- NAPIRENDI PONT
Tárgy: Beszámoló az Érdi Közterület-fenntartó Intézmény piac és temető fenntartásával és üzemeltetésével kapcsolatos 2021. évi tevékenységéről
Csépán István elnök: Gombkötő Katalin gazdasági vezető vesz részt az ülésen, a kérdésekre válaszol. Látta az összefoglalóban a piaccal kapcsolatos bevételeket és kiadásokat, pozitív a mérleg. A beszámoló végén szerepel, hogy jó lenne a parkolók felújítása, illetve az értékesítő helyek kialakítását is megcélozták.
Gombkötő Katalin, ÉKFI részéről: Parkolóórák beszerzésére szükség lenne, sok a parkoló gépjármű, egy fő szedi a díjakat. Ezekből a díjakból jó bevétel van, jó irány lenne ennek fejlesztése. A piac területén a burkolatot újra festették. Az elárusító helyek elavultak, felújításra szükség lenne.
Andrasek Mónika bizottsági tag: Úgy is szép bevétel van a parkolási bevételből, hogy a jegyek gazdát cserélnek?
Gombkötő Katalin, ÉKFI részéről: Igen, még így is, hogy próbálják ezt visszaszorítani.
Andrasek Mónika bizottsági tag: Nem lenne jobb lehetőség, hogy időpontot tartalmazzon a jegy?
Gombkötő Katalin, ÉKFI részéről: Ez egy jó ötlet, az intézmény is foglalkozik ezzel a kérdéssel.
Csornai Károly bizottsági tag: A piac üzemeltetésével kapcsolatban kérdezi, hogy mi az oka a parkoló órák sorozatos meghibásodásának? Járdaépítést terveznek, ezt hol tervezik? Infrastruktúra-fejlesztés alatt mit értenek? A temetővel kapcsolatos kérdése, hogy amikor lejárnak a sírhelyek, hogy jelölik, hogy hozzák a hozzátartozók tudomására. Írják, hogy a temető területén probléma a zöldhulladék lerakása, mi erre az elképzelés?
Gombkötő Katalin, ÉKFI részéről: Az infrastruktúrát a parkoló és piac között tervezik tudomása szerint, a konkrét okot nem tudja. Írásban megválaszolják a bizottság felé. A piac állagmegóvásának érdekében szükséges a felújítása. A lejárt sírhelyeket az újságban jelentetik meg, illetve matricák kerülnek a sírhelyekre, hogy a hozzátartozó keresse a temető gondnoki irodát. Eddig ez volt a legcélravezetőbb módszer. A zöldhulladék lerakóval kapcsolatban elmondja, hogy ehhez szükséges anyagköltség, hogy ilyen legyen kialakítva. A parkoló órákkal kapcsolatban elmondja, hogy régiek, de erre is írásban válaszolnak.
Andrasek Mónika bizottsági tag: Tudomása szerint tervezve lett az árusítóhelyek felújítása. Ez megállt a terveztetésnél?
Gombkötő Katalin, ÉKFI részéről: Úgy tudja, hogy a terveztetésnél megállt, a megvalósítás a költségvetés után valósulhat meg, de erre is válaszolnak.
Falusi Ferenc bizottsági tag: A piac dokumentációját átnézve ilyen volt 2017. óta folyamatosan a beszámoló. Szégyellné magát vállalkozó létére, hogy 8 millió forint a hozadéka egy ekkora piacnak. Ezt meg kell változtatni. Ez a piac így nem Érd, hanem Európa szégyene is egyben. Több piacot nézett meg. Át kellene gondolni az üzemeltetést, pl. az ÉKFI alkalmas-e a piac üzemeltetésére, nagy felújítás szükséges. Úgy gondolja, hogy modernebb bejáratot kellene építeni, parkolójegy kiadó automatával, ha nem fizet nem tud kijönni a területről, két modern gép telepítésével meg lehetne oldani. A piacnál lévő régi autósmozi kivetítő építményével kapcsolatban elmondja, hogy 25 éve építette a Roll-Pack Kft., a piac üzemeltetését vállalta akkoriban, illetve szabadtéri mozi létrehozását, tulajdonuk volt ez az építmény. Meg kell vizsgálni a jogi lehetőségét a bontásnak, hiszen már nem a Roll-Pack Kft. tulajdona. Nem kerül pénzbe, ha olyan emberekkel bontatják el, akik vasgyűjtéssel foglalkoznak. Van egy rádiótorony, kéri a jelenlévő csoportvezetőt, hogy nézze meg a Vagyongazdálkodási és Vagyon-nyilvántartási Csoport, hogy kinek a tulajdona és kinek fizetnek érte. Piaccal kapcsolatos konklúzió, hogy nem XXI. századi és nem Érd jövőképébe illő, mindenképp meg kell reformálni. Temetőnél nem érti, hogy miért kell felújítani a ravatalozókat, hiszen 7 éve újították fel. A temető működésével kapcsolatban elmondja, hogy a 25 éves parcella megváltást soknak találja, több temető van, ahol 15 évre engedték le a parcellák megváltási idejét.
Dr. Bács István bizottsági tag: A piac ingatlanán van a rádiótorony.
Falusi Ferenc bizottsági tag: Kéri megnézni kinek fizetnek. A temetőhöz visszatérve elmondja, hogy az érdi temetőben több olyan sír van, amely hősök sírjai, sajnos el vannak hanyagolva. Az üzemeltető erre ne tegye ki, hogy váltsák meg vagy bontsák le, meg kell jelölni, hogy önkormányzati védelem alatt vannak. Van pár szép családi sírhely, az ilyeneket, ha lehet óvjuk meg. Átvették az ófalusi temetőt, többet feltörtek, vannak történelmi jelentőségi kripták, óvjuk meg, vigyázzunk rá.
Dr. Bács István bizottsági tag: Mi történik a volt katolikus temetőnél, mert földmunkák zajlanak? Ez nem feltétlenül kegyeletbarát. A 23121. hrsz-ú ingatlanról beszél.
Csornai Károly bizottsági tag: A piac bejáratánál mély gödrök, árkok vannak, környékre oda kellene figyelni.
Csépán István elnök: Kéri az ÉKFI képviselőjét, hogy az elhangzottakról kapjanak visszacsatolást. Kéri, hogy szavazzanak az I. számú határozati javaslatról, ami a piac üzemeltetésére vonatkozik.
A szavazásra feltett I. számú határozati javaslat:
„Érd Megyei Jogú Város Közgyűlése az Érdi Közterület-fenntartó Intézmény Érd, Széles utcai 22881/4 és 24196 helyrajzi számú vásár-piac fenntartásával és üzemeltetésével kapcsolatos 2021. évi tevékenységéről szóló beszámolóját a határozat melléklete szerinti tartalommal elfogadja.
Határidő: továbbításra 15 nap
Felelős: dr. Csőzik László polgármester”
A Gazdasági Bizottság az I. számú határozati javaslatról az alábbiak szerint szavazott:
|
Név |
Szavazat |
|
Csépán István |
Igen |
|
Andrasek Mónika |
Igen |
|
dr. Bács István |
Tartózkodik |
|
Gál Alex |
Igen |
|
Csornai Károly |
Igen |
|
Falusi Ferenc |
Tartózkodik |
|
Kocsner János |
Távol |
Csépán István elnök: Szavazást kér a II. számú határozati javaslatról, az ÉKFI temetőre vonatkozó beszámolójáról.
A szavazásra feltett II. számú határozati javaslat:
„Érd Megyei Jogú Város Közgyűlése az Érdi Közterület-fenntartó Intézmény Érd, Ercsi úti köztemető fenntartásával és üzemeltetésével kapcsolatos 2021. évi tevékenységéről szóló beszámolóját a határozat melléklete szerinti tartalommal elfogadja.
Határidő: továbbításra 15 nap
Felelős: dr. Csőzik László polgármester”
A Gazdasági Bizottság a II. számú határozati javaslatról az alábbiak szerint szavazott:
|
Név |
Szavazat |
|
Csépán István |
Igen |
|
Andrasek Mónika |
Igen |
|
dr. Bács István |
Tartózkodik |
|
Gál Alex |
Igen |
|
Csornai Károly |
Igen |
|
Falusi Ferenc |
Tartózkodik |
|
Kocsner János |
Távol |
A Gazdasági Bizottság a fenti szavazások értelmében az alábbi állásfoglalást hozta.:
8/2022. (II. 21.) GB.
állásfoglalás
az Érdi Közterület-fenntartó Intézmény piac és temető fenntartásával és üzemeltetésével kapcsolatos 2021. évi tevékenységéről szóló beszámoló elfogadásáról
A Gazdasági Bizottság 4 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül, 2 tartózkodás mellett elfogadásra javasolja a Közgyűlésnek az Érdi Közterület-fenntartó Intézmény piac és temető fenntartásával és üzemeltetésével kapcsolatos 2021. évi tevékenységéről szóló beszámolót.
- NAPIRENDI PONT
Tárgy: Beszámoló az Érdi Közterület-fenntartó Intézmény által végzett 2021. évi útfenntartási munkákról
Csornai Károly bizottsági tag: Átnézte a beszámolót, részletesen tartalmaz több mindent, viszont vannak elnagyolt dolgok a parkok gondozásánál, az önkormányzati intézmények karbantartásánál. Legközelebb ne csak egy-egy témánál legyenek pontosak, hanem a teljes anyagon legyen részletezve. Melyik parkokról van szó, mely intézményekről van szó. A jövőre utalás nincs benne, tényleírás van. Milyen javaslat van a jövőre?
Csépán István elnök: Érti, amit mond Csornai Károly, de ez a 2021. évi tevékenységről szóló beszámoló.
Dr. Bács István bizottsági tag: Mennyi volt az államtól kapott normatíva az utak karbantartására.
Ferencz Judit, a Közgazdasági Iroda vezetője: 2021-ben 180 766 000 forint, amit a közutak karbantartására, támogatásra adtak.
Dr. Bács István bizottsági tag: Az államtól kapott 180 millió forint támogatást a város, erre leadtak egy olyan beszámolót miszerint a közutak karbantartására 127 millió forintot költöttek. A különbség 40 millió forint. Ez hol van?
Ferencz Judit, a Közgazdasági Iroda vezetője: Az Intézmény költségvetésében kormányzati funkcióra elkönyvelt tétel nemcsak az intézmény költségvetésében jelentkezik, hanem az önkormányzat, mint önálló költségvetési egységnek a költségvetésében. Van olyan karbantartási szerződés, amelyet az önkormányzat kötött, tehát az önkormányzat költségvetésében merül fel a kiadás.
Dr. Bács István bizottsági tag: Példát kér.
Ferencz Judit, a Közgazdasági Iroda vezetője: Pl. a mart aszfalt szakmai feladat kb. 250 millió ft + ÁFA az önkormányzat költségvetésében szerepelt fedezetként és teljesítésként is oda lett elkönyvelve. Az Önkormányzat a fedezetet biztosította, nem az ÉKFI költségvetésében jelentkeznek.
Dr. Bács István bizottsági tag: Tehát azért nem látszanak itt a mart aszfaltos útjavítások, mert karbantartásnak minősülnek, ennek jelentős részét a Magyar Állam finanszírozta.
Ferencz Judit, a Közgazdasági Iroda vezetője: Egy részét az állam, ami pluszként merült fel az önkormányzat.
Dr. Bács István bizottsági tag: Az utak karbantartását felsorolták, de ez a javított felületről szól. A karbantartás nemcsak az út koronát jelenti, hanem az útkarbantartás egészen a járdáig történik. Érdekes fotókat készített május hónapban. A magassága 173 cm, és Érd főútjainál nem kevés helyen volt nála magasabb a gaz. Ezek a tételek nem szerepelnek, ezek, hogy szerepelnek? Ingatlanok kaszálását találta, hogy hány négyzetméter. Nincs benne a szemétszedés, a buszmegállókból a hulladékelszállítás.
Csornai Károly bizottsági tag: Benne van, 24 millió forint, 3. kiemelt pont átereszek tisztítására rendelkezésre álló forrás.
Dr. Bács István bizottsági tag: 24.634.390,-forint ezek szerint ez nem elég a karbantartásra. Megint két méteres gaz lesz a városban.
Falusi Ferenc bizottsági tag: A buszmegállók üzemeltetésére vonatkozóan van elképzelés? Hirdetőfelületként is jól szolgálna akkor is, ha be kell ruházni. Az ÉKFI 12 millió forintért bontott el két darab házat a Kerülő utcában. Kértek másik árajánlatot. Amit az ÉKFI 6 millió forintért bontott, azt érdi vállalkozás 2 millió forintért végzi el. Önrablás folyik az önkormányzatnál, vagy nem érti milyen árakkal dolgozik a saját cégünk? Kérnek is vizsgálatot erre, hogy kerülhetett 12 millió forintba a két ház elbontása.
Csépán István bizottsági tag: Kéri a gazdasági vezetőt, hogy az elhangzottakra válaszoljon levélben az ÉKFI. Mi volt ennek az oka?
Csornai Károly bizottsági tag: Kapcsolódik Falusi Ferenchez, hogy a buszmegállók tényleg jó hirdetési felületetek. Javasolja, hogy nézzék meg, gondolják át, javasolja a hasznosítást.
Falusi Ferenc bizottsági tag: Takarítás legyen rendszeres.
Dr. Bács István bizottsági tag: Arról volt szó, hogy majd kapnak tájékoztatást, hogy mennyibe fog kerülni a fenntartás.
Falusi Ferenc bizottsági tag: Kéri szerepeljen a jegyzőkönyvben, hogy Somogyi Tamás igazgató most már vegyen részt az ülésen.
Csépán István elnök: Somogyi Tamás igazgató jelezte, hogy más irányú elfoglaltsága van. Szavazást kér a határozati javaslatról.
A szavazásra feltett határozati javaslat:
„Érd Megyei Jogú Város Közgyűlése az Érdi Közterület-fenntartó Intézmény 2021. évi tevékenységéről szóló beszámolóját, valamint a beszámoló részét képező, útfenntartási és üzemeltetési feladatok elvégzéséről szóló 2021. évi szakmai beszámolóját a határozat mellékletében foglalt tartalommal elfogadja.
Határidő: a döntés továbbítására – 15 nap
Felelős: dr. Csőzik László polgármester”
A Gazdasági Bizottság 4 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül, 2 tartózkodás mellett az alábbi állásfoglalást hozta:
9/2022. (II. 21.) GB.
állásfoglalás
az Érdi Közterület-fenntartó Intézmény által végzett 2021. évi útfenntartási munkákról szóló beszámoló elfogadásáról
A Gazdasági Bizottság 4 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül, 2 tartózkodás mellett elfogadásra javasolja a Közgyűlésnek az Érdi Közterület-fenntartó Intézmény által végzett 2021. évi útfenntartási munkákról szóló beszámolót.
A Gazdasági Bizottság az állásfoglalásról az alábbiak szerint szavazott:
|
Név |
Szavazat |
|
Csépán István |
Igen |
|
Andrasek Mónika |
Igen |
|
dr. Bács István |
Tartózkodik |
|
Gál Alex |
Igen |
|
Csornai Károly |
Igen |
|
Falusi Ferenc |
Tartózkodik |
|
Kocsner János |
Távol |
- NAPIRENDI PONT
Tárgy: Rendeletalkotási javaslat Érd Megyei Jogú Város Önkormányzata 2022. évi költségvetéséről
Csépán István elnök: Azt látta, hogy előre gondolkodik a költségvetés, nem ismerni az inflációs hatást, illetve figyelembe lett véve az esetleges energia áremelkedés.
Ferencz Judit a Közgazdasági Iroda vezetője: A 2022. évi költségvetés a főösszeg tekintetében jelentős csökkenést mutat az előző évihez képest. Ennek oka, hogy 35,1 milliárd forint lett az 57 milliárd forintról, mert a modern város projektek kifutó félben vannak. Előző évekről maradványként beépült támogatások kifogynak, mert a projektek befejeződnek. A költségvetés tervezésénél figyelembe kellett venni azokat a gazdasági hatásokat, melyek mostanság jellemzőek. Ez az energia áremelés, másik az inflációs hatások, harmadik pedig a minimálbér emelkedése, illetve a garantált bérminimum emelkedése. Ennek ellensúlyozására kapott az Önkormányzat 8/2022. Korm.rendelet alapján jelentős összegű forrást, ezt elsősorban az intézmények működtetésével kapcsolatban felmerülő bérkiadásokra tudták fordítani, összege 347 millió forint volt összesen. Ebből tudták finanszírozni a kötelező minimálbér emelkedés miatti béremelkedést, illetve a szociális ágazat tekintetében nagyon jelentős ágazati pótlékemelés történt, ami szintén kötelező érvényűen végrehajtandó volt. Ami még nincs az eredeti költségvetésben, bérintézkedéseket fogja az év folyamán érinteni, a kulturális ágazatot érintő béremelés. Azért nem szerepel még, mert külön támogatási forrást biztosít majd a központi költségvetés. Pályázatot kellett benyújtani, ami meg is történt. Most érkeznek a támogatói okiratok, melyek alapján a kulturális intézmények munkavállalói részére a béremelkedést biztosítani tudják. Ezt majd költségvetés módosítás keretében meg fogják kapni az intézmények. Az előterjesztés tartalmazza a bevételt érintően a két jelentős körülményt. Egyik a normatíva emelkedés. Ennek keretében több, mint fél milliárd forinttal magasabb összegű az a forrás, amivel gazdálkodhatunk. Ebben benne van az a 347 millió forint, melyet előbb említett. Ezen kívül összességében nem olyan nagyon jelentős a normatíva emelkedés. A fajlagos összegek nem emelkedtek sajnos annyival, mint amennyivel az inflációs emelkedés igényelte volna. A bevételi oldalon figyelembe kellett venni a helyi adókat érintő tervezési folyamatot. Legjelentősebb bevételi forrás az iparűzési adó. Ebből 2,679 milliárd forint folyt be az elmúlt évben, de idén csak 2,3 milliárd forintot terveztünk. Oka, hogy az előző évben azok a kis- és középvállalkozások, amelyek nem kérvényezték azt, hogy kis- és középvállalkozóként a 2 %-os mérték helyett csak 1 % mértékben adózzanak, ők az adóelőleget az eredeti 2 % mértéken fizették be, nekik idén a befizetett többlet visszajár. Ez kb. 300 millió forintot jelent az idei évi költségvetés terhére. Ezért van a különbség. Az egyéb adónemek tekintetében nagyjából hasonló nagyságrendekkel számoltak. Az ingatlan adónál kis emelkedést látnak. Beépültek a modern város és egyéb pályázati projektek maradványai, amelyek forrást biztosítanak a projektek befejezéséhez. A kiadások tekintetében az inflációs hatást egyrészt a dologi kiadások tekintetében valamennyit beépítettek, kb. 10 %-s mértékű emelkedés volt. A tartalékok között muszáj volt arra gondolni, hogy ez a mértékű emelkedés nem lesz elég, de a biztos gazdálkodás terhelő tételeket még nem ismerjük. Jelentős kiadás a gazadási társaságok részére biztosított finanszírozási forrás. Két társaságra vonatkozóan van két elfogadott üzleti terv. Az intézményi költségvetések tekintetében kiemeli, hogy elég jelentős a fenntartói kiegészítés, amit hozzá kell tenni a központi költségvetési támogatáshoz. Ez 2,4 milliárd forint a teljes intézményhálózat vonatkozásában. Kiemeli, hogy az óvodák tekintetében nagyon jó a finanszírozás, nagyjából, amit kapunk, lefedi a teljes kiadási összeget. Az ÉKFI tekintetében nem ilyen jó a helyzet, illetve a Szociális Gondozó Központ és a bölcsődei ágazat tekintetében sem. Az intézmények vonatkozásában a minimálbér, garantált bérminimum emelésénél ágazati pótlék emelésen túlmenően biztosít a fenntartó fenntartói kiegészítést a bérek finanszírozásához, erről szól a II. határozati javaslat. Ezeknek az intézmény típusokra rögzített tételeket tartalmazza. A III. számú pedig azt tartalmazza, hogy az intézmények dolgozóira 120 ezer forint bruttó cafeteriát biztosítanak. A hivatalra másik határozat vonatkozik a törvény szerinti bruttó 200 ezer forint.
Csornai Károly bizottsági tag: Sok bizonytalanságot érez a költségvetésben. Magas infláció, energia ár, minimálbér sok bizonytalanságot okozott a tervezésben. Óriási munkát végeztek, köszönet illeti a készítőket. A hiány különbözet 3,7 milliárd forint. Az anyag úgy fogalmaz, ha ez nem érkezik meg, akkor a kiadások jelentős csökkenését vonja maga után. Erre van konkrétum? Mit jelent? Ez az önkormányzatok megfojtása, ellehetetlenítése a munkájuknak. Ezt a lakosság érzi meg.
Ferencz Judit, a Közgazdasági Iroda vezetője: Ez az összeg a jogszabályi előírás alapján, a Mötv. rendelkezései alapján működési hiány nem tervezhető. Így, hogy beépítettük a biztonságos feladat ellátásához szükséges kiadásokat és hozzárendeltünk bevételi oldalon reálisan tervezhető bevételeteket, ez az összeg mutatkozik különbözetként. Ilyen az elmúlt évben is volt. Mindig arra számítunk, hogy valamilyen összegű kompenzáció fog érkezni a finanszírozásra. Tavaly is érkezett, sajnos az egynegyede annak, amire számítottunk. Idén nem tudjuk milyen formában, milyen összegben fog ez a kompenzáció megérkezni. Az év folyamán a gazdálkodás során figyelemmel kell lenni, hogy a likviditást folyamatosan biztosítani tudjuk, ennek a kezelésére van lehetőség 1 milliárd 800 ezer forint folyószámla hitel felvételére, de vissza kell fizetni év végén. Figyelni kell, hogy annyi kötelezettséget vállaljuk, amelyet biztonságosan vissza tudunk fizetni. A tervezetet ennél a 3,7 milliárd forintnál, ami jelenleg működési támogatás értékű bevételként szerepel, ha ennél kevesebb lesz a kompenzáció, amit a működési kiadásoknak támogatásra kapunk, akkor a kiadási tételeket is ilyen arányban csökkentenünk kell. Ez az elmúlt évben is így történt, tehát bizonyos tételekről tudjuk, hogy csak abban az esetben teljesíthetőek, ha megfelelő összeg érkezik.
Csornai Károly bizottsági tag: Óriási összeg, azt hallani, hogy vannak önkormányzatok, akik kapnak pénzt, vannak, akik nem kapnak. Ezt felháborítónak tartja.
Falusi Ferenc bizottsági tag: Kérdése, hogy tett valamit annak érdekében a testület, a vezetőség, a pénzügy, hogy az ingatlanokból való bevétel, ilyen a telek, vagy építményadó. Tudjuk rengeteg építkezés van, növekedni kellene az építményadónak. Telekadónál nem érti a növekményt, mert ugyanannyi telek van, illetve megszűnő telek van, ahova építkeztek. Az már kiesik ebből. Van közel 400 ingatlan telek, ahol nem fizetnek adót. A többi lakos nehezményezi, hogy ezek az emberek miért nem fizetnek. Van olyan tiltás, építési tilalom a telken, ami már nem jogos. Ha ezt nem szünteti meg az Önkormányzat, ha valaki elmegy bíróságra, visszamenőleg is kifizettetik az önkormányzattal. Most sem törekszik arra az önkormányzat a HÉSZ-ben, hogy ezek a telkek felszabaduljanak, mert ezek mind telekadó fizető kötelezettséggel fognak rendelkezik. Ez bevételként kiszámolta, hogy közel 1 milliárd forint bevétel lehetőség az önkormányzat számára. A többiekkel fizettetik, ugyanakkor nagy része nem fizet. Tettek ennek érdekében valamit? Hogy növekedett a telekadó? Fegyelmezett lett a lakosság?
Ferencz Judit, a Közgazdasági Iroda vezetője: Ezeknek a kérdéseknek a nagy részére az Adócsoport vezetője tudna választ adni. Annyit tud elmondani, hogy az Adócsoport folyamatosan dolgozik az adófelderítéssel, hogy ezek az anomáliák, szabálytalanságok megszüntetésre kerüljenek. A költségvetésben tervként szerepel ez az összeg, ez nem azt jelenti, hogy nem lehet túlteljesíteni. Természetesen, ha többletbevétel érkezik, emelik az előirányzatot.
Falusi Ferenc bizottsági tag: Az Önkormányzat, hogy gazdálkodik a vagyonával? Vannak olyan ingatlanjaink, amik pénzt termelnek, ezeket az önkormányzat nem használja ki, ilyen pl. a volt DTVCS, ahol havi másfél-két millió forint bevétel lehetne, jól felszerelt épületek vannak benne, kuka tárolására és irattárnak használják. 80 fős helyiség van, alul műhely rész. Nem lát semmi olyan garanciát, hogy tényleg megvalósul valami az önkormányzat vagyonával való gazdálkodásból.
Dr. Bács István bizottsági tag: Kérdése, hogy a kötelező feladatok kötelező szinten való ellátása milyen összeg? Alapvető feladat a kötelező feladatok ellátása előírt színvonalon.
Ferencz Judit, a Közgazdasági Iroda vezetője: A minősítés az Mötv. előírásai alapján történt, 35 milliárd forintos főösszegből 34 milliárd 962 millió forint szerepel, mint táblázati adat. Ebben a tekintetben mindig vita tárgya, hogy mi számít kötelező, mi önként vállalt feladatnak. Valamennyi pályázati projekt kötelező feladatként szerepel, mert támogatási szerződésünk van. Amire közgyűlési döntés van, azt is kötelező feladatnak minősítjük.
Dr. Bács István bizottsági tag: Jogszabály szempontjából kérdezi a kötelező feladatot, 9-10 milliárd forint lehet, ugye?
Ferencz Judit, a Közgazdasági Iroda vezetője: A teljes kiadási összegből 34 milliárd van kötelező feladatként feltüntetve.
Kocsner János bizottsági tag: Az elmúlt önkormányzatokból fennmarad bírságok, kifizetések hol vannak a költségvetésben? Pl. Műszerautomatika, óvodákra kifizetett egyéb bírságok.
Ferencz Judit, a Közgazdasági Iroda vezetője: Két jelentős tétel volt az elmúlt év folyamán, egyik a VEKOP-s óvoda támogatási összeg visszafizetése, az elmúlt évben ez megtörtént, ez nem szerepel a költségvetésben. A Műszerautomatika perrel kapcsolatban elmondja, hogy ebből 126 millió forint szerepel eredeti előirányzatként azért, mert a per még olyan tekintetben nem zárult le, hogy pontosan a fizetési kötelezettséget nem tudjuk. Azért nem tudjuk, mert beadásra került részletfizetési kérelem, illetve midig folyik olyan bírósági felülvizsgálat, aminek alapján pontosan számszerűsíteni még nem tudtuk. A 126 millió forint az összes fizetési kötelezettségből azért kerül bele a költségvetésbe, mert ilyen összegben már rendkívüli támogatást kaptunk ennek a kötelezettségnek a teljesítésére, ez a tavalyi évben megérkezett az önkormányzathoz, tehát ez a kiadási oldalon is szerepel, március 31-ig ki kell fizetni és ki is fogjuk fizetni. A városvezetés szándéka, hogy ismét benyújtunk rendkívüli támogatási kérelmet.
Csornai Károly bizottsági tag: El fogja fogadni a költségvetést, határozatot szeretne elfogadni, javasolja a polgármesternek, hogy a Vagyongazdálkodási és Vagyon-nyilvántartási Csoport tartson tájékoztatót az önkormányzati vagyonelemek hasznosításával kapcsolatosan.
Csépán István elnök: Szavazást kér a határozati javaslatról.
A szavazásra feltett határozati javaslat:
„A Gazdasági Bizottság kéri a polgármestert, hogy a Vagyongazdálkodási és Vagyon-nyilvántartási Csoport tartson az önkormányzati vagyonelemek hasznosításával kapcsolatban tájékoztatót a Gazdasági Bizottság soron következő ülésén.
Határidő: a Gazdasági Bizottság soron következő ülése
Felelős: dr. Csőzik László polgármester”
A Gazdasági Bizottság 7 igen szavazattal, egyhangú szavazással az alábbi határozatot hozta:
1/2022. (II. 21.) GB.
h a t á r o z a t
vagyonelemek hasznosításával kapcsolatos tájékoztató kéréséről
A Gazdasági Bizottság 7 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül kéri a polgármestert, hogy a Vagyongazdálkodási és Vagyon-nyilvántartási Csoport tartson az önkormányzati vagyonelemek hasznosításával kapcsolatban tájékoztatót a Gazdasági Bizottság soron következő ülésén.
Határidő: a Gazdasági Bizottság soron következő ülése
Felelős: dr. Csőzik László polgármester
A Gazdasági Bizottság határozatról az alábbiak szerint szavazott:
|
Név |
Szavazat |
|
Csépán István |
Igen |
|
Andrasek Mónika |
Igen |
|
dr. Bács István |
Igen |
|
Gál Alex |
Igen |
|
Csornai Károly |
Igen |
|
Falusi Ferenc |
Igen |
|
Kocsner János |
Igen |
Csépán István elnök: Szavazást kér az I. számú határozati javaslatról.
A szavazásra feltett I. számú határozati javaslat:
„Érd Megyei Jogú Város Közgyűlése az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 29/A. §-ában foglaltak, valamint a Magyarország gazdasági stabilitásáról szóló 2011. évi CXCIV. törvény 3. § (1) bekezdése, továbbá az adósságot keletkeztető ügyletekhez történő hozzájárulás részletes szabályairól szóló 353/2011. (XII. 30.) számú kormányrendelet alapján az Önkormányzat saját bevételeit és adósságszolgálattal kapcsolatos kötelezettségeit tartalmazó, költségvetési évet követő három évre szóló „kitekintést” az alábbiak szerint állapítja meg:
Adósságot keletkeztető ügyletből származó tárgyévi fizetési kötelezettség
|
Kötelezettség jogcíme |
|
|
|
|
|
|
2022. év |
2023. év |
2024. év |
2025. év |
||
|
Felhalmozási célú hiteltörlesztés |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
1. |
Fejlesztési hitel 2022 (500 millió forint) |
5 111 111 |
15 208 333 |
76 990 885 |
75 089 844 |
|
2. |
|
|
|
|
|
|
3. |
|
|
|
|
|
|
Kötvénykibocsátás törlesztés |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
1. |
|
|
|
|
|
|
2. |
|
|
|
|
|
|
3. |
|
|
|
|
|
|
Lízingdíj |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
1. |
|
|
|
|
|
|
2. |
|
|
|
|
|
|
Kezességvállalás |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
1. |
|
|
|
|
|
|
2. |
|
|
|
|
|
|
|
Adósságot keletkeztető ügyletekből származó fizetési kötelezettség különbsége |
5 111 111 |
15 208 333 |
76 990 885 |
75 089 844 |
Saját bevételek a 353/2011. (XII. 30.) számú kormányrendelet 2. § (1) bekezdése szerint
|
Megnevezés |
|
|
|
|
|
|
2022. év |
2023. év |
2024. év |
2025. év |
||
|
1. |
Helyi adókból származó bevételek |
3 671 000 000 |
3 671 000 000 |
3 671 000 000 |
3 671 000 000 |
|
2. |
Önkormányzati vagyon, vagyoni értékű jog értékesítéséből, hasznosításából, Tárgyi eszköz, immateriális jószág, részvény, részesedés ért. származó bevétel |
396 930 000 |
396 930 000 |
396 930 000 |
396 930 000 |
|
3. |
Osztalék, koncessziós díj és hozambevétel |
16 800 000 |
16 800 000 |
16 800 000 |
16 800 000 |
|
4. |
Bírság-, pótlék- és díjbevétel |
39 690 000 |
39 690 000 |
39 690 000 |
39 690 000 |
|
5. |
Kezességvállalással kapcsolatos megtérülés |
0 |
0 |
0 |
0 |
|
|
Saját bevételek összesen |
4 124 420 000 |
4 124 420 000 |
4 124 420 000 |
4 124 420 000 |
|
|
Saját bevételek 50%-a |
2 062 210 000 |
2 062 210 000 |
2 062 210 000 |
2 062 210 000 |
|
|
Saját bevételek 50%-a és az adósságot keletkeztető ügyletekből származó fizetési kötelezettség különbsége |
2 057 098 889 |
2 047 001 667 |
1 985 219 115 |
1 987 120 156 |
Az Önkormányzat 2022. évi költségvetése megfelel a Stabilitási törvény 10. § (3) bekezdésében foglalt előírásoknak.
Határidő: a határozat továbbítására:
az Önkormányzat 2022. évi költségvetésének elfogadásával egyidejűleg
Felelős: dr. Csőzik László polgármester”
A Bizottság az I. számú határozati javaslatról az alábbiak szerint szavazott:
|
Név |
Szavazat |
|
Csépán István |
Igen |
|
Andrasek Mónika |
Igen |
|
dr. Bács István |
Nem |
|
Gál Alex |
Igen |
|
Csornai Károly |
Igen |
|
Falusi Ferenc |
Igen |
|
Kocsner János |
Igen |
Csépán István elnök: Szavazást kér a II. számú határozati javaslatról.
A szavazásra feltett II. számú határozati javaslat:
„Érd Megyei Jogú Város Közgyűlése az önkormányzat fenntartásában lévő intézmények részére 2022. január 1-től 2022. december 31-ig terjedő időszakra a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 77. § (1) és (2) bekezdései alapján munkáltatói kereset kiegészítés fedezetét biztosítja az alábbiak szerint:
- óvodapedagógusok részére: havi 40 ezer forint/fő;
- nem pedagógus besorolású óvodai dolgozók részére: havi 10 ezer forint/fő;
- bölcsődei dolgozók részére: havi 10 ezer forint/fő;
- Érdi Közterület-fenntartó Intézmény dolgozói részére: havi 55. ezer forint /fő;
- Szociális Gondozó Központ részére: évi 49.830.000 forint, amely az intézmény alkalmazásában álló valamennyi dolgozó részére biztosított kereset kiegészítés összegét tartalmazza.
A kereset-kiegészítés és a kapcsolódó munkáltatói járulékok fedezete a 2022. évi költségvetési előirányzatok tartalmazzák.
Határidő: az Önkormányzat 2022. évi költségvetésének elfogadásával egyidejűleg
Felelős: dr. Csőzik László polgármester”
A Bizottság a II. számú határozati javaslatról az alábbiak szerint szavazott:
|
Név |
Szavazat |
|
Csépán István |
Igen |
|
Andrasek Mónika |
Igen |
|
dr. Bács István |
Igen |
|
Gál Alex |
Igen |
|
Csornai Károly |
Igen |
|
Falusi Ferenc |
Igen |
|
Kocsner János |
Igen |
Csépán István elnök: Szavazást kér a III. számú határozati javaslatról.
A szavazásra feltett III. számú határozati javaslat:
„Érd Megyei Jogú Város Közgyűlése az önkormányzat fenntartásában lévő intézményekben foglalkoztatottak részére bruttó 120.000 forint cafeteria juttatást biztosít.
A cafeteria juttatás fedezetét a 2022. évi költségvetési rendelet személyi juttatás előirányzata tartalmazza.
Határidő: az Önkormányzat 2022. évi költségvetésének elfogadásával egyidejűleg
Felelős: Dr. Csőzik László polgármester”
A Bizottság a III. számú határozati javaslatról az alábbiak szerint szavazott:
|
Név |
Szavazat |
|
Csépán István |
Igen |
|
Andrasek Mónika |
Igen |
|
dr. Bács István |
Igen |
|
Gál Alex |
Igen |
|
Csornai Károly |
Igen |
|
Falusi Ferenc |
Igen |
|
Kocsner János |
Igen |
Csépán István elnök: Szavazást kér a rendeletalkotási javaslatról.
A szavazásra feltett rendeletalkotási javaslat az előterjesztés mellékletét képezi, táblázatos formátuma miatt a jegyzőkönyvbe nem illeszthető.
A Gazdasági Bizottság a rendeletalkotási javaslatról az alábbiak szerint szavazott:
|
Név |
Szavazat |
|
Csépán István |
Igen |
|
Andrasek Mónika |
Igen |
|
dr. Bács István |
Nem |
|
Gál Alex |
Igen |
|
Csornai Károly |
Igen |
|
Falusi Ferenc |
Igen |
|
Kocsner János |
Igen |
A Gazdasági Bizottság a fenti szavazásik értelmében az alábbi állásfoglalást hozta:
10/2022. (II. 21.) GB.
állásfoglalás
Érd Megyei Jogú Város 2022. évi költségvetéséről
A Gazdasági Bizottság 6 igen szavazattal, 1 ellenszavazattal, tartózkodás nélkül
- az Önkormányzat saját bevételeit és adósságszolgálattal kapcsolatos kötelezettségeit tartalmazó, költségvetési évet követő három évre szóló „kitekintés” megállapításáról szóló I. számú határozati javaslatot elfogadásra javasolja a közgyűlésnek;
A Bizottság 7 igen szavazattal ellenszavazat és tartózkodás nélkül
- az önkormányzat fenntartásában lévő intézmények részére munkáltatói kereset kiegészítés fedezetének biztosításáról szóló II. számú határozati javaslatot, valamint
- az önkormányzat fenntartásában lévő intézményekben foglalkoztatottak részére cafeteria juttatás biztosításáról szóló III. számú határozati javaslatot elfogadásra javasolja a közgyűlésnek.
A Bizottság 6 igen szavazattal, 1 ellenszavazattal, tartózkodás nélkül
- Érd Megyei Jogú Város 2022. évi költségvetésére vonatkozó rendeletalkotási javaslatot elfogadásra javasolja a közgyűlésnek.
Dr. Bács István bizottsági tag: A Vagyonkatasztert hol találja? Mert a jogszabály szerint a hatályos vagyonkatasztert a költségvetés benyújtásával egyidejűleg közzé kell tenni és nem találja. Tavaly sem találta, tavaly is írt a polgármesternek. Ez a jogszabályban benne van, hogy fent kell legyen a honlapon. Hol találja?
Csornai Károly bizottsági tag: Sehol, pedig ez fontos, el is mondta többször.
Gál Alex bizottsági tag: Létezik egyébként?
Dr. Fiam Ildikó csoportvezető: Van egy cég, amely ezt vezeti.
Ferencz Judit, a Közgazdasági Iroda vezetője: A beszámolóhoz kapcsolódóan kell erről a jegyzőnek nyilatkozni, ennek március 20-a a határideje.
Dr. Bács István bizottsági tag: Közzététele pedig a költségvetés tervezete benyújtásának időpontja, mindig a frissnek kellene a honlapon szerepelnie. Ajánlja a XIII. kerületi polgármesteri hivatalt, tudnának segíteni. Minden évben felteszik a frisset.
Ferencz Judit, a Közgazdasági Iroda vezetője: A honlapon való közzétételben nem biztos.
Falusi Ferenc bizottsági tag: Volt egy jó rendszer, amikor a bizottság tagjai mindig megkapták.
- NAPIRENDI PONT
Tárgy: Javaslat az Érdi Városfejlesztési és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság 2022. évi üzleti tervének elfogadására
Zsirkai László ügyvezető igazgató: Az előterjesztés tartalmazza a Kft. 2022. évre vonatkozó feladatait. Van egy-két új feladat, ami időközben került a tevékenységi körükbe, elsősorban az új létesítmények üzemeltetése. Az Érdi Galéria kulturális dolgozók béremelését be tudták emelni az üzleti tervbe. A Mély utcai beruházás is elkészül határidőre. Eredményként a MVP keretén belül korábban vállaltakat is határidőben és költségkereten belül valósították meg. Feladatik között továbbra is két téma van, egyrészt a meglévő létesítmények üzemeltetése, közművelődési közszolgáltatási feladatukat is el kell látni. Várja a kérdéseket.
Falusi Ferenc bizottsági tag: Zsirkai Lászlót jó szakembernek tartja, mindig korrekt módon nyújt tájékoztatást. Kérdése, hogy a Mély utca és a Kerülő utca sarkán lerakó depó, ahol megjelent kb. 200 m3 lerakott hulladék (föld, kő) milyen szerződés tartalmazza azt, hogy ezért kapunk-e pénzt, vagy egyezség van a vállalkozók között, hogy ide elhelyezhetik a hulladékot, és innen elszállítják, visszaállítják az eredeti állapotot. A Galériával kapcsolatban véleménye, hogy magánkézbe kellene adni az üzemeltetést, nem az önkormányzatnak kellene működtetnie. Magán úton általában nyereséges vállalkozás egy galéria, itt viszi a pénzt. Ezeket át kell gondolni, ez is vagyon működtetés lehetne, ha mondjuk privatizálnánk. Mély utca, Júlia utca az épület – többször rákérdeztek – későn kezdődött az építkezés, minden egyes fázisról készít fényképet, tartható-e az időpont. Az előzőekben, amikor voltak a pályázati kiírások, mivel nem volt vállalkozó, később megjelent vállalkozó, aki befejezi. Ez nem jelent anyagi hátrányt a befejezésnél? A központi kávézó beruházását az önkormányzat, vagy a vállalkozó végezte? Volt momentum, hogy a vállalkozó bérleti szerződése megújult. Nem tudja emelkedett-e a bérleti díja. A jelenlegi beruházás, amit látunk mennyibe került, ki végezte? Érdekes, hogy a vállalkozó nem jelent meg nálunk, ha ő végezte, hogy lelakja az összeget. Érzése, hogy mi végeztük, de a bérleti díj maradt a régi.
Zsirkai László ügyvezető igazgató: A Mély utcai beruháznál félreértés van. Pályáztatott beruházás volt, a pályázat nyertese megbicsaklott a teljesítéssel, közbe kellett lépni, de ugyanattól a vállalkozótól kierőszakoljuk, hogy teljesítse, nem új vállalkozó van. Előírtunk, hogy beleszólhassunk, ha nem tetszik az alvállalkozó tevékenysége, akkor leválthassuk, ajánlhassuk, hogy vonjanak be más vállalkozót. Időbe tellett a vállalkozói kör módosítása. A földszinti betonfalak ma kerültek betonozására. A földmennyiséggel kapcsolatban elmondja, hogy depó kialakítását kérvényezte a kivitelező, ami jóváhagyásra került. Közbenső depónak hívjuk azért, mert kétfajta befejezése van, a most elkészült betonfalak és a domboldal közötti területen van egy 80 cm sáv, 3 m magasságban, ott visszakerül a föld. A fennmaradó mennyiség depóhelyre való szállítása és az ott fizetendő díjazása benne van a szerződésben.
Falusi Ferenc bizottsági tag: Ez is a vagyonnal való gazdálkodás.
Zsirkai László ügyvezető igazgató: A kávézóval kapcsolatban elmondja, hogy meg lett hosszabbítva a bérleti szerződés. A bérleti szerződés után a 432.000,-ft/hó díjazás megmaradt. A külső teret nem építheti be. A külső terasz lefedését engedélyezték, bepereltük őket ebben a témában, meg is lettek büntetve kb. 1 millió 200 ezer forintra. Az oldalsó rész, amit legutóbb végzett megint szabálytalan. A meglévő szerkezettel nem lehet összeépíteni, önállónak kell lenni. Megindult egy levelezés, időközben feladatot kapott, felvállalt az érdi rádióval kapcsolatban.
Dr. Bács István bizottsági tag: Hány négyzetmétert bérel?
Zsirkai László ügyvezető igazgató: Kizárólagosan parkolót nem használ, 360 m2 van szó.
Andrasek Mónika bizottsági tag: Nincs lezárva, csak ki van írva, hogy vendégek részére.
Dr. Bács István bizottsági tag: 360 m2-re fizet 470.000-ft havonta? Olcsóbban van kiadva négyzetméter arányosan, mint egy mellékhelyiség.
Falusi Ferenc bizottsági tag: Mint vagyonelem, hogy tudunk ebbe beleavatkozni?
Csépán István elnök: Bérleti jogviszonyt, ha rendezik, akkor lehet.
Falusi Ferenc bizottsági tag: Üljenek le ezzel kapcsolatban külön Zsirkai Lászlóval.
Csépán István elnök: Több kérdés, észrevétel nincs, szavazást kér a határozati javaslatról.
A szavazásra feltett határozati javaslat:
„Érd Megyei Jogú Város Közgyűlése az Érdi Városfejlesztési és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság 2022. évi üzleti tervét elfogadja.
Az önkormányzat az üzleti tervben foglaltaknak megfelelően az Érdi Városfejlesztési és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság részére tevékenysége ellátásához 2022. évben 1.184.575.000 forint önkormányzati forrást biztosít.
Határidő: a szerződés aláírására – 30 nap
Felelős: dr. Csőzik László polgármester”
A Gazdasági Bizottság 7 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül az alábbi állásfoglalást hozta:
11/2022. (II. 21.) GB.
állásfoglalás
az Érdi Városfejlesztési és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság 2022. évi üzleti tervének elfogadásáról
A Gazdasági Bizottság 7 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül javasolja a közgyűlésnek az Érdi Városfejlesztési és Szolgáltató Kft. 2022. évi üzleti tervének elfogadását.
A Gazdasági Bizottság az állásfoglalásról az alábbiak szerint szavazott:
|
Név |
Szavazat |
|
Csépán István |
Igen |
|
Andrasek Mónika |
Igen |
|
dr. Bács István |
Igen |
|
Gál Alex |
Igen |
|
Csornai Károly |
Igen |
|
Falusi Ferenc |
Igen |
|
Kocsner János |
Igen |
Csépán István elnök: A bizottsági ülést fel kell függeszteni, mivel kezdődik egy másik bizottsági ülés, ahol a Gazdasági Bizottság tagjai közül hárman szintén bizottsági tagok. A Gazdasági Bizottság nem tudta befejezni az elfogadott napirendet, megköszöni a részvételt, az ülés folytatására 2022. február 24-én (csütörtökön) 8:15-kor kerül sor a Polgárok Háza Érd, Alsó u. 3. I. emelet 117. tárgyalójában.
A Gazdasági Bizottság 2022. február 21-ei ülését 2022. február 24. napján a Polgárok Háza – Érd, Alsó utca 3. – 117. tárgyalójában 8:15 órától folytatja:
Csépán István elnök: Javaslatot tesz napirend módosítására, mely szerint 5. napirendként tárgyalják a „13745 helyrajzi számú ingatlanra vonatkozó Bethlen Gábor Alapkezelő Közhasznú Nonprofit Zártkörűen Működő Részvénytársaság által meghirdetett NEMZ-N-22-0016. számú „Érd Város Német Nemzetiségi Önkormányzat köznevelési céljainak támogatás megvalósulása érdekében a tulajdonosi hozzájárulás megadására vonatkozó javaslatot. 6. napirendként: „az Érd 18754/5 hrsz-ú ingatlan megvásárlásáról” szóló előterjesztést, majd 7. napirendként a „bérleti jogviszonyok meghosszabbítására” vonatkozó javaslatot. 8. napirend a „Javaslat az Érd, Szövő utca 76–82. alatti ingatlancsoporttal (helyrajzi szám: 1409, 1410, 1411 és 1381) kapcsolatos építésügyi helyi előírások módosításának előkészítésére szolgáló telepítési tanulmányterv támogatására, valamint a fejlesztési szándék megvalósításához szükséges településrendezési szerződés megkötésére” vonatkozó javaslat. 9. pont a „Javaslat az Érd, Iparos út – Kövező utca – Szénégető utca – Köszörűs utca által határolt telektömbbel kapcsolatos fejlesztési szándék megvalósításához szükséges településrendezési szerződés megkötésére”, végül 10. pont a „Javaslat az Érd, Szent István út – Tárnoki út – Damjanich János utca – Névtelen utca által határolt telektömbbel kapcsolatos fejlesztési szándék megvalósításához szükséges településrendezési szerződés megkötésére” tárgyú előterjesztés.
A Bizottság 7 igen szavazattal, egyhangú szavazással a napirend módosítására vonatkozó javaslatot elfogadta.
A Gazdasági Bizottság a napirend módosításáról az alábbiak szerint szavazott:
|
Név |
Szavazat |
|
Csépán István |
Igen |
|
Andrasek Mónika |
Igen |
|
dr. Bács István |
Igen |
|
Gál Alex |
Igen |
|
Csornai Károly |
Igen |
|
Falusi Ferenc |
Igen |
|
Kocsner János |
Igen |
- NAPIRENDI PONT
Tárgy: Javaslat a 13745 helyrajzi számú ingatlanra vonatkozó Bethlen Gábor Alapkezelő Közhasznú Nonprofit Zártkörűen Működő Részvénytársaság által meghirdetett NEMZ-N-22-0016. számú „Érd Város Német Nemzetiségi Önkormányzat köznevelési céljainak támogatás” megvalósulása érdekében a tulajdonosi hozzájárulás megadására
Csépán István elnök: Mivel kérdés, észrevétel nincs, szavazást kér a határozati javaslatról.
A szavazásra feltett határozati javaslat:
„Érd Megyei Jogú Város Közgyűlése Érd Megyei Jogú Város Önkormányzat vagyonáról és a vagyontárgyak feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 13/2012. (III.27.) önkormányzati rendelet 15. § (1) bekezdésében foglaltak alapján úgy határozott, hogy a tulajdonában álló Érd belterület 13745 helyrajzi számú, kivett óvoda, udvar minősítésű, 1432 négyzetméter területnagyságú, természetben a 2030 Érd Riminyáki út 15–17. szám alatt található ingatlanra vonatkozóan, tulajdonosi hozzájárulást ad a Pumukli Német Nemzetiségi Óvoda vagyonkezelő részére, abból a célból, hogy a Bethlen Gábor Alapkezelő Közhasznú Nonprofit Zártkörűen Működő Részvénytársaság által meghirdetett NEMZ-N-22-0016. számú „Érd Város Német Nemzetiségi Önkormányzat köznevelési céljainak támogatása” című támogatás szerint a 90 millió forint összegű támogatásra a támogatási szerződés megkötése megvalósuljon.
Határidő: azonnal
Felelős: dr. Csőzik László polgármester”
A Gazdasági Bizottság 7 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül az alábbi állásfoglalást hozta:
12/2022. (II. 24.) GB.
állásfoglalás
a 13745 helyrajzi számú ingatlanra vonatkozó Bethlen Gábor Alapkezelő Közhasznú Nonprofit Zártkörűen Működő Részvénytársaság által meghirdetett NEMZ-N-22-0016. számú „Érd Város Német Nemzetiségi Önkormányzat köznevelési céljainak támogatás” megvalósulása érdekében a tulajdonosi hozzájárulás megadásáról
A Gazdasági Bizottság 7 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül javasolja a közgyűlésnek a 13745 helyrajzi számú ingatlanra vonatkozó Bethlen Gábor Alapkezelő Közhasznú Nonprofit Zártkörűen Működő Részvénytársaság által meghirdetett NEMZ-N-22-0016. számú „Érd Város Német Nemzetiségi Önkormányzat köznevelési céljainak támogatás” megvalósulása érdekében a tulajdonosi hozzájárulás megadására vonatkozó határozati javaslat elfogadását.
A Gazdasági Bizottság az állásfoglalásról az alábbiak szerint szavazott:
|
Név |
Szavazat |
|
Csépán István |
Igen |
|
Andrasek Mónika |
Igen |
|
dr. Bács István |
Igen |
|
Gál Alex |
Igen |
|
Csornai Károly |
Igen |
|
Falusi Ferenc |
Igen |
|
Kocsner János |
Igen |
- NAPIRENDI PONT
Tárgy: Javaslat az Érd 18754/5 hrsz-ú ingatlan megvásárlására
Csépán István elnök: Érd Megyei Jogú Város Önkormányzata pályázati felhívást tett közzé több ingatlan együttes hasznosítása és értékesítése tárgyában. A pályázati felhívásra a nyertes pályázatot a MEDI–RADIOPHARMA Kft. nyújtotta be, mely pályázat szerint diagnosztikumokat és gyógyszerkészítményeket kutató-fejlesztő, előállító és kereskedelmi központ, valamint a későbbiekben további kiszolgáló funkciók létesítését tervezi. A Településrendezési Szerződés alapján a MEDI-RADIOPHARMA Kft. kötelezettséget vállalt arra, hogy a telekalakítás során a kialakításra kerülő 18754/6 hrsz. alatt megjelölt ingatlant tehermentesen átruházza az Önkormányzat részére. Az ingatlanok telekalakítása azonban nem a Településrendezési Szerződésben rögzítettek szerint valósult meg, így a változási vázrajzon 18754/6 hrsz.-on szereplő ingatlan a telekalakítást követően 18754/5 helyrajzi számon került bejegyzésre az ingatlan-nyilvántartásba. Az ingatlan forgalmi értéke értékbecslési szakvélemény alapján nettó 15.900.000,- Ft. A MEDI-RADIOPHARMA Kft. és az Önkormányzat megállapodása alapján az ingatlan kölcsönösen kialkudott vételára 6.730.360,-Ft + ÁFA, összesen 8.547.557,-Ft, azaz nyolcmillió-ötszáznegyvenhétezer-ötszázötvenhét forint.
Dr. Bács István bizottsági tag: Főépítésztől kérdezi - hogy nézte a helyszínrajzot - hogy erre miért van szükség?
Dr. Fiam Ildikó csoportvezető: Parkolónak kell.
Dr. Bács István bizottsági tag: Kinek kell parkolónak? Miért veszi meg az önkormányzat más parkolóját? Látták, hogy lett kiszabályozva? Nem is szabályosan, nem felel meg a kiszabályozásnak. Törekedni kell arra, hogy illeszkedjen a többi ingatlanhoz. Támogatja, csak mondják el, hogy miért van rá szükség.
Dr. Fiam Ildikó csoportvezető: A Főépítész tud erre válaszolni, mert a településrendezési szerződés megkötésében személye nem vett részt. Nem tudja miért kell visszavásárolni a parkoló részt.
Kuslits Tibor főépítész: Nem tudja. Ennek az előterjesztésnek a kidolgozásában nem vett részt, ellenezte ezt a módosítást, ami bekerült.
Csornai Károly bizottsági tag: Akkor napoljuk el, ha főépítész úr sem tudja.
Falusi Ferenc bizottsági tag: Ez már nagyon jó vélemény. Az egész előzmény furcsa, mert bizonyos informátorok szerint jóval 2019-2020-ban kezdődik az előzmény. A számok bűvöletébe megpróbálunk belépni, érdekes különbségek vannak négyzetméter árakban. 12000 m2 kb. 9000 ft/m2-re jön ki. A sportcsarnok mögötti területen eladtunk egy900 ft/m2 területet, majdnem annyiért vesszük vissza, ottani ár kb. 20000-25000 ft/m2. 112 millió forintért adtuk el, ez régebben kialkudott ár, az új vezetés megpróbált magasabb árat, arra készültek tervek, érdekes az egész. Térítésmentesen kapnánk vissza a területet, arról van szól.
Dr. Fiam Ildikó csoportvezető: Tehermentesen, nem térítésmentesen kapnánk vissza.
Dr. Bács István bizottsági tag: A 2. sz. mellékletben, ha jól értelmezte, ott vannak a szabályozási vonalak. A kb. 100 m2-el mi lesz?
Kuslits Tibor főépítész: A megállapodás megkötésénél nem volt jelen. Kialakult Érden egy szabályozási vonal, mai nem feladata egy településrendezésnek. Kereteket kell adni a műszaki szabályozásra, sajnos máshol is van.
Csépán István elnök: Az alapszerződésben volt egy átruházási passzus, melyet a közgyűlés elfogadott. A fennmaradó területet az önkormányzat visszavásárolhatja, így történt meg a megállapodás.
Dr. Bács István bizottsági tag: Mi lesz a 100 m2-el, amit nem vásárolunk meg, és miért ilyen alakú ingatlant vásárolunk meg.
Csépán István elnök: Az egy másik társaság tulajdona, amivel szabadon rendelkeznek.
Dr. Fiam Ildikó csoportvezető: Amikor meg lett pályáztatva, akkor a döntés taglalta ezt, akkor a Jogi Csoport foglalkozott vele, jelenleg nincs jogász a Jogi Csoportnál. Esetleg a Főépítészi Csoport tudná, nagy a fluktuáció, valószínű volt oka, mert akkor elfogadta a Gazdasági Bizottság is és Közgyűlés is.
Dr. Bács István bizottsági tag: Megszavazza, de mondják meg, hogy miért jó ez az Önkormányzatnak.
Csépán István elnök: Fele árért veszünk valamit vissza, mint ahogy eladtuk.
Dr. Bács István bizottsági tag: De miért veszünk meg egy közútként kiszabályozott telket?
Csépán István elnök: Kivett beépítetlen terület.
Dr. Bács István bizottsági tag: HÉSZ szerint közlekedési terület sajátos használat szerint megnevezés közúti közlekedési terület.
Falusi Ferenc bizottsági tag: Árral kapcsolat elmondja, hogy ugyanazon az áron vesszük vissza, mint eladtuk. Érdekes anomália a szerződésben.
Dr. Fiam Ildikó csoportvezető: Kivett beépítetlen terület. Amit megveszünk, lehet, hogy a közút része lesz, azért kell visszavásárolni, főépítész úrnak kellene tudni.
Gál Alex bizottsági tag: Van egy mögöttes megállapodás, mert bevallja, hogy nem érti.
Csépán István elnök: A Településrendezési Szerződés része volt, ha az ingatlanalakítás nem a rögzítettek szerint valósul meg, akkor a város igényt tart a tulajdonjogra együttesen kialkudott áron, kb. fél áron.
Falusi Ferenc bizottsági tag: Miért fél árról beszélnek? Mennyi volt az eladási ár? 112 millió forint, osszák el a 12000 m2-el, ugyanaz az ár jön ki.
Csépán István elnök: Az ingatlanforgalmi szakvélemény ennek most a dupláját hozta ki.
Falusi Ferenc bizottsági tag: Ez is érdekes.
Gál Alex bizottsági tag: Mi volt a szándéka a cégnek, mi volt a szándéka az önkormányzatnak? Mi történt? Ezt nem érti.
Csépán István elnök: A projekthez a teljes terület kellett, ebből a teljes területből, az épületek elhelyezésből adódóan rájöttek, hogy másképp osztják el a terület, maradt plusz terület, a korrekt, hogy az önkormányzat ezt visszavásárolhatja, ez volt a településrendezési szerződés.
Dr. Csupor Endre jegyzői jogkörben eljáró aljegyző: Két szerződés jött létre, egy településrendezési szerződés és egy adásvételi szerződés, mindkettőben előre rögzítették, hogy az önkormányzat visszavásárolja az ingatlant.
Csépán István elnök: Szavazást kér a javaslatról.
A szavazásra feltett határozati javaslat:
„Érd Megyei Jogú Város Önkormányzat Gazdasági Bizottsága – az Érd Megyei Jogú Város Önkormányzata vagyonáról és a vagyontárgyak feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 13/2012. (III. 27.) önkormányzati rendelet 25. § (2) bekezdésében biztosított hatáskörében eljárva úgy dönt, hogy megvásárolja a MEDI-RADIOPHARMA Kft. (székhely: 2030 Érd, Szamos utca 10-12.) tulajdonát képező, Érd belterület 18754/5 hrsz. alatti, 744 m2 nagyságú, „kivett beépítetlen terület” megnevezésű ingatlant 8.547.557,- Ft, azaz nyolcmillió-ötszáznegyvenhétezer-ötszázötvenhét forint vételárért.
A Bizottság felkéri a Polgármestert, hogy az ingatlanvásárláshoz szükséges költségvetési fedezetet Érd Megyei Jogú Város Önkormányzata 2022. évi költségvetésében biztosítsa.
Határidő: a szerződés aláírására –településrendezési szerződés szerint
Felelős: dr. Csőzik László – polgármester”
A Gazdasági Bizottság 7 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül az alábbi határozatot hozta:
2/2022. (II. 24.) GB.
h a t á r o z a t
az Érd 18754/5 hrsz-ú ingatlan megvásárlásáról
Érd Megyei Jogú Város Önkormányzat Gazdasági Bizottsága – az Érd Megyei Jogú Város Önkormányzata vagyonáról és a vagyontárgyak feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 13/2012. (III. 27.) önkormányzati rendelet 25. § (2) bekezdésében biztosított hatáskörében eljárva úgy dönt, hogy megvásárolja a MEDI-RADIOPHARMA Kft. (székhely: 2030 Érd, Szamos utca 10-12.) tulajdonát képező, Érd belterület 18754/5 hrsz. alatti, 744 m2 nagyságú, „kivett beépítetlen terület” megnevezésű ingatlant 8.547.557,- Ft, azaz nyolcmillió-ötszáznegyvenhétezer-ötszázötvenhét forint vételárért.
A Bizottság felkéri a Polgármestert, hogy az ingatlanvásárláshoz szükséges költségvetési fedezetet Érd Megyei Jogú Város Önkormányzata 2022. évi költségvetésében biztosítsa.
Határidő: a szerződés aláírására –településrendezési szerződés szerint
Felelős: dr. Csőzik László – polgármester
A Gazdasági Bizottság a határozatról az alábbiak szerint szavazott:
|
Név |
Szavazat |
|
Csépán István |
Igen |
|
Andrasek Mónika |
Igen |
|
dr. Bács István |
Igen |
|
Gál Alex |
Igen |
|
Csornai Károly |
Igen |
|
Falusi Ferenc |
Igen |
|
Kocsner János |
Igen |
- NAPIRENDI PONT
Tárgy: Javaslat bérleti jogviszonyok meghosszabbítására
Csépán István elnök: Mivel kérdés, észrevétel nincs, szavazást kér az I. számú határozati javaslatról.
A szavazásra feltett határozati javaslat:
„Érd Megyei Jogú Város Önkormányzat Gazdasági Bizottsága - az önkormányzat tulajdonában lévő lakások és helyiségek bérletére, valamint elidegenítésükre vonatkozó helyi szabályokról szóló 38/2003. (XII. 2.) önkormányzati rendelet 2. § (2) bekezdése alapján – úgy dönt, hogy Érd Megyei Jogú Város Önkormányzata bérbe adja az Érd, Béke tér 8/A.,IV. emelet 13. ajtószám (helyrajzi szám: 22552/10/A/13) alatti, 56 négyzetméter alapterületű, összkomfortos önkormányzati lakását szolgálati jelleggel, 2022. március 16-ától 2024. március 16-áig, de legfeljebb az Érdi Rendőrkapitányságnál fennálló szolgálati jogviszonya idejére ....... részére, havi 44.800 forint + áfa bérleti díjért.
Határidő: a szerződés aláírására 2022. március 16.
Felelős: dr. Csőzik László polgármester”
A Gazdasági Bizottság 7 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül az alábbi határozatot hozta:
3/2022. (II. 24.) GB.
h a t á r o z a t
bérleti jogviszony meghosszabbításáról
Érd Megyei Jogú Város Önkormányzat Gazdasági Bizottsága - az önkormányzat tulajdonában lévő lakások és helyiségek bérletére, valamint elidegenítésükre vonatkozó helyi szabályokról szóló 38/2003. (XII. 2.) önkormányzati rendelet 2. § (2) bekezdése alapján – úgy dönt, hogy Érd Megyei Jogú Város Önkormányzata bérbe adja az Érd, Béke tér 8/A.,IV. emelet 13. ajtószám (helyrajzi szám: 22552/10/A/13) alatti, 56 négyzetméter alapterületű, összkomfortos önkormányzati lakását szolgálati jelleggel, 2022. március 16-ától 2024. március 16-áig, de legfeljebb az Érdi Rendőrkapitányságnál fennálló szolgálati jogviszonya idejére .... részére, havi 44.800 forint + áfa bérleti díjért.
Határidő: a szerződés aláírására 2022. március 16.
Felelős: dr. Csőzik László polgármester
A Gazdasági Bizottság a határozatról az alábbiak szerint szavazott:
|
Név |
Szavazat |
|
Csépán István |
Igen |
|
Andrasek Mónika |
Igen |
|
dr. Bács István |
Igen |
|
Gál Alex |
Igen |
|
Csornai Károly |
Igen |
|
Falusi Ferenc |
Igen |
|
Kocsner János |
Igen |
Csépán István elnök: Szavazást kér a II. számú határozati javaslatról.
A szavazásra feltett határozati javaslat:
„Érd Megyei Jogú Város Önkormányzat Gazdasági Bizottsága – az önkormányzat tulajdonában lévő lakások és helyiségek bérletére, valamint elidegenítésükre vonatkozó helyi szabályokról szóló 38/2003. (XII. 2.) számú önkormányzati rendelet 2. § (2) bekezdése alapján úgy dönt, hogy Érd Megyei Jogú Város Önkormányzata bérbe adja az Érd, Béke tér 5/B. IV. emelet 14. ajtószám (helyrajzi szám: 22552/6/A/29) alatti, 44 négyzetméter alapterületű, összkomfortos önkormányzati lakását szolgálati jelleggel, 2022. június 1-jétől 2024. június 1-jéig, de legfeljebb az Érd Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalnál fennálló munkajogviszonya idejére ...... munkavállaló részére. havi 35.200 forint + áfa bérleti díjért.
Határidő: a szerződés aláírására 2022. június 1.
Felelős: dr. Csőzik László polgármester”
A Gazdasági Bizottság 7 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül az alábbi határozatot hozta:
4/2022. (II. 24.) GB.
h a t á r o z a t
bérleti jogviszony meghosszabbításáról
Érd Megyei Jogú Város Önkormányzat Gazdasági Bizottsága – az önkormányzat tulajdonában lévő lakások és helyiségek bérletére, valamint elidegenítésükre vonatkozó helyi szabályokról szóló 38/2003. (XII. 2.) számú önkormányzati rendelet 2. § (2) bekezdése alapján úgy dönt, hogy Érd Megyei Jogú Város Önkormányzata bérbe adja az Érd, Béke tér 5/B. IV. emelet 14. ajtószám (helyrajzi szám: 22552/6/A/29) alatti, 44 négyzetméter alapterületű, összkomfortos önkormányzati lakását szolgálati jelleggel, 2022. június 1-jétől 2024. június 1-jéig, de legfeljebb az Érd Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalnál fennálló munkajogviszonya idejére .... munkavállaló részére. havi 35.200 forint + áfa bérleti díjért.
Határidő: a szerződés aláírására 2022. június 1.
Felelős: dr. Csőzik László polgármester
A Gazdasági Bizottság a határozatról az alábbiak szerint szavazott:
|
Név |
Szavazat |
|
Csépán István |
Igen |
|
Andrasek Mónika |
Igen |
|
dr. Bács István |
Igen |
|
Gál Alex |
Igen |
|
Csornai Károly |
Igen |
|
Falusi Ferenc |
Igen |
|
Kocsner János |
Igen |
- NAPIRENDI PONT
Tárgy: Javaslat az Érd, Szövő utca 76–82. alatti ingatlancsoporttal (helyrajzi szám: 1409, 1410, 1411 és 1381) kapcsolatos építésügyi helyi előírások módosításának előkészítésére szolgáló telepítési tanulmányterv támogatására, valamint a fejlesztési szándék megvalósításához szükséges településrendezési szerződés megkötésére
Kuslits Tibor főépítész: Egyfelől egy telepítési tanulmányterv támogatását kéri. Amennyiben támogatja a fejlesztési szándékot, ott van mögötte a településrendezési szerződés, amely a terveztetésről, illetve a beruházás következményével kapcsolatos megállapodást tartalmaz, két egymást követő lépés van az előterjesztésben.
Csépán István elnök: Polgármestert megkereste egy cég ezzel a telekcsoporttal kapcsolatban, amelynek egy ingatlana van a részen. Megvásárolta a mellette lévő ingatlan, készítsen tanulmánytervet. A város azt szeretné – tekintettel a város lakosságának nagyságra – hogy praxis bővülés kerüljön kialakításra vagy fogászati praxis. A város lakossága megugrott. A városvezetés megbeszélte, hogy 18 millió forintot befizet a városfejlesztési alapba, átminősítéssel kapcsolatos költségeket is állják, illetve komoly fásítási szándék is mutatkozott a tervezők részéről, elfogadták, járdát építenek azon a részen.
Dr. Bács István bizottsági tag: Egy torzó, amit jó lenne ott megszüntetni, képeken látszik, hogy megkezdték a felújítást attól függetlenül is, hogy módosítottuk-e. Véleménye szerint a településrendezési szerződésben, amit felkínált, korrektnek nevezhető. Maga a szerződés összeállítása csapnivaló. Látszik, hogy nincs jogász a Jogi Csoportnál, ami a szerződésben le van írva, szakmailag minősíthetetlen a szerződés, keveri a cég megvalósítóját, a tulajdonost keveri, ennek fussanak neki még egyszer.
Csépán István elnök: Dolgozik a Hivatal rajta, hogy érkezzenek kollégák, tudomása szerint március 7-tőlérkező jegyzőt be is mutatták.
Dr. Csupor Endre jegyzői jogkörben eljáró aljegyző: A szerződés joghatás kiváltására alkalmas, aláírható, nem tud olyan hibáról, szóhibák lehetnek, érdemi hibáról nem tud, ami végrehajtását lehetetlenné tenné.
Dr. Bács István bizottsági tag: Mik a felek? A szerződés legelején tisztázzuk. Cél megvalósítója, nem megvalósítói. Egy emberrel kötünk szerződést. A cél megvalósítója az egyik fél, másik fél az önkormányzat. Utána jön a tulajdonos, a tulajdonos bárki lehet, nem tudjuk kire fog vonatkozni. A tulajdonos nem szerződő fél. Több bekezdésen belül cél megvalósítójáról van szó, majd a tulajdonosról. A cél megvalósítója a szerződő fél.
Dr. Csupor Endre jegyzői jogkörben eljáró aljegyző: Természetesen pontosítani lehet a szerződést cél megvalósítói és a tulajdonos helyett cél megvalósítója fog szerepelni a szerződésben. Ez formai kiegészítés.
Csornai Károly bizottsági tag: Jónak találja, amit a cég vállal. Ennek a területnek az átsorolása vegyes terület lesz. Miért csak erre a négy telekre vonatkozik az átsorolás? Hogy alakulnak majd a beépítettségek?
Kuslits Tibor főépítész: Másik övezet van bevezetve, ami lényegesen többet enged meg. Koncepció az volt, hogy a városiasodás a fontos útvonalak mentén történjen meg. A belső telkekre a megengedett nagyobb beépítettség már nem kell, hogy vonatkozzon. Szeretné felhívni a figyelmet ennek a szerződésnek egy mondatára: „A törvény szerint a szerződés tárgya különösen azon egyéb költségeknek, vagy ráfordításoknak a finanszírozása, melyek a cél megvalósításának előfeltételei, vagy következményei, és az Önkormányzatot terhelnék.” A szerződésnek az a része, ami a cél megvalósítójának kötelezettségeit is tartalmazza.
Csépán István elnök: Szavazást kér az I. számú határozati javaslatról:
A szavazásra feltett határozati javaslat:
„Érd Megyei Jogú Város Közgyűlése a határozat melléklete szerinti telepítési tanulmányterv alapján támogatja a Szövő utca 76–82. telekcsoportra, illetve az ezeket magába foglaló telektömbre vonatkozó helyi építésügyi előírások módosításának kidolgozását.
Határidő: határozat továbbítására azonnal
Felelős: dr. Csőzik László polgármester”
A Gazdasági Bizottság az I. számú határozati javaslatról az alábbiak szerint szavazott:
|
Név |
Szavazat |
|
Csépán István |
Igen |
|
Andrasek Mónika |
Igen |
|
dr. Bács István |
Igen |
|
Gál Alex |
Igen |
|
Csornai Károly |
Igen |
|
Falusi Ferenc |
Igen |
|
Kocsner János |
Igen |
Csépán István elnök: Szavazást kér a II. számú határozati javaslatról:
A szavazásra feltett határozati javaslat:
„1. Érd Megyei Jogú Város Közgyűlése egyetért a Szövő utca 76–82. alatti ingatlancsoportra (helyrajzi szám: 1409, 1410, 1411 és 1381), illetve az ezeket magába foglaló telektömbre vonatkozó fejlesztési célok megvalósulását elősegítő, az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény 30/A. §-ban foglaltak szerinti településrendezési szerződés megkötésével, és felhatalmazza a polgármestert, hogy – a határozat mellékletét képező – megállapodás-tervezet tartalmának megfelelő szerződést aláírja.
- A településrendezési szerződésben az önkormányzat nevében eljáró polgármester vállalja, hogy az érintett tervezési területre vonatkozó településrendezési eszközök módosítására irányuló eljárást a vonatkozó jogszabályok szerint lefolytatja, az elkészült tervezetet a közgyűlés elé terjeszti.
Határidő: határozat továbbítására – azonnal
Felelős: dr. Csőzik László polgármester”
A Gazdasági Bizottság a II. számú határozati javaslatról az alábbiak szerint szavazott:
|
Név |
Szavazat |
|
Csépán István |
Igen |
|
Andrasek Mónika |
Igen |
|
dr. Bács István |
Igen |
|
Gál Alex |
Igen |
|
Csornai Károly |
Igen |
|
Falusi Ferenc |
Igen |
|
Kocsner János |
Igen |
A Gazdasági Bizottság a fenti szavazások értelmében az alábbi állásfoglalást hozta:
14/2022. (II. 24.) GB.
állásfoglalás
az Érd, Szövő utca 76–82. alatti ingatlancsoporttal (helyrajzi szám: 1409, 1410, 1411 és 1381) kapcsolatos építésügyi helyi előírások módosításának előkészítésére szolgáló telepítési tanulmányterv támogatására, valamint a fejlesztési szándék megvalósításához szükséges településrendezési szerződés megkötéséről
A Gazdasági Bizottság 7 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül javasolja a közgyűlésnek az Érd, Szövő utca 76–82. alatti ingatlancsoporttal (helyrajzi szám: 1409, 1410, 1411 és 1381) kapcsolatos építésügyi helyi előírások módosításának előkészítésére szolgáló telepítési tanulmányterv támogatására, valamint a fejlesztési szándék megvalósításához szükséges településrendezési szerződés megkötésére I. és II. számú határozati javaslatok elfogadását.
- NAPIRENDI PONT
Tárgy: Javaslat az Érd, Iparos út – Kövező utca – Szénégető utca – Köszörűs utca által határolt telektömbbel kapcsolatos fejlesztési szándék megvalósításához szükséges településrendezési szerződés megkötésére
Dr. Bács István bizottsági tag: Előző után nézzék meg a szerződést, hogy mit ajánl fel az egyik, mit a másik. Itt a felajánlás, hogy megépíti maga előtt a járdát, helyreállítja az árkot. Azt adja ellentételezésként, hogy megépíti maga előtt a járdát? Megépíti a saját járdáját? Olvasták a szerződés? Ez így korrekt?
Csépán István elnök: Két dolog motiválja, hogy a káosz ezen a területen megszűnjön, ott élők valamilyen kereskedelmi szolgáltatást igénybe tudjanak venni.
Dr. Bács István bizottsági tag: Ahhoz ebből legyen valami, plázastop alóli felmentés szükséges.
Csépán István elnök: Tudomása szerint a plázastop alatt lévő nagyságú.
Dr. Bács István bizottsági tag: A rajzon 500 m2 van.
Csépán István elnök: Akkor majd ők lezongorázzák a kormányhivatallal.
Dr. Bács István bizottsági tag: Átminősítjük a telket, onnantól nem kapja meg a plázastop felmentést. Teljesen mást fog rá építeni.
Csépán István elnök: Le van fektetve, hogy mit építhet.
Dr. Bács István bizottsági tag: És mit ad cserébe? Járdát. Adunk valakinek egy ilyen jogot, de ezért kapunk cserébe járdát?
Kuslits Tibor főépítész: A törvény szerint a szerződés tárgya egyéb költségeknek vagy egyéb ráfordításoknak a finanszírozása a cél megvalósításának előfeltételei vagy következményei. Csak a konkrét beruházásossal kapcsolatos építési munkákról lehet szó.
Dr. Bács István bizottsági tag: A Budavidék Zrt. a Kövező utca felől a közönség gépkocsiforgalmának behajtóját az útpálya és a parkoló között kiépíti. A gazdasági forgalom belső útjának csatlakozását mind a Iparos, mind a Szénégető utca felé kiépíti, az Iparos út felé a járda és a gyalogos bejárat közötti kapcsolatot kiépíti, a Kövező utca mentén a gyalogjárda burkolt sávját 150 cm szélességben elkészíti, a nyíltárkos csapadékvíz elvezetés rendszerét helyreállítja, illetve kiépíti. Az sincs, hogy legalább lefedi. A előző előterjesztésben teljesen korrekt vállalások voltak, támogatták. Ehhez képes ez a javaslat a felolvasottakat vállalja. Nincs a kettő javaslat összhangban.
Szűcs Gábor alpolgármester: A kettőt nem lehet összehasonlítani. Egyik meglévő állapotot rendez. Ez a napirendi pont arról szól, hogy van két elhagyatott terület, ami már körbeépült, olyan funkcióval való ellátása, ami az ott élők érdekeit szolgálja. Az egyikben van lakófunkció. Aki bármilyen lakófunkcióra épít, és úgy kéri a HÉSZ módosítást, az lehetőleg minél jobban szálljon bele. Aki hiányzó szolgáltatási funkciókat és gazdasági funkciókat kíván telepíteni, aki munkahelyeket és adóbevételt generál, ott másnak kell lenni. Ez a két része a településnek tényleg szégyene, ahogy most kinéznek. Nem lehet a kettőt összehasonlítani.
Dr. Bács István bizottsági tag: Amimkor az Interspar épült a Bem téren, másfél milliárd hozzájárulást kért a Magyar Közút, a város kb. 700 millió forintot. Az összes utat, buszvárót megcsináltattuk és a Közösségi Házat, amelyet kedvezően bérlünk vissza, tized áron jutunk vissza a házhoz. A határos utakat a HÉSZ mellékletének megfelelően kiépíti, nem olyan nagy költség, amelyet egy kereskedelmi egység nem tudna kitermelni. Legalább ezeket bele kellene írni. Értékben, ami le van írva, hogy a saját kocsi bejárót kiépítés, saját maga előtt a járdát, bele se kellene írni. Láttak már olyan kereskedelmi egységet, ami előtt nincs járda? Indokolják meg, nincs benne plusz a városnak. Mi a plusz?
Szűcs Gábor alpolgármester: Ne hasonlítsuk. Egy Interspar jóval több, mint 1000 m2 bevásárló terével más a bevétele, mint a plázastop törvény alá nem eső kereskedelmi egységnek. A Közösségi Ház nem az Interspar területe volt, hanem volt önkormányzati terület, amiért cserében kért valamit az önkormányzat. De más a beruházó nagysága, más a helyzetünk. Van egy befektető, aki hiányzó funkciókat akar egy elhagyatott területre építeni. Ez történik mindkét területen. Az, hogy itt épít, itt generál munkahelyet, adóbevételt, ezt nyeri a város, valamint a saját környezetét rendezi. Ha ide is épülne pl. 20 lakás, akkor igen, a városfejlesztési alapba be kellene fizetni, az utcákat is jobban kellene előírni, de az nem elvárható, hogy gyűjtő utat építsen, többe kerülne, mint az egész beruházás.
Dr. Bács István bizottsági tag: Ennek a beruházásnak köze nincs a sípályás területhez, ezek a szemben lévő területek.
Szűcs Gábor alpolgármester: A sípálya is a tulajdonuk.
Dr. Bács István bizottsági tag: Adunk jogot, felértékeljük az ingatlant, tudjuk, hogy a Budavidék ingatlangazdálkodó társaság most már, van kb. 5 db, többit eladta. Ez esetben két ingatlan ér kb. 50 millió forintot, megkapja a jogokat fog érni 250 millió forintot, eladja.
Szűcs Gábor alpolgármester: Nem ért egyet, mert, van a város egyik legértékesebb ingatlana, azt sem adta el. Tapasztalatokból az látszik, hogy inkább fejleszt és hosszú távú bérletbe kiadja. Bármi előremutató HÉSZ módosítás történik, többet fog érni.
Dr. Bács István bizottsági tag: Arról beszéltünk mennyiért veszi meg a mi területünket? Tárnoki útnál kb. 1/3-a önkormányzati útra épülne rá. Mi lesz az ellentételezés?
Szűcs Gábor alpolgármester: Benne kellene lenni az anyagban. Miért nem lett beleírva normálisan? Leveszi napirendről az előterjesztést.
- NAPIRENDI PONT
Tárgy: Javaslat az Érd, Szent István út – Tárnoki út – Damjanich János utca – Névtelen utca által határolt telektömbbel kapcsolatos fejlesztési szándék megvalósításához szükséges településrendezési szerződés megkötésére
Szűcs Gábor alpolgármester: Kapcsolódva az előző előterjesztéshez, leveszi napirendről az javaslatot.
- NAPIRENDI PONT
Tárgy: Egyebek
Csépán István elnök: Egyebek napirendi pontban nincs kérdés, észrevétel, megköszöni a részvételt, az ülést bezárja.
A Gazdasági Bizottság ülése 2022. február 24-én 9 óra 45 perckor befejeződött.
k. m. f.
|
Csornai Károly bizottsági tag |
Csépán István elnök |