T. Mészáros András polgármester: Elmondja, hogy még kora tavasszal merült fel Ófaluban egy problémás szituáció, egy beteg kislánynak, illetve nagymamájának elhelyezésével kapcsolatban, akik önkormányzati telken engedély nélkül épített, düledező, életveszélyes ingatlanban éltek. Sok félreértés adódott a probléma körül. A lényeg, hogy a Tündérpakk alapítvány felkereste és arról tájékoztatta, hogy mintegy 2 millió forint híján összegyűlt az az összeg, mellyel a gyermeknek, illetve nagymamájának otthont tudnak biztosítani. Már a tavasz folyamán született egy megegyezés az alapítvány és az önkormányzat között, hogyha sikerül hosszú távon megoldást jelentő lakhatást szerezni, akkor az önkormányzat a 2 millió forintos összeget biztosítja, hogy a nagyon beteg gyermek és nagymamája elhelyezést találjon. Ennek érdekében hozták a jelenlegi határozati javaslatot a Közgyűlés elé. A TündérPakk Alapítvány állítása és bizonyítása szerint létrejöhet ez az adásvételi szerződés, remélik, hogy ezzel a 2 millió forinttal segítik, hogy valóban meg is valósuljon. Mivel kérdés, észrevétel, hozzászólás nem érkezett, felteszi szavazásra a határozati javaslatot.
Az előterjesztett és szavazásra feltett határozati javaslat:
„Érd Megyei Jogú Város Közgyűlése a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 42. § 4. pontjában foglalt hatáskörében eljárva, a TündérPakk Alapítványnak (székhely: 1188 Budapest, István u 34/b., adószám: 18900857-1-43) 2.000.000 Ft összegű támogatást biztosít a 2018. évi költségvetés általános tartaléka terhére a Sóskút, 1919 hrsz-ú kivett hétvégi ház udvar művelési ágú ingatlan megvásárlására S. Natasa, mint 1/1 arányú tulajdonos részére.
Határidő: a támogatási szerződés aláírására - 30 nap
Felelős: T. Mészáros András polgármester”
Érd Megyei Jogú Város Közgyűlése 16 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül a következő határozatot hozta:
207/2018. (X.25.)
h a t á r o z a t a
a TündérPakk Alapítvány támogatásáról
Érd Megyei Jogú Város Közgyűlése a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 42. § 4. pontjában foglalt hatáskörében eljárva, a TündérPakk Alapítványnak (székhely: 1188 Budapest, István u 34/b., adószám: 18900857-1-43) 2.000.000 Ft összegű támogatást biztosít a 2018. évi költségvetés általános tartaléka terhére a Sóskút, 1919 hrsz-ú kivett hétvégi ház udvar művelési ágú ingatlan megvásárlására S. Natasa, mint 1/1 arányú tulajdonos részére.
Határidő: a támogatási szerződés aláírására - 30 nap
Felelős: T. Mészáros András polgármester
A határozati javaslatról a Közgyűlés az alábbiak szerint szavazott:
|
Antunovits Antal |
Igen |
|
Dr. Bács István |
Távol |
|
Csornainé Romhányi Judit |
Igen |
|
Dr. Csőzik László |
Igen |
|
Demjén Attila |
Igen |
|
Donkó Ignác |
Igen |
|
Fülöp Sándorné |
Igen |
|
Dr. Havasi Márta |
Igen |
|
Kéri Mihály |
Igen |
|
Kopor Tihamér |
Igen |
|
Mórás Zsolt |
Távol |
|
Pulai Edina |
Igen |
|
Simó Károly |
Igen |
|
Szabó Béla |
Igen |
|
Szűcs Gábor |
Igen |
|
Tekauer Norbert |
Igen |
|
T. Mészáros András |
Igen |
|
Dr. Veres Judit |
Igen |