T. Mészáros András polgármester: A Modern Városok Program keretében az Érdi Városfejlesztési és Szolgáltató Kft.-nek több feladata is van. Ezekre a feladatokra különböző időpontokban és módon tudják biztosítani a forrásokat. Az év elején elfogadott üzleti terv ezeket a pénzeket, feladatokat még nem tartalmazta. Az év folyamán több üzleti terv-módosítás is lesz.

Pulai Edina, a Pénzügyi és Költségvetési Bizottság elnöke: A Pénzügyi és Költségvetési Bizottság ülésen megkérdezte, hogy a kút fúrás melyik területen fog megvalósulni. A Molnár utca azon részén, ami önkormányzati terület. Szeretné kérni, hogy a jövőben a termál kúttal kapcsolatban ragaszkodjanak az elnevezéshez.

T. Mészáros András polgármester: A meleg vizes kút állami tulajdonú területen, a szigeten volt. A szakértők megállapították, hogy 5 éven belül felújításra lesz szükség. Akkor döntöttek arról, hogy egy teljesen új kutat fúrnak. A kútfúrás költségei a Modern Városok Programjában vannak. Az új kúthoz önkormányzati területet kerestek, lényegében a hideg vizes kútfúrás esetében is hasonlóan jártak el.

Szűcs Gábor képviselő: A határozati javaslat II.-ben szereplő munkálatok közbeszerzésének a menete felől érdeklődik.

T. Mészáros András polgármester: Elmondja, hogy a város közbeszerzési rendelete azt tartalmazza, hogy a Kft.-k praktikus munkáját ne akadályozzák, ezért az első döntés van a Közgyűlésnél, hogy azt a pénzt rászánják, és a Kft. fogja a közbeszereztetést elvégezni. A Közgyűlés elé beszámolóként fog visszajönni. Felteszi szavazásra a határozati javaslat I.-et.

Az előterjesztett és szavazásra feltett határozati javaslat:

„1.) Érd Megyei Jogú Város Közgyűlése az Érdi Városfejlesztési és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaságtól az alábbi (a határozat 1. és 2. számú mellékletében részletezett műszaki tartalmú) feladatok elvégzését rendeli meg:

a) az Érd B-60 kataszteri számú meleg vizes (Attila kút) termálkút helyettesítő kutas felújítási feladatainak magvalósítását;

b) az Érd, Velencei úton tervezett szabadidőközpont- és szállásfejlesztés megvalósításához szükséges elektromos hálózat kapacitásának bővítését.

2.) Az 1. és 2. számú mellékletben részletezett feladatok ellátáshoz a Közgyűlés a társaság részére plusz 620.000.000,- Ft forrást biztosít, melynek költségvetési fedezetét a 2018. évi költségvetés biztosítja.

A társaság 2018. évi üzleti tervében az Önkormányzat részéről a Társaság számára biztosított forrás összege összesen 1.175. 099.000,- Ft-ra változik.

Érd Megyei Jogú Város Közgyűlése az Érdi Városfejlesztési és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság 2018. évi módosított üzleti tervét a határozat melléklete szerinti tartalommal elfogadja.

 A feladat elvégzéséhez szükséges forrás a Modern Város Programból kerül biztosításra a GF/SZKF/1046/11/2017 számú, 2017. december 20-án kelt „Ófalu-Duna parti gyógy-sport-illetve kulturális turisztikai beruházás, valamit Szabadidőközpont és szálláshelyek létrehozása a Velencei úton” támogatói okirat alapján, a költségvetési fedezet a 2018. évi költségvetésben a 6. számú melléklet K62 során rendelkezésre áll.

A Közgyűlés felkéri a Polgármestert, hogy a határozatban megfogalmazott együttes feltételek teljesítése esetén a város 2018. évi költségvetéséről szóló 4/2018. (II.21.) önkormányzati rendelet 5. § (3) bekezdése szerint a Közgyűlés által hozott döntéseknek megfelelő előirányzat módosítását az üzleti tervben foglaltak szerint hajtsa végre, valamint az Érdi Városfejlesztési és Szolgáltató Kft-vel a határozat végrehajtása érdekében a szükséges szerződéseket kösse meg.

Határidő: azonnal

Felelős: T. Mészáros András polgármester

Érd Megyei Jogú Város Közgyűlése 15 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül a következő határozatot hozta:

26/2018. (II.22.)

h a t á r o z a t

az Érdi Városfejlesztési és Szolgáltató Kft. üzleti tervének módosításáról

1.) Érd Megyei Jogú Város Közgyűlése az Érdi Városfejlesztési és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaságtól az alábbi (a határozat 1. és 2. számú mellékletében részletezett műszaki tartalmú) feladatok elvégzését rendeli meg:

a) az Érd B-60 kataszteri számú meleg vizes (Attila kút) termálkút helyettesítő kutas felújítási feladatainak magvalósítását;

b) az Érd, Velencei úton tervezett szabadidőközpont- és szállásfejlesztés megvalósításához szükséges elektromos hálózat kapacitásának bővítését.

2.) Az 1. és 2. számú mellékletben részletezett feladatok ellátáshoz a Közgyűlés a társaság részére plusz 620.000.000,- Ft forrást biztosít, melynek költségvetési fedezetét a 2018. évi költségvetés biztosítja.

A társaság 2018. évi üzleti tervében az Önkormányzat részéről a Társaság számára biztosított forrás összege összesen 1.175. 099.000,- Ft-ra változik.

Érd Megyei Jogú Város Közgyűlése az Érdi Városfejlesztési és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság 2018. évi módosított üzleti tervét a határozat melléklete szerinti tartalommal elfogadja.

 A feladat elvégzéséhez szükséges forrás a Modern Város Programból kerül biztosításra a GF/SZKF/1046/11/2017 számú, 2017. december 20-án kelt „Ófalu-Duna parti gyógy-sport-illetve kulturális turisztikai beruházás, valamit Szabadidőközpont és szálláshelyek létrehozása a Velencei úton” támogatói okirat alapján, a költségvetési fedezet a 2018. évi költségvetésben a 6. számú melléklet K62 során rendelkezésre áll.

A Közgyűlés felkéri a Polgármestert, hogy a határozatban megfogalmazott együttes feltételek teljesítése esetén a város 2018. évi költségvetéséről szóló 4/2018. (II.21.) önkormányzati rendelet 5. § (3) bekezdése szerint a Közgyűlés által hozott döntéseknek megfelelő előirányzat módosítását az üzleti tervben foglaltak szerint hajtsa végre, valamint az Érdi Városfejlesztési és Szolgáltató Kft-vel a határozat végrehajtása érdekében a szükséges szerződéseket kösse meg.

Határidő: azonnal

Felelős: T. Mészáros András polgármester

A határozat melléklete a jegyzőkönyv melléklete.

A határozati javaslatról a Közgyűlés az alábbiak szerint szavazott:

Antunovits Antal

Igen

Dr. Bács István

Távol

Csornainé Romhányi Judit

Igen

Dr. Csőzik László

Igen

Demjén Attila

Igen

Donkó Ignác

Igen

Fülöp Sándorné

Igen

Dr. Havasi Márta

Igen

Kéri Mihály

Távol

Kopor Tihamér

Igen

Mórás Zsolt

Igen

Pulai Edina

Igen

Simó Károly

Igen

Szabó Béla

Igen

Szűcs Gábor

Igen

Tekauer Norbert

Távol

T. Mészáros András

Igen

Dr. Veres Judit

Igen

T. Mészáros András polgármester: Felteszi szavazásra a határozati javaslat II.-t.

Az előterjesztett és szavazásra feltett határozati javaslat:

Érd Megyei Jogú Város Közgyűlése, mint az Érdi Városfejlesztési és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság Alapítója az Érd Megyei Jogú Város Önkormányzata vagyonáról és a vagyontárgyak feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 13/2012. (III.27.) rendelet 34. § (2) bekezdése alapján jóváhagyja, hogy a jogszabályok alapján szükséges közbeszerzési eljárások lefolytatását követően a cég ügyvezetője a határozat 1. és 2. számú mellékletben részletezett műszaki tartalmú alvállalkozói szerződéseket megkösse:

a) az Érd B-60 kataszteri számú meleg vizes (Attila kút) termálkút helyettesítő kutas felújítási feladatainak magvalósítása maximum 83.921.000,- Ft összegben;

b) az Érd, Velencei úton tervezett szabadidőközpont- és szállásfejlesztés megvalósításához szükséges elektromos hálózat kapacitásának bővítése központonként (4 db) maximum 100.000.000,- Ft összegben.

Határidő: azonnal

Felelős: T. Mészáros András polgármester

Érd Megyei Jogú Város Közgyűlése 13 igen szavazattal, 1 ellenszavazattal és 1 tartózkodással a következő határozatot hozta:

27/2018. (II.22.)

h a t á r o z a t

alvállalkozói szerződések megkötésének jóváhagyásáról

Érd Megyei Jogú Város Közgyűlése, mint az Érdi Városfejlesztési és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság Alapítója az Érd Megyei Jogú Város Önkormányzata vagyonáról és a vagyontárgyak feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 13/2012. (III.27.) rendelet 34. § (2) bekezdése alapján jóváhagyja, hogy a jogszabályok alapján szükséges közbeszerzési eljárások lefolytatását követően a cég ügyvezetője a határozat 1. és 2. számú mellékletben részletezett műszaki tartalmú alvállalkozói szerződéseket megkösse:

a) az Érd B-60 kataszteri számú meleg vizes (Attila kút) termálkút helyettesítő kutas felújítási feladatainak magvalósítása maximum 83.921.000,- Ft összegben;

b) az Érd, Velencei úton tervezett szabadidőközpont- és szállásfejlesztés megvalósításához szükséges elektromos hálózat kapacitásának bővítése központonként (4db) maximum 100.000.000,- Ft összegben.

Tartózkodik

Dr. Csőzik László

Igen

Demjén Attila

Igen

Donkó Ignác

Igen

Fülöp Sándorné

Igen

Dr. Havasi Márta

Nem

Kéri Mihály

Távol

Kopor Tihamér

Igen

Mórás Zsolt

Igen

Pulai Edina

Igen

Simó Károly

Igen

Szabó Béla

Igen

Szűcs Gábor

Igen

Tekauer Norbert

Távol

T. Mészáros András

Igen

Dr. Veres Judit

Igen