- NAPIRENDI PONT
Tárgy: Javaslat az EuroVelo 6 országos kerékpáros útvonal Érd-Százhalombatta közötti szakaszának megvalósítása érdekében történő településrendezési eszközök módosításának elfogadására
Csépán István elnök: A szabályozási terv módosításáról van szó.
Kuslits Tibor főépítész: Korábban döntött a közgyűlés, hogy foglalkozik a kerékpáros útvonal megvalósításának elősegítése céljából. A településrendezési eszköz egyeztetése tárgyalásos eljárás szerint történt. A kerékpárút területigénye miatt a szabályozási vonalak korrekciójára volt szükség.
Csépán István elnök: Mivel kérdés, észrevétel nincs, szavazást kér a rendelet módosításáról.
A szavazásra feltett rendeletmódosítási javaslat:
„Érd Megyei Jogú Város Közgyűlése az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény 62. § (6) bekezdés 6. pontjában kapott felhatalmazása alapján, a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 13. § (1) bekezdés 1. pontjában meghatározott feladatkörében eljárva, a településfejlesztési koncepcióról, az integrált településfejlesztési stratégiáról és a településrendezési eszközökről, valamint egyes településrendezési sajátos jogintézményekről szóló 314/2012. (XI. 8.) számú kormányrendelet 28. § (1) bekezdésében biztosított véleményezési jogkörében eljáró, a 314/2012. (XI. 8.) számú kormányrendelet 9. mellékletében rögzített érintett államigazgatási szervek, valamint a településfejlesztési dokumentumok, településrendezési eszközök, a településképi arculati kézikönyv és a településképi rendelet partnerségi egyeztetésének szabályairól szóló Érd Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének 5/2017. (II. 27.) számú önkormányzati rendelet szerinti partnerek véleményének kikérésével a következőket rendeli el:
- § Érd Megyei Jogú Város Helyi Építési Szabályzatáról szóló 9/2016. (III.31.) önkormányzati rendelet 1. melléklete helyébe jelen rendelet 1. melléklete lép.
- § Ez a rendelet 2022. február 1-jén lép hatályba.”
A Gazdasági Bizottság 4 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül és tartózkodás nélkül az alábbi állásfoglalást hozta:
1/2022. (I. 24.) GB.
állásfoglalás
az EuroVelo 6 országos kerékpáros útvonal Érd-Százhalombatta közötti szakaszának megvalósítása érdekében történő településrendezési eszközök módosításának elfogadásáról
A Gazdasági Bizottság 4 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül elfogadásra javasolja a Közgyűlésnek az EuroVelo 6 országos kerékpáros útvonal Érd-Százhalombatta közötti szakaszának megvalósítása érdekében történő településrendezési eszközök módosításának elfogadására vonatkozó rendeletmódosítási javaslatot.
A Gazdasági Bizottság az állásfoglalásról az alábbiak szerint szavazott:
|
Név |
Szavazat |
|
Csépán István |
Igen |
|
Andrasek Mónika |
Távol |
|
dr. Bács István |
Távol |
|
Gál Alex |
Igen |
|
Csornai Károly |
Igen |
|
Falusi Ferenc |
Távol |
|
Kocsner János |
Igen |
- NAPIRENDI PONT
Tárgy: Javaslat az Érd, Nyárfa utca – Szilfa utca – Törökbálinti út menti ingatlancsoporttal kapcsolatos fejlesztési szándék megvalósításához szükséges településrendezési szerződés megkötésére
Kuslits Tibor főépítész: A közgyűlés decemberi ülésén elfogadta a bemutatott telepítési tanulmánytervet, amely ajánlásokat tartalmazott arra, hogy milyen munkák elkészítése lenne kívánatos ehhez a fejlesztéshez. Most a szerződés megkötéséről van szó, melynek mellékletét képezi a telepítési tanulmányterv.
Csornai Károly bizottsági tag: A fejlesztés mikor valósul meg?
Kuslits Tibor főépítész: Mi a szabályokkal foglalkozunk, mi szempontunkból irreleváns, arra nincs hatásunk mikor kezdi a munkálatokat, az engedélyeknek megvan az eljárási rendje.
Csépán István elnök: Tudomása szerint 4-5 hónapot vesz igénybe. Szavazást kér a határozati javaslatról.
A szavazásra feltett határozati javaslat:
„1. Érd Megyei Jogú Város Közgyűlése egyetért a Nyárfa utca, Szilfa utca és Törökbálinti út menti 7787, 7789 és 7790 helyrajzi számú telekcsoportra, illetve az ezeket magába foglaló telektömbre vonatkozó fejlesztési célok megvalósulását elősegítő, az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény 30/A. §-ban foglaltak szerinti településrendezési szerződés megkötésével, és felkéri a polgármestert, hogy – a határozat mellékletét képező – megállapodás-tervezet tartalmának megfelelő szerződést aláírja.
- A településrendezési szerződésben az önkormányzat nevében eljáró polgármester vállalja, hogy az érintett tervezési területre vonatkozó településrendezési eszközök módosítására irányuló eljárást a vonatkozó jogszabályok szerint lefolytatja, az elkészült tervezetet a közgyűlés elé terjeszti.
Határidő: határozat továbbítására – azonnal
Felelős: dr. Csőzik László polgármester”
A Gazdasági Bizottság 4 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül az alábbi állásfoglalást hozta:
2/2022. (I. 24.) GB.
állásfoglalás
az Érd, Nyárfa utca – Szilfa utca – Törökbálinti út menti ingatlancsoporttal kapcsolatos fejlesztési szándék megvalósításához szükséges településrendezési szerződés megkötéséről
A Gazdasági Bizottság 4 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül elfogadásra javasolja a Közgyűlésnek az Érd, Nyárfa utca – Szilfa utca – Törökbálinti út menti ingatlancsoporttal kapcsolatos fejlesztési szándék megvalósításához szükséges településrendezési szerződés megkötésére vonatkozó határozati javaslatot.
A Gazdasági Bizottság az állásfoglalásról az alábbiak szerint szavazott:
|
Név |
Szavazat |
|
Csépán István |
Igen |
|
Andrasek Mónika |
Távol |
|
dr. Bács István |
Távol |
|
Gál Alex |
Igen |
|
Csornai Károly |
Igen |
|
Falusi Ferenc |
Távol |
|
Kocsner János |
Igen |
- NAPIRNEDI PONT
Tárgy: Javaslat az Érd Megyei Jogú Város távhőtermelő és -szolgáltató rendszerének üzemeltetése, működtetése tárgyában indult koncessziós beszerzési eljárás lezárására
Csépán István elnök: A közgyűlés az elmúlt évben jóváhagyta a koncessziós szerződés meghosszabbítását, az új szolgáltatás beszerzésére irányuló eredményes eljárás alapján kötendő új koncessziós szerződés hatályba lépésével létrehozott koncessziós társaság működése megkezdésének időpontjáig.
Dr. Bolvári-Vild Éva, a Jogi Csoport munkatársa: Tavaly június 18-án kötöttük meg a lejárt szerződés hosszabbításáról szóló koncessziós szerződést, hogy amíg lejárul az eljárás, addig zökkenőmentes legyen a szolgáltatás. Két szakaszos eljárás volt. Egy jelentkező volt, a Veolia, érvényes ajánlatát benyújtotta. A gázmotor szerződés már tavaly aláírásra került, döntés született a közgyűlésen. A mostani előterjesztés a koncessziós eljárás lezárása, új 25 évre szóló koncessziós szerződés kerül megkötésre.
Csornai Károly bizottsági tag: Miért 25 év a szerződés? A lakosság felé a távhőszolgáltatás díjai hogy alakulnak a jövőben?
Dr. Bolvári-Vild Éva, a Jogi Csoport munkatársa: Mindig mérlegelés tárgya, a koncessziós szerződések mindig huzamosabb időre köttetnek. Amikor a pályázat kiírásra került mérlegelve volt a 25 és 30 év. A közbeszerzési szakértőtől javaslatot kértünk, 25 év az elfogadható időtartam.
Bicskei Tibor ügyvezető Érdhő Kft.: A távhő lakossági díjai hatósági áras szolgáltatás. Az esetleges szolgáltató váltás semmilyen hatással nem jár, nem változnak a díjak.
Csépán István elnök: Szavazást kér a határozati javaslatról.
A szavazásra feltett határozati javaslat:
„1. Érd Megyei Jogú Város Közgyűlése az önkormányzati tulajdonban lévő fűtőmű (2030 Érd, Emília utca 4.), valamint a korábbi koncessziós szerződés alapján a szerződés megszüntetésével könyv szerinti értéken az önkormányzat tulajdonába kerülő távfűtési rendszer (távvezeték hálózat hőközpontok és szekunder rendszer stb.) üzemeltetésére, működtetésére a Veolia Energia Magyarország Zártkörűen Működő Részvénytársaság ajánlatát elfogadja, és vele – a közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény és a koncesszióról szóló 1991. évi XVI. törvény keretei között 25 évre szóló koncessziós szerződést köt.
- A nyertes gazdasági társaság feladata Érd Város távhőtermelő és távhőszolgáltató rendszerének koncessziós társasággal történő teljes körű üzemeltetése a szerződéses időtartam alatt. Ennek végrehajtása érdekében a Veolia Energia Magyarország Zártkörűen Működő Részvénytársaság vállalja, hogy a szerződés aláírását követően koncessziós társaságot hoz létre.
- A Közgyűlés felkéri a polgármestert, hogy a határozat mellékletét képező szerződés-tervezet tartalma szerinti koncessziós szerződést aláírja.
Határidő: szerződés aláírására 30 nap
Felelős: dr. Csőzik László polgármester”
A Gazdasági Bizottság 4 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül az alábbi állásfoglalást hozta:
3/2022. (I. 24.) GB.
állásfoglalás
az Érd Megyei Jogú Város távhőtermelő és -szolgáltató rendszerének üzemeltetése, működtetése tárgyában indult koncessziós beszerzési eljárás lezárásáról
A Gazdasági Bizottság 4 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül elfogadásra javasolja a Közgyűlésnek az Érd Megyei Jogú Város távhőtermelő és -szolgáltató rendszerének üzemeltetése, működtetése tárgyában indult koncessziós beszerzési eljárás lezárására vonatkozó határozati javaslatot.
A Gazdasági Bizottság az állásfoglalásról az alábbiak szerint szavazott:
|
Név |
Szavazat |
|
Csépán István |
Igen |
|
Andrasek Mónika |
Távol |
|
dr. Bács István |
Távol |
|
Gál Alex |
Igen |
|
Csornai Károly |
Igen |
|
Falusi Ferenc |
Távol |
|
Kocsner János |
Igen |
- NAPIRENDI PONT
Tárgy: Javaslat a Klebelsberg Intézményfenntartó Központtal megkötött vagyonkezelői szerződés módosítására az érdi 24033 helyrajzi számú, 2030 Érd, Fő utca 42 szám alatti önkormányzati tulajdonban lévő ingatlanra vonatkozóan
Dr. Csupor Endre jegyzői jogkörben eljáró aljegyző: 2013-ban adtuk át több más önkormányzati ingatlannal egyetemben a Fő u. 42. szám alatti ingatlant. Akkor 2013-ban a KLIK mint egységes szervezet vette át, 2018-ban viszont a KLIK jogutód szervekre bomlott szép, illetékes tankerületnek adta át az egyes vagyonelemeket, a Pedagógia Szakszolgálat a Ceglédi Tankerülethez került át. Fizikálisan ellátják a feladatot, azonban jogilag nem történt meg a mai napig a rendezés. Ennek eredménye látható a bizottság tagjai előtt. Tudni kell, hogy a Fő u. 42. szám alatti ingatlanban egy nyugdíjas klub és tánccsoport is működik, természetesen helyt kapnak a továbbiakban is. Rezsiköltséget is át kell vállaljunk a helyi érdekeltségű civil szervezetek kapcsán. Erről későbbiek során fogunk megállapodni, próbáltuk most, de a Ceglédi Tankerület jogtanácsosa azt mondta, hogy ez későbbiekben fog megvalósulni.
Kocsner János bizottsági tag: Ez az ófalusi iskola. Az zavarja, hogy tulajdonképp közadakozásból épült iskola, átjátsszuk az állam javára. Mi lesz, ha mégis szükség lesz Ófaluban egy iskolára?
Dr. Csupor Endre jegyzői jogkörben eljáró aljegyző: 2012. óta fennálló helyzet, nem mai keletű probléma. Tudni kell, hogy a jogszabály egyértelműen fogalmaz, az önkormányzatoknak át kell adni azokat a vagyonelemeket, amelyek ellátják azokat az oktatási fel, amelyeket az önkormányzat nem. Minden olyan feladatot, amelyet az állam lát el, minden infrastruktúrát át kell adni. Nem a tulajdoni jogot, hanem a rendelkezési jogot veszik el. Ha a feladat megszűnik, visszakerül az önkormányzat rendelkezési körébe az ingatlan, jelenleg nincs választási lehetőség. Nem a tulajdonjogot veszítjük el.
Csépán István elnök: Szavazást kér a határozati javaslatról.
A szavazásra feltett határozati javaslat:
„1.) Érd Megyei Jogú Város Közgyűlése a Klebelsberg Intézményfenntartó Központtal 2013. március 21-én megkötött vagyonkezelési szerződést módosítja oly módon, hogy az érdi 24033 helyrajzi számú, 2030 Érd, Fő utca 42 szám alatti ingatlan vagyonkezelője – az állami közfeladat ellátásban fenntartóként részt vevő szervekről, valamint a Klebelsberg Központról szóló 134/2016. (VI. 10.) számú kormányrendelet 15. § (1) bekezdés értelmében – a Ceglédi Tankerületi Központ lesz.
2.) A Vagyonkezelő biztosítja az ingatlanban a nyugdíjas klub, illetve a Magtár Néptánccsoport működéséhez az ebédlőt és a régi tornatermet. Az ezzel kapcsolatos közüzemi kültségek megosztásáról a tulajdonos önkormányzat és a vagyonkezeló külön szerződésben állapodnak meg.
3.) A Közgyűlés felhatalmazza a polgármestert a határozat 1. pontjában foglalt módosításokkal kapcsolatos szükséges jognyilatkozatok megtételére.
Határidő: a szerződés megkötésére – 30 nap
Felelős: dr. Csőzik László polgármester”
A Gazdasági Bizottság 4 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül az alábbi állásfoglalást hozta:
4/2022. (I. 24.) GB.
állásfoglalás
a Klebelsberg Intézményfenntartó Központtal megkötött - az érdi 24033 helyrajzi számú, 2030 Érd, Fő utca 42 szám alatti önkormányzati tulajdonban lévő ingatlanra vonatkozóan - vagyonkezelői szerződés módosításáról
A Gazdasági Bizottság 4 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül elfogadásra javasolja a Közgyűlésnek a Klebelsberg Intézményfenntartó Központtal megkötött - az érdi 24033 helyrajzi számú, 2030 Érd, Fő utca 42 szám alatti önkormányzati tulajdonban lévő ingatlanra vonatkozóan -vagyonkezelői szerződés módosításával kapcsolatos határozati javaslat elfogadását.
A Gazdasági Bizottság az állásfoglalásról az alábbiak szerint szavazott:
|
Név |
Szavazat |
|
Csépán István |
Igen |
|
Andrasek Mónika |
Távol |
|
dr. Bács István |
Távol |
|
Gál Alex |
Igen |
|
Csornai Károly |
Igen |
|
Falusi Ferenc |
Távol |
|
Kocsner János |
Igen |
- NAPIRENDI PONT
Tárgy: Javaslat az Érd, Szent István úti közúti műtárgyak és csatlakozó utak építése, PST: V030.14” projekttel megvalósított, Érd Megyei Jogú Város Önkormányzatának tulajdonában álló ingatlanokon létrehozott helyi közúti fejlesztések ingyenes tulajdonba vételére
Csépán István elnök: Ismerteti az előterjesztést, mivel kérdés, észrevétel nincs, szavazást kér.
A szavazásra feltett határozati javaslat:
„Érd Megyei Jogú Város Közgyűlése – az Érd Megyei Jogú Város Önkormányzata vagyonáról és a vagyontárgyak feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 13/2012. (III. 27.) számú önkormányzati rendelet 28. § (1) bekezdése alapján – a NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zártkörűen Működő Részvénytársaság (1134 Budapest XIII. kerület, Váci út 45.) beruházásában létrejött az „Érd Szent István úti közúti műtárgyak és csatlakozó utak építése” (projektnév), PST: V030. 14 megnevezésű, 1.739.098.751, azaz egymilliárd-hétszázharminckilencmillió-kilencvennyolcezer-hétszázötvenegy forint könyv szerinti értékű, a határozat mellékletét képező megállapodásban részletezett beruházást (eszközök és fejlesztés) térítésmentesen tulajdonba veszi.
Határidő: megállapodás aláírására 90 nap
Felelős: polgármester”
A Gazdasági Bizottság 5 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül az alábbi állásfoglalást hozta:
5/2022. (I. 24.) GB.
állásfoglalás
az Érd, Szent István úti közúti műtárgyak és csatlakozó utak építése, PST: V030.14” projekttel megvalósított, Érd Megyei Jogú Város Önkormányzatának tulajdonában álló ingatlanokon létrehozott helyi közúti fejlesztések ingyenes tulajdonba vételéről
A Gazdasági Bizottság 5 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül elfogadásra javasolja a Közgyűlésnek az Érd, Szent István úti közúti műtárgyak és csatlakozó utak építése, PST: V030.14” projekttel megvalósított, Érd Megyei Jogú Város Önkormányzatának tulajdonában álló ingatlanokon létrehozott helyi közúti fejlesztések ingyenes tulajdonba vételére vonatkozó határozati javaslatot.
A Gazdasági Bizottság az állásfoglalásról az alábbiak szerint szavazott:
|
Név |
Szavazat |
|
Csépán István |
Igen |
|
Andrasek Mónika |
Távol |
|
dr. Bács István |
Igen |
|
Gál Alex |
Igen |
|
Csornai Károly |
Igen |
|
Falusi Ferenc |
Távol |
|
Kocsner János |
Igen |
- NAPIRENDI PONT
Tárgy: Javaslat a 13745 hrsz-ú ingatlanra vonatkozó Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. által kiírt „Nemzetiségi célú beruházási, felújítási és karbantartási tevékenységek 2022. évi költségvetési támogatása” pályázathoz a tulajdonosi hozzájárulás megadására
Csépán István elnök: A vagyonkezelő pályázatot nyújtott be, a pályázat értékelése körében hiánypótlást kértek az intézménytől, hogy a pályázathoz kerüljön csatolásra az ingatlan tulajdonosának hozzájárulása is a beruházási és karbantartási munkák elvégzése tekintetében. Szavazást kér a javaslatról.
A szavazásra feltett határozati javaslat:
„Érd Megyei Jogú Város Közgyűlése az Érd Megyei Jogú Város Önkormányzat vagyonáról és a vagyontárgyak feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 13/2012. (III. 27.) számú önkormányzati rendelet 15. § (1) bekezdésében foglaltak alapján tulajdonosi hozzájárulást ad a Pumukli Német Nemzetiségi Óvoda, mint vagyonkezelő részére az önkormányzati tulajdonban álló Érd 13745 helyrajzi számú, 2030 Érd, Riminyáki út 15–17. szám alatt található ingatlannak a Bethlen Gábor Alapkezelő Közhasznú Nonprofit Zártkörűen Működő Részvénytársaság által meghirdetett BNER-KP-2022/1-000342 számú pályázat elnyerése esetén történő beruházási, felújítási, karbantartási munkálatainak elvégzéséhez.
Határidő: azonnal
Felelős: dr. Csőzik László polgármester”
A Gazdasági Bizottság 5 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül az alábbi állásfoglalást hozta:
6/2022. (I. 24.) GB.
állásfoglalás
a 13745 hrsz-ú ingatlanra vonatkozó Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. által kiírt „Nemzetiségi célú beruházási, felújítási és karbantartási tevékenységek 2022. évi költségvetési támogatása” pályázathoz a tulajdonosi hozzájárulás megadásáról
A Gazdasági Bizottság 5 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül elfogadásra javasolja a Közgyűlésnek a 13745 hrsz-ú ingatlanra vonatkozó Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. által kiírt „Nemzetiségi célú beruházási, felújítási és karbantartási tevékenységek 2022. évi költségvetési támogatása” pályázathoz a tulajdonosi hozzájárulás megadására vonatkozó határozati javaslatot.
A Gazdasági Bizottság az állásfoglalásról az alábbiak szerint szavazott:
|
Név |
Szavazat |
|
Csépán István |
Igen |
|
Andrasek Mónika |
Távol |
|
dr. Bács István |
Igen |
|
Gál Alex |
Igen |
|
Csornai Károly |
Igen |
|
Falusi Ferenc |
Távol |
|
Kocsner János |
Igen |
- NAPIRENDI PONT
Tárgy: Javaslat önkormányzati feladatellátást szolgáló fejlesztések támogatására kiírt pályázat benyújtására
Kovács Nikolett a Pályázati Csoport vezetője: Pénzügyminisztériumi projekt felhívás került kiírásra. Ilyen konstrukciójú projekt már van, három alcélt határoznak meg, amely az előterjesztésben fel is vannak sorolva. A belterületi utak járdák alkategóriát választottuk. A Tárnoki út, Bor utca – Bakator utca közötti szakasz járdafelújítást választottuk, kértünk indikatív árajánlatot, 32 millió forint. Igényelhető maximum támogatás 50 millió forint. Kötelező önrészt kell a tevékenységhez hozzátenni, a település adóerő képessé alapján határozzák meg. Végeztünk számítást, kerekítve 33 millió forint jön ki, 11,5 millió forint az önrész vonzata. Február 4-ig kell benyújtani a projektet.
Kocsner János bizottsági tag: Óvodához kapcsolódó járda?
Csépán István elnök: Kettő között ott a Napsugár Óvoda.
Kocsner János bizottsági tag: Benne van abban a koncepcióban, amit tervezünk a Tárnoki útra? Végig van gondolva?
Kovács Nikolett a Pályázati Csoport vezetője: Abban nincs járdafelújítás, a műszaki szemlén lett ez a szakasz kiválasztva. Műszaki kérdésre nem tud válaszolni.
Csornai Károly bizottsági tag: Javasolja a Bizottság a közgyűlés felé.
Csépán István elnök: A Gazdasági Bizottság javasolja a Közgyűlésnek a határozati javaslatot elfogadását azzal, hogy az „Önkormányzati feladatellátást szolgáló fejlesztések – Tárnoki út járda javítása, felújítása” tárgyban benyújtandó pályázat illeszkedjen a ,,PM_ONKORMUT_2018/135 számú „Érd, Tárnoki út két szakaszának marással kombinált burkolat javítása” tárgyban benyújtott pályázathoz. Szavazást kér a határozati javaslatról.
A szavazásra feltett határozati javaslat:
„Érd Megyei Jogú Város Önkormányzata az önkormányzati feladatellátást szolgáló fejlesztések támogatására kiírt pályázati felhívásra a c) alcélnak megfelelően „Önkormányzati feladatellátást szolgáló fejlesztések – Tárnoki út járda javítása, felújítása” tárgyában pályázatot nyújt be.
A pályázat benyújtásához szükséges saját forrás 11 542 128 forint, ennek fedezetéhez szükséges előirányzat az önkormányzat 2022. évi költségvetési rendelet tervezetében került tervezésre.
A felújításra vonatkozóan az alábbiak szerint alakul a tervezett beruházás költsége:
|
Fejlesztési alcél / költségek |
Igényelt támogatás összege (65%) |
Kötelező Önerő összege (35%), saját erő |
Beruházás összköltsége |
|
c) Belterületi utak, járdák, hidak felújítása |
21 435 382 forint |
11 542 128 forint |
32 977 510 forint |
Határidő: azonnal
Felelős: dr. Csőzik László polgármester”
A Gazdasági Bizottság 5 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül az alábbi határozatot hozta:
7/2022. (I. 24.) GB.
állásfoglalás
önkormányzati feladatellátást szolgáló fejlesztések támogatására kiírt pályázat benyújtásáról
A Gazdasági Bizottság 5 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül elfogadásra javasolja a Közgyűlésnek a határozati javaslatot azzal, hogy
az „Önkormányzati feladatellátást szolgáló fejlesztések – Tárnoki út járda javítása, felújítása” tárgyban benyújtandó pályázat illeszkedjen
a ,,PM_ONKORMUT_2018/135 számú „Érd, Tárnoki út két szakaszának marással kombinált burkolat javítása” tárgyban benyújtott pályázathoz.
A Gazdasági Bizottság a határozatról az alábbiak szerint szavazott:
|
Név |
Szavazat |
|
Csépán István |
Igen |
|
Andrasek Mónika |
Távol |
|
dr. Bács István |
Igen |
|
Gál Alex |
Igen |
|
Csornai Károly |
Igen |
|
Falusi Ferenc |
Távol |
|
Kocsner János |
Igen |
- NAPIRENDI PONT
Tárgy: Egyebek
Csornai Károly bizottsági tag: Kérdése, hogy miért vonta vissza az előterjesztő a bérleti díj csökkentésével kapcsolatos napirendet?
Csépán István elnök: A kérelmező a lejárt bérleti jogviszonyára nyújtott be kérelmet. Kérdés, észrevétel nincs, megköszöni a részvételt, az ülést bezárja.
A Gazdasági Bizottság ülése 15 óra 10 perckor befejeződött.
k. m. f.
|
Csornai Károly bizottsági tag |
Csépán István elnök |