T. Mészáros András polgármester: Eredménytelennek javasolja a pályázatot megállapítani, valamint azt javasolják, hogy a következő két évre a jelenlegi feltételekkel kössenek a Volán Zrt.-vel szerződést.
Dr. Havasi Márta képviselő: Az előterjesztés eleje azt rögzíti, hogy a pályázati feltételeknek minden tekintetben megfelelt a pályázó. Ami probléma felmerült vele kapcsolatban, alapvetően a pénzösszeg, melyet a szolgáltatásért kért –tehát a 92.236.7367 forint - mely nem áll az önkormányzat rendelkezésére, hogy ezt finanszírozni tudja. Erre történő hivatkozással javasolja az előterjesztés azt, hogy állapítsa meg a Közgyűlés, hogy a pályázat eredménytelen, majd ezt követően javasolja, hogy ugyanazzal a Volánbusz Közlekedési Zrt.-vel, akinek a pályázatának kéri az eredménytelennek minősítését, két évre kössön az önkormányzat megállapodást a helyi, illetve helyközi személyszállítás biztosítása céljából. Kérdése, hogy amikor ez a pályázat kiírásra került, meglehetősen sok problémát okozott számára, és javasolta, hogy ne ugyanolyan feltételekkel írják ki a pályázatot a Volánbusz Zrt.-nek, mint ahogy a mostani helyzet fennáll, hanem próbálják a jövőre nézve a még meglévő problémákat beleírni a pályázati kiírásba, hogy ezek módosuljanak, illetve kedvezőbb megoldást eredményezzenek az itt élőknek, akik a tömegközlekedést használnak. Most azt olvassa az előterjesztésből, hogy a jelenlegi állapotokat akarja változatlanul két évre konzerválni ez a megoldás, tehát maradnak a korábbi anomáliák a főváros és Érd közötti közlekedés tekintetében, illetve alapvetően a Bem tér, Fenyves-Parkváros közötti közlekedés tekintetében. Javasolt időpont módosítást is, hogy hozzák előbbre fél órával az indulást, illetve a késő esti órákban is el lehessen jutni a Bem térről Fenyves- Parkvárosba.
T. Mészáros András polgármester: Ez az előterjesztés most nem erről szól.
Dr. Havasi Márta képviselő: Két éves szerződés kívánnak most kötni ugyanazokkal a feltételekkel, melyek a jelenlegi állapotok, tehát két évre kívánják konzerválni a jelenleg fennálló problémákat.
T. Mészáros András polgármester: Nem érti, hogy mi köze ennek a budapesti közlekedéshez. Arról szól az előterjesztés, hogy az Iparos úti vonal, illetve az ófalusi járat nem kerülhet 92 millió forintba, ezért mondták, hogy ez eredménytelen.
Dr. Havasi Márta képviselő: Annyiban köze van, hogy indulnak az iskolajáratok, melyek közvetlenül bemennek Budapestre, illetve visszafelé. Az lett volna a másik kérdése, hogy folyamatosan pályázik az önkormányzat a különböző városi buszokra, folyamatosan nem nyernek, mi várható a helyi közlekedés fejlesztésében?
T. Mészáros András polgármester: Az előterjesztés arról szól, hogy kiírtak egy pályázatot, melyre beérkezett egy olyan összegű ajánlat, melyet pénzhiány miatt nem tudnak felvállalni, ezért eredménytelennek nyilvánítják, és azt javasolja a Közgyűlésnek, hogy a tavalyi évekhez hasonló módon kössenek szerződés a Volánbusz Zrt.-vel. Ez nem szól a budapesti közlekedésről, ahogy az elektromos buszokról sem, illetve arról a pályázatról sem, melynek rendelkezésre áll a pénzeszköze, csak még a Modern Városok Bizottsága az utolsó elbírálási pontot nem tette rá a pályázatra, de sok másról sem szól. Nem érti, hogy miért kell ilyen komplexen gondolkozni. Az előterjesztés arról szól, hogy jelenleg nem áll rendelkezésre akkora összeg, hogy az Iparos úti és az ófalusi járatot finanszírozni tudják.
Dr. Havasi Márta képviselő: Kérdése, hogy a jelenlegi állapotot kívánják két évre konzerválni a jelenlegi feltételek mellett, vagy pedig ezt a lehetőséget ki kívánja használni az önkormányzat arra, hogy a két éves határozott tartamra szóló szerződésben rendezze azokat a problémákat, melyeknek rendezése szükséges.
T. Mészáros András polgármester: Igen, ki kívánja használni ezt a helyzetet arra, hogy valóban a feltétlenül szükséges és rendezésre váró anomáliákat, mind az Iparos úti, mind az ófalusi járat tekintetében rendezzék.
Tekauer Norbert képviselő: Milyen feltételek voltak, melyek esetleg problémásak voltak? Hozzáteszi, hogy a Pénzügyi és Költségvetési Bizottság ülésén szóvá tette, hogy miért nem került a bizottság elé, Ez most jár vagy járt kiadással az előző szerződés szerint? Amennyiben nem fizetik ki a pályázatban megjelölt 92 millió forintot a Volánbusz Zrt.-nek, akkor hogyan üzemelteti a kevesebb összegből?
T. Mészáros András polgármester: Az előző időszakban, azt kell mondja, hogy a Volán önmaga által szükségesnek vélt és végül elfogadott támogatása, a múltkori Közgyűlésen 4 millió forintot megpályáztak, de sajnos csak 2 millió forintot nyertek, összesen mintegy 7 millió forintos támogatás volt az elmúlt esztendőre. Úgy gondolja, hogy bizonyos tekintetben valaki túlzásokba esett, amikor elkezdte számolni, hogy 7 millió forint helyett most 92 millió forint szükséges. Ezért javasolják az eredménytelenséget, a szerződésnek az ily fajta megfogalmazását. Elkezdték a tárgyalásokat a Volánbusz Zrt. vezetésével, melyek még folynak, azonban, hogy tovább tudjanak lépni, az előterjesztésbe foglalt döntést meg kell hozni.
Tekauer Norbert képviselő: Az volt a lényeg, hogy konstruktívan haladjanak előre, és mindenki értse, ha eddig 7 millió forintba került, akkor ez hogyan lenne 92 millió forint. A kettő között hatalmas a különbség.
T. Mészáros András polgármester: Mivel több kérdés, észrevétel, hozzászólás nem érkezett, felteszi szavazásra a határozati javaslatot.
Az előterjesztett és szavazásra feltett határozati javaslat:
- „Érd Megyei Jogú Város Közgyűlése az autóbusszal végzett menetrend szerinti helyi személyszállítási közszolgáltatási szerződés keretében történő ellátása tárgyában kiírt pályázati eljárást eredménytelennek nyilvánítja.
- A Közgyűlés az eredménytelenül zárult pályázati eljárásra tekintettel a személyszállítási szolgáltatásokról szóló 2012. évi XLI. törvény 24. § (4) bekezdés a), valamint (5) bekezdés a) pontjában kapott felhatalmazás alapján a VOLÁNBUSZ Közlekedési Zártkörűen Működő Részvénytársaságot (1091 Budapest, Üllői út 131.) 2019. január 1. napjától 2020. december 31. napjáig közvetlenül megbízza a személyszállítási közszolgáltatás ellátásával a jelenleg hatályban lévő közszolgáltatási szerződés feltételeivel.
- A Közgyűlés felhatalmazza a Polgármestert a közszolgáltatási szerződés és a helyi közlekedés regionális szolgáltatásokkal való ellátása tárgyában az illetékes miniszterrel új együttműködési megállapodás megkötésére.
Határidő: a szerződések megkötésére: 2018. december 31.
Felelős: T. Mészáros András polgármester”
Érd Megyei Jogú Város Közgyűlése 13 igen szavazattal, 3 ellenszavazattal, tartózkodás nélkül a következő határozatot hozta:
201/2018. (X.25.)
h a t á r o z a t a
az autóbusszal végzett menetrend szerinti helyi személyszállítás közszolgáltatási szerződés keretében történő ellátására irányuló pályázati eljárás eredményének megállapításáról
- Érd Megyei Jogú Város Közgyűlése az autóbusszal végzett menetrend szerinti helyi személyszállítási közszolgáltatási szerződés keretében történő ellátása tárgyában kiírt pályázati eljárást eredménytelennek nyilvánítja.
- A Közgyűlés az eredménytelenül zárult pályázati eljárásra tekintettel a személyszállítási szolgáltatásokról szóló 2012. évi XLI. törvény 24. § (4) bekezdés a), valamint (5) bekezdés a) pontjában kapott felhatalmazás alapján a VOLÁNBUSZ Közlekedési Zártkörűen Működő Részvénytársaságot (1091 Budapest, Üllői út 131.) 2019. január 1. napjától 2020. december 31. napjáig közvetlenül megbízza a személyszállítási közszolgáltatás ellátásával a jelenleg hatályban lévő közszolgáltatási szerződés feltételeivel.
- A Közgyűlés felhatalmazza a Polgármestert a közszolgáltatási szerződés és a helyi közlekedés regionális szolgáltatásokkal való ellátása tárgyában az illetékes miniszterrel új együttműködési megállapodás megkötésére.
Határidő: a szerződések megkötésére: 2018. december 31.
Felelős: T. Mészáros András polgármester
A határozati javaslatról a Közgyűlés az alábbiak szerint szavazott:
|
Antunovits Antal |
Igen |
|
Dr. Bács István |
Távol |
|
Csornainé Romhányi Judit |
Nem |
|
Dr. Csőzik László |
Igen |
|
Demjén Attila |
Igen |
|
Donkó Ignác |
Igen |
|
Fülöp Sándorné |
Igen |
|
Dr. Havasi Márta |
Nem |
|
Kéri Mihály |
Igen |
|
Kopor Tihamér |
Igen |
|
Mórás Zsolt |
Távol |
|
Pulai Edina |
Igen |
|
Simó Károly |
Igen |
|
Szabó Béla |
Igen |
|
Szűcs Gábor |
Nem |
|
Tekauer Norbert |
Igen |
|
T. Mészáros András |
Igen |
|
Dr. Veres Judit |
Igen |