Tisztelt Közgyűlés!

 

A 96/2000. (XII.11.) országgyűlési határozattal elfogadott ,,Nemzeti stratégia a kábítószer-probléma visszaszorítására” című stratégiai program rövid távú célként határozta meg a helyi Kábítószerügyi Egyeztető Fórumok (a továbbiakban: KEF) létrehozását, jogi és közigazgatási feltételeinek megteremtését a helyi önkormányzatok bevonásával. A határozat alapján Érd Megyei Jogú Város Kábítószerügyi Egyeztető Fóruma 2002-ben jött létre. 

A KEF olyan szakmai munkacsoportként alakult és működik, mely összehangolja a helyi intézkedéseket és kezdeményezéseket, valamint fórumot teremt a helyi közösség területén működő intézmények számára a 2013-2020-as időszakra megalkotott Nemzeti Drogellenes Stratégia célkitűzéseivel összhangban. 

A KEF-ben dolgozó szakemberek a kábítószer-problémával kapcsolatos munkájukkal a segítő szemléletet követik. Együttműködésre való készségük, szaktudásuk és tenni akarásuk garanciája annak, hogy hosszú távon egy olyan rendszer működjön a városban, amely a kábítószer-probléma minden szegmensét lefedi, és az ezzel kapcsolatos minden helyzetre megfelelő választ ad. A KEF szakmailag a Szociális Gondozó Központ keretében működik, ahol az intézmény 2015. évi struktúra-átalakítását követően a Család és Gyermekjóléti Szolgálat keretein belül végzi a koordinációs feladatait. 

Mivel a KEF működését meghatározó szervezeti és működési szabályzat alapján a munkacsoportnak az elvégzett munkájáról tájékoztatnia kell az önkormányzatot, a Szociális Gondozó Központ elkészítette a 2016. évi szakmai beszámolót, melyet mellékletként csatolunk. 

Kérem a Tisztelt Közgyűlést a beszámolót elfogadására! 

Érd 2017. április 7.

 

Mórás Zsolt 

 

elnök

 

 

HATÁROZATI JAVASLAT

Érd Megyei Jogú Város Közgyűlése a Kábítószerügyi Egyeztető Fórum 2016. évi tevékenységérőlszóló beszámolóját elfogadja. 

Határidő: a határozat közlésére – azonnal 

Felelős: T. Mészáros András polgármester 

Szavazás módja: nyílt szavazás, egyszerű többség szükséges.