T. Mészáros András polgármester: Elmondja, hogy két levél van nála, az egyik helyzetjelentés az Érdi Sport Kft-ről, melyet Szántó Erzsébet ügyvezető asszony írt, ismerteti ennek utolsó bekezdését: „Mint az Érdi Sport Kft. működéséért felelős vezetője kérem, hogy az Érd MJV Közgyűlése mielőbb gondoskodjon felelős vezető kinevezéséről, a társaság folyamatos működésének megőrzése érdekében.” Ebben a levélben jelenti azt is be, hogy az események annyira megviselték, hogy betegállományba kellett mennie, és ezért nem tudja ellátni a feladatát. Van egy további levél, melyet Szabó Edina vezetőedző írt, reméli, hogy el tudták olvasni, ebben ismerteti, hogy a Kft. sikeresen működött, a kézilabda csapat is sikereket ért el, és arra kéri a Közgyűlést, hogy úgy döntsenek, hogy ezek a sikerek a későbbiekben se maradjanak el. A lényeg, hogy ügyvezető asszony betegállományba ment, nem tudja ellátni feladatát, tehát ilyen módon akadályozva van, továbbá a csütörtöki Közgyűlés után két felügyelő bizottsági tag lemondott, ezért a felügyelő bizottság működése is akadályok elé került, ezeket is szeretnék elhárítani. Ahogy az előterjesztésben is olvasható, azt szeretnék, hogy dr. Boldog Anna legyen az ügyvezetője a társaságnak, és ilyen módon, addig is, amíg Szántó Erzsébet beteg, semmi ne akadályozza a sikeres működését a Kft-nek. A hétfői napon megtörténik az új játékosok bemutatása, holnapi napon pedig az kézilabdacsapat NB I. –es sorsolása. Folyamatosan aktívan részt kell venni a munkában, hogy lehetőség szerint semmilyen kár ne érje se a kézilabda csapatot se a Kft-t. Ez indokolja mind az I., mind pedig a II. határozati javaslatot, melyben a Felügyelő Bizottsági tagokat szeretnék valamilyen szinten pótolni, hogy a 3 tagú Felügyelő Bizottság a továbbiakban is aktívan tudjon részt venni a Kft. irányításában.
Szűcs Gábor képviselő ügyrendi hozzászólás: Kérdése, hogy Szántó Erzsébet ügyvezető igazgató asszony levele, az T. Mészáros András és Szántó Erzsébet levelezése, vagy T. Mészáros András polgármester és Szántó Erzsébet ügyvezető-igazgató levelezése? Amennyiben az utóbbi akkor kérdése, hogy miért nem került fel az EDTR rendszerbe, illetve a teljes tartalmát szeretnék megismerni.
T. Mészáros András polgármester: A címzés úgy szól, hogy T. Mészáros András polgármester és az aláírás pedig úgy szól, hogy Szántó Erzsébet Gizella ügyvezető Érd Sport Kft. Ettől függetlenül természetesen jogos igény lehet, hogy megismerjék a tartalmát, ezért felolvassa azt: „Tisztelt T. Mészáros András polgármester Úr! Az Ön által 2018. 06.27-én előterjesztett, végül hivatalosan 2018. 06.28-án Érd MJV Közgyűlésének 161/2018. VI. 28. számú döntésével véglegesség vált, Érdi Sport Kft. ügyvezetői tisztségemből történő visszahívásom kapcsán már a végleges döntést megelőző, váratlanul kialakult helyzetről az alábbi helyzetjelentést teszem: 2018. 06.27-én az öt adminisztratív munkatárs (Tóth Veronika, Péter Flóra, Nádas Letícia, Ágostonné Kemény Andrea, Sándor Gergely Balázs) munkaszerződésének megszűnésével, valamint Tekauer Norbert ügyvezető elnök, sportmenedzser 2018.06.28-án történő megbízási jogviszonyának megszűnésével az Érdi Sport Kft. adminisztratív irodájának működése gyakorlatilag majdnem teljes egészében ellehetetlenült. Mind a kommunikációs-, mind az adminisztratív munka, területtől függően részben vagy egészében működésképtelenné vált, melyről a 2018.07.03-án tartott személyes megbeszélésünkön tájékoztattam Önt, és kértem, hogy ennek a kialakult helyzetnek a megoldásában a Tulajdonos nyújtson mielőbbi segítséget. Az elmúlt hét elejétől a teljesen váratlanul, igen rövid idő alatt végrehajtott, indoklás nélküli, ügyvezetői tisztségemből történő visszahívásom (kirúgásom), a visszahívás körül kialakult média és egyéb figyelem terhe, valamint a rám szakadt mérhetetlen mennyiségű munka számomra nagyon komoly megpróbáltatást jelentett és ebben a helyzetben az egészségi állapotom igen gyors romlásnak indult, mely a mai napon elérte azt a pontot, hogy jelenlegi egészségi állapotomban az ügyvezetői feladatokat határozatlan ideig ellátni nem tudom. És ide jön az utolsó bekezdés, melyet már előzőekben felolvasott: „Mint az Érdi Sport Kft. működéséért felelős vezetője kérem, hogy az Érd MJV Közgyűlése mielőbb gondoskodjon felelős vezető kinevezéséről, a társaság folyamatos működésének megőrzése érdekében. Érd, 2018. július 5. Tisztelettel, Szántó Erzsébet Gizella ügyvezető, Érdi Sport Kft.” Tehát ezt a levelet írta a kolléganő. 2018. 06. 27-én, amikor az öt említett munkatárs munkaszerződése megszűnt, akkor az ügyvezető asszony fogadta el azonnali felmondással és azonnali közös megegyezéssel az öt munkatárs felmondását. Számukra is rendelkezésére állt volna a minimális 30 napos felmondási határidő, amit ha Szántó Erzsébet teljes jogú ügyvezető nem fogad el azonnali és közös megegyezésbeli felmondásnak, akkor ezek a fajta problémák, melynek ő egészsége is kárát látta, illetve elméletileg kárát láthatná, ha nem pótolnák rögtön ezeket a dolgokat. Kárát láthatná a Kft. működésében is, úgy gondolja, hogy ebben az ő felelőssége legalább akkora, mint a Közgyűlésé, vagy a polgármesteré. Ennyit a levélhez, marad az előterjesztés, valamint a hozzá kapcsolódó határozati javaslatok, melynek elfogadását kéri a Közgyűléstől. Két új Felügyelő Bizottsági tagra tesz javaslatot, mindkét jelölt nyilatkozott abban a tárgykörben, hogy nem óhajtanak zárt ülést, valamint nyilatkozott dr. Boldog Anna is, hogy ő sem kíván zárt ülést. Kéri a Közgyűlést, hogy a határozati javaslatot, - melyben dr. Boldog Annát választja meg önálló képviseleti és cégjegyzési joggal határozatlan időtartamra, valamint e tárgyban módosítja az Alapító Okirat 12. pontját - fogadják el.
Szűcs Gábor képviselő: A felolvasott levélből kiderül, hogy sok képviselő felmondott vagy otthagyta az Érdi Sport Kft-t, bármilyen okból kifolyólag. Ebben az esetben nem maradt a Sport Kft-n belül egyetlen személy sem, aki el tudta volna látni ezt az úgynevezett interregnum állapotot, mely akár szeptemberig, Szántó Erzsébet Gizella végleges munkaviszony megszűnéséig tart, illetve mik azok a konkrét feladatok, melyek azonnali beavatkozást tesznek szükségessé, és ezt mindenképpen egy új ügyvezető kinevezésével kell orvosolni, tehát nem lehet ezt a Sport Kft-n belül valamilyen módon megoldani?
T. Mészáros András polgármester: Ügyvezetőnek lenni kell, ha az ügyvezető akadályoztatva van, akkor az egész működés akadályoztatva van, melyet pont a felolvasott levélből is megtudhatnak. Ügyvezetőt belülről helyettesíteni nem lehet, azt nekik kell eldönteni, hogy ki az, aki még ügyvezetői jogokkal bír, illetve ki az, aki az ügyvezetői feladatokat a későbbiekben, amíg Szántó Erzsébet akadályoztatva van, el tudja látni. Az öt munkatárs közül, -akinek Szántó Erzsébet közös megegyezéssel elfogadta a felmondási szándékát,- azok közül a mindennapi munkában Ágostonné Kemény Andrea volt nagyon fontos, technikai vezetői feladatokat is ellátó személy azon túl, hogy két gyermekcsapatot is edzette. Ennek az azonnali lemondásnak, illetve az ehhez történő hozzájárulásnak volt az az oka, hogy a hétfői napon, a Kaposváron történő edzőtáboron, illetve csapatversenyen nem tudtak ott lenni a gyerekek, hiszen ő lett volna a kísérőjük, azonban a szerdai nap folyamán lemondott és elfogadták a lemondását. Úgy gondolja, hogy a másik 4 munkatárs, hogy helyettesíthető, illetve nem annyira mindennapos a munkájuk, hiszen a kommunikációs vezető Tóth Veronika, valamint Sándor Gergely Balázs a videókat készítő munkatárs, ha 2-3 nap múlva szereznek olyan munkatársakat, akik ezeket a feladatokat ellátják, olyan nagy probléma még nem származik. Nádas Letícia és Péter Flóra pedig lényegében adminisztratív munkatársak, ami még szintén akadályozza a munkát és minél hamarabb őket is pótolni kell, hiszen az ügyvezetői feladatok ellátását nehezíti meg, ha ezek a munkatársak nem állnak az ügyvezető rendelkezésre.
Szűcs Gábor képviselő: Az említett edző Ágostonné Kemény Andrea mellett segédedző nem volt, aki tudta volna őt helyettesíteni, hiszen úgy gondolja, hogy 7 korcsoportot nem egyedül edzett? Magában a társaság működésében eddig az ügyvezetőnek nem volt helyettese?
T. Mészáros András polgármester: Ügyvezetőnek ritkán szokott helyettese lenni, az ügyvezetői feladat arról szól, hogy valaki a főnök, ebben a leosztásban nehéz helyettest találni.
Szűcs Gábor képviselő: Arra a kérdésére nem kapott választ, hogy mik azok a konkrét feladatok, mint például nevezés, stb., melyek feltétlenül indokolják azt, hogy mindenféleképpen lehetetlenné teszi, hogy akár a társaságon belül valakit kinevezzenek. Számára elképzelhetetlen, hogy saját elmondás szerint két tisztségviselő esett ki a sorból, egy edző és az ügyvezető igazgató asszony és teljesen működésképtelenné válik a társaság működése, ezáltal veszélybe kerülve a kézilabda csapat működése is. Erről szeretne konkrétabb és bővebb tájékoztatást kapni, mik azok a konkrét lépések, illetve feladatok, melyek miatt ennek feltétlenül most így kell történnie?
T. Mészáros András polgármester: Nagyrészt elmondta, egy konkrét dolog már meghiúsult, az, hogy 20-25 gyerek elmenjen Kaposvárra, és ott egy hetes tornán részt vegyen, illetve esetleg a saját presztízsüket növelendő azt megnyerjék. Ez elmaradt, azért mert a kolléga lemondott egy nappal előtte, a többi edzőnek pedig más feladata volt. A másik lehetőség, a nevezéseket ellenőrizték, megtörténtek az utolsó pillanatban, ahogy az NB I-be való nevezés pont az ő figyelemfelkeltő kérésére történt meg az utolsó napon. A TAO-s elszámolás beadásra került, már tudják, hogy van egy 10 millió forintos hiánypótlás, melynek pontos és jogvesztő határideje van, ezt is nagyon hamarosan meg kell csinálniuk, 2-3 napon belül a pontos hiánypótlásnak be kell érkeznie, majd pedig július 20-án döntés következik a elfogadásokról, remélik, hogy addigra minden hiánypótlás megtörténik. Holnapi napon történik az NB I-es sorsolás, melyen már a mai napon, mint tulajdonos igyekezett pótolni és felkérni az egyik edző kollégát, hogy ezen képviselje az Érdi Sport Kft-t, azonban sorolhatná a nevezéseket, az új játékosok bemutatásának feladatát, és miket kell megcsinálni. Július 17-ét követő héten már az edzések is megkezdődnek, ahhoz pedig a technikai vezető már nélkülözhetetlen, ismerteti ezen feladatokat, melyek nem maradhatnak el, hiszen akkor a játékosok, illetve a gyerekek, akik edzésben vannak ellehetetlenülnek, melyet szeretnének elkerülni. A legjobb ügyvezetés, amikor tudják, hogy ki az ügyvezető, és annak a jogi és egyéb döntéseit nem lehet kétségbe vonni. Jelenleg olyan helyzetben vannak, hogy amíg egyrészt Szántó Erzsébet felmondási ideje le nem jár 2018. szeptember 30-ig, addig gondoskodni kell a feladatok megoldásáról, hiszen valószínűleg Szántó Erzsébet a betegállománya alatt a felmondási idejét ki fogja tölteni, addig pedig semmiféleképpen nem várhatnak. Azt sem szerették volna megvárni, hogy a képviselők menjenek szabadságra, és ne legyen meg a megfelelő döntéshozó szerv, hiszen csak a tulajdonos tud abban dönteni, hogy ki legyen az ügyvezető, ezért kellett a rendkívüli ülést összehívni. Úgy gondolja, hogy egyrészt, amit a vezető edző Szántó Edina leír, másrészt, amit Szántó Erzsébet ügyvezető asszony, leírt, az mind alátámassza, hogy a rendkívüli ülést indokoltan hívta össze és a rendkívüli ülés döntéseire szükség van. A Felügyelő Bizottság is olyan szerv, mely egy önkormányzati tulajdonban lévő Kft-nél szükséges, hogy létezzen, a Felügyelő Bizottság két tagjának elmúlt héten történő lemondása, a bizottság funkcióját is akadályozza. Innentől kezdve a Felügyelő Bizottság sem tudna beavatkozni semmilyen tekintetben, ez is indokolja a rendkívüli ülés összehívását, illetve a döntések meghozatalát.
Szűcs Gábor képviselő: A Felügyelő Bizottsági tagok, akik lemondtak, bármilyen módon indokolták lemondásukat, amennyiben igen, akkor van olyan dokumentum, melyet polgármester úr ismertetni tudna a Közgyűléssel?
T. Mészáros András polgármester: Szántó Erzsébet számára írták meg a lemondó nyilatkozatot. Márton Lajos Felügyelő Bizottsági tag indokolta, Gurubi Flórián nem indokolta. Az indoklása Márton Lajosnak: „2009. november 19-étől, az alapítás napjától kezdve Felügyelő Bizottsági tag vagyok a táraságnál, és a mai napig legjobb tudásom szerint képviseltem a tulajdonos Érd MJV Önkormányzatának érdekeit. A társaság működését segítettem, felügyelő bizottsági tagtársaimmal együtt. A mai napon a Felügyelő Bizottság véleményének kikérése nélkül, Szántó Erzsébet Gizella ügyvezető asszony ügyvezetői tisztségéből történő visszahívásával olyan döntés született a tulajdonos részéről, mellyel egyetérteni nem tudok. Miután a döntés a Felügyelő Bizottság megkérdezése nélkül lett előterjesztve, így arról véleményt alkotni nem áll módomban. Kérem nyilatkozatom tudomásul vételét.” Tehát egyszer azt állítja, hogy nem ért egyet, majd, nem tud róla véleményt alkotni, végül pedig kéri, hogy vegyük tudomásul ezt az ambivalenciát.
Dr. Csőzik László képviselő: Kérdése, hogy dr. Boldog Annára vonatkozó javaslat határozatlan időre vonatozik, ez azt jelenti, hogy ha lejár a jelenlegi ügyvezető felmondási ideje, akkor marad Boldog Anna határozatlan időre? Mi a hosszú távú szándéka polgármester úrnak?
T. Mészáros András polgármester: Dr. Boldog Anna megbízása amiatt szükséges, melyet már ismertetett, vagyis, hogy veszélyeztetve érzi jelenleg a beruházást. Úgy gondolja, hogy dr. Boldog Anna meg fogja tudni oldani a beruházás problémáját és azt a gondot, melyet a különböző késedelmek okoztak az edzőcsarnok építése, mintegy 2,3 milliárd forintos beruházás körül. Az ő megbízása lényegében - azon túl, hogy most tüzet olt, - addig szól, amíg meg tudják oldani, azt a problémát, hogy a beruházásnak már ne legyen akadálya. A TAO-s pályázatoktól kezdve, az önerő kérdésén át, a TAO-s pályázat határidejének meghosszabbításán keresztül, az éppen aktuális MKSZ elnök úrral, Kocsis Máté úrral, illetve Novák András főtitkár úrral való tárgyalások levezénylése és a megoldások megkeresése feladata dr. Boldog Anna ügyvezető asszonynak. Keresik azt a személyt, -nem pályázat útján,- aki meg fogja tudni oldani ezeket a feladatokat, amikor már a Sport Kft, illetve a sportélettel való együttműködést is ki kell alakítani. Természetesen úgy gondolják, hogy az a fajta egyszemélyes vezetés, mely a gazdasági ügyeket, illetve a sportélet szervezését is egy kézbe, lényegébe Szántó Erzsébet kezébe tette, és ilyen nem kedvező eredményt hozott, nem megfelelő, így szeretnének egy sportigazgatót is találni, aki lényegében csak a sport szakmával, a gyermekek utánpótlásával, az iskolai kézilabdával és az utánpótlás nevelés-, valamint a női kézilabda csapat problémáival tudna foglalkozni. Úgy tűnik, hogy az edzők – egy kivételével – maradnak, szeretné a korábbi programokat folytatni, úgy érzi, hogy egy sportigazgató - azt a fajta sportmenedzseri munkát, melyet Tekauer Norbert lemondásával jelenleg most senki nem lát el, - el fogja tudni látni. Dr. Boldog Annának van egyébként elég feladata, hangsúlyozza, hogy a beruházás megmentése, elindítása elsőrangú feladata, valószínűleg, mire ez véget ér, illetve mire az ügyvezető asszonynak, aki most betegállományban van, megszűnik a jogviszonya, lejár a felmondási ideje, addigra meg fogják találni a végleges ügyvezetőt az Érdi Sport Kft. élére.
Dr. Havasi Márta képviselő: Az elhangzottak kapcsán többször felmerült „a beruházás az elmaradása”, hogy „nem történt meg”, mintegy olyan érzetet keltve, hogy okozati összefüggés van az ügyvezető igazgató asszony és a beruházások elmaradása között, okozati összefüggés van esetleg aközött, hogy a pályázatok milyen eredménnyel zárultak. Mi az igazi oka, hogy erre a gyors lépésre sor került, különös tekintettel az elmaradt beruházásokra? Milyen összefüggés van az ügyvezető asszony magatartása, illetve a különböző elmaradások között?
T. Mészáros András polgármester: Meggyőződése, hogy a vezetői felelősség nem delegálható. Az ügyvezető asszony minden tekintetben felelős azért, ha egy olyan pályázat, melyet a Kft. nyújt be, - nem az önkormányzat a kedvezményezett a TAO-s pályázatban, hanem maga a Kft. –és nyerte meg a pályázatot. Annak ellenére, vagy azzal együtt, hogy az önkormányzat teljes mértékben mögé állt. Jelenleg az a tapasztalat, hogy bizonytalanná vált egy olyan pályázat, beruházás sorsa, mely egyébként az önkormányzat vagyonát és lehetőségeit növelné, illetve lehetővé tenné, hogy ne csak 1000-1200 gyerek edzhessen, és ne csak ennyien ismerkedhessenek meg a kézilabda fortélyaival, hanem még másik 500-600 gyereknek legyen edzési lehetőség és tere, hogy ők is részesei lehessenek ennek. Azért mondta, hogy a vezetői felelősség nem delegálható, mert ennél a kft-nél az egyszemélyes vezető Szántó Erzsébet volt, ez a felelősség nem tolható át másra, ezt kérte számon az elmúlt hét csütörtökén.
Dr. Csőzik László képviselő: Az ügyvezető asszony vezetői felelősségével-, illetve az abbéli felelősségével kapcsolatban, hogy a határidők nem kerültek betartásra, meggyőződött polgármester úr arról, hogy ebben az ő szubjektív felelőssége fennáll-e, vagy ő tudott mondani objektív kimentési okot e vonatkozásban? Bár a legutóbbi ülésen nem tudott részt venni, azonban úgy tudja, hogy ilyen mélységekig nem ment el a Közgyűlés a legutóbbi alkalommal sem. Tehát milyen konkrét okok, vétkességi alapú felelősség áll meg ügyvezető asszonynak abban, hogy ezt a döntést Közgyűlés elé hozták?
T. Mészáros András polgármester: Erre nem tud válaszolni, egyrészt, mert nem kíván ezzel foglalkozni, hiszen sem a mostani Közgyűlésnek, sem az előzőnek ez nem volt tárgya. Emlékezteti a Közgyűlés tagjait, hogy rendes felmondással mondtak fel, nem fegyelmi-, illetve egyéb felmondással, mely indoklás nélkül lehet megoldani. Az, hogy az ember kíváncsi arra, hogy mi lehet az ügy hátterében kérdés, azonban jogilag az a helyzet, hogy Szántó Erzsébetet megbízási szerződése alapján, rendes felmondással, 90 napos felmondási határidővel, indoklás nélkül mondtak fel, illetve hívták vissza. A felmondási ideje megkezdődött az elmúlt hét csütörtökén. A továbbiakban ezzel nem óhajt foglalkozni.
Dr. Csőzik László képviselő: Sokan szeretnék tudni, hogy konkrétan mi volt a probléma.
T. Mészáros András polgármester: Akkor meg kell kérdezni Szántó Erzsébetet.
Dr. Csőzik László képviselő: ő elszenvedője a döntésnek, ha úgy tetszik nem alanya, hanem tárgya, a valós okokat polgármester úr tudná feltárni.
T. Mészáros András polgármester: A valós okokból felsorolt néhányat, mely indukálhatta a döntést, ebben a pillanatban nincs olyan, hogy valós ok, hiszen indoklás nélkül mondtak fel, és vonták vissza a megbízatását, a felmondási idő végégig ő ügyvezető.
Dr. Csőzik László képviselő: A háttér történetet szerette volna tudni.
T. Mészáros András polgármester: A háttértörténet pletyka, másképp magyarázza ő, valószínűleg az ügyvezető is másképp mondja, ahogy az egyik vagy másik edző is, ezért nem kíván ezzel foglalkozni. ő ezt a döntést javasolta, azért mert olyan eredményt látott a pályázat során, és ezzel nagyon sok munka lesz ismét, miközben már volt egy olyan időszak, amikor azért küzdöttek, hogy megnyerjék a TAO-s pályázatot, most pedig majdnem azt kell, hogy mondja, kezdhetik elölről.
Dr. Csőzik László képviselő: Így megítélhetetlennek tarja a dolgot, annyi járt volna, hogy ezt megismerhessék.
T. Mészáros András polgármester: Nincs jelentősége, oda jutottak, hogy azt kockáztatták, hogyha továbbra is az a vezetői munka folyik, ami folyt, akkor nagy valószínűség szerint nem tudják megmenteni a beruházást. Szeretné megmenteni a beruházást, ezért ahogy a múlt hét csütörtökén elmondta, - nem a mostani közgyűlés tárgya - javasolta, hogy indoklás nélkül hívják vissza az ügyvezető asszonyt, semmilyen egyéb retorziót, szankciót nem gondolt az ügyben, azt sem gondolta, hogy ügyvezető asszony szabotálni fogja az ügyvezetői feladatokat, mely már június 27-én megtörtént, amikor megismerte az előterjesztést, hiszen az 5 személy akkor mondott fel, közös megegyezéssel elváltak egymástól. Ennek már nincs jelenleg jelentősége, az a feladat, hogy biztosítsák a felelős ügyvezetést, erre tett javaslatot, valamint, hogy biztosítsák a másik oldalát a felelős ügyvezetésnek, az ellenőrzési funkciók meglétét, a felügyelő bizottság tagságának működőképes számának meghatározását, hogy kik azok, akik ebben a bizottságban dolgoznak. Tehát ez a jelenlegi feladat.
Dr. Csőzik László képviselő: Másik kérdése, ha jól értette az előzőekben azt a választ kapta, hogy dr. Boldog Anna átmeneti vezető lesz, arra az időre, amíg rendbe nem teszi a beruházás sorsát, utána pedig keresnek végleges vezetőt. Mintha azt mondta volna polgármester úr, hogy pályázaton kívül keresik, legutóbb mintha elhangzott volna, hogy lesz pályázat. Mi az elképzelés?
T. Mészáros András polgármester: Az a meggyőződése, hogy nem kell pályázatot kiírni ebben a tárgykörben.
Dr. Csőzik László képviselő: Ha meglesz a személy, marad mellette dr. Boldog Anna, vagy akkor őt visszahívják, tehát egyszemélyi vagy kétszemélyes lesz az ügyvezetés, azt követően, hogy a sportvilágon belülről jön az ügyvezető?
T. Mészáros András polgármester: Sajnálja, hogy nincs jelen dr. Boldog Anna elfoglaltsága miatt, de jelenleg tűzoltásra vállalkozik. Meg van arról győződve, amennyiben az ő 4 milliárd forintos beruházása is elindul, vagyis a hulladékkezelő mű megvalósítása, lesz elegendő munkája decembertől, amikor ez lezárul. Lesz elegendő munkája ahhoz, hogy az ÉTH ügyvezetését ellássa, és nem lesznek olyan ambíciói, hogy két ügyvezetést szeretne ellátni. Nem tárgya ez sem a napirendnek, továbbá, az hogy a jövőben mi lesz, nehéz eltalálni.
Dr. Havasi Márta képviselő: Nem kapott választ kérdésére, hogy okozati összefüggés megállapítható-e vagy történt-e valami arra irányuló jel, hogy a TAO pályázat sikertelensége, valamilyen okból visszavezethető a Sport Kft. ügyvezetésére?
T. Mészáros András polgármester: Az előbbiekben elmondta. Nem kívánja visszavezetni, azonban félreértés ne essen a TAO pályázatot megnyerték, 2017. december 20-án, szinte az utolsó pillanatban megkapták pozitív elbírálással, tehát ez nincs összefüggésben az ügyvezető szerződésének indoklás nélküli felmondásával.
Dr. Havasi Márta képviselő: Akkor mire vezethető vissza, amire polgármester úr hivatkozik, hogy bizonyos beruházás nem indult el?
T. Mészáros András polgármester: A mai napnak az a tárgya, hogy mivel a jelenlegi ügyvezető, - aki teljes joggal ügyvezető jelenleg, - akadályoztatva van, és szabotálja az ügyvezetést, ezért gondoskodniuk kell arról, hogy minél rövidebb időn belül, lehetőleg mai napon meglegyen az új ügyvezető, aki el is látja a feladatát. Elmondta, hogy nem óhajt összefüggést kialakítani a beruházás illetve az ügyvezető váltás között, azért mondtak fel indoklás nélkül az ügyvezetőnek, rendes felmondással, amire bármikor, bárkinek joga van, fordítva is fennállna ez a jog. Tehát nem érzi azokat a problémákat, melyeket már elmúlt hét csütörtökén is megpróbáltak megoldani, azonban nincs miért megoldani. Mivel több kérdés, észrevétel, hozzászólás nem érkezett, felteszi szavazásra az I. határozati javaslatot.
Az előterjesztett és szavazásra feltett határozati javaslat:
I: 1. Érd Megyei Jogú Város Önkormányzata, mint az Érdi Sport Szolgáltató és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság egyedüli tagja (Alapítója) a társaság másik ügyvezetőjének 2018. július 9. napi hatállyal dr. Boldog Annát választja meg önálló képviseleti és cégjegyzési joggal határozatlan időtartamra. Az ügyvezető a tisztségét megbízási jogviszonyban látja el.
1. Az Alapító az Érdi Sport Szolgáltató és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság alapító okiratának 12. pontját az alábbiakra módosítja:
„ 12. Az ügyvezetők
12.1. A társaság ügyvezetője:
Név: Szántó Erzsébet Gizella
Anyja neve:
Lakcím:
Születési helye és ideje:
Az ügyvezetői megbízatás határozatlan időre szól.
A megbízatás kezdő időpontja: 2013. március 1.
A vezető tisztségviselő a társaság ügyvezetését megbízási jogviszonyban látja el.
12.2. A társaság ügyvezetője:
Név: dr. Boldog Anna
Anyja neve:
Lakcím:
Születési helye és ideje:
adóazonosító jele:
Az ügyvezetői megbízatás határozatlan időre szól.
A megbízatás kezdő időpontja: 2018. július 9.
A vezető tisztségviselő a társaság ügyvezetését megbízási jogviszonyban látja el.
12.3. Az ügyvezetők önálló képviseleti és cégjegyzési joggal rendelkeznek. Az ügyvezetők fizetőképességi nyilatkozat tételére kötelesek.”
2. Az Alapító felkéri a polgármestert, hogy a határozat melléklete szerinti alapítói határozat végrehajtásához szükséges egyéb jognyilatkozatokat megtegye.
Határidő: határozat továbbítására – azonnal
Felelős: T. Mészáros András polgármester
1. melléklet a _/2018. (07.09) önkormányzati határozathoz
Érdi Sport Szolgáltató és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság
(2030 Érd, Velencei út 39-41.)
ALAPÍTÓI HATÁROZAT
Alulírott Érd Megyei Jogú Város Önkormányzata (székhelye: 2030 Érd, Alsó u. 1., törzsszám: 731256; statisztikai számjel: 15731254841132113; adószám: 15731254-2-13; képviseletében T. Mészáros András polgármester), mint az Érdi Sport Szolgáltató és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság egyedüli tagja (Alapítója) az alábbi határozatot hozom:
…/2018.(VII.09.) alapítói határozat
1. Alulírott Érd Megyei Jogú Város Önkormányzata (székhelye: 2030 Érd, Alsó u. 1., törzsszám: 731256; statisztikai számjel: 15731254841132113; adószám: 15731254-2-13; képviseletében T. Mészáros András polgármester), mint az Érdi Sport Szolgáltató és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság egyedüli tagja (Alapítója) a társaság másik ügyvezetőjének 2018. július 9. napi hatállyal dr. Boldog Annát választja meg önálló képviseleti és cégjegyzési joggal, határozatlan időtartamra. Az ügyvezető a tisztségét megbízási jogviszonyban látja el.
2. Alulírott Érd Megyei Jogú Város Önkormányzata (székhelye: 2030 Érd, Alsó u. 1., törzsszám: 731256; statisztikai számjel: 15731254841132113; adószám: 15731254-2-13; képviseletében T. Mészáros András polgármester), mint az Érdi Sport Szolgáltató és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság egyedüli tagja (Alapítója) a Társaság Alapító Okiratát (továbbiakban Alapító Okirat) az alábbiakra módosítja:
„ 12. Az ügyvezetők
12.1. A társaság ügyvezetője:
Név: Szántó Erzsébet Gizella
Anyja neve:
Lakcím:
Születési helye és ideje:
Az ügyvezetői megbízatás határozatlan időre szól.
A megbízatás kezdő időpontja: 2013. március 1.
A vezető tisztségviselő a társaság ügyvezetését megbízási jogviszonyban látja el.
12.2. A társaság ügyvezetője:
Név: dr. Boldog Anna
Anyja neve:
Lakcím:
Születési helye és ideje:
adóazonosító jele:
Az ügyvezetői megbízatás határozatlan időre szól.
A megbízatás kezdő időpontja: 2018. július 9.
A vezető tisztségviselő a társaság ügyvezetését megbízási jogviszonyban látja el.
12.3. Az ügyvezetők önálló képviseleti és cégjegyzési joggal rendelkeznek. Az ügyvezetők fizetőképességi nyilatkozat tételére kötelesek.”
3. Az Alapító Okirat egyéb rendelkezései változatlan tartalommal maradnak hatályban.
Az Alapító megállapítja, hogy a fenti határozat érvényes és gondoskodik a Határozatok Könyvébe történő bevezetéséről.
Érd, 2018. július 9.
Érd Megyei Jogú Város Önkormányzata
alapító
képv.: T. Mészáros András polgármester
A jelen okiratot készítettem és Érden, 2018. július 09. napján ellenjegyzem:
Érd Megyei Jogú Város Közgyűlése 11 igen szavazattal, 4 ellenszavazattal, tartózkodás nélkül titkos szavazással, minősített többséggel a következő határozatot hozta:
163/2018. (VII.09.)
h a t á r o z a t a
az Érdi Sport Szolgáltató és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság másik ügyvezetőjének megválasztásáról
1. Érd Megyei Jogú Város Önkormányzata, mint az Érdi Sport Szolgáltató és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság egyedüli tagja (Alapítója) a társaság másik ügyvezetőjének 2018. július 9. napi hatállyal dr. Boldog Annát választja meg önálló képviseleti és cégjegyzési joggal határozatlan időtartamra. Az ügyvezető a tisztségét megbízási jogviszonyban látja el.
2. Az Alapító az Érdi Sport Szolgáltató és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság alapító okiratának 12. pontját az alábbiakra módosítja:
„ 12. Az ügyvezetők
12.1. A társaság ügyvezetője:
Név: Szántó Erzsébet Gizella
Anyja neve:
Lakcím:
Születési helye és ideje:
Az ügyvezetői megbízatás határozatlan időre szól.
A megbízatás kezdő időpontja: 2013. március 1.
A vezető tisztségviselő a társaság ügyvezetését megbízási jogviszonyban látja el.
12.2. A társaság ügyvezetője:
Név: dr. Boldog Anna
Anyja neve:
Lakcím:
Születési helye és ideje:
adóazonosító jele:
Az ügyvezetői megbízatás határozatlan időre szól.
A megbízatás kezdő időpontja: 2018. július 9.
A vezető tisztségviselő a társaság ügyvezetését megbízási jogviszonyban látja el.
12.3. Az ügyvezetők önálló képviseleti és cégjegyzési joggal rendelkeznek. Az ügyvezetők fizetőképességi nyilatkozat tételére kötelesek.”
2. Az Alapító felkéri a polgármestert, hogy a határozat melléklete szerinti alapítói határozat végrehajtásához szükséges egyéb jognyilatkozatokat megtegye.
Határidő: határozat továbbítására – azonnal
Felelős: T. Mészáros András polgármester
T. Mészáros András polgármester: Felteszi szavazásra az II. határozati javaslatot.
Az előterjesztett és szavazásra feltett határozati javaslat:
1. Érd Megyei Jogú Város Önkormányzata, mint az Érdi Sport Szolgáltató és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság egyedüli tagja (Alapítója) Márton Lajos és Gurubi Flórián 2018. június 28-ai hatállyal történő lemondása miatt, a három fős felügyelő bizottság működőképességének megőrzése érdekében – a mai naptól kezdődően 2023. július 9. napjáig terjedő határozott időtartamra Baller Lászlót és Barits Mátét a felügyelőbizottság tagjának választja meg.
2. Az Alapító az az Érdi Sport Szolgáltató és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság alapító okiratának 15. pontját az alábbiakra módosítja:
„15. Felügyelőbizottság
15.1. A társaságnál felügyelőbizottság választására sor kerül.
15.2. A felügyelőbizottság tagjai:
Név: Kerezsi Loránd
Anyja neve:
Lakcím:
A megbízatás határozott időre szól.
A megbízatás kezdő időpontja: 2018. április 26.
A megbízatás lejárta: 2023. február 15.
Név: Barits Máté
Anyja neve:
Lakcím:
A megbízatás határozott időre szól
A megbízatás kezdő időpontja: 2018. július 9.
A megbízatás lejárta: 2023. július 9.
Név: Baller László
Anyja neve:
Lakcím:
A megbízatás határozott időre szól.
A megbízatás kezdő időpontja: 2018. július 9.
A megbízatás lejárta: 2023. július 9.”
Az Alapító Okirat egyéb rendelkezései változatlan tartalommal maradnak hatályban.
3. A Közgyűlés felkéri a polgármestert a fenti döntések végrehajtásához szükséges egyéb jognyilatkozatok megtételére.
Határidő: határozat továbbítására – azonnal
Felelős: T. Mészáros András polgármester
1. melléklet a _/2018. (07.09) önkormányzati határozathoz
Érdi Sport Szolgáltató és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság
(2030 Érd, Velencei út 39-41.)
ALAPÍTÓI HATÁROZAT
Alulírott Érd Megyei Jogú Város Önkormányzata (székhelye: 2030 Érd, Alsó u. 1., törzsszám: 731256; statisztikai számjel: 15731254841132113; adószám: 15731254-2-13; képviseletében T. Mészáros András polgármester), mint az Érdi Sport Szolgáltató és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság egyedüli tagja (Alapítója) az alábbi határozatot hozom:
…/2018.(VII.9.) alapítói határozat
1. Alulírott Érd Megyei Jogú Város Önkormányzata (székhelye: 2030 Érd, Alsó u. 1., törzsszám: 731256; statisztikai számjel: 15731254841132113; adószám: 15731254-2-13; képviseletében T. Mészáros András polgármester), mint az Érdi Sport Szolgáltató és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság egyedüli tagja (Alapítója) Márton Lajos és Gurubi Flórián 2018. június 28-ai hatállyal történő lemondása miatt, a három fős felügyelő bizottság működőképességének megőrzése érdekében – a mai naptól kezdődően 2023. július 9. napjáig terjedő határozott időtartamra Baller Lászlót és Barits Mátét a felügyelőbizottság tagjának választja meg.
2. Alulírott Érd Megyei Jogú Város Önkormányzata (székhely 2030 Érd, Alsó u.1.), mint az Érdi Sport Szolgáltató és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság egyszemélyes tulajdonosa (Alapítója) a Társaság Alapító Okiratának (továbbiakban Alapító Okirat) 15. pontját az alábbiakra módosítja:
„15. Felügyelőbizottság
15.1. A társaságnál felügyelőbizottság választására sor kerül.
15.2. A felügyelőbizottság tagjai:
Név: Kerezsi Loránd
Anyja neve:
Lakcím:
A megbízatás határozott időre szól.
A megbízatás kezdő időpontja: 2018. április 26.
A megbízatás lejárta: 2023. február 15.
Név: Barits Máté
Anyja neve:
Lakcím:
A megbízatás határozott időre szól.
A megbízatás kezdő időpontja: 2018. július 9
A megbízatás lejárta: 2023. július 9.
Név: Baller László
Anyja neve:
Lakcím:
A megbízatás határozott időre szól.
A megbízatás kezdő időpontja: 2018. július 9.
A megbízatás lejárta: 2023. július 9.”
3. Az Alapító Okirat egyéb rendelkezései változatlan tartalommal maradnak hatályban.
Az Alapító megállapítja, hogy a fenti határozat érvényes és gondoskodik a Határozatok Könyvébe történő bevezetéséről.
Érd, 2018. július 9.
Érd Megyei Jogú Város Önkormányzata
alapító
képv.: T. Mészáros András polgármester
A jelen okiratot készítettem és Érden, 2018. július 09.. napján ellenjegyzem:
Érd Megyei Jogú Város Közgyűlése 11 igen szavazattal, 4 ellenszavazattal, tartózkodás nélkül titkos szavazással, minősített többséggel a következő határozatot hozta:
164/2018. (VII.09.)
h a t á r o z a t a
az Érdi Sport Szolgáltató és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság felügyelő bizottsági tagjainak megválasztásáról
1. Érd Megyei Jogú Város Önkormányzata, mint az Érdi Sport Szolgáltató és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság egyedüli tagja (Alapítója) Márton Lajos és Gurubi Flórián 2018. június 28-ai hatállyal történő lemondása miatt, a három fős felügyelő bizottság működőképességének megőrzése érdekében – a mai naptól kezdődően 2023. július 9. napjáig terjedő határozott időtartamra Baller Lászlót és Barits Mátét a felügyelőbizottság tagjának választja meg.
2. Az Alapító az az Érdi Sport Szolgáltató és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság alapító okiratának 15. pontját az alábbiakra módosítja:
„15. Felügyelőbizottság
15.1. A társaságnál felügyelőbizottság választására sor kerül.
15.2. A felügyelőbizottság tagjai:
Név: Kerezsi Loránd
Anyja neve:
Lakcím:
A megbízatás határozott időre szól.
A megbízatás kezdő időpontja: 2018. április 26.
A megbízatás lejárta: 2023. február 15.
Név: Barits Máté
Anyja neve:
Lakcím:
A megbízatás határozott időre szól
A megbízatás kezdő időpontja: 2018. július 9.
A megbízatás lejárta: 2023. július 9.
Név: Baller László
Anyja neve:
Lakcím:
A megbízatás határozott időre szól.
A megbízatás kezdő időpontja: 2018. július 9.
A megbízatás lejárta: 2023. július 9.”
Az Alapító Okirat egyéb rendelkezései változatlan tartalommal maradnak hatályban.
3. A Közgyűlés felkéri a polgármestert a fenti döntések végrehajtásához szükséges egyéb jognyilatkozatok megtételére.
Határidő: határozat továbbítására – azonnal
Felelős: T. Mészáros András polgármester
A Közgyűlés ülése 18 óra 22 perckor ért véget.
K.m.f.
|
Mecsériné dr. Szilágyi Erzsébet |
T. Mészáros András |
|
jegyző |
polgármester |