Dr. Bács István alpolgármester: Elmondja, hogy az Érdi Járásbíróság épületéhez hasonlóan a Tolmács utca megépítéshez is a Modern Városok Program keretében nyílik lehetőség. A tervek elkészültek és sokkal kedvezőbb kialakítást tesznek lehetővé, mint ahogyan azt jó pár évvel ezelőtt gondolták a HÉSZ-ben, így egy egyszerűsített eljárás lefolytatásával, ami országos főépítészi egyeztetést igényel csak, a Tolmács utca szabályozási vonalát alakítják. Az elfogadás után elkezdődhet a Tolmács utca megépítése a külső részen is. Az új szabályozásnak köszönhetően sokkal kevesebb területet kell majd megvásárolni, illetve kisajátítani. A szomszédos ingatlanokon telekrendezések lesznek.

 

Simó Károly alpolgármester: Felteszi szavazásra a határozati javaslatot.

 

Az előterjesztett és szavazásra feltett határozati javaslat:

„Érd Megyei Jogú Város Közgyűlése a Tolmács utca Jegyző u. és 7. elkerülő út közötti szakaszára vonatkozó, a Helyi Építési Szabályzatról szóló 9/2016. (III. 31.) önkormányzati rendelet Szabályozási Terve módosításával kapcsolatban a következőket állapítja meg, és az alábbi döntéseket hozza:

A tervmódosítás a településfejlesztési koncepcióról, az integrált településfejlesztési stratégiáról és a településrendezési eszközökről, valamint egyes településrendezési sajátos jogintézményekről szóló 314/2012. (XI. 8.) Kormányrendelet (a továbbiakban: Kormányrendelet) 42/A. § szerinti állami főépítészi eljárásban zajlik. A Kormányrendelet 42/A. § (1) bekezdés, és az 5/2017. (II.27.) számú önkormányzati rendelet szerinti partnerségi egyeztetés a településrendezési eszközök tervezetének közzétételével 2018. december 4-12. időtartamban megtörtént. A véleményezési időszakban a tervezettel kapcsolatban írásos észrevétel, módosítási javaslat nem érkezett.

Jelen döntés meghozatalával és közzétételével a tervmódosítás partnerségi egyeztetési szakasza lezárul. A Közgyűlés felhatalmazza a Polgármestert, hogy kezdeményezze a végső szakmai véleményezési szakaszt az állami főépítészi hatáskörben eljáró Pest Megyei Kormányhivatalhoz benyújtandó kérelemmel.

Határidő: a határozat, kérelem benyújtása – 20 nap

Felelős: T. polgármester”

 

 

 

Érd Megyei Jogú Város Közgyűlése 16 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül a következő határozatot hozta:

 

240/2018. (XII.20.)

h a t á r o z a t a

 

a Helyi Építési Szabályzatról szóló 9/2016. (III. 31.) önkormányzati rendelet Szabályozási Terve módosítása kapcsán a Tolmács utca Jegyző utca és 7. sz.-ú elkerülő út közötti szakaszának kialakításával összefüggésben partnerségi egyeztetés lezárásáról

 

Érd Megyei Jogú Város Közgyűlése a Tolmács utca Jegyző u. és 7. elkerülő út közötti szakaszára vonatkozó, a Helyi Építési Szabályzatról szóló 9/2016. (III. 31.) önkormányzati rendelet Szabályozási Terve módosításával kapcsolatban a következőket állapítja meg, és az alábbi döntéseket hozza:

  • A tervmódosítás a településfejlesztési koncepcióról, az integrált településfejlesztési stratégiáról és a településrendezési eszközökről, valamint egyes településrendezési sajátos jogintézményekről szóló 314/2012. (XI. 8.) Kormányrendelet (a továbbiakban: Kormányrendelet) 42/A. § szerinti állami főépítészi eljárásban zajlik. A Kormányrendelet 42/A. § (1) bekezdés, és az 5/2017. (II.27.) számú önkormányzati rendelet szerinti partnerségi egyeztetés a településrendezési eszközök tervezetének közzétételével 2018. december 4-12. időtartamban megtörtént. A véleményezési időszakban a tervezettel kapcsolatban írásos észrevétel, módosítási javaslat nem érkezett.
  • Jelen döntés meghozatalával és közzétételével a tervmódosítás partnerségi egyeztetési szakasza lezárul. A Közgyűlés felhatalmazza a Polgármestert, hogy kezdeményezze a végső szakmai véleményezési szakaszt az állami főépítészi hatáskörben eljáró Pest Megyei Kormányhivatalhoz benyújtandó kérelemmel.

 

Határidő: a határozat, kérelem benyújtása – 20 nap

Felelős: T. Mészáros András polgármester

 

 

A határozati javaslatról a Közgyűlés az alábbiak szerint szavazott:

 

Antunovits Antal

Igen

Dr. Bács István

Igen

Csornainé Romhányi Judit

Távol

Dr. Csőzik László

Igen

Demjén Attila

Igen

Donkó Ignác

Igen

Fülöp Sándorné

Igen

Dr. Havasi Márta

Igen

Kéri Mihály

Igen

Kopor Tihamér

Igen

Mórás Zsolt

Igen

Pulai Edina

Igen

Simó Károly

Igen

Szabó Béla

Igen

Szűcs Gábor

Igen

Tekauer Norbert

Igen

T. Mészáros András

Távol

Dr. Veres Judit

Igen