JEGYZŐKÖNYV
Készült: A Köznevelési és Kulturális Bizottság 2025. február 27-én, a Polgárok Háza 117-es tárgyalótermében, 09:30-kor kezdődő rendkívüli üléséről.
A megválasztott 15 fő bizottsági tagból 10 fő van jelen:
Révész Gabriella elnök,
Csengeri Attila, bizottsági elnökhelyettes
Antunovits Antal
Csornainé Romhányi Judit,
Gregus László,
Lengyel Péter,
Lovász Attila,
Nagy László,
Szabó-Nagy László,
Varga László bizottsági tagok.
Jelen volt még:
Dr. Feik Csaba, ÉMJV PH jegyzője,
Dr. Csupor Endre, ÉMJV PH aljegyzője,
Ferencz Judit, ÉMJV PH közgazdasági főosztályának vezetője.
A Polgármesteri Hivatal részéről jelen vannak:
Balogh Alexandra, köznevelési ügyintéző, jegyzőkönyvvezető.
A jelenléti ív a jegyzőkönyv mellékletét képezi.
Révész Gabriella elnök megnyitja az ülést. Megállapítja, hogy a bizottság megválasztott 15 tagjából 10 tag van jelen, így a bizottság határozatképes. Felkéri Csengeri Attila, bizottsági elnökhelyettest a jegyzőkönyv hitelesítésére, aki a felkérést elfogadja. A bizottság elnöke bemutatja a Köznevelési és Kulturális Bizottság ülésének napirendi javaslatát. A javasolt napirendi pontok sorrendjének megváltoztatását kéri Dr. Feik Csaba, jegyző. Révész Gabriella, elnök a jegyző által javasolt sorrendben teszi fel szavazásra a napirendi javaslatot.
Szavazásra feltett napirendi javaslat:
Érd, Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének Köznevelési és Kulturális Bizottsága 2025. február 27-ei, rendkívüli ülésének napirendjét az alábbiak szerint fogadja el:
NAPIRENDI JAVASLAT:
- Módosító indítvány az Érdi Városgazda alapító okiratának módosítására.
- Szövetség Érdért Frakció módosító indítványa a „Rendeletalkotási javaslat Érd Megyei Jogú Város Önkormányzat évi költségvetéséről” c. napirendi ponthoz.
- Fidesz Frakció módosító indítványa a „Rendeletalkotási javaslat Érd Megyei Jogú Város Önkormányzat évi költségvetéséről” c. napirendi ponthoz.
- Érd Megyei Jogú Város Önkormányzat 2025. évi költségvetéséről szóló rendelet elfogadása.
Érd Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének Köznevelési és Kulturális Bizottságának jelenlévő 10 tagja 10 igen szavazattal, nem szavazat és tartózkodás nélkül az alábbi határozatot hozta:
Érd Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése
Köznevelési és Kulturális Bizottságának ülése
7/2025. (II. 27.) határozata
az Érd Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének Köznevelési és Kulturális Bizottságának
2025. február 27-ei rendkívüli ülésének napirendjéről
Érd, Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének Köznevelési és Kulturális Bizottsága 2025. február 27-ei rendkívüli ülésének napirendjét az alábbiak szerint fogadja el:
NAPIRENDI PONTOK:
- Módosító indítvány az Érdi Városgazda alapító okiratának módosítására.
- Szövetség Érdért Frakció módosító indítványa a „Rendeletalkotási javaslat Érd Megyei Jogú Város Önkormányzat évi költségvetéséről” c. napirendi ponthoz.
- Fidesz Frakció módosító indítványa a „Rendeletalkotási javaslat Érd Megyei Jogú Város Önkormányzat évi költségvetéséről” c. napirendi ponthoz.
- Érd Megyei Jogú Város Önkormányzat 2025. évi költségvetéséről szóló rendelet elfogadása.
A bizottság az alábbiak szerint szavazott:
|
NÉV |
SZAVAZAT |
|
Révész Gabriella, elnök |
igen |
|
Antunovits Antal |
igen |
|
Bakos Petra |
távol |
|
Csengeri Attila |
igen |
|
Csornainé Romhányi Judit |
igen |
|
Gasparik Gábor |
távol |
|
Gregus László |
igen |
|
Habóczki Orsolya |
távol |
|
Horváthné Baráth Szilvia |
távol |
|
Lengyel Péter |
igen |
|
Lovász Attila |
igen |
|
Nagy László |
igen |
|
Szabó-Nagy László |
igen |
|
Takács Éva |
távol |
|
Varga László |
igen |
- NAPIRENDI PONT
Módosító indítvány az Érdi Városgazda alapító okiratának módosítására
Révész Gabriella, elnök tájékoztatja a határozati javaslat hátteréről a bizottsági tagokat. Tárgyalásra bocsátja a témát, hozzászólás nem történt, így szavazásra bocsátja az alábbi határozati javaslatot.
Határozati Javaslat VI.
- Érd Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése a Dél-budai Centrumkórház Szent Imre Egyetemi Oktatókórház számára védőnői feladatellátás céljára átadott Érd, Dunai utca 86. (helyrajzi szám 21004/A/3); Érd, Bajcsy Zsilinszky út 47. (helyrajzi szám: 6892); Érd, Bagoly utca 2/a. (helyrajzi szám 17775); és az Érd, Diósdi út 14/a. (helyrajzi szám 21472/1) számalatti védőnői telephelyek üzemeltetési feladatainak ellátásával az Érdi Városgazda költségvetési szervét bízza meg.
- A Közgyűlés az 1. pontban foglalt feladatok ellátásához szükséges költségek fedezetét az Érdi Városgazda részére megelőlegezi, és felhatalmazza a költségvetési szervezet az üzemeltetéssel kapcsolatban felmerülő szükséges jognyilatkozatok megtételére.
- Érd Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése az Érdi Városgazda 118/2023. (IV.27.) határozattal elfogadott alapító okiratát a törzskönyvi bejegyzés napjától az 1. számú melléklet szerint módosítja, egyúttal elfogadja a 2. számú mellékeltben szereplőegységes szerkezetbe foglalt alapító okiratot.
Határidő: a döntés továbbítására – a 368/2011. (XII. 31.) kormányrendelet szerint
Felelős: dr. Csőzik László polgármester
Érd Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének Köznevelési és Kulturális Bizottságának jelenlévő 10 tagja 10 igen szavazattal, nem szavazat és tartózkodás nélkül az alábbi állásfoglalást hozta:
Érd Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése
Köznevelési és Kulturális Bizottsága
17/2025 (II. 27.) állásfoglalása
az Érdi Városgazda alapító okiratának módosítására beadott indítványról
Érd Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének Köznevelési és Kulturális Bizottsága elfogadásra javasolja Érd Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése számára az Érdi Városgazda alapító okiratának módosításáról szóló határozati javaslatot.
A bizottság az alábbiak szerint szavazott:
|
NÉV |
SZAVAZAT |
|
Révész Gabriella, elnök |
igen |
|
Antunovits Antal |
igen |
|
Bakos Petra |
távol |
|
Csengeri Attila |
igen |
|
Csornainé Romhányi Judit |
igen |
|
Gasparik Gábor |
távol |
|
Gregus László |
igen |
|
Habóczki Orsolya |
távol |
|
Horváthné Baráth Szilvia |
távol |
|
Lengyel Péter |
igen |
|
Lovász Attila |
igen |
|
Nagy László |
igen |
|
Szabó-Nagy László |
igen |
|
Takács Éva |
távol |
|
Varga László |
igen |
- NAPIRENDI PONT
Szövetség Érdért Frakció módosító indítványa a „Rendeletalkotási javaslat Érd Megyei Jogú Város Önkormányzat 2025. évi költségvetéséről” c. napirendi ponthoz
Révész Gabriella, elnök bemutatja a módosító javaslatot, majd tárgyalásra bocsátja a témát.
Antunovits Antal, bizottsági tag megkérdezi, hogy a módosító javaslatban szereplő összeg összességében a tavalyinál kevesebb-e.
Révész Gabriella, elnök tájékoztatja, hogy igen, ez kevesebb.
További hozzászólás nem történt, így az elnök szavazásra bocsátja az alábbi módosító javaslatot.
A Szövetségi Érdért Frakció
módosító javaslata a 2025. évi költségvetési rendelethez
A brutális kormányzati elvonások sújtotta, végletekig kivéreztetett önkormányzatok sorában városunk különleges helyet foglal el. Kirívóan alacsony adóerőképességünk, évszázados infrastrukturális elmaradottságunk mellett ugyanis kiterjedt intézményrendszert kell fenntartanunk, és biztosítanunk kell a modern, nagyvárosi közszolgáltatások sorát.
Az elszálló kiadások, a csökkenő normatívák, a korábbi bevétel-einstandok nem múló hatása, a szolidaritási büntetőadó és a hipa-többlet lefölözése szabályosan térdre kényszeríti Érdet. Még a kötelező feladatok ellátására sem jut pénz, ha így marad minden. Frakciónk ugyanakkor múlhatatlanul fontosnak tartja, hogy még egy ilyen vészterhes időben is szavatolni lehessen a már évtizedek óta megszokott, önként vállalt céljaink megvalósítását.
Az alábbi tételek kiadási előirányzatként való beemelését javasoljuk a Versenyképes Járások Program – egyelőre ismeretlen, mégis valamennyire kalkulálható – legkorábban idén ősszel esedékes bevételei terhére – megjegyezve, hogy ezek is alapesetben a saját bevételeink lennének, nem valamiféle kormányzati kegy gyakorlása folytán kapott milliók:
- közösségi költségvetés 000.000
- rendőrség támogatása 000.000
- sportszervezeti pályázati keret 000.000
- civil keret 000.000
- polgármesteri keret 000.000
- olimpikonok támogatási kerete 500.000
- paralimpikonok támogatási kerete 500.000
- nyugdíjasklubok támogatása 000.000
- Idősügyi Tanács 000.000
- ÉVSE támogatása 000.000
- Spartacus SE támogatása 000.000
Összesen: 279.000.000
Érd Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének Köznevelési és Kulturális Bizottságának jelenlévő 10 tagja 9 igen szavazattal, 1 nem szavazat és tartózkodás nélkül az alábbi állásfoglalást hozta:
Érd Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése
Köznevelési és Kulturális Bizottsága
18/2025 (II. 25.) állásfoglalása
Az Érd Megyei Jogú Város Önkormányzat 2025. évi költségvetéséről szóló rendelet tervezetéhez tartozó, a Szövetség Érdért Frakció által javasolt módosító indítványáról
Érd Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének Köznevelési és Kulturális Bizottsága elfogadásra javasolja Érd Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése számára a Szövetség Érdért Frakció 2025. évi költségvetési rendelethez tartozó módosító javaslatát.
A bizottság az alábbiak szerint szavazott:
|
NÉV |
SZAVAZAT |
|
Révész Gabriella, elnök |
igen |
|
Antunovits Antal |
nem |
|
Bakos Petra |
távol |
|
Csengeri Attila |
igen |
|
Csornainé Romhányi Judit |
igen |
|
Gasparik Gábor |
távol |
|
Gregus László |
igen |
|
Habóczki Orsolya |
távol |
|
Horváthné Baráth Szilvia |
távol |
|
Lengyel Péter |
igen |
|
Lovász Attila |
igen |
|
Nagy László |
igen |
|
Szabó-Nagy László |
igen |
|
Takács Éva |
távol |
|
Varga László |
igen |
- NAPIRENDI PONT
Fidesz Frakció módosító indítványa a „Rendeletalkotási javaslat Érd Megyei Jogú Város Önkormányzat 2025. évi költségvetéséről” c. napirendi ponthoz
Révész Gabriella, elnök tárgyalásra bocsátja a témát, hozzáteszi, hogy a tárgyalt módosító javaslatban szereplő, a Szepes Gyula Művelődési Központtól elvont összeggel nem tud egyetérteni, tekintve, hogy jelenleg a művelődési központ állagmegóvására sincs pénz, a felújításra pedig egyáltalán nem jut. Az ötös pont beemeli a Szövetség Érdért Frakció módosító javaslatát.
Lengyel Péter hozzáteszi, hogy legalább 4 olyan pontja van a módosító javaslatnak, amellyel nem tud egyetérteni, továbbá a Fidesz Frakció módosító javaslata a Szövetség Érdért módosító javaslatát úgy bővíti ki, hogy nem tud az ÉVSE és a sportért felelős alpolgármester megállapodásáról. A művelődési központtól a módosító javaslatban elvont összeghez egy Churchill idézetet említ: „Uraim, akkor miért harcolunk?”.
További hozzászólás nem történt, így szavazásra bocsátja az alábbi módosító javaslatot.
MÓDOSÍTÓ JAVASLAT
- február 27-i ülésére
a „Rendeletalkotási javaslat Érd Megyei Jogú Város Önkormányzat
2025. évi költségvetéséről” c. napirendi ponthoz
A „Rendeletalkotási javaslat Érd Megyei Jogú Város Önkormányzat 2025. évi költségvetéséről” című előterjesztéshez kapcsolódó rendelet-tervezet (továbbiakban Rendelet) alábbi módosítással történő elfogadását javaslom:
- A helyi adók tekintetében az Iparűzési adó bevételt a tervezetben szereplő 4.700.000.000 Ft helyett 4.893.857.000-ban javaslom tervezni (+193.857.000 Ft).
- Indoklás: az előterjesztés mellékletében szerepel az Adóógyi Főosztály tájékoztatása, miszerint 2024-ben 4.893.857.000 Ft iparűzési adó folyt be. 2025-re legalább ennyit lehet és kell álláspontom szerint tervezni.
- A Szepes Gyula Művelődési Központ költségvetésében szereplő rendezvények, eseményekre szánt önkormányzati finanszírozást 000.000 Ft-al javaslom csökkenteni. Így a tervezetben a Szepes Gyula Művelődési Központ részére tervezett 451.777.544 Ft helyett 251.777.544 Ft lenne a fenntartói kiegészítés.
-
- Indoklás: 2020. évtől kezdve a városvezetés folyamatosan és jelentős összegben növelte a városi rendezvényekre szánt pénzügyi forrásokat, miközben más területekre nem jut pénz. Ráadásként a TOP Plusz pályázatokból meg is igényli ugyanezekre a tevékenységekre a támogatást.
- Az Érd Médiacentrum Kft részére televízió szolgáltatás nyújtására tervezett bruttó 32.325.000 Ft finanszírozást javaslom 000.000 Ft-al csökkenteni, így 2.325.000 Ft lenne a televízió szolgáltatásra fordított önkormányzati kiadás.
Indoklás: Az Érd Médiacentrum ügyvezetőjének elmondása szerint jelenleg az Érdi TV egy Youtube csatornát jelent, amelyre felkerülnek az érdi rádió podcast adásinak felvételei. Erre évente ilyen jelentős összeget az önkormányzat nem engedhet meg magának.
- A dr. Romics Egészségügyi Intézmény fenntartói kiegészítését növelni javaslom 000.000 Ft-al. Ezzel a jelenleg tervezett 18.250.000 Ft helyett 48.250.000 Ft lenne a fenntartói kiegészítés.
Indoklás: Az állam 2.508.641.000 Ft-ot biztosít az érdi szakrendelő működési költségeinek fedezetésre. Elfogadhatatlan, hogy a fenntartó önkormányzat nemhogy növelné az érdiek egészsége érdekében a fenntartói kiegészítést, hanem a korábbi 30 millió forint helyett 18 millióra csökkentené. Korábbi információk szerint a fenntartói kiegészítés növelésével biztosítható, hogy a labor teljes kapacitással működjön és ne kelljen az érdieknek sokat várni.
- Az alábbi tételek költségvetésbe beemelését javaslom:
- közösségi költségvetés 120.000.000
- rendőrség támogatása 4.000.000
- sportszervezeti pályázati keret 25.000.000
- civil keret 12.000.000
- olimpikonok támogatási kerete 3.500.000
- paralimpikonok támogatási kerete 2.500.000
- nyugdíjasklubok támogatása 11.000.000
- Idősügyi Tanács 11.000.000
- ÉVSE támogatása 80.000.000
- Spartacus SE támogatása 15.000.000
- Csapadékvízelvezetési munkák: 109.857.000
- Összesen: 857.000 Ft
Érd Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének Köznevelési és Kulturális Bizottságának jelenlévő 10 tagja 1 igen, 8 nem szavazattal és 1 tartózkodással az alábbi állásfoglalást hozta:
Érd Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése
Köznevelési és Kulturális Bizottsága
19/2025 (II. 27.) állásfoglalása
Érd Megyei Jogú Város Önkormányzat 2025. évi költségvetésének rendelet tervezetéhez tartozó, a Fidesz Frakció által megfogalmazott módosító indítványáról
Érd Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének Köznevelési és Kulturális Bizottsága nem javasolja elfogadásra Érd Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése számára az Érd Megyei Jogú Város Önkormányzat 2025. évi költségvetésénéről szóló rendelet tervezetéhez tartozó, a Fidesz Frakció által megfogalmazott módosító indítványt.
A bizottság az alábbiak szerint szavazott:
|
NÉV |
SZAVAZAT |
|
Révész Gabriella, elnök |
nem |
|
Antunovits Antal |
igen |
|
Bakos Petra |
távol |
|
Csengeri Attila |
nem |
|
Csornainé Romhányi Judit |
nem |
|
Gasparik Gábor |
távol |
|
Gregus László |
nem |
|
Habóczki Orsolya |
távol |
|
Horváthné Baráth Szilvia |
távol |
|
Lengyel Péter |
nem |
|
Lovász Attila |
nem |
|
Nagy László |
tartózkodik |
|
Szabó-Nagy László |
nem |
|
Takács Éva |
távol |
|
Varga László |
nem |
- NAPIRENDI PONT
Érd Megyei Jogú Város Önkormányzat 2025. évi költségvetéséről szóló rendelet elfogadása.
Révész Gabriella, elnök tárgyalásra bocsátja a témát, hozzászólás nem történt, így szavazásra bocsátja az alábbi rendelet tervezetet.
Érd Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének .../2025. (II. 27.) önkormányzati rendelete
Érd Megyei Jogú Város Önkormányzat 2025. évi költségvetéséről
[1] Érd Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése a 2025. évben megvalósításra váró, a jogszabályban meghatározott kötelező, valamint a kötelező feladatai ellátását nem veszélyeztető önként vállalt feladatai ellátása, a feladatellátáshoz szükséges források, kiadások és létszámok meghatározása érdekében, alapul véve a hatályos jogszabályok előírásait, az önkormányzat korábbi döntéseit, a különböző pályázatokat, szerződéseket, megállapodásokat és más kötelezettségvállalásokat, az önkormányzati bevételek és kiadások meghatározása céljából megalkotja az önkormányzat éves költségvetését.
[2] Érd Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése az Alaptörvény 32. cikk (2) bekezdésében meghatározott eredeti jogalkotói hatáskörében, az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdés f) pontjában meghatározott feladatkörében eljárva, az államháztartási törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet 27. §-ában biztosított véleményezési jogkörében eljáró Érd Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének Gazdasági és Fenntarthatósági Bizottsága, Szociális és Egészségügyi Bizottsága, Köznevelési és Kulturális Bizottsága, Közbiztonsági és Sport Bizottsága, a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 120. § (1) bekezdés a) pontjában és az államháztartási törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet 27. § (2) bekezdésében biztosított véleményezési jogkörében eljáró Érd Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének Pénzügyi Bizottsága, a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 6. § (3) bekezdésében biztosított véleményezési jogkörében eljáró szakszervezetek, valamint az államháztartási törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet 27. § (1) bekezdésében biztosított véleményezési jogkörében eljáró Érd Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése irányítása alá tartozó költségvetési szervek vezetői véleményének kikérésével a következőket rendeli el:
- A rendelet hatálya és a költségvetés címrendje
- §
A rendelet hatálya kiterjed Érd Megyei Jogú Város Önkormányzatára (a továbbiakban: Önkormányzat), Érd Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalára (a továbbiakban: Polgármesteri Hivatal), az Érd Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése (a továbbiakban: Közgyűlés) által irányított további költségvetési szervekre, (a továbbiakban: költségvetési szerv), a támogatásban részesített természetes személyekre és szervezetekre, valamint az Önkormányzat többségi tulajdonában álló gazdasági társaságokra.
- §
A Közgyűlés által irányított költségvetési szervek a költségvetési rendeletben külön-külön alkotnak egy-egy címet az alábbiak szerint:
- a) Polgármesteri Hivatal (Érd, Alsó utca 1–3.),
- b) Romics László Egészségügyi Intézmény (Érd, Felső utca 39–41.),
- c) Érdi Városgazda (Érd, Fehérvári út 69/B.),
- d) Intézményi Gondnokság (Érd, Budai út 14.),
- da) Magyar Földrajzi Múzeum (Érd, Budai út 4.),
- db) Szepes Gyula Művelődési Központ (Érd, Alsó utca 9.),
- dc) Csuka Zoltán Városi Könyvtár (Érd, Hivatalnok utca 14.),
- dd) Érdi Szivárvány Óvoda (Érd, Hegesztő utca 2–8.),
- de) Érdi Kincses Óvoda (Érd, Béke tér 1.),
- df) Szociális Gondozó Központ Érd (Érd, Emma utca 7.),
- dg) Pöttöm Sziget Bölcsőde (Érd, Aradi utca 7/A.).
- A 2025. évi költségvetés bevételei, kiadásai és a költségvetés tartalék előirányzata
- §
(1) A Közgyűlés az Önkormányzat 2025. évi költségvetési bevételét 20.914.887.147 forintban, felhalmozási célú hitelfelvételét 600.000.000 forintban, a belföldi értékpapírok bevételeit 0 forintban, a 2024. évi maradvány igénybevételét 2.651.943.315 forintban, a bevételi főösszegét 24.166.830.462 forintban állapítja meg. A Közgyűlés az Önkormányzat 2025. évi költségvetési kiadásait 23.885.613.276 forintban, felhalmozási célú hiteltörlesztési kiadásait 50.000.000 forintban, az államháztartáson belüli megelőlegezések visszafizetésének összegét 231.217.186 forintban, a kiadási főösszegét 24.166.830.462 forintban állapítja meg.
(2) A költségvetési rendelet mellékleteit képező táblázatok az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 23–24. §-ában foglaltak szerinti adatokat a (3)–(23) bekezdésben foglaltak szerint mutatják be.
(3) Az 1. melléklet az Önkormányzat, a Polgármesteri Hivatal és az Önkormányzat további költségvetési szervei összevont bevételeit tartalmazza kiemelt előirányzatonként, kötelező, önként vállalt és államigazgatási feladatok szerinti megbontásban, elkülönítve a működési és a felhalmozási célú bevételeket.
(4) A 2. melléklet az Önkormányzat, a Polgármesteri Hivatal és az Önkormányzat további költségvetési szervei összevont kiadásait tartalmazza kiemelt előirányzatonként, kötelező, önként vállalt és államigazgatási feladatok szerinti megbontásban, elkülönítve a működési és a felhalmozási célú kiadásokat.
(5) A 3. melléklet az Önkormányzat, a Polgármesteri Hivatal és az Önkormányzat további költségvetési szervei összevont bevételeit és kiadásait tartalmazza rovatonként, kötelező, önként vállalt és államigazgatási feladatok szerinti megbontásban, bemutatva a költségvetési egyenleg összegét működési bevételek és működési kiadások egyenlege, továbbá felhalmozási bevételek és felhalmozási kiadások egyenlege szerinti bontásban.
(6) A 4. melléklet elkülönítetten tartalmazza az Önkormányzat bevételeit és kiadásait rovatonként, kötelező, önként vállalt és államigazgatási feladatok szerinti megbontásban, bemutatva a költségvetési egyenleg összegét működési bevételek és működési kiadások egyenlege, továbbá felhalmozási bevételek és felhalmozási kiadások egyenlege szerinti bontásban.
(7) Az 5. melléklet az Önkormányzat bevételeit és kiadásait tartalmazza tételesen, rovatonként, kötelező, önként vállalt és államigazgatási feladatok szerinti megbontásban.
(8) A 6. melléklet az Önkormányzat felhalmozási kiadásait tartalmazza elkülönítetten, részletesen, kötelező, önként vállalt és államigazgatási feladatok szerinti részletezésben.
(9) A 7. melléklet elkülönítetten tartalmazza a Polgármesteri Hivatal bevételeit és kiadásait rovatonként, kötelező, önként vállalt és államigazgatási feladatok szerinti megbontásban, bemutatva a költségvetési egyenleg összegét működési bevételek és működési kiadások egyenlege, továbbá felhalmozási bevételek és felhalmozási kiadások egyenlege szerinti bontásban.
(10) A 8. melléklet a Polgármesteri Hivatal bevételeit és kiadásait tartalmazza tételesen, rovatonként, kötelező, önként vállalt és államigazgatási feladatok szerinti megbontásban.
(11) A 9. melléklet a Polgármesteri Hivatal felhalmozási kiadásait tartalmazza elkülönítetten, részletesen, kötelező, önként vállalt és államigazgatási feladatok szerinti részletezésben.
(12) A 10. melléklet elkülönítetten, összevontan tartalmazza a költségvetési szervek – ide nem értve a Polgármesteri Hivatalt – bevételeit és kiadásait rovatonként, kötelező, önként vállalt és államigazgatási feladatok szerinti megbontásban, bemutatva a költségvetési egyenleg összegét működési bevételek és működési kiadások egyenlege, továbbá felhalmozási bevételek és felhalmozási kiadások egyenlege szerinti bontásban.
(13) A 11. melléklet tartalmazza a költségvetési szervek – ide nem értve a Polgármesteri Hivatalt – bevételeit intézményenként, kiemelt előirányzatonként, kötelező, önként vállalt és államigazgatási feladatok szerinti megbontásban.
(14) A 12. melléklet tartalmazza a költségvetési szervek – ide nem értve a Polgármesteri Hivatalt – kiadásait intézményenként, kiemelt előirányzatonként, kötelező, önként vállalt és államigazgatási feladatok szerinti megbontásban.
(15) A 13. melléklet a költségvetési szervek – ide nem értve a Polgármesteri Hivatalt – felhalmozási kiadásait tartalmazza elkülönítetten, részletesen, kötelező, önként vállalt és államigazgatási feladatok szerinti részletezésben.
(16) A 14. melléklet az Önkormányzat által folyósított szociális ellátásokat tartalmazza kötelező, önként vállalt és államigazgatási feladatok szerinti megbontásban.
(17) A 15. melléklet az Önkormányzat által az államháztartáson belülre nyújtandó működési célú támogatásokat tartalmazza.
(18) A 16. melléklet az Önkormányzat által az államháztartáson kívülre nyújtandó támogatásokat tartalmazza.
(19) A 17. melléklet az Önkormányzat többségi tulajdonában álló gazdasági társaságok részére az Önkormányzat által biztosított forrásokat tartalmazza kiemelt előirányzatok szerinti bontásban.
(20) A 18. melléklet tartalmazza az pályázati forrásból finanszírozott, támogatással megvalósuló projektek kiadásait kiemelt előirányzatok szerinti bontásban.
(21) A 19. melléklet a Modern Városok Program keretében az Önkormányzat részére biztosított támogatási bevételeket és annak felhasználásához kapcsolódó kiadási előirányzatokat tartalmazza kiemelt előirányzatok szerinti bontásban, a támogatói okiratokban foglaltak szerint.
(22) A 20. melléklet az Önkormányzat tartalék előirányzatait tartalmazza kötelező, önként vállalt és államigazgatási feladatok szerinti részletezésben.
(23) A 21. melléklet a Közgyűlés irányítása alatt álló költségvetési szervek létszámkereteit tartalmazza.
- §
(1) A 3. § (1) bekezdésében jóváhagyott kiadásokból az Önkormányzat tartalék előirányzata 1.362.500.000 forint, ebből
- a) általános tartalék 100.000.000 forint,
- b) céltartalék 262.500.000 forint.
(2) Az (1) bekezdésben meghatározott általános tartalék összege az előre nem tervezhető, év közben felmerülő működési, felújítási és felhalmozási kiadások rendezésére szolgál.
- Az Önkormányzat gazdálkodására vonatkozó általános előírások
- §
A költségvetési rendeletben megjelenő bevételek és kiadások módosításáról, valamint a kiadási előirányzatok közötti átcsoportosításról (a továbbiakban együtt: előirányzat-változtatás) a 6. §-ban foglalt kivételekkel a Közgyűlés dönt.
- §
(1) A polgármester az Érd Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése és szervei Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 31/2014. (XI. 26.) önkormányzati rendelet 56. §-ában rögzített hatáskörében eljárva (a továbbiakban: átruházott hatáskör) a költségvetési szervek, valamint az Önkormányzat költségvetési előirányzatait az e §-ban foglaltak szerint megváltoztathatja.
(2) A Közgyűlés felhatalmazza a polgármestert, hogy a feladatellátás zavartalansága, valamint a kötelezettségvállalásokhoz szükséges előirányzatok biztosítása érdekében, az Önkormányzat költségvetési rendeletében szereplő kiadási előirányzatok kiemelt előirányzatain belül, valamint a kiemelt előirányzatok között saját hatáskörben előirányzat-módosítást hajtson végre az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvényben (a továbbiakban: Áht.) és az államháztartási törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII.31.) Korm. rendeletben (a továbbiakban: Ávr.) foglalt korlátozásokkal.
(3) A Közgyűlés felhatalmazza a polgármestert, hogy a feladatellátás zavartalansága, valamint a kötelezettségvállalásokhoz szükséges előirányzatok biztosítása érdekében, az Önkormányzat költségvetési rendeletében szereplő kiadási előirányzatok kiemelt előirányzatain belül, valamint a kiemelt előirányzatok között a Közgyűlés által hozott döntéseknek megfelelő előirányzat-módosítást hajtson végre az Áht.-ban és Ávr.-ben foglalt korlátozásokkal.
(4) A Közgyűlés felhatalmazza a polgármestert, hogy az önkormányzati gazdálkodás folyamatossága érdekében a Közgyűlés két ülése közötti időszakban 100 millió forint összeghatárig az általános tartalék terhére kötelezettséget vállaljon a költségvetésben nem szereplő feladatok végrehajtására.
(5) A költségvetési rendeletben szereplő céltartalékok felhasználásáról és a költségvetésben történő átvezetéséről a polgármester dönt, figyelemmel a jelen rendeletben foglaltak betartására.
(6) A Közgyűlés felhatalmazza a polgármestert, hogy az Ávr. 34/A. §-a szerinti esetben a bevételi előirányzatokat saját hatáskörben megemelje és a bevételek erejéig a kiadási előirányzatokra kötelezettséget vállaljon. Az év közben realizálódó – nem céljellegű – önkormányzati többletbevételt az általános tartalékba kell helyezni, melynek felhasználásáról a Közgyűlés dönt.
(7) Év közben új kötelezettségvállalás csak a tényleges pénzügyi, likviditási helyzet függvényében lehetséges.
(8) Ha év közben az Országgyűlés, a Kormány vagy valamely költségvetési fejezet az Önkormányzat számára pótelőirányzatot biztosít, arról a polgármester a Közgyűlést annak munkaterv szerinti soron következő ülésén tájékoztatja. A bevétel költségvetésben történő átvezetéséről a polgármester a pótelőirányzat biztosításáról szóló értesítés beérkezésével egyidejűleg gondoskodik.
(9) A (2)–(8) bekezdésekben foglaltakról a polgármester határozatban rendelkezik.
(10) Az önkormányzati beruházások előkészítéséről, jóváhagyásáról és megvalósítási rendjéről szóló 13/2016. (V.5.) önkormányzati rendelet hatálya alá tartozó beszerzések esetében a beruházási célokmányban, a pályázati döntésekre vonatkozóan a közgyűlési előterjesztésben és határozati javaslatban be kell mutatni a megvalósítást követő fenntartási időszakban felmerülő kiadásokat is.
(11) A Közgyűlés felhatalmazza a polgármestert, hogy az önkormányzati gazdálkodás folyamatossága érdekében a Közgyűlés két ülése közötti időszakban a fenntartásában álló intézmények részére 100 millió forint összeghatárig finanszírozási többletfedezetet biztosítson, valamint az intézménytől a fel nem használt fedezetet elvonhassa.
- A költségvetési szervek gazdálkodására vonatkozó általános előírások
- §
(1) A Közgyűlés irányítása alatt álló költségvetési szerveknek az elemi költségvetésüket e rendelet mellékleteiben meghatározott, kiemelt előirányzat-összegekkel kell összeállítaniuk.
(2) A Közgyűlés felhatalmazza a költségvetési szervek és a Polgármesteri Hivatal vezetőit a költségvetésben előírt bevételek beszedésére és a jóváhagyott kiadások teljesítésére.
(3) A költségvetési szerveknél, valamint a Polgármesteri Hivatalnál a tervezett saját bevételek elmaradása nem vonja automatikusan maga után a költségvetési támogatás növekedését. A kiadási előirányzatok – amennyiben a tervezett saját bevételek nem folynak be – csak az alapfeladatok ellátásához szükséges mértékben teljesíthetők, figyelemmel az Áht. 30. § (3) bekezdésében foglaltakra.
(4) Az Önkormányzat és az irányítása alatt álló költségvetési szervek költségvetési éven túli kötelezettséget az Érd Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése és szervei Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 31/2014. (XI. 26.) önkormányzati rendelet 63/A. §-ában foglaltak szerint vállalhatnak.
(5) A 2025. évi költségvetési rendeletben a közművelődési és közgyűjteményi intézmények rendezvénytervében szereplő programok finanszírozását megalapozó költségterv keretein belül az intézményvezető a polgármester előzetes jóváhagyását követően jogosult átcsoportosítani.
- A költségvetési szerv többletbevételének felhasználása
- §
(1) Év közben az egységes rovatrend B3 Közhatalmi bevételek, B4 Működési bevételek, B5 Felhalmozási bevételek rovatain realizálódó többletbevételt a költségvetési szervek – a Polgármesteri Hivatal kivételével – a Közgyűlés hatáskörében végrehajtott előirányzat módosítást követően használhatják fel. A Polgármesteri Hivatal vezetője saját hatáskörben hozott döntése alapján a költségvetési szerv többletbevételére 50 millió forint erejéig kötelezettséget vállalhat.
(2) Az (1) bekezdés alapján végrehajtott előirányzat módosítással éven túli, tartós kötelezettségvállalás költségvetési fedezete nem biztosítható.
(3) A költségvetési előirányzatok tervezett összegét meghaladó, pénzügyileg teljesített bevételként 2025. évben a 2025. december 31-éig befolyt bevétel vehető figyelembe.
(4) A költségvetési szervek év közben a tervezett, illetve a módosított előirányzatot meghaladó többletbevételükből – az Áht.-ban, Ávr.-ben foglaltak figyelembevételével – az éves személyi juttatások és az azzal összefüggő munkaadókat terhelő járulékok előirányzatát legfeljebb:
- a) a többletbevétellel összefüggő feladat elvégzéséhez szükséges, nem a személyi juttatások körébe tartozó közvetlen kiadásoknak az adott bevételből történő teljesítése után fennmaradó összeg erejéig,
- b) szerződés esetén az abban meghatározott összeggel emelhetik meg.
- Személyi juttatásokkal való gazdálkodás
- §
(1) Az Önkormányzat fenntartásában álló intézmények részére jóváhagyott, engedélyezett álláshelyek számát a költségvetési rendelet 21. melléklete tartalmazza. A költségvetési szerv a részére jóváhagyott, illetve módosított személyi juttatások és a költségvetési létszám előirányzatával a jogszabályi előírások figyelembevételével önállóan gazdálkodik.
(2) A Polgármesteri Hivatalban foglalkoztatott köztisztviselők illetményalapjának összege a Polgármesteri Hivatal köztisztviselőinek juttatásairól és támogatásairól szóló 24/2012. (V. 7.) önkormányzati rendelet 1/A. §-a alapján 2025. január 1-jétől 2025. december 31-ig 70.000 forint.
(3) A Polgármesteri Hivatal és az Önkormányzat munkavállalói a Közgyűlés 21/2025. (I. 30.) határozata alapján nettó 200 000 forint/év cafeteria juttatásban részesülnek.
(4) A fenntartó az önkormányzat által fenntartott intézménnyel – ide nem értve a Polgármesteri Hivatalt – jogviszonyban álló foglalkoztatottak részére a személyi jövedelemadóról szóló törvényben megállapított cafetéria juttatások 2025. évi fedezetét bruttó 140.000 forint összegig biztosítja.
(5) A költségvetési szervek költségvetésében jutalom címén teljesítményösztönzés, személyi ösztönzés céljából megtervezett előirányzat a törvény szerinti illetmények, munkabérek rovat eredeti előirányzatára vetítve nem haladhatja meg a 18%-os mértéket.
(6) A létszámgazdálkodásért és a személyi juttatások előirányzatainak jogszerű felhasználásáért a költségvetési szerv vezetője felel, és egyben gondoskodik az intézményi létszám- és személyi juttatások előirányzat-nyilvántartás, továbbá a kötelezettségvállalás-nyilvántartás vezetéséről.
(7) A költségvetési szervek a 2025. évben keletkező bérmaradványukat a polgármester írásbeli jóváhagyását követően használhatják fel.
(8) A költségvetési intézményeknél foglalkoztatottakat megillető, a jogszabályi besoroláson felüli pénzbeli és természetbeni juttatásokra vonatkozó szabályzatot – ide nem értve a cafeteria juttatást – az intézményvezető a fenntartó által biztosított pénzügyi kereteken belül állapítja meg és alkalmazza.
- A költségvetési előirányzatok megváltoztatása a költségvetési szerveknél
- §
(1) A költségvetési szervek számára jóváhagyott kiemelt kiadási előirányzatok kötöttek, ezek között – a (2) bekezdésben foglalt kivétellel – a költségvetési szerv vezetője átcsoportosítást a Közgyűlés jóváhagyásával hajthat végre. A költségvetési szerv a kiemelt előirányzatoktól a felhasználás során nem térhet el.
(2) A Polgármesteri Hivatal vezetője saját hatáskörben hozott döntése alapján jogosult a Polgármesteri Hivatal költségvetése kiemelt előirányzatai közötti átcsoportosítást végrehajtani.
(3) A költségvetési szervek pótelőirányzat iránti igényt csak akkor nyújthatnak be, ha a kiemelt előirányzatok közötti átcsoportosítással sem teljesíthető az intézményi feladatellátás.
- §
A költségvetési szerv vezetője saját hatáskörben a kiemelt kiadási előirányzatokon belül átcsoportosítást hajthat végre.
- §
Amennyiben új szakmai program indítását a költségvetési szerv önkormányzati költségvetési támogatási igény nélkül vállal fel, az indítást követő öt éven belül pót-előirányzati igénnyel a fenntartó felé nem élhet.
- A költségvetési maradványra vonatkozó rendelkezések
- §
(1) A költségvetési szervek és a Polgármesteri Hivatal költségvetési maradványát a Közgyűlés hagyja jóvá és dönt az önkormányzati szabad maradvány felosztásáról.
(2) A maradványból a költségvetési szerveket és a Polgármesteri Hivatalt nem illeti meg:
- a) a végleges feladatelmaradás miatti összeg;
- b) a meghatározott célra rendelkezésre bocsátott – áthúzódó pénzügyi teljesítés nélküli – összegek maradványa;
- c) a gazdálkodási szabályok megsértéséből származó maradvány (pl. normatíva-felhasználás).
(3) A költségvetési szervek kötelezettségvállalással nem terhelt maradványáról a Közgyűlés dönt.
(4) A maradvány költségvetési szervet megillető és meg nem illető összegét az Önkormányzat 2025. évi költségvetéséről szóló rendelete módosításában kell előírni a zárszámadásról szóló rendelet elfogadását követő közgyűlési ülésen.
(5) Az önkormányzati költségvetési szervek és a Polgármesteri Hivatal költségvetési maradványukat – a (6) bekezdésben foglaltak kivételével – csak a Közgyűlés jóváhagyása után használhatják fel.
(6) Az önkormányzati költségvetési szervek a költségvetési maradvány jóváhagyását megelőzően, továbbá a maradvány jóváhagyásától függő utólagos felügyeleti korrekció és ezzel összefüggő visszapótlási kötelezettség mellett kiadásokat teljesíthetnek a megfelelő kiadási jogcímeken és kiemelt előirányzatokon, amennyiben ezek a kiadások alapoktól, pályázatok útján elnyert és konkrét feladatokra az előző évben átvett pénzeszközök felhasználásával kapcsolatosak, valamint az előző évben vállalt kötelezettségek áthúzódó teljesítésével összefüggő kiadásokat teljesíthetnek.
(7) A maradvány felhasználására vonatkozó, (1)–(6) bekezdésben foglalt rendelkezések nem vonatkoznak a Dr. Romics László Egészségügyi Intézmény NEAK-forrásból származó maradványának felhasználására.
- A költségvetési szerv vállalkozási tevékenysége
- §
A költségvetési szerv költségvetési támogatási előirányzata csak az alaptevékenységre és az ezzel összefüggő egyéb kiadásokra használható fel.
- Gazdasági társaságok
- §
Az Érd Megyei Jogú Város Önkormányzata 100%-os tulajdonában álló gazdasági társaságoknak a tárgyévi gazdálkodásukra vonatkozóan legkésőbb a költségvetési rendelet elfogadásáig üzleti tervet kell készíteniük, melyet a Közgyűlés elé kell terjeszteni. A gazdasági társaságokkal szembeni, az önkormányzati költségvetést terhelő kötelezettség a Közgyűlés által elfogadott üzleti tervben foglalt összeghatárig és jogcímen vállalható.
- §
Az Érd Megyei Jogú Város Önkormányzata 100%-os tulajdonában álló gazdasági társaság pénzügyi kötelezettséget az üzleti tervében szereplő saját, és a tulajdonos önkormányzattól származó bevételei terhére vállalhat. Éven túli, határozott időtartamra szóló pénzügyi kötelezettséget az Önkormányzat tulajdonában álló gazdasági társaság a tulajdonos jóváhagyása nélkül nem vállalhat.
- Egyéb rendelkezések
- §
Az önkormányzati és intézményi beruházásokra, felújításokra, árubeszerzésekre, szolgáltatások megrendelésére a közbeszerzésekről szóló jogszabályi előírásokban, valamint Érd Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közbeszerzési Szabályzatában (a továbbiakban: Közbeszerzési Szabályzat), továbbá az önkormányzati beruházások előkészítéséről, jóváhagyásáról és megvalósítási rendjéről szóló 13/2016. (V.5.) önkormányzati rendeletben foglalt előírásokat kell alkalmazni.
- §
A Közgyűlés külön döntésben rendelkezik az alapok, alapítványok és társadalmi szervezetek támogatására tervezett előirányzatok felhasználásáról. A polgármesteri keret felhasználásáról a polgármester dönt.
- §
(1) A költségvetési szerv saját feladatkörében és nevében csak a polgármester jóváhagyása alapján nyújthat be pályázatot abban az esetben is, ha a pályázat 100%-ban támogatással finanszírozott.
(2) Az Önkormányzat és a költségvetési szervei által benyújtott pályázatokra vonatkozó közgyűlési előterjesztésekben be kell mutatni a pályázati önrészek, valamint a támogatások előfinanszírozásának pénzügyi feltételeit, továbbá a fenntartási időszakot terhelő kiadásokat.
- §
(1) A költségvetési szervek társadalmi szervezetet, alapítványt nem támogathatnak.
(2) Az Önkormányzat által támogatott szervezetek és magánszemélyek tartalmi és pénzügyi elszámolási kötelezettséggel tartoznak a részükre juttatott céljellegű összeg rendeltetésszerű használatára vonatkozóan, az Ávr.-ben foglaltak szerint.
- §
(1) Az Önkormányzat a tulajdonában álló gazdasági társaság részére tagi kölcsönt a Közgyűlés jóváhagyását követően nyújthat. Az önkormányzati költségvetési szervek pénzkölcsönt (hitelt) nem vehetnek fel, kezességet nem vállalhatnak, értékpapírt nem vásárolhatnak, váltót nem bocsáthatnak ki és nem fogadhatnak el.
(2) A polgármester a Közgyűléstől átruházott hatáskörben jogosult az átmenetileg szabad pénzeszközök tőkegarantált befektetésére pénzintézeti betét vagy befektetési alap formájában, továbbá diszkont kincstárjegy, államkötvény vásárlására és értékesítésére.
- §
A költségvetési szervek, valamint a Polgármesteri Hivatal követelés-elengedése és tartozásátvállalása tekintetében az Érd Megyei Jogú Város Önkormányzata vagyonáról és a vagyontárgyak feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 13/2012. (III. 27.) önkormányzati rendeletben foglaltak az irányadók.
- §
A rendelet 16. mellékletében meghatározott támogatási keret-előirányzatok felhasználására a Közgyűlés vonatkozó döntésében, továbbá az Érd Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése és szervei Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 31/2014. (XI. 26.) önkormányzati rendeletben foglalt eljárásrend szerint kerülhet sor.
- §
A Közgyűlés által jóváhagyott, évközi változásokkal módosított intézményi támogatás havi összegét – az Önkormányzat likviditási helyzetének figyelembevételével – a Polgármesteri Hivatal gazdasági vezetője állapítja meg.
- §
A szociális ellátások helyi szabályairól szóló önkormányzati rendelet alapján meghatározandó helyben szokásos legolcsóbb temetési költség összege – a 2025. évben – hamvasztásos temetés esetén bruttó 217.700 forint, koporsós temetés esetén bruttó 320.570 forint, szórásos temetés esetén bruttó 100.225 forint.
- §
Az Áht. 85. §-ában foglalt felhatalmazás alapján az Önkormányzat és a Polgármesteri Hivatal házipénztárából készpénzben teljesíthető kifizetések köre az alábbiak szerint kerül meghatározásra:
- a) a közfoglalkoztatásban résztvevők bére,
- b) az egységes rovatrend és K41. Társadalombiztosítási ellátások, K42. Családi támogatások, K47. Intézményi ellátottak pénzbeli juttatásai és K48. Egyéb nem intézményi ellátások rovatokon elszámolandó kiadások,
- c) az egységes rovatrend K31. Készletbeszerzés és K34. Kiküldetések, reklám- és propagandakiadások rovatain elszámolandó kiadások,
- d) az egységes rovatrend K61. Immateriális javak beszerzése, létesítése, K63. Informatikai eszközök beszerzése, létesítése és K64. Egyéb tárgyi eszközök beszerzése, létesítése rovatain elszámolandó, immateriális javak, tárgyi eszközök beszerzésére irányuló kiadások,
- e) az egységes rovatrend K122., Munkavégzésre irányuló egyéb jogviszony nem saját dolgozónak fizetett egyéb juttatások, K62. Ingatlanok beszerzése, létesítése rovaton elszámolható kiadások az egyéb, készpénzben történő kifizetésekre vonatkozó előírások betartásával abban az esetben teljesíthetőek készpénzben, amennyiben a jogosult nem rendelkezik bankszámlával,
- f) az egységes rovatrend K33. Szolgáltatási kiadások és K123. Egyéb külső személyi juttatások rovatain elszámolandó, tételenként ötszázezer forint értéket el nem érő kiadások,
- g) a c)–e) pont szerinti kiadásokhoz kapcsolódóan az egységes rovatrend K351. Működési célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó és a K67. Beruházási célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó rovatain elszámolandó kiadások,
- h) az a)–f) pont szerinti kiadásokra a foglalkoztatottaknak elszámolási kötelezettséggel adott előlegek,
- i) munkabér kifizetése a Munka Törvénykönyve szerint foglalkoztatottak részére.
- §
(1) Önkormányzati biztost kell kirendelni az Önkormányzat fenntartásában működő költségvetési szervhez, ha a harminc napon túli, lejárt esedékességű elismert tartozásállományának mértéke két egymást követő hónapban eléri az éves eredeti kiadási előirányzatának 10%-át vagy a százötvenmillió forintot.
(2) Az önkormányzati biztos kirendelését – az (1) bekezdésben meghatározott elismert tartozásállomány elérése esetén – a Közgyűlésnél az Ávr. 116. § (1) bekezdésében meghatározottak kezdeményezhetik.
(3) Az önkormányzati biztos megbízására, jogállására, feladataira, költségeire és díjazására az Ávr. 116-118. §-ait kell alkalmazni.
- Záró rendelkezések
- §
Hatályát veszti az önkormányzat 2025. évi átmeneti finanszírozásáról és költségvetési gazdálkodásáról szóló 25/2024. (XII. 13.) önkormányzati rendelet.
- §
Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba.
Általános indokolás
A rendelet az Érd Megyei Jogú Város Önkormányzata 2025. évi költségvetési rendelet elkészítésének kötelezettségét törvény írja elő, amelynek alap szabályozása az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény (Áht.) 23–24. §-ban található.
Részletes indokolás
Az 1. §-hoz
Azon szervezeteket nevesíti, amelyekre a költségvetési rendelet szabályozása kiterjed.
A 2. §-hoz
A költségvetési rendelet címrendjét tartalmazza.
A 3. §-hoz, 1-21. mellékletekhez
A költségvetési rendelet kiemelt adatait tartalmazza összevontan, az önkormányzat, Polgármesteri Hivatal és az önkormányzat fenntartásában álló intézményekre vonatkozó összesített adatok formájában, továbbá felsorolja a költségvetési rendelt mellékleteinek főbb adatait.
A 4. §-hoz
Az Önkormányzat tartalék előirányzatainak (Általános és Céltartalék) adatait tartalmazza.
A 5–6. §-hoz
Az Önkormányzat gazdálkodására vonatkozó szabályozásokat tartalmazza.
A 7. §-hoz
Az Önkormányzat fenntartásában álló intézmények gazdálkodására vonatkozó szabályozásokat tartalmazza.
A 8. §-hoz
A költségvetési szervek többlet bevételeinek felhasználására vonatkozó szabályozást tartalmazza.
A 9. §-hoz
A személyi juttatásokra vonatkozó gazdálkodási szabályozást tartalmazza.
A 10–12. §-hoz
A költségvetési előirányzatok megváltoztatására, módosításra vonatkozó, Áht. által nem szabályozott körülményeket rögzíti.
- §-hoz
A költségvetési maradvány felhasználására vonatkozóan tartalmaz szabályozást.
14–27. §-hoz
A költségvetési rendelet egyéb rendelkezésit tartalmazza, amelyek a gazdasági társaságokra vonatkoznak, továbbá a költségvetési szervek által végezhető vállalkozói tevékenységekre. Szabályozza továbbá a költségvetési szervek likviditásának biztosítására vonatkozó kérdéseket, valamint az intézmények rendelkezésére bocsátható finanszírozási összegek jóváhagyásának kérdését.
- §-hoz
Hatályvesztő rendelkezéseket tartalmaz az alábbi rendeletek vonatkozásában az önkormányzat 2024. évi átmeneti finanszírozásáról és költségvetési gazdálkodásáról szóló 25/2024. (XII. 12.) önkormányzati rendelet, mivel a költségvetésre és gazdálkodásra vonatkozó szabályozást a költségvetési rendelet foglalja magában annak elfogadását követően.
- §-hoz
Hatályba léptető rendelkezést tartalmaz.
Érd Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének Köznevelési és Kulturális Bizottságának jelenlévő 10 tagja 8 igen, 1 nem szavazattal és 1 tartózkodással az alábbi állásfoglalást hozta:
Érd Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése
Köznevelési és Kulturális Bizottsága
20/2025 (II. 27.) állásfoglalása
Érd Megyei Jogú Város Önkormányzat 2025. évi költségvetési rendeletének tervezetéről
Érd Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének Köznevelési és Kulturális Bizottsága elfogadásra javasolja Érd Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése számára az Érd Megyei Jogú Város Önkormányzat 2025. évi költségvetési rendelet tervezetet.
A bizottság az alábbiak szerint szavazott:
|
NÉV |
SZAVAZAT |
|
Révész Gabriella, elnök |
igen |
|
Antunovits Antal |
nem |
|
Bakos Petra |
távol |
|
Csengeri Attila |
igen |
|
Csornainé Romhányi Judit |
igen |
|
Gasparik Gábor |
távol |
|
Gregus László |
tartózkodik |
|
Habóczki Orsolya |
távol |
|
Horváthné Baráth Szilvia |
távol |
|
Lengyel Péter |
igen |
|
Lovász Attila |
igen |
|
Nagy László |
igen |
|
Szabó-Nagy László |
igen |
|
Takács Éva |
távol |
|
Varga László |
igen |
A Köznevelési és Kulturális Bizottság rendes ülése 09:44 perckor lezárult.
K.m.f.
Csengeri Attila Révész Gabriella
bizottsági elnökhelyettes bizottsági elnök