1. NAPIRENDI PONT

Javaslat Érd Megyei Jogú Város Helyi Építési Szabályzatáról szóló 9/2016. (III.31.) önkormányzati rendelete módosításának elhatározására

 

Csépán István elnök: Megkéri Kuslits Tibor főépítészt, hogy az előterjesztésről tájékoztassa a bizottságot.

 

Kuslits Tibor főépítész: Köszönti a bizottságot. Elmondja, hogy egy képviselői elterjesztés került átdolgozásra és amióta itt dolgozik gyűjti a HÉSZ-vel kapcsolatos javaslatokat. Elmondja, hogy az előterjesztés lényegében arról szól, hogy egy sűrű sorházas beépítési területen belül telkeket és közterületi kapcsolatokat kell kialakítani és azt szabályozni a helyi építési szabályzatban lehet. Beemelésre kerül az általános felülvizsgálat tárgyát képző körbe, ehhez kell a javaslatot elfogadni.

 

Csépán István elnök: További kérdés, észrevétel nincsen, szavazást kér a határozati javaslatról.

 

A szavazásra feltett határozati javaslat:

„Érd Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése kezdeményezi az Érd Megyei Jogú Város Helyi Építési Szabályzatáról szóló 9/2016. (III. 31.) önkormányzati rendelet olyan tartalmú módosítását, mely a Fácán köz –  Pintyőke utca – Fogoly utca – Szajkó utca által határolt tömbben olyan építési övezet kialakítására irányul, amelyben a szabályozás lehetővé teszi az egyes épületekhez szabályos telkek hozzárendelését.

A feladat végrehajtásához szükséges költségvetési fedezet a 2022. évi költségvetésben biztosított.

Határidő:    HÉSZ teljes felülvizsgálatával egyidőben

Felelős:        dr. Csőzik László polgármester

 

 

 

A Gazdasági Bizottság jelenlévő 6 tagja 5 igen szavazattal 1 tartózkodással és, nem szavazat nélkül az Érd Megyei Jogú Város Helyi Építési Szabályzatáról szóló 9/2016. (III.31.) önkormányzati rendelete módosításának elhatározásáról az alábbi állásfoglalást hozta:

 

Érd Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének

Gazdasági Bizottsága

 

26/2022. (V. 26.) állásfoglalása

 

Javaslat Érd Megyei Jogú Város Helyi Építési Szabályzatáról szóló 9/2016. (III.31.) önkormányzati rendelete módosításának elhatározására

 

 

 

Érd Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének Gazdasági Bizottsága az Érd Megyei Jogú Város Helyi Építési Szabályzatáról szóló 9/2016. (III. 31.) önkormányzati rendelet módosításának kezdeményezéséről szólóhatározati javaslatot elfogadásra javasolja Érd Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének.

 

 

Érd Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének Gazdasági Bizottsága az állásfoglalásról az alábbiak szerint szavazott.

 

Név

Szavazat

Csépán István

Igen

Andrasek Mónika

Igen

dr. Bács István

Távol

Gál Alex

Igen

Csornai Károly

Igen

Bilik Jánosné

Igen

Kocsner János

Tartózkodás

 

  1. NAPIRENDI PONT

Tárgy: Javaslat az Érdi Városfejlesztési és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság 2021. évi egyszerűsített éves beszámolójának elfogadásához

 

Csépán István elnök: Elmondja, hogy megvizsgálásra került az a lehetőség, hogy az eredmény Érdi Városfejlesztési és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaságnál maradjon, de végül az a döntés született, hogy osztalékként kerüljön kifizetésre. Kéri Zsirkai Lászlót, az Érdi Városfejlesztési és Szolgáltató Kft. ügyvezetőjét, hogy tájékoztassa a bizottságot az előterjesztésről.

 

Zsirkai László, az Érdi Városfejlesztési és Szolgáltató Kft. ügyvezető: Köszönti a bizottságot. Elmondja, hogy a cég egy nagyobb és egyre összetettebb feladatokat lát el, mivel már nem csak városfejlesztést, hanem szolgáltatásokat és üzemeltetési feladatokat végez. Elmondja, hogy a pandémiás időszak nehéz volt a cégnek a folyton változó szabályozások miatt. Tájékoztatja a bizottságot, hogy az eredményként megjelenő körülbelül 18 000 000 forintot szerették volna tartalékként a cégnél tartani, mert likviditási gondot vethet fel, hogy az intézményeknél a rezsi és hasonló költségeket utólagosan kerül számlázásra. Elmondja, hogy előfordult már, hogy a szolgáltatótól részletfizetést kért a cég, gondot az évkezdés jelenti, amíg átmeneti költségvetéssel rendelkezik a cég. Tájékoztatja a bizottságot, hogy amennyiben az eredmény osztalékként kerül kifizetésre, kérni fogja a városvezetést, hogy részletekben kerüljön kivételre a cégből. Elmondja, hogy a cég megpróbált jól dolgozni és jövőben is így fog tenni.

 

Csornai Károly bizottsági tag: Kérdése arra irányiul, hogy a közüzemi költségek milyen emelkedést mutatnak, illetve, hogy az Érd Arénával kapcsolatban milyen fejlesztési lehetőségek vannak.

 

Zólyomi Ádám Érd Aréna létesítmény vezető: Elmondja, hogy közműköltségek leginkább az Arénát érintették és ezek közül a gázköltség emelkedett jelentősen.  A gáz év október1-től szeptember 30-ig tart az üzleti szereplőknek, így a piacot figyelemmel kísérik, hogy milyen lehetőségeik lesznek. Véleménye szerint az árak tovább fognak emelkedni, jelenleg ötszörös árak vannak a piacon a tavalyi árakhoz képest. Maga az uszoda kívánja meg a gázhasználatot nyáron is. A fejlesztésekkel kapcsolatban elmondja, hogy az uszodánál a halogénes izzók ledes izzókká lettek cserélve. Tájékoztatja a bizottságot, hogy azért az uszodával kezdtek, mert ott jóval kevesebb izzót kellett cserélni és fel lehet mérni, hogy mennyivel költséghatékonyabb megoldás. Elmondja, hogy beváltotta a hozzáfűzött reményeket, olyan 35-36%-ra esett vissza fogyasztás.  Ezek után az Arénának az izzó cseréjének a tervezése is megkezdésre került, hogy milyen költsége lenne egy ilyen fejlesztés, mennyi idő alatt térülne meg a befektetés.

 

Zsirkai László, az Érdi Városfejlesztési és Szolgáltató Kft. ügyvezető: Elmondja, hogy amennyiben van lehetőség pályázatot is benyújtanak.

 

Zólyomi Ádám Érd Aréna létesítmény vezető: Elmondja, hogy az uszoda korszerűsítése is egy pályázat útján történhet meg.

 

Csépán István elnök: Megköszöni a Érdi Városfejlesztési és Szolgáltató Kft. vezetésének a tevékenységét. Kéri Ferencz Judit közgazdasági irodavezetőt, hogy amennyiben van rá lehetőség az Érdi Városfejlesztési és Szolgáltató Kft. előfinanszírozása történjen, ne pedig utófinanszírozás. Elmondja, hogy a több feladathoz több forrást is kell biztosítani a cégnek. Megköszöni az Érdi Városfejlesztési és Szolgáltató Kft. munkáját. Mivel további kérdés, észrevétel nincs szavazást kér a határozati javaslatról.

 

A szavazásra feltett határozati javaslat:

„Érd Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése az Érdi Városfejlesztési és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság 2021. évi beszámolóját 18.655.000 forint adózott eredménnyel elfogadja.

Az alapító úgy dönt, hogy az adózott eredmény teljes összegét osztalékként kifizeti.

Határidő:        azonnal

Felelős:        dr. Csőzik László polgármester

 

 

A Gazdasági Bizottság jelenlévő 6 tagja 6 igen szavazattal, nem szavazat és tartózkodás nélkül a Javaslat az Érdi Városfejlesztési és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság 2021. évi egyszerűsített éves beszámolójáról az alábbi állásfoglalást hozta:

 

Érd Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének

Gazdasági Bizottsága

 

27/2022. (V. 26.) állásfoglalása

 

 

Javaslat az Érdi Városfejlesztési és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság

2021. évi egyszerűsített éves beszámolójának elfogadásához

 

 

Érd Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének Gazdasági Bizottsága az Érdi Városfejlesztési és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság 2021. évi beszámolóját 18.655.000 forint adózott eredményről és eredmény teljes összegét osztalékként történő kifizetéséről szólóhatározati javaslatot elfogadásra javasolja Érd Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének.

 

 

Érd Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének Gazdasági Bizottsága az állásfoglalásról az alábbiak szerint szavazott.

 

 

Név

Szavazat

Csépán István

Igen

Andrasek Mónika

Igen

dr. Bács István

Távol

Gál Alex

Igen

Csornai Károly

Igen

Bilik Jánosné

Igen

Kocsner János

Igen

 

 

  1. NAPIRENDI PONT

Tárgy: Javaslat az Érdi Batthyány Sportiskola (Érd 18223/9 hrsz.) épületén társasháztulajdon alapítására

 

Csépán István elnök: Elmondja, hogy az ingatlan 5080 m2 nagyságú, benne egy 16 tantermes általános iskola 244 m2 nagyságú konyhával. Az előkertet valamint udvart külön kell kezelni és az új birkózócsarnok a Spartacus kezelésébe kerülne. Az ingatlanon lévő tételeket külön kellene kezelni a földhivatali nyilvántartásban. Elmondja, hogy a Klebelsberg Központtal egy három oldalú szerződés kerül megkötésre.

 

Andrasek Mónika távozott a bizottság létszáma 5 főre módosult, a bizottság továbbra is határozatképes létszámban folytatja ülését.

 

Zólyomi Ádám Érd Aréna létesítmény vezető: Elmondja, hogy a szándék az, hogy magas színvonalon legyen üzemeltetve, fenntartva az intézmények, illetve hogy a városi tulajdon szemmel legyen tartva, ezért kerülne az Érdi Városfejlesztési és Szolgáltató Kft-hez. Elmondja, hogy az Érdi Városfejlesztési és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaságnak van tapasztalata a létesítmények hasznosításával, ezért célszerű az ő üzemeltetésükbe kerüljön. Elmondja, hogy ugyanez vonatkozik a következő napirendi pontra is.

 

Csépán István elnök: Elmondja, hogy az ÁSZ elő is írta az amortizációs kötelezettséget az Érdi Városfejlesztési és Szolgáltató Kft-nek. Megadja a szót Csornai Károlynak.

 

Csornai Károly bizottsági tag: Kérdése arra irányul, hogy minden önkormányzati tulajdonban marad-e és csak lehatárolva lesznek a területek.

 

Csépán István elnök: Úgy tudja, hogy a három oldalú szerződés lesz az intézmény fenntartóval, a várossal és a városüzemeltetéssel, melyben az Érdi Városfejlesztési és Szolgáltató Kft lesz megbízva azzal, hogy létesítményeket fenntarja és üzemelteti, ami alapján az intézmény fenntartó fizet a városnak, aki kifizeti a cégnek. Megadja a szót Csupor Endre aljegyzőnek. 

 

Csupor Endre aljegyző: Elmondja, hogy a köznevelési törvény előírja, hogy köznevelési feladatok ellátáshoz szükséges ingó és ingatlan vagyon a tankerületi központ vagyonkezelésébe kell kerülnie. Az ingatlan nyilvántartásba is úgy lesznek bejegyezve, mint vagyonkezelő.

 

Csépán István elnök: Mivel további kérdés, észrevétel nincs szavazást kér a határozati javaslatról

 

A szavazásra feltett határozati javaslat:

„1.       Érd Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése az önkormányzat 1/1 arányú tulajdonában álló Érd belterület 18223/9 helyrajzi számon nyilvántartott, 20936 m2 alapterületű, „kivett általános iskola, sportcsarnok (birkózó csarnok) és gazdasági épület, udvar” megnevezésű, természetben 2030 Érd, Fácán köz 35. sz. alatti ingatlanon a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény 5:85. §-ában, valamint a Társasházakról szóló 2003. évi CXXXIII. törvényben foglaltak alapján társasháztulajdont alapít a határozat 1. számú mellékletét képező alapító okirat szerinti tartalommal.

  1. A Közgyűlés az 1. pontban körülírt társasház szervezeti és működési szabályzatát jelen határozat 2. számú melléklete szerinti tartalommal elfogadja.
  2. A Közgyűlés felkéri a Polgármestert az 1. pontban foglalt társasház alapítás ingatlannyilvántartási bejegyzéséhez szükséges ingatlanügyi hatósági eljáráshoz szükséges jognyilatkozatok megtételére.

Határidő:        a hatósági eljárás indítására illetve a jognyilatkozatok megtételére 2022. június 15.

Felelős:                       dr. Csőzik László polgármester”

 

 

A Gazdasági Bizottság jelenlévő 5 tagja 5 igen szavazattal, nem szavazat és tartózkodással az Érdi Batthyány Sportiskola (Érd 18223/9 hrsz.) épületén társasháztulajdon alapításáról az alábbi állásfoglalást hozta:

 

Érd Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének

Gazdasági Bizottsága

 

28/2022. (V. 26.) állásfoglalása

  

Javaslat az Érdi Batthyány Sportiskola (Érd 18223/9 hrsz.) épületén társasháztulajdon alapítására

 

 

Érd Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének Gazdasági az Érd 18223/9 helyrajzi számon nyilvántartott a természetben 2030 Érd, Fácán köz 35. sz. alatti ingatlanon a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény 5:85. §-ában, valamint a Társasházakról szóló 2003. évi CXXXIII. törvényben foglaltak alapján társasháztulajdon alapításáról szólóhatározati javaslatot elfogadásra javasolja Érd Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének.

 

 

Érd Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének Gazdasági Bizottsága az állásfoglalásról az alábbiak szerint szavazott.

Név

Szavazat

Csépán István

Igen

Andrasek Mónika

Távol

dr. Bács István

Távol

Gál Alex

Igen

Csornai Károly

Igen

Bilik Jánosné

Igen

Kocsner János

Igen

 

 

  1. NAPIRENDI PONT

Tárgy: Javaslat az Érdi Fenyves-Parkváros Köznevelési Centrum Társasház (Érd 933 hrsz.) épületén társasháztulajdon alapítására

 

Csépán István elnök: Elmondja, hogy a napirendi pont ugyan az, mint az előző, csak az Érdi Fenyves-Parkváros Köznevelési Centrummal kapcsolatban. Elmondja, hogy ez egy kisebb területű ingatlan. Véleménye szerint az Érdi Városfejlesztési és Szolgáltató Kft. nagy rutinnal rendelkezik a létesítmények üzemeltetéssel, ezért egy jó döntés őket megbízni ezzel a feladattal. Kérdés, észrevétel nincs, szavazást kér az első határozati javaslatról.

 

A szavazásra feltett határozati javaslat .:

„1.       Érd Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése az önkormányzat 1/1 arányú tulajdonában álló Érd belterület 933 helyrajzi számon nyilvántartott, 18029 m2 alapterületű, „kivett sporttelep” megnevezésű, természetben 2030 Érd, Burkoló u. 40. szám alatt található ingatlanon a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény 5:85. §-ában, valamint a Társasházakról szóló 2003. évi CXXXIII. törvényben foglaltak alapján társasháztulajdont alapít a határozat 1. számú mellékletét képező alapító okirat szerinti tartalommal.

  1. A Közgyűlés az 1. pontban körülírt társasház szervezeti és működési szabályzatát jelen határozat 2. számú melléklete szerinti tartalommal elfogadja.
  2. A Közgyűlés felkéri a Polgármestert az 1. pontban foglalt társasház alapítás ingatlannyilvántartási bejegyzéséhez szükséges ingatlanügyi hatósági eljáráshoz szükséges jognyilatkozatok megtételére.

Határidő:        a hatósági eljárás indítására illetve a jognyilatkozatok megtételére 2022. június 15.

Felelős:           dr. Csőzik László polgármester”

 

A Gazdasági Bizottság jelenlévő 5 tagja 5 igen szavazattal, nem szavazat és tartózkodás nélkül az Érdi Fenyves-Parkváros Köznevelési Centrum Társasház (Érd 933 hrsz.) épületén társasháztulajdon alapításáról az alábbi állásfoglalást hozta:

 

Érd Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének

Gazdasági Bizottsága

 

29/2022. (V. 26.) állásfoglalása

  

Javaslat az Érdi Fenyves-Parkváros Köznevelési Centrum Társasház (Érd 933 hrsz.) épületén társasháztulajdon alapítására

 

 

Érd Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének Gazdasági Bizottsága az Érd belterület 933 helyrajzi számon nyilvántartott természetben 2030 Érd, Burkoló u. 40. szám alatt található ingatlanon a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény 5:85. §-ában, valamint a Társasházakról szóló 2003. évi CXXXIII. törvényben foglaltak alapján társasháztulajdon alapításáról szólóhatározati javaslatot elfogadásra javasolja Érd Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének.

 

 

Érd Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének Gazdasági Bizottsága az állásfoglalásról az alábbiak szerint szavazott.

 

Név

Szavazat

Csépán István

Igen

Andrasek Mónika

Távol

dr. Bács István

Távol

Gál Alex

Igen

Csornai Károly

Igen

Bilik Jánosné

Igen

Kocsner János

Igen

 

 

 

Csépán István elnök: Egyebek napirendi pontnál nincsen a rendkívüli ülésre tekintettel. Megköszöni a részvételt, az ülést bezárja.

 

 

 

 

A Gazdasági Bizottság ülése 9 óra 30 perckor befejeződött.

 

 K. m. f.

 

 

 

 

 

Csornai Károly

bizottsági tag

Csépán István

elnök