T. Mészáros András polgármester: Elmondja, hogy az előterjesztés már szerepelt a legutóbbi Közgyűlésen, de akkor kérdés merült fel Szűcs Gábor képviselő részéről, hogy a kommunikációra miért akkora összeget írtak be.

Szűcs Gábor képviselő: Nemcsak az ő kérdése volt, hanem Dr. Csőzik László képviselőtársa kérdése is volt és ne ma kommunikációt kérdezték, hanem a szemléletformálást. A beruházási célokmányban szemléletformálásra 100 millió Ft van betervezve. Erről szeretnének magyarázatot kérni, hogy mit is takar ez. A kommunikációra pedig, ha jól emlékszik, akkor 12 millió Ft van betervezve. Érdeklődik, hogy mit is takar ez pontosan. Ha jól emlékszik, akkor csak a felépítmények tartoznak bele a pályázatba, az infrastruktúra pedig nem. Kérdezi, hogy akkor az infrastruktúra hogyan lesz megvalósítva.

Csehné Szrnka Hortenzia Pályázati Csoportvezető: Elmondja, hogy a szemléletformálásra előirányzott 100 millió Ft, a Nemzeti Fejlesztési Programirodával konzorciumban vannak ebben a pályázatban a 339/2014-es kormányrendelet alapján. Az ő szakmai munkájukat pedig az NHKVZrt. irányítja, aki meghatározza a szemléletformálás műszaki és szakmai tartalmát. A 100 millió forintot nem az önkormányzat tervezte be a költségvetésbe, hanem a Nemzeti Fejlesztési Programiroda rakta össze és becsülte meg a költségeket, a kiválasztást is ők fogják végezni. Az önkormányzat minden beszerzéssel, közbeszerzéssel kapcsolatos jogát átadta a konzorciumi megállapodásban nekik. A műszaki tartalom több területből áll össze. Egyrészről a grafikai elemek kialakítása, lesz mentorprogram, amiben önkéntes mentorok képzése fog megvalósulni kb. 40 fő, lesznek plakátok, szórólapok, média online és közösségi megjelenés, rendezvények leginkább általános iskolás gyerekek részére, ajándéktárgyak, kiadvány és nyomtatott anyagok. Ezek közül mindre bizonyos darabszám van megadva. Minden pályázathoz tartozik egy kommunikációs csomag és kötelező PR és egyéb megjelenés, ami bizonyos pályázati összeg és támogatásonként változik, illetve attól is függ, hogy milyen típusú fejlesztést valósítanak meg. Erre már kiválasztásra került a HRD-Invest Kft., amit szintén az Nemzeti Fejlesztési Programiroda végzett, de a szerződést az önkormányzat kötötte meg velük. A megvalósítás egy része már elkezdődött, megvolt a nyitórendezvény, a szórólapozás pedig május végén várható a városban. Ezenkívül új honlapot hoztak létre, kifejezetten erre a projektre. Ezenkívül lesz még 8 oldalas szórólapozás, záró rendezvény és ehhez hasonló akciók, amik a nyilvánosság előírásainak megfelelnek a pályázat szempontjából. A telken belüli infrastruktúra kialakítása támogatott, az ingatlanon kívüli pedig nem támogatott. Igyekeznek úgy intézni, hogy ne az önkormányzat saját költségvetése terhére kelljen ezt finanszírozni, erről folynak már a tárgyalások a minisztériummal.

T. Mészáros András polgármester: Az az álláspontuk, hogy erre az önkormányzatnak a költségvetésében nincs erre pénze.

Dr. Csőzik László képviselő: Köszöni a választ, de azt nem tudták meg, hogy milyen elemekből fog állni a szemléletformálás. Arra irányult a kérdése Szűcs Gáborral egyetemben, hogy meg lehet-e azt tudni, hogy tételesen mire költenek.

T. Mészáros András polgármester: Bele lehet tekinteni, csak nem akarta felolvasni a csoportvezető asszony.

Dr. Csőzik László képviselő: Jó, akkor élni is fog ezzel. A szemléletformálás, mint cél fontos, ezt tudják Érd vonatkozásában is az illegális szemétlerakók, mind pedig az utcai szelektív hulladékgyűjtő szigetek tekintetében. Kell bizony, azt a szemléletet formálni. Erre a célra mondja az ember, hogyha oda van rendelve mellé 100 millió Ft és amíg nem látják a tételes elemeket, akkor felmerül az emberben, hogy ezt a pénzt talán eszközbeszerzésre , infrastruktúra fejlesztésre jobba ne lelhetne költeni, tehát jobban hasznosulna. Ez így egy áttételes egzakt válasz. A válasz úgy hangzik, hogy tessék itt van, meg lehet nézni. Meg is fogja nézni és támogatni is fogják, de ha anomáliát tapasztalnak, akkor erre a későbbiek folyamán vissza lehet térni.

Csornainé Romhányi Judit képviselő: A célokmányban az szerepel, hogy 25.900 db gyűjtő edényzet 233,1 millió Ft, ami üveggyűjtésre szolgáló szelektív kukaedények lesznek-e.

T. Mészáros András polgármester: Igen, ez a cél vele.

Pulai Edina, a Pénzügyi és Költségvetési Bizottság elnöke: Az európai uniós pályázatok sajátossága, hogy bizonyos százalékos arányban meghatározzák azt, hogy kötelező érvényűen mennyit kell ezekre a célokra fordítani. Ebbe sok esetbe beleszólásuk sincs. Kötelező érvényű a közzététel, illetve ezek a megjelenítési formák. Szerinte is sokkal hasznosabb dolgokra lehetne fordítani, mint az ilyen méretű óriásplakátok, vagy kisebb táblák kihelyezése, ami szintén kötelező érvényű és meg van határozva, hogy hány évig kell láthatóvá tenni. De sajnos ezeknek a pályázatoknak ez a sajátossága, hogy ilyen előírt arányban kötelezően végre kell hajtani.

Szűcs Gábor képviselő: Szerinte a hazai pályázatoknál is ugyanez a helyzet. Nem a pályázati rendszer problémáiról beszéltek, hanem az az alapvető probléma, hogy ezt a listát nem a Közgyűlésen kellene felolvasni, hanem a testületi anyagban szerepelnie kellett volna. Ez a szakmailag megalapozottság, ami hiányzik nagyon sok döntéshozatalból. Nem látja a képviselő teljes spektrumába az előterjesztés mögöttes tartalmát. A szemléletformálás szerinte is nagyon fontos, ami a környezet védelmét, a helyes magatartást segíti elő. Szerinte erre 100 millió Ft, az egy kicsit erős összeg. Azt is érti, hogy ebben az önkormányzat ún. átjátszóállomás és az Nemzeti Fejlesztési Programiroda dönt. Ezt visszás dolognak tartja. Szerinte sokkal fontosabb és más egyéb dolgokra, ami például jobban elősegítené a hulladékkezelést lehetne fordítani az összeget. Ettől függetlenül maga a fejlesztés támogatandó. kéri, hogy a jövőben a meglévő anyagok az előterjesztés mellékleteként csatolva legyenek.

Kéri Mihály képviselő: Pulai Edina képviselőtársa szerint szavuk se lehet, mert európai uniós szabályok megszabják a százalékokat. Amit a Polgármesteri Hivatal munkatársa mondott, az nem ez volt, mert azt mondta, hogy azt a Nemzeti Fejlesztési Programiroda kalkulálta ki. Ez nem ugyanaz. Átadja az önkormányzat a pénzeszközt és a Nemzeti Fejlesztési Programiroda dönt szubjektív-objektív, milyen alapon dönt, ha nincs ilyen törvény, előírás. Kérdezi, hogy a két változat közül melyik a valós. Kérdezi, hogy átadták a jogokat, vagy pedig azok az övéké. Kérdezi, hogy az önkormányzatnak nincs beleszólása semmibe, vagy pedig van-e.

Szűcs Gábor képviselő: A hozzászólásokból az derül ki számára, hogy az önkormányzat kap fejlesztést, amire pályázott, de semmiféle ráhatása nincs arra, hogy milyen költések lesznek, a közbeszerzésre sem. Csak megkapják a felépítményt, ami a város javát fogja szolgálni. Ezt pedig tudomásul kell venniük, ami szerinte röhejes dolog és nagyon elszomorító. Kérdezi, hogy az önkormányzat csak úgy pályázhatott, hogy lemond ezekről a jogosultságokról és akkor ennek keretében mind a kivitelezőt, mind a közbeszerzést ők végzik.

T. Mészáros András polgármester: Körülbelül jól érti, csak más a megközelítés.

Csehné Szrnka Hortenzia Pályázati Csoportvezető: Elmondja, hogy a 339/2014-es kormányrendelet hozta létre a Nemzeti Fejlesztési Programirodát. A kormányzat szándéka az volt, hogy a korábbi hulladékos és egyéb szekciókban pl. szennyvíz és hasonló fejlesztésekben kartellezés gyanús történések voltak, ezért volt az a cél, hogy ezeket koordinálja egy cég és visszaélésekre ne igazán lehessen esély se. A rendeletben az is szerepel, hogy azoknál a pályázatoknál, ahol a Nemzeti Fejlesztési Programirodával kell közösen indulni a kedvezményezettnek és a koordináló szervnek milyen jogai vannak. A rendeletben szerepel, hogy a közbeszerzéseket és egyéb beszerzéseket alapvetően ők jogosultak a kedvezményezett, a végső felhasználó helyett elvégezni. Tehát nem mond le semmiről, mert a jogszabály meghatározza, hogy mit kell tennie. A pályázatoknál minden szegmensre százalékos korlátok vannak. A pénzügyi összetétel minden felhívásban benne van. Mivel a Nemzeti Fejlesztési Programiroda a koordináló szerv az NHKV-val közösen, ezért a költségvetést is ők rakták össze. Magának a pályázatnak a költségvetését, ami szintén a 339/2014-es kormányrendeletben szabályozva van. Ami műszaki tartalomba bele tudnak szólni, abba beleszólnak, amibe nem tudnak, abba sajnos nem tudnak. A szemléletformálást az NHKV Zrt. állította össze szakmai szemmel, megpróbáltak beleszólni, valamit be is fogadtak, próbálnak egyezkedni. Az épület megtervezése és a gyűjtő edényzet és a gépjármű igénylése a 69/2016 kormányrendelet alapján történt, ami egy fejlesztési terv, amit az NHKV Zrt. hagy jóvá és azt követően tudják majd a pályázatból lehívni a támogatási összeget. A 69-est a Pályázati Csoport állította össze az ÉTH Kft-vel közösen megtervezni, amibe nem szólt bele a Nemzeti Fejlesztési Programiroda. Tehát ez egy összetett folyamat és sokrétű dolog, hogy miben mennyi szabad kéz van.

T. Mészáros András polgármester: Amikor eldöntötték, hogy elindulnak a pályázaton, akkor a törvény által meghatározott feltételek mellett tudtak indulni. A törvény által erőteljesen meghatározott technikával tudtak pályázni, ezeket a törvényi feltételeket nem tudják átugrani. Bizonyos tekintetben alkura próbálják kényszeríteni őket. Az európai uniós pályázatok ettől sokkal kötöttebbek és ott még alkudozni sem tudnak. Önmagában az üveggyűjtés már hasznot fog hajtani. Felteszi szavazásra a határozati javaslatot.

Az előterjesztett és szavazásra feltett határozati javaslat:

Érd Megyei Jogú Város Közgyűlése a KEHOP-3.2.1-15-2016-00008-as kódszámú „Komplex hulladékgazdálkodási rendszer fejlesztése Érd Város térségében, különös tekintettel az elkülönített hulladékgyűjtési, szállítási és előkezelő rendszerre” című pályázat kivitelezésével kapcsolatosan a beruházásra vonatkozó célokmányt a jelen határozat melléklete szerinti tartalommal elfogadja.

Határidő: folyamatos

Felelős: T. Mészáros András polgármester

Melléklet a Közgyűlés __/2018. (V.24.) határozatához

Célokmány

1. A beruházó neve és címe:

Érd Megyei Jogú Város Önkormányzata

2030 Érd, Alsó utca 1-3.

2. A beruházás megnevezése, jellege:

 

A projekt keretében az Érd és Térsége Regionális Hulladékgazdálkodási Önkormányzati Társulás működési területén, a főváros déli agglomerációs térségében és Pest megye déli körzetében 18-25 sűrűn lakott, városi, kertvárosi jellegű településen meglévő települési hulladékgazdálkodási rendszerek integrált fejlesztését, az egyes közszolgáltatási rendszerelemek korszerűsítésével a szelektíven begyűjtött hulladékok (papír, műanyagok, üveg) komplett hulladék előkezelő telephelyét kívánjuk megvalósítani.

3. A beruházás célja és szükségességének indoklása

Annak érdekében, hogy az OHKT-ban és az Európai Unió által kötelezettségként meghatározni tervezett hulladékhasznosítási mennyiségeket a projektterületen biztosítani lehessen, szükséges a kezelőlétesítmények optimalizált kialakítása, figyelemmel a NHKV Zrt. által kialakított integrációs közszolgáltatási területekre.

4. A beruházás helye és a beruházással érintett ingatlan HÉSZ szerinti besorolása

Önkormányzati ingatlanok:

0100/103 Különleges hulladékkezelő övezet

0111/6 Különleges hulladékkezelő övezet

0110/8 Mezőgazdasági övezet

0110/12 Mezőgazdasági övezet

0111/4 Út

Magántulajdon, melyek megvásárlása folyamatban van:

0100/9 Mezőgazdasági övezet

0110/10 Mezőgazdasági övezet

0110/11 Mezőgazdasági övezet

0110/13 Mezőgazdasági övezet

0110/14 Mezőgazdasági övezet

0110/15 Mezőgazdasági övezet

0110/16 Mezőgazdasági övezet

5. A beruházás érintett ingatlanon belüli területi igénye (m2), a beruházás műszaki leírása, és a választott műszaki megoldások indoklása:

A közművesítését követően, a tervek szerint 10 600 m2 terület kerül beépítésre, a következő funkcióknak megfelelő technológiák telepítésével:

  • Fogadó létesítmények (felügyelt bejárati létesítmények, mérlegelő, szociális épület (ű0 m2)
  • Hulladékudvar és Újrahasználati bázis (800 m2)
  • Logisztikai bázis a géppark számára (2.000 m2)
  • Manipulációs terek kiszolgáló infrastruktúrával (1.000 m2)
  • Technológiai épületek (3.500 m2)
  • Haszonanyag tároló (2 800 m2)

6. A becsült költségek részletes bemutatása:

 

- költségnemenkénti bontásban, éves ütemezéssel (ideértve legalább az előkészítési költségeket, a kapcsolódó szolgáltatások, árubeszerzések, és építési költségek összegét);

- a költségbecslés módja (tervezői költségvetés, műszaki értékbecslés, előzetes adásvételi megállapodás, stb.)

A 69/2016. (III. 31.) Korm. rendelet 1. melléklet alapján összeállított kérelem, fejlesztési terv és a hatályos Támogatási szerződés alapján Érd MJV Önkormányzata tervezett nettó költségei a következők:

Gyűjtő edényzet 25 900 db: 233.100.000 Ft

Hulladékszállító járművek és egyéb célgépek vásárlása 17 db: 703.000.000 Ft

Ingatlanvásárlás: 35.000.000 Ft

Kivitelezés: 1.305.200.000 Ft

Tájékoztatás, nyilvánosság: 13.350.000 Ft

Szemléletformálás: 100.000.000 Ft

A Nemzeti Fejlesztési Programiroda nettó költségei:

Projekt előkészítés, tervezés: 133.500.000 Ft

Közbeszerzési eljárások lefolytatása: 26.700.000 Ft

Projektmenedzsment: 29.637.000 Ft

FIDIC Mérnök: 72.357.000 Ft

Általános rezsi: 18.156.000 Ft

7. A beruházási költségek forrása a forráshelyek megjelölésével:

Európai Uniós forrás: - KEHOP-3.2.1 „Az előkezelés, a hasznosítás és az ártalmatlanítás alrendszereinek fejlesztése a települési hulladék vonatkozásában” tárgyú felhívás keretében, valamint

- az állami költségvetési kedvezményezettek részére adható sajáterő támogatás (ÁKST), és az 549/2013. (XII. 30.) Korm. rendelet 6. § (1) bekezdés f) pontja szerinti le nem vonható ÁFA támogatás, ezek az összegek a támogató által kerülnek kifizetésre

8. A szállítók kiválasztásának módja, az eljárás megnevezése:

- A közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény (Kbt.)

- 2/2016. számú polgármesteri utasítás

9. A megvalósítás jogi feltételei (pl. kisajátítás, telekalakítás stb.):

Önkormányzati ingatlanok:

0100/103

0111/6

0110/8

0110/12

0111/4

Magántulajdon, melyek megvásárlása folyamatban van:

0100/9

0110/10

0110/11

0110/13

0110/14

0110/15

0110/16

- Építésügyi hatósági engedélyek (építési, használatbavételi)

- Működéshez a szükséges engedélyek

10. A beruházáshoz szükséges megalapozó tanulmányok, tervek, előzetes megállapodások, stb. felsorolása, külön feltüntetve az előkészítéshez szükséges feladatokat és az előkészítés költségeit:

A megalapozó tanulmányok és egyéb előkészítő dokumentáció költsége az NFP-nél áll rendelkezésre, mely összesen:

nettó 133.500.000 Ft

11. Alapközművek helyzete, a beruházás

várható hatása az infrastruktúra terhelésére:

A meglévő kapacitások felülvizsgálata megtörtént, a közmű igény felmérése még folyamatban van.

12. Tulajdonos, üzemeltető vagyonkezelő (vagy a kiválasztás módjának) megjelölése:

Tulajdonos: Érd Megyei Jogú Város Önkormányzata

Üzemeltető: Érd és Térsége Hulladékkezelési Nonprofit Kft.

13. Az üzembe helyezés és a használatbavételi engedély megadásának várható időpontja:

Várható időpont: 2019. IV. negyedév.

14. Az üzemeltetés fedezetének megjelölése:

Várhatóan a létesítmények és eszközök üzemeltetését az Érd és Térsége Hulladékkezelési Nonprofit Kft. fogja ellátni.

15. A beruházás gazdasági értékelése és megtérülési ideje:

A projekt lezárását követően számolható ki.

 

Érd Megyei Jogú Város Közgyűlése 17 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül a következő határozatot hozta:

107/2018. (V.24.)

h a t á r o z a t

a KEHOP-3.2.1-15-2016-00008-as kódszámú „Komplex hulladékgazdálkodási rendszer fejlesztése Érd Város térségében, különös tekintettel az elkülönített hulladékgyűjtési, szállítási és előkezelő rendszerre” című pályázat kivitelezésével kapcsolatosan beruházási célokmány elfogadásáról

Érd Megyei Jogú Város Közgyűlése a KEHOP-3.2.1-15-2016-00008-as kódszámú „Komplex hulladékgazdálkodási rendszer fejlesztése Érd Város térségében, különös tekintettel az elkülönített hulladékgyűjtési, szállítási és előkezelő rendszerre” című pályázat kivitelezésével kapcsolatosan a beruházásra vonatkozó célokmányt a jelen határozat melléklete szerinti tartalommal elfogadja.

Határidő: folyamatos

Felelős: T. Mészáros András polgármester

Melléklet a Közgyűlés 107/2018. (V.24.) határozatához

Célokmány

1. A beruházó neve és címe:

Érd Megyei Jogú Város Önkormányzata

2030 Érd, Alsó utca 1-3.

2. A beruházás megnevezése, jellege:

 

A projekt keretében az Érd és Térsége Regionális Hulladékgazdálkodási Önkormányzati Társulás működési területén, a főváros déli agglomerációs térségében és Pest megye déli körzetében 18-25 sűrűn lakott, városi, kertvárosi jellegű településen meglévő települési hulladékgazdálkodási rendszerek integrált fejlesztését, az egyes közszolgáltatási rendszerelemek korszerűsítésével a szelektíven begyűjtött hulladékok (papír, műanyagok, üveg) komplett hulladék előkezelő telephelyét kívánjuk megvalósítani.

3. A beruházás célja és szükségességének indoklása

Annak érdekében, hogy az OHKT-ban és az Európai Unió által kötelezettségként meghatározni tervezett hulladékhasznosítási mennyiségeket a projektterületen biztosítani lehessen, szükséges a kezelőlétesítmények optimalizált kialakítása, figyelemmel a NHKV Zrt. által kialakított integrációs közszolgáltatási területekre.

 

4. A beruházás helye és a beruházással érintett ingatlan HÉSZ szerinti besorolása

Önkormányzati ingatlanok:

0100/103 Különleges hulladékkezelő övezet

0111/6 Különleges hulladékkezelő övezet

0110/8 Mezőgazdasági övezet

0110/12 Mezőgazdasági övezet

0111/4 Út

Magántulajdon, melyek megvásárlása folyamatban van:

0100/9 Mezőgazdasági övezet

0110/10 Mezőgazdasági övezet

0110/11 Mezőgazdasági övezet

0110/13 Mezőgazdasági övezet

0110/14 Mezőgazdasági övezet

0110/15 Mezőgazdasági övezet

0110/16 Mezőgazdasági övezet

5. A beruházás érintett ingatlanon belüli területi igénye (m2), a beruházás műszaki leírása, és a választott műszaki megoldások indoklása:

A közművesítését követően, a tervek szerint 10 600 m2 terület kerül beépítésre, a következő funkcióknak megfelelő technológiák telepítésével:

  • Fogadó létesítmények (felügyelt bejárati létesítmények, mérlegelő, szociális épület (ű0 m2)
  • Hulladékudvar és Újrahasználati bázis (800 m2)
  • Logisztikai bázis a géppark számára (2.000 m2)
  • Manipulációs terek kiszolgáló infrastruktúrával (1.000 m2)
  • Technológiai épületek (3.500 m2)
  • Haszonanyag tároló (2 800 m2)

 

6. A becsült költségek részletes bemutatása:

 

- költségnemenkénti bontásban, éves ütemezéssel (ideértve legalább az előkészítési költségeket, a kapcsolódó szolgáltatások, árubeszerzések, és építési költségek összegét);

- a költségbecslés módja (tervezői költségvetés, műszaki értékbecslés, előzetes adásvételi megállapodás, stb.)

A 69/2016. (III. 31.) Korm. rendelet 1. melléklet alapján összeállított kérelem, fejlesztési terv és a hatályos Támogatási szerződés alapján Érd MJV Önkormányzata tervezett nettó költségei a következők:

Gyűjtő edényzet 25 900 db: 233.100.000 Ft

Hulladékszállító járművek és egyéb célgépek vásárlása 17 db: 703.000.000 Ft

Ingatlanvásárlás: 35.000.000 Ft

Kivitelezés: 1.305.200.000 Ft

Tájékoztatás, nyilvánosság: 13.350.000 Ft

Szemléletformálás: 100.000.000 Ft

A Nemzeti Fejlesztési Programiroda nettó költségei:

Projekt előkészítés, tervezés: 133.500.000 Ft

Közbeszerzési eljárások lefolytatása: 26.700.000 Ft

Projektmenedzsment: 29.637.000 Ft

FIDIC Mérnök: 72.357.000 Ft

Általános rezsi: 18.156.000 Ft

7. A beruházási költségek forrása a forráshelyek megjelölésével:

Európai Uniós forrás: - KEHOP-3.2.1 „Az előkezelés, a hasznosítás és az ártalmatlanítás alrendszereinek fejlesztése a települési hulladék vonatkozásában” tárgyú felhívás keretében, valamint

- az állami költségvetési kedvezményezettek részére adható sajáterő támogatás (ÁKST), és az 549/2013. (XII. 30.) Korm. rendelet 6. § (1) bekezdés f) pontja szerinti le nem vonható ÁFA támogatás, ezek az összegek a támogató által kerülnek kifizetésre

8. A szállítók kiválasztásának módja, az eljárás megnevezése:

- A közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény (Kbt.)

- 2/2016. számú polgármesteri utasítás

9. A megvalósítás jogi feltételei (pl. kisajátítás, telekalakítás stb.):

Önkormányzati ingatlanok:

0100/103

0111/6

0110/8

0110/12

0111/4

Magántulajdon, melyek megvásárlása folyamatban van:

0100/9

0110/10

0110/11

0110/13

0110/14

0110/15

0110/16

- Építésügyi hatósági engedélyek (építési, használatbavételi)

- Működéshez a szükséges engedélyek

10. A beruházáshoz szükséges megalapozó tanulmányok, tervek, előzetes megállapodások, stb. felsorolása, külön feltüntetve az előkészítéshez szükséges feladatokat és az előkészítés költségeit:

A megalapozó tanulmányok és egyéb előkészítő dokumentáció költsége az NFP-nél áll rendelkezésre, mely összesen:

nettó 133.500.000 Ft

 

11. Alapközművek helyzete, a beruházás

várható hatása az infrastruktúra terhelésére:

A meglévő kapacitások felülvizsgálata megtörtént, a közmű igény felmérése még folyamatban van.

12. Tulajdonos, üzemeltető vagyonkezelő (vagy a kiválasztás módjának) megjelölése:

Tulajdonos: Érd Megyei Jogú Város Önkormányzata

Üzemeltető: Érd és Térsége Hulladékkezelési Nonprofit Kft.

13. Az üzembe helyezés és a használatbavételi engedély megadásának várható időpontja:

Várható időpont: 2019. IV. negyedév.

14. Az üzemeltetés fedezetének megjelölése:

Várhatóan a létesítmények és eszközök üzemeltetését az Érd és Térsége Hulladékkezelési Nonprofit Kft. fogja ellátni.

15. A beruházás gazdasági értékelése és megtérülési ideje:

A projekt lezárását követően számolható ki.

A határozati javaslatról a Közgyűlés az alábbiak szerint szavazott:

Antunovits Antal

Igen

Dr. Bács István

Igen

Csornainé Romhányi Judit

Igen

Dr. Csőzik László

Igen

Demjén Attila

Igen

Donkó Ignác

Igen

Fülöp Sándorné

Igen

Dr. Havasi Márta

Igen

Kéri Mihály

Igen

Kopor Tihamér

Igen

Mórás Zsolt

Távol

Pulai Edina

Igen

Simó Károly

Igen

Szabó Béla

Igen

Szűcs Gábor

Igen

Tekauer Norbert

Igen

T. Mészáros András

Igen

Dr. Veres Judit

Igen