T. Mészáros András polgármester: Elmondja, hogy szeretnének a bírósághoz egy olyan pályázatot benyújtani, mely egy megnyert bírósági per után való kötelezettségek finanszírozását jelentheti, ehhez kéri a Közgyűlés támogatását.

Dr. Csőzik László képviselő: Az előterjesztést illetően elmondja, hogy a határozati javaslat támogatásra érdemes, ugyanakkor úgy gondolja, hogy érdemes lenne az egész pert és az annak alapjául szolgáló jogvitát tüzetesebben átnézni, vagy valamely szakbizottságnak, vagy egy paritásos bizottságnak a különböző politikai erők közül. Gondolt arra, hogy határozati javaslatot terjeszt elő, azonban nem kapták meg csatolmányban ezeket az ítéleteket, ezért kéri, hogy küldjék meg részükre az első-, és a másodfokú ítéletet is. Továbbá kérdése, hogy a felülvizsgálati kérelem benyújtását illetően született végül döntés?

T. Mészáros András polgármester: Be fogják nyújtani.

Dr. Csőzik László képviselő: Ha addig megszületne ezt is kéri a képviselőknek továbbítani. A következő ülésre fenntartják a jogot, hogy határozati javaslattal élnek, ehhez szükség lenne az ítéletek áttanulmányozására célszerűségi szempontból, vagy szakbizottsági vagy paritásos bizottsági szinten.

T. Mészáros András polgármester: Célszerűségi szempontból miért kell a politikai bizottság?

Dr. Csőzik László képviselő: Két variációt javasolt, hogy vagy a szakbizottsági hatáskörbe utalják, de fenntartja a jogot arra, hogy politikai alapon szerveződő bizottság vizsgálja meg, most még nem tudja megmondani, hogy melyik a célravezetőbb.

T. Mészáros András polgármester: Nem érti, hogy milyen jogot tart fenn?

Dr. Csőzik László képviselő: Hogy előterjesztéssel éljen a Közgyűlésen a témát érintően.

T. Mészáros András polgármester: A kettő kizárja egymást.

Dr. Csőzik László képviselő: A tartalmat szeretné átnézni, hogy szerepel-e minden releváns tény, mely a peres eljárás alatt előkerült, a peres eljárás során széles körű bizonyítás felvétel zajlott, ezt a testületnek érdemes lenne végigvizsgálni. Egyik oldalról hibás teljesítést sikerült bizonyítani, másik oldalról felmerült benne, hogy vajon a teljes szerződéses állományt illetően célszerű volt-e vita tárgyává tenni a hibás teljesítést, vagy a felére nézve azt lehet mondani, hogy az rendben volt és felesleges volt per tárgyává tenni, hiszen arra rendkívül sok perköltség rakódik.

T. Mészáros András polgármester: Hozzáteszi, hogy a pert nem az önkormányzat indította, akkor hogy tudja befolyásolni a peresítést, ha nem ő indította? Természetesen mindent vizsgálhat. Viszont azt szeretné elkerülni, hogy egy szakbizottságot paritásos bizottsággá alakítson és elkezdődjön a szakbizottságból politikai bizottság kialakulni.

Pulai Edina a Pénzügyi és Költségvetési Bizottság elnöke: Elmondja, hogy a Pénzügyi és Költségvetési Bizottság tárgyalta az előterjesztést, mindannyian egyetértettek abban, hogy ez egy 12 évre visszanyúló per, melyben a felperes a beruházó volt. Annyit említene meg, hogy rendkívül igazságtalannak találták a perköltség viselésének arányát, illetve maga a kamatfizetés, mely szintén 10 évre visszamenőleg kötelezettség. Jelenleg az előterjesztés tárgya a pályázat benyújtása, melyet egyértelműen támogatni szükséges. Ahogy a bizottsági ülésen is jelezte, feltételezhetően ez a döntés, még előre láthatólag lesz a Közgyűlés előtt.

Szűcs Gábor képviselő: A konkrét bizottsági határozatot véleménye szerint is támogatni kell, hogy az érdi adófizetőkre kisebb teher essen a büntetés befizetésébe. Problémája, már a bizottsági ülésen is az volt, hogy nem látták se az első-, se a másodfokú ítéletet, nem látták az előzményeket, miért nem történt meg a műszaki átvétel akár részlegesen. Nem kapnak pontos képet az ügyről. Azt tudják, hogy 2006-ban az új városvezetés nem vett át tételeket műszakilag. A bíróság ugyan 30%-kal lecsökkentette az árat, de azt, hogy előnytelen nem mondta ki, illetve pontosan azt sem tudják mi van az ítéletbe. Úgy gondolja, hogy sokkal mélyebben meg kellene vizsgálni az egyeztetéseket, próbáltak-e megegyezni a kivitelezővel, de nem látnak pontos képet. Jelenleg tűzoltást végeznek, hogy ne a város költségvetését terhelje az előterjesztést, melyet támogatni fognak, azonban ennek valamilyen bizottság keretében meg kell találni azt a formát, melyben ezt ellenőrizni lehet, és utána lehet járni, hogy a jövőben lehetőleg ilyen problémák ne keletkezzenek és 260 millió forint helyett ne 330 millió forintot kelljen kifizetni 12 év után. Az akkori döntést mi alapozta meg? Ezeket mind nem látják, ahogy azt sem, hogy mi volt az egyeztetéseken. Kéri, hogy akár egy vizsgáló bizottság, akár ha pontos képet kapnak és megkapják a kért anyagokat, melyeket bizottsági ülésen már kért, ez nem történt meg, utána ebben az ügyben mélyebbre kell ásni.

T. Mészáros András polgármester: Az ítéletet illetve a tárgyalássorozat kronológiáját rendelkezésre bocsátják, sőt akár azok is rendelkezésre tudnak álli, akik tárgyaltak, a műszaki ellenőrtől kezdve, a jogászokon és szakértőkön keresztül, Harkai Zoltánig mindenkinek. A 260 millió forint 2006 végén, illetve 2007. elején való kifizetésének eég praktikus akadálya volt, ugyanis számlát soha nem kaptak, nem volt kiállítva számla. A műszaki ellenőr letett egy anyagot, melyben kifogásolta részben vagy egészben a különböző utcák minőségét, majd pedig kiderült - ezért mondták, hogy előnytelen a szerződés – hogy részbeni teljesítésre a szerződés nem ad módot, az ellenoldalú fél pedig ragaszkodott a szerződés szerinti teljesítés megfogalmazásához pedig nem ez történt. Majdnem megegyeztek, amikor a Swietelsky a saját kompetenciájában megváltoztatta az addig részt vevő személyeket, az új személyek pedig már nem voltak alkuképesek, akkor indult el a per. A 260 millió forintnak van egy érdekes története, ha nincs olyan műszaki ellenérv, hogy ezt be kellett volna fizetni számla ellenében, melyet máig nem fizették ki, ennek a 260 millió forintnak a jelenlegi értéke egyszerű kamattal számolva megközelítőleg 395,4 millió forint lenne, ha pedig kamatos kamattal számolnák, akkor ez 419,384 millió forint lenne. Ha a 260 millió forintot, akkor kifizették volna – az egyéb akadályok ellenére, melyeket ismertet – akkor annyi volt az értéke, azonban ennek az értéke 12 év múlva teljesen más. Ha 330 millió forintot kell visszafizetni az az egyszerű kamattal számolt 395 millió forintnál is kevesebb, nem hogy a kamatos kamattal számolt 419 millió forintnál. A kamatszámítás problémáját szeretnék felvetni a felülvizsgálati kérelemben, illetve azt is, hogy a legutolsó pillanatokig számla nem volt kiállítva, valamint, ha megalapozott az, hogy valaki rosszul teljesít, akkor a perköltséget annak kellene megállapítani. Úgy gondolja, hogy a jogászok hamarosan be fogják nyújtani kifogásukat a Kúria felé.

Szűcs Gábor képviselő: Hozzáteszi, hogy nem azt mondták, hogy ki kellett volna akkor fizetni a 260 millió forintot, hanem azt mondták, hogy a körülményeket kell tisztázni. Úgy gondolja, hogy amennyiben az elhangzottak szövegszerűsítve a mellékletet képezte volna az előterjesztésbe, lehet, hogy kevesebb kérdésük lett volna, mert pontosabb képet is kaphattak volna adott esetben. Kimondhatják, hogy a polgármester úr által elmondottak szerint ez egy jövedelmező befektetés volt, hogy nem lett kifizetve a 260 millió forint, mely véleményét példával támasztja alá.

T. Mészáros András polgármester: ő azt javasolta, hogy polgármesterként van egy műszaki ellenőri vélemény, hogy a teljesítés nem megfelelő és van egy szerződés, melynek a 260 millió forintos kifizetése kötelező lenne, ezzel szemben számlát sem kap, és megkéri a műszaki ellenőrt, hogy a másik fél műszaki ellenőreivel kezdjenek el tárgyalni, és oldják meg a problémát, azonban az alapszerződés nem ad módot arra, hogy részteljesítést átadjanak. Tehát csak tökéletes együttműködés mellett, megegyezéssel lehet megoldani a problémát, tehát ez teljesen más, mint amire a példában utalt. A 260 millió forintos probléma esetében azt feltételezte, hogy amennyiben ezt az összeget nem fizették ki 2006-2007-ben, akkor ez a pénz mindig rendelkezésre állt, akkor ez a pénz mindig rendelkezésre állt és a megfelelő kondíciók mellett az értéke növekedhetett, illetve felhasználták más egyéb célokra, amire fel akarták használni. Amennyiben befektetésként nézik ezt a 260 millió forintot, melyet nem fizettek ki, akkor nem veszített az értékéből. A bírósági döntés azt pedig megalapozta, hogy valóban a műszaki ellenőrnek az adott körülmények között, hogy nem szerződésszerűen teljesítettek megállt, akkor pedig a polgármester, illetve a hivatal nem tud mást csinálni, mint azt mondja, hogy csökkenteni kell az összeget. Ez a békéltető tárgyalás hiúsult meg, amikor a Swietelsky lecserélte a magyarországi kft-jének ügyvezetői körét. Egyébként mind a bírósági ítélet, illetve a határozat, mind az ehhez kapcsolódó papírok és személyek rendelkezésükre állnak, arról viszont javasol, hogy mondjanak le, hogy itt egy ellenzéki-fideszes bizottságot létrehoznak politikai paritásokon, mert ez felesleges. Ezt szakmailag lehet eldönteni, melyet a bíróság már eldöntött.

Szűcs Gábor képviselő: Politikai bizottságról sem beszéltek, maximum politikai természetű vizsgáló bizottságról, meg paritásról. Tudtával az önkormányzati törvény is biztosítja, hogy egy képviselőnek fenntartja a jogát, hogy adott esetben kezdeményezzen vizsgálóbizottság létrehozását, tehát kezdeményezni lehet.

T. Mészáros András polgármester: Semmi akadálya, maguk között olyan csoportosulást hoznak létre amit szeretnének. Mivel kérdés, észrevétel, hozzászólás nem érkezett felteszi szavazásra a határozati javaslatot.

Az előterjesztett és szavazásra feltett határozati javaslat:

„A Swietelsky Építő Korlátolt Felelősségű Társaság felperes és Érd Megyei Jogú Város Önkormányzat alperes közötti vállalkozói díj megfizetése iránti perben a Budapest Környéki Törvényszék 9.A.G.20.963/2008/223. számú elsőfokú ítéletével és a Fővárosi Ítélőtábla 10.Gf.40.282/2017/8-II. számú jogerős ítéletével megállapított 166.411.886 - forint tőke és annak járulékai fizetési kötelezettség erejéig  Érd Megyei Jogú Város Közgyűlése pályázatot nyújt be „a megyei önkormányzatok rendkívüli támogatására és az önkormányzatok rendkívüli támogatására, jogerős, végrehajtható bírósági ítélet alapján az önkormányzatot terhelő fizetési kötelezettség” jogcímen.

A Közgyűlés felhatalmazza a polgármestert a pályázathoz szükséges dokumentumok benyújtására és aláírására.

Határidő: 15 nap

Felelős: T. Mészáros András polgármester”

Érd Megyei Jogú Város Közgyűlése 17 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül a következő határozatot hozta:

109/2018. (V.24.)

h a t á r o z a t

bírósági döntés alapján megítélt vállalkozói díj megfizetésének teljesítése érdekében

pályázat benyújtásáról

A Swietelsky Építő Korlátolt Felelősségű Társaság felperes és Érd Megyei Jogú Város Önkormányzat alperes közötti vállalkozói díj megfizetése iránti perben a Budapest Környéki Törvényszék 9.A.G.20.963/2008/223. számú elsőfokú ítéletével és a Fővárosi Ítélőtábla 10.Gf.40.282/2017/8-II. számú jogerős ítéletével megállapított 166.411.886 - forint tőke és annak járulékai fizetési kötelezettség erejéig  Érd Megyei Jogú Város Közgyűlése pályázatot nyújt be „a megyei önkormányzatok rendkívüli támogatására és az önkormányzatok rendkívüli támogatására, jogerős, végrehajtható bírósági ítélet alapján az önkormányzatot terhelő fizetési kötelezettség” jogcímen.

A Közgyűlés felhatalmazza a polgármestert a pályázathoz szükséges dokumentumok benyújtására és aláírására.

Határidő: 15 nap

Felelős: T. Mészáros András polgármester

A határozati javaslatokról a Közgyűlés az alábbiak szerint szavazott:

Antunovits Antal

Igen

Dr. Bács István

Igen

Csornainé Romhányi Judit

Igen

Dr. Csőzik László

Igen

Demjén Attila

Igen

Donkó Ignác

Igen

Fülöp Sándorné

Igen

Dr. Havasi Márta

Igen

Kéri Mihály

Igen

Kopor Tihamér

Igen

Mórás Zsolt

Távol

Pulai Edina

Igen

Simó Károly

Igen

Szabó Béla

Igen

Szűcs Gábor

Igen

Tekauer Norbert

Igen

T. Mészáros András

Igen

Dr. Veres Judit

Igen