JEGYZŐKÖNYV
Készült: Érd Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének Közbiztonsági és Sport Bizottsága 2025. január 27-én a Polgárok Háza 117. számú termében – Érd, Alsó u. 3. – 16:00 órától tartott nyilvános üléséről
A megválasztott 17 bizottsági tagból 17 fő van jelen Lengyel Péter, Lovász Attila, Csengeri Attila, Farkas Gáborné Szalai Timea, Csépán István, Gyekiczki Márton, Révész Gabriella, Való Viktor, Bada Zoltán, ifj. Antunovits Antal, Antunovits Antal, Bresztyenszky László, Czvanczig László, Gombai László, Hegyesi Edina, Hrács Józsefné és Marlyin Mónika bizottsági tagok
A Polgármesteri Hivatal részéről jelen vannak:
Feik Csaba jegyző
Fazekas-Verba Szabolcs Humán-szolgáltatási Főosztály munkatársa
Meghívottak:
NAPIREND ELŐTT:
Lengyel Péter elnök: Köszönti a bizottság tagjait, megállapítja, hogy a bizottság megválasztott 17 tagjából 17 fő van jelen, így a bizottsági ülés határozatképes. Az önkormányzati törvénynek megfelelően felkéri Lovász Attila elnökhelyettest a jegyzőkönyv hitelesítésére.
Lovász Attila elnökhelyettes a felkérést elfogadja.
NAPIRENDI JAVASLAT:
- A szilveszteri tűzijátékok használatával összefüggő helyi kiegészítő rendelkezésekről szóló önkormányzati rendelet megalkotásáról
- A közösségi együttélés alapvető szabályairól, valamint ezek megszegésének jogkövetkezményeiről szóló 34/2013. (XI.7.) Önkormányzati rendelet módosítása a pirotechnikai eszközök használatának tiltása tekintetében
- Rendőrségi körzeti megbízott kinevezésének véleményezése
- Egyebek
Lovász Attila elnökhelyettes: Szavazásra teszi fel a napirendi javaslatot.
Érd Megyei Jogú Város Közgyűlésének Közbiztonsági és Sport Bizottsága jelen lévő 17 tagja 17 igen szavazattal, nem szavazat és tartózkodás nélkül az alábbi napirendet fogadta el:
Érd Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének Sport Bizottsága
1/2025. (I. 27.)
határozata
Érd Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének Közbiztonsági és Sport Bizottsága 2025. január 27-ei nyilvános ülés napirendjéről
Érd Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének Közbiztonsági és Sport Bizottsága 2025. január 27-ei nyilvános ülés napirendjét az alábbiak szerint fogadta el:
- A szilveszteri tűzijátékok használatával összefüggő helyi kiegészítő rendelkezésekről szóló önkormányzati rendelet megalkotásáról
- A közösségi együttélés alapvető szabályairól, valamint ezek megszegésének jogkövetkezményeiről szóló 34/2013. (XI.7.) Önkormányzati rendelet módosítása a pirotechnikai eszközök használatának tiltása tekintetében
- Rendőrségi körzeti megbízott kinevezésének véleményezése
- Egyebek
Határidő: azonnal
Felelős: Lengyel Péter elnök
Érd Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének Közbiztonsági és Sport Bizottsága a napirendről az alábbiak szerint szavazott:
|
NÉV |
Szavazat |
|
Lengyel Péter |
Igen |
|
Lovász Attila |
Igen |
|
Csengeri Attila |
Igen |
|
Farkas Gáborné Szalai Timea |
Igen |
|
Csépán István |
Igen |
|
Gyekiczki Márton |
Igen |
|
Révész Gabriella |
Igen |
|
Való Viktor |
Igen |
|
Bada Zoltán |
Igen |
|
ifj. Antunovits Antal |
Igen |
|
Antunovits Antal |
Igen |
|
Bresztyenszky László |
Igen |
|
Czvanczig László |
Igen |
|
Gombai László |
Igen |
|
Hegyesi Edina |
Igen |
|
Hrács Józsefné |
Igen |
|
Marlyin Mónika |
Igen |
- NAPIRENDI PONT
Tárgy: A szilveszteri tűzijátékok használatával összefüggő helyi kiegészítő rendelkezésekről szóló önkormányzati rendelet megalkotásáról
Lengyel Péter elnök: Ismerteti az előterjesztést, és felteszi a kérdést, hogy az előterjesztéssel kapcsolatos kérdése, észrevétele van-e a jelenlévőknek.
Való Viktor bizottsági tag: Hogyan fog zajlani a rendeletben foglaltak ellenőrzése és betartatása?
Lengyel Péter elnök: Elmondja, hogy a végrehajtási rendelet kidolgozása folyamatban van.
Dr. Feik Csaba jegyző: Elmondja, hogy önkormányzati rendeletben csak úgy lehet szabályozni bármit, hogy azt az önkormányzat szerve hajtja végre. Az önkormányzat nem adhat ki végrehajtási utasításokat más szerveknek, csupán felkérheti őket a rendeletben foglaltak betartatásával, ellenőrzésével összefüggésben az együttműködésre.
Való Viktor bizottsági tag: Hogyan zajlik konkrétan egy ilyen ellenőrzés?
Lovász Attila elnökhelyettes: Elmondja, hogy az előterjesztés tartalmára tekintettel abból megállapítható, hogy a Polgármester egy társadalmi egyeztetés céljából terjesztette elő a rendelet tervezetet.
Bada Zoltán bizottsági tag: A helyi rendelet és az országos rendelet a jogharmonizációja vizsgálata megtörtént-e?
Dr. Feik Csaba jegyző: A vonatkozó kormányrendelet meghatározza meg a pirotechnikai eszközök használatát és a forgalmazásuk rendjét. A jogszabályi előírás, a bírósági joggyakorlat és jogértelmezés szerint ezért ehhez képest csak kiegészítő szabályokat alkothat az önkormányzat.
Lengyel Péter elnök: A rendelettervezet kiegészítő rendelkezésnek minősül–e? Elmondja, hogy több település is hozott hasonló rendeletet, de mivel ez az évnek egy meghatározott időpontjára esik, a Kormányhivatalnak nem volt lehetősége a jogértelmezés szerinti állásfoglalásáról dönteni.
Dr. Feik Csaba jegyző: Elmondja, hogy valóban több önkormányzat is döntött a pirotechnikai eszközök használatáról, melyek között volt olyan rendelet, amely a szilveszteri ünnep időszakában volt csak hatályos. Csak kiegészítő szabályokat hozhat tehát az önkormányzat, ahogy azt említette.
Bada Zoltán bizottsági tag: Elmondja, hogy ő milyen gyakorlatot követ a szilveszteri ünnepek és a kutyája nyugalmának megőrzésével összefüggésben. Kérdést tesz fel a felelős állattartással kapcsolatban. Az év egyetlen napján használ a civil lakosság pirotechnikai eszközöket, melynek következményeképpen sok állat szökik el otthonról, mely szerinte felveti azt a kérdést, hogy az az állat hogyan, miképpen tudott megszökni. Mennyiben okolható, vagy tehető felelőssé az állat gazdája? Elmondja, hogy Szlovákiában egész évben nyitva van a pirotechnikai szaküzlet, mégsem szembesült azokkal a problémákkal, mint Magyarországon. Fontosnak tartja, hogy az előterjesztésben szereplő szabályozás elfogadásra kerüljön, de javasolja, hogy a későbbiekben büntessék meg azokat is, akik nem gondoskodnak megfelelő módon az állataik védelméről az adott napon.
Lengyel Péter elnök: Elmondja, hogy egyetért az elhangzottakkal, de a felelős állattartás szabályozásának kérdése legyen egy következő bizottsági ülés témája, tekintettel arra, hogy ennek a kérdésnek a szabályozásához a szélesebb jogi környezet ismerete szükséges.
Antunovits Antal bizottsági tag: Kérdést tesz fel az ellenőrzéssel kapcsolatban. Hogyan fog az a gyakorlatban megvalósulni?
Lovász Attila elnökhelyettes: Elmondja, hogy az előterjesztés valóban nem ad választ az elhangzott kérdésekre, de a tartalmát tekintve arra hatalmazza fel a Polgármestert, hogy kezdeményezzen az üggyel kapcsolatos párbeszédet az illetékes hatóságokkal, hogy a rendelet tervezetben szereplő szabályok betartásában és betartatásában hogyan, milyen módon tudnak részt venni.
Lengyel Péter elnök: Elmondja, hogy az előterjesztésben pontosan szerepel az, hogy mi a célja a rendelettervezetnek. Bízik a lakosság jogkövető magatartásában, így szerinte a rendelet hatásától függetlenül is sokan lemondanak a pirotechnikai eszközök használatáról, és még többen lesznek, akik a rendeletnek köszönhetően is.
Lengyel Péter elnök: Felteszi szavazásra az alábbi rendelet tervezetet:
„TERVEZET!
Érd Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének …./2025. (….) önkormányzati rendelete
a szilveszteri tűzijátékok használatával összefüggő helyi kiegészítő rendelkezésekről
[1] Érd Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése – felismerve, hogy a környezeti értékek megőrzése és védelme, az élet alapja; helyi szintű védelmük elmulasztása veszélyezteti Érd polgárainak (a jelen és a jövő generációk) egészségét – a tárgykörben kialakított központi szabályozás kiegészítésére helyi szabályozást alakít ki.
[2] Érd Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése a környezet védelmének általános szabályairól szóló 1995. évi LIII. törvény 46. § (1) bekezdés c) pontjában, valamint 48. § (1) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, a környezet védelemének általános szabályairól szóló 1995. évi LIII. törvény 48. § (4) bekezdés f) pontjában meghatározott feladatkörében eljárva, a 2. § tekintetében a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. CLXXXIX. törvény 143. § (4) bekezdés d) pontjában kapott felhatalmazás alapján, a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 8. § (1) bekezdés b) pontjában meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:
- §
(1) Érd Megyei Jogú Város közigazgatási területén a 2–3. pirotechnikai osztályba tartozó tűzijáték termék december 28. és 31. közötti időszakban történő forgalmazásakor a polgári célú pirotechnikai tevékenységekről szóló Korm. rendelet 24. § (2) bekezdése szerinti konténer tárolóhely telepítési távolsága legalább 150 méter, azzal, hogy az eladásra szolgáló helyen egy időben összesen legfeljebb 8 kg nettó hatóanyagtartalmú termék tárolható.
(2) Érd Megyei Jogú Város közigazgatási területén december 28-án 18:00 órától a következő naptári év január 1-jén 06:00 óráig a polgári célú pirotechnikai tevékenységekről szóló Korm. rendelet szerinti 2. pirotechnikai osztályba tartozó tűzijáték termékek felhasználása tilos.
(3) Érd Megyei Jogú Város közigazgatási területén december 31-én 18:00 órától a következő naptári év január 1-jén 06:00 óráig a polgári célú pirotechnikai tevékenységekről szóló Korm. rendelet szerinti 3. pirotechnikai osztályba tartozó tűzijáték termékek felhasználása tilos.
- §
(1) Aki az 1. §-ban foglaltakat megszegi, természetes személy esetén 200.000,- Ft-ig, jogi személy esetén 2.000.000,- Ft-ig terjedő közigazgatási bírsággal sújtható.
(2) Az (1) bekezdés szerinti magatartás miatt indult eljárás lefolytatása – a Közgyűléstől átruházott hatáskörben – a polgármester hatáskörébe tartozik.
(3) Az eljárás során egyebekben a közösségi együttélés alapvető szabályairól, valamint ezek megszegésének jogkövetkezményeiről szóló 34/2013. (XI.7.) önkormányzati rendelet 3. §-át kell megfelelően alkalmazni.
- §
Ez a rendelet 2025. február 1. napján lép hatályba.
|
Dr. Feik Csaba jegyző |
Dr. Csőzik László polgármester” |
Érd Megyei Jogú Város Közgyűlésének Sport Bizottsága jelen lévő 17 tagja 17 igen szavazattal, nem szavazat nélkül és tartózkodás nélkül az alábbi állásfoglalást hozta:
Érd Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének Közbiztonsági és Sport Bizottsága
1/2025. (I.27.)
állásfoglalása
a szilveszteri tűzijátékok használatával összefüggő helyi kiegészítő rendelkezésekről szóló önkormányzati rendelet megalkotásáról
Érd Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének Közbiztonsági és Sport Bizottsága elfogadásra javasolja a Közgyűlésnek a szilveszteri tűzijátékok használatával összefüggő helyi kiegészítő rendelkezésekről szóló önkormányzati rendelet megalkotását.
Érd Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének Közbiztonsági és Sport Bizottsága az állásfoglalásról az alábbiak szerint szavazott:
|
NÉV |
Szavazat |
|
Lengyel Péter |
Igen |
|
Lovász Attila |
Igen |
|
Csengeri Attila |
Igen |
|
Farkas Gáborné Szalai Timea |
Igen |
|
Csépán István |
Igen |
|
Gyekiczki Márton |
Igen |
|
Révész Gabriella |
Igen |
|
Való Viktor |
Igen |
|
Bada Zoltán |
Igen |
|
ifj. Antunovits Antal |
Igen |
|
Antunovits Antal |
Igen |
|
Bresztyenszky László |
Igen |
|
Czvanczig László |
Igen |
|
Gombai László |
Igen |
|
Hegyesi Edina |
Igen |
|
Hrács Józsefné |
Igen |
|
Marlyin Mónika |
Igen |
Lengyel Péter elnök: Felteszi szavazásra az alábbi határozati javaslatot:
„Érd Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése felhatalmazza a polgármestert, hogy folytasson tárgyalásokat az Érdi Rendőrkapitánysággal, az Érdi Városi Polgárőr Egyesülettel, valamint az illetékes katasztrófavédemi hatósággal a szilveszteri tűzijátékok használatával összefüggő helyi kiegészítő rendelkezésekről szóló önkormányzati rendelet betartatásával összefüggő feladatok végrehajtása érdekében.
Határidő: folyamatos
Felelős: dr. Csőzik László polgármester”
Érd Megyei Jogú Város Közgyűlésének Sport Bizottsága jelen lévő 17 tagja 17 igen szavazattal, nem szavazat nélkül és tartózkodás nélkül az alábbi állásfoglalást hozta:
Érd Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének Közbiztonsági és Sport Bizottsága
2/2025. (I.27.)
állásfoglalása
a szilveszteri tűzijátékok használatával összefüggő helyi kiegészítő rendelkezésekről szóló önkormányzati rendelet betartatásával összefüggő feladatok végrehajtásáról
Érd Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének Közbiztonsági és Sport Bizottsága elfogadásra javasolja a Közgyűlésnek a szilveszteri tűzijátékok használatával összefüggő helyi kiegészítő rendelkezésekről szóló önkormányzati rendelet betartatásával összefüggő feladatok végrehajtásáról szóló határozati javaslatot.
Érd Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének Közbiztonsági és Sport Bizottsága az állásfoglalásról az alábbiak szerint szavazott:
|
NÉV |
Szavazat |
|
Lengyel Péter |
Igen |
|
Lovász Attila |
Igen |
|
Csengeri Attila |
Igen |
|
Farkas Gáborné Szalai Timea |
Igen |
|
Csépán István |
Igen |
|
Gyekiczki Márton |
Igen |
|
Révész Gabriella |
Igen |
|
Való Viktor |
Igen |
|
Bada Zoltán |
Igen |
|
ifj. Antunovits Antal |
Igen |
|
Antunovits Antal |
Igen |
|
Bresztyenszky László |
Igen |
|
Czvanczig László |
Igen |
|
Gombai László |
Igen |
|
Hegyesi Edina |
Igen |
|
Hrács Józsefné |
Igen |
|
Marlyin Mónika |
Igen |
- NAPIRENDI PONT
Tárgy: A közösségi együttélés alapvető szabályairól, valamint ezek megszegésének jogkövetkezményeiről szóló 34/2013. (XI.7.) Önkormányzati rendelet módosítása a pirotechnikai eszközök használatának tiltása tekintetében
Lengyel Péter elnök: Elmondja, hogy az előterjesztés tartalmát tekintve ugyan arról szól, mint a korábban megszavazott rendelettervezet. A különbség csupán annyi, hogy ez az előterjesztés nem alkot új rendeletet, hanem egy meglévő rendelet – a közösségi együttélés szabályairól szóló rendeletet módosítaná. Javasolja a Bizottság számára az előterjesztés napirendről való levételét vagy annak elutasítását, erről kéri a jogi állásfoglalást Jegyző Úrtól.
Dr. Feik Csaba jegyző: Egyetért azzal a véleménnyel, hogy a korábban megszavazott rendelet tervezet okán okafogyottá vált a napirend, de mivel önálló képviselői előterjesztés erre való tekintettel javasolja, hogy foglaljon állást a Bizottság az előterjesztéssel kapcsolatban.
Lengyel Péter elnök: Kérdést tesz fel a jogszerű eljárással kapcsolatosan, miszerint, ha két azonos tartalmú rendelet kerül megalkotásra.
Dr. Feik Csaba jegyző: Elmondja, hogy nem tartja elképzelhetőnek, hogy egy ilyen helyzet megvalósuljon, mivel véleménye szerint a Közgyűlés a két rendelet közül csupán az egyikről fog dönteni.
Lengyel Péter elnök: Javasolja a Bizottság számára a határozati javaslat elutasítását. Felteszi szavazásra az alábbi rendelet tervezetet:
„ÉRD MEGYEI JOGÚ VÁROS
ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK
__/2015 (I.30.)
önkormányzati rendelete
a közösségi együttélés alapvető szabályairól, valamint ezek megszegésének jogkövetkezményeiről szóló 34/2013. (XI.7.) önkormányzati rendelet módosításáról
Érd Megyei Jogú Város Közgyűlése a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. CLXXXIX. törvény 143. § (4) bekezdés d) pontjában kapott felhatalmazás alapján, az Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 8. § (2) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva az alábbiakat rendeli el:
- § A közösségi együttélés alapvető szabályairól, valamint ezek megszegésének jogkövetkezményeiről szóló 34/2013. (XI.7.) önkormányzati rendelet kiegészül az alábbi, 16/B § paragrafussal:
(1) Aki Érd Megyei Jogú Város belterületén a polgári célú pirotechnikai tevékenységekről szóló kormányrendelet hatálya alá tartozó
- a) 1. és 2. pirotechnikai osztályba tartozó tűzijáték terméket december 28. 18 óra és a következő naptári év január 1-jén 6 óra közötti időtartam alatt felhasznál,
- b) 3. pirotechnikai osztályba tartozó tűzijáték terméket december 31-én 18 órától a következő naptári év január 1-jén 6 óra közötti időtartam alatt felhasznál, kettőszázezer forintig terjedő közigazgatási bírsággal sújtható
(2) Az (1) bekezdésben meghatározott cselekmény miatt a közterület-felügyelő helyszíni bírságot szabhat ki. ”
2. § Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba.
Feik Csaba Dr. Csőzik László
jegyző polgármester”
Érd Megyei Jogú Város Közgyűlésének Sport Bizottsága jelen lévő 17 tagja 1 igen szavazattal, 16 nem szavazattal és tartózkodás nélkül az alábbi állásfoglalást hozta:
Érd Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének Közbiztonsági és Sport Bizottsága
3/2025. (I.27.)
állásfoglalása
a közösségi együttélés alapvető szabályairól, valamint ezek megszegésének jogkövetkezményeiről szóló 34/2013. (XI.7.) önkormányzati rendelet módosításáról
Érd Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének Közbiztonsági és Sport Bizottsága nem javasolja elfogadásra a Közgyűlésnek a közösségi együttélés alapvető szabályairól, valamint ezek megszegésének jogkövetkezményeiről szóló 34/2013. (XI.7.) önkormányzati rendelet módosítását.
Érd Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének Közbiztonsági és Sport Bizottsága az állásfoglalásról az alábbiak szerint szavazott:
|
NÉV |
Szavazat |
|
Lengyel Péter |
Nem |
|
Lovász Attila |
Nem |
|
Csengeri Attila |
Nem |
|
Farkas Gáborné Szalai Timea |
Nem |
|
Csépán István |
Nem |
|
Gyekiczki Márton |
Nem |
|
Révész Gabriella |
Nem |
|
Való Viktor |
Igen |
|
Bada Zoltán |
Nem |
|
ifj. Antunovits Antal |
Nem |
|
Antunovits Antal |
Nem |
|
Bresztyenszky László |
Nem |
|
Czvanczig László |
Nem |
|
Gombai László |
Nem |
|
Hegyesi Edina |
Nem |
|
Hrács Józsefné |
Nem |
|
Marlyin Mónika |
Nem |
- NAPIRENDI PONT
Tárgy: Rendőrségi körzeti megbízott kinevezésének véleményezése
Lengyel Péter elnök: Elmondja, hogy az előterjesztést a Bizottságnak véleményeznie kell. Kérdést tesz fel azzal kapcsolatban, hogy a körzeti megbízott mely körzetben fogja ellátni a feladatát. Jár-e anyagi elismeréssel a megbízás.
Hrács Józsefné bizottsági tag: Elmondja, hogy az aktív rendőri szolgálata idején járt plusz jövedelem a körzeti megbízotti tisztség betöltésénél.
Érd Megyei Jogú Város Közgyűlésének Közbiztonsági és Sport Bizottsága jelen lévő 17 tagja 17 igen szavazattal, nem szavazat és tartózkodás nélkül az alábbi állásfoglalást hozta:
Érd Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének Közbiztonsági és Sport Bizottsága
4/2024. (I.27.)
állásfoglalása
rendőrségi körzeti megbízott kinevezésének véleményezése
Érd Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének Közbiztonsági és Sport Bizottsága elfogadásra javasolja a Közgyűlésnek a rendőrségi körzeti megbízott kinevezésének véleményezéséről szóló határozati javaslatot.
Érd Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének Közbiztonsági és Sport Bizottsága az állásfoglalásról az alábbiak szerint szavazott:
|
NÉV |
Szavazat |
|
Lengyel Péter |
Igen |
|
Lovász Attila |
Igen |
|
Csengeri Attila |
Igen |
|
Farkas Gáborné Szalai Timea |
Igen |
|
Csépán István |
Igen |
|
Gyekiczki Márton |
Igen |
|
Révész Gabriella |
Igen |
|
Való Viktor |
Igen |
|
Bada Zoltán |
Igen |
|
ifj. Antunovits Antal |
Igen |
|
Antunovits Antal |
Igen |
|
Bresztyenszky László |
Igen |
|
Czvanczig László |
Igen |
|
Gombai László |
Igen |
|
Hegyesi Edina |
Igen |
|
Hrács Józsefné |
Igen |
|
Marlyin Mónika |
Igen |
- NAPIRENDI PONT
Tárgy: Egyebek
Lengyel Péter elnök: Felteszi a kérdést, hogy az egyebek napirendi pontban kérdése, észrevétele van-e a jelenlévőknek.
Bada Zoltán bizottsági tag: Javasolja, hogy a Bizottság kérje fel Jegyző urat, hogy a jogharmonizáció szempontjából vizsgálja meg, hogy a most elfogadott rendelet tervezet a pirotechnikai eszközök használatáról a jogszabály alkotás rendjének megfelel–e.
Lengyel Péter elnök: Elmondja, hogy ezért tette fel korábban az erre vonatkozó kérdését, de az eddigi tapasztalatok alapján azok a települések, amelyek megalkották az erről szóló kiegészítő szabályukat, nem kaptak arra vonatkozóan a Kormányhivataltól jelzést, hogy az a jogszabályalkotás szabályait sértené.
Csépán István bizottsági tag: Javasolja, hogy rotációs rendszerben a helyi sporttal foglalkozó egyesületek vezetői, képviselői is kapjanak meghívót a Bizottság üléseire.
Lengyel Péter elnök: Megköszöni a jelenlétet és a bizottság nyilvános ülését bezárja.
Érd Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének Közbiztonsági és Sport Bizottságának nyilvános ülése 16:40 órakor ért véget.
K.m.f.
|
Lengyel Péter |
|
Lovász Attila |
|
elnök |
|
elnökhelyettes |