Versenyképes Járások Programra benyújtott fejlesztési igények

 

Tisztelt Közgyűlés!

 

A Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium által a vidéki Magyarország élhetőségének és népességmegtartásának támogatása, a városok és községek kiegyensúlyozott fejlődésének biztosítása, valamint a települések közötti térségi együttműködések ösztönzése érdekében megjelentetett Versenyképes Járások Programban az Érdi járás önkormányzatainak konzorciumai, társulásai számára meghirdetett 500 milliós forrás felhasználására fejlesztési igényeiket önkormányzatok április 9-ig nyújthatták be támogató felé.

 

A felhívás megjelenése és a beadási határidő közötti rövid idő és a településvezetők közti teljes konszenzus miatt a benyújtott programokról a tisztelt közgyűlést ezúton kívánom tájékoztatni.

 

A program kiemelt célja, hogy a járások szempontjából jelentős, több település helyzetét javító, illetve az adott járás lakosságának minél nagyobb hányadát érintő fejlesztések támogatásával ösztönözze a térségi és települési együttműködéseket, megteremtse a párbeszédet a járások települései között annak érdekében, hogy közös céljaikat minél hatékonyabban valósítsák meg.

 

A forrás oldala a felhívásnak a területfejlesztési alap, amelybe az önkormányzatok 2025. évi iparűzésiadó-többletüket kell befizessék. A járás polgármestereivel folytatott egyeztetések alapján ezen alapba Törökbálint 250, Diósd pedig várhatóan 50–60 millió forintot fog alapba befizetni. Érd vonatkozásában a 2025. évi költségvetési törvényben foglalt szabályozás alapján a beterjesztett jogszabálytervezetben május hónapra  23 millió forint fizetési kötelezettség szerepel, amely az éves elszámolás keretében kerül majd korrigálásra a teljes éves bevételi adatok alapján. Számításaink szerint éves szinten sem Érd, sem a járáshoz tartozó Törökbálinton és Diósdon kívüli települések nem lesznek befizetésre kötelezettek.

Bár a felhívás lehetővé teszi akár azt is, hogy három település önkormányzata a járás többi települése nélkül elképzeléseket fogalmazzon- és nyújtson be, örömmel mondhatom, hogy járásunkban a polgármesterek egyeztetése példás módon zajlott, és Diósd, Érd, Pusztazámor, Sóskút, Százhalombatta, Tárnok, Törökbálint végül teljes összhangban, valamennyi benyújtott fejlesztési elképzelést egyetértésben alakította ki, és nyújtotta be határidőn belül.

 

A felhívás által rögzített támogatható tevékenységeket figyelembe véve, a vonakozó kormányrendelet által engedett mértékig (a rendelkezésre álló forrás kétszerese) összesen 11 fejlesztési igényt állítottunk össze, azokban az érintett települések száma eltérő volt.

 

Érd Megyei Jogú Város önkormányzata vezetésével négy koncepciót dolgoztunk ki, ezek a következők voltak:

 

  1. A közbiztonságot növelő intézkedésként a térfigyelő és biztonságtechnikai rendszer fejlesztése és létrehozása a hét településen. Cél egy olyan egységes rendszer kialakítása, mely városokon át követhető, egy csatornán keresztül jut el a rendőrségre a beérkező információk így segítik a minél hatékonyabb munkavégzését a bűntüldözés területén, a kamerák kihelyezése pedig hozzájárul a bűnmegelőzés javulásához. A fejlesztési koncepció becsült költségvetése: bruttó 65 millió forint.

 

  1. A közlekedésbiztonság növelése, a szabályszegők közlekedésből való kiszűrése érdekében, ezáltal a balesetek megelőzésének céljából a járás hét településének együttműködésével összeállított fejlesztési koncepció, mely révén traffibox és traffipax sebességmérők beszerzésére és az Érdi Rendőrkapitányság számára a telepítésüket követő átadására kerülhet sor. A projekt révén valamennyi érintett településen sor kerül traffibox telepítésre. A koncepció becsült költségvetése: bruttó 100 millió forint.

 

  1. A támogatható tevékenységek között elszámolható üzemeltetési költségek is, ennek köszönhetően Tárnok, Sóskút és Pusztazámorral közös konzorciumban a fenyves-parkvárosi uszoda működtetésére és fejlesztésére is támogatási igényt nyújtottunk be, bruttó 150 millió forint értékben.

 

  1. A kerékpáros közlekedés fejlesztése érdekében Törökbálint és Tárnok településekkel konzorciumban a két település kerékpáros összeköttetését Érden keresztül megoldó koncepcióra fejlesztési igényt nyújtottunk be, bruttó 150 millió forint értékben.

 

A fenti négy, önkormányzatunk által vezetett projekteken túl más települések által vezetett konzorciumban, de Érd aktív konzorciumi tagságával, és Érden megvalósuló fejlesztési koncepciókkal nyújtottuk be az alábbi fejlesztési elképzeléseket:

 

  1. Törökbálint is fejlesztési igényt fogalmazott meg közbiztonság és közlekedésbiztonság területén, hasonló célokkal, amennyiben az ő koncepciójuk is támogatást kap, úgy a közbiztonsági, térfigyelő rendszer bővítési lehetőségre további bruttó 50 millió, a közlekedésbiztonságra, traffiboxok, traffipaxok telepítésére pedig még bruttó 190 millió forint fejlesztési támogatást kaphatnak településeink.

 

  1. Szintén általuk vezetett konzorciumban nyújtottunk be közös javaslatot a térségi sürgősségi betegellátás fejlesztésére egy 0-24 órában elérhető, helyszíni kiszállást biztosító szolgáltatást működtetésére, bruttó 220 millió forint értékben.

 

  1. Diósd város önkormányzata Érddel és Törökbálinttal konzorciumban pedig bruttó 40 millió forintos úthálózat fejlesztési koncepciót nyújtott be, melyből várhatóan az Érddel határos területeken kerülhet egy esetleg két utca burkolására pozitív támogatás esetén.

 

A fejlesztések kidolgozása során fontos volt valamennyi érintett település számára, hogy a kormány által a helyiiparűzésiadó-többlet elvételéből biztosított forrásra az érintett települések legalább az elvett bevétel mértékét elérő forrást kapjanak vissza.

 

Még így is elveszíti adott település azt a lehetőséget, hogy szükség esetén ezen bevételét szabadon felhasználja működési vagy fejlesztési elképzeléseire.

 

A tárgyalások során törekedtem arra, hogy Érd mint megyei jogú város érdekeit kell súllyal tudjam képviselni, és valamennyi koncepcióban számunkra leghasznosabb elemeket be tudjam emelni.

 

A benyújtott projektkoncepciókról a felhívás szerint 2025. május 9-ig a Járási Fejlesztési Fórum javaslatot tesz, amelyet a területileg illetékes főispán terjeszt fel a miniszter részére.

 

Ezt követően május 26-ig kapunk értesítést majd arról, mely koncepciók kerülhetnek feltöltésre támogatási igényként Magyar Államkincstárs felé, ezekről aztán kincstár a miniszter mérlegelési joga alapján hozza meg döntését.

 

Bízom abban, hogy valamennyi többi településsel közösen elkészített koncepciónk a Járási Fórum, a főispán és a miniszter támogatását is elnyeri majd, és az idei év során nekiláthatunk azok megvalósításához is.

 

Kérem a tisztelt Közgyűlést, hogy az előterjesztésben foglalt határozati javaslatot tárgyalja, és fogadja el.

 

Érd, 2025. május 4.

 

 

Dr. Csőzik László

polgármester

 

HATÁROZATI JAVASLAT

 

Érd Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése a Versenyképes Járások Programba benyújtott fejlesztési koncepciókat megismerte, azok tartalmát támogatja.

 

A Közgyűlés felhatalmazza a polgármestert a Járási Fórumon az előterjesztésben szereplő fejlesztési koncepciók támogatására, a támogatási igények feltöltésével kapcsolatos feladatok ellátására.

 

Határidő:         azonnal

Felelős:           dr. Csőzik László polgármester

 

A szavazás módja: nyílt szavazás, egyszerű többség szükséges.