Dr. Bács István alpolgármester: Elmondja, hogy a Közgyűlés a múlt hónapban az előző évben alkotott rendeletét hatályon kívül helyezte. Ennek az volt az oka, hogy az erre felhatalmazást adó NFM rendelet helyébe 2017-ben egy új NFM rendelet lépett, ami újfajta szabályozást vezetett be. A 2017-es NFM rendelet szakaszosan lépett hatályba. Megvizsgálva a rendeletet arra a következtetésre jutottak, hogy az önkormányzatnak új rendeletet kell alkotnia, a régi rendelet hatályát pedig, ameddig lehetett fenntartották. Az NFM rendelet utolsó szakaszai a holnapi napon fognak hatályba lépni, az önkormányzat rendelete pedig – ha elfogadja a Közgyűlés, akkor 15 nap múlva. A 2017-es NFM rendeletnek Pest megyében két település felel meg a maga rendeletével: Gomba és Érd.
Szűcs Gábor képviselő: Kérdezi, hogy az engedélyek ellenőrzése hogyan fog zajlani, az ÉKFI fogja ellenőrizni?
Dr. Bács István alpolgármester: Úgy fog történni, ahogyan az előző rendelet esetében történt, illetve, ahogyan az egész országban történik, a közterület-felügyelet fogja ellenőrizni.
T. Mészáros András polgármester: Felteszi szavazásra a rendelet-tervezetet.
Az előterjesztett és szavazásra feltett rendelet tervezet:
„a megengedett legnagyobb össztömeget meghaladó gépjárművek helyi közutakra történő behajtásának szabályairól
Érd Megyei Jogú Város a közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvény 48. § (5b) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 13. § (1) bekezdés 2. pontjában, valamint a közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvény 34. § (1) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:
1. Általános rendelkezések
1. § (1) A rendelet hatálya Érd Megyei Jogú Város közigazgatási területén, az önkormányzat tulajdonában álló helyi közutakra (a továbbiakban: helyi közút) terjed ki.
(2) A rendelet hatálya nem terjed ki az 1. függelékben megjelölt helyi közutakra.
(3) A rendelet tárgyi hatálya kiterjed minden olyan gépjárműre, amelynek megengedett legnagyobb össztömege a 7,5 tonnát meghaladja.
(4) A rendelet 3. függeléke szerinti 5 tonna súlykorlátozással érintett helyi közutak (a továbbiakban: egyedi súlykorlátozású utak) vonatkozásában a rendelet tárgyi hatálya kiterjed minden olyan gépjárműre, melynek megengedett legnagyobb össztömege az 5 tonnát meghaladja.
(5) A rendelet 3. függelékében meghatározott helyi közutak (a továbbiakban: egyedi súlykorlátozású utak) vonatkozásában a rendelet tárgyi hatálya kiterjed minden olyan gépjárműre, melynek megengedett legnagyobb össztömege a 3,5 tonnát meghaladja.
2. § (1) A rendelet hatálya nem terjed ki:
a) a rendvédelmi szervek, a büntetés-végrehajtás, a tűz-, polgári és katasztrófavédelem, valamint a Nemzeti Adó és Vámhivatal Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnoksága által üzemben tartott járművekre,
b) a katasztrófa-elhárítást, - megelőzést és segítségnyújtást végző járművekre,
c) a műszaki és baleseti mentést ellátó járművekre,
d) az Érdi Közterület-fenntartó Intézmény tulajdonában, vagy üzemeltetésében álló, vagy általa útkezelést végző járművekre,
e) az Érd Megyei Jogú Város közigazgatási területén belül kommunális feladatot ellátó – így különösen a települési hulladékok kezelése céljából végzett közszolgáltatási feladatok ellátásához, a köztisztasági tevékenységhez, valamint a közüzemi hibaelhárításhoz használt - járművekre,
f) a külön jogszabályban meghatározott postai szolgáltatást végző járművekre,
g) a helyi és helyközi közforgalmú személyszállítást végző járművekre,
h) a kizárólag óvodások és kísérőik, valamint a köznevelésben tanulók és kísérőik szállítását szolgáló járművekre,
i) az Érd Megyei Jogú Város közigazgatási területén belül székhellyel vagy telephellyel rendelkező autósiskolák oktató tehergépjárműveire és pótkocsis járműszerelvényeire.
(2) Az egyedi súlykorlátozású utak tekintetében a rendelet hatálya kiterjed (1) bekezdés g), és i) pontokban meghatározott járművekre.
3.§ (1) A 7,5 tonna megengedett legnagyobb össztömeget meghaladó össztömegű gépjárművel helyi közutakra, továbbá a 3. függelék szerinti, jelzőtáblával elrendelt egyedi össztömeg-korlátozással érintett helyi közutakra a jelzőtáblával elrendelt egyedi össztömeg-korlátozást meghaladó össztömegű gépjárművel behajtani és azon közlekedni közútkezelői hozzájárulás (a továbbiakban: behajtási engedély) nélkül tilos.
(2) A 7,5 tonna súlykorlátozással érintett helyi közutak behajtási pontjainak jegyzékét a 2. függelék, az 5 tonna és a 3,5 tonna súlykorlátozással és a teherautóval történő behajtási tilalommal érintett helyi közutak jegyzékét a 3. függelék tartalmazza.
(3) Az össztömeg-korlátozással érintett területek behajtási pontjaira a súlyhatár megjelölésével a "tehergépkocsival behajtani tilos" jelzőtáblát a "kivéve engedéllyel" kiegészítő táblával kell kihelyezni.
4. § (1) Azokban az esetekben, amikor az állami közútkezelő a kezelésében lévő autópályákat, főutakat, utakat bármely okból lezárja és a forgalomelterelés csak az össztömeg-korlátozással érintett helyi közutakon lehetséges, a jelen rendelet nem kell alkalmazni a forgalomelterelés miatt szükségessé váló legrövidebb útvonal behajtási engedély nélküli használata esetén.
(2) Azokban az esetekben, amikor a behajtási engedélyben meghatározott útvonalon való közlekedés az engedély kiállítása időpontjában előre nem látható és az illetékes hatóság által regisztrált akadály miatt nem lehetséges, a jelen rendelet nem kell alkalmazni az akadály miatt szükségessé váló legrövidebb útvonal engedély nélküli használata esetén.
(3) Egyedi súlykorlátozású utak esetén a (1) és (2) bekezdésben foglaltakat nem lehet alkalmazni.
2. A behajtási engedély
5. § (1) A behajtási engedély kiadásával kapcsolatosan a helyi közút tulajdonosa és kezelője nevében átruházott hatáskörben a polgármester jár el. Az ügyintézési határidő a kérelem hiánytalan benyújtásától számított 3 munkanap.
(2) A polgármester az egy kérelmező részére ugyanazon útszakaszra kiadható engedélyek számát írásbeli indokolás mellett korlátozhatja, illetve időbeli feltételeket állapíthat meg.
(3) A behajtási engedély a kérelmező részére elektronikus úton kerül megküldésre. A behajtási engedély megadásáról szóló értesítést a gépjármű vezetője köteles elektronikus formában vagy papír alapon magánál tartani, továbbá a 7. § (5) bekezdés szerinti behajtási kódot a menetlevélen és szállítólevélen feltüntetni és az ellenőrzést végző személynek kérésre bemutatni.
(4) A behajtási engedély kiadható behajtási engedély vagy behajtási kód formájában.
(5) Amennyiben a behajtási engedély meghatározott útvonalra szól, a behajtási engedély kizárólag az ahhoz mellékelt engedélyben meghatározott útvonalon történő közlekedésre jogosít. A behajtási engedély kiállítása során a közútkezelő nincs kötve a kérelmező által a kérelem formanyomtatványon megjelölt útvonalhoz, a helyi közutak teherbírására és állapotára tekintettel a kérelmező által megjelölt útvonaltól eltérő útvonal megállapítására is jogosult.
3. A behajtási engedély iránti kérelem benyújtása és tartalma
6. § (1) A kérelmező – függetlenül attól, hogy a kérelmező a megrendelő, a szállító, vagy a szállítást igénybe vevő – az elektronikus ügyintézési felületen, valamint papír alapon és elektronikus úton is benyújthatja a behajtási engedély kiállítása iránti kérelmet. A rendelet 1. melléklete szerinti, e célra rendszeresített formanyomtatványt (a továbbiakban: kérelem- formanyomtatvány) papír alapon a Polgármesteri Hivatalban kell benyújtani, vagy a kérelem formanyomtatványon megjelölt e-mail címre, vagy az elektronikus felületen keresztül megküldeni.
(2) A behajtási engedély kiadása iránti kérelemben meg kell jelölni:
a) a kérelmező nevét, lakcímét/címét, elérhetőségét,
b) a gépjármű hatósági jelzését (forgalmi rendszámát); amennyiben a járművet – a vonatkozó jogszabályok szerint – nem kell ellátni hatósági jelzéssel, úgy azt más azonosításra alkalmas módon kell meghatározni,
c) a gépjármű típusát, megengedett maximális össztömegét,
d) a szállítás időpontját, a szállítás helyének pontos címét,
e) a szállítandó anyag megjelölését,
f) az útvonal meghatározását, az Érd Megyei Jogú Város közigazgatási területére történő belépés helye és a célállomás megjelölésével,
g) a behajtási engedély érvényességének kért időtartamát,
h) 1. melléklet 13. pontjában megjelölt adatokat,
i) a behajtási engedély kérésének indokát, és
j) a gépjármű esetleges túlsúlyát, túlméretét.
(3) Amennyiben a Kérelmező meghatározott forgalmi rendszámú gépjárműre Érd Megyei Jogú Város közigazgatási területére igényel behajtási engedélyt, a 6. § (2) bekezdés d) és f) pontjában foglalt adatokat nem köteles megadni.
(4) Amennyiben a Kérelmező forgalmi rendszám megjelölése nélkül meghatározott útvonalra igényel behajtási engedélyt, a 6. § (2) bekezdés b) és c) pontjában foglalt adatokat nem köteles megadni.
(5) Amennyiben a Kérelmező forgalmi rendszám megjelölése nélkül Érd Megyei Jogú Város közigazgatási területére igényel behajtási engedélyt, a 6. § (2) bekezdés b), c), d), és f) pontjában foglalt adatokat nem köteles megadni
(6) Amennyiben a Kérelmező forgalmi rendszám megjelölése nélkül igényel behajtási engedélyt, a behajtási engedély megadásának feltétele a beszállító/k vagy alvállalkozó/k megnevezésének a kérelem formanyomtatványon történő feltüntetése.
4. A behajtási engedély típusai, kiadásának feltételei, tartalma
7. § (1) A behajtási engedély egy naptári napra, egy hónapra, vagy egy félévre szólhat.
(2) Az egy naptári napra szóló behajtási engedély az adott naptári nap 0:00-tól 24:00-ig érvényes. Amennyiben a behajtási engedély kiállítása iránti kérelem benyújtására a tárgynapon kerül sor, a behajtási engedély érvényességének kezdete az engedély megküldésének időpontja.
(3) Az egy hónapra, vagy egy félévre szóló behajtási engedély a kezdőnap 0:00-tól kezdődően érvényes és érvényessége azon a napon 24:00-kor jár le, amely számánál fogva a kezdőnapnak megfelel, ha pedig ez a nap a lejárat hónapjában hiányzik, a hónap utolsó napján.
(4) Meghatározott forgalmi rendszámú gépjárműre, meghatározott útvonalra, vagy Érd Megyei Jogú Város közigazgatási területére érvényességgel rendelkező behajtási engedély egy napos egy hónapos, vagy egy féléves időtartamra igényelhető.
(5) Forgalmi rendszám megjelölése nélkül, meghatározott útvonalra érvényességgel rendelkező behajtási kód egy napos, egy hónapos, vagy egy féléves, időtartamra igényelhető.
(6) Behajtási kód igényelhető építési munkával érintett ingatlan esetén, féléves határozott időtartamra, meghatározott útvonalra érvényes.
(7) Az utak teherbírására és állapotára tekintettel a 26 tonna össztömeget meghaladó, gépjárművek vonatkozásában különösen indokolt esetben adható ki behajtási engedély.
(8) A 26 tonna össztömeget meghaladó meghatározott forgalmi rendszámú gépjárműre, meghatározott útvonalra érvényességgel rendelkező behajtási engedély egy napos, egy hónapos, vagy egy féléves időtartamra igényelhető.
(9) A 26 tonna össztömeget meghaladó gépjárműre, forgalmi rendszám megjelölése nélkül meghatározott útvonalra érvényességgel rendelkező behajtási engedély egy napos, egy hónapos, vagy egy féléves időtartamra igényelhető.
(10) Amennyiben egy kérelmező több gépjárműre vonatkozóan nyújt be kérelmet, a behajtási engedély kiadása feltételeinek mindegyik gépjárműre vonatkozóan külön-külön kell fennállnia.
(11) A 7,5 tonna súlykorlátozással érintett helyi közutakra kiadott behajtási engedély az 5 tonna és a 3,5 tonna súlykorlátozással érintett helyi közutakra történő behajtásra és az ott történő közlekedésre nem jogosít.
(12) Az 5 tonna össztömeget meghaladó gépjármű vonatkozásában kiadott behajtási engedély a 3,5 tonna súlykorlátozással érintett helyi közutakra történő behajtásra, és az ott történő közlekedésre nem jogosít.
(13) A 3. függelékben rögzített helyi közutakra egy naptári napra, egy hónapra, vagy egy félévre szóló engedély adható ki a közút üzemeltetőjével egyeztetett feltételekkel.
(14) Az e rendeletben meghatározott szabályok megtartását Érd Megyei Jogú Város közigazgatási területén az erre jogszabályi felhatalmazással rendelkező szervek ellenőrizhetik.
5. Záró rendelkezések
8. § Ez a rendelet 2018. június 15. napján lép hatályba.
9. § Ez a rendelet a belső piaci szolgáltatásokról szóló, az Európai Parlament és a Tanács 2006/123/EK irányelvének való megfelelést szolgálja.
10. § A közösségi együttélés alapvető szabályairól, valamint ezek megszegésének jogkövetkezményeiről szóló 34/2013. (XI.7.) önkormányzati rendelet a következő 7. §-sal egészül ki:
„7. § (1) A közösségi együttélés alapvető szabályait sértő magatartást követ el és természetes személy esetén 200.000,- Ft-ig, jogi személy esetén 500.000,- Ft-ig terjedő közigazgatási bírsággal sújtható az, aki a megengedett legnagyobb össztömeget meghaladó gépjárművek helyi közutakra történő behajtásának szabályairól szóló _/2018. (__) önkormányzati rendelet 5. § (3) bekezdésében foglaltakat megszegi.
(2) Az (1) bekezdésben meghatározott magatartás esetén helyszíni bírság kiszabásának van helye.”
1. melléklet a …./2018. (V.31.) önkormányzati rendelethez
|
BEHAJTÁSI ENGEDÉLY IRÁNTI KÉRELEM |
|
|
1. |
Magánszemély neve: Lakcíme: |
|
2. |
Gazdasági társaság neve: Székhelye: |
|
3. |
Elérhetőség telefon: e-mail cím: |
|
4. |
A gépjármű(vek) hatósági jelzése / forgalmi rendszám(ok) (hatósági jelzés hiányában más azonosításra alkalmas megjelölés): |
|
5. |
A gépjármű(vek) típusa: |
|
6. |
A gépjármű(vek) megengedett maximális össztömege (Forgalmi engedély F.1): |
|
7. |
A gépjármű(vek) túlméretes: igen o nem o A gépjármű(vek) túlsúlyos: igen o nem o |
|
8. |
A szállítás időpontja: |
|
9. |
Szállítás helyének pontos címe: |
|
10. |
A szállítandó anyag megjelölése: |
|
11. |
Tervezett szállítási útvonal Érd közigazgatási területére történő belépés helyének és a célállomás megjelölésével: |
|
12. |
A behajtás engedély érvényességének kért időtartama: |
|
13. |
További adatok (név, cím, adószám, számlaszám): |
|
14. |
A behajtási engedély kérésének indoka: |
|
15. |
Kódos kérelem esetén a beszállító/k, alvállalkozó/k neve: |
A behajtási engedély kiállítása iránti kérelmet papír alapon a Polgármesteri Hivatalban kell benyújtani, vagy e-mailben a be@erd.hu e-mailcímre megküldeni.
Kelt:……………………………….
igénylő aláírása
2. számú függelék a …./2018. (V.31.) önkormányzati rendelethez
7,5 tonnánál nehezebb tgk-val behajtani tilos kivéve engedéllyel
|
1. |
A 7. Sz. főútvonal felöl a Szajkó u. (jobb oldal) |
|
Fehérvári út jobb oldala - Tárnok felöl Érd központ felé: |
|
|
2. |
Turul u. sarok |
|
3. |
Sólyom u. sarok |
|
4. |
Keselyű u. sarok |
|
5. |
Karvaly u. sarok |
|
6. |
Héja u. sarok |
|
7. |
Fehérvári út 61. Tárnok felöl Érd központ felé |
|
Fehérvári út felől - Zámori út jobb oldala: |
|
|
8. |
Fecske utca |
|
9. |
Szalonka u. |
|
10. |
Szárcsa u. sarok |
|
11. |
Vadkacsa u. sarok |
|
12. |
Vadlúd u. sarok |
|
13. |
Hattyú u. - Vöcsök u. |
|
14. |
Tárnoki út - Kolozsvári utca |
|
15. |
Ercsi út 31. szám előtt |
|
16. |
Júlia utca |
|
17. |
Intéző utca |
|
A Budafoki útról jobbra (Budai út felé): |
|
|
18. |
Budafoki út - Tétényi utca |
|
19. |
Küküllő u. |
|
20. |
Körös u. |
|
21. |
Kerka u. sarok |
|
22. |
Kapos u |
|
23. |
Ipoly u. |
|
24. |
Hortobágy u. |
|
25. |
Homoród u. sarok |
|
26. |
Hernádi u. sarok |
|
27. |
Hanság u. sarok |
|
28. |
Garam u. sarok |
|
29. |
Galga u. sarok |
|
30. |
Bodrog u. sarok |
|
31. |
Berezna u. sarok |
|
32. |
Berettyó u. sarok |
|
33. |
Béga u. sarok |
|
34. |
Duna u. sarok |
|
7.sz. főútvonal- Balatoni út: |
|
|
35. |
Balatoni út jobbra lekanyarodó sáv, Csilla utca sarok |
|
36. |
Körforgalom kijárat Budai út felé |
|
37. |
Ágnes u. |
|
38. |
Aranyos u. |
|
39. |
Szalajka u. - 7. sz. út mindkét oldalon |
|
40. |
Sajó u. |
|
41. |
Kis Duna u. |
|
42. |
Sárd u. mindkét oldalán |
|
43. |
Sárvíz u. mindkét oldalán |
|
44. |
Szalvia u. |
|
45. |
Szarkaláb u. |
|
46. |
Puszpáng u. |
|
47. |
Szegfű u. |
|
48. |
Porcsinrózsa u. |
|
49. |
Diósdi út felé (Balatoni út kereszteződése) Diósdi út jobb oldal sarok 2 db |
|
ű. |
Kutyavári út sarok. |
|
51. |
Pipacs utca |
|
52. |
Fürdő u. sarok |
|
53. |
Orgona utca |
|
54. |
Kövirózsa u. |
|
55. |
Ligetszépe u. |
|
56. |
Orchidea u. |
|
57. |
Nőszirom |
|
58. |
Lótusz u. |
|
59. |
Napvirág u. |
|
60. |
Liliom u. - Balatoni út |
|
61. |
Liliom u. - Határ utca |
|
62. |
Ligetszépe utcán Kodály utca felöl |
|
63. |
Ligetszépe utca - Koronafürt u. |
|
64. |
Tárnoki út - Ligetszépe u. sarok |
|
65. |
Borostyán u. - Árvalányhaj u. |
|
66. |
Búzavirág u - Árvalányhaj u. sarok |
|
67. |
Mályva u. - Muskátli u. |
|
68. |
Margaréta u. - Muskátli u. |
|
69. |
Mécsvirág u. - Muskátli u. |
|
70. |
Nárcisz u. - Gyár u. |
|
71. |
Porcsinrózsa u. - gyár u. |
|
72. |
Tétényi u. Bányalég utca |
|
73. |
Tétényi út - Lapály utcával szemközti út |
|
Parkváros: |
|
|
74. |
Idamajor felől - Tetőfedő u. - Ötvös utca |
|
75. |
Ötvös u. - Földmunkás utca |
|
76. |
Ötvös u. - Sóskút felőli földút - Festővel szemben |
|
77. |
Sóskút felől Érd határa - Betonozóval szemben (Faragó u. vége) |
|
78. |
Sóskúti út - Zengő utca |
|
79. |
(Autópálya lehajtó -) Iparos u. (felé) - Kovács u. előtt |
|
80. |
Iparos u. - Kéményseprő utca (benzinkútnál) |
|
81. |
Iparos u. - Sóskúti sarok 2 db |
|
82. |
Iparos u. - Bem köz |
|
83. |
Iparos utca Bajcsy-Zsilinszky út |
|
Törökbálinti út: |
|
|
84. |
Tetőfedő u. |
|
85. |
Tekercselő u. sarok |
|
86. |
Takács u. sarok |
|
87. |
Szövő u. sarok |
|
88. |
Szigetelő u. sarok |
|
89. |
Szedő u. sarok |
|
90. |
Szerelő u. sarok |
|
91. |
Szénégető u. sarok |
|
92. |
Simító u. sarok |
|
93. |
Bajcsy-Zs. út - Sóskúti út sarok |
|
94. |
Iparos u. - Kádár u. |
|
95. |
Iparos u. - Kárpitos u. |
|
96. |
Szilfa u. |
|
97. |
Szilvafa u. |
|
98. |
Folyondár u. |
|
99. |
Tiszafa u. |
|
100. |
Tölgyfa u. |
|
101. |
Felsővölgyi út |
|
102. |
Törpemandula (Tárnok) - Kőhalmi u. |
|
103. |
Árvalányhaj (Tárnok) - Kőhalmi u. |
|
104. |
Kövirózsa (Tárnok) - Kőhalmi u. |
|
105. |
Bazsarózsa - Beléndek |
|
106. |
Bazsarózsa - földút sarok |
|
107. |
Bazsarózsa - Közig. határ |
|
108. |
Begónia - Közig. Határ |
|
109. |
Esztergályos - Közig. Határ |
|
Ófalu: |
|
|
110. |
Széles utca M6 körforgalom |
|
111. |
Júlia utca - Fiastyúk utca |
|
112. |
Kerülő utca |
|
113. |
Kálvária utca |
|
114. |
Technikus utca |
|
115. |
Bíró utca |
|
116. |
Jegyző utca |
|
117. |
Szajkó utca - Fácánköz utca a Szajkó utcán a Fácánköz utcától az elkerülő felé |
|
118. |
A Sas utcán a Karvaly utca előtt |
|
119. |
Fácán közbe a csokigyár bejárata után |
3. számú függelék …/2018. (V.31.) önkormányzati rendelethez
Egyedi súlykorlátozású utcák
3,5 tonnánál nehezebb tgk-val behajtani tilos, kivéve engedéllyel:
őszirózsa utca
Alispán utca (Diósdi út - Főnök utca között)
Gyula utca (Tárnoki út - Gábor utca között)
Hegesztő utca
Gépész utca (Sóskúti út és Aszfaltozó utca között)
Aszfaltozó utca (Gépész utca és Fűtő utca között)
Elvira utca (Budai út és Eszter utca között)
Ella utca
Paula utca
Narancsfa utca (Bajcsy-Zsilinszky út és a Szilfa utca között)
Pelikán utca
Erzsébet utca (Emma utca és Kornélia utca között)
Emese utca
Etelka utca
Mély utca
Holló utca
Szarka utca
Fátyolvirág utca
Meggyfa utca
Harkály utca (Bagoly utca és Varjú utca között)
Porcsinrózsa utca (őszirózsa utca és Orgona utca között)
Kádár utca (Szövő utca és Takács utca között)
Kerékgyártó utca (Szövő utca és Tetőfedő utca között)
Georgina utca (Ürmös utca és Gyűszűvirág utca között)
Cserhalmi utca (Fundoklia tér és Csobánci utca között)
5 tonnánál nehezebb tgk-val behajtani tilos, kivéve engedéllyel:
Rebarbara utca
Repkény utca
Rezeda utca
Ricinus utca
Árpád utca (Árpád utca 18-ig)
Hunyadi János utca (Vörösmarty Mihály utca és Bethlen Gábor utca között)
Munkácsy Mihály utca (Tárnoki út és Kossuth Lajos utca között)
Tehergépjárművel behajtani tilos:
Kakukk utca
Ölyv utca
Kánya utca
Harkály utca (Ölyv utca és Varjú utca között)
Dávid utca
Dániel utca
Nyírfa utca (Bajcsy-Zsilinszky út és Szilfa utca között)
Nyírfa utca (Szilvafa utca és Folyondár utca között)
Gereblye utca
Molnár utca”
A rendelet 1. számú függeléke formátuma miatt a jegyzőkönyv melléklete.
Érd Megyei Jogú Város Közgyűlése 15 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül a következő rendeletet alkotta:
15/2018. (V.31.)
önkormányzati rendelete
a megengedett legnagyobb össztömeget meghaladó gépjárművek helyi közutakra történő behajtásának szabályairól

1. melléklet a 13/2018. (V.31.) önkormányzati rendelethez
|
BEHAJTÁSI ENGEDÉLY IRÁNTI KÉRELEM |
|
|
1. |
Magánszemély neve: Lakcíme: |
|
2. |
Gazdasági társaság neve: Székhelye: |
|
3. |
Elérhetőség telefon: e-mail cím: |
|
4. |
A gépjármű(vek) hatósági jelzése / forgalmi rendszám(ok) (hatósági jelzés hiányában más azonosításra alkalmas megjelölés): |
|
5. |
A gépjármű(vek) típusa: |
|
6. |
A gépjármű(vek) megengedett maximális össztömege (Forgalmi engedély F.1): |
|
7. |
A gépjármű(vek) túlméretes: igen o nem o A gépjármű(vek) túlsúlyos: igen o nem o |
|
8. |
A szállítás időpontja: |
|
9. |
Szállítás helyének pontos címe: |
|
10. |
A szállítandó anyag megjelölése: |
|
11. |
Tervezett szállítási útvonal Érd közigazgatási területére történő belépés helyének és a célállomás megjelölésével:
|
|
12. |
A behajtás engedély érvényességének kért időtartama:
|
|
13. |
További adatok (név, cím, adószám, számlaszám):
|
|
14. |
A behajtási engedély kérésének indoka:
|
|
15. |
Kódos kérelem esetén a beszállító/k, alvállalkozó/k neve:
|
A behajtási engedély kiállítása iránti kérelmet papír alapon a Polgármesteri Hivatalban kell benyújtani, vagy e-mailben a be@erd.hu e-mailcímre megküldeni.
Kelt:……………………………….
igénylő aláírása
2. számú függelék a 15/2018. (V.31.) önkormányzati rendelethez
7,5 tonnánál nehezebb tgk-val behajtani tilos kivéve engedéllyel
|
1. |
A 7. Sz. főútvonal felöl a Szajkó u. (jobb oldal) |
|
Fehérvári út jobb oldala - Tárnok felöl Érd központ felé: |
|
|
2. |
Turul u. sarok |
|
3. |
Sólyom u. sarok |
|
4. |
Keselyű u. sarok |
|
5. |
Karvaly u. sarok |
|
6. |
Héja u. sarok |
|
7. |
Fehérvári út 61. Tárnok felöl Érd központ felé |
|
Fehérvári út felől - Zámori út jobb oldala: |
|
|
8. |
Fecske utca |
|
9. |
Szalonka u. |
|
10. |
Szárcsa u. sarok |
|
11. |
Vadkacsa u. sarok |
|
12. |
Vadlúd u. sarok |
|
13. |
Hattyú u. - Vöcsök u. |
|
14. |
Tárnoki út - Kolozsvári utca |
|
15. |
Ercsi út 31. szám előtt |
|
16. |
Júlia utca |
|
17. |
Intéző utca |
|
A Budafoki útról jobbra (Budai út felé): |
|
|
18. |
Budafoki út - Tétényi utca |
|
19. |
Küküllő u. |
|
20. |
Körös u. |
|
21. |
Kerka u. sarok |
|
22. |
Kapos u |
|
23. |
Ipoly u. |
|
24. |
Hortobágy u. |
|
25. |
Homoród u. sarok |
|
26. |
Hernádi u. sarok |
|
27. |
Hanság u. sarok |
|
28. |
Garam u. sarok |
|
29. |
Galga u. sarok |
|
30. |
Bodrog u. sarok |
|
31. |
Berezna u. sarok |
|
32. |
Berettyó u. sarok |
|
33. |
Béga u. sarok |
|
34. |
Duna u. sarok |
|
7.sz. főútvonal- Balatoni út: |
|
|
35. |
Balatoni út jobbra lekanyarodó sáv, Csilla utca sarok |
|
36. |
Körforgalom kijárat Budai út felé |
|
37. |
Ágnes u. |
|
38. |
Aranyos u. |
|
39. |
Szalajka u. - 7. sz. út mindkét oldalon |
|
40. |
Sajó u. |
|
41. |
Kis Duna u. |
|
42. |
Sárd u. mindkét oldalán |
|
43. |
Sárvíz u. mindkét oldalán |
|
44. |
Szalvia u. |
|
45. |
Szarkaláb u. |
|
46. |
Puszpáng u. |
|
47. |
Szegfű u. |
|
48. |
Porcsinrózsa u. |
|
49. |
Diósdi út felé (Balatoni út kereszteződése) Diósdi út jobb oldal sarok 2 db |
|
ű. |
Kutyavári út sarok. |
|
51. |
Pipacs utca |
|
52. |
Fürdő u. sarok |
|
53. |
Orgona utca |
|
54. |
Kövirózsa u. |
|
55. |
Ligetszépe u. |
|
56. |
Orchidea u. |
|
57. |
Nőszirom |
|
58. |
Lótusz u. |
|
59. |
Napvirág u. |
|
60. |
Liliom u. - Balatoni út |
|
61. |
Liliom u. - Határ utca |
|
62. |
Ligetszépe utcán Kodály utca felöl |
|
63. |
Ligetszépe utca - Koronafürt u. |
|
64. |
Tárnoki út - Ligetszépe u. sarok |
|
65. |
Borostyán u. - Árvalányhaj u. |
|
66. |
Búzavirág u - Árvalányhaj u. sarok |
|
67. |
Mályva u. - Muskátli u. |
|
68. |
Margaréta u. - Muskátli u. |
|
69. |
Mécsvirág u. - Muskátli u. |
|
70. |
Nárcisz u. - Gyár u. |
|
71. |
Porcsinrózsa u. - gyár u. |
|
72. |
Tétényi u. Bányalég utca |
|
73. |
Tétényi út - Lapály utcával szemközti út |
|
Parkváros: |
|
|
74. |
Idamajor felől - Tetőfedő u. - Ötvös utca |
|
75. |
Ötvös u. - Földmunkás utca |
|
76. |
Ötvös u. - Sóskút felőli földút - Festővel szemben |
|
77. |
Sóskút felől Érd határa - Betonozóval szemben (Faragó u. vége) |
|
78. |
Sóskúti út - Zengő utca |
|
79. |
(Autópálya lehajtó -) Iparos u. (felé) - Kovács u. előtt |
|
80. |
Iparos u. - Kéményseprő utca (benzinkútnál) |
|
81. |
Iparos u. - Sóskúti sarok 2 db |
|
82. |
Iparos u. - Bem köz |
|
83. |
Iparos utca Bajcsy-Zsilinszky út |
|
Törökbálinti út: |
|
|
84. |
Tetőfedő u. |
|
85. |
Tekercselő u. sarok |
|
86. |
Takács u. sarok |
|
87. |
Szövő u. sarok |
|
88. |
Szigetelő u. sarok |
|
89. |
Szedő u. sarok |
|
90. |
Szerelő u. sarok |
|
91. |
Szénégető u. sarok |
|
92. |
Simító u. sarok |
|
93. |
Bajcsy-Zs. út - Sóskúti út sarok |
|
94. |
Iparos u. - Kádár u. |
|
95. |
Iparos u. - Kárpitos u. |
|
96. |
Szilfa u. |
|
97. |
Szilvafa u. |
|
98. |
Folyondár u. |
|
99. |
Tiszafa u. |
|
100. |
Tölgyfa u. |
|
101. |
Felsővölgyi út |
|
102. |
Törpemandula (Tárnok) - Kőhalmi u. |
|
103. |
Árvalányhaj (Tárnok) - Kőhalmi u. |
|
104. |
Kövirózsa (Tárnok) - Kőhalmi u. |
|
105. |
Bazsarózsa - Beléndek |
|
106. |
Bazsarózsa - földút sarok |
|
107. |
Bazsarózsa - Közig. határ |
|
108. |
Begónia - Közig. Határ |
|
109. |
Esztergályos - Közig. Határ |
|
Ófalu: |
|
|
110. |
Széles utca M6 körforgalom |
|
111. |
Júlia utca - Fiastyúk utca |
|
112. |
Kerülő utca |
|
113. |
Kálvária utca |
|
114. |
Technikus utca |
|
115. |
Bíró utca |
|
116. |
Jegyző utca |
|
117. |
Szajkó utca - Fácánköz utca a Szajkó utcán a Fácánköz utcától az elkerülő felé |
|
118. |
A Sas utcán a Karvaly utca előtt |
|
119. |
Fácán közbe a csokigyár bejárata után |
3. számú függelék 15/2018. (V.31.) önkormányzati rendelethez
Egyedi súlykorlátozású utcák
3,5 tonnánál nehezebb tgk-val behajtani tilos, kivéve engedéllyel:
őszirózsa utca
Alispán utca (Diósdi út - Főnök utca között)
Gyula utca (Tárnoki út - Gábor utca között)
Hegesztő utca
Gépész utca (Sóskúti út és Aszfaltozó utca között)
Aszfaltozó utca (Gépész utca és Fűtő utca között)
Elvira utca (Budai út és Eszter utca között)
Ella utca
Paula utca
Narancsfa utca (Bajcsy-Zsilinszky út és a Szilfa utca között)
Pelikán utca
Erzsébet utca (Emma utca és Kornélia utca között)
Emese utca
Etelka utca
Mély utca
Holló utca
Szarka utca
Fátyolvirág utca
Meggyfa utca
Harkály utca (Bagoly utca és Varjú utca között)
Porcsinrózsa utca (őszirózsa utca és Orgona utca között)
Kádár utca (Szövő utca és Takács utca között)
Kerékgyártó utca (Szövő utca és Tetőfedő utca között)
Georgina utca (Ürmös utca és Gyűszűvirág utca között)
Cserhalmi utca (Fundoklia tér és Csobánci utca között)
5 tonnánál nehezebb tgk-val behajtani tilos, kivéve engedéllyel:
Rebarbara utca
Repkény utca
Rezeda utca
Ricinus utca
Árpád utca (Árpád utca 18-ig)
Hunyadi János utca (Vörösmarty Mihály utca és Bethlen Gábor utca között)
Munkácsy Mihály utca (Tárnoki út és Kossuth Lajos utca között)
Tehergépjárművel behajtani tilos:
Kakukk utca
Ölyv utca
Kánya utca
Harkály utca (Ölyv utca és Varjú utca között)
Dávid utca
Dániel utca
Nyírfa utca (Bajcsy-Zsilinszky út és Szilfa utca között)
Nyírfa utca (Szilvafa utca és Folyondár utca között)
Gereblye utca
Molnár utca
A rendelet 1. számú függeléke formátuma miatt a jegyzőkönyv melléklete.
A rendeletről a Közgyűlés az alábbiak szerint szavazott:
|
Antunovits Antal |
Igen |
|
Dr. Bács István |
Igen |
|
Csornainé Romhányi Judit |
Igen |
|
Dr. Csőzik László |
Igen |
|
Demjén Attila |
Igen |
|
Donkó Ignác |
Igen |
|
Fülöp Sándorné |
Igen |
|
Dr. Havasi Márta |
Igen |
|
Kéri Mihály |
Igen |
|
Kopor Tihamér |
Igen |
|
Mórás Zsolt |
Távol |
|
Pulai Edina |
Igen |
|
Simó Károly |
Igen |
|
Szabó Béla |
Igen |
|
Szűcs Gábor |
Igen |
|
Tekauer Norbert |
Távol |
|
T. Mészáros András |
Igen |
|
Dr. Veres Judit |
Távol |