Tisztelt Közgyűlés!

A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 83. §(2) bekezdés d) pontja alapján a fenntartóhatározza meg az adott nevelési évben indítható óvodai csoportok számát.

Érd Megyei Jogú Város Önkormányzata fenntartásában két óvoda működik. Az egyes tagóvodákba felvehető maximális gyermeklétszámot az intézmények alapító okirata tartalmazza, azonban az adott nevelési évben indítható csoportok számát a fenntartónak külön döntésben kell meghatároznia.

Az óvodai csoportok minimális, maximális és átlaglétszámát a köznevelési törvény 4. melléklete határozza meg, mely alapján az óvodai csoport maximális létszáma 25 fő.

A köznevelési törvény 25. § (7) bekezdése alapján az óvodai csoportra megállapított maximális létszám a nevelési év indításánál a fenntartó engedélyével legfeljebb húsz százalékkal átléphető, továbbá függetlenül az indított csoportok számától akkor is, ha a nevelési év során az új gyermek átvétele, felvétele miatt indokolt.

Az intézményvezetők, figyelembe véve az intézményekbe jelentkezők létszámát, valamint az intézmények befogadóképességét, megküldték a csoportlétszám meghatározására vonatkozó javaslatukat.

Kérem a Tisztelt Közgyűlést az előterjesztés megvitatására és a határozati javaslatok elfogadására!

Érd, 2017. május 12.

dr. Bács István

 

HATÁROZATI JAVASLAT I.

Érd Megyei Jogú Város Közgyűlése a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 83. §(2) bekezdés d) pontja alapján a 2017/2018. nevelési évben indítható óvodai csoportok számát az alábbiak szerint határozza meg:

Érdi Kincses Óvoda

6 csoport

Érdi Kincses Óvoda Fácán Tagóvodája

2030 Érd, Fácán köz 35.

5 csoport

Érdi Kincses Óvoda Harkály Tagóvodája

2030 Érd, Holló utca 3.

3 csoport

Érdi Kincses Óvoda Kutyavári Tagóvodája

2030 Érd, Kutyavári utca 10.

10 csoport

Érdi Kincses Óvoda Ófalusi Tagóvodája

2030 Érd, Fő utca 12.

4 csoport

Érdi Kincses Óvoda Tállya Tagóvodája

2030 Érd, Tállya utca 3.

3 csoport

Érdi Kincses Óvoda Tündérkert Tagóvodája

2030 Érd, Felső utca 51.

4 csoport

Érdi Szivárvány Óvoda

11 csoport

Érdi Szivárvány Óvoda Kisfenyves Tagóvodája

2030 Érd, Erkel u.4

6 csoport

Érdi Szivárvány Óvoda Meseház Tagóvodája

2030 Érd, Gyula utca 33-37.

7 csoport

Érdi Szivárvány Óvoda Napsugár Tagóvodája

2030 Érd, Tárnoki út 58-62.

4 csoport

Érdi Szivárvány Óvoda Tusculanum Tagóvodája

2030 Érd, Gárdonyi Géza utca 1/B.

8 csoport

Határidő: a döntés továbbítására – 2017. június 15.

Felelős: T. Mészáros András polgármester

Szavazás módja: nyílt szavazás, egyszerű többség szükséges.

HATÁROZATI JAVASLAT II.

Érd Megyei Jogú Város Közgyűlése a 2017/2018. nevelési év tekintetében az egyes óvodai csoportokra megállapított maximális létszámot az alábbiak szerint engedélyezi:

Óvoda

Csoport

Létszám

Érdi Kincses Óvoda

 

 

Edit u.

Gyémánt csoport

27

 

Rubin csoport

27

 

Smaragd csoport

27

 

Zafír csoport

27

 

Topáz csoport

28

 

Ametiszt csoport

21 

 

Összesen:

157

Fácán Tagóvoda

Zöldike csoport

27

 

Cinege csoport

27

 

Fecske csoport

27

 

Csalogány csoport

27

 

Pacsirta csoport

23

 

Összesen:

131

Harkály Tagóvoda

Sármány csoport

27

 

Tengelice csoport

27

 

Szalakóta csoport

27

 

Összesen:

81

Kutyavári Tagóvoda

Méhecske csoport

27

 

Mackó csoport

30

 

Süni csoport

30

 

Szarvas csoport

30

 

őzike csoport

30

 

Nyuszi csoport

30

 

Róka csoport

30

 

Csigabiga csoport

30

 

Mókus csoport

30

 

Bagoly csoport

30

 

Összesen:

297

Ófalusi Tagóvoda

Katica csoport

21

 

Süni csoport

22

 

Napocska csoport

21

 

Maci csoport

16

 

Összesen:

80

Tállya Tagóvoda

Kisróka csoport

22

 

Süni csoport

22

 

Méhecske csoport

22

 

Összesen:

66

Tündérkert Tagóvoda

Jázmin csoport

22

 

Pitypang csoport

22

 

Tulipán csoport

22

 

Margaréta csoport

22

 

Összesen:

88

Érdi Szivárvány Óvoda

 

 

Hegesztő utca

Mókus csoport

28

 

Csigabiga csoport

30

 

Nyuszi csoport

28

 

Kisvakond csoport

28

 

Cica csoport

30

 

Süni csoport

28

 

Pillangó csoport

28

 

Katica csoport

28

 

Micimackó csoport

26

 

Méhecske csoport

28

 

őzike csoport

28

 

Összesen:

310

Kisfenyves Tagóvoda

Mókus csoport

27

 

Süni csoport

25

 

Nyuszi csoport

25

 

Maci csoport

25

 

Róka csoport

20

 

őzike csoport

20

 

Összesen:

142

Meseház Tagóvoda

Pipacs csoport

30

 

Boglárka csoport

30

 

Estike csoport

30

 

Kamilla csoport

30

 

Margaréta csoport

30

 

Pitypang csoport

30

 

Levendula csoport

30

 

Összesen:

210

Napsugár Tagóvoda

Pillangó csoport

22

 

Katica csoport

22

 

Csigabiga csoport

22

 

Süni csoport

20

 

Összesen:

86

Tusculanum Tagóvoda

Mókus csoport

26

 

Csiga csoport

26

 

Katica csoport

28

 

Pillangó csoport

28

 

Nyuszi csoport

28

 

Mackó csoport

28

 

Süni csoport

30

 

Méhecske csoport

30

 

Összesen:

224

Határidő: a döntés továbbítására – 2017. június 15.

Felelős: T. Mészáros András polgármester

Szavazás módja: nyílt szavazás, egyszerű többség szükséges.