Tisztelt Közgyűlés!
A megüresedett 4. számú házi-gyermekorvosi praxis betöltésére a Közgyűlés a 283/2016. (XII.22.) határozatával ismételten pályázatot írt ki az önálló orvosi tevékenységről szóló 2000. évi II. törvény, az annak végrehajtásáról rendelkező 313/2011. (XII.23.) Korm. rendelet, valamint a háziorvosi, házi gyermekorvosi és fogorvosi tevékenységről szóló 4/2000.(II.25.) EüM rendeletben foglalt szempontok alapján. A Közgyűlés arról is döntött, hogy egy éven keresztül havi 300.000,- Ft összeggel támogatja a nyertes pályázót a több mint egy éve betöltetlen praxis lecsökkent finanszírozásának kiegészítésére. A támogatás eszközök, berendezések, műszerek beszerzésére használható fel.
A pályázat benyújtására 2017. február 28-áig volt lehetőség, mely időszakban egy pályázat érkezett hiányosan, tehát nem volt érvényes. Emiatt javasolom a Tisztelt Közgyűlésnek, hogy a pályázati eljárást nyilvánítsa eredménytelennek.
A pályázati határidő lejártát követően, 2017. március 18-án dr. Neumann Rita Imola gyermekorvos nyújtott be kérelmet a praxis betöltésére.
Dr. Neumann Rita Imola csecsemő és gyermekgyógyász szakorvosként szerzett diplomát 2012-ben. A Magyar Orvosi Kamara és a Magyar Gyermekorvosok Társaságának tagja. Szakmai tevékenységét a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet Gyermekszív központjában kezdte, dolgozott a Bethesda Gyermekkórházban, több kórházban gyermekügyeletet vállalt.
Dr. Neumann Rita Imola iskolaorvosi munkát is vállalna, tevékenységét előreláthatóan betéti társaság keretében végezné. Jelenleg Budapesten él családjával, de a Közgyűlés kedvező döntése esetén Érdre költöznének. Gyermekorvosi tevékenységét várhatóan 2017. augusztus 1-jén tudná megkezdeni Érden.
A jelentkező a házi gyermekorvosi tevékenység végzésére vonatkozó jogszabályi feltételeknek - az általa benyújtott dokumentumok, igazolások alapján - megfelel.
A praxis pályáztatással történő betöltésére jogszabály nem kötelezi az önkormányzatot. A pályázat kiírására azért került sor, mert a jogosultak általi korábbi értékesítési kísérletek nem vezettek eredményre. A praxis 2015. október 1-jétől helyettesítéssel működik, a helyettesek személyében többször is változás történt. A praxisba bejelentkezettek száma a 2017. február 28-ai adatok szerint lecsökkent 464 főre, mely a 2015. évi statisztikai jelentés alapján 982 fő volt.
Az egészségügyi alapellátás a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX törvény 13. § (1) bekezdésének 4. pontja alapján az önkormányzat helyben ellátandó közfeladata, ezért a fenti indokok alapján javaslom a Tisztelt Közgyűlésnek, hogy ellátási érdekből a praxis betöltésére benyújtott kérelmet bírálja el, ezzel egyidejűleg rendelkezzen a 283/2016. (XII.22.) közgyűlési határozattal jóváhagyott támogatás odaítélésről is.
Fentieknek megfelelően kérem a T. Közgyűléstől az előterjesztés megtárgyalását és a határozati javaslatok elfogadását!
Érd, 2017. április 7.
|
|
dr. Bács István |
HATÁROZATI JAVASLAT I.
Érd Megyei Jogú Város Közgyűlése a háziorvosi, házi gyermekorvosi, fogorvosi és a területi védőnői körzetekről szóló 64/2011. (VIII.1.) önkormányzati rendeletében rögzített 4. számú házi gyermekorvosi körzet ellátására a 283/2016.(XII.22.) határozatával kiírt pályázati eljárást eredménytelenné nyilvánítja.
Határidő: 15 nap a közzétételre
Felelős: T. Mészáros András polgármester
Szavazás módja: nyílt szavazás, egyszerű többség szükséges.
HATÁROZATI JAVASLAT II.
1. Érd Megyei Jogú Város Közgyűlése az érdi 4. számú házi gyermekorvosi alapellátási körzet gyermekorvosi feladatainak területi ellátási kötelezettséggel történő végzésére dr. Neumann Rita Imola gyermekorvossal feladat-ellátási szerződést köt öt éves határozott időtartamra, amennyiben a tevékenység személyes ellátását vállaló dr. Neumann Rita Imola gyermekorvos a praxis tekintetében a praxisengedélyt megszerzi.
2. Érd Megyei Jogú Város Közgyűlése az 1. pontban foglalt tárgyban előszerződést köt dr. Neumann Rita Imola gyermekorvossal annak érdekében, hogy dr. Neumann Rita Imola gyermekorvos az érdi 4. számú házi-gyermekorvosi praxisra vonatkozó praxisengedély iránti kérelmét az illetékes hatóságnál benyújthassa.
3. A Közgyűlés hozzájárul, hogy dr. Neumann Rita Imola gyermekorvos a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelővel finanszírozási szerződést kössön.
4. A Közgyűlés hozzájárul, hogy dr. Neumann Rita Imola gyermekorvos az érdi ingatlan-nyilvántartásban a 16755/2 helyrajzi számon nyilvántartott, természetben az Érd, Bagoly u. 47. szám alatt található önkormányzati tulajdonú ingatlanban lévő rendelőt telephelyként működtesse, és azt valamennyi hatóságnál, bíróságnál, egyéb szervezetnél ekként regisztráltathassa. A telephely működtetésével kapcsolatosan az önkormányzatot személyi, tárgyi, illetve a helyiséggel kapcsolatos kötelezettség nem terheli.
Határidő: az előszerződés megkötésére 30 nap; a szerződés megkötésére 2017. július 31.
Felelős: T. Mészáros András polgármester
Szavazás módja: nyílt szavazás, egyszerű többség szükséges.
HATÁROZATI JAVASLAT III.
Érd Megyei Jogú Város Közgyűlése a tartósan betöltetlennek minősülő érdi 4. számú házi gyermekorvosi körzet ellátását vállaló dr. Neumann Rita Imola gyermekorvost a körzet lecsökkent finanszírozásának kiegészítésére egy éven keresztül támogatási szerződés keretében havi 300.000,- Ft összeggel támogatja a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelővel kötött finanszírozáson felül, melynek forrását az önkormányzat 2017. és 2018. évi költségvetésében biztosítja. A gyermekorvos a támogatás összegét a praxis működtetésére, eszközök, berendezések, műszerek beszerzésére használhatja fel elszámolási kötelezettséggel.
Határidő: feladat-ellátási szerződéssel egyidejűleg
Felelős: T. Mészáros András polgármester
Szavazás módja: nyílt szavazás, egyszerű többség szükséges.