Rózsa Gábor Tű. alezredes, tűzoltóparancsnok: Ismerteti a beszámolót. Megköszöni az elismeréseket. Elmondja, hogy a tűzoltóság 20 település tűzvédelmét látja el. A tavalyi évben 1.202 esetben érkezett jelzés a tűzoltóságra. Ebből 467 esetben történt a riasztás tűzesethez, 735 esetben pedig műszaki mentéshez. Érd tekintetében a tűzesetek száma csökkent, ellenben a műszaki mentési beavatkozások száma nagymértékben növekedett, a viharkárok következtében. A tűzesetek számát igyekeznek visszaszorítani. Például a szabadtéri tűzesetek potenciális helyszíneit folyamatosan ellenőrizik.  Kollégái rögzítik a helyszínen tapasztaltakat és az Érdi Katasztrófavédelmi Kirendeltség Hatósági Osztályára továbbítják. A vízelvezetéssel kapcsolatban is ugyanezt a tevékenységet végzik. A beavatkozások közül továbbra is az otthon jellegű létesítményekben keletkező tüzek vezetik a statisztikát. Ezt követi a közúton, a közterületen, szabadterületen lévő eseménysorozatok. A statisztikai adatokból az látható, hogy a szándékosan megtévesztő jelzések száma csökkent. Véleménye szerint ez annak is köszönhető, hogy elkezdték szankcionálni a rosszindulatú, illetve szándékosan megtévesztő bejelentéseket. A képzések, továbbképzések kapcsán továbbra is a gyakorlati képzésekre helyezik a hangsúlyt. A lakosok folyamatosan találkozhatnak az érdi lakótelepen a tűzoltósággal, ipari parkokban és általános iskolákban, idősek otthonát szokták meglátogatni, ahol tűzvédelmi szempontból bármiféle probléma (akár kimenekítési, akár tűzoltási) előfordulhat. Az ifjúság nevelésére is nagy hangsúlyt fektetnek, így például a tavalyi évben 4.300 gyerekkel kerültek kapcsolatba – laktanya látogatás, illetve külső helyszíneken való megjelenés során. 32 középfokú intézménnyel van együttműködési megállapodásuk, ennek keretében a diákok közösségi szolgálatot teljesíthetnek a tűzoltóságon. Technikai fejlesztésre is sor került, kaptak egy 42 méteres létrát a régi 37 méteres helyett. A Tűzoltóság a vállalt feladatait teljesítette, próbáltak minél hatékonyabban részt venni a tűzbiztonság és a katasztrófavédelem megelőzési területén is. A kritikus létesítményekre terveket készítettek: tavaly 5 terv készült el, így jelenleg 102 tervvel rendelkeznek.

Pulai Edina képviselő: További jó egészséget és minél kevesebb munkát kíván a tűzoltóságnak. Kérdezi, hogy az újonnan megépült autópálya (M6-os) mennyiben növelte a leterheltségüket (műszaki mentés tekintetében). Látható, hogy a beavatkozást igénylő eseményhez vonulások száma az előző évhez képest 254-gyel nőtt, ez a tűzesetekre vonatkozik, vagy pedig mindenre.

Szűcs Gábor képviselő: Megköszöni a kiváló beszámolót és a tűzoltóság munkáját. További jó munkát kíván.

Tekauer Norbert Közrendvédelmi Bizottság elnöke: A Közrendvédelmi Bizottság elfogadásra javasolja a beszámolót. Kiegészítésként elmondja, hogy 15%-os létszámhiánnyal küszködik a tűzoltóság Érden. Kéri, hogy erre hívják fel a figyelmet. Megköszöni az egész éves munkát.

Rózsa Gábor Tű. alezredes, tűzoltóparancsnok: Az előző évhez képest annyival nőtt a tűzoltóság összes eseményszáma. Az M6-os érdi szakaszán még nincs jelentős tranzitforgalom, ezért nem érzékelhető további terhelés. Inkább azt tapasztalják, hogy az M0-s, M1-es és az M7-es közlekedési gócponton történik több baleset, amelyekre ki kell vonulniuk. Megköszöni az elismerő szavakat.

T. Mészáros András polgármester: Javasolja kiegészíteni a határozati javaslatot, azzal, hogy aKözgyűlés aggályosnak tartja az Érd Hivatásos Tűzoltó-parancsnokságnál tapasztalható jelentős létszámhiányt, különös tekintettel a parancsnokság működési területének nagyságára és veszélyességi jellemzőire. Ezért felkéri a polgármestert, hogy a Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatónál kezdeményezze a létszámhiány mielőbbi enyhítését és megszüntetését. Felteszi szavazásra a módosított határozati javaslatot.

Az előterjesztett határozati javaslat:

„Érd Megyei Jogú Város Közgyűlése a Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság - Érd Katasztrófavédelmi Kirendeltség - Érd Hivatásos Tűzoltóság parancsnokánaka település tűzvédelmi helyzetéről, a tűzvédelem érdekében tett intézkedésekről és az azzal kapcsolatos feladatokrólszóló 2015. évi beszámolóját elfogadja.

Határidő: határozat közlésére – 2016. május 6.

Felelős: T. Mészáros András polgármester”

A befogadott módosító indítvánnyal kiegészített és szavazásra feltett határozati javaslat:

„1. Érd Megyei Jogú Város Közgyűlése a Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság - Érd Katasztrófavédelmi Kirendeltség - Érd Hivatásos Tűzoltóság parancsnokánaka település tűzvédelmi helyzetéről, a tűzvédelem érdekében tett intézkedésekről és az azzal kapcsolatos feladatokrólszóló 2015. évi beszámolóját elfogadja.

2. A Közgyűlés aggályosnak tartja az Érd Hivatásos Tűzoltó-parancsnokságnál tapasztalható jelentős létszámhiányt, különös tekintettel a parancsnokság működési területének nagyságára és veszélyességi jellemzőire. Ezért felkéri a polgármestert, hogy a Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatónál kezdeményezze a létszámhiány mielőbbi enyhítését és megszüntetését.

Határidő: határozat közlésére – 2016. május 6.

Felelős: T. Mészáros András polgármester”

 

Érd Megyei Jogú Város Közgyűlése 18 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül a következő határozatot hozta:

79/2016. (IV.28.)

h a t á r o z a t

az Érd Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság 2015. évi tűzvédelmi tevékenységéről szóló beszámoló elfogadásáról

1. Érd Megyei Jogú Város Közgyűlése a Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság - Érd Katasztrófavédelmi Kirendeltség - Érd Hivatásos Tűzoltóság parancsnokánaka település tűzvédelmi helyzetéről, a tűzvédelem érdekében tett intézkedésekről és az azzal kapcsolatos feladatokrólszóló 2015. évi beszámolóját elfogadja.

2. A Közgyűlés aggályosnak tartja az Érd Hivatásos Tűzoltó-parancsnokságnál tapasztalható jelentős létszámhiányt, különös tekintettel a parancsnokság működési területének nagyságára és veszélyességi jellemzőire. Ezért felkéri a polgármestert, hogy a Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatónál kezdeményezze a létszámhiány mielőbbi enyhítését és megszüntetését.

Határidő: határozat közlésére – 2016. május 6.

Felelős: T. Mészáros András polgármester

A határozati javaslatról a Közgyűlés az alábbiak szerint szavazott:

Antunovits Antal

Igen

Dr. Bács István

Igen

Csornainé Romhányi Judit

Igen

Dr. Csőzik László

Igen

Demjén Attila

Igen

Donkó Ignác

Igen

Fülöp Sándorné

Igen

Dr. Havasi Márta

Igen

Kéri Mihály

Igen

Kopor Tihamér

Igen

Mórás Zsolt

Igen

Pulai Edina

Igen

Simó Károly

Igen

Szabó Béla

Igen

Szűcs Gábor

Igen

Tekauer Norbert

Igen

T. Mészáros András

Igen

Dr. Veres Judit

Igen