T. Mészáros András polgármester: Elmondja, hogy a SZIPPANT-HAT Konzorcium részéről érkezett az igény, hogy közös megegyezéssel szűntessék meg a több éve fennálló szerződést, mivel nincs mögötte valós tartalom, nincs szükség arra, hogy a továbbiakban ez a közszolgáltatási szerződés életben legyen. Majdnem nullára csökkent a csatornázottságnak köszönhetően az igény. Ettől függetlenül gondoskodni kell arról, hogy szükség esetén el tudják szállítani a szennyvizet, ezért egy új közszolgáltató kijelölésére tesz javaslatot, mégpedig az ÉTH Nonprofit Kft.-t személyében, aki amúgy részese volt a konzorciumnak.
Fülöp Sándorné, a Környezetvédelmi és Mezőgazdasági Bizottság elnöke: A Környezetvédelmi és Mezőgazdasági Bizottság elfogadásra javasolja a Közgyűlésnek a határozati javaslatokat, illetve a rendelet tervezetet.
Szabó Béla, a Városfejlesztési, Városüzemeltetési és Vagyongazdálkodási Bizottság elnöke: A Városfejlesztési, Városüzemeltetési és Vagyongazdálkodási Bizottság szintén egyhangúlag elfogadásra javasolja a Közgyűlésnek a határozati javaslatokat, illetve a rendelet tervezetet.
Fülöp Sándorné képviselő: Érintettsége okán nem kíván szavazni az I. határozati javaslatról, kéri a szavazásból való kizárását.
T. Mészáros András polgármester: Felteszi szavazásra Fülöp Sándorné szavazásból való kizárását az I. határozati javaslat tekintetében.
Érd Megyei Jogú Város Közgyűlése 15 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül kizárta Fülöp Sándornét a szavazásból az I. határozati javaslat tekintetében.
A szavazásból való kizárásról a Közgyűlés az alábbiak szerint szavazott:
|
Antunovits Antal |
Igen |
|
Dr. Bács István |
Igen |
|
Csornainé Romhányi Judit |
Igen |
|
Dr. Csőzik László |
Igen |
|
Demjén Attila |
Igen |
|
Donkó Ignác |
Igen |
|
Fülöp Sándorné |
Igen |
|
Dr. Havasi Márta |
Igen |
|
Kéri Mihály |
Igen |
|
Kopor Tihamér |
Igen |
|
Mórás Zsolt |
Távol |
|
Pulai Edina |
Igen |
|
Simó Károly |
Igen |
|
Szabó Béla |
Igen |
|
Szűcs Gábor |
Igen |
|
Tekauer Norbert |
Távol |
|
T. Mészáros András |
Igen |
|
Dr. Veres Judit |
Távol |
T. Mészáros András polgármester: Felteszi szavazásra a határozati javaslat I.-et.
Az előterjesztett és szavazásra feltett határozati javaslat:
„1. Érd Megyei Jogú Város Közgyűlése a SZIPPANT-HAT Konzorciummal a nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz elszállítása tárgyában 2012. július 21-én megkötött közszolgáltatási szerződést - az új közszolgáltatási szerződés hatályba lépésének napját megelőző nappal - közös megegyezéssel megszünteti.
2. A Közgyűlés felkéri a polgármestert, hogy a közszolgáltatási szerződés megszűnésére tekintettel a szerződés IV/A. Fejezet 6.5. pontjában foglaltak alapján a Közszolgáltatóval történő elszámolást készítse el.
Felelős: T. Mészáros András polgármester
Határidő: folyamatos”
Érd Megyei Jogú Város Közgyűlése 15 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül a következő határozatot hozta:
122/2018. (V.31.)
h a t á r o z a t
a SZIPPANT-HAT Konzorciummal kötött közszolgáltatási szerződés megszüntetéséről
1. Érd Megyei Jogú Város Közgyűlése a SZIPPANT-HAT Konzorciummal a nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz elszállítása tárgyában 2012. július 21-én megkötött közszolgáltatási szerződést - az új közszolgáltatási szerződés hatályba lépésének napját megelőző nappal - közös megegyezéssel megszünteti.
2. A Közgyűlés felkéri a polgármestert, hogy a közszolgáltatási szerződés megszűnésére tekintettel a szerződés IV/A. Fejezet 6.5. pontjában foglaltak alapján a Közszolgáltatóval történő elszámolást készítse el.
Felelős: T. Mészáros András polgármester
Határidő: folyamatos
A határozati javaslatról a Közgyűlés az alábbiak szerint szavazott:
|
Antunovits Antal |
Igen |
|
Dr. Bács István |
Igen |
|
Csornainé Romhányi Judit |
Igen |
|
Dr. Csőzik László |
Igen |
|
Demjén Attila |
Igen |
|
Donkó Ignác |
Igen |
|
Fülöp Sándorné |
Nem szavazott |
|
Dr. Havasi Márta |
Igen |
|
Kéri Mihály |
Igen |
|
Kopor Tihamér |
Igen |
|
Mórás Zsolt |
Igen |
|
Pulai Edina |
Igen |
|
Simó Károly |
Igen |
|
Szabó Béla |
Igen |
|
Szűcs Gábor |
Igen |
|
Tekauer Norbert |
Távol |
|
T. Mészáros András |
Igen |
|
Dr. Veres Judit |
Távol |
T. Mészáros András polgármester: Felteszi szavazásra a határozati javaslat II.- őt.
Az előterjesztett és szavazásra feltett határozati javaslat:
„1. Érd Megyei Jogú Város Közgyűlése - figyelemmel a vízgazdálkodásról szóló 1995. évi LVII. törvény 44/F. § (3) bekezdés c) pontjára, valamint a 44/G. § (1) bekezdésére -, a nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz elszállítására vonatkozó közszolgáltatási feladatainak teljes körű ellátására 2018. június 15. napjától az Érd és Térsége Hulladékkezelési Nonprofit Kft-t jelöli ki.
2. A Közgyűlés felhatalmazza a Polgármestert, hogy a határozat melléklete szerinti tartalommal a közszolgáltatási szerződést aláírja.
Felelős: T. Mészáros András polgármester
Határidő: folyamatos”
A határozat melléklete a jegyzőkönyv melléklete.
Érd Megyei Jogú Város Közgyűlése 16 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül a következő határozatot hozta:
123/2018. (V.31.)
h a t á r o z a t
a nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz elszállítására új közszolgáltató kijelöléséről
1. Érd Megyei Jogú Város Közgyűlése - figyelemmel a vízgazdálkodásról szóló 1995. évi LVII. törvény 44/F. § (3) bekezdés c) pontjára, valamint a 44/G. § (1) bekezdésére -, a nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz elszállítására vonatkozó közszolgáltatási feladatainak teljes körű ellátására 2018. június 15. napjától az Érd és Térsége Hulladékkezelési Nonprofit Kft-t jelöli ki.
2. A Közgyűlés felhatalmazza a Polgármestert, hogy a határozat melléklete szerinti tartalommal a közszolgáltatási szerződést aláírja.
Felelős: T. Mészáros András polgármester
Határidő: folyamatos
A határozat melléklete a jegyzőkönyv melléklete.
A határozati javaslatról a Közgyűlés az alábbiak szerint szavazott:
|
Antunovits Antal |
Igen |
|
Dr. Bács István |
Igen |
|
Csornainé Romhányi Judit |
Igen |
|
Dr. Csőzik László |
Igen |
|
Demjén Attila |
Igen |
|
Donkó Ignác |
Igen |
|
Fülöp Sándorné |
Igen |
|
Dr. Havasi Márta |
Igen |
|
Kéri Mihály |
Igen |
|
Kopor Tihamér |
Igen |
|
Mórás Zsolt |
Igen |
|
Pulai Edina |
Igen |
|
Simó Károly |
Igen |
|
Szabó Béla |
Igen |
|
Szűcs Gábor |
Igen |
|
Tekauer Norbert |
Távol |
|
T. Mészáros András |
Igen |
|
Dr. Veres Judit |
Távol |
T. Mészáros András polgármester: Felteszi szavazásra a határozati javaslat III.-at.
Az előterjesztett és szavazásra feltett határozati javaslat:
„Érd Megyei Jogú Város Közgyűlése felhatalmazza a Polgármestert, hogy a beszállítást végző Közszolgáltatóval és az Érd és Térsége Csatorna-szolgáltató Kft-vel a nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz fogadása és további kezelése tárgyában 2014. április 1. megkötött együttműködési megállapodás megszüntetésére vonatkozó jognyilatkozatot megtegye, és a beszállítást végző Közszolgáltató személyének megváltozására tekintettel ugyanebben a tárgyban az új együttműködési megállapodást változatlan feltételekkel megkösse.
Az együttműködés értelmében az önkormányzat a beszállított nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz leürítési díjából 333,6 Ft/m3 + ÁFA összeg megfizetését magára vállalja, melynek fedezetét a Közgyűlés az önkormányzat mindenkori költségvetésében biztosítja.
Felelős: T. Mészáros András polgármester
Határidő: folyamatos”
Érd Megyei Jogú Város Közgyűlése 16 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül a következő határozatot hozta:
124/2018. (V.31.)
h a t á r o z a t
az Érd és Térsége Csatorna-szolgáltató Kft-vel a nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz fogadása és további kezelése tárgyában új együttműködési megállapodás megkötéséről
Érd Megyei Jogú Város Közgyűlése felhatalmazza a Polgármestert, hogy a beszállítást végző Közszolgáltatóval és az Érd és Térsége Csatorna-szolgáltató Kft-vel a nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz fogadása és további kezelése tárgyában 2014. április 1. megkötött együttműködési megállapodás megszüntetésére vonatkozó jognyilatkozatot megtegye, és a beszállítást végző Közszolgáltató személyének megváltozására tekintettel ugyanebben a tárgyban az új együttműködési megállapodást változatlan feltételekkel megkösse.
Az együttműködés értelmében az önkormányzat a beszállított nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz leürítési díjából 333,6 Ft/m3 + ÁFA összeg megfizetését magára vállalja, melynek fedezetét a Közgyűlés az önkormányzat mindenkori költségvetésében biztosítja.
Felelős: T. Mészáros András polgármester
Határidő: folyamatos
A határozati javaslatról a Közgyűlés az alábbiak szerint szavazott:
|
Antunovits Antal |
Igen |
|
Dr. Bács István |
Igen |
|
Csornainé Romhányi Judit |
Igen |
|
Dr. Csőzik László |
Igen |
|
Demjén Attila |
Igen |
|
Donkó Ignác |
Igen |
|
Fülöp Sándorné |
Igen |
|
Dr. Havasi Márta |
Igen |
|
Kéri Mihály |
Igen |
|
Kopor Tihamér |
Igen |
|
Mórás Zsolt |
Igen |
|
Pulai Edina |
Igen |
|
Simó Károly |
Igen |
|
Szabó Béla |
Igen |
|
Szűcs Gábor |
Igen |
|
Tekauer Norbert |
Távol |
|
T. Mészáros András |
Igen |
|
Dr. Veres Judit |
Távol |
T. Mészáros András polgármester: Felteszi szavazásra a rendelet-tervezetet.
Az előterjesztett és szavazásra feltett rendelet tervezet:
„a nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz begyűjtésére vonatkozó helyi közszolgáltatásról szóló 17/2015. (V.7.) önkormányzati rendelet módosításáról
Érd Megyei Jogú Város Közgyűlése a vízgazdálkodásról szóló 1995. évi LVII. törvény 45. § (6) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, a vízgazdálkodásról szóló 1995. évi LVII. törvény 4. § (2) bekezdés d) pontjában, valamint a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 13. § (1) bekezdés 11. pontjában meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:
1. § A nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz begyűjtésére vonatkozó helyi közszolgáltatásról szóló 17/2015. (V.7.) önkormányzati rendelet 2. § (4) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
„(4) Érd Megyei Jogú Város egész közigazgatási területén a nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvízzel kapcsolatos helyi közszolgáltatás teljesítését kizárólagos joggal, az Érd és Térsége Hulladékkezelési Nonprofit Kft. (a továbbiakban: Közszolgáltató) látja el.”
2. § Ez a rendelet 2018. június 15. napján lép hatályba.”
Érd Megyei Jogú Város Közgyűlése 16 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül a következő rendeletet alkotta:
16/2018. (VI.4.)
önkormányzati rendelete
a nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz begyűjtésére vonatkozó helyi közszolgáltatásról szóló 17/2015. (V.7.) önkormányzati rendelet módosításáról
Érd Megyei Jogú Város Közgyűlése a vízgazdálkodásról szóló 1995. évi LVII. törvény 45. § (6) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, a vízgazdálkodásról szóló 1995. évi LVII. törvény 4. § (2) bekezdés d) pontjában, valamint a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 13. § (1) bekezdés 11. pontjában meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:
1. § A nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz begyűjtésére vonatkozó helyi közszolgáltatásról szóló 17/2015. (V.7.) önkormányzati rendelet 2. § (4) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
„(4) Érd Megyei Jogú Város egész közigazgatási területén a nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvízzel kapcsolatos helyi közszolgáltatás teljesítését kizárólagos joggal az Érd és Térsége Hulladékkezelési Nonprofit Kft. (a továbbiakban: Közszolgáltató) látja el.”
2. § Ez a rendelet 2018. június 15. napján lép hatályba.
A rendeletről a Közgyűlés az alábbiak szerint szavazott:
|
Antunovits Antal |
Igen |
|
Dr. Bács István |
Igen |
|
Csornainé Romhányi Judit |
Igen |
|
Dr. Csőzik László |
Igen |
|
Demjén Attila |
Igen |
|
Donkó Ignác |
Igen |
|
Fülöp Sándorné |
Igen |
|
Dr. Havasi Márta |
Igen |
|
Kéri Mihály |
Igen |
|
Kopor Tihamér |
Igen |
|
Mórás Zsolt |
Igen |
|
Pulai Edina |
Igen |
|
Simó Károly |
Igen |
|
Szabó Béla |
Igen |
|
Szűcs Gábor |
Igen |
|
Tekauer Norbert |
Távol |
|
T. Mészáros András |
Igen |
|
Dr. Veres Judit |
Távol |