T. Mészáros András polgármester: Elmondja, hogy az elmúlt években többször is kiírták az ún. panel programot, most is ez történt. Reméli, hogy a későbbiekben lesz lehetőség a nem iparosított technológia esetében is segítséget nyújtani a korszerűsítéshez. A Pénzügyi és Költségvetési Bizottság 7 igen szavazattal elfogadásra javasolja a határozati javaslat és a rendelet elfogadását.
Szabó Béla Városfejlesztési és Városüzemeltetési Bizottság elnöke: A Városfejlesztési és Városüzemeltetési Bizottság is elfogadásra javasolja a határozati javaslat és a rendelet elfogadását.
T. Mészáros András polgármester: Felteszi szavazásra a határozati javaslatot.
Az előterjesztett és szavazásra feltett határozat javaslat:
„Érd Megyei Jogú Város Közgyűlése az iparosított technológiával épült lakóépületek energia-megtakarítást eredményező korszerűsítésének és felújításának támogatásáról szóló __/2014. (_._) önkormányzati rendelet alapján nyújtandó önkormányzati támogatáshoz szükséges költségvetési fedezetet biztosítja.
A kötelezettségvállaláshoz szükséges költségvetési előirányzat 15.000.000,- Ft a 2014. évi költségvetés általános tartaléka terhére kerül átvezetésre. A támogatás finanszírozásához szükséges pénzeszköz a bérlakás bevételi alszámlán rendelkezésre áll.
Közgyűlés kötelezettséget vállal arra, hogy a 2015-2019. években a megvalósult és megvalósuló beruházások támogatásához szükséges forrást az adott évi költségvetési rendeletben a Bérlakás Alap terhére a rendelkezésre álló forrás erejéig biztosítja.
A Közgyűlés felkéri a Polgármestert, hogy a 2014. évi költségvetésről szóló 2/2014. (II.6.) önkormányzati rendelet 5. § (3) bekezdése szerint a Közgyűlés által hozott döntéseknek megfelelő előirányzat módosítását az általános tartalék terhére hajtsa végre.
A Közgyűlés felhatalmazza a polgármestert a támogatási szerződések aláírására.
Határidő: a támogatási szerződések megkötése pályázati felhívásban előírt határidőben
Felelős: T. Mészáros András polgármester”
Érd Megyei Jogú Város Közgyűlése 12 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül a következő határozatot hozta:
159/2014. (VI. 26.)
h a t á r o z a t
az iparosított technológiával épült lakóépületek energia-megtakarítást eredményező korszerűsítésének és felújításának támogatásához szükséges költségvetési fedezet biztosításáról
Érd Megyei Jogú Város Közgyűlése az iparosított technológiával épült lakóépületek energia-megtakarítást eredményező korszerűsítésének és felújításának támogatásáról szóló 15/2014. (VI. 30.) önkormányzati rendelet alapján nyújtandó önkormányzati támogatáshoz szükséges költségvetési fedezetet biztosítja.
A kötelezettségvállaláshoz szükséges költségvetési előirányzat 15.000.000,- Ft a 2014. évi költségvetés általános tartaléka terhére kerül átvezetésre. A támogatás finanszírozásához szükséges pénzeszköz a bérlakás bevételi alszámlán rendelkezésre áll.
Közgyűlés kötelezettséget vállal arra, hogy a 2015-2019. években a megvalósult és megvalósuló beruházások támogatásához szükséges forrást az adott évi költségvetési rendeletben a Bérlakás Alap terhére a rendelkezésre álló forrás erejéig biztosítja.
A Közgyűlés felkéri a Polgármestert, hogy a 2014. évi költségvetésről szóló 2/2014. (II.6.) önkormányzati rendelet 5. § (3) bekezdése szerint a Közgyűlés által hozott döntéseknek megfelelő előirányzat módosítását az általános tartalék terhére hajtsa végre.
A Közgyűlés felhatalmazza a polgármestert a támogatási szerződések aláírására.
Határidő: a támogatási szerződések megkötése pályázati felhívásban előírt határidőben
Felelős: T. Mészáros András polgármester
A határozat elfogadásáról a Közgyűlés az alábbiak szerint szavazott:
|
Antunovits Antal |
Igen |
|
Bakai-Nagy Zita |
Távol |
|
Dr. Csőzik László |
Távol |
|
Donkó Ignác |
Igen |
|
Dr. Döcsakovszky Béla |
Távol |
|
Fülöp Sándorné |
Igen |
|
Jakab Béla |
Távol |
|
Kéri Mihály |
Igen |
|
Kopor Tihamér |
Igen |
|
Mészáros Mihály |
Igen |
|
Mórás Zsolt |
Igen |
|
Pulai Edina |
Távol |
|
Segesdi János |
Távol |
|
Szabó Béla |
Igen |
|
Tekauer Norbert |
Igen |
|
T. Mészáros András |
Igen |
|
Tóth Tamás |
Igen |
|
Dr. Veres Judit |
Igen |
T. Mészáros András polgármester: Felteszi szavazásra a rendelet tervezetet.
Az előterjesztett és szavazásra feltett rendelet tervezet:
"TERVEZET!
|
ÉRD MEGYEI JOGÚ VÁROS |
|
ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYűLÉSE |
|
|
|
__/2014. (__.__.) |
|
önkormányzati rendelete |
az iparosított technológiával épült lakóépületek energia-megtakarítást eredményező korszerűsítésének, felújításának támogatásáról
Érd Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése az Alaptörvény 32. cikk (2) bekezdésében meghatározott eredeti jogalkotói jogkörében az Alaptörvény 32. cikk (1) a) pontjában, valamint a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 10. § (2) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:
- A rendelet hatálya és a támogatás pénzügyi forrása
1. § (1) Érd Megyei Jogú Város Közgyűlése a város éves költségvetésében a rendelkezésre álló pénzügyi források figyelembe vételével keretösszeget különít el társasházak felújításának pénzügyi támogatására olyan módon, hogy a (4)-(6) bekezdésben meghatározott ingatlanok felújítására támogatást nyújt a társasházak lakóközössége részére.
(2) A támogatás e rendeletben foglalt pályázat útján igényelhető, a keretösszeg felosztására a benyújtott pályázatok elbírálása után kerül sor.
(3) A rendelet hatálya Érd Megyei Jogú Város közigazgatási területén lévő, iparosított technológiával épült társasházak, lakásszövetkezeti épületek, illetve önkormányzati lakóépületekre terjed ki.
(4) A rendelet szempontjából iparosított technológiával épült lakóépületnek kell tekinteni a panel, a blokk, az alagútzsalu, az öntöttfalas, a vasbetonvázas és egyéb előregyártott technológia felhasználásával épült lakóépületet.
(5) Önkormányzati támogatásban részesülhetnek az iparosított technológiával épült társasházak és lakásszövetkezetek a saját tulajdonú épületeik energia-megtakarítást eredményező felújítására.
(6) Támogatás az alábbi felújítási, korszerűsítési munkák közül a pályázati felhívásban részletezett munkákhoz igényelhető:
a) nyílászárók energia-megtakarítást eredményező felújítása vagy cseréje;
b) homlokzatok és födémek hőszigetelése;
c) épületgépészeti rendszerek korszerűsítése, felújítása;
d) a megújuló energiafelhasználás növelése,
e) a hagyományos energiahordozók megújuló energiaforrásokkal való helyettesítésére irányuló beruházások az energiatermelésre, a tárolásra, az energia szállítására és a hálózatba való esetleges visszatáplálására.
(7) A pályázat tárgya csak teljes épület vagy dilatációval határolt épületrész lehet.
(8) Nem igényelhető támogatás a pályázat benyújtása előtt már megkezdett beruházáshoz.
(9) Nem nyújtható támogatás olyan lakásszövetkezetnek és társasházi közösségnek, amelynek a közüzemeltetőkkel szemben lejárt tartozása, egyéb köztartozása van.
(10) Nem pályázható, illetőleg a támogatásból nem fedezhető a lakáson kívüli, ugyanazon épületben létrehozott nem lakás célú ingatlanok felújítása, korszerűsítése, de egyéb forrásból a támogatásra nem jogosult munkálatok a támogatott programmal egyidejűleg elvégezhetőek.
2. A támogatás formája, mértéke
2. § (1) A támogatás forint alapú, állami kamattámogatású kölcsönhöz nyújtott vissza nem térítendő támogatás, melynek mértéke a havi törlesztő részlet 50%-a, de legfeljebb lakásonként 3000 Ft/hó lehet.
(2) A támogatás folyósítása a támogatási szerződésben meghatározottak szerint történik.
(3) A támogatás összegét az Önkormányzat a támogatási szerződés megkötését követően, a sikeres műszaki átadás-átvételi eljárást követő hónap 1-jétől, havonta fizeti a pályázó részére 60 hónapon keresztül.
(4) Az Önkormányzat jogosult a támogatás folyósítását felfüggeszteni, amennyiben a pályázó a pénzintézettel szemben fennálló törlesztési kötelezettségének vagy a támogatási szerződésben foglalt egyéb kötelezettségének nem tesz eleget.
(5) Az Önkormányzat a pályázó által felvett bankhitellel összefüggésben a támogatáson felüli egyéb pénzügyi teljesítésre nem kötelezhető.
3. Pályázati feltételek
3. § (1) A pályázatot a lakásszövetkezetek és a társasházak nyújthatják be.
(2) A felújítási programban való pályázati részvétel feltételei:
a) A pályázattal érintett munkálatok megfelelnek az e rendeletben foglaltaknak,
b) közös képviselő vagy Intéző bizottság nyilatkozata a pályázaton való részvételről, c) banki indikatív hiteligény és/vagy önerő banki igazolása,
d) közös képviselő vagy intézőbizottság nyilatkozata arról, hogy a pályázatban foglalt beruházást maradéktalanul megvalósítják,
e) a társasház vagy lakóközösség nem rendelkezik közüzemi díj hátralékkal, illetve a helyi önkormányzat által kiadott, valamint köztartozás-mentes adóigazolást tud a pályázathoz csatolni,
f) Önkormányzat által jóváhagyott műszaki ellenőr kötelező alkalmazása,
g) a kivitelező csak ÉMI minősített vállalkozás lehet.
(3) A pályázat benyújtásának határidejét a pályázati felhívás tartalmazza.
(4) A pályázati felhívás, a pályázati útmutató és annak mellékletei (a továbbiakban együtt: pályázati dokumentáció) tartalmazzák a pályázat benyújtásához előírt valamennyi feltételt. A pályázati felhívás tartalmazza különösen:
a) a támogatás célját,
b) a pályázók körét,
c) az 1. § (7) bekezdésben meghatározott munkák közül azokat, amelyekre az adott évben pályázni lehet,
d) a 3. § (1) bekezdésben meghatározott támogatási forma további részleteit,
e) a pályázat benyújtásának módját, helyét, határidejét, a kapcsolattartó szervezeti egység megnevezését, elérhetőségét.
(5) A pályázati útmutató tartalmazza különösen:
a) a pályázat célját,
b) a pályázati felhívásban meghatározott azon munkák részletes műszaki paramétereit, amelyekre az adott évben pályázni lehet,
c) a fontosabb pályázati feltételeket,
d) a pályázattal elnyerhető támogatás további részleteit,
e) a pályázat benyújtásának módjával, helyével, határidejével összefüggő további feltételeket,
f) a pályázat felépítését,
g) a pályázathoz csatolandó formanyomtatványokat,
h) az elbírálás szempontrendszerét, egyéb további szükséges rendelkezéseket,
i) a szerződéskötés feltételeit,
j) a pályázati útmutató mellékleteit.
(6) A pályázati dokumentáció részletes tartalmának e rendelet alapján történő megállapítása és annak közzététele a Polgármester hatáskörébe tartozik.
4. Pályázatok elbírálása
4. § (1) A benyújtott pályázatok az alábbi szempontok alapján kerülnek értékelésre és rangsorolásra:
a) az épület kora,
b) a pályázattal érintett lakások száma,
c) a tervezett fajlagos energia-megtakarítás mértéke,
d) a beruházás gazdaságossága.
(2) Az elbírálásnál előnyt élvez az a pályázat, amely:
a) egyszerre nagyobb lakásszámú lakóépület energiatakarékos felújítását célozza meg,
b) a felújítás során korszerű technológiai, technikai megoldásokat alkalmaz,
c) az épületet teljes egészében felújítja.
(3) Hiányosan benyújtott pályázatok esetében 8 napon belül hiánypótlási kötelezettséget kell előírni. Hiánypótlásra a felszólító levél kézhezvételét követően 15 napon belül van lehetőség.
(4) A pályázatok értékelését a Városfejlesztési, Üzemeltetési és Vagyongazdálkodási Bizottság végzi.
(5) A nyertes pályázatról és a támogatás mértékéről történő döntés a Városfejlesztési, Üzemeltetési és Vagyongazdálkodási Bizottság hatáskörébe tartozik. A pályázat elbírálásáról a pályázó írásos tájékoztatást kap.
5. A felújítások kivitelezése, ellenőrzése
5. § (1) A támogatást elnyert lakóközösség köteles biztosítani az Önkormányzat részére:
a) a kivitelezés folyamatának mindenkori ellenőrizhetőségét,
b) az önkormányzati támogatás felhasználásával kapcsolatos valamennyi bizonylat, dokumentum ellenőrzését, a bizonylatokba történő betekintést.
(2) A felújítási munkák szakszerű elvégzése érdekében a pályázó köteles gondoskodni a pályázati kiírásban foglaltaknak megfelelő az önkormányzat által jóváhagyott műszaki ellenőrzésről.
6. Záró rendelkezések
6. § Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba.”
Érd Megyei Jogú Város Közgyűlése 12 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül megalkotta a következő rendeletet:
|
15/2014. (VI.30.) |
|
önkormányzati rendelet |
az iparosított technológiával épült lakóépületek energia-megtakarítást eredményező korszerűsítésének, felújításának támogatásáról
Érd Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdés f) pontjában meghatározott feladatkörében, a 32. cikk (2) bekezdésében meghatározott jogalkotói jogkörében eljárva a város közigazgatási területén található társasházak, lakásszövetkezetek részére adható felújítási támogatásról a következőket rendeli el:
- A rendelet hatálya és a támogatás pénzügyi forrása
1. § (1) A Közgyűlés Érd Megyei Jogú Város éves költségvetésében a rendelkezésre álló pénzügyi források figyelembe vételével keretösszeget különít el a társasházak felújításának pénzügyi támogatására.
(2) Az Önkormányzat az (4-6) bekezdésben meghatározott társasházak felújítására támogatást nyújt a társasházak lakóközössége részére. A támogatás e rendeletben foglalt pályázat útján igényelhető.
(3) A keretösszeg felosztására a benyújtott pályázatok elbírálása után kerül sor.
(4) A rendelet hatálya Érd Megyei Jogú Város közigazgatási területén lévő, iparosított technológiával épült társasházak, lakásszövetkezeti épületek, illetve önkormányzati lakóépületekre terjed ki.
(5) A rendelet szempontjából iparosított technológiával épült lakóépületnek kell tekinteni a panel, a blokk, az alagútzsalu, az öntöttfalas, a vasbetonvázas és egyéb előregyártott technológia felhasználásával épült lakóépületet.
(6) Önkormányzati támogatásban részesülhetnek az iparosított technológiával épült társasházak és lakásszövetkezetek saját tulajdonú épületeik energia-megtakarítást eredményező felújítására.
(7) Támogatás az alábbi felújítási, korszerűsítési munkák közül a pályázati felhívásban részletezett munkákhoz igényelhető:
a) nyílászárók energia-megtakarítást eredményező felújítása vagy cseréje;
b) homlokzatok és födémek hőszigetelése;
c) épületgépészeti rendszerek korszerűsítése, felújítása;
d) a megújuló energiafelhasználás növelése,
e) a hagyományos energiahordozók megújuló energiaforrásokkal való helyettesítésére irányuló beruházások az energiatermelésre, a tárolásra, az energia szállítására és a hálózatba való esetleges visszatáplálásra.
(8) A pályázat tárgya csak teljes épület vagy dilatációval határolt épületrész lehet.
(9) Nem igényelhető támogatás a pályázat benyújtása előtt már megkezdett beruházáshoz.
(10) Nem nyújtható támogatás olyan lakásszövetkezetnek és társasházi közösségnek, amelynek a közüzemeltetőkkel szemben lejárt tartozása, egyéb köztartozása van.
(11) Nem pályázható, illetőleg a támogatásból nem fedezhető a lakáson kívüli, ugyanazon épületben létrehozott nem lakás célú ingatlanok felújítása, korszerűsítése, de egyéb forrásból a támogatásra nem jogosult munkálatok a támogatott programmal egyidejűleg elvégezhetőek.
2. A támogatás formája, mértéke
2. § (1) A támogatás forint alapú, állami kamattámogatású kölcsönhöz nyújtott vissza nem térítendő támogatás, melynek mértéke a havi törlesztő részlet 50%-a, de legfeljebb lakásonként 3000 Ft/hó lehet.
(2) A támogatás folyósítása a támogatási szerződésben meghatározottak szerint történik.
(3) A támogatás összegét az Önkormányzat a támogatási szerződés megkötését követően, a sikeres műszaki átadás-átvételi eljárást követő hónap 1-jétől, havonta fizeti a pályázó részére 60 hónapon keresztül.
(4) Az önkormányzat jogosult a támogatás folyósítását felfüggeszteni, amennyiben a pályázó a pénzintézettel szemben fennálló törlesztési kötelezettségének vagy a támogatási szerződésben foglalt egyéb kötelezettségének nem tesz eleget.
(5) Az önkormányzat a pályázó által felvett bankhitellel összefüggésben a támogatáson felüli egyéb pénzügyi teljesítésre nem kötelezhető.
3. Pályázati feltételek
3. § (1) A Pályázatot a lakásszövetkezetek és a társasházak nyújthatják be.
(2) A felújítási programban való pályázati részvétel feltételei:
a) a pályázattal érintett munkálatok megfelelnek az e rendeletben foglaltaknak,
b) a tulajdonosok által jóváhagyott közgyűlési határozat csatolása arról, hogy a pályázatban foglalt beruházást maradéktalanul megvalósítják,
c) a társasháznak az önkormányzattal szemben nem áll fenn tartozása,
d) önkormányzat által megbízott műszaki ellenőr kötelező alkalmazása,
e) a kivitelező csak ÉMI minősített vállalkozás lehet.
(3) A pályázat benyújtásának határidejét a pályázati felhívás tartalmazza.
(4) A pályázati felhívás, a pályázati útmutató és annak mellékletei (a továbbiakban együtt: pályázati dokumentáció) tartalmazzák a pályázat benyújtásához előírt valamennyi feltételt. A pályázati felhívás tartalmazza különösen:
- a támogatás célját,
- a pályázók körét,
- az 1. § (7) bekezdésben meghatározott munkák közül azokat, amelyekre az adott évben pályázni lehet,
- a 3. § (1) bekezdésben meghatározott támogatási forma további részleteit,
- a pályázat benyújtásának módját, helyét, határidejét, a kapcsolattartó szervezeti egység megnevezését, elérhetőségét.
A pályázati útmutató tartalmazza különösen:
- a pályázat célját,
- a pályázati felhívásban meghatározott azon munkák részletes műszaki paramétereit, amelyekre az adott évben pályázni lehet,
- a fontosabb pályázati feltételeket,
- a pályázattal elnyerhető támogatás további részleteit,
- a pályázat benyújtásának módjával, helyével, határidejével összefüggő további feltételeket,
- a pályázat felépítését,
- a pályázathoz csatolandó formanyomtatványokat,
- az elbírálás szempontrendszerét, egyéb további szükséges rendelkezéseket,
- a szerződéskötés feltételeit,
- a pályázati útmutató mellékleteit.
(5) A pályázati felhívást a Közgyűlés, a pályázati útmutatót és mellékleteit a Városfejlesztési, Üzemeltetési és Vagyongazdálkodási Bizottság hagyja jóvá. A pályázati dokumentációt az önkormányzat honlapján közzé kell tenni.
4. Pályázatok elbírálása
4. § (1) A benyújtott pályázatok az alábbi szempontok alapján kerülnek értékelésre és rangsorolásra:
- az épület életkora
- a pályázattal érintett lakások száma
- a tervezett fajlagos energia-megtakarítás mértéke
- a beruházás gazdaságossága.
(2) Az elbírálásnál előnyt élvez az a pályázat, amely
a) egyszerre nagyobb lakásszámú lakóépület energiatakarékos felújítását célozza meg,
b) a felújítás során korszerű technológiai, technikai megoldásokat alkalmaz
c) az épületet teljes egészében felújítja.
(3) Hiányosan benyújtott pályázatok esetében 8 napon belül hiánypótlási kötelezettséget kell előírni. Hiánypótlásra a felszólító levél kézhezvételét követően 15 napon belül van lehetőség.
(4) A pályázatok értékelését a Városfejlesztési, Üzemeltetési és Vagyongazdálkodási Bizottság végzi.
(5) A nyertes pályázatról, a támogatás mértékéről a Városfejlesztési, Üzemeltetési és Vagyongazdálkodási Bizottság dönt. A pályázat elbírálásáról a Bizottság írásban tájékoztatja a pályázót.
5. A felújítások kivitelezése, ellenőrzése
5. § (1) A támogatást elnyert lakóközösség köteles biztosítani az önkormányzat részére:
- a kivitelezés folyamatának mindenkori ellenőrizhetőségét
- az önkormányzati támogatás felhasználásával kapcsolatos valamennyi bizonylat, dokumentum ellenőrzését, a bizonylatokba történő betekintést.
(2) A felújítási munkák szakszerű elvégzése érdekében a pályázó köteles gondoskodni a pályázati kiírásban foglaltaknak megfelelő műszaki ellenőrzésről.
6. Egyéb rendelkezések
6. § E rendelet a kihirdetés napján lép hatályba.
A rendelet elfogadásáról a Közgyűlés az alábbiak szerint szavazott:
|
Antunovits Antal |
Igen |
|
Bakai-Nagy Zita |
Távol |
|
Dr. Csőzik László |
Távol |
|
Donkó Ignác |
Igen |
|
Dr. Döcsakovszky Béla |
Távol |
|
Fülöp Sándorné |
Igen |
|
Jakab Béla |
Távol |
|
Kéri Mihály |
Igen |
|
Kopor Tihamér |
Igen |
|
Mészáros Mihály |
Igen |
|
Mórás Zsolt |
Igen |
|
Pulai Edina |
Távol |
|
Segesdi János |
Távol |
|
Szabó Béla |
Igen |
|
Tekauer Norbert |
Igen |
|
T. Mészáros András |
Igen |
|
Tóth Tamás |
Igen |
|
Dr. Veres Judit |
Igen |