J E GY Z Ő K Ö NY V
Készült: Érd Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése Pénzügyi Bizottságának
- december 9-ei 15:00 órakor, a Polgárok Háza - Érd, Alsó utca 1-3. I. emelet 117. tárgyalójában – tartott nyilvános üléséről
Jelen vannak: a Pénzügyi Bizottság tagjai: Gasparik Gábor, Csépán István, Csornainé Romhányi Judit, Farkas Gáborné Szalai Timea, Sándor Zoltán, Simó Károly, Szabó-Nagy László, Való Viktor, Győri László, dr. László Pál, Horváth Bence, Lovász-Bende Rita, Szentes Gyula, Ujhelyi Gyula
Ferencz Judit Közgazdasági Főosztályvezető, dr. Feik Csaba jegyző, Gazsi-Tóth Zita Belső ellenőrzési osztályvezető, Jagodic-Spilák Eszter Pályázati Osztály munkatársa
A jelenléti ív a jegyzőkönyv mellékletét képezi.
Gasparik Gábor elnök: Megállapítja, hogy a megválasztott 17 tagból 15 tag jelen van, így a bizottság ülése határozatképes. Felkéri jegyzőkönyv-hitelesítőnek Csépán István képviselőt.
Csépán István képviselő a felkérést elfogadta.
NAPIRENDI JAVASLAT:
- Az önkormányzat 2025. évi átmeneti finanszírozásáról és költségvetési gazdálkodásáról szóló rendelet megalkotása
- A Közgyűlés bizottsági szervezetének átalakításával, és egyes jogtechnikai célú módosításokkal érintett önkormányzati rendeletek módosításáról
- A helyi építészeti tervtanács létrehozásáról és működéséről szóló rendelet megalkotása
- Volánbusz Zrt-vel helyi személyszállítási közszolgáltatás tárgyában megkötött szerződés módosítása
- Az Interreg Duna Régió Program, RESTORIVER pályázathoz kapcsolódó önerő forrásának biztosítása
- Az Interreg Central Europe Program, URBIO BAUHAUS pályázathoz kapcsolódó önerő forrásának biztosítása
- A Polgármesteri Hivatal, valamint az önkormányzat irányítása alá tartozó költségvetési intézmények 2025. évi belső ellenőrzési terveinek jóváhagyása
- Érd Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése 2025. évi munkatervének elfogadása
- Egyebek
Ujhelyi Gyula bizottsági tag: Van valakinek információja arról, hogy az Érdi Sport Kft. mérleg beszámolóját miért nem tárgyalják, hiszen tudomása szerint az elmúlt hét óta rendelkezésére áll az önkormányzatnak a beszámoló?
Dr. Feik Csaba jegyző: Javasolja, hogy a Közgyűlés ülése előtt tervezzenek erre a napirendre rendkívüli ülést.
Ujhelyi Gyula bizottsági tag: Elmondja, hogy tudomása szerint 2024. december 5-én a cég benyújtott mindent ezzel kapcsolatban, a Felügyelő Bizottság online ülésezett péntek késő este, melynek alapján az FB határozatot szombat este megküldte.
Gasparik Gábor elnök: Tehát ezek szerint a Közgyűlés előtt rendkívüli Pénzügyi Bizottsági ülést tartunk. Mivel kérdés, észrevétel, hozzászólás nem érkezett, felteszi szavazásra a napirendet.
NAPIREND:
- Az önkormányzat 2025. évi átmeneti finanszírozásáról és költségvetési gazdálkodásáról szóló rendelet megalkotása
- A Közgyűlés bizottsági szervezetének átalakításával, és egyes jogtechnikai célú módosításokkal érintett önkormányzati rendeletek módosításáról
- A helyi építészeti tervtanács létrehozásáról és működéséről szóló rendelet megalkotása
- Volánbusz Zrt-vel helyi személyszállítási közszolgáltatás tárgyában megkötött szerződés módosítása
- Az Interreg Duna Régió Program, RESTORIVER pályázathoz kapcsolódó önerő forrásának biztosítása
- Az Interreg Central Europe Program, URBIO BAUHAUS pályázathoz kapcsolódó önerő forrásának biztosítása
- A Polgármesteri Hivatal, valamint az önkormányzat irányítása alá tartozó költségvetési intézmények 2025. évi belső ellenőrzési terveinek jóváhagyása
- Érd Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése 2025. évi munkatervének elfogadása
- Egyebek
Érd Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése Pénzügyi Bizottságának jelenlévő 15 tagja 14 igen szavazattal, nem szavazat és 1 tartózkodás mellett az alábbi határozatot hozta:
Érd Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének
Pénzügyi Bizottsága
24/2024. (XII.09.) határozata
a Pénzügyi Bizottság 2024. december 9-ei nyilvános ülésének napirendjéről
Érd Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése Pénzügyi Bizottsága a 2024. december 9-ei nyilvános ülésének napirendjét az alábbiak szerint fogadja el:
- Az önkormányzat 2025. évi átmeneti finanszírozásáról és költségvetési gazdálkodásáról szóló rendelet megalkotása
- A Közgyűlés bizottsági szervezetének átalakításával, és egyes jogtechnikai célú módosításokkal érintett önkormányzati rendeletek módosításáról
- A helyi építészeti tervtanács létrehozásáról és működéséről szóló rendelet megalkotása
- Volánbusz Zrt-vel helyi személyszállítási közszolgáltatás tárgyában megkötött szerződés módosítása
- Az Interreg Duna Régió Program, RESTORIVER pályázathoz kapcsolódó önerő forrásának biztosítása
- Az Interreg Central Europe Program, URBIO BAUHAUS pályázathoz kapcsolódó önerő forrásának biztosítása
- A Polgármesteri Hivatal, valamint az önkormányzat irányítása alá tartozó költségvetési intézmények 2025. évi belső ellenőrzési terveinek jóváhagyása
- Érd Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése 2025. évi munkatervének elfogadása
- Egyebek
Határidő: azonnal
Felelős: Gasparik Gábor elnök
Érd Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének Pénzügyi Bizottsága a napirendről az alábbiak szerint szavazott:
|
Név |
Szavazat |
|
Gasparik Gábor |
Igen |
|
Csépán István |
Igen |
|
Csornainé Romhányi Judit |
Igen |
|
Farkas Gáborné Szalai Timea |
Igen |
|
Lengyel Péter |
Távol |
|
Sándor Zoltán |
Igen |
|
Simó Károly |
Igen |
|
Szabó-Nagy László |
Igen |
|
Való Viktor |
Tartózkodik |
|
dr. Fabricius-Ferke György |
Távol |
|
dr. László Pál |
Igen |
|
Győri László |
Igen |
|
Horváth Bence |
Igen |
|
Józsa Csaba |
Igen |
|
Lovász-Bende Rita |
Igen |
|
Szentes Gyula |
Igen |
|
Ujhelyi Gyula |
Igen |
- NAPIRENDI PONT
Tárgy: Az önkormányzat 2025. évi átmeneti finanszírozásáról és költségvetési gazdálkodásáról szóló rendelet megalkotása
Ferencz Judit Közgazdasági Főosztályvezető: Elmondja, hogy a 2025. évi finanszírozás célja és az elkészítés indoka, hogy a 2025. évi költségvetési rendelet elfogadására várhatóan 2025. februárban kerül sor, 2025. február 15-ig kell beterjeszteni a Közgyűlés számára a rendeletet. A fennmaradó időszakra biztosítanak jelen rendelettel a gazdálkodás számára keretet és felhatalmazást arra, hogy az önkormányzat és az irányítása alatt álló intézmények a bevételeket beszedhessék és a kiadásokat teljesíthessék. A továbbiakban ismerteti az előterjesztés tartalmát. A normatívával kapcsolatos felmérés a MÁK részére szerdai napon került véglegesítésre, a bérelőirányzatok tervezésével, a garantált bérminimum alapján tudnak elkezdeni tervezni.
Simó Károly képviselő: A rendelettervezet 6.§-ában az Érd Médiacentrum részére van tervezve összeg, másnak ezek szerint nem kell fizetni az átmeneti gazdálkodás alatt?
Ferencz Judit Közgazdasági Főosztályvezető: A gazdasági társaságok közül az Érdi Médiacentum, melynek üzleti terv alapján szolgáltatási díja fizetünk. Az egyéb gazdasági társaságaink közül az Érdi Sport Kft. részére tagi kölcsönt fizettünk eddig, a finanszírozási javaslatra külön előterjesztés keretében kerül sor.
Simó Károly képviselő: Arról lehet valamit tudni, hogy eddig az iparűzési adóbevétel hogy teljesült?
Ferencz Judit Közgazdasági Főosztályvezető: Az IPA tekintetében 2024. november 30-ig a számlára befolyt összeg 4,7 milliárd forint, tehát ez az adószámlára beérkezett összeg.
Ujhelyi Gyula bizottsági tag: Ha lenne a Közgyűlés részéről szándék és ehhez lenne előterjesztés, hogy a folyófinanszírozás az Érd Sport Kft. elfogadott üzleti tervben szereplő összege elejéig tagi kölcsönt kívánna nyújtani az önkormányzat, akkor ez olyan típusú döntés, mely nem igényli az átmeneti finanszírozásra vonatkozó rendelet módosítását, hiszen annak idején az volt a tagi kölcsön jogcím mellett a fő érv, hogy nem igényel költségvetési előirányzatot, mert az úgymond kölcsön? Tehát kérdése, amennyiben lenne ilyen döntés, hogy tagi kölcsönként kap valamekkora összeget az Érdi Sport Kft., ebben a rendeletben nem szerepelne, mert nem költségvetési tétel, vagy rosszul következtet?
Ferencz Judit Közgazdasági Főosztályvezető: A tagi kölcsön biztosítását a gazdasági társaság részére nem rendeletben kell szabályozni, mert a tagi kölcsön paramétereit, illetve a szerződés tervezetét mindig rendelkezésére szokták biztosítani a Közgyűlés és bizottságok részére. Az átmeneti gazdálkodásra vonatkozó rendeletben szerepel, hogy kiadás- vagy működési kiadás 1/12 mértékéig lehet általános szabályozás alapján teljesíteni, vagy külön Közgyűlési- vagy bizottsági döntés alapján, ez a szóban forgó kategória, külön döntést igénylő finanszírozási kategória.
Ujhelyi Gyula bizottsági tag: Akkor megerősítést kaptam, hogy a rendelet módosítása nélkül is lehetséges ez külön döntés formájában. Ami szerepel a 2.§-ban, hogy a 100%-os önkormányzati tulajdonban lévő társaságokra is kiterjed a rendelet hatálya, a 3.§-ban van egy olyan mondat, hogy a kivételektől eltekintve új kötelezettség vállalása tilos, tehát az Érdi Sport Kft-nek és a Vizisport Kft-nek is tilos új kötelezettséget vállalni. Ez hogy értelmezendő azokban az esetekben, amikor például januárban új kötelezettségként a folyó működésnek megfelelően, meg akarnak rendelni például egy buszt, vagy kiesik egy játékos és újjal kell szerződést kötni?
Ferencz Judit Közgazdasági Főosztályvezető: Ha kiesik a játékos, az bérköltség jellegű kötelezettséget jelent, tehát ez a Kft. hatáskörébe tartozó működési kötelezettség, az 1/12 mértékig vállalható kötelezettség. Ami beruházási-, felhalmozási kiadást jelentő tétel az átmeneti gazdálkodás alatt nem szabad végezni, csak egyedi közgyűlési döntéssel, vagy ha pályázati forrásból teljesíthető a kiadás.
Való Viktor képviselő: Az előterjesztésben szerepel, hogy „normatív finanszírozás tekintetében a törvényjavaslat csak kis mértékű emelést tartalmaz, amelyet az infláció miatt várható kiadás emelkedés várhatóan teljes mértékben felemészt.” Ezeket tudnák számszerűsíteni?
Ferencz Judit Közgazdasági Főosztályvezető: Egyenlőre törvénytervezetet ismernek csak, melyben vannak olyan jogcímek, hogy 0 mértékű emelkedés van a tavalyi évhez képest, van ahol 10-15%-os emelés is szerepel akár. Például a pedagógus bér támogatás kapcsán a törvénytervezetben 0 forintos fajlagos összegemelés látható, viszont van egy Kormányrendelet, mely 21,2%-os emelésről rendelkezik, de ezek mind tervezetek, tehát még tárgyalják és módosítanak rajta, nem elfogadott jogszabály. Amikor a költségvetési rendelet tervezetet összeállítjuk, akkor tudnak részletesebbet mondani erre vonatkozóan.
Gasparik Gábor elnök: Mivel több kérdés, észrevétel, hozzászólás nem érkezett, felteszi szavazásra a rendeletalkotási javaslat elfogadását.
Az előterjesztett és szavazásra feltett rendeletalkotási javaslat:
„TERVEZET!
Érd Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének .../2024. (...) önkormányzati rendelete
az önkormányzat 2025. évi átmeneti finanszírozásáról és költségvetési gazdálkodásáról
Érd Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése a 9. § tekintetében az Alaptörvény 32. cikk (2) bekezdésében meghatározott eredeti jogalkotói hatáskörében, a 10. § tekintetében a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény 234. § (3)-(4) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, az 1-6. alcímek tekintetében államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 25. § (1) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, a helyi önkormányzatok és szerveik, a köztársasági megbízottak, valamint egyes centrális alárendeltségű szervek feladat- és hatásköreiről szóló 1991. évi XX. törvény 138. § (1) bekezdés l) pontjában meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:
- Általános rendelkezések
- §
Érd Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése (a továbbiakban: Közgyűlés) felhatalmazást ad a polgármesternek az önkormányzat bevételeinek folytatólagos beszedésére és a kiadásoknak a 4–7. §-ban meghatározott feltételekkel történő teljesítésére.
- §
E rendelet hatálya kiterjed:
- a) Érd Megyei Jogú Város Önkormányzatára (a továbbiakban: önkormányzat);
- b) Érd Megyei Jogú Város Önkormányzat Polgármesteri Hivatalára (a továbbiakban: polgármesteri hivatal);
- c) az önkormányzat fenntartásában működő költségvetési szervekre,
- d) az önkormányzat kizárólagos tulajdonában álló gazdasági társaságokra.
- Kötelezettségvállalás
- §
(1) Az átmeneti időszakban új kötelezettség vállalására a Közgyűlés és az illetékes bizottságok hatáskörébe tartozó eseti döntések, valamint a (3) bekezdésben foglaltak kivételével nem kerülhet sor.
(2) Kötelezettségvállalásnak minősül a rendelet 2. §-ában meghatározott szervezetek által a kiadási előirányzatok terhére fizetési kötelezettség – így különösen foglalkoztatásra irányuló jogviszony létesítésére, szerződés megkötésére, költségvetési támogatás biztosítására irányuló – vállalásáról szóló szabályszerűen megtett jognyilatkozat és új közbeszerzési eljárás kiírása.
(3) Az átmeneti gazdálkodás időtartama alatt új kötelezettség vállalása kizárólag az alábbi esetekben lehetséges:
- a) a Közgyűlés és a döntési hatáskörrel rendelkező bizottságok által hozott eseti döntésekből fakadó kötelezettségvállalás;
- b) az önkormányzat kötelező feladatai ellátásából fakadó kiadás esetén a polgármester előzetes írásbeli hozzájárulásával vállalt kötelezettség;
- c) a 4–7. §-ban foglaltak szerint vállalt kötelezettség.
- Az önkormányzat működési kiadásainak teljesítése
- §
(1) Az önkormányzat igazgatási és egyéb feladatai működési kiadásainak teljesítése havonta a 2024. évi eredeti költségvetés működési előirányzatának 1/12-ed részéig terjedhet.
(2) Az önkormányzat folyamatos működésének biztosításához szükséges – előre nem látható vis maior körülmények bekövetkezése miatt felmerült – kiadások esetén, amennyiben az (1) bekezdés hatálya alá tartozó kiadások teljesítéséhez szükséges finanszírozási igény meghaladja a megállapított mértéket, úgy a többletigény külön elbírálás alá esik, melyről a polgármester dönt.
(3) A 2025. évi költségvetésről szóló önkormányzati rendelet hatálybalépéséig - amennyiben törvény, vagy az önkormányzat rendelete másként nem rendelkezik - általános bérfejlesztésre kötelezettséget vállalni nem lehet, mely alól kivétel a közalkalmazottak és köztisztviselők előmenetelével kapcsolatos átsorolásokkal együtt járó többletbérek időarányos része és a teljesítményértékelésen alapuló illetményeltérítés. Engedélyezett álláshely betöltésére új köztisztviselői, közalkalmazotti és a munka törvénykönyve hatálya alá tartozó jogviszony a munkáltatói jogkör gyakorlójának döntése alapján létesíthető.
(4) Az önkormányzat állományába nem tartozó, 2024. évben megbízási szerződés keretében foglalkoztatottakra vonatkozóan az átmeneti gazdálkodásról szóló rendelet időtartama alatt kötelezettség vállalható.
(5) Az önkormányzat szakmai tevékenységét segítő, és a folyamatos feladatellátásához szükséges tanácsadói és megbízási szerződésekkel összefüggésben kötelezettség vállalható azokra a feladatokra, amelyek 2025. január 1-jét megelőzően is külső szolgáltatók igénybevételével kerültek ellátásra.
(6) A közfoglalkoztatási program keretében történő foglalkoztatás személyi juttatásainak arányos része kifizethető.
(7) A mezőőri feladatok ellátásával összefüggésben felmerülő kiadások a mezőőri járulékból befolyt összeg felhasználásáról és a mezőőrök ruházati alap- és utánpótlási ellátásáról szóló 1/2017. számú polgármesteri utasítás 2. mellékletében foglaltak szerint vállalhatók. A gyepmester munkavégzéséhez szükséges eszközök beszerzéséhez kötelezettség vállalható.
(8) Az önkormányzat 2024. évi maradványa terhére – a 2024. évi maradványok hatályos előírások szerinti felülvizsgálatát követő jóváhagyásáig – előirányzat nélkül teljesíthet kiadásokat a megfelelő kiadási jogcímeken és kiemelt előirányzatokon, amennyiben ezek a kiadások konkrét, átvett pénzeszközök 2025. évi felhasználásával kapcsolatosak.
(9) A 2024. évi maradvány terhére az előző évben vállalt kötelezettségek áthúzódó teljesítésén kívül kifizetések a 2024. évi maradvány felülvizsgálatát követő jóváhagyásáig nem teljesíthetők.
(10) A jogerős és végleges határozatokból, végzésekből és bírósági ítéletekből eredő fizetési kötelezettségek az átmeneti gazdálkodás időtartama alatt teljesíthetőek.
(11) A szociális feladatok ellátásának folyamatos biztosítása érdekében az önkormányzat a hatályos szociális tárgyú rendeletében foglaltak alapján kifizetéseket, továbbá kötelezettséget vállalhat a jogszabályban kötelezően előírt szakértői díjak kifizetésére. Köztemetéssel összefüggő temetkezési feladatokra kötelezettség vállalható. A hatályos önkormányzati rendeletek alapján a sport, ösztöndíj és egyéb díjak összege kifizethető. Az újszülöttek és az időskorúak támogatására, valamint a tüzelőanyag támogatással kapcsolatosan a szociális rendeletben foglaltak szerint kötelezettség vállalható. Rendkívüli időjárási viszonyokra tekintettel kötelezettség a polgármester előzetes döntése alapján vállalható.
(12) Az átmeneti gazdálkodás időtartama alatt lebonyolított városi rendezvényekkel kapcsolatosan kötelezettség vállalható.
- Az önkormányzat felhalmozási, fejlesztési, szakértői, egyéb szolgáltatási kiadásainak teljesítése
- §
(1) Az átmeneti időszak alatt új kötelezettség vállalható:
- a konkrét célú pénzeszköz-átvételekkel összefüggésben, a tényleges szükségletnek megfelelően, legfeljebb az átvett összeg erejéig, amennyiben a pénzeszköz az önkormányzat vagy az intézmény számlájára beérkezett;
- a nyertes pályázatokkal összefüggésben, az aláírt támogatási szerződésben és támogatói okiratban meghatározott összeg erejéig, azzal, hogy a kötelezettségvállalás alapján 2025. évben csak a 2024. évre ütemezett, de ki nem fizetett vagy kötelezettségvállalással nem terhelt, 2025. évi fizetési ütemezés szerinti kiadások erejéig kerülhet sor kifizetésre;
- „Bölcsődei fejlesztési program”, RRF bölcsődei pályázati program tárgyú pályázatok előkészítési és előfinanszírozandó költségeire vonatkozóan;
- bölcsőde- és óvoda fejlesztési tevékenység keretében tervezési, telek alakítási, területrendezési feladatokra;
- TOP Plusz pályázat keretében megvalósítandó projektek előkészítésével, előfinanszírozásával kapcsolatosan;
- az önkormányzati beruházások előkészítéséről és megvalósítási rendjéről szóló rendeletben foglaltak szerint összeállított és a közgyűlés által jóváhagyott beruházási célokmányokban foglalt beruházási kiadásokra, valamint pályázatok célokmányban rögzített önrész összegére vonatkozóan;
- a Modern Városok Program keretében beszerzett eszközök leltári nyilvántartásba vételére vonatkozóan;
- a fenntartási időszak alatt pályázatokkal összefüggésben felmerülő kiadásokra;
- a testvérvárosi kapcsolatok erősítése érdekében benyújtandó pályázatok tekintetében;
- a városgazdálkodási beruházási- és felújítási kiadások esetében, amennyiben azok a 2024. évi költségvetésben szerepeltek és a kötelezettség vállalása vagy annak kifizetése az átmeneti gazdálkodás időszakára esik vagy közbeszerzési, pályáztatási eljárásuk az átmeneti időszakban fejeződik be, legfeljebb a 2024. évi előirányzat maradvány erejéig;
- beruházások, felújítási, karbantartási munkákkal kapcsolatos műszaki ellenőri tevékenységre vonatkozóan;
- közbeszerzési eljárások lebonyolításával kapcsolatosan felmerülő kiadásokra vonatkozóan;
- az önkormányzat szakmai tevékenységét segítő, és a folyamatos feladatellátásához szükséges tanácsadói és megbízási szerződésekkel összefüggésben azokra a feladatokra, amelyek 2024. január 1-jét megelőzően is külső szolgáltatók igénybevételével kerültek ellátásra;
- a Modern Városok Program és a Programhoz kacsolódó pályázati projektek keretében a vonatkozó jogszabályok szerint vállalt kötelezettségekkel kapcsolatosan kifizetés teljesíthető;
- pályázati projektekhez szükséges, nem elszámolható költségek és támogatással nem fedezett önrész összegekhez szükséges források biztosításához a polgármester saját hatáskörű döntése alapján kötelezettség vállalható;
- közlekedés biztonságot fokozó beruházások és azok előkészítésével kapcsolatosan;
- út- és járdaépítés és annak előkészítésével kapcsolatosan;
- településtervek elkészítésére;
- sebességmérő berendezések telepítésével összefüggésben;
- településszerkezeti terv, továbbá a Helyi Építési Szabályzat módosításával összefüggésben felmerülő kiadásokra vonatkozóan, valamint a szükséges közterület-alakítási koncepció elkészítésére;
- az önkormányzati ingatlanok érintésvédelmi kiadásaival kapcsolatosan;
- vagyonbiztosításmegkötésével kapcsolatosan;
- közvilágítási lámpatestek cseréjével kapcsolatosan;
- védőnői ellátás keretében használt önkormányzati ingatlanok közüzemi fogyasztásának elkülönített méréséhez szükséges beruházásokkal kapcsolatosan;
- a 2024. évben indított közbeszerzési eljárások alapján megkötendő szerződésekkel kapcsolatosan;
- a 2024. évben végrehajtandó szúnyoggyérítés-előkészítési feladatokra
- pénzügyi tárgyú szabályzatok aktualizálásával kapcsolatosan.
(2) Új, induló fejlesztési feladatokra és pénzeszközök átadására az 5. § (1)–(2) bekezdésekben foglaltak kivételével kötelezettség nem vállalható, kifizetés nem teljesíthető.
- Gazdasági társaságok, egyéb szervezetek működtetésének kiadásaira vonatkozó rendelkezések
- §
Az alábbiakban felsorolt szervezetek folyamatos működéséhez szükséges fedezetet a Közgyűlés biztosítja, és egyúttal felhatalmazza a polgármestert, hogy a Közgyűlés által elfogadott támogatások, üzleti terveik alapján finanszírozza a saját tulajdonú gazdasági társaságait és az egyéb szervezeteket, a polgármester az ezzel kapcsolatos szerződéseket megkösse:
- a) Az Érd Médiacentrum Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság részére a társaság 2025. évi üzleti terve elfogadásáig a társaság 2024. évi üzleti tervében szereplő szolgáltatási díjak időarányos összege fizethető ki.
- b) A civil szervezetek és egyesületek részére Érd Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése és szervei Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 31/2014. (XI. 26.) számú önkormányzati rendeletének 63. § (2) bekezdésében foglalt előírások betartásával a támogatások arányos része kifizethető.
- A Polgármesteri Hivatal és az önkormányzat fenntartásában működő intézmények gazdálkodására vonatkozó rendelkezések
- §
(1) A 2025. évi költségvetésről szóló önkormányzati rendelet hatálybalépéséig – amennyiben törvény, vagy az önkormányzat rendelete másként nem rendelkezik – általános bérfejlesztésre kötelezettséget vállalni nem lehet, amely alól kivétel a közalkalmazottak és köztisztviselők előmenetelével kapcsolatos átsorolásokkal együtt járó többletbérek időarányos része és a teljesítményértékelésen alapuló illetményeltérítés. Engedélyezett álláshely betöltésére új közszolgálati, közalkalmazotti és munka törvénykönyve hatálya alá tartozó jogviszony az intézmény vezetőjének döntése alapján létesíthető.
(2) A Polgármesteri Hivatal és a költségvetési szervek alkalmazottai részére a 2024. évben biztosított összeggel megegyező illetményeltérítések és illetménykiegészítések, munkáltatói jogkörben egyéb pótlék jogcímen megállapított juttatások az átmeneti gazdálkodásról szóló rendelet időtartama alatt kifizethetők.
(3) A közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény alapján a közszolgálati szabályzatban rögzített juttatások 2024. évi előirányzatának megfelelő időarányos összeg kifizethető.
(4) Jutalom nem fizethető ki, kivétel a jubileumi jutalom és a 2024. évben, továbbá 2025. első negyedévében célfeladatként meghatározott feladatok teljesítésével összefüggésben kifizetendő céljutalom. A Hivatal állományába tartozó köztisztviselők részére a munkaidőn túli munkavégzésből adódó szabadidő-megváltás, továbbá az elrendelt célfeladatoknak megfelelő juttatások összege kifizethető. A közszolgálati tisztviselőkkel kötött tanulmányi szerződések, vagy szakmailag indokolt, új tanulmányi szerződés megkötése és egyéb a munkavégzéshez szükséges képzések, továbbképzési költségeire vonatkozóan kötelezettség vállalható.
(5) A Polgármesteri Hivatal szakmai tevékenységét segítő, és a folyamatos feladatellátásához szükséges tanácsadói és megbízási szerződésekkel összefüggésben kötelezettség vállalható azokra a feladatokra, amelyek 2025. január 1-jét megelőzően is külső szolgáltatók igénybevételével kerültek ellátásra.
(6) A polgármesteri hivatal kamatmentes kölcsönt nyújthat a lakáscélú állami támogatásokról szóló 12/2001. (I.31.) kormányrendelet figyelembevételével. Az átmeneti finanszírozás alatt a munkáltatói kölcsön összege nem haladhatja meg a 2024. évi eredeti költségvetésben jóváhagyott előirányzatot.
(7) A polgármesteri hivatal igazgatási és egyéb feladatai működési kiadásainak teljesítése havonta a 2024. évi eredeti költségvetés működési előirányzatának 1/12-ed részéig terjedhet.
(8) A Polgármesteri Hivatal épülete és számítástechnikai rendszere folyamatos, biztonságos működésének biztosításához szükséges karbantartással és üzemeltetéssel, védelmi rendszerével kapcsolatos kötelezettségek, továbbá az elektronikus számlázási rendszer bevezetéséhez szükséges kötelezettségek vállalhatóak.
(9) A Polgármesteri Hivatal folyamatos és biztonságos működéséhez szükséges, megrongálódott, a feladat ellátására műszakilag alkalmatlan eszközök cseréjére, továbbá a hivatal feladatellátásához szükséges irodaszer beszerzéséhez kötelezettség vállalható.
(10) A költségvetési szervek működési kiadásainak havi teljesítéséhez a 2024. évi eredeti működési célú költségvetési támogatások támogatási előirányzatának 1/12-ed részéig terjedhet havonta a biztosítható fenntartói támogatás összege.
(11) Az önkormányzat fenntartásában működő költségvetési szerveknél foglalkoztatottak részére a vonatkozó önkormányzati rendelet szerinti juttatások időarányos összege kifizethető.
(12) Az Érdi Városgazda részére a szélsőséges időjárási körülmények következtében felmerülő kiadásokkal összefüggésben kötelezettség vállalható és kiadás teljesíthető.
(13) Az Önkormányzat fenntartásában működő intézmények belső ellenőrzési feladatok ellátására a fenntartó hozzájárulásával kötelezettséget vállalhatnak.
(14) A költségvetési szervek és a polgármesteri hivatal a 2024. évi maradványa terhére – a 2024. évi maradványok hatályos előírások szerinti felülvizsgálatát követő jóváhagyásáig – kiadások teljesíthetők a megfelelő kiadási jogcímeken és kiemelt előirányzatokon, amennyiben ezek a kiadások konkrét, átvett pénzeszközök 2024. évi felhasználásával kapcsolatosak.
(15) A 2024. évi maradvány terhére az előző évben vállalt kötelezettségek áthúzódó teljesítésén kívül kifizetések a 2024. évi maradvány felülvizsgálatát követő jóváhagyásáig nem teljesíthetők.
(16) A jogerős, és végleges határozatokból és bírósági ítéletekből eredő fizetési kötelezettségek az átmeneti gazdálkodás időtartama alatt teljesíthetők.
- §
Az átmeneti időszakban teljesített bevételeket és kiadásokat az önkormányzat 2025. évi költségvetéséről szóló rendeletébe be kell építeni.
- Záró rendelkezések
- §
A Polgármesteri Hivatal köztisztviselőinek juttatásairól és támogatásairól szóló 24/2012. (V.7.) önkormányzati rendelet 1/A. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:
„1/A. §
A Polgármesteri Hivatal köztisztviselői vonatkozásában az illetményalap 2025. január 1. napjától 2025. december 31. napjáig 70.000 forint.”
- §
A Polgármesteri Hivatal köztisztviselőinek juttatásairól és támogatásairól szóló 24/2012. (V.7.) önkormányzati rendelet 2. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:
„2. §
A Polgármesteri Hivatal köztisztviselője a 2025. évben:
- a) amennyiben legmagasabb iskolai végzettsége felsőfokú, alapilletménye 30 %-ának;
- b) amennyiben legmagasabb iskolai végzettsége érettségi, alapilletménye 20 %-ának megfelelő mértékű illetménykiegészítésre jogosult.”
- §
Ez a rendelet 2025. január 1-jén lép hatályba, és Érd Megyei Jogú Város Önkormányzat 2025. évi költségvetéséről szóló önkormányzati rendelet hatályba lépésének napján hatályát veszti.
|
dr. Feik Csaba jegyző |
dr. Csőzik László polgármester |
”
A Pénzügyi Bizottság 15 jelenlévő tagja, 15 igen szavazattal, nem szavazat és tartózkodás nélkül „Az önkormányzat 2025. évi átmeneti finanszírozásáról és költségvetési gazdálkodásáról szóló rendelet megalkotásáról” a következő állásfoglalást hozta:
Érd Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének
Pénzügyi Bizottsága
66/2024. (XII.09.) állásfoglalása
Az önkormányzat 2025. évi átmeneti finanszírozásáról és költségvetési gazdálkodásáról szóló rendelet megalkotásáról
Érd Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének Pénzügyi Bizottsága elfogadásra javasolja „Az önkormányzat 2025. évi átmeneti finanszírozásáról és költségvetési gazdálkodásáról szóló rendelet megalkotására” vonatkozó javaslatot.
Az állásfoglalásról a bizottság az alábbiak szerint szavazott:
|
Név |
Szavazat |
|
Gasparik Gábor |
Igen |
|
Csépán István |
Igen |
|
Csornainé Romhányi Judit |
Igen |
|
Farkas Gáborné Szalai Timea |
Igen |
|
Lengyel Péter |
Távol |
|
Sándor Zoltán |
Igen |
|
Simó Károly |
Igen |
|
Szabó-Nagy László |
Igen |
|
Való Viktor |
Igen |
|
dr. Fabricius-Ferke György |
Távol |
|
dr. László Pál |
Igen |
|
Győri László |
Igen |
|
Horváth Bence |
Igen |
|
Józsa Csaba |
Igen |
|
Lovász-Bende Rita |
Igen |
|
Szentes Gyula |
Igen |
|
Ujhelyi Gyula |
Igen |
- NAPIRENDI PONT
Tárgy: A Közgyűlés bizottsági szervezetének átalakításával, és egyes jogtechnikai célú módosításokkal érintett önkormányzati rendeletek módosításáról
Dr. Feik Csaba jegyző: A bizottsági szervezetátalakítással kapcsolatosan generált jogszabály módosítások szerepelnek, valamint vannak központi jogszabály módosításból adódó módosítási igények, vagy olyan, melyet már korábban is tapasztalhattak, hogy a Jat. nem engedi önkormányzati rendeletekben sem, hogy függelék szerepeljen, ezért a vagyonrendeletbe ezeket melléklet átnevezéssel szerepeltetnék.
Simó Károly képviselő: Annyival egészítené ki, hogy előző bizottsági ülésen próbáltak azzal érvelni, hogy ezek már eldőltek az októberi szmsz módosítás kapcsán, utánanéztem, van itt néhány új hatáskör telepítés a polgármesterre, tehát nem csak technikai jellegű módosításról van szó. Nyilván ha van egy többség, és az a szándék, hogy a polgármesterre új hatáskört telepítsen, akkor az fog megvalósulni, egyébként ezt nem támogatja, ebben a formában.
Ujhelyi Gyula bizottsági tag: Kérdése, hogy mi az oka annak, hogy vannak olyan ingatlanok melyek egyszerre szerepelnek a „kizárólagos önkormányzati tulajdonban álló forgalomképtelen ingatlanvagyon elemei” között, valamint a „korlátozottan forgalomképes ingatlanok” között? Ami feltűnt például 4 temetői ingatlan a Sóskúti- és a Vihorláti utca 41-42-43. szám alatti ingatlan mindkét listában szerepel azonos helyrajzi számokkal?
Dr. Feik Csaba jegyző: Leginkább arról van szó, hogy a függelékeket átneveztük mellékletnek. A forgalomképtelen vagyoni körnek két ága van, a Nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű forgalomképtelen nemzeti vagyon és a Kizárólagos önkormányzati tulajdonban álló forgalomképtelen nemzeti vagyon, az önkormányzati vagyon is nemzeti vagyoni körbe tartozik. Az első kört törvény határozza meg, a másodikat pedig önkormányzati rendelettel is lehet bővíteni. Miután a függeléket rendbe tettük jogalkotási szempontból, akkor felül kell vizsgálni teljes egészében, akár a vagyonrendelettel együtt.
Ujhelyi Gyula bizottsági tag: Ehhez kapcsolódóan javasolja, hogy a felülvizsgálatnál figyeljenek a helyesírásra, a keresztnevek nagybetűvel írására, illetve hogy az utcanevek a közterületek jellegét tekintve megfelelnek-e a valóságnak, például a Riminyáki út helyett, Riminyáki utcaként - (Diósdi, Fehérvári, Balatoni út esetében is) - szerepel, és még sorolhatná. Tehát az Érdi Közlönyben való megjelenítés előtt ezt tegyék helyre.
Dr. Feik Csaba jegyző: Jogos a felvetés, átnézik ilyen szempontból, bár kevés az idő, azonban a rendelet ilyen szempontból is felül kell majd vizsgálni.
Ujhelyi Gyula bizottsági tag: Hozzáteszi, hogy a múltkor felmerült a Hivatalnok utca 36-38. szám alatti ingatlan, e szerint a melléklet szerint a korlátozottan forgalomképes ingatlanok között szerepel.
Gasparik Gábor elnök: Mivel több kérdés, észrevétel, hozzászólás nem érkezett, felteszi szavazásra a rendelet-módosítási javaslat elfogadását.
Az előterjesztett és szavazásra feltett rendelet-módosítási javaslat:
„TERVEZET!
Érd Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének .../2024. (….) önkormányzati rendelete
a Közgyűlés bizottsági szervezetének átalakításával, és egyes jogtechnikai célú módosításokkal érintett önkormányzati rendeletek módosításáról
Érd Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése az Alaptörvény 32. cikk (2) bekezdésében meghatározott eredeti jogalkotói hatáskörében, az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdés a) és d) pontjában meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:
- §
A környezetvédelmi alap létrehozásáról szóló 40/1996. (XII.19.) önkormányzati rendelet
- a) § (2) bekezdésében a „Fenntarthatósági Bizottság” szövegrész helyébe a „helyi környezet- és természetvédelmi feladatok ellátásáért felelős bizottság” szöveg,
- b) § (3) bekezdésében a „Fenntarthatósági Bizottság” szövegrész helyébe a „helyi környezet- és természetvédelmi feladatok ellátásáért felelős bizottság” szöveg és a „Pénzügyi Bizottság” szövegrész helyébe a „pénzügyekkel kapcsolatos feladatok ellátásáért felelős bizottság” szöveg
lép.
- §
A „vis maior” esetén károkat szenvedett magánszemélyek támogatásáról szóló 31/2003. (X.27.) önkormányzati rendelet 5. § (1) bekezdésében a „Szociális és Egészségügyi Bizottság” szövegrész helyébe a „szociális ügyekkel és az egészségüggyel kapcsolatos feladatok ellátásáért felelős bizottság” szöveg lép.
- §
Az önkormányzat tulajdonában lévő lakások és helyiségek bérletére, valamint elidegenítésükre vonatkozó helyi szabályokról szóló 38/2003. (XII.2.) önkormányzati rendelet 26. § (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
„(2) A Közgyűlés a nem lakáscélú helyiségek 90 napot meg nem haladó, átmeneti időtartamra szóló bérbeadásával kapcsolatos hatáskörét a polgármesterre ruházza át.”
- §
Az önkormányzat tulajdonában lévő lakások és helyiségek bérletére, valamint elidegenítésükre vonatkozó helyi szabályokról szóló 38/2003. (XII.2.) önkormányzati rendelet
- a) § (1) bekezdés nyitó szövegrészében a „Gazdasági Bizottság” szövegrész helyébe a „vagyongazdálkodási és gazdaságfejlesztési feladatok ellátásáért felelős bizottság” szöveg,
- b) § (2) bekezdésében a „Gazdasági Bizottságra” szövegrész helyébe a „vagyongazdálkodási és gazdaságfejlesztési feladatok ellátásáért felelős bizottság” szöveg,
- c) § (4) bekezdésében a „Gazdasági Bizottság” szövegrész helyébe a „vagyongazdálkodási és gazdaságfejlesztési feladatok ellátásáért felelős bizottság” szöveg,
- d) § (5) bekezdésében a „Gazdasági Bizottság” szövegrész helyébe a „vagyongazdálkodási és gazdaságfejlesztési feladatok ellátásáért felelős bizottság” szöveg,
- e) 20/A. § (2) bekezdésében a „Gazdasági Bizottság” szövegrész helyébe a „vagyongazdálkodási és gazdaságfejlesztési feladatok ellátásáért felelős bizottság” szöveg,
- f) § (2) bekezdésében a „Szociális és Egészségügyi Bizottság” szövegrész helyébe a „szociális ügyekkel és az egészségüggyel kapcsolatos feladatok ellátásáért felelős bizottság” szöveg,
- g) § (3) bekezdésében a „Szociális és Egészségügyi Bizottság” szövegrész helyébe a „szociális ügyekkel és az egészségüggyel kapcsolatos feladatok ellátásáért felelős bizottság” szöveg,
- h) 25/A. § (5) bekezdésében a „Szociális és Egészségügyi Bizottság” szövegrész helyébe a „szociális ügyekkel és az egészségüggyel kapcsolatos feladatok ellátásáért felelős bizottság” szöveg,
- i) 25/B. § (2) bekezdésében a „Gazdasági Bizottság” szövegrész helyébe a „vagyongazdálkodási és gazdaságfejlesztési feladatok ellátásáért felelős bizottság” szöveg,
- j) 25/C. § (1) bekezdésében a „Gazdasági Bizottság” szövegrész helyébe a „vagyongazdálkodási és gazdaságfejlesztési feladatok ellátásáért felelős bizottság” szöveg,
- k) 25/C. § (2) bekezdésében a „Gazdasági Bizottság” szövegrész helyébe a „vagyongazdálkodási és gazdaságfejlesztési feladatok ellátásáért felelős bizottság” szöveg,
- l) § (1) bekezdésében a „Gazdasági Bizottságra” szövegrész helyébe a „vagyongazdálkodási és gazdaságfejlesztési feladatok ellátásáért felelős bizottság” szöveg,
- m) § (1) bekezdésében a „Gazdasági Bizottság” szövegrész helyébe a „vagyongazdálkodási és gazdaságfejlesztési feladatok ellátásáért felelős bizottság” szöveg,
- n) § (1) bekezdésében a „Gazdasági Bizottság” szövegrész helyébe a „vagyongazdálkodási és gazdaságfejlesztési feladatok ellátásáért felelős bizottság” szöveg,
- o) § (1) bekezdésében a „Gazdasági Bizottságra” szövegrész helyébe a „vagyongazdálkodási és gazdaságfejlesztési feladatok ellátásáért felelős bizottságra” szöveg,
- p) § (3) bekezdésében a „Szociális és Egészségügyi Bizottság” szövegrész helyébe a „szociális ügyekkel és az egészségüggyel kapcsolatos feladatok ellátásáért felelős bizottság” szöveg,
- q) 49/A. § (2) bekezdésében a „Gazdasági Bizottság” szövegrész helyébe a „vagyongazdálkodási és gazdaságfejlesztési feladatok ellátásáért felelős bizottság” szöveg
lép.
- §
A sportról és a helyi sporttevékenység támogatásáról szóló 12/2007. (III.26.) önkormányzati rendelet 1. melléklete helyébe az 1. melléklet lép.
- §
A sportról és a helyi sporttevékenység támogatásáról szóló 12/2007. (III.26.) önkormányzati rendelet
- a) § (4) bekezdésében a „Sport Bizottság” szövegrész helyébe a „sporttal kapcsolatos feladatok ellátásáért felelős bizottság” szöveg,
- b) § (5) bekezdésében a „Sport Bizottság” szövegrészek helyébe a „sporttal kapcsolatos feladatok ellátásáért felelős bizottság” szöveg,
- c) § (7) bekezdésében a „Sport Bizottság” szövegrész helyébe a „sporttal kapcsolatos feladatok ellátásáért felelős bizottság” szöveg,
- d) § (10) bekezdésében a „Sport Bizottság” szövegrész helyébe a „sporttal kapcsolatos feladatok ellátásáért felelős bizottság” szöveg,
- e) § (3) bekezdésében a „Sport Bizottság” szövegrész helyébe a „sporttal kapcsolatos feladatok ellátásáért felelős bizottság” szöveg,
- f) § (6) bekezdésében a „Sport Bizottság” szövegrész helyébe a „sporttal kapcsolatos feladatok ellátásáért felelős bizottság” szöveg
lép.
- §
Az egyházak, felekezetek és vallási közösségek önkormányzati támogatásáról szóló 13/2007. (III.26.) önkormányzati rendelet
- a) § (5) bekezdésében a „Köznevelési, Művelődési és Ifjúsági Bizottság” szövegrész helyébe a „köznevelési és kulturális feladatok ellátásáért felelős bizottság” szöveg,
- b) § (5) bekezdésében a „Pénzügyi Bizottság” szövegrész helyébe a „pénzügyekkel kapcsolatos feladatok ellátásáért felelős bizottság” szöveg
lép.
- §
Az egyes fás szárú növények védelméről szóló 63/2009. (X.16.) önkormányzati rendelet bevezető része helyébe a következő rendelkezés lép:
„Érd Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése a környezet védelmének általános szabályairól szóló 1995. évi LIII. törvény 48. § (2) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 13. § (1) bekezdés 11. pontjában meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:”
- §
Hatályát veszti az egyes fás szárú növények védelméről szóló 63/2009. (X.16.) önkormányzati rendelet
- a) §-a,
- b) §-a.
- §
A „Lakásért életjáradékot” programról szóló 79/2009. (XII.18.) önkormányzati rendelet
- a) § (2) bekezdés a) pontjában a „Gazdasági Bizottság” szövegrész helyébe a „vagyongazdálkodási és gazdaságfejlesztési feladatok ellátásáért felelős bizottság” szöveg,
- b) § (2) bekezdés b) pontjában a „Köznevelési, Művelődési és Ifjúsági Bizottság” szövegrész helyébe a „köznevelési és kulturális feladatok ellátásáért felelős bizottság” szöveg,
- c) § (2a) bekezdésében a „Pénzügyi Bizottság” szövegrész helyébe a „pénzügyekkel kapcsolatos feladatok ellátásáért felelős bizottság” szöveg lép.
- §
A helyi közutak, azok műtárgyai és tartozékai kezelésének szakmai szabályairól szóló 39/2011. (VI.29.) önkormányzati rendelet 4. § (4) bekezdésében a „Közgyűlés Gazdasági Bizottsága” szövegrész helyébe a „polgármester” szöveg lép.
- §
A személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról, a közétkeztetésről, azok igénybevételéről és a fizetendő térítési díjak megállapításáról szóló 83/2011. (XII.22.) önkormányzati rendelet
- a) §-ában a „Szociális és Egészségügyi Bizottság” szövegrész helyébe a „szociális ügyekkel és az egészségüggyel kapcsolatos feladatok ellátásáért felelős bizottság” szöveg,
- b) § (1) bekezdésében a „Szociális és Egészségügyi Bizottság” szövegrész helyébe a „szociális ügyekkel és az egészségüggyel kapcsolatos feladatok ellátásáért felelős bizottság” szöveg,
- c) § (5) bekezdésében a „Szociális és Egészségügyi Bizottság” szövegrész helyébe a „szociális ügyekkel és az egészségüggyel kapcsolatos feladatok ellátásáért felelős bizottság” szöveg lép.
- §
Az Érd Megyei Jogú Város Önkormányzata vagyonáról és a vagyontárgyak feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 13/2012. (III.27.) önkormányzati rendelet 3. § (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
„(1) A nemzeti vagyon részét képező önkormányzati vagyonnak a közvetlenül kötelező önkormányzati feladat- és hatáskör ellátását vagy gyakorlását szolgáló törzsvagyonába tartozó,
- a) kizárólagos önkormányzati tulajdonban álló, törvény által meghatározott forgalomképtelen ingatlanvagyon elemeit jelen rendelet 3. melléklete,
- b) a nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű, a 3. § (2) bekezdése által meghatározott forgalomképtelen ingatlanvagyon elemeit jelen rendelet 4. melléklete,
- c) a korlátozottan forgalomképes, törvény és a 3. § (3) bekezdése által meghatározott ingatlanvagyon elemeit e rendelet 5. melléklete tartalmazza.”
- §
Az Érd Megyei Jogú Város Önkormányzata vagyonáról és a vagyontárgyak feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 13/2012. (III.27.) önkormányzati rendelet 34. § (4) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
„(4) Az Önkormányzat kizárólagos tulajdonában vagy résztulajdonában működő gazdasági társaságok felsorolását a rendelet 8. melléklete tartalmazza.”
- §
(1) Az Érd Megyei Jogú Város Önkormányzata vagyonáról és a vagyontárgyak feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 13/2012. (III.27.) önkormányzati rendelet a 2. melléklet szerinti 3. melléklettel egészül ki.
(2) Az Érd Megyei Jogú Város Önkormányzata vagyonáról és a vagyontárgyak feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 13/2012. (III.27.) önkormányzati rendelet 4. melléklete helyébe a 3. melléklet lép.
(3) Az Érd Megyei Jogú Város Önkormányzata vagyonáról és a vagyontárgyak feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 13/2012. (III.27.) önkormányzati rendelet a 4. melléklet szerinti 5. melléklettel egészül ki.
(4) Az Érd Megyei Jogú Város Önkormányzata vagyonáról és a vagyontárgyak feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 13/2012. (III.27.) önkormányzati rendelet az 5. melléklet szerinti 6. melléklettel egészül ki.
(5) Az Érd Megyei Jogú Város Önkormányzata vagyonáról és a vagyontárgyak feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 13/2012. (III.27.) önkormányzati rendelet a 6. melléklet szerinti 7. melléklettel egészül ki.
(6) Az Érd Megyei Jogú Város Önkormányzata vagyonáról és a vagyontárgyak feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 13/2012. (III.27.) önkormányzati rendelet a 7. melléklet szerinti 8. melléklettel egészül ki.
- §
Az Érd Megyei Jogú Város Önkormányzata vagyonáról és a vagyontárgyak feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 13/2012. (III.27.) önkormányzati rendelet
- a) § (2) bekezdésében az „ingatlan vagyonelemeit” szövegrész helyébe az „ingatlanvagyon elemeit” szöveg és az „1/c. függeléke” szövegrész helyébe a „6. melléklete” szöveg,
- b) § (3) bekezdésében a „4” szövegrész helyébe a „7” szöveg,
- c) § (1) bekezdésében a „Gazdasági Bizottság” szövegrész helyébe a „vagyongazdálkodási feladatok ellátásáért felelős bizottság” szöveg,
- d) § (4) bekezdésében a „Gazdasági Bizottság” szövegrész helyébe a „vagyongazdálkodási feladatok ellátásáért felelős bizottság” szöveg,
- e) § (5) bekezdésében a „Gazdasági Bizottság” szövegrész helyébe a „vagyongazdálkodási feladatok ellátásáért felelős bizottság” szöveg,
- f) § (3) bekezdés nyitó szövegrészében a „Gazdasági Bizottság” szövegrész helyébe a „vagyongazdálkodási feladatok ellátásáért felelős bizottság” szöveg,
- g) § (1) bekezdésében a „Köznevelési, Művelődési és Ifjúsági Bizottság” szövegrész helyébe a „köznevelési és kulturális feladatok ellátásáért felelős bizottság” szöveg és a „Gazdasági Bizottság” szövegrész helyébe a „vagyongazdálkodási feladatok ellátásáért felelős bizottság” szöveg,
- h) § (2) bekezdésében a „Gazdasági Bizottság” szövegrész helyébe a „vagyongazdálkodási feladatok ellátásáért felelős bizottság” szöveg,
- i) § (2) bekezdésében a „Gazdasági Bizottság” szövegrész helyébe a „vagyongazdálkodási feladatok ellátásáért felelős bizottság” szöveg,
- j) § (3) bekezdésében a „Pénzügyi Bizottság” szövegrész helyébe a „pénzügyekkel kapcsolatos feladatok ellátásáért felelős bizottság” szöveg,
- k) § (2) bekezdés a) pontjában a „Pénzügyi Bizottság” szövegrész helyébe a „pénzügyekkel kapcsolatos feladatok ellátásáért felelős bizottság” szöveg,
- l) § (6) bekezdés b) pontjában a „Pénzügyi Bizottság” szövegrész helyébe a „pénzügyekkel kapcsolatos feladatok ellátásáért felelős bizottság” szöveg,
lép.
- §
Hatályát veszti az Érd Megyei Jogú Város Önkormányzata vagyonáról és a vagyontárgyak feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 13/2012. (III.27.) önkormányzati rendelet
- a) § (3) bekezdés a) pontja,
- b) függeléke,
- c) függeléke.
- §
Az Érd Megyei Jogú Város Önkormányzata által alapított tanulmányi ösztöndíjakról szóló 30/2013. (IX.24.) önkormányzati rendelet
- a) §-ában a „Köznevelési, Művelődési és Ifjúsági Bizottság” szövegrész helyébe a „köznevelési és kulturális feladatok ellátásáért felelős bizottság” szöveg,
- b) § (1) bekezdésében a „Köznevelési, Művelődési és Ifjúsági Bizottság” szövegrész helyébe a „köznevelési és kulturális feladatok ellátásáért felelős bizottság” szöveg,
- c) §-ában a „Köznevelési, Művelődési és Ifjúsági Bizottság” szövegrész helyébe a „Kköznevelési és kulturális feladatok ellátásáért felelős bizottság” szöveg,
- d) §-ában a „Köznevelési, Művelődési és Ifjúsági Bizottság” szövegrész helyébe a „köznevelési és kulturális feladatok ellátásáért felelős bizottság” szöveg,
- e) § (1) bekezdésében a „Köznevelési, Művelődési és Ifjúsági Bizottság” szövegrész helyébe a „köznevelési és kulturális feladatok ellátásáért felelős bizottság” szöveg,
- f) §-ában a „Köznevelési, Művelődési és Ifjúsági Bizottság” szövegrész helyébe a „köznevelési és kulturális feladatok ellátásáért felelős bizottság” szöveg
lép.
- §
A közterületek elnevezéséről és az elnevezésük megváltoztatására irányuló kezdeményezésről, valamint a házszám-megállapítás szabályairól szóló 10/2014. (V.28.) önkormányzati rendelet 10. § (3) bekezdésében a „Gazdasági Bizottság” szövegrész helyébe a „vagyongazdálkodási és gazdaságfejlesztési feladatok ellátásáért felelős bizottság” szöveg lép.
- §
Az iparosított technológiával épült lakóépületek energia-megtakarítást eredményező korszerűsítésének, felújításának támogatásáról szóló 15/2014. (VI.30.) önkormányzati rendelet
- a) § (4) bekezdésében a „Gazdasági Bizottság” szövegrész helyébe a „vagyongazdálkodási és gazdaságfejlesztési feladatok ellátásáért felelős bizottság” szöveg,
- b) § (5) bekezdésében a „Gazdasági Bizottság” szövegrész helyébe a „vagyongazdálkodási és gazdaságfejlesztési feladatok ellátásáért felelős bizottság” szöveg lép.
- §
Hatályát veszti az Érd Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése és szervei Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 31/2014. (XI.26.) önkormányzati rendelet 72. §-a.
- §
A szociális ellátások helyi szabályairól szóló 7/2015. (II.27.) önkormányzati rendelet
- a) § (6) bekezdésében a „Szociális és Egészségügyi Bizottság” szövegrész helyébe a „szociális ügyekkel és az egészségüggyel kapcsolatos feladatok ellátásáért felelős bizottság” szöveg,
- b) § (2) bekezdésében a „Szociális és Egészségügyi Bizottságot” szövegrész helyébe a „szociális ügyekkel és az egészségüggyel kapcsolatos feladatok ellátásáért felelős bizottság” szöveg,
- c) § (4) bekezdésében a „Szociális és Egészségügyi Bizottság” szövegrész helyébe a „szociális ügyekkel és az egészségüggyel kapcsolatos feladatok ellátásáért felelős bizottság” szöveg,
- d) § (5) bekezdésében a „Szociális és Egészségügyi Bizottság” szövegrész helyébe a „szociális ügyekkel és az egészségüggyel kapcsolatos feladatok ellátásáért felelős bizottság” szöveg
lép.
- §
Az önkormányzati beruházások előkészítéséről és megvalósítási rendjéről szóló 13/2016. (V.5.) önkormányzati rendelet 9. § (1) bekezdésében a „Pénzügyi és Költségvetési Bizottság,” szövegrész helyébe a „pénzügyekkel kapcsolatos feladatok ellátásáért felelős bizottság” szöveg lép.
- §
Az Érd Megyei Jogú Város Önkormányzata által adományozható díjakról és kitüntetésekről szóló 7/2017. (II.27.) önkormányzati rendelet 17. § (3) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
„(3) Az Érdi Építészeti Nívódíj elnyerésére benyújtott pályázatokat bíráló bizottság értékeli, melynek tagjai: a város polgármestere, a vagyongazdálkodási feladatok ellátásáért felelős bizottság elnöke, a köznevelési és kulturális feladatok ellátásáért felelős bizottság elnöke, a Pest Vármegyei Építész Kamara elnöke, felkért építészeti oktató vagy más szaktekintély és a városi főépítész. A bizottság elnöke a polgármester, előadója a városi főépítész. Az elismerés adományozásáról a bíráló bizottság dönt.”
- §
Az Érd Megyei Jogú Város Önkormányzata által adományozható díjakról és kitüntetésekről szóló 7/2017. (II.27.) önkormányzati rendelet
- a) § (2) bekezdésében a „Köznevelési, Művelődési és Ifjúsági Bizottság tesz” szövegrész helyébe a „köznevelési és kulturális feladatok ellátásáért felelős bizottságtesz” szöveg,
- b) § (2) bekezdésében a „Köznevelési, Művelődési és Ifjúsági Bizottság” szövegrész helyébe a „köznevelési és kulturális feladatok ellátásáért felelős bizottság” szöveg,
- c) § (2) bekezdésében a „Köznevelési, Művelődési és Ifjúsági Bizottság” szövegrész helyébe a „köznevelési és kulturális feladatok ellátásáért felelős bizottság” szöveg,
- d) § (2) bekezdésében a „Szociális és Egészségügyi Bizottság” szövegrész helyébe a „szociális ügyekkel és az egészségüggyel kapcsolatos feladatok ellátásáért felelős bizottság” szöveg,
- e) § (2) bekezdésében a „Szociális és Egészségügyi Bizottság” szövegrész helyébe a „szociális ügyekkel és az egészségüggyel kapcsolatos feladatok ellátásáért felelős bizottság” szöveg,
- f) § (2) bekezdésében a „Szociális és Egészségügyi Bizottság” szövegrész helyébe a „szociális ügyekkel és az egészségüggyel kapcsolatos feladatok ellátásáért felelős bizottság” szöveg,
- g) § (2) bekezdésében a „Sport Bizottság” szövegrész helyébe a „sporttal kapcsolatos feladatok ellátásáért felelős bizottság” szöveg,
- h) § (2) bekezdésében a „Jogi és Közbiztonsági Bizottság” szövegrész helyébe a „közbiztonsággal kapcsolatos feladatok ellátásáért felelős bizottság” szöveg,
- i) § (2) bekezdésében a „Jogi és Közbiztonsági Bizottság” szövegrész helyébe a „közbiztonsággal kapcsolatos feladatok ellátásáért felelős bizottság” szöveg,
- j) § (4) bekezdésében a „Köznevelési, Művelődési és Ifjúsági Bizottság” szövegrész helyébe a „köznevelési és kulturális feladatok ellátásáért felelős bizottság” szöveg,
- k) § (5) bekezdésében a „Sport Bizottság” szövegrész helyébe a „sporttal kapcsolatos feladatok ellátásáért felelős bizottság” szöveg
lép.
- §
Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba.
|
Dr. Feik Csaba jegyző |
Dr. Csőzik László polgármester |
”
A rendelet-tervezet melléklete annak terjedelme miatt a jegyzőkönyv mellékletét képezi.
A Pénzügyi Bizottság 15 jelenlévő tagja, 10 igen szavazattal, 3 nem szavazattal, 2 tartózkodás mellett „A Közgyűlés bizottsági szervezetének átalakításával, és egyes jogtechnikai célú módosításokkal érintett önkormányzati rendeletek módosításáról” a következő állásfoglalást hozta:
Érd Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének
Pénzügyi Bizottsága
67/2024. (XII.09.) állásfoglalása
A Közgyűlés bizottsági szervezetének átalakításával, és egyes jogtechnikai célú módosításokkal érintett önkormányzati rendeletek módosításáról
Érd Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének Pénzügyi Bizottsága elfogadásra javasolja „a Közgyűlés bizottsági szervezetének átalakításával, és egyes jogtechnikai célú módosításokkal érintett önkormányzati rendeletek módosítására” vonatkozó javaslatot.
Az állásfoglalásról a bizottság az alábbiak szerint szavazott:
|
Név |
Szavazat |
|
Gasparik Gábor |
Nem |
|
Csépán István |
Igen |
|
Csornainé Romhányi Judit |
Igen |
|
Farkas Gáborné Szalai Timea |
Tartózkodik |
|
Lengyel Péter |
Távol |
|
Sándor Zoltán |
Igen |
|
Simó Károly |
Nem |
|
Szabó-Nagy László |
Igen |
|
Való Viktor |
Tartózkodik |
|
dr. Fabricius-Ferke György |
Távol |
|
dr. László Pál |
Igen |
|
Győri László |
Igen |
|
Horváth Bence |
Igen |
|
Józsa Csaba |
Nem |
|
Lovász-Bende Rita |
Igen |
|
Szentes Gyula |
Igen |
|
Ujhelyi Gyula |
Igen |
- NAPIRENDI PONT
Tárgy: A helyi építészeti tervtanács létrehozásáról és működéséről szóló rendelet megalkotása
Dr. Feik Csaba jegyző: Ismerteti az előterjesztés tartalmát, mely többek között tartalmazza azt, hogy a helyi építészeti tervtanács megalakítása kötelezettségé válik 2025. január 1-től.
Győri László bizottsági tag: A rendelet tervezet 10.§ (8.) szerint a „Tervtanács ülései nem nyilvánosak.” Miért nem nyilvánosak? A 12.§ (7) pontja a kifogást érinti, de honnan tudják az érintettek, hogy mit lehet kifogásolni, ha nem nyilvános az ülés?
Dr. Feik Csaba jegyző: Vannak a településképi véleményezés körébe tartozó esetek, különítsük el az építéshatósági esetektől, tehát az egyik önkormányzati hatósági ügy, melyet a Főépítész mellett a Tervtanács képvisel, a másik oldalon az ügyfél, aki beadja a kérelmét a településképi szempontú véleményalkotásra. A másik eset, amikor építéshatósági jogkör gyakorlása érdekében kell véleményezni a tervtanácsnak, szintén ügyfél áll a másik oldalon. Tehát nem a köz szempontjából nyilvános ülések, az érintett ügyfél szempontjából szereplő döntések célját szolgálják, tehát ő fog tudni kifogást benyújtani vagy más jogorvoslattal fordulni, az ügyfél számára nyílik meg ez a kifogásolási lehetőség, akinek szempontjából véleményt alkot a tervanács.
Simó Károly képviselő: Másik bizottsági ülésen érveltem amellett, hogy valójában ez nem hatósági ügy, tehát nem zárja ki a nyílt ülést, mert valójában ez közügy, ha településképi véleményezési eljárás egy másfajta megközelítése. Korábban már volt Tervtanács Érden, és akkor is nyilvános volt az ülés. Ha ez zárt ülése lesz, félrecsúszhat, egy korábbi példát említ. Ezt javasoltam Főépítész asszonynak, aki a másik bizottsági ülésen jelen volt.
Dr. Feik Csaba jegyző: Részben igaza van képviselő úrnak. A tervtanácsoknak most is és régebben még inkább volt olyan feladatköre, mely a különböző településrendezési eszközöket vitatta meg, azok ezután is nyilvánosak lesznek, de az a része, mely önkormányzati hatósági ügyet érint, és az ügyfélre állapít meg jogot vagy kötelezettséget, vagy ami építéshatósági ügyet érint és az ottani ügyfélre állapít meg jogot vagy kötelezettséget az nem nyilvános. Ahogy egy jogorvoslat után megtárgyal a Közgyűlés egy településképi ügyben benyújtott kifogást, azt is zárt ülésen kell tárgyalni.
Simó Károly képviselő: Úgy gondolja, hogy ez nem hatósági ügy. Felmerült a másik bizottság ülésén, hogy meghívásra kerülnek az építéshatóságról olyan kollégák, akik megkapják majd engedélyezésre az ügyet, ha ez zárt ülés, hogy lehet egy kormányhivatali ügyintézőt meghívni az ülésre, tehát egy másik szervezetből? A célt jobban szolgálná, ha ezek nyilvános ülések lennének.
Dr. Feik Csaba jegyző: A hivatal Főépítészi jogkörben társhatóság, illetve a Tervtanácsi jogkörben fogunk eljárni, tehát ez hatósági ügykörhöz kapcsolódó eljárás, mely zárt ülés tartását igényli.
Győri László bizottsági tag: Véleménye szerint a rendeletet finomítani kellene még.
Való Viktor képviselő: Azért mert ez hatósági tevékenység, jogi szempontból miért kell kizárni a nyilvánosságot?
Dr. Feik Csaba jegyző: A hatósági ügy mindig zárt ülést igényel, hiszen az ügyfélre állapít meg jogot vagy kötelezettséget.
Gasparik Gábor elnök: A jövőben jó lenne, ha ilyen témával kapcsolatban a Főépítészi Főosztályról jelen lenne valaki. Mivel több kérdés, észrevétel, hozzászólás nem érkezett, felteszi szavazásra a rendelet-módosítási javaslat elfogadását.
Az előterjesztett és szavazásra feltett rendelet-módosítási javaslat:
„TERVEZET!
Érd Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének .../.... (...) önkormányzati rendelete
Érd Megyei Jogú Város helyi építészeti tervtanácsa létrehozásáról, működési feltételeiről és eljárási szabályairól
Érd Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése a magyar építészetről szóló 2023. évi C. törvény 225. § (8) bekezdés 3. pontjában kapott felhatalmazás alapján, a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 13. § (1) bekezdés 1. pontjában meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:
- Általános rendelkezések, a rendelet hatálya
- §
E rendelet célja Érd Megyei Jogú Város épített környezete alakításának, illetve építészeti örökségének védelme érdekében az építészeti-műszaki tervek szakszerűségének és magas színvonalának elősegítése, a meglévő településkép értékeinek védelme, a tervszerű városfejlesztés követelményeinek érvényre juttatása, valamint a városkép esztétikus és harmonikus kialakítása, illetve az egyenlő esélyű hozzáférés, az akadálymentesség érvényesülésének elősegítése.
- §
(1) Érd Megyei Jogú Város Önkormányzata (a továbbiakban: Önkormányzat) a jogszabályi rendelkezés alapján építési engedélyhez kötött, más tervtanácsi feladatkörbe nem utalt, az Önkormányzat külön rendelete szerint településképi véleményezési eljárásra kijelölt és tervtanácsi véleményre alapozott, valamint az e rendeletben meghatározott egyéb építmények építészeti-műszaki terveinek előzetes véleményezésére, továbbá egyes más önkormányzati döntések szakmai megalapozása érdekében helyi építészeti tervtanácsot (a továbbiakban: Tervtanács) működtet.
(2) A Tervtanács működésének és eljárásrendjének egyes szabályait e rendelet, valamint az építészeti és településtervezési tervtanácsokról szóló 283/2024. (IX.30.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Korm. rendelet) határozza meg.
- §
E rendelet hatálya az Érd Megyei Jogú Város közigazgatási területét érintő, az e rendelet alapján előzetes tervtanácsi véleményezési kötelezettség alá eső építészeti-műszaki tervdokumentációkra, valamint azok készítőire, tervezőire terjed ki.
- A Tervtanács feladatai
- §
(1) A Tervtanács feladata – az 1. §-ban meghatározott célok elérése érdekében – különösen:
- a) a meglévő településszerkezet, táj- és településkép értékeinek, a látványának és helyi jellegének védelme;
- b) a településkép rendezett, esztétikus, harmonikus és nívós alakításának elősegítése;
- c) az építészeti örökség és az építészeti érték, az építészeti minőség védelme;
- d) a településrendezési és településfejlesztési döntések szakmai megalapozása és hatékony érvényre juttatása;
- e) az a)-d) pontban említettekkel ellentétes hatások mérséklése, kiküszöbölése;
- f) az egyenlő esélyű hozzáférés, továbbá az akadálymentesség érvényesülésének elősegítése.
(2) A Tervtanács – a településképi véleményének megalapozása érdekében – véleményezi a településkép védelmével kapcsolatos önkormányzati rendeletben meghatározott építmények építészeti-műszaki terveit.
- A Tervtanács összetétele
- §
(1) A Tervtanács az építészeti-műszaki tervezésben magas szintű elméleti és gyakorlati ismeretekkel rendelkező természetes személyekből álló szakmai tanácsadó testület.
(2) A Tervtanács elnökből és tervtanácsi tagokból áll, akik a tervtanácsi tárgyaláson szavazati joggal rendelkeznek.
(3) A Tervtanács elnöke a városi főépítész.
(4) A Tervtanács elnöke a tervtanácsi ülésen szavazati joggal rendelkezik, továbbá ellátja a Korm. rendeletben számára meghatározott feladatokat.
(5) A Tervtanács az elnök által tárgyalásra előterjesztett dokumentáció tartalmától függően az ügyrendjében meghatározott eltérő számban és összetételben, de legalább három taggal ülésezik. A Tervtanács ülése akkor határozatképes, ha azon a meghívott tagok többsége – de legalább három fő – jelen van.
(6) A Tervtanács megbízott tagokkal is kiegészülhet.
(7) A Tervtanács megbízott tagját – a Tervtanács elnökének javaslatára – a polgármester bízza meg.
- §
A Tervtanács tagjainak összeférhetetlenségéről a Korm. rendelet rendelkeznek.
- §
A Tervtanács munkájának szervezését, valamint a működésével kapcsolatos egyéb adminisztratív feladatokat a Polgármesteri Hivatal – a jegyző által erre kijelölt – köztisztviselője (a továbbiakban: a Tervtanács titkára) látja el, aki erre irányuló tevékenységét a Tervtanács elnökének irányításával végzi. A Tervtanács titkárának akadályoztatása esetén feladatait a Tervtanács elnöke látja el, együttes akadályoztatásuk esetén a jegyző intézkedik a helyettesítéséről.
- A tervtanácsi eljárás rendje
- §
(1) A Tervtanácsi eljárás az építészeti-műszaki tervdokumentáció benyújtójának kérelmére indul.
(2) A dokumentációt az Érd Megyei Jogú Város honlapján előre meghirdetett ülésnapok előtt legalább kilenc nappal, elektronikus formában, az építésügyi és örökségvédelmi hatósági eljárások elektronikus lefolytatását támogató dokumentációs rendszerben (a továbbiakban: ÉTDR) kell benyújtani.
(3) Amennyiben a benyújtott tervdokumentáció nem felel meg a 12. §-ban előírt tartalmi követelményeknek, a Tervtanács titkára nyolc napon belül egy alkalommal, legfeljebb tíz napos határidővel hiánypótlásra szólíthatja fel a benyújtót. Ha a benyújtó a hiányzó dokumentációt a megadott határidőben nem pótolja, az elnök az eljárást megszünteti.
(4) Ha a benyújtott dokumentáció véleményezése nem tartozik a Tervtanács feladatkörébe, az elnök a tervtanácsi eljárást megszünteti. Ha a dokumentáció véleményezése más tervtanács hatáskörébe tartozik, az elnök erről tájékoztatja a benyújtót az arra illetékes tervtanács megjelölésével.
(5) A (2) bekezdés szerinti tervdokumentációt a Tervtanács tagjai és a meghívott résztvevők számára a tárgyalás előtt legalább öt munkanappal tanulmányozásra hozzáférhetővé kell tenni.
(6) A Tervtanács a véleményét a dokumentáció hiánytalan benyújtását követő munkanaptól számított tizenöt napon belül alakítja ki. E határidő túllépése esetén a tervtanácsi véleményt megadottnak kell tekinteni.
- §
(1) Tervtanács a tárgyalandó dokumentáció tartalmától függően az ügyrendjében meghatározott eltérő összetételben, de – az elnökkel együtt – legalább 3 taggal ülésezik. Az ügyrendben meghatározott létszám a Tervtanács határozatképességének feltétele.
(2) A Tervtanács a döntéseit egyszerű szótöbbséggel hozza meg, szavazategyenlőség esetén az elnök szavazata dönt. A Tervtanács bármely jelenlévő tagja – beleértve az elnököt is – kezdeményezheti a többségi döntéstől eltérő, írásban benyújtott különvéleményének a napirendről készült jegyzőkönyvhöz, illetve állásfoglaláshoz történő csatolását.
(3) A tervtanácsi tagok jogaikat személyes jelenlét helyett elektronikus hírközlő eszközök igénybevételével – így interaktív kommunikációt lehetővé tevő, képi megjelenítésű információ-technikai eszközzel vagy telefonon történő bekapcsolódással – is gyakorolhatják. Az ügyrendben meghatározott létszám a Tervtanács határozatképességének ez esetben is feltétele. A határozatképességnél az elektronikus úton történő részvételt is figyelembe kell venni.
- §
(1) A tervtanácsi ülésen tagként részt vesz:
- a) az elnök által felkért személy,
- b) a Pest Vármegyei Építész Kamara képviselője.
(2) A tervtanácsi eljáráson tanácskozási joggal – szavazati jog nélkül – részt vesz:
- a) a tervdokumentáció benyújtója, építészeti - műszaki terv esetén a tervező,
- b) védett természeti területet, Natura 2000 területet, az országos ökológiai hálózatot, a tájképvédelmi szempontból kiemelten kezelendő övezetet, a tájképvédelmi terület övezetét érintő ügyben a természetvédelmi hatóság, illetve a természetvédelmi kezelő képviselőjét.
(3) A tervtanácsi eljárásra indokolt esetben tanácskozási joggal, szavazati jog nélkül az elnök meghívhatja:
- a) a tervvel érintett más személyt, szervezetet, illetőleg hatóság képviselőjét;
- b) indokolt esetben a benyújtott tervvel kapcsolatos szakági szakértőket;
- c) a polgármestert,
- d) az alpolgármestert,
- e) az építésügyi hatóság tárgyban érintett szervezeti egységének vezetőjét,
- f) a beruházót (építtetőt).
(4) A Tervtanács ülésének időpontjáról és napirendjéről az ülést megelőzően legalább öt nappal a Tervtanács titkára írásban értesíti a tagokat és a meghívottakat.
(5) A dokumentáció tervtanácsi tárgyalásáról jegyzőkönyv és hangfelvétel készül.
(6) A tervtanácsi tárgyalás jegyzőkönyve tartalmazza a tárgyalás helyét és idejét, a résztvevők nevét és a részvétel jogcímét, az adott napirendi pontnál elhangzott lényeges megállapításokat, szavazások eredményét összesítve és a Tervtanácsnak az adott ügyben kialakított véleményét.
(7) A jegyzőkönyvet annak készítője és a Tervtanács elnöke vagy elnökhelyettese minden oldalán aláírják.
(8) A Tervtanács ülései nem nyilvánosak.
(9) Az elnök az egyes szakkérdések tisztázása, a Tervtanács megalapozottabb véleménynyilvánítása érdekében bírálót kérhet fel, akire a Korm. rendeletben meghatározott előírások vonatkoznak.
- §
A Tervtanácshoz benyújtott építészeti-műszaki tervdokumentációnak a Korm. rendeletben előírt tartalmi elemeket kell tartalmaznia.
- A Tervtanács szakmai véleményének kialakítása
- §
(1) A Tervtanács a benyújtott-építészeti-műszaki tervdokumentáció szakmai véleményezése során a Korm. rendeletben felsorolt szempontoknak való megfelelést vizsgálja.
(2) A Tervtanács a szakmai véleményét – tervtanácsi állásfoglalást vagy a tervtanácsi konzultációs véleményt - az (1) bekezdésben meghatározott szempontok vizsgálata alapján alakítja ki.
(3) A Tervtanács véleményében a tervdokumentációt engedélyezésre, illetve a tervdokumentáció alapján az építési tevékenységet
- a) megvalósításra – feltétel meghatározásával vagy feltétel nélkül – ajánlja, vagy
- b) megvalósításra nem ajánlja.
(4) A tervtanácsi állásfoglalást, illetve a tervtanácsi konzultációs véleményt az elnök a jegyzőkönyvben és mellékleteiben foglaltak alapján külön dokumentumba foglalja, mely tartalmazza:
- a) az (1) bekezdés szerinti szempontok vizsgálatát;
- b) a vélemény számát;
- c) a (3) bekezdés szerint megfogalmazott javaslatot;
- d) a (3) bekezdés szerinti javaslat indokolását, a javasolt módosítási elemekkel, valamint
- e) figyelemfelhívásként tartalmazhatja a helyi építési szabályzat rendelkezéseire vonatkozó észrevételeket.
(5) A tervtanácsi véleményt a Tervtanács titkára az ÉTDR felületen megküldi a kérelem benyújtójának.
(6) Az elnök – a Tervtanács titkárának közreműködésével – a Polgármesteri Hivatal iratkezelési szabályai szerint a jegyzőkönyvet és annak mellékleteit, valamint a Tervtanács állásfoglalását, továbbá a tervdokumentáció egy példányát és az azt tartalmazó digitális adathordozót nyilvántartásba veszi és megőrzi.
(7) A településképi vélemény ellen a közlésétől számított 15 napon belül kifogásnak van helye. A kifogást a magyar építészetről szóló 2023. évi C. törvény 98. § (4) bekezdése szerint az állami főépítészhez vagy a területi tervtanácshoz lehet benyújtani.
- Finanszírozás
- §
(1) A tervtanácsi eljárás díj- és illetékmentes.
(2) A Tervtanács működésével kapcsolatos költségeket az Önkormányzat viseli. Ennek fedezetét Érd Megyei Jogú Város Önkormányzata a mindenkori éves költségvetési rendeletében biztosítja.
(3) Jogszabály eltérő rendelkezésének hiányában tiszteletdíj illeti meg – az elnök kivételével – a Tervtanács tagját mindazon napirendi pontok tekintetében, melyek tárgyalásán rész vett akár személyesen, akár online felületen.
(4) A tiszteletdíj mértéke tervtanácsi ülésenként bruttó 20.000,- Ft.
(5) A bíráló tiszteletdíja bírálatonként 20.000,- Ft.
(6) A tiszteletdíj kifizetésére negyedévente, a negyedévet követő harminc napon belül kerül sor a Tervtanács ülésén készült jegyzőkönyv, valamint a jelenléti ív alapján.
(7) A Tervtanács tagjaival a polgármester a feladat ellátására megbízási szerződést köt.
- Záró rendelkezések
- §
Ez a rendelet 2025. január 1-jén lép hatályba.
|
dr. Feik Csaba jegyző |
dr. Csőzik László polgármester |
„
A Pénzügyi Bizottság 15 jelenlévő tagja, 14 igen szavazattal, nem szavazat nélkül, 1 tartózkodás mellett „A helyi építészeti tervtanács létrehozásáról és működéséről szóló rendelet megalkotásáról” a következő állásfoglalást hozta:
Érd Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének
Pénzügyi Bizottsága
68/2024. (XII.09.) állásfoglalása
A helyi építészeti tervtanács létrehozásáról és működéséről szóló rendelet megalkotásáról
Érd Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének Pénzügyi Bizottsága elfogadásra javasolja „A helyi építészeti tervtanács létrehozásáról és működéséről szóló rendelet megalkotására” vonatkozó javaslatot.
Az állásfoglalásról a bizottság az alábbiak szerint szavazott:
|
Név |
Szavazat |
|
Gasparik Gábor |
Igen |
|
Csépán István |
Igen |
|
Csornainé Romhányi Judit |
Igen |
|
Farkas Gáborné Szalai Timea |
Igen |
|
Lengyel Péter |
Távol |
|
Sándor Zoltán |
Igen |
|
Simó Károly |
Igen |
|
Szabó-Nagy László |
Igen |
|
Való Viktor |
Igen |
|
dr. Fabricius-Ferke György |
Távol |
|
dr. László Pál |
Igen |
|
Győri László |
Tartózkodik |
|
Horváth Bence |
Igen |
|
Józsa Csaba |
Igen |
|
Lovász-Bende Rita |
Igen |
|
Szentes Gyula |
Igen |
|
Ujhelyi Gyula |
Igen |
- NAPIRENDI PONT
Tárgy: Volánbusz Zrt-vel helyi személyszállítási közszolgáltatás tárgyában megkötött szerződés módosítása
Ferencz Judit Közgazdasági Főosztály: A Volánbusz Zrt-vel kötött szerződés 2024. december 31-én lejár, a közszolgáltatás folytonosságáról szükséges gondoskodni, ennek érdekében a következő pályázat sikeres lebonyolításáig hosszabbítjuk meg a szerződést a Volánbusz Zrt-vel. Pénzügyileg a szerződés azt tartalmazza, hogy a jogszabályokban-, illetve az EU-s irányelvekben előírtaknak megfelelően a Volánbusz Zrt. részére a közszolgáltatás ellátása során teljesített kiadásokat, melyek bevételeiben meg nem térültek, ezeket ismerteti, ki kell fizetni a Volánbusz Zrt-nek. Ennek megállapítására van egy kalkulációs séma, ebből adódik egy díj. Két helyi buszjáratot érint a közszolgáltatási feladat, melynek díja a határozati javaslatban feltüntetésre került.
Ujhelyi Gyula bizottsági tag: Az előleg és a 10.2 pont ellentétes egymással.
Ferencz Judit Közgazdasági Főosztály: A kompenzációs előleg egy olyan tervezett összeg, melyet még a Volánbusz Zrt. sem tud kalkulálni, hiszen nagyon sok összetevőből áll, melyeket ismertet. A Volánbusztól negyedévente várunk beszámolót, melyben ezeket a bevételeket és kiadásokat be kell mutatnia számszerűsítve, illetve egy szöveges beszámolót is kell benyújtania a tevékenység ellátásáról.
Ujhelyi Gyula bizottsági tag: Tehát az első előleg, az első negyedéves elszámolást követően lesz átutalva, nem pedig előtte?
Ferencz Judit Közgazdasági Főosztály: Igen, ezt úgy kell tekinteni, hogy a Volánbusz úgy kalkulál, hogy várhatóan ez az összeg lesz, mely bevételeiben meg nem térülő összeg.
Ujhelyi Gyula bizottsági tag: Tehát, ha úgy állnak a számok akár kevesebb összeg is lehet, vagy akár magasabb, ha megfelelő módon alá tudja támasztani a Volánbusz Zrt. elszámolásában, akkor a különbözetet a végelszámolást követően az önkormányzat köteles lesz kifizetni a 74,400 millió forint felett is.
Ferencz Judit Közgazdasági Főosztály: Ez egy kalkulációs kompenzációs előleg, melynek a tényleges elszámolást követően a különbözetét visszautalja a Volán, vagy kifizeti az önkormányzat többletként. Az EU-s irányelvek tiltják az un. túlkompenzációt, meg van határozva a séma, mely alapján el kell számolni. A tavalyi évre tekintettel az idei évben például 50 millió forintot visszautalt a Volánbusz Zrt.
Varga András kabinetvezető: Kiegészítené annyival, mivel a Gazdasági Bizottságon felmerült, hogy azért nem hosszabb az időtartam, mint egy év, mert a jogszabály versenyeztetés nélkül maximálisan egy alkalommal két éves hosszabbítás lehetőségét biztosítja. Pályáztatni kell majd, ez a szerződés addig él, amíg a pályázatnak nincs nyertes ajánlattevője, ez más szolgáltató is lehet.
Gasparik Gábor elnök: Mivel több kérdés, észrevétel, hozzászólás nem érkezett, felteszi szavazásra a határozati javaslat elfogadását.
Az előterjesztett és szavazásra feltett határozati javaslat:
„1. Érd Megyei Jogú Város Közgyűlése a menetrendszerinti autóbuszos helyi közösségi közlekedés folyamatosságának biztosítása érdekében, a személyszállítási szolgáltatásokról szóló 2012. évi XLI. törvény 24. § (4) bekezdés d) pontja értelmében, a 24. § (5) bekezdés a) pontja, valamint (5a) bekezdése alapján, az 1370/2007/EK rendelet 5. cikk (5) bekezdésével összhangban, szükséghelyzeti intézkedés keretében úgy dönt, hogy közvetlen megbízás útján, az új pályázat alapján kiválasztott szolgáltatóval történő új közszolgáltatási szerződés hatálybalépéséig, de legfeljebb 2025. év december hó 31. napjáig, a VOLÁNBUSZ Zrt.-vel jelen határozat melléklete szerinti tartalommal közszolgáltatási szerződést köt.
- A Szolgáltató által igényelt, a közszolgáltatás ellátásának előzetes ellentételezésének igénye a 2025. évre vetítve nettó 74.400.000 Ft, melynek biztosítására a Közgyűlés az önkormányzat 2025. évi költségvetése terhére kötelezettséget vállal.
- A Közgyűlés felkéri a polgármestert a határozat mellékletét képező közszolgáltatási szerződés aláírására, és a szükséges intézkedések megtételére.
Határidő: határozat közlésére − azonnal
Felelős: Dr. Csőzik László − polgármester„
A határozat melléklete annak terjedelme miatt a jegyzőkönyv mellékletét képezi.
A Pénzügyi Bizottság 15 jelenlévő tagja, 15 igen szavazattal, nem szavazat és tartózkodás nélkül „Volánbusz Zrt-vel helyi személyszállítási közszolgáltatás tárgyában megkötött szerződés módosítása” a következő állásfoglalást hozta:
Érd Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének
Pénzügyi Bizottsága
69/2024. (XII.09.) állásfoglalása
Volánbusz Zrt-vel helyi személyszállítási közszolgáltatás tárgyában megkötött szerződés módosításáról
Érd Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének Pénzügyi Bizottsága elfogadásra javasolja a „Volánbusz Zrt-vel helyi személyszállítási közszolgáltatás tárgyában megkötött szerződés módosítására ” vonatkozó javaslatot.
Az állásfoglalásról a bizottság az alábbiak szerint szavazott:
|
Név |
Szavazat |
|
Gasparik Gábor |
Igen |
|
Csépán István |
Igen |
|
Csornainé Romhányi Judit |
Igen |
|
Farkas Gáborné Szalai Timea |
Igen |
|
Lengyel Péter |
Távol |
|
Sándor Zoltán |
Igen |
|
Simó Károly |
Igen |
|
Szabó-Nagy László |
Igen |
|
Való Viktor |
Igen |
|
dr. Fabricius-Ferke György |
Távol |
|
dr. László Pál |
Igen |
|
Győri László |
Igen |
|
Horváth Bence |
Igen |
|
Józsa Csaba |
Igen |
|
Lovász-Bende Rita |
Igen |
|
Szentes Gyula |
Igen |
|
Ujhelyi Gyula |
Igen |
- NAPIRENDI PONT
Tárgy: Az Interreg Duna Régió Program, RESTORIVER pályázathoz kapcsolódó önerő forrásának biztosítása
Jagodic-Spilák Eszter Pályázati Osztály munkatársa: Ismerteti az előterjesztést, melyben a Duna menti területek helyreállítása illetve az állagmegőrzése a cél. Az önkormányzatnak 5%-os önerőt szükséges biztosítani.
Való Viktor képviselő: Felmerült a másik ülésen, hogy a Duna parton épülő logisztikai park a fenntarthatósági programmal mennyire összeegyeztethető?
Jagodic-Spilák Eszter Pályázati Osztály munkatársa: Alapvetően most van egy vizsgálat folyamatban, hogy milyen opciók lennének a terület helyreállítására, de ez magát a logisztikai park részét nem érinti, hanem főleg a Beliczay-szigetet, illetve a záportározó területét érintené.
Gasparik Gábor elnök: Mivel több kérdés, észrevétel, hozzászólás nem érkezett, felteszi szavazásra a határozati javaslat elfogadását.
Az előterjesztett és szavazásra feltett határozati javaslat:
„Érd Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése a DRP0200419 azonosítószámú RESTORIVER projekt kapcsán, a pályázatban résztvevő szervezetekkel megkötött Partnerségi Megállapodásban foglalt tartalmak megvalósítása érdekében úgy dönt, hogy az Interreg Duna Régió Program keretében zajló tevékenységek megvalósításához szükséges, 5 % saját forrást, 5 688 EUR (~2 300 000,-forint) biztosítja és azt az alábbi tervezett megbontásban betervezi: a 2025. évi költségvetés terhére: 4 550 EUR összeget, a 2026. évi költségvetés terhére: 1 138 EUR összeget.
Határidő: döntés továbbítására – öt nap
Felelős: dr. Csőzik László polgármester„
A Pénzügyi Bizottság 15 jelenlévő tagja, 12 igen szavazattal, 3 nem szavazattal, tartózkodás nélkül „Az Interreg Duna Régió Program, RESTORIVER pályázathoz kapcsolódó önerő forrásának biztosításáról” a következő állásfoglalást hozta:
Érd Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének
Pénzügyi Bizottsága
70/2024. (XII.09.) állásfoglalása
Az Interreg Duna Régió Program, RESTORIVER pályázathoz kapcsolódó önerő forrásának biztosításáról
Érd Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének Pénzügyi Bizottsága elfogadásra javasolja „Az Interreg Duna Régió Program, RESTORIVER pályázathoz kapcsolódó önerő forrásának biztosítására” vonatkozó javaslatot.
Az állásfoglalásról a bizottság az alábbiak szerint szavazott:
|
Név |
Szavazat |
|
Gasparik Gábor |
Nem |
|
Csépán István |
Igen |
|
Csornainé Romhányi Judit |
Igen |
|
Farkas Gáborné Szalai Timea |
Igen |
|
Lengyel Péter |
Távol |
|
Sándor Zoltán |
Igen |
|
Simó Károly |
Nem |
|
Szabó-Nagy László |
Igen |
|
Való Viktor |
Igen |
|
dr. Fabricius-Ferke György |
Távol |
|
dr. László Pál |
Igen |
|
Győri László |
Igen |
|
Horváth Bence |
Igen |
|
Józsa Csaba |
Nem |
|
Lovász-Bende Rita |
Igen |
|
Szentes Gyula |
Igen |
|
Ujhelyi Gyula |
Igen |
6. NAPIRENDI PONT
Tárgy: Az Interreg Central Europe Program, URBIO BAUHAUS pályázathoz kapcsolódó önerő forrásának biztosítása
Jagodic-Spilák Eszter Pályázati Osztály munkatársa: A program megvalósítás tekintetében hasonló az előzőhöz, a célja a biodiverzitás csökkenésének megállítása, illetve a következményeinek enyhítése. Ismerteti az előterjesztést.
Gasparik Gábor elnök: Mivel több kérdés, észrevétel, hozzászólás nem érkezett, felteszi szavazásra a határozati javaslat elfogadását.
Az előterjesztett és szavazásra feltett határozati javaslat:
„Érd Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése a CE0200659 azonosítószámú – URBIO BAUHAUS projekt kapcsán, a pályázatban résztvevő szervezetekkel megkötött Partnerségi Megállapodásban foglalt tartalmak megvalósítása érdekében úgy dönt, hogy az Interreg Central Europe Program keretében zajló tevékenységek megvalósításához szükséges 5 % saját forrást 8301 EUR (~3 400 000,-Ft) értékben biztosítja és azt az alábbi tervezett megbontásban betervezi: a 2025. évi költségvetés terhére: 4 131 EUR összeget, a 2026. évi költségvetés terhére: 4 170 EUR összeget.
Határidő: döntés továbbítására – öt nap
Felelős: dr. Csőzik László polgármester„
A Pénzügyi Bizottság 15 jelenlévő tagja, 12 igen szavazattal, 3 nem szavazattal, tartózkodás nélkül „Az Interreg Central Europe Program, URBIO BAUHAUS pályázathoz kapcsolódó önerő forrásának biztosításáról” a következő állásfoglalást hozta:
Érd Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének
Pénzügyi Bizottsága
71/2024. (XII.09.) állásfoglalása
Az Interreg Central Europe Program, URBIO BAUHAUS pályázathoz kapcsolódó önerő forrásának biztosításáról
Érd Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének Pénzügyi Bizottsága elfogadásra javasolja „Az Interreg Central Europe Program, URBIO BAUHAUS pályázathoz kapcsolódó önerő forrásának biztosítására” vonatkozó határozati javaslatot.
Az állásfoglalásról a bizottság az alábbiak szerint szavazott:
|
Név |
Szavazat |
|
Gasparik Gábor |
Nem |
|
Csépán István |
Igen |
|
Csornainé Romhányi Judit |
Igen |
|
Farkas Gáborné Szalai Timea |
Igen |
|
Lengyel Péter |
Távol |
|
Sándor Zoltán |
Igen |
|
Simó Károly |
Nem |
|
Szabó-Nagy László |
Igen |
|
Való Viktor |
Igen |
|
dr. Fabricius-Ferke György |
Távol |
|
dr. László Pál |
Igen |
|
Győri László |
Igen |
|
Horváth Bence |
Igen |
|
Józsa Csaba |
Nem |
|
Lovász-Bende Rita |
Igen |
|
Szentes Gyula |
Igen |
|
Ujhelyi Gyula |
Igen |
- NAPIRENDI PONT
Tárgy: A Polgármesteri Hivatal, valamint az önkormányzat irányítása alá tartozó költségvetési intézmények 2025. évi belső ellenőrzési terveinek jóváhagyása
Gazsi Tóth Zita Belsőellenőrzési Osztályvezető: Ismerteti az előterjesztés tartalmát.
Gasparik Gábor elnök: Mivel kérdés, észrevétel, hozzászólás nem érkezett, felteszi szavazásra a határozati javaslat elfogadását.
Az előterjesztett és szavazásra feltett határozati javaslat:
„Érd Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése a helyi önkormányzati költségvetési szervek 2025. évi belső ellenőrzési tervét – a határozat melléklete szerint – jóváhagyja.
A határozat mellékletei:
- Érd Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala 2025. évi belső ellenőrzési terve
- Dr. Romics László Egészségügyi Intézmény 2025. évi belső ellenőrzési terve
- Érdi Városgazda 2025. évi belső ellenőrzési terve
- Intézményi Gondnokság 2025. évi belső ellenőrzési terve
Határidő: 2024. december 31.
Felelős: dr. Feik Csaba jegyző„
A határozat mellékletei annak pdf. formátuma miatt a jegyzőkönyv mellékletét képezi.
A Pénzügyi Bizottság 15 jelenlévő tagja, 15 igen szavazattal, nem szavazat és tartózkodás nélkül „A Polgármesteri Hivatal, valamint az önkormányzat irányítása alá tartozó költségvetési intézmények 2025. évi belső ellenőrzési terveinek jóváhagyása” a következő állásfoglalást hozta:
Érd Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének
Pénzügyi Bizottsága
72/2024. (XII.09.) állásfoglalása
A Polgármesteri Hivatal, valamint az önkormányzat irányítása alá tartozó költségvetési intézmények 2025. évi belső ellenőrzési terveinek jóváhagyásáról
Érd Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének Pénzügyi Bizottsága elfogadásra javasolja „A Polgármesteri Hivatal, valamint az önkormányzat irányítása alá tartozó költségvetési intézmények 2025. évi belső ellenőrzési terveinek jóváhagyására” vonatkozó határozati javaslatot.
Az állásfoglalásról a bizottság az alábbiak szerint szavazott:
|
Név |
Szavazat |
|
Gasparik Gábor |
Igen |
|
Csépán István |
Igen |
|
Csornainé Romhányi Judit |
Igen |
|
Farkas Gáborné Szalai Timea |
Igen |
|
Lengyel Péter |
Távol |
|
Sándor Zoltán |
Igen |
|
Simó Károly |
Igen |
|
Szabó-Nagy László |
Igen |
|
Való Viktor |
Igen |
|
dr. Fabricius-Ferke György |
Távol |
|
dr. László Pál |
Igen |
|
Győri László |
Igen |
|
Horváth Bence |
Igen |
|
Józsa Csaba |
Igen |
|
Lovász-Bende Rita |
Igen |
|
Szentes Gyula |
Igen |
|
Ujhelyi Gyula |
Igen |
- NAPIRENDI PONT
Tárgy: Érd Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése 2025. évi munkatervének elfogadása
Gasparik Gábor elnök: Ismerteti az előterjesztést. Mivel kérdés, észrevétel, hozzászólás nem érkezett, felteszi szavazásra a határozati javaslat elfogadását.
Az előterjesztett és szavazásra feltett határozati javaslat:
„Érd Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése – az Érd Megyei Jogú Város Közgyűlése és szervei Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 31/2014. (XI.26.) önkormányzati rendelet 25. § (1) bekezdése alapján – a 2025. évre vonatkozó munkatervét a határozat mellékletében foglaltak szerint elfogadja.
Határidő: azonnal
Felelős: dr. Csőzik László polgármester„
A határozat melléklete annak terjedelme miatt a jegyzőkönyv mellékletét képezi.
A Pénzügyi Bizottság 15 jelenlévő tagja, 15 igen szavazattal, nem szavazat és tartózkodás nélkül „Érd Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése 2025. évi munkatervének elfogadása” a következő állásfoglalást hozta:
Érd Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének
Pénzügyi Bizottsága
73/2024. (XII.09.) állásfoglalása
Érd Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése 2025. évi munkatervének elfogadása
Érd Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének Pénzügyi Bizottsága elfogadásra javasolja „Érd Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése 2025. évi munkatervének elfogadása” vonatkozó határozati javaslatot.
Az állásfoglalásról a bizottság az alábbiak szerint szavazott:
|
Név |
Szavazat |
|
Gasparik Gábor |
Igen |
|
Csépán István |
Igen |
|
Csornainé Romhányi Judit |
Igen |
|
Farkas Gáborné Szalai Timea |
Igen |
|
Lengyel Péter |
Távol |
|
Sándor Zoltán |
Igen |
|
Simó Károly |
Igen |
|
Szabó-Nagy László |
Igen |
|
Való Viktor |
Igen |
|
dr. Fabricius-Ferke György |
Távol |
|
dr. László Pál |
Igen |
|
Győri László |
Igen |
|
Horváth Bence |
Igen |
|
Józsa Csaba |
Igen |
|
Lovász-Bende Rita |
Igen |
|
Szentes Gyula |
Igen |
|
Ujhelyi Gyula |
Igen |
- NAPIRENDI PONT
Tárgy: Egyebek
Gasparik Gábor elnök: Mivel kérdés, észrevétel, hozzászólás nem érkezett, megköszöni a részvételt, bezárja a Pénzügyi Bizottság nyilvános ülését.
A Pénzügyi Bizottság nyilvános ülése 16:05 órakor ért véget.
K.m.f.
|
Csépán István jegyzőkönyv-hitelesítő |
Gasparik Gábor elnök |