Tisztelt Közgyűlés! 

A jogalkotásról szóló 2010. CXXX. törvény (továbbiakban: Jat.) 18. §-ára figyelemmel az Érd Megyei Jogú Város 233/2010. (VII.19.) határozattal elfogadott Településszerkezeti Terve, és a 31/2010. (VII.20.) önkormányzati rendelettel elfogadott Helyi Építési Szabályzata módosításának szükségességét az alábbi okokkal és célokkal indokolom: 

A Közgyűlés 2015. január 29-i ülésén, a 6/2015. (I. 29.) számú határozatával döntött a város több részterületére vonatkozó Településszerkezeti Terv és Helyi Építési Szabályzat (a továbbiakban: HÉSZ) módosítás véleményezésének lezárásáról.

A döntés értelmében a dokumentáció a településfejlesztési koncepcióról, az integrált településfejlesztési stratégiáról és a településrendezési eszközökről, valamint egyes településrendezési sajátos jogintézményekről szóló 314/2012. (XI.8.) Korm. rendelet 39. § (3) bekezdése alapján végső szakmai véleménykérés céljából megküldésre került az Állami Főépítésznek. Az Állami Főépítész a mellékelten csatolt záró-véleményében további észrevételt nem fogalmazott meg, a kért OTÉK alóli felmentéseket (Ófalu régi iskola, és pincesor visszaépítése) megadta, azzal, hogy azok jelölését kérte a HÉSZ-ben.  

Kérem a Tisztelt Közgyűlést, hogy az előterjesztés és mellékletének áttekintése után elsőként a csatolt határozati javaslat elfogadásával döntsön a Településszerkezeti Terv módosításáról, majd a rendelet, és csatolt tervmellékletének elfogadásával pedig a Helyi Építési Szabályzat és Szabályozási Terve módosításáról! 

A Jat. 17. §-a alapján előzetes hatásvizsgálat elvégzésével felmértük a szabályozás várható következményeit és megállapítottuk, hogy a rendelet-módosításban foglaltaknak jelentősnek ítélt társadalmi, gazdasági, költségvetési illetve környezetre gyakorolt hatása, egészségügyi hatása, valamint azok végrehajtásának adminisztratív terheket befolyásoló hatásai nincsenek.

A hatásvizsgálat eredményét egyebekben az előterjesztés mellékletét képező hatásvizsgálati lap mutatja be. 

A Jat. 18. § (2) bekezdése alapján tájékoztatom a T. Közgyűlést, hogy a rendelet-tervezet az európai uniós jog szempontjából indifferens szabályozást tartalmaz. 

Érd, 2015. március 12. 

 

T. Mészáros András

 

TERVEZET!

ÉRD MEGYEI JOGÚ VÁROS

ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYűLÉSE

 

__/2015. (__.__.)

önkormányzati rendelete

 az Érd Megyei Jogú Város Helyi Építési Szabályzatáról szóló 31/2010. (VII.20.)  önkormányzati rendelet és a mellékletét képező SZT-1 jelű Szabályozási Terv módosításáról a város több részterülete vonatozásában

Érd Megyei Jogú Város Közgyűlése az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény 62. § (6) bekezdésének 6. pontjában kapott felhatalmazás alapján, a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 13. § (1) bekezdés 1. pontjában valamint az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény 6. § (1) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva, a településfejlesztési koncepcióról, az integrált településfejlesztési stratégiáról és a településrendezési eszközökről, valamint egyes településrendezési sajátos jogintézményekről szóló 314/2012. (XI.8.) Korm. rendelet 28. § (1) bekezdésben biztosított véleményezési jogkörében eljáró Pest Megye Kormányhivatala Építésügyi Hivatal Állami Főépítésze, a Közép-Duna-völgyi Környezetvédelmi és Természetvédelmi Felügyelőség, a Közép-Duna-völgyi Vízügyi Hatóság, a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság, a Közép-Duna-völgyi Vízügyi Igazgatóság, Budapest Főváros Kormányhivatala Népegészségügyi Szakigazgatási Szerve, a Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, a Nemzeti Közlekedési Hatóság Útügyi, Vasúti és Hajózási Hivatala, és Légügyi Hivatala, Pest Megye Kormányhivatala Közlekedési Felügyelősége, a Forster Gyula Nemzeti Örökséggazdálkodási és Szolgáltatási Központ, a Pest Megye Kormányhivatala Kulturális Örökségvédelmi irodája a Pest Megye Kormányhivatala Érdi Járási Hivatala, Járási Építésügyi és Örökségvédelmi Hivatal, a Pest Megye Kormányhivatala Földhivatala, a Pest Megye Kormányhivatala Növény és Talajvédelmi Igazgatóság, a Pest Megye Kormányhivatala Erdészeti Igazgatósága, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Hivatala, Magyar Bányászati és Földtani Hivatal Budapesti Bányakapitányság, a Honvédelmi Hivatal Hatósági Hivatala, Pest Megye Főépítésze,   Budapest Főváros Önkormányzata, Budafok-Tétény Bp. XXII. kerület Önkormányzata, Törökbálint Város Önkormányzata, Diósd Város Önkormányzata, Halásztelek Város Önkormányzata, Százhalombatta Város Önkormányzata, Martonvásár Város Önkormányzata, Ráckeresztúr Község Önkormányzata, Tárnok Nagyközség Önkormányzata, Tököl Város Önkormányzata, valamint Sóskút Község Önkormányzata véleményének kikérésével a következőket rendeli el:

1. § Az e rendelethez mellékelt SZT-Mód 1-14. számú Szabályozási Terv részletek az Érd Megyei Jogú Város Helyi Építési Szabályzatáról szóló 31/2010. (VII.20.) önkormányzati rendelet (a továbbiakban: HÉSZ Rendelet) SZT-1 jelű Szabályozási Terve vonatkozó szelvényeit módosítják a tervezési területek határain belül. Ezzel egyidejűleg ezekre a területekre vonatkozó szabályozás hatályát veszti.

2. § A HÉSZ Rendelet 5. §-a helyébe a következő rendelkezés lép: 

„(1) Az építési övezetekben, illetve övezetekben közműterület illetve az SZT-n meghatározott közterület szabályozás végrehajtása érdekében telek az övezet előírásaitól eltérő nagyságban is kialakítható. 

(2) Telekosztás során az övezeti minimumnál kisebb telek csak akkor alakítható ki, ha az eltérést előzetes geodéziai felméréssel bizonyíthatóan a földhivatali mérési hibahatár okozza. 

(3) Telekosztás, telekhatár-rendezés során az érintett telektömb struktúráját megbontó, pl. hegyesszöget, tompaszöget bezáró telekhatár nem alakítható ki. 

(4) A település építési övezeteiben nyúlványos (nyeles) telek nem alakítható. 

(5) Amennyiben az övezeti előírások másképpen nem szabályozzák, új építési telkek minimális telekszélessége

a) oldalhatáron álló beépítés esetén: 16 m

b) szabadon álló beépítés esetén:       18 m  

(6) Lakóterületen telekegyesítéssel létrehozható új telek legfeljebb az egyes építési övezetekben előírt kialakítható telekméret 3x-osa lehet, kivéve ha a telekalakítás egészségügyi, oktatási, szociális vagy egyházi épület létesítése céljából szükséges.  

(7) A „Tak” jellel (Telekcsoport újraosztási kötelezettség) megjelölt telektömbökben telekegyesítés és telekhatárrendezés végezhető, de új beépítés, meglévő épület bővítésének feltétele a teljes tömbre vonatkozó telekalakítás, azaz a telekcsoport újraosztása, az építési övezetre meghatározott paraméterek szerint.”  

3. § (1) A HÉSZ Rendelet 7. § (5) bekezdésének helyébe a következő rendelkezés lép: 

„(5) A mozgó járműből történő árusítás kivételével Érd teljes területén lakókocsi, utánfutó és egyéb közlekedési eszköz helyhez kötött műszaki létesítményként nem helyezhető el, és ilyen jelleggel elárusítóhelyként sem működtethető. E rendelkezést nem kell figyelembe venni Érd teljes területén az alkalmi rendezvények alkalmával és a Széles utcai piac területén az év bármely napján.” 

(2) A HÉSZ Rendelet 7. § (10) bekezdésének helyébe a következő rendelkezés lép: 

„Az építési helyen belül több épület is elhelyezhető, azonban legalább egy, fő rendeltetésű épületnek az utca felöli építési vonalon kell állnia. Átmenő telek esetén, ha több fő rendeltetésű épület létesül, mindkét utca építési vonala kötelezően tartandó.” 

(3) A HÉSZ Rendelet 7. § (13) bekezdésének helyébe a következő rendelkezés lép: 

„(13) A minimális hátsókert mérete – az övezeti előírások eltérő rendelkezése hiányában – a tényleges építménymagasság, de minimum 6 méter, kivéve, ha a hátsó telekszomszédnak a hátsó telekhatáron meglévő épülete van, vagy a hátsó telekszomszédok együtt tervezett és megvalósuló épületeiről van szó. Ebben az esetben a meglévő, vagy megvalósuló épület hátsó falának letakarásával (a hátsókert mérete 0 m) megengedhető melléképület építése. Azoknál az építési telkeknél, melyeknek hátsó telekhatára a vasutak területével (Kök), illetve a gyorsforgalmi utak (M6, M7 autópályák) területével határos, a hátsó telekhatárra illesztett (a hátsókert mérete 0 m) fő rendeltetést kiszolgáló egyéb épületek (melléképület) elhelyezhetők. Ha egy oldalhatáron álló beépítési módba sorolt telektömböt határoló utcaszakaszon belül egyetlen olyan közbenső telek van, amely mellett mindkét oldalon ugyanabba az építési övezetbe sorolt saroktelkek találhatók, amelyeken a közbenső telek hátsókerti telekhatára vonalában lévő oldalsó telekhatártól 3,0m-nél kisebb távolsággal elhelyezett (oldalhatáron álló) épületek vannak, akkor a közbenső telek hátsókertjének legkisebb mérete 3,0m lehet.” 

4. § (1) A HÉSZ Rendelet 8. § (7) bekezdésének helyébe a következő rendelkezés lép: 

„A gazdasági területek és a közfunkciójú intézmények kivételével az elhelyezendő, átépítésre kerülő épületek homlokzati felületeinek anyagai: tégla, kő, fa, üveg, vakolat lehet. Ez utóbbinál pasztell színeket kell alkalmazni, kerülendő a rikító, a településképet zavaró színek használata.” 

(2) A HÉSZ Rendelet 8. § (9) bekezdésének helyébe a következő rendelkezés lép:

„A gazdasági területek és a közfunkciójú intézmények kivételével nem alkalmazható homlokzati anyagként fémlemez; tetőhéjazatként: hullámpala, szürke tónusú pala, műanyag hullámlemez, ipari fémlemezfedés, PVC szigetelés. 

5. § (1) A HÉSZ Rendelet 18. § (2) bekezdésének helyébe a következő rendelkezés lép: 

„Kertvárosias lakóterületen 1000 m2 telekterületig legfeljebb 1 lakásos lakóépület; 1000 m2 felett legfeljebb 2 lakó rendeltetési egység építhető. Akkor is építhető 2 lakó rendeltetési egység, ha az adott telek területe közterület-szabályozás miatt csökken 1000 m2 alá. Az 1000 és 2000 m2 közötti nagyságú telken azonban csak egy épületben, vagy ikresen egybeépített épületben létesíthető a két lakó rendeltetési egység. Az átmenő telkek beépítésére továbbra is a 7.§ (10) bekezdés előírása vonatkozik.” 

(2) A HÉSZ Rendelet 18. § (4) bekezdésének táblázata a következő sorral egészül ki:

„AZ  ÉPÍTÉSI TELEK

AZ  ÉPÜLETEK

Övezeti jele

beépítés

 módja

legkisebb

kialakítható területe

 (m2)

legnagyobb

beépítettsége

(%)

legkisebb

zöldfelületi

aránya (%)

legnagyobb

szintterületi

mutató

Legkisebb – legnagyobb

építménymagassága (m)

Lke-3/sz

SZ

900

20

ű

0,4

6,0”

6. § (1) A HÉSZ Rendelet 21. § (1) bekezdésének táblázatában a Vt-1 övezetre vonatkozó sor helyébe a következő sor lép:

AZ  ÉPÍTÉSI TELEK

AZ  ÉPÜLETEK

Övezeti jele

beépítés

 módja

legkisebb

kialakítható területe

 (m2)

Legkisebb- legnagyobb

beépítettsége

(%)

legkisebb

zöldfelületi

aránya (%)

legnagyobb

szintterületi

mutató

Legkisebb – legnagyobb

építménymagassága (m)

„Vt-1

Z

600

30

1,25

-7,5”

(2) A HÉSZ Rendelet 21. § (1) bekezdésének táblázata a következő sorral egészül ki:

AZ  ÉPÍTÉSI TELEK

AZ  ÉPÜLETEK

Övezeti jele

beépítés

 módja

legkisebb

kialakítható területe

 (m2)

Legkisebb- legnagyobb

beépítettsége

(%)

legkisebb

zöldfelületi

aránya (%)

legnagyobb

szintterületi

mutató

Legkisebb – legnagyobb

építménymagassága (m)

„Vt-4/ó

Z

180

80

10

-

-4,5”

(3) A HÉSZ Rendelet 21. §-a a következő (11) bekezdéssel egészül ki: 

„(11) A Vt-4/ó jelű övezet a helyi védelem alatt álló Szt. Mihály téri 24474 hrsz-ú ingatlan területére vonatkozik, ahol a beépítettség elérheti a 100%-ot, kizárólag abban az esetben, ha az eredeti, történelmi dokumentumokban lévő épülettömeg, épület homlokzat, tetőidom és közösségi rendeltetésű funkció valósul meg.” 

7. § A HÉSZ Rendelet 23. § (16) bekezdésének helyébe a következő rendelkezés lép: 

„(16) Az építési övezetekben a minimális zöldfelületi értéken belül a telekhatárok mentén fa- és cserjesor telepítendő. Az 500 m2-nél nagyobb lapostetőn minimum 100 m2 nagyságú extenzív vagy intenzív zöldtető létesítése kötelező, melynek kialakításától csak az ugyanennyi területen megvalósuló napenergiát hasznosító berendezések telepítése esetén lehet eltekinteni.”  

8. § A HÉSZ Rendelet a 24. § (11) bekezdésének helyébe a következő rendelkezés lép: 

„(11) Az építési övezetekben a minimális zöldfelületi értéken belül a telekhatárok mentén fa- és cserjesor telepítendő. Az 500 m2-nél nagyobb lapostetőn minimum 100 m2 nagyságú extenzív vagy intenzív zöldtető létesítése kötelező, melynek kialakításától csak az ugyanennyi területen megvalósuló napenergiát hasznosító berendezések telepítése esetén lehet eltekinteni.”  

9. § (1) A HÉSZ Rendelet 31. § (3) bekezdés c) pontja helyébe a következő rendelkezés lép: 

„c) alapterülete nem haladhatja meg a 40 m2-t, vagy a korábban kialakult beépítést.”

(2) A HÉSZ Rendelet 31. §-a a következő (4) bekezdéssel egészül ki: 

„(4) A meglévő pincesorok területén egyes telkek kivételes esetben 100 %-ban is beépíthetők, ha a telek adottságai azt lehetővé teszik, saroktelek, vagy a telek mérete nem éri el az 50 m2-t, valamint a szomszédos beépítést és használatot nem zavarja.” 

10. § A HÉSZ Rendelet 32. §-a a következő (4) bekezdéssel egészül ki: 

„(4) A Kk jelű építési övezetben lévő 3465 hrsz-ú telken max. 50 m magas távközlési torony elhelyezése megengedett a vonatkozó jogszabályok betartásával.” 

11. § A HÉSZ Rendelet 1. mellékletének helyébe jelen rendelet 1. melléklete lép.

12. § Ez a rendelet a kihirdetését követő 30. napon lép hatályba.

 

Mecsériné dr. Szilágyi Erzsébet

T. Mészáros András

jegyző

polgármester

 

HATÁROZATI JAVASLAT

Érd Megyei Jogú Város Közgyűlése a 233/2010. (VII.19) KGY. határozattal jóváhagyott Településszerkezeti Tervet a következőképpen módosítja: 

1. A Közgyűlés a Településszerkezeti Terv módosításokat a mellékletek szerinti tartalommal hagyja jóvá.

2. A 233/2010. (VII.19) KGY. határozattal jóváhagyott Településszerkezeti Terv az 1. mellékletben lehatárolt 1-4 sz. részterületeken az abban foglalt tartalommal módosul.

3. A Közgyűlés ezzel egyidejűleg a hatályos Településszerkezeti Tervlap 2. pontban meghatározott területeire vonatkozó részét hatályon kívül helyezi. 

4. A határozat 2. melléklete a településszerkezeti terv leírása. Az 1. mellékletben beszámozott területfelhasználás változással érintett területeken belül a területfelhasználások a leírás szerint módosulnak.

Jelen határozat mellékletét képezi: 1. melléklet TSZT-mod-2014/1-4 jelű Településszerkezeti Terv módosítások  tervlapjai. 2. melléklet a településszerkezeti terv leírása. A határozat a mellékletekkel együtt érvényes, azzal együtt alkalmazandó.

Jelen határozat a kihirdetést követő 30. napon lép hatályba. 

Határidő: a döntés továbbítására – 15 nap

Felelős: T. Mészáros András polgármester 

 

Szavazás módja: nyílt szavazás, egyszerű többség szükséges.

Záró szakmai vélemény

Településszerkezeti Terv