Mecsériné dr. Szilágyi Erzsébet jegyző: Elmondja, hogy az előterjesztésben igyekeztek mindent részletesen kifejteni. A rendelet-tervezetet a Pénzügyi és Költségvetési Bizottság is tárgyalta. Mint minden évben, úgy most is, polgármester úr javaslatot tesz a köztisztviselői illetményalap megállapítására, hiszen a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény előírja, hogy a képviselő-testület évente állapítja meg az illetményalapot, illetve amennyiben szándékában áll, akkor az illetménykiegészítést az önkormányzati hivatal köztisztviselőire vonatkozóan. A költségvetési törvény szerint 2008 óta 38.650 forint a köztisztviselői illetményalap. Ezt a képviselő-testület két éve saját hatáskörében és saját finanszírozásban 40.000 forintra emelte meg. A köztisztviselői illetmény az illetményalap szorzása a köztisztviselő besorolási osztálya szerinti szolgálati időhöz tartozó szorzószámmal, ehhez adódnak még pótlékok, illetve ezt korrigálhatja még a munkáltató –20 %-kal, illetve +50 %-kal térítheti el. Ezen felüli illetmény megállapítása a már személyi illetményt jelent. A mostani illetményemelést azért javasolják, mert a kormányzati tisztviselők esetében az illetmény eltérően, sokkal jobban alakul, mint az az önkormányzati hivatalokban tapasztalható. Ezen kívül az üzleti szférában is jelentősen eltérő, magasabb bérek vannak. Jelenleg nem okoz nagy problémát a hivatal működésében, hogy elvándorolnának a dolgozók, de néhány munkakör pályázat útján történő meghirdetése esetén tapasztalják, hogy az illetmény közlése után a pályázó nemleges döntést hoz és mégsem a hivatalt választja. A 44.000 forintos illetményalapot az önkormányzat költségvetése finanszírozza. Ebben az évben a költségvetési törvényben biztosított lehetőséggel élve van esély arra, hogy pályázati forrással finanszírozzák a 11 hónapot. A pályázaton indulhatnak, mivel az adóerő képességen alapul a pályázati lehetőség. Jelenleg a hivatalban elismert létszám 186,5 fő, ebből 155,25 fő köztisztviselő, 31,25 fő pedig a Munka Törvénykönyvének hatálya alá tartozik, a mezőőrök pedig közalkalmazottak. Természetesen az illetményalap emelés a Munka Törvénykönyvének hatálya alá tartozókat is érinteni fogja. Az illetménykiegészítés a felsőfokú végzettségű köztisztviselők esetében a maximális 40 %, a középfokú végzettségűek esetében pedig 20 % lenne. Határozati javaslatban szerepel még az alpolgármesterek nyelvpótlékának mértéke, amit befolyásol az illetményalap változása.

 

Simó Károly alpolgármester: Szerinte nagyon helyes, hogy megbecsülik a polgármesteri hivatal munkatársait, hiszen a város életében nagyon fontos a tevékenységük és fontos, hogy ez a megbecsülés látszódjon a bérükben is.

 

Kéri Mihály, a Köznevelési és Művelődési Bizottság elnöke: Elmondja, hogy a közszolgálat az nagyobb körű, mint a köztisztviselők köre. Az ilyen előterjesztésekből ők kimaradnak. Ott is ugyanez a bérfeszültség van és a jegyző asszony által elmondott érvek megállnak. Az ő esetükben sem volt hosszú évek óta, körülbelül tíz éve állami értelemben vett bérfejlesztés az óvodai dolgozók és a kulturális szférában dolgozók esetében. Szerinte a későbbiekben ezt a szférát is figyelembe kellene venniük.

 

Szűcs Gábor képviselő: Kérdezi, hogy a bérfejlesztés a Polgármesteri Hivatalban dolgozó, a Munka Törvénykönyve alá tartozókat is fogja-e érinteni. Kérdezi, hogy az önkormányzati intézményekben, például ÉKFI-nél dolgozókat is fogja-e érinteni, valamint, hogy a túlórák tekintetében mi az elképzelése az önkormányzatnak.

 

Mecsériné dr. Szilágyi Erzsébet jegyző: Elmondja, hogy a napirend a köztisztviselői illetményalap és illetménykiegészítés mértékéről szól. A közszolgálati tisztviselőkről szóló törvény lehetőséget ad a Munka Törvénykönyve hatálya alá tartozó munkavállalók alkalmazására a Polgármesteri Hivatalban. A rendelet nem fog rájuk vonatkozni. Rájuk a határozati javaslat vonatkozik, ahol az összegbe belekalkulálták a központilag kötelezően előírt garantált bérminimum és minimálbér emelését. A közszolgálat az állami tisztségviselőkből is áll és rájuk teljesen más illetményrendszer vonatkozik, nem ezt a bérképzést alkalmazza a törvény, hanem jóval kedvezőbb illetményrendszert. A 38.650 forintos illetményalap az önkormányzati hivatalok köztisztviselőire vonatkozik, amelynél a költségvetési törvény megengedi, hogy a képviselő-testület minden évben, amennyiben azt a teherbíró képessége engedi, az illetményalapot megemelje saját finanszírozásban. Ehhez járul most egy kivételes lehetőség, hogy a költségvetési törvény lehetővé teszi egy pályázati rendszerben ennek az illetményalap emelésnek az ellentételezését.

 

Simó Károly alpolgármester: Plusz túlóra csak akkor lehetséges, ha abba a munkavállaló is beleegyezik. A munkáltató a Polgármesteri Hivatal esetében a jegyző asszony. A túlóra nem kötelező dolog, szó sincs arról, hogy mindenki évente 400 órát fog túlórázni, arról pedig főleg nem, hogy ezt később fogják kifizetni. A közszférában dolgozók közül az egészségügyben dolgozók esetében igen komoly bérfejlesztés történt az elmúlt években és most is folyamatban van egy újabb bérfejlesztés. Magyarországon minden területen a kormányzat és az önkormányzat igyekszik a dolgozók bérét a piaci viszonyoknak megfelelően alakítani.

 

Szűcs Gábor képviselő: Az elmondottak nagyon szépen hangzanak, csak a valóság sajnos mást tükröz, amit nap, mint nap láthatnak. Gondoljanak csak a Szabolcs-Szatmár Bereg megyében a túlórák elszámolására. Sorolni lehetne, hogy akár az állami szektorban milyen visszaélések történnek. Kérdezi, hogy hasonlóan több megyei jogú város önkormányzatához, ahol maximalizálják a túlórát évi 250 órában és azt 12 hónapon belül kell kifizetni, ehhez kíván-e az önkormányzat csatlakozni, vagy pedig adott esetben a 400 órát szeretné alkalmazni.

 

Kéri Mihály képviselő: Csak fel akarta hívni a figyelmet, hogy a közalkalmazottak bérével kapcsolatban lemaradásban vannak. Ezt egyébként a kormányzat is el szokta ismerni. Körülbelül nyolc éve nem változott a bértábla az egészségügyet kivéve, amit nem is említett, amire külön intézkedések születtek.

 

Dr. Csőzik László képviselő: Kérdezi, hogy hogyan határozható meg a Polgármesteri Hivatalban dolgozó, Munka Törvényköre alá tartozó dolgozók köre. Elsősorban a városi cégek merülnek fel, akikre ez a jogszabály alkalmazható. Persze el lehet ezt intézni azzal, amit alpolgármester úr mondott, hogy a törvény betűje alapján valószínűleg ez nem probléma, hiszen a munkavállaló bevonásával rendezhető a dolog, mintegy konszenzusos alapon. De a valóságban tudják, hogy a munkavállaló és a munkáltató nincsenek egy súlycsoportban. Nem képzeli azt, hogy Érden, a Polgármesteri Hivatal égisze alatt ki akarnák zsigerelni az érintett embereket. Nem szeretné, ha ez megtörténne. Kérdezi, hogy felmerülhet-e olyan jellegű igény a gyakorlatban, hogy ilyen mértékű rendkívüli munkavégzést előírhatnának, illetve az, hogy ezt egy év helyett három évben számolják el. Remélhetőleg ez nem lesz így.

 

Simó Károly alpolgármester: Szeretne mindenkit megnyugtatni, hogy nem szeretnék kizsigerelni a Polgármesteri Hivatal munkavállalóit. Pont arról szól az előterjesztés, hogy megbecsülik őket azzal, hogy a bérüket rendezik. A Polgármesteri Hivatalban a jegyző a munkáltató. Szerinte a munkaidőkeret a Polgármesteri Hivatalban nem alkalmazható, hanem cégeknél teljesen más munkakörökben merülhet ez egyáltalán fel.

 

Mecsériné dr. Szilágyi Erzsébet jegyző: Elmondja, hogy 31,25 fő lehetne a Munka Törvénykönyve hatálya alá tartozó dolgozó, jelenleg 29 főről van szó. Nincsenek olyan tervei, hogy őket túlmunkára kötelezze. Amennyiben túlmunkát rendelnek el számukra, akkor azt azonnal ki szokták fizetni. Az Érdi Közterület Fenntartó Intézménynél vannak a Munka Törvénykönyve alá tartozó dolgozók a legnagyobb számban. A többi intézményben javarészt közalkalmazottak dolgoznak. A Polgármesteri Hivatalban öt közalkalmazott dolgozik és az ő illetményüket is rendezni fogják.

 

Dr. Csőzik László képviselő: Szerinte teljesen tárgyszerűen kérdezte meg, hogy hány embert érinthet egyáltalán, és hogy ugye nincs olyan törekvés, hogy éljenek ezzel a lehetőséggel. Az ÉKFI esetében el tudja képzelni, hogy adódhatnak olyan szituációk, hogy erre sor kerülhet. Kérdezi, hogy a vezetői mennyire kívánnak élni ezzel a lehetőséggel, hogyan kívánnak egyeztetni a munkavállalókkal ebben a kérdésben, mert asszimetrikus a helyzet a munkavállaló és a munkáltató között, hiszen van egyfajta kiszolgáltatottság, nincsenek pariban egymással. Az ÉKFI részéről szeretne szóbeli megnyilatkozást.

 

Simó Károly alpolgármester: Nem tárgya az előterjesztésnek. Ha már arról beszélnek, hogy asszimetrikus a helyzet a munkavállaló és a munkáltató között, akkor elmondja, hogy nagyon nehéz munkavállalót találni. Szerinte fel se merülhet egy munkaadó részéről, hogy olyat próbáljon meg elfogadtatni egy munkavállalóval, amit ő nem szeretne, mert akkor másnaptól már egy másik cégnél fog dolgozni. Nem hiszi, hogy ezek az aggodalmak megalapozottak lennének. Természetesen mindenben a jogszabályoknak megfelelően kíván eljárni mind a város vezetése, mind az intézmények vezetői.

 

Szűcs Gábor képviselő, ügyrendi hozzászólás: Javasolja megszavaztatni a közgyűlést, hogy meghallgassák-e Mészáros Mihályt, az ÉKFI vezetőjét az előbb elhangzott kérdésben.

 

Simó Károly alpolgármester: Felteszi szavazásra, hogy meghallgassák-e Mészáros Mihályt, az ÉKFI vezetőjét, hogy kívánja-e alkalmazni azt, hogy 400 órában túlórázzanak az intézmény dolgozói.

 

Érd Megyei Jogú Város Közgyűlése 12 igen szavazattal, 2 ellenszavazattal és 2 tartózkodás mellett úgy döntött, hogy meghallgatja Mészáros Mihályt, az ÉKFI vezetőjét.

 

A szó megadásáról a Közgyűlés az alábbiak szerint szavazott:

Antunovits Antal

Igen

Dr. Bács István

Igen

Csornainé Romhányi Judit

Távol

Dr. Csőzik László

Igen

Demjén Attila

Igen

Donkó Ignác

Nem

Fülöp Sándorné

Nem

Dr. Havasi Márta

Igen

Kéri Mihály

Igen

Kopor Tihamér

Igen

Mórás Zsolt

Igen

Pulai Edina

Tartózkodik

Simó Károly

Igen

Szabó Béla

Igen

Szűcs Gábor

Igen

Tekauer Norbert

Igen

T. Mészáros András

Távol

Dr. Veres Judit

Tartózkodik 

 

  

Mészáros Mihály, az ÉKFI vezetője: Ez nagyon összetett kérdés, hiszen nagyon sokrétű munkát végeznek és kevés a létszám. A munkatársakkal minden esetben külön megállapodásokat kötnek például a hó ügyelet ellátásra. Ezen kívül a vállalkozási tevékenységükben határidős munka esetében túlórákat számolnak el. Azt, hogy mennyiben fogják alkalmazni a plusz lehetőséget, az a jövő kérdése. Minden esetben kifizetik a túlórákat és havi elszámolás van, amit egyeztetnek a munkaügyi nyilvántartásokkal. Nem hiszi, hogy ez nagy változást fog jelenteni a tevékenységükben. Az alaptevékenységük normál elszámolás alá esik, az ügyeleti és a túlóra külön megállapodás kérdése.

 

Simó Károly alpolgármester: Szerinte teljesen egyetérthetnek abban, hogyha valaki szeretne pénzt keresni, az kereshessen túlóra vállalásával, ahogy arra a konkrét példa is megvan. Erre eddig is lehetőség volt, eddig is meg tudták beszélni. Azt gondolja, hogy ebben a munkaerő-piaci helyzetben ez egy normális dolog és egyébként a város lakói elvárják a megfelelő szolgáltatások biztosítását. Felteszi szavazásra a határozati javaslat I-et. 

 

 

Az előterjesztett és szavazásra feltett határozati javaslat:

„Érd Megyei Jogú Város Közgyűlése a Polgármesteri Hivatalban foglalkoztatott köztisztviselők, a munka törvénykönyve hatálya alá tartozók, illetve az önkormányzat által foglalkoztatott mezőőrök illetményének, illetve munkabérének 2019. évi emeléséhez szükséges plusz 45.895.300 Ft-ot biztosítja.

Felkéri a Polgármestert, hogy a város 2019. évi költségvetésében a személyi juttatások előirányzatot ennek megfelelően terveztesse meg.

A Közgyűlés a Polgármesteri Hivatalban foglalkoztatott köztisztviselők illetményének emeléséhez pályázatot nyújt be, egyúttal felkéri a Polgármestert a szükséges intézkedések megtételére.

Határidő: 2019. évi költségvetés előkészítése

Felelős: T. Mészáros András polgármester”

 

 

Érd Megyei Jogú Város Közgyűlése 16 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül a következő határozatot hozta:

 

237/2018. (XII.20.)

h a t á r o z a t a

 

a Polgármesteri Hivatalban foglalkoztatott köztisztviselők, a munka törvénykönyve hatálya alá tartozók, illetve az önkormányzat által foglalkoztatott mezőőrök illetményének, illetve munkabérének 2019. évi emeléséhez szükséges plusz költségek biztosításáról 

 

Érd Megyei Jogú Város Közgyűlése a Polgármesteri Hivatalban foglalkoztatott köztisztviselők, a munka törvénykönyve hatálya alá tartozók, illetve az önkormányzat által foglalkoztatott mezőőrök illetményének, illetve munkabérének 2019. évi emeléséhez szükséges plusz 45.895.300 Ft-ot biztosítja.

 

Felkéri a Polgármestert, hogy a város 2019. évi költségvetésében a személyi juttatások előirányzatot ennek megfelelően terveztesse meg.

 

A Közgyűlés a Polgármesteri Hivatalban foglalkoztatott köztisztviselők illetményének emeléséhez pályázatot nyújt be, egyúttal felkéri a Polgármestert a szükséges intézkedések megtételére.

 

Határidő: 2019. évi költségvetés előkészítése

Felelős: T. Mészáros András polgármester

 

 

A határozati javaslatról a Közgyűlés az alábbiak szerint szavazott:

 

Antunovits Antal

Igen

Dr. Bács István

Igen

Csornainé Romhányi Judit

Távol

Dr. Csőzik László

Igen

Demjén Attila

Igen

Donkó Ignác

Igen

Fülöp Sándorné

Igen

Dr. Havasi Márta

Igen

Kéri Mihály

Igen

Kopor Tihamér

Igen

Mórás Zsolt

Igen

Pulai Edina

Igen

Simó Károly

Igen

Szabó Béla

Igen

Szűcs Gábor

Igen

Tekauer Norbert

Igen

T. Mészáros András

Távol

Dr. Veres Judit

Igen

 

 

Dr. Bács István alpolgármester ügyrendi: Bejelenti az érintettségét.

 

Simó Károly alpolgármester: Felteszi szavazásra, hogy kizárják-e a szavazásból Dr. Bács István alpolgármestert.

 

Érd Megyei Jogú Város Közgyűlése 13 igen szavazattal, 2 ellenszavazattal és 1 tartózkodás mellett kizárta a szavazásból Dr. Bács István alpolgármestert.

 

A szavazásból való kizárásról a Közgyűlés az alábbiak szerint szavazott:

 

Antunovits Antal

Igen

Dr. Bács István

Tartózkodik

Csornainé Romhányi Judit

Távol

Dr. Csőzik László

Igen

Demjén Attila

Igen

Donkó Ignác

Igen

Fülöp Sándorné

Igen

Dr. Havasi Márta

Igen

Kéri Mihály

Nem

Kopor Tihamér

Igen

Mórás Zsolt

Igen

Pulai Edina

Igen

Simó Károly

Igen

Szabó Béla

Igen

Szűcs Gábor

Nem

Tekauer Norbert

Igen

T. Mészáros András

Távol

Dr. Veres Judit

Igen

 

 

Simó Károly alpolgármester: Felteszi szavazásra a határozati javaslat II.-őt.

 

 

Az előterjesztett és szavazásra feltett határozati javaslat:

„1. Érd Megyei Jogú Város Közgyűlése a dr. Bács István alpolgármester illetményének megállapításáról szóló 263/2016. (XII.22.) határozatának 2. pontját alábbiak szerint módosítja:

„2. Érd Megyei Jogú Város Közgyűlése dr. Bács István főállású alpolgármester részére 2019. január 1. napjától a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény 225/K. § (1) bekezdésére figyelemmel, a 225/L. § (1) bekezdése, valamint 141. § (6) bekezdés b) pontja alapján havi 26.400 forint idegennyelv-tudási pótlékot állapít meg.”

2. A határozat egyéb részei változatlan tartalommal maradnak hatályban.

Határidő: 2019. január 1.

Felelős: Mecsériné dr. Szilágyi Erzsébet jegyző”

 

 

Érd Megyei Jogú Város Közgyűlése – titkos szavazással – 15 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül a következő határozatot hozta:

 

238/2018. (XII.20.)

h a t á r o z a t a 

dr. Bács István alpolgármester illetményének megállapításáról szóló 263/2016. (XII.22.) határozat módosításáról 

 

1. Érd Megyei Jogú Város Közgyűlése a dr. Bács István alpolgármester illetményének megállapításáról szóló 263/2016. (XII.22.) határozatának 2. pontját alábbiak szerint módosítja: 

„2. Érd Megyei Jogú Város Közgyűlése dr. Bács István főállású alpolgármester részére 2019. január 1. napjától a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény 225/K. § (1) bekezdésére figyelemmel, a 225/L. § (1) bekezdése, valamint 141. § (6) bekezdés b) pontja alapján havi 26.400 forint idegennyelv-tudási pótlékot állapít meg.”

 

2. A határozat egyéb részei változatlan tartalommal maradnak hatályban. 

 

Határidő: 2019. január 1.

 

Felelős: Mecsériné dr. Szilágyi Erzsébet jegyző

 

 

 

Simó Károly alpolgármester: Bejelenti az érintettségét.Felteszi szavazásra, hogy kizárják-e a szavazásból Simó Károly alpolgármestert.

 

 

Érd Megyei Jogú Város Közgyűlése 13 igen szavazattal, 1 ellenszavazattal és 2 tartózkodás mellett kizárta a szavazásból Simó Károly alpolgármestert.

 

 

A szavazásból való kizárásról a Közgyűlés az alábbiak szerint szavazott:

 

Antunovits Antal

Igen

Dr. Bács István

Tartózkodik

Csornainé Romhányi Judit

Távol

Dr. Csőzik László

Igen

Demjén Attila

Igen

Donkó Ignác

Igen

Fülöp Sándorné

Igen

Dr. Havasi Márta

Igen

Kéri Mihály

Igen

Kopor Tihamér

Igen

Mórás Zsolt

Igen

Pulai Edina

Igen

Simó Károly

Tartózkodik

Szabó Béla

Igen

Szűcs Gábor

Nem

Tekauer Norbert

Igen

T. Mészáros András

Távol

Dr. Veres Judit

Igen 

 

Simó Károly alpolgármester: Felteszi szavazásra a határozati javaslat III.-at.

 

Az előterjesztett és szavazásra feltett határozati javaslat:

1. Érd Megyei Jogú Város Közgyűlése a Simó Károly alpolgármester illetményének megállapításáról szóló 264/2016. (XII.22.) határozatának 2. pontját alábbiak szerint módosítja:

„2. Érd Megyei Jogú Város Közgyűlése Simó Károly főállású alpolgármester részére 2019. január 1. napjától a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény 225/K. § (1) bekezdésére figyelemmel, a 225/L. § (1) bekezdése, valamint 141. § (5) bekezdés a) pontja alapján havi 22.000 forint idegennyelv-tudási pótlékot állapít meg.”

2. A határozat egyéb részei változatlan tartalommal maradnak hatályban.

Határidő: 2019. január 1.

Felelős: Mecsériné dr. Szilágyi Erzsébet jegyző” 

 

Érd Megyei Jogú Város Közgyűlése – titkos szavazással – 15 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül a következő határozatot hozta:

 

239/2018. (XII.20.)

h a t á r o z a t a 

Simó Károly alpolgármester illetményének megállapításáról szóló 264/2016. (XII.22.) határozat módosításáról 

 

1. Érd Megyei Jogú Város Közgyűlése a Simó Károly alpolgármester illetményének megállapításáról szóló 264/2016. (XII.22.) határozatának 2. pontját alábbiak szerint módosítja: 

„2. Érd Megyei Jogú Város Közgyűlése Simó Károly főállású alpolgármester részére 2019. január 1. napjától a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény 225/K. § (1) bekezdésére figyelemmel, a 225/L. § (1) bekezdése, valamint 141. § (5) bekezdés a) pontja alapján havi 22.000 forint idegennyelv-tudási pótlékot állapít meg.” 

2. A határozat egyéb részei változatlan tartalommal maradnak hatályban. 

 

Határidő: 2019. január 1.

Felelős: Mecsériné dr. Szilágyi Erzsébet jegyző

 

Simó Károly alpolgármester: Felteszi szavazásra a rendelet-tervezetet.

 

 

Az előterjesztett és szavazásra feltett rendelet tervezet:

„a Polgármesteri Hivatal köztisztviselőinek juttatásairól és

támogatásairól szóló 24/2012. (V.7.) önkormányzati rendelet módosításáról

Érd Megyei Jogú Város Közgyűlése a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény 234. § (3)-(4) bekezdéseiben foglalt felhatalmazás alapján, az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdés a) pontjában meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:

1. §  A Polgármesteri Hivatal köztisztviselőinek juttatásairól és támogatásairól szóló 24/2012. (V.7.) önkormányzati rendelet 1/A. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:

„1/A. § A Polgármesteri Hivatal köztisztviselői vonatkozásában az illetményalap 2019. évben 44.000 forint.”

2. § A Polgármesteri Hivatal köztisztviselőinek juttatásairól és támogatásairól szóló 24/2012. (V.7.) önkormányzati rendelet 2. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:

„2. § A Polgármesteri Hivatal köztisztviselője a 2019. évben

a) amennyiben legmagasabb iskolai végzettsége felsőfokú, alapilletménye 40%-ának;

b) amennyiben legmagasabb iskolai végzettsége érettségi, alapilletménye 20%-ának

megfelelő mértékű illetménykiegészítésre jogosult.”

3. § Ez a rendelet 2019. január 1-jén lép hatályba.”

 

 

Érd Megyei Jogú Város Közgyűlése 16 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül megalkotta a következő rendeletet:

 

34/2018. (XII. 21.)

önkormányzati rendelete

 

a Polgármesteri Hivatal köztisztviselőinek juttatásairól és támogatásairól szóló 24/2012. (V.7.) önkormányzati rendelet módosításáról

 

Érd Megyei Jogú Város Közgyűlése a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény 234. § (3)-(4) bekezdéseiben foglalt felhatalmazás alapján, az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdés a) pontjában meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:

1. §  A Polgármesteri Hivatal köztisztviselőinek juttatásairól és támogatásairól szóló 24/2012. (V.7.) önkormányzati rendelet 1/A. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:

 

„1/A. § A Polgármesteri Hivatal köztisztviselői vonatkozásában az illetményalap 2019. évben 44.000 forint.”

 

2. § A Polgármesteri Hivatal köztisztviselőinek juttatásairól és támogatásairól szóló 24/2012. (V.7.) önkormányzati rendelet 2. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:

 

„2. § A Polgármesteri Hivatal köztisztviselője a 2019. évben

 

    a) amennyiben legmagasabb iskolai végzettsége felsőfokú, alapilletménye 40%-ának;

 

   b) amennyiben legmagasabb iskolai végzettsége érettségi, alapilletménye 20%-ának

megfelelő mértékű illetménykiegészítésre jogosult.”

 

3. § Ez a rendelet 2019. január 1-jén lép hatályba.

 

 

A rendelet tervezetről a Közgyűlés az alábbiak szerint szavazott:

 

Antunovits Antal

Igen

Dr. Bács István

Igen

Csornainé Romhányi Judit

Távol

Dr. Csőzik László

Igen

Demjén Attila

Igen

Donkó Ignác

Igen

Fülöp Sándorné

Igen

Dr. Havasi Márta

Igen

Kéri Mihály

Igen

Kopor Tihamér

Igen

Mórás Zsolt

Igen

Pulai Edina

Igen

Simó Károly

Igen

Szabó Béla

Igen

Szűcs Gábor

Igen

Tekauer Norbert

Igen

T. Mészáros András

Távol

Dr. Veres Judit

Igen