T. Mészáros András polgármester: Elmondja, hogy az aktuális törvénymódosítások, az elektronikus közbeszerzés életbe lépése indokolja a közbeszerzési szabályzat módosítását.
Pulai Edina, a Pénzügyi és költségvetési Bizottság elnöke: Elmondja, hogy a közbeszerzési eljárás törvényi szabályai nem változnak. A módosítás annyi, hogy kötelező egy egységes elektronikus felületet működtetni és ezt a szabályzatba be kell építeni. A Pénzügyi és Költségvetési Bizottság elfogadásra javasolja a közbeszerzési szabályzat módosítását.
Dr. Havasi Márta képviselő: Az rendben van, hogy a közbeszerzésre vonatkozó helyi szabályozásnak igazodnia kell a törvényi, illetve európai uniós rendelkezésekhez, szabályozáshoz. A közbeszerzésnek, a hatályos jogszabályok keretei között, a gyakorlata lehet átlátható és lehet olyan, ami nem könnyen átlátható, vagy pedig egyáltalán nem látható át. Ennek következtében bizonyos kétségek magával a gyakorlattal szemben felmerülnek és felmerülhetnek az eljárások során. Jogszerű keretek között is lehet jogszerűen eljárni, pontosabban jogszerű keretek között is megvan a lehetőség, vagy legalábbis joggal vetődik fel az a kérdés, hogy valóban a beérkezett pályázatok, ajánlatok közül az került-e kiválasztásra, amely a legkedvezőbb és legjobb ajánlat volt egyrészről, másrészről, pedig amelyik tökéletesen megfelelt a kiíró szándékának. Felhívja a figyelmet, hogy a közbeszerzések eredményességét az esetek többségében az határozza meg, hogy egyáltalán milyen feltételekkel, milyen rendszerbe és milyen értékkel került a közbeszerzési folyamat megindításra, hogy a lehetséges megoldások közül az ajánlatok kérése milyen módon történik: nyilvános pályázattal, vagy zárt körben meghívottakkal-e, majd pedig a folyamat végén kik és milyen szempontok alapján bírálják el a benyújtott ajánlatokat. Az adott jogszabályi keretek között joggal vethető fel kétség ezeknek a folyamtoknak az átláthatóságáról, különös tekintettel arra, hogy a Közgyűlés által a polgármesterre átruházott feladat- és hatáskörök két tekintetben is érintik ezt a napirendet. Részben az át nem ruházható hatáskörök kivételével az ajánlatkérő nevében lebonyolított közbeszerzések esetén az eljárást lezáró döntés meghozatalára a polgármester jogosult. A másik pedig, hogy jóváhagyja Érd Megyei Jogú Város Közbeszerzési Tervét. A végén az utolsó szó, éppen az átruházott hatáskörök miatt a polgármesteré, ő hozza meg a döntést. De magát az egész folyamatot, onnan kezdődően, hogy a bíráló bizottság hogyan áll fel végül, majd a teljes döntési mechanizmust, illetve az értékelési szempontokat nem látják át. Ez sok esetben azt eredményezi, hogy kétségek merülnek fel a folyamat törvényes lefolytatása tekintetében. Ez csökkenti az átláthatóságot, a folyamat nyilvánosságának hiánya pedig sok problémát hagy maga után. Az nem vitás, hogy szükséges újraalkotni, de javasolja újragondolni azt, hogy a Közgyűlés kapja vissza a hatásköreit ezekben a témákban.
Mecsériné dr. Szilágyi Erzsébet jegyző: Úgy érzi, hogy mindig ugyanarra vonatkoznak a képviselő asszony megállapításai és kérdései. Az SZMSZ 6. számú melléklete, az átruházott hatáskörök listája tartalmazza azt, hogy a polgármester az ajánlatkérő és a döntéshozó a közbeszerzési eljárások során. Ez szerepel a közbeszerzési szabályzatban is, emiatt teljesen jogszerű, hogy a polgármester dönt az önkormányzati közbeszerzések kiírásáról és végső soron ő hozza meg a döntést ebben a tekintetben. Az önkormányzat nagyon sok közbeszerzési eljárást folytat, a Polgármesteri Hivatal kevesebbet. Egyébként a jegyző is ajánlatkérő és döntéshozó, csak sokkal kisebb beszerzési összegben. Az eljárásokat a Közgyűléssel megismertetni, annak teljes terjedelmében, nagy mennyiségű feladatot róna a Polgármesteri Hivatal munkatársaira. Ennek ellenére a közbeszerzési törvény keretei között – hiszen elég szigorú az eljárás – lehetőség van arra, hogy a képviselők is betekintést nyerjenek az eljárások folyamatába. Annál is inkább, mert az egyik kritikus pont a bíráló bizottság összetétele és az abban való részvétel. A közbeszerzési szabályzatban ez is teljesen szabályozott, látható, hogy milyen felkészültségű tagokból áll a bíráló bizottság. Adott esetben külső szakértő is igénybe vehető, megfelelő végzettségű jogi-, pénzügyi jellegű, illetve közbeszerzési végzettséggel rendelkező tagok alkotják a bizottságot, kiegészülve az illetékes szakirodával, aki kezdeményezi és indítja az eljárást. Ennek ellenére van rá lehetőség, hogy a bíráló bizottságban is, amennyiben az ajánlatkérő úgy dönt, más személy is bevonásra kerüljön. Maga az eljárás sem titkos. A Polgármesteri Hivatal a közbeszerzési eljárásokat szigorúan a törvény szabályait és előírásait figyelembe véve készíti elő és viszi végig. Alapvetően nem ők döntik el, hogy milyen típusú eljárást folytatnak, hanem a közbeszerzési törvény és a beszerzés értékhatára. Nyilván olyan eljárást választ az ajánlatkérő nevében az előkészítő közbeszerzési csoport, amilyet az értékhatár megkövetel, tehát ez nem egy fakultatív dolog, nagyon szigorú eljárásrendben folynak a közbeszerzések. Azt gondolja, hogy az érdi Polgármesteri Hivatal munkatársai, kiemelten a Közbeszerzési Csoport maximálisan a jogszabályok szerint jár el. A közbeszerzési eljárások folyamata jogszerű, szakszerű, ráadásul a Közbeszerzési Csoport vezetőjének a területen szerezhető legmagasabb közbeszerzési jogi végzettsége megvan. Amellett, hogy természetesen minden közbeszerzést a Közgyűlés elé lehetne hozni, amellyel elég nagy terhet rónának a képviselőkre, az eljárások jogszerűen zajlanak, a közbeszerzési szabályzat betartásával. Polgármester úr jóváhagyja a közbeszerzési tervet és ennek megfelelően folytatják le a közbeszerzési eljárásokat.
T. Mészáros András polgármester: Felteszi szavazásra a határozati javaslatot.
Az előterjesztett és szavazásra feltett határozati javaslat:
„Érd Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése az önkormányzat 30/2016. (II. 26.) határozattal elfogadott közbeszerzési szabályzatát jelen határozatával módosítja, és annak módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt szövegét a határozat melléklete szerinti tartalommal a közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény 27.§ (1) bekezdése alapján jóváhagyja.
Határidő: azonnal
Felelős: T. Mészáros András polgármester”
A határozat melléklete a jegyzőkönyv melléklete.
Érd Megyei Jogú Város Közgyűlése 13 igen szavazattal, 1 ellenszavazattal és 3 tartózkodás mellett a következő határozatot hozta:
127/2018. (V.31.)
h a t á r o z a t
Érd Megyei Jogú Város Önkormányzata Közbeszerzési Szabályzatának módosításáról
Érd Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése az önkormányzat 30/2016. (II. 26.) határozattal elfogadott közbeszerzési szabályzatát jelen határozatával módosítja, és annak módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt szövegét a határozat melléklete szerinti tartalommal a közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény 27.§ (1) bekezdése alapján jóváhagyja.
Határidő: azonnal
Felelős: T. Mészáros András polgármester
A határozat melléklete a jegyzőkönyv melléklete.
A határozati javaslatról a Közgyűlés az alábbiak szerint szavazott:
|
Antunovits Antal |
Igen |
|
Dr. Bács István |
Igen |
|
Csornainé Romhányi Judit |
Tartózkodik |
|
Dr. Csőzik László |
Tartózkodik |
|
Demjén Attila |
Igen |
|
Donkó Ignác |
Igen |
|
Fülöp Sándorné |
Igen |
|
Dr. Havasi Márta |
Nem |
|
Kéri Mihály |
Igen |
|
Kopor Tihamér |
Igen |
|
Mórás Zsolt |
Igen |
|
Pulai Edina |
Igen |
|
Simó Károly |
Igen |
|
Szabó Béla |
Igen |
|
Szűcs Gábor |
Tartózkodik |
|
Tekauer Norbert |
Távol |
|
T. Mészáros András |
Igen |
|
Dr. Veres Judit |
Igen |