J E GY Z Ő K Ö NY V

 

Készült:          Érd Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése Pénzügyi Bizottságának

  1. október 29-ei 15:00 órakor, a Polgárok Háza - Érd, Alsó utca 1-3. I. emelet 117. tárgyalójában – tartott nyilvános üléséről

 

 

Jelen vannak: a Pénzügyi Bizottság tagjai: Gasparik Gábor, Csépán István, Csornainé Romhányi Judit, Farkas Gáborné Szalai Timea, Lengyel Péter, Sándor Zoltán, Simó Károly, Való Viktor, dr. Fabricius-Ferke György, Győri László, Horváth Bence, Józsa Csaba, Lovász-Bende Rita, Szentes Gyula, Ujhelyi Gyula

 

Ferencz Judit Közgazdasági Főosztályvezető, dr. Feik Csaba jegyző, Mayer Péter Humán-szolgáltatási Főosztályvezető, Bíró László Intézményi Gondnokságvezető

 

A jelenléti ív a jegyzőkönyv mellékletét képezi.

 

 

Gasparik Gábor elnök: Köszönti a bizottság tagjait, megnyitja a bizottság nyilvános ülését. Felkéri a bizottság tagjait, hogy néhány szóval mutatkozzanak be.

 

A Pénzügyi Bizottság tagjai bemutatkoztak az ülésen.

 

Gasparik Gábor elnök: Megállapítja, hogy a megválasztott 17 tagból 15 tag jelen van, így a bizottság ülése határozatképes. Felkéri jegyzőkönyv-hitelesítőnek Horváth Bence bizottsági tagot.

 

Horváth Bence bizottsági tag a felkérést elfogadta.

 

NAPIRENDI JAVASLAT:   

 

  1. Az Érd Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének a csatorna közműcsatlakozási támogatásról szóló 9/2024. (V.08.) önkormányzati rendelete módosításáról
  2. A városban működő nemzetiségi önkormányzatokkal hatósági szerződések megkötése
  3. A 2024. évi nyári napközis tábor lebonyolításáról szóló beszámoló elfogadása
  4. Egyebek

 

 

Gasparik Gábor elnök: Javasolja előre venni a nyári napközis tábor beszámolójára vonatkozó napirendet. Mivel kérdés, észrevétel, hozzászólás nem érkezett, felteszi szavazásra a módosított napirendet.

Érd Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése Pénzügyi Bizottságának jelenlévő 17 tagja 15 igen szavazattal, nem szavazat és tartózkodás nélkül az alábbi határozatot hozta:

 

 

Érd Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének

Pénzügyi Bizottsága

 

21/2024. (X.29.) határozata

 

a Pénzügyi Bizottság 2024. október 29-ei nyilvános ülésének napirendjéről

 

Érd Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése Pénzügyi Bizottsága a 2024. október 29-ei nyilvános ülésének napirendjét az alábbiak szerint fogadja el:

 

  1. A 2024. évi nyári napközis tábor lebonyolításáról szóló beszámoló elfogadása
  2. Az Érd Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének a csatorna közműcsatlakozási támogatásról szóló 9/2024. (V.08.) önkormányzati rendelete módosításáról
  3. A városban működő nemzetiségi önkormányzatokkal hatósági szerződések megkötése
  4. Egyebek

 

Határidő: azonnal

Felelős: Gasparik Gábor elnök

 

 

Érd Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének Pénzügyi Bizottsága a napirendről az alábbiak szerint szavazott:

 

Név

Szavazat

Gasparik Gábor

Igen

Csépán István

Igen

Csornainé Romhányi Judit

Igen

Farkas Gáborné Szalai Timea

Igen

Lengyel Péter

Igen

Sándor Zoltán

Igen

Simó Károly

Igen

Szabó-Nagy László

Távol

Való Viktor

Igen

dr. Fabricius-Ferke György

Igen

dr. László Pál

Távol

Győri László

Igen

Horváth Bence

Igen

Józsa Csaba

Igen

Lovász-Bende Rita

Igen

Szentes Gyula

Igen

Ujhelyi Gyula

Igen

 

1. NAPIRENDI PONT

 

Tárgy: A 2024. évi nyári napközis tábor lebonyolításáról szóló beszámoló elfogadása

 

Bíró László Intézményi Gondnokság vezetője: Ismerteti az előterjesztést, a 2024. évi nyári napközis tábor megrendezésével az Intézményi Gondnokság és a Szociális Gondozó Központ került megbízásra, a 6 hetes napközis tábor a Bolyai János Általános Iskola Alsó utca 8. szám alatti telephelyén zajlott.

 

Gasparik Gábor elnök: Mivel kérdés, észrevétel, hozzászólás nem érkezett, felteszi szavazásra a határozati javaslat elfogadását.

 

Az előterjesztett és szavazásra feltett határozati javaslat:

Érd Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése elfogadja a Szociális Gondozó Központ Érd szakmai, valamint az Intézményi Gondnokság pénzügyi beszámolóját a 2024. évi nyári napközis tábor lebonyolításáról.

Határidő:        azonnal

Felelős:           dr. Csőzik László polgármester”

 

A Pénzügyi Bizottság 17 jelenlévő tagja, 15 igen szavazattal, nem szavazat és tartózkodás nélkül a 2024. évi nyári napközis tábor lebonyolításáról szóló beszámoló elfogadásáróla következő állásfoglalást hozta:

 

Érd Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének

Pénzügyi Bizottsága

 

60/2024. (X.29.) állásfoglalása

 

A 2024. évi nyári napközis tábor lebonyolításáról szóló beszámoló elfogadása

 

Érd Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének Pénzügyi Bizottsága elfogadásra javasolja „a 2024. évi nyári napközis tábor lebonyolításáról szóló beszámoló elfogadására” vonatkozó határozati javaslatot.

 

Az állásfoglalásról a bizottság az alábbiak szerint szavazott:

 

Név

Szavazat

Gasparik Gábor

Igen

Csépán István

Igen

Csornainé Romhányi Judit

Igen

Farkas Gáborné Szalai Timea

Igen

Lengyel Péter

Igen

Sándor Zoltán

Igen

Simó Károly

Igen

Szabó-Nagy László

Távol

Való Viktor

Igen

dr. Fabricius-Ferke György

Igen

dr. László Pál

Távol

Győri László

Igen

Horváth Bence

Igen

Józsa Csaba

Igen

Lovász-Bende Rita

Igen

Szentes Gyula

Igen

Ujhelyi Gyula

Igen

 

 

2. NAPIRENDI PONT

 

Tárgy: Az Érd Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének a csatorna közműcsatlakozási támogatásról szóló 9/2024. (V.08.) önkormányzati rendelete módosításáról

 

 

Gasparik Gábor elnök: Elmondja, hogy alapvetően nem ért egyet a csatorna rendelettel és annak módosításával, véleménye szerint a jelen módosítás tovább szűkíti a hatásköröket.

 

Mayer Péter Humán-szolgáltatási Főosztály vezető: A rendelet-módosításnak egyik lényeges eleme a jogosultsági feltételek körében van. Az eredeti rendeletnek az volt a szándéka, hogy azt a tulajdonosi kört érintse a visszatérítés, aki annak idején befizette a díjat. Felmerültek olyan konkrét esetek, melyben olyan személyek is jogosulttá váltak, akik esetleg csak az elmúlt években vásárolták az ingatlanukat és a szabályozás leírt változatából adódóan esetleg támogatásra jogosulttá válhattak, ennek pontosítása történik most meg. A tulajdonosra, a tulajdonos közeli hozzátartozójára, illetve a tulajdonos élettársára korlátozódik a jogosultság. A másik módosítás, hogy a támogatási kérelmeket tárgyév április 1. és október 31. közötti időszakban lehessen beadni, kivéve a 2024. évet. A mai napig benyújtott kérelmek száma 3137 darab, ebből a megállapított támogatások száma 2280 eset, 704 elutasítás történt, folyamatban 153 ügy van, 2016 támogatás folyósítása pedig már megtörtént.

 

Csépán István képviselő: Kérdése, hogy az igényléseket minden évben újra meg kell tenni, nem válik automatikussá?

 

Mayer Péter Humán-szolgáltatási Főosztály vezető: Így van, évente kérelmet kell benyújtani.

 

Lengyel Péter elnökhelyettes: Véleménye szerint nem szűkült a jogosultak köre a módosítással, az eddig felmerülő problémákat pontosítja, ezért támogatásra javasolja.

 

Ujhelyi Gyula bizottsági tag: Korábbi bizottsági ülésen, amikor tárgyalták a rendeletet, felmerültek ezzel kapcsolatos kérdések, hogy mi történik tulajdonosváltás, elhalálozás esetén. A jelenlegi módosítás pont ezeket a kérdéseket teszi egyértelművé, támogatni fogja az elfogadását.

 

Gasparik Gábor elnök: Mivel több kérdés, észrevétel, hozzászólás nem érkezett, felteszi szavazásra a rendelet-módosítási javaslat elfogadását.

 

Az előterjesztett és szavazásra feltett határozati javaslat:

„Érd Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény 1. § (2) bekezdésében, 10. § (1) bekezdésében, 25. § (3) bekezdés b) pontjában, 26. §-ában, 32. § (3) bekezdésében, valamint 132. § (4) bekezdés g) pontjában kapott felhatalmazás alapján, az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdés a) pontjában és a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 13. § (1) bekezdés 8a. pontjában meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:

  1. §

A csatorna közműcsatlakozási támogatásról szóló 9/2024. (V.8.) önkormányzati rendelet 1. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:

„1. §

A rendelet célja, hogy helyben szabályozza a házi szennyvízhálózat kiépítésével összefüggésben az Érd és Térsége Szennyvízelvezetési Program megvalósítása során az érdi szennyvízelvezető hálózatra történő közműcsatlakozással érintett érdekeltségi egységre tekintettel megfizetett, a vízgazdálkodási társulatokról szóló 160/1995. (XII.26.) Korm. rendelet 13. §-a szerint meghatározott érdekeltségi hozzájárulások alapján számított csatorna közműcsatlakozási támogatás (a továbbiakban: csatornatámogatás) megállapításának, kifizetésének, folyósításának, valamint ellenőrzésének szabályait.”

 

 

  1. §

A csatorna közműcsatlakozási támogatásról szóló 9/2024. (V.8.) önkormányzati rendelet 5. § (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(1) Csatornatámogatásra jogosult az a)-b) pontokban meghatározott személy a c)-d) pontok szerinti feltételekkel:

  1. a) az érdekeltségi egység tulajdonosa, vagy a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény 8:1. § (1) bekezdés 1. pontja szerinti közeli hozzátartozója, vagy élettársa, feltéve, hogy az érdekeltségi hozzájárulást az érdekeltségi egység ezen tulajdonosa, közeli hozzátartozója vagy élettársa fizette meg, valamint
  2. b) az érdekeltségi hozzájárulást fizető korábbi tulajdonos halála esetén vele a halál időpontjában életközösségben élő házastársa vagy élettársa, (a továbbiakban együtt: jogosult) feltéve, hogy a jogosult lakóhelye vagy tartózkodási helye az érdekeltségi egységben van, és
  3. c) nyugdíjban, ellátásban, járadékban vagy egyéb járandóságban részesül, vagy

d)a háztartásában az egy főre jutó havi nettó jövedelem nem haladja meg a pénzbeli és természetbeni szociális ellátások igénylésének és megállapításának, valamint folyósításának részletes szabályairól szóló 63/2006. (III.27.) Korm. rendelet 7. § (1) bekezdésében meghatározott szociális vetítési alap húszszorosát.”

  1. §

(1) A csatorna közműcsatlakozási támogatásról szóló 9/2024. (V.8.) önkormányzati rendelet 7. § (3) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(3) A csatornatámogatás iránti kérelem tárgyév április 1-jétől október 31-ig nyújtható be. A kérelem benyújtására – az E-önkormányzat portálon, az e-onkormanyzat.erd.hu weboldalon – elektronikus úton is lehetőség van. Papír alapon az ellátásra irányuló, polgármesternek címzett kérelmet Érd Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalánál az e célra rendszeresített formanyomtatványon kell benyújtani.”

(2) A csatorna közműcsatlakozási támogatásról szóló 9/2024. (V. 8.) önkormányzati rendelet 7. § (6) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(6) Érd Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala a csatornatámogatás iránti kérelem beérkezését követően a (4) bekezdésben meghatározott igazolás kiadása iránt a digitális államról és a digitális szolgáltatások nyújtásának egyes szabályairól szóló 2023. évi CIII. törvény (Dáptv.) szerinti elektronikus ügyintézést biztosító információs rendszer útján haladéktalanul nyilatkozattételi felhívást intéz a Társulathoz, amelyben feltünteti a kérelmező által megadott személyes adatokat.”

(3) A csatorna közműcsatlakozási támogatásról szóló 9/2024. (V. 8.) önkormányzati rendelet 7. § (8) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(8) A Társulat a (6) bekezdés szerint részére megküldött adatok és a Társulat által vezetett, a tagjairól, az érdekeltségi egységekről, a tagjai által befizetett érdekeltségi hozzájárulások összegéről, valamint az egyes tagjai részére az elszámolás során történt kifizetésekről szóló adatokat tartalmazó nyilvántartása alapján a nyilatkozattételi felhívás átvételétől számított kettő munkanapon belül teljesíti a nyilatkozattételi felhívásban foglaltakat. A Társulat nyilatkozata (igazolása) tartalmazza az ügyfél által a Társulat tagjaként megjelölt személy társulati tagságára, az érdekeltségi egység azonosítására, az érintett érdekeltségi egység vonatkozásában a Társulat tagjaként megjelölt személy által befizetett és nyilvántartott érdekeltségi hozzájárulás összegére, valamint az ügyfél által a Társulat tagjaként megjelölt személy részére az elszámolás során történt kifizetés összegére vonatkozó adatokat. A Társulat az igazolást a Dáptv. szerinti elektronikus ügyintézést biztosító információs rendszer útján, az Érd Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala által e célra rendszeresített elektronikus űrlap felhasználásával köteles kiállítani és megküldeni.”

  1. §

A csatorna közműcsatlakozási támogatásról szóló 9/2024. (V. 8.) önkormányzati rendelet a következő 10. és 11. §-szal egészül ki:

„10. §

A 2024. évben – a 7. § (3) bekezdésétől eltérően – csatornatámogatás iránti kérelem 2024. november 15. napjáig nyújtható be.

  1. §

E rendeletnek a csatorna közműcsatlakozási támogatásról szóló 9/2024. (V.8.) önkormányzati rendelet módosításáról szóló .../2024. (XI.4.) önkormányzati rendelettel megállapított rendelkezéseit a rendelet hatálybalépését megelőzően benyújtott, de még el nem bírált támogatási kérelmek esetében is alkalmazni kell.”

  1. §

Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba.”

 

 

A Pénzügyi Bizottság 17 jelenlévő tagja, 12 igen szavazattal, 3 nem szavazattal, tartózkodás nélkül az Érd Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének a csatorna közműcsatlakozási támogatásról szóló 9/2024. (V.08.) önkormányzati rendelet módosításáróla következő állásfoglalást hozta:

 

 

Érd Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének

Pénzügyi Bizottsága

 

61/2024. (X.29.) állásfoglalása

 

Az Érd Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének a csatorna közműcsatlakozási támogatásról szóló 9/2024. (V.08.) önkormányzati rendelete módosításáról

 

Érd Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének Pénzügyi Bizottsága elfogadásra javasolja „az Érd Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének a csatorna közműcsatlakozási támogatásról szóló 9/2024. (V.08.) önkormányzati rendeletének módosítására” vonatkozó javaslatot.

 

 

Az állásfoglalásról a bizottság az alábbiak szerint szavazott:

 

Név

Szavazat

Gasparik Gábor

Igen

Csépán István

Igen

Csornainé Romhányi Judit

Igen

Farkas Gáborné Szalai Timea

Igen

Lengyel Péter

Igen

Sándor Zoltán

Igen

Simó Károly

Igen

Szabó-Nagy László

Távol

Való Viktor

Igen

dr. Fabricius-Ferke György

Igen

dr. László Pál

Távol

Győri László

Igen

Horváth Bence

Igen

Józsa Csaba

Igen

Lovász-Bende Rita

Igen

Szentes Gyula

Igen

Ujhelyi Gyula

Igen

 

 

  1. NAPIRENDI PONT

 

Tárgy: A városban működő nemzetiségi önkormányzatokkal közigazgatási szerződések megkötése

 

Ferenc Judit Közgazdasági Irodavezető: Elmondja, hogy a városban 2024. október 8-án lezajlott a nemzetiségek alakuló ülése, így 9 nemzetiségi önkormányzat alakult meg. A Román Nemzetiségi Önkormányzat alakuló ülését többszöri összehívás ellenére sem sikerült megtartani, mert nem jelentek meg. A 9 nemzetiségi önkormányzattal kapcsolatban a nemzetiségi törvény számos feladatot ír elő a Polgármesteri Hivatal számára, mely az előterjesztésben ismertetésre került. Ez a hivatalra jelentős többletfeladatot ró. Ismerteti a Nemzetiség Önkormányzatok gazdálkodását, a feladatalapú és működési támogatások felhasználását és elszámolását. Ahhoz, hogy a feladatok zökkenőmentesen és mindenki számára szabályozott módon tudjanak megvalósulni és határidőben teljesüljenek, szükséges a mellékelt közigazgatási megállapodás megkötése, mely a feladatok részletes szabályozását tartalmazza.

 

Gasparik Gábor elnök: Felsorolja az érdi nemzetiségi önkormányzatokat, felolvassa a határozati javaslatot. Amennyiben a bizottsági egyetért, felteszem szavazásra, hogy a városban működő 9 nemzetiségi önkormányzattal a közigazgatási szerződések megkötésére vonatkozó határozati javaslatról egy döntés keretében határozzunk.

 

 

Érd Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése Pénzügyi Bizottságának jelenlévő 17 tagja 15 igen szavazattal, nem szavazat és tartózkodás nélkül az alábbi határozatot hozta:

 

Érd Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének

Pénzügyi Bizottsága

 

22/2024. (X.29.) határozata

 

a nemzetiségi önkormányzattal a közigazgatási szerződések megkötéséhez

kapcsolódó döntés meghozataláról

 

Érd Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének Pénzügyi Bizottsága elfogadta, hogy a városban működő kilenc nemzetiségi önkormányzattal a közigazgatási szerződések megkötésére vonatkozó határozati javaslatokról egy döntéssel határoz.

 

Határidő: azonnal

Felelős: Gasparik Gábor elnök

 

Az állásfoglalásról a bizottság az alábbiak szerint szavazott:

 

Név

Szavazat

Gasparik Gábor

Igen

Csépán István

Igen

Csornainé Romhányi Judit

Igen

Farkas Gáborné Szalai Timea

Igen

Lengyel Péter

Igen

Sándor Zoltán

Igen

Simó Károly

Igen

Szabó-Nagy László

Távol

Való Viktor

Igen

dr. Fabricius-Ferke György

Igen

dr. László Pál

Távol

Győri László

Igen

Horváth Bence

Igen

Józsa Csaba

Igen

Lovász-Bende Rita

Igen

Szentes Gyula

Igen

Ujhelyi Gyula

Igen

 

 

Gasparik Gábor elnök: Mivel kérdés, észrevétel, hozzászólás nem érkezett, felteszi szavazásra az I- IX. határozati javaslatot szavazásra.

 

Az előterjesztett és szavazásra feltett határozati javaslat:

„HATÁROZATI JAVASLAT I.

1.Érd Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése a nemzetiségek jogairól szóló 2011. évi CLXXIX. törvény 80. § (2) bekezdése alapján a határozat melléklete szerinti tartalommal közigazgatási szerződést köt az Érdi Görög Nemzetiségi Önkormányzattal.

  1. A Közgyűlés felhatalmazza a polgármestert a közigazgatási szerződés aláírására.

Határidő:        azonnal

Felelős:                       dr. Csőzik László polgármester

 

HATÁROZATI JAVASLAT II.

  1. Érd Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése a nemzetiségek jogairól szóló 2011. évi CLXXIX. törvény 80. § (2) bekezdése alapján a határozat melléklete szerinti tartalommal közigazgatási szerződést köt az Érdi Horvát Önkormányzattal.
  2. A Közgyűlés felhatalmazza a polgármestert a közigazgatási szerződés aláírására.

Határidő:        azonnal

Felelős:                       dr. Csőzik László polgármester

HATÁROZATI JAVASLAT III.

  1. Érd Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése a nemzetiségek jogairól szóló 2011. évi CLXXIX. törvény 80. § (2) bekezdése alapján a határozat melléklete szerinti tartalommal közigazgatási szerződést köt az Érdi Lengyel Nemzetiségi Önkormányzattal.
  2. A Közgyűlés felhatalmazza a polgármestert a közigazgatási szerződés aláírására.

Határidő:        azonnal

Felelős:                       dr. Csőzik László polgármester

HATÁROZATI JAVASLAT IV.

  1. Érd Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése a nemzetiségek jogairól szóló 2011. évi CLXXIX. törvény 80. § (2) bekezdése alapján a határozat melléklete szerinti tartalommal közigazgatási szerződést köt az Érd Város Német Nemzetiségi Önkormányzattal.
  2. A Közgyűlés felhatalmazza a polgármestert a közigazgatási szerződés aláírására.

Határidő:        azonnal

Felelős:                       dr. Csőzik László polgármester

HATÁROZATI JAVASLAT V.

  1. Érd Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése a nemzetiségek jogairól szóló 2011. évi CLXXIX. törvény 80. § (2) bekezdése alapján a határozat melléklete szerinti tartalommal közigazgatási szerződést köt az Érdi Örmény Nemzetiségi Önkormányzattal.
  2. A Közgyűlés felhatalmazza a polgármestert a közigazgatási szerződés aláírására.

Határidő:        azonnal

Felelős:                       dr. Csőzik László polgármester

HATÁROZATI JAVASLAT VI.

  1. Érd Megyei Jogú Város Közgyűlése a nemzetiségek jogairól szóló 2011. évi CLXXIX. törvény 80. § (2) bekezdése alapján a határozat melléklete szerinti tartalommal közigazgatási szerződést köt az Érd Roma Nemzetiségi Önkormányzattal.
  2. A Közgyűlés felhatalmazza a polgármestert a közigazgatási szerződés aláírására.

Határidő:        azonnal

Felelős:           dr. Csőzik László polgármester

HATÁROZATI JAVASLAT VII.

  1. Érd Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése a nemzetiségek jogairól szóló 2011. évi CLXXIX. törvény 80. § (2) bekezdése alapján a határozat melléklete szerinti tartalommal közigazgatási szerződést köt az Érdi Ruszin Nemzetiségi Önkormányzattal.
  2. A Közgyűlés felhatalmazza a polgármestert a közigazgatási szerződés aláírására.

Határidő:        azonnal

Felelős:           dr. Csőzik László polgármester

HATÁROZATI JAVASLAT VIII.

  1. Érd Megyei Jogú Város Közgyűlése a nemzetiségek jogairól szóló 2011. évi CLXXIX. törvény 80. § (2) bekezdése alapján a határozat melléklete szerinti tartalommal közigazgatási szerződést köt az Érdi Szerb Nemzetiségi Önkormányzattal.
  2. A Közgyűlés felhatalmazza a polgármestert a közigazgatási szerződés aláírására.

Határidő:        azonnal

Felelős:                       dr. Csőzik László polgármester

HATÁROZATI JAVASLAT IX.

  1. Érd Megyei Jogú Város Közgyűlése a nemzetiségek jogairól szóló 2011. évi CLXXIX. törvény 80. § (2) bekezdése alapján a határozat melléklete szerinti tartalommal közigazgatási szerződést köt az Érdi Ukrán Nemzetiségi Önkormányzattal.
  2. A Közgyűlés felhatalmazza a polgármestert a közigazgatási szerződés aláírására.

Határidő:        azonnal

Felelős:           dr. Csőzik László polgármester”

 

 

A Pénzügyi Bizottság 17 jelenlévő tagja, 15 igen szavazattal, nem szavazat és tartózkodás nélkül a városban működő nemzetiségi önkormányzatokkal hatósági szerződések megkötésérőla következő állásfoglalást hozta:

 

Érd Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének

Pénzügyi Bizottsága

 

62/2024. (X.29.) állásfoglalása

 

A városban működő nemzetiségi önkormányzatokkal közigazgatási szerződések megkötése

 

Érd Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének Pénzügyi Bizottsága elfogadásra javasolja „a városban működő nemzetiségi önkormányzatokkal közigazgatási szerződések megkötésére” vonatkozó határozati javaslatokat.

 

Az állásfoglalásról a bizottság az alábbiak szerint szavazott:

 

Név

Szavazat

Gasparik Gábor

Igen

Csépán István

Igen

Csornainé Romhányi Judit

Igen

Farkas Gáborné Szalai Timea

Igen

Lengyel Péter

Igen

Sándor Zoltán

Igen

Simó Károly

Igen

Szabó-Nagy László

Távol

Való Viktor

Igen

dr. Fabricius-Ferke György

Igen

dr. László Pál

Távol

Győri László

Igen

Horváth Bence

Igen

Józsa Csaba

Igen

Lovász-Bende Rita

Igen

Szentes Gyula

Igen

Ujhelyi Gyula

Igen

 

 

  1. NAPIRENDI PONT

 

Tárgy: Egyebek

 

Gasparik Gábor elnök: A hivatal kérésére, kérem a bizottság tagjait, hogy amennyiben nem tudnak részt venni a bizottság ülésén a meghívón is szereplő tavollet@erd.hu címen jelezni szíveskedjen.

 

Simó Károly képviselő: Képviselőként megkapták a felkérést, hogy a Közgyűlés 2025. évi munkatervére tegyenek javaslatot. Javasolja, hogy a következő Pénzügyi Bizottság ülésére tegyenek javaslatot, hogy a Pénzügyi Bizottság részére milyen témákat javasolnának tárgyalni, ami a Közgyűlés napirendjétől eltér.

 

Ferencz Judit Közgazdasági Főosztályvezető: Kérem, amennyiben van a bizottságnak olyan tagja, aki még nem hozta meg a számfejtéshez szükséges adatlapot, pótolja.

 

Gasparik Gábor elnök: Mivel több kérdés, észrevétel, hozzászólás nem érkezett, megköszönöm a részvételt, bezárom a Pénzügyi Bizottság nyilvános ülését.

 

 

A Pénzügyi Bizottság nyilvános ülése 15:35 órakor ért véget.

 

K.m.f.

 

 

 

 

 

Horváth Bence

jegyzőkönyv-hitelesítő

 

Gasparik Gábor

elnök