Simó Károly alpolgármester: Elmondja, hogy 2016 októberében a Közgyűlés elfogadta az Érdi Kerékpár-hálózati Forgalmi Tervet, melyben javaslat született arra nézve, hogy miket kellene az I. ütemben megvalósítani. 2017. évben elkészült egy koncepció, mely két fő turisztikai attrakció megközelítését célozná, azaz az érdi Duna partot, (Euro-Velo VI.) és a Papi földek megközelítését, beleértve a város kelet-nyugati irányú kerékpáros közlekedésének elősegítését. A Pest megyei önkormányzatok számára elérhető pályázat kerékpáros fejlesztések esetében nem teszi lehetővé, hogy az I. ütemet megvalósítsák, ezért arra tesz javaslatot, hogy a pénzügyi kereteken belül ennek egy részét valósítsák meg - tehát konkrétan ami építési engedély nélkül, csak a tervek alapján megvalósítható - így a Velencei és a Fehérvári úton a kerékpársáv kialakítása, mely minden elképzelésben szerepel. A tervek alapján a következő pályázati ütemekben folytatják ennek a megvalósítását.
Dr. Csőzik László képviselő: Üdvözli az előterjesztést, meg fogja szavazni. Tudomása szerint volt egyeztetés a Kerékpáros Egyesülettel. Véleménye szerint, ami problémaként felmerülhet, a nagy forgalmú utak átkelői esetében engedélyköteles lenne az átvezetés, például a Balatoni és a Budai úton. Kérdése, hogy ezeknél az áthaladásoknál mi lesz a megvalósítás iránya. A Balatoni útnál, az Ágnes és az Aranyos utca között van az átvezetés, ez, hogy fog megvalósulni? A Penny Market esetében is hasonló helyzet alakul ki, az áthajtás, hogy lesz megoldva technikailag? Az Eszter utca esetében felmerült a forgalomcsillapítás lehetősége, itt azért jelentős forgalom zajlik. A központ és Ófalu szakasz esetében az M6 alatti áthaladás vonatkozásában - talán a Teréz és Széles utca között - hogy történik a kivitelezés?
Simó Károly alpolgármester: A Balatoni út esetében két helyen kell megegyezni a Magyar Közúttal, az egyik az említett Ágnes utcai csomópont, ahol a szakértők egy sziget kialakítását javasolták, ez esetben van némi vita a felek között. A másik Érdligeten a Takarékszövetkezet előtt szintén a Balatoni úton, mely a parkvárosi kapcsolódást tudná megvalósítani a Fürdő utca irányában. A Magyar Közúttal már folytatnak konzultációt a város által megbízott szakemberek, bízik benne, hogy megoldás születik. Mindenképpen a gépjárműforgalom csillapítása szükséges a biztonságos átkeléshez. A Budai úton lévő pedig önkormányzati tulajdonban van, melyre szintén konkrét elképzelés van, hogy át lehessen kelni az Ágnes utca irányából. Az Eszter utca irányából cél, hogy olyan útvonalon menjenek ezek a kerékpáros útvonalak, melyek lehetőleg kis forgalmúak. Véleménye szerint az Eszter utca esetében indokolt lenne a forgalomcsillapítás. Bízik benne, hogy a kettő együtt megvalósulhat. Az M6 híd alatt építeni kell, ez is építési engedély köteles beruházás lesz, tulajdonképpen a Teréz utcától a Szántó utcáig, ahol már van egy kiépített burkolat, azonban ez a tervező cég feladata lesz, hogy pontosan felmérje a közműviszonyokat, és letegyen egy megvalósítható, az engedélyező hatóság által is elfogadható javaslatot.
Pulai Edina, a Pénzügyi és Költségvetési Bizottság elnöke: A Pénzügyi és Költségvetési Bizottság egyhangúlag elfogadásra javasolja a határozatot. A pénzösszegek vonatkozásában elmondja, hogy az adóerő-képesség alapján 95%-os támogatásban részesülhetnek a pályázat megítélésénél, 200 millió forint a maximálisan igényelhető támogatás. Tudomása szerint szeptember 24-étől lehetett benyújtani a pályázatot, az önerő pedig 10,527 millió forint, melyet a céltartalék sor terhére vállal a város. Közlekedésbiztonsági szempontból szeretné tudni, hogy a Velencei és Fehérvári út 2,2 kilométer hosszú szakaszán - nyilván nem elegendő az út állapotát tekintetbe véve, hogy a kerékpársáv megvalósításra kerüljön - itt burkolásra is szükség lesz, ez hogy fog megvalósulni, milyen tervek vannak? A szilárd burkolattal való ellátására milyen kalkulációk vannak, elegendő lesz a 200 millió forint?
Antunovits Antal képviselő: Az Eszter utcával kapcsolatban elmondja, hogy a Piroska utca az ott lévő vállalkozások összefogásával megépül az Elvira és az Éva utca között, úgy gondolja, hogy megoldható lenne párhuzamosan, a forgalom ide átterelődhetne.
Szűcs Gábor képviselő: Kérdése, hogy az Aranyos és Árva utca tekintetében felfestés van-e tervezve. Az utca szűkösségét elnézve, van-e elképzelés, hogy bővítenék, vagy legalább a burkolatot rendeznék a szegélyek tekintetében.
Simó Károly alpolgármester: Ebbe a pályázatba még nem fér bele ez, felfestés van, a pályázaton belül bizonyos arányok vannak 65-35%, hogy mi az, aminek építésnek kell lenni, és mik az egyéb részek. A Velencei úton valóban a sávkialakítás azt jelenti, hogy a szélen újra kell marni és aszfaltozni, tehát ez fér bele, mely kötelezően megvalósítandó. Általánosságban az az elképzelés, hogy a már meglévő úthálózatot használják, ezért az Árva és Aranyos utca esetében is a felfestés megfelelő megoldás lehet, amennyiben olyan az út burkolata, melyet ez esetben valóban javítani szükséges.
T. Mészáros András polgármester: Mivel több kérdés, észrevétel, hozzászólás nem érkezett, felteszi szavazásra a határozati javaslatot.
Az előterjesztett és szavazásra feltett határozati javaslat:
- Érd Megyei Jogú Város Önkormányzata „Érdi Városliget és a Duna-parti Eurovelo6 kerékpárút kerékpáros elérésének elősegítése Érd Megyei Jogú Város több városrészéből - I. ütem” tárgyában pályázatot nyújt be, amelynek támogatási összege 200.000.000 Ft.
- A teljes projekt I. ütemeként az alábbi projektelemek valósíthatók meg:
1/A. Papi földek – Városközpont közötti kerékpáros kapcsolat fejlesztése (kijelölés, táblázás) Edit utca: 22574, Béke tér: 22552/43, Emma utca: 22503, Kornélia utca: 22677, Erzsébet utca: 22542, Kornélia utca: 22422, Éva utca: 22408, Eszter utca: 22359, Elvira utca: 2315, Eszter utca hrsz.: 2229, Erika utca hrsz.: 22305, Budai út hrsz.: 22263, Önkormányzati ingatlan: 22260, Ágota utca: 22259, Budai út: 22037/2 (kezelő Magyar Közút), Cecília utca: 22117, Ágnes utca: 22082/1, Önkormányzati ingatlan.: 22082/2, Aranyos utca: 21955, Duna utca: 21942, Aranyos utca: 21915, Garam utca: 21723, Apály utca: 21788, Önkormányzati ingatlan: 21724, Garam utca: 21698, Aranyos utca: 21699, Hortobágyi utca: 21618, Árva utca hrsz.: 21556.
- 4/A. Velencei út (hrsz.: 18893/2) – Fehérvári út (hrsz.: 17777) 2,2 km hosszú szakaszán kerékpársáv kialakítása.
- Közterületi kerékpártámaszok telepítése(Aréna 18893/2 hrsz., Magyar Földrajzi Múzeum 22713 hrsz., Papi Földek 03/4 hrsz.).
- A Közgyűlés a benyújtandó pályázathoz kapcsolódóan az önkormányzat 2018. évi költségvetés Céltartalék sor terhére vállalja a pályázati önerő biztosítását, melynek összege,10.527.000- Ft.
Határidő: 2018. szeptember 27.
Felelős: T. Mészáros András polgármester
Érd Megyei Jogú Város Közgyűlése 15 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül a következő határozatot hozta:
181/2018. (IX.27.)
h a t á r o z a t a
a „Kerékpárutak létesítésének, felújításának és korszerűsítésének támogatása Pest megye területén”című felhívásra pályázat benyújtásáról
- Érd Megyei Jogú Város Önkormányzata „Érdi Városliget és a Duna-parti Eurovelo6 kerékpárút kerékpáros elérésének elősegítése Érd Megyei Jogú Város több városrészéből - I. ütem” tárgyában pályázatot nyújt be, amelynek támogatási összege 200.000.000 Ft.
- A teljes projekt I. ütemeként az alábbi projektelemek valósíthatók meg:
1/A. Papi földek – Városközpont közötti kerékpáros kapcsolat fejlesztése (kijelölés, táblázás) Edit utca: 22574, Béke tér: 22552/43, Emma utca: 22503, Kornélia utca: 22677, Erzsébet utca: 22542, Kornélia utca: 22422, Éva utca: 22408, Eszter utca: 22359, Elvira utca: 2315, Eszter utca hrsz.: 2229, Erika utca hrsz.: 22305, Budai út hrsz.: 22263, Önkormányzati ingatlan: 22260, Ágota utca: 22259, Budai út: 22037/2 (kezelő Magyar Közút), Cecília utca: 22117, Ágnes utca: 22082/1, Önkormányzati ingatlan.: 22082/2, Aranyos utca: 21955, Duna utca: 21942, Aranyos utca: 21915, Garam utca: 21723, Apály utca: 21788, Önkormányzati ingatlan: 21724, Garam utca: 21698, Aranyos utca: 21699, Hortobágyi utca: 21618, Árva utca hrsz.: 21556.
- 4/A. Velencei út (hrsz.: 18893/2) – Fehérvári út (hrsz.: 17777) 2,2 km hosszú szakaszán kerékpársáv kialakítása.
- Közterületi kerékpártámaszok telepítése(Aréna 18893/2 hrsz., Magyar Földrajzi Múzeum 22713 hrsz., Papi Földek 03/4 hrsz.).
- A Közgyűlés a benyújtandó pályázathoz kapcsolódóan az önkormányzat 2018. évi költségvetés Céltartalék sor terhére vállalja a pályázati önerő biztosítását, melynek összege,10.527.000- Ft.
Határidő: 2018. szeptember 27.
Felelős: T. Mészáros András polgármester
A határozati javaslatról a Közgyűlés az alábbiak szerint szavazott:
|
Antunovits Antal |
Igen |
|
Dr. Bács István |
Távol |
|
Csornainé Romhányi Judit |
Igen |
|
Dr. Csőzik László |
Igen |
|
Demjén Attila |
Igen |
|
Donkó Ignác |
Igen |
|
Fülöp Sándorné |
Igen |
|
Dr. Havasi Márta |
Igen |
|
Kéri Mihály |
Távol |
|
Kopor Tihamér |
Igen |
|
Mórás Zsolt |
Igen |
|
Pulai Edina |
Igen |
|
Simó Károly |
Igen |
|
Szabó Béla |
Igen |
|
Szűcs Gábor |
Igen |
|
Tekauer Norbert |
Igen |
|
T. Mészáros András |
Igen |
|
Dr. Veres Judit |
Távol |