Mecsériné dr. Szilágyi Erzsébet jegyző: Elmondja, hogy 2018. január 1. napján lépett hatályba az általános közigazgatási rendtartásról szóló 2016. évi CL. törvény, mellyel egyidejűleg a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény hatályát vesztette. A korábbi jogszabály egy sokkal részletesebb eljárási szabályrendszert tartalmazott. Az új jogszabály egy keretjogszabály és kreatív jogalkalmazói hozzáállást igényel. Az eljárási szabályokat nagyrészt kormányrendeletek és miniszteri rendeletek állapítják meg. Egyidejűleg több törvényt módosítottak. Az Ákr. értelmében a végrehajtási eljárás akkor marad az önkormányzatnál önkormányzati hatósági ügyekben, ha erről önkormányzati rendelet konkrétan rendelkezik. Átnézve a helyi rendeleteket úgy gondolták, hogy leginkább a településhez kötődő hatósági eljárások végrehajtását tartják itt, amelyek helyben szolgálják a jogszerű magatartások érvényesítését. Ilyen például a közterület használati engedélyezési eljárás, szociális területen a „vis maior” támogatások, a szennyvízhálózatra való rákötés támogatása. Ezekben az esetekben tehát nem a NAV fog végrehajtani, hanem az önkormányzati hivatal. Általában a hatósági ügyek nagy része, mind pénzkövetelés, mind pedig valamely tevékenység, magatartás kikényszerítése a NAV-hoz fog kerülni. A NAV elég hatékonyan hajt végre követeléseket és egyéb cselekmények végrehajtására is fel van készülve. A helyi rendeleteket meg kell feleltetni az Ákr. új terminológiájának, illetve rendelkeznek arról, hogy mely esetekben maradjon helyben a végrehajtás foganatosítása.

Dr. Havasi Márta képviselő: Tisztában van azzal, hogy a jogszabályi környezet változása automatikusan magával hozza, hogy a helyi rendeleteket is módosítani kell.

Dr. Csőzik László képviselő: Az ügyintézési határidőkre vonatkozó rendelkezésekkel kapcsolatban érdeklődik. A törvényben az általános határidő 60 nap. Ha ettől el akar térni felfelé a jogalkotó, akkor törvényben eltérhet, rövidebb határidőt jogszabály is megállapíthat, az pedig önkormányzati rendelet. Kérdezi, hogy miért jobb az, ha 15 nap helyett itt is 60 nap lesz az irányadó határidő. A vendéglátóhelyek éjszakai nyitva tartásával kapcsolatos rendelet felől érdeklődik. Kérdezi, hogy mi a változás lényege határidő, vagy valami más?

Mecsériné dr. Szilágyi Erzsébet jegyző: A címer és névhasználatnál a 15 napos határidő szerepel és erre gondolták, hogy az Ákr. általános eljárási határidejét alkalmazzák. Három fajta van: az automatikus, a sommás és a teljes eljárás. Az önkormányzati hatósági ügyek elég hamar szoktak intéződni. A közigazgatási eljárás során a 8 napos eljárási határidő az általános. Azoknál az ügyeknél, ahol szakhatósági eljárására van szükség, ott 60 nap. Ha az eljáró hatóság az eljárási határidő alatt nem tudja eldönteni az ügyet, akkor az ügyfél jogot kap. Ennél a rendeletnél kivették a 15 napos határidőt és az általános szabályokat rendelik hozzá. Meg lehet fontolni, hogy visszategyék a 15 napos határidőt. A törvény egyik leglényegesebb újítása, hogy a közigazgatási jogerő megszűnik. Ez alaki jogerő, nem anyagi, nem a megtámadhatatlanság, hanem a végrehajtásra vonatkozik. Ezt vezették át a helyi rendeletekben, tehát ahol jogerős határozatról beszéltek, az végleges lett.

T. Mészáros András polgármester: Felteszi szavazásra a rendelet tervezetet.

Az előterjesztett és szavazásra feltett rendelet tervezet:

„Érd Megyei Jogú Város Közgyűlése az Alaptörvény 32. cikk (2) bekezdésében meghatározott eredeti jogalkotói hatáskörében, az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdés a) pontjában meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:

1. § Az Érd Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése és szervei Szervezeti és működési Szabályzatáról szóló 31/2014. (XI.26.) önkormányzati rendelet 14. § (3) bekezdésében ,,a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény”  szövegrész helyébe ,,az általános közigazgatási rendtartásról szóló 2016. évi CL. törvény” szöveg lép.

2. § A megengedett legnagyobb össztömeget meghaladó gépjárművek helyi közutakra történő behajtásának szabályairól szóló 20/2017. (V.26.) önkormányzati rendelet 8. § (6) bekezdésében ,,a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény”  szövegrész helyébe ,,az általános közigazgatási rendtartásról szóló 2016. évi CL. törvény” szöveg lép.

3. § Az egyes fás szárú növények védelméről szóló 63/2009. (X.16.) önkormányzati rendelet 6. §  (3) bekezése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(3) A megváltás összegét a határozat véglegessé válását követően 15 napon belül kell befizetni az önkormányzati környezetvédelmi alap javára.”

4. § A szennyvízelvezető hálózatra történő közműcsatlakozáshoz, valamint a házi szennyvízhálózat kiépítéséhez nyújtott önkormányzati  támogatási rendszerről szóló 14/2010. (II.26.) önkormányzati rendelet a következő 13. §-sal egészül ki:

„13. § „A jelen rendelet szerinti önkormányzati hatósági ügyekben a végrehajtást a döntést hozó hatóság foganatosítja.”

5. § A közműves szennyvízelvezető hálózathoz történő utólagos csatlakozás műszaki és pénzügyi feltételeiről, valamint az utólagos csatlakozásért fizetendő hozzájárulás mértékéről szóló 27/2016. (IX.30.) önkormányzati rendelet 3. § (9) bekezdésében ,,a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény” szövegrész helyébe ,,az általános közigazgatási rendtartásról szóló 2016. évi CL. törvény” szöveg lép.

6. § (1) A szociális ellátások helyi szabályairól szóló 7/2015. (II.27.) önkormányzati rendelet 4. § (7) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(7) A végleges és végrehajtható határozattal megállapított támogatásokat a Polgármesteri Hivatal Közgazdasági Irodája folyósítja rendszeres ellátások esetén utólag, minden hónap 5. napjáig, eseti ellátásoknál pedig a határozatban rögzített időpontokban.”

(2) A szociális ellátások helyi szabályairól szóló 7/2015. (II.27.) önkormányzati rendelet a következő 9. § (4) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(4) Amennyiben a lakhatáshoz kapcsolódó rendszeres kiadások viseléséhez nyújtott települési támogatás iránti kérelem (1) bekezdés szerinti okból történő elutasítása esetén, vagy a megállapított lakhatáshoz kapcsolódó rendszeres kiadások viseléséhez nyújtott települési támogatás megszüntetése esetén, ugyanazon lakásra vonatkozóan a döntés véglegessé válásától számított három hónapon belül új támogatás nem állapítható meg.”

(3) A szociális ellátások helyi szabályairól szóló 7/2015. (II.27.) önkormányzati rendelet a következő 50. §-al egészül ki:

„ű. § A jelen rendelet szerinti önkormányzati hatósági ügyekben a végrehajtást a döntést hozó hatóság foganatosítja.”

7. § A vendéglátó üzletek éjszakai nyitvatartásának rendjéről szóló 11/2017. (III.23.) önkormányzati rendelet 7. § (3) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(3) Az engedély visszavonásáról szóló határozat véglegessé válásától számított hat hónapig a vendéglátó üzlet éjszakai nyitvatartási engedélyt nem kaphat.”

8. § (1) A „vis maior” esetén károkat szenvedett magánszemélyek támogatásáról szóló 31/2003. (X.27.) önkormányzati rendelet 2. § (2) bekezdés b) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

[A rendelet hatálya kiterjed továbbá minden lakás céljára szolgáló]

„b) egyszerű bejelentés, vagy végleges és végrehajtható építési engedély alapján szabályszerűen megkezdett és folytatott építkezés során létrejött, még kivitelezés alatt álló építményre.”

(2) A „vis maior” esetén károkat szenvedett magánszemélyek támogatásáról szóló 31/2003. (X.27.) önkormányzati rendelet 7. § (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(2) A megállapított támogatásokat - a (3) bekezdés kivételével - a döntés véglegessé válását, illetve a megállapodás megkötését követő 15 napon belül a Polgármesteri Hivatal Közgazdasági Irodája folyósítja.”

(3)  A „vis maior” esetén károkat szenvedett magánszemélyek támogatásáról szóló 31/2003. (X.27.) önkormányzati rendelet a következő 13. §-al egészül ki:

„13. § A jelen rendelet szerinti önkormányzati hatósági ügyekben a végrehajtást a döntést hozó hatóság foganatosítja.”

9. § (1) A  közösségi együttélés alapvető szabályairól, valamint ezek megszegésének jogkövetkezményeiről szóló 34/2013. (XI.7.) önkormányzati rendelet  3. § (3) bekezdésében ,,a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény” szövegrész helyébe ,,az általános közigazgatási rendtartásról szóló 2016. évi CL. törvény” szöveg lép.

(2) A  közösségi együttélés alapvető szabályairól, valamint ezek megszegésének jogkövetkezményeiről szóló 34/2013. (XI.7.) önkormányzati rendelet  a következő 7. §-al egészül ki:

„7. § (1) A közösségi együttélés alapvető szabályait sértő magatartást követ el és természetes személy esetén 200.000,- Ft-ig, jogi személy esetén 500.000,- Ft-ig terjedő közigazgatási bírsággal sújtható az, aki a megengedett legnagyobb össztömeget meghaladó gépjárművek helyi közutakra történő behajtásának szabályairó szóló 20/2017. (V.26.) önkormányzati rendelet 8. § (7) bekezdésében foglaltakat megszegi.

(2) Az (1) bekezdésben meghatározott magatartás esetén helyszíni bírság kiszabásának van helye.”

10. § (1) Hatályát veszti az önkormányzat jelképeiről,  a jelképek használatáról, valamint a közterületek és épületek fellobogózásáról szóló 23/2012. (V.7.) önkormányzati rendelet 6.§ (4) bekezdése.

(2)  Hatályát veszti az Érd Város névhasználatáról szóló 4/1994. (II.25.) önkormányzati  rendelet 4. § (4) bekezdése.

11. § Ez a rendelet a kihirdetését követő 15. napon lép hatályba.”

 

Érd Megyei Jogú Város Közgyűlése 17 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül megalkotta a következő rendeletet:

2/2018. (I.30.)

önkormányzati rendelete

az új közigazgatási rendtartásról szóló 2016. évi CL. törvény hatályba lépésével összefüggő egyes önkormányzati rendeletek módosításáról

Érd Megyei Jogú Város Közgyűlése az Alaptörvény 32. cikk (2) bekezdésében meghatározott eredeti jogalkotói hatáskörében, az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdés a) pontjában meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:

1. § Az Érd Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése és szervei Szervezeti és működési Szabályzatáról szóló 31/2014. (XI.26.) önkormányzati rendelet 14. § (3) bekezdésében ,,a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény”  szövegrész helyébe ,,az általános közigazgatási rendtartásról szóló 2016. évi CL. törvény” szöveg lép.

2. § A megengedett legnagyobb össztömeget meghaladó gépjárművek helyi közutakra történő behajtásának szabályairól szóló 20/2017. (V.26.) önkormányzati rendelet 8. § (6) bekezdésében ,,a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény”  szövegrész helyébe ,,az általános közigazgatási rendtartásról szóló 2016. évi CL. törvény” szöveg lép.

3. § Az egyes fás szárú növények védelméről szóló 63/2009. (X.16.) önkormányzati rendelet 6. §  (3) bekezése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(3) A megváltás összegét a határozat véglegessé válását követően 15 napon belül kell befizetni az önkormányzati környezetvédelmi alap javára.”

4. § A szennyvízelvezető hálózatra történő közműcsatlakozáshoz, valamint a házi szennyvízhálózat kiépítéséhez nyújtott önkormányzati  támogatási rendszerről szóló 14/2010. (II.26.) önkormányzati rendelet a következő 13. §-sal egészül ki:

„13. § A jelen rendelet szerinti önkormányzati hatósági ügyekben a végrehajtást a döntést hozó hatóság foganatosítja.”

5. § A közműves szennyvízelvezető hálózathoz történő utólagos csatlakozás műszaki és pénzügyi feltételeiről, valamint az utólagos csatlakozásért fizetendő hozzájárulás mértékéről szóló 27/2016. (IX.30.) önkormányzati rendelet 3. § (9) bekezdésében ,,a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény” szövegrész helyébe ,,az általános közigazgatási rendtartásról szóló 2016. évi CL. törvény” szöveg lép.

6. § (1) A szociális ellátások helyi szabályairól szóló 7/2015. (II.27.) önkormányzati rendelet 4. § (7) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(7) A végleges és végrehajtható határozattal megállapított támogatásokat a Polgármesteri Hivatal Közgazdasági Irodája folyósítja rendszeres ellátások esetén utólag, minden hónap 5. napjáig, eseti ellátásoknál pedig a határozatban rögzített időpontokban.”

(2) A szociális ellátások helyi szabályairól szóló 7/2015. (II.27.) önkormányzati rendelet a következő 9. § (4) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(4) Amennyiben a lakhatáshoz kapcsolódó rendszeres kiadások viseléséhez nyújtott települési támogatás iránti kérelem (1) bekezdés szerinti okból történő elutasítása esetén, vagy a megállapított lakhatáshoz kapcsolódó rendszeres kiadások viseléséhez nyújtott települési támogatás megszüntetése esetén, ugyanazon lakásra vonatkozóan a döntés véglegessé válásától számított három hónapon belül új támogatás nem állapítható meg.”

(3) A szociális ellátások helyi szabályairól szóló 7/2015. (II.27.) önkormányzati rendelet a következő 50. §-sal egészül ki:

„ű. § A jelen rendelet szerinti önkormányzati hatósági ügyekben a végrehajtást a döntést hozó hatóság foganatosítja.”

7. § A vendéglátó üzletek éjszakai nyitvatartásának rendjéről szóló 11/2017. (III.23.) önkormányzati rendelet 7. § (3) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(3) Az engedély visszavonásáról szóló határozat véglegessé válásától számított hat hónapig a vendéglátó üzlet éjszakai nyitvatartási engedélyt nem kaphat.”

8. § (1) A „vis maior” esetén károkat szenvedett magánszemélyek támogatásáról szóló 31/2003. (X.27.) önkormányzati rendelet 2. § (2) bekezdés b) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

[A rendelet hatálya kiterjed továbbá minden lakás céljára szolgáló]

„b) egyszerű bejelentés, vagy végleges és végrehajtható építési engedély alapján szabályszerűen megkezdett és folytatott építkezés során létrejött, még kivitelezés alatt álló építményre.”

(2) A „vis maior” esetén károkat szenvedett magánszemélyek támogatásáról szóló 31/2003. (X.27.) önkormányzati rendelet 7. § (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(2) A megállapított támogatásokat - a (3) bekezdés kivételével - a döntés véglegessé válását, illetve a megállapodás megkötését követő 15 napon belül a Polgármesteri Hivatal Közgazdasági Irodája folyósítja.”

(3)  A „vis maior” esetén károkat szenvedett magánszemélyek támogatásáról szóló 31/2003. (X.27.) önkormányzati rendelet a következő 13. §-sal egészül ki:

„13. § A jelen rendelet szerinti önkormányzati hatósági ügyekben a végrehajtást a döntést hozó hatóság foganatosítja.”

9. § (1) A közösségi együttélés alapvető szabályairól, valamint ezek megszegésének jogkövetkezményeiről szóló 34/2013. (XI.7.) önkormányzati rendelet  3. § (3) bekezdésében ,,a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény” szövegrész helyébe ,,az általános közigazgatási rendtartásról szóló 2016. évi CL. törvény” szöveg lép.

(2) A közösségi együttélés alapvető szabályairól, valamint ezek megszegésének jogkövetkezményeiről szóló 34/2013.  (XI.7.) önkormányzati rendelet  a következő 7. §-sal egészül ki:

„7. § (1) A közösségi együttélés alapvető szabályait sértő magatartást követ el és természetes személy esetén 200.000,- Ft-ig, jogi személy esetén 500.000,- Ft-ig terjedő közigazgatási bírsággal sújtható az, aki a megengedett legnagyobb össztömeget meghaladó gépjárművek helyi közutakra történő behajtásának szabályairól szóló 20/2017. (V.26.) önkormányzati rendelet 8. § (7) bekezdésében foglaltakat megszegi.

(2) Az (1) bekezdésben meghatározott magatartás esetén helyszíni bírság kiszabásának van helye.”
10. § (1) Hatályát veszti az önkormányzat jelképeiről,  a jelképek használatáról, valamint a közterületek és épületek fellobogózásáról szóló 23/2012. (V.7.) önkormányzati rendelet 6. § (4) bekezdése.

(2)  Hatályát veszti az Érd Város névhasználatáról szóló 4/1994. (II.25.) önkormányzati  rendelet 4. § (4) bekezdése.

11. § Ez a rendelet a kihirdetését követő 15. napon lép hatályba.

A rendeletről a Közgyűlés az alábbiak szerint szavazott:

Antunovits Antal

Igen

Dr. Bács István

Igen

Csornainé Romhányi Judit

Igen

Dr. Csőzik László

Igen

Demjén Attila

Igen

Donkó Ignác

Igen

Fülöp Sándorné

Igen

Dr. Havasi Márta

Igen

Kéri Mihály

Távol

Kopor Tihamér

Igen

Mórás Zsolt

Igen

Pulai Edina

Igen

Simó Károly

Igen

Szabó Béla

Igen

Szűcs Gábor

Igen

Tekauer Norbert

Igen

T. Mészáros András

Igen

Dr. Veres Judit

Igen