Tisztelt Közgyűlés!

Érd Megyei Jogú Város hatályos településrendezési eszközei – az 56/2016. (III. 24.) számú határozattal megállapított Településszerkezeti Terv, és a 9/2016. (III. 31.) rendelettel jóváhagyott Helyi Építési Szabályzat, illetőleg annak Szabályozási Terv melléklete – több részterületet érintő módosításáról a 84/2016. (IV.28.) és a 184/2016 (VII.27.) számú határozataival döntött a Közgyűlés.

A módosítások jelentős része összefüggésben van az 1504/2015. (VII.23.) Korm. határozathoz kapcsolódó Modern Városok Program egyes projektelemeivel, valamint megjelennek azok a módosítási-pontosítási szándékok is, melyeknek igénye a hatályos településrendezési eszközök alkalmazása során körvonalazódott.

A településrendezési eszközök több területet érintő módosításának véleményeztetése a településfejlesztési koncepcióról, az integrált településfejlesztési stratégiáról és a településrendezési eszközökről, valamit egyes településfejlesztési sajátos jogintézményekről szóló 314/2012. (XI.8.) Korm. rendelet (Kormányrendelet) által szabályozott teljes eljárás keretein belül zajlik, melyben az államigazgatási szervek, érintett területi, települési önkormányzatok előzetes tájékoztatása, és a lakosság, érdekképviseleti, civil és gazdálkodó szervezetek ún. partnerségi értesítése 2016. szeptember hónapban történt meg.

Az előzetes tájékoztatóra kapott válaszok az Elvira major területének egy részét érintő, jelenleg még mezőgazdasági művelés alatt álló „új gazdasági terület a 7. sz. főút és az M6 autópálya közötti” tervezési terület esetében a magasabb szintű területrendezési tervek egyes előírásaival való ütközésére hívták fel az önkormányzat figyelmét. Az önkormányzat ezt követően, a jogszabályi környezet ellentmondásainak feloldásáig módosította a településrendezési eszközök készítésére vonatkozó tervezési szerződését úgy, hogy a módosítási eljárás további egyeztetési folyamatából kikerült az említett terület, és a Sóskúttól Érd közigazgatási területéhez került ~ 278 ha nagyságú terület.

A Kormányrendelet 38. § szerinti véleményezési szakaszban a véleményezési dokumentáció 2017. március 8-án megküldésre került mindazon államigazgatási szerveknek, partnereknek, akik az egyeztetési eljárásban való részvételi szándékukat jelezték. A véleményezési dokumentáció már nem tartalmazta az említett két tervezési területre vonatkozó módosított terület-felhasználási, szabályozási szándékokat. 

A Kormányrendelet 39. § (2) bekezdése szerint a véleményezést követően a beérkezett véleményeket ismertetni kell a Közgyűléssel, azok elfogadásáról, vagy el nem fogadásáról pedig a Közgyűlés dönt. A vélemény, észrevétel el nem fogadása esetén a döntést indokolni kell. 

A fenti szabályok szerint az előterjesztéshez mellékeljük a beérkezett véleményeket, és az ezekre adott válaszokat, és a nemleges válaszok indoklását is.

A véleményezési szakasz lezárását, dokumentálását, és közzétételét követően a dokumentáció a Kormányrendelet 40. § (1) bekezdés szerint benyújtható végső szakmai véleményezésre az állami főépítészi hatáskörben eljáró Pest Megyei Kormányhivatalnak. A végső szakmai véleményezést követően, amennyiben szükséges, a korrekciókat követően dönthet majd a Közgyűlés határozat, és rendeletalkotással az érintett területre vonatkozó TSZT, HÉSZ és szabályozási terv-módosításról.

Tájékoztatásul mellékeljük a Településszerkezeti Terv, és a Szabályozási Terv véleményezés utáni állapotát is, mely az előbb említett végső szakmai véleményezési szakaszban még változhat.

Kérem a Tisztelt Közgyűlést, hogy az előterjesztés és mellékleteinek áttekintése után döntsön a válaszok elfogadásáról, és a településrendezési eszközök részterületeit érintő módosítás véleményezésének lezárásáról!

 

Érd, 2017. április 12.

 

 

T. Mészáros András

 

 

HATÁROZATI JAVASLAT

Érd Megyei Jogú Város Közgyűlése a város részterületeire vonatkozó Településszerkezeti Terv, Helyi Építési Szabályzat, és Szabályozási Terv módosításával kapcsolatban a következőket állapítja meg, és az alábbi döntéseket hozza:

- A tervmódosítás véleményeztetése a településfejlesztési koncepcióról, az integrált településfejlesztési stratégiáról és a településrendezési eszközökről, valamint egyes településrendezési sajátos jogintézményekről szóló 314/2012. (XI. 8.) Kormányrendelet (a továbbiakban: Kormányrendelet) előírásainak megfelelően történt. A Kormányrendelet 26. alcíme szerinti előzetes tájékoztatási szakaszt követően a 27. alcím szerinti véleményezési szakaszban a véleményezési dokumentáció megküldésre került mindazoknak, akik az egyeztetési eljárásban való részvételi szándékukat jelezték. Az erre vonatkozóan beérkezett véleményeket a Közgyűlés megismerte.

-  Mindezen dokumentumokat, terviratokat megismerve a Közgyűlés úgy dönt, hogy a beérkezett véleményeket a mellékelt tervezői, önkormányzati válaszok szerint fogadja el, illetve az el nem fogadott vélemények indokolásával egyetért.

-  Jelen döntés meghozatalával és közzétételével a Kormányrendelet 39. § (3) bekezdése szerint a tervmódosítás véleményezési szakasza lezárul, és az elfogadott vélemények szerinti korrigált alátámasztó, és jóváhagyandó munkarészek - TSZT, HÉSZ és Szabályozási Terv-tervezet - az állami főépítészi hatáskörben eljáró Pest Megyei Kormányhivatalnak a jóváhagyáshoz szükséges záró szakmai vélemény megkérése céljából benyújtható. 

Határidő: a határozat közlésére – azonnal 

Felelős: T. Mészáros András polgármester 

Szavazás módja: nyílt szavazás, egyszerű többség szükséges