek Mónika elnök: Mivel több kérdés, észrevétel nem volt, megköszöni a jelenlétet és bezárja a Fenntarthatósági Bizottság ülését.

Érd Megyei Jogú Város Közgyűlésnek Fenntarthatósági Bizottsági ülése

17:00 órakor ért véget.

k.m.f.

            Andrasek Mónika                                                                Balla Imre

                  elnök                                                                       jegyzőkönyv-hitelesítő