Tisztelt Közgyűlés!
Érd Megyei Jogú Város Önkormányzata 2016-ban részben saját forrásból, részben pedig a Nemzeti Kulturális Alap támogatásából megvásárolta Domonkos Béla szobrászművész két bronzból készült alkotását, Kossuth Lajos mellszobrát és Széchenyi István mellszobrát.
A művészeti alkotások elhelyezésére vonatkozóan azt a javaslatot teszem, hogy a Széchenyi István mellszobor a Széchenyi téren a Vörösmarty Mihály Gimnázium előtt, a Kossuth Lajos mellszobor pedig a Kálvin téren a Református templom épülete előtti kertben kerüljön elhelyezésre.
Kérem a Tisztelt Közgyűlést, hogy hozza meg döntését arról, hogy a tulajdonában álló művészeti alkotásokat mely helyszíneken kívánja elhelyezn!
Érd, 2017. március 17.
T. Mészáros András
Az előterjesztést előkészítette: Humán Iroda
Kötelezettségvállalás: A 2017. évi költségvetés általános tartalékának terhére
A döntés végrehajtásáért felelős szervezeti egység: Humán Iroda
HATÁROZATI JAVASLAT
1. Érd Megyei Jogú Város Közgyűlése úgy dönt, hogy az önkormányzat tulajdonában lévő, Domonkos Béla szobrászművész által készített Széchenyi István mellszobrot a Széchenyi téren a Vörösmarty Mihály Gimnázium előtt, a Kossuth Lajos mellszobrot pedig a Kálvin téren a Református templom épülete előtti kertben helyezi el.
2. A Közgyűlés felkéri a polgármestert, hogy a szobrok elhelyezéséhez szükséges intézkedéseket tegye meg.
Határidő: a szobrok elhelyezésére - 2017. május 10.
Felelős: T. Mészáros András polgármester
A szavazás módja: nyílt szavazás, egyszerű többségszükséges