- Szöveges beszámoló Érd Megyei Jogú Város 2015. évi zárszámadásához, rendeletalkotási javaslat a költségvetés végrehajtásáról

 

Péterfia Krisztina Közgazdasági Irodavezető: Ismerteti a zárszámadást. Az Önkormányzat 2015. évi módosított bevételi előirányzatának főösszege 12.389.719 ezer Ft, amelyből az év folyamán összesen 12.368.844 ezer Ft bevétel realizálódott. 829.878 ezer Ft lett a szabad pénzmaradvány. Elmondja, hogy a helyi adó bevétel 99%-ban teljesült, a normatív bevételek összege 3,3 milliárd Ft. A kiadások közül 826 millió Ft felhalmozási kiadás (Gyermekjóléti Központ, Riminyáki úti óvoda, mint nagyobb beruházás), illetve az önkormányzati gazdasági társaságok finanszírozása.

Pulai Edina Pénzügyi és Költségvetési Bizottság elnöke: A Pénzügyi és Költségvetési Bizottság elfogadásra javasolja a határozati javaslatokat és a rendeletet.

T. Mészáros András polgármester: Felteszi szavazásra a I. határozati javaslatot.

Az előterjesztett és szavazásra feltett I. határozati javaslat:

„Érd Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése az önkormányzat irányítása alatt álló intézmények szabad maradványát elvonja.

Érd Megyei Jogú Város Közgyűlése az Érdi Közterület-fenntartó Intézmény 2015. évi vállalkozói tevékenységéből származó szabad maradványából, 63.473 eFt-ból, a fenntartó részére teljesítendő befizetési kötelezettséggel csökkentett összeget, 57.126 eFt-ot elvonja.

Határidő: határozat továbbítására: azonnal

Felelős: T. Mészáros András polgármester”

 

Érd Megyei Jogú Város Közgyűlése 15 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül, 2 tartózkodás mellett a következő határozatot hozta:

81/2016. (IV.28.)

h a t á r o z a t

az önkormányzat irányítása alatt álló intézmények szabad maradványának elvonásáról

Érd Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése az önkormányzat irányítása alatt álló intézmények szabad maradványát elvonja.

Érd Megyei Jogú Város Közgyűlése az Érdi Közterület-fenntartó Intézmény 2015. évi vállalkozói tevékenységéből származó szabad maradványából, 63.473 eFt-ból, a fenntartó részére teljesítendő befizetési kötelezettséggel csökkentett összeget, 57.126 eFt-ot elvonja.

Határidő: határozat továbbítására: azonnal

Felelős: T. Mészáros András polgármester

A határozati javaslatról a Közgyűlés az alábbiak szerint szavazott:

Antunovits Antal

Igen

Dr. Bács István

Igen

Csornainé Romhányi Judit

Igen

Dr. Csőzik László

Tartózkodik

Demjén Attila

Igen

Donkó Ignác

Igen

Fülöp Sándorné

Igen

Dr. Havasi Márta

Tartózkodik

Kéri Mihály

Távol

Kopor Tihamér

Igen

Mórás Zsolt

Igen

Pulai Edina

Igen

Simó Károly

Igen

Szabó Béla

Igen

Szűcs Gábor

Igen

Tekauer Norbert

Igen

T. Mészáros András

Igen

Dr. Veres Judit

Igen

 

T. Mészáros András polgármester: Felteszi szavazásra a II. határozati javaslatot.

Az előterjesztett és szavazásra feltett II. határozati javaslat:

„Érd Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése a 2015. évi beszámoló szerinti 829.878 eFt szabad maradvány összegét az alábbi célok szerint használja fel:

Maradvány felhasználása

 eFt

Szociális Gondozó Központ pályázati összeg

2 000

Illegális szemét elszállítása Környezetvédelmi Alap terhére 26/2016 (II.18.) határozat alapján

8 137

Illegális szemét elszállítás forrásának kiegészítése

6 000

Szennyvíz társulás részére átadandó pénzeszköz 31/2016. (II.25.) határozat szerint

45 000

Támogatás Ukrajnai település részére

5 000

Béke tér 8 a-d. önkormányzati tulajdonú lakások (10 db) felújítás önrésze

13 000

László téri óvoda (Tusclanum Tagóvoda) kazán és vizesblokk felújítása

20 000

Béke téri óvoda  tető felújítása

-

Bem téri óvoda kazán csere vizesblokk felújítása

10 000

Kisfenyves Óvoda szennyvízvezeték csere

3 000

Vörösmarty Mihály Gimnázium vizesblokk felújítása

40 000

Érdi Közterület-fenntartó részére kazáncsere

17 553

Temető sorompó kiskapu beszerzése

1 000

Orvosok ideiglenes elhelyezése Budai út 14. szám alatti ingatlanba

3 500

Felszíni víz elvezetése

40 000

Októberben megválasztásra kerülő ifjúsági önkormányzat támogatása

10 000

Parkoló kialakítása és a Hivatal mögötti tér rendbetétele

35 000

Szepes Gyula Művelődési Központ jegyértékesítéséhez szükséges eszköz beszerzése és honlapfejlesztés

2 540

Szepes Gyula Művelődési Központ elektromos hálózat felújítása

5 563

Intézményi feladatellátáshoz szükséges eszközbeszerzés

4 000

Intézményi ingatlanok karbantartása

4 000

Szociális Gondozó Központ szoftverbeszerzés

1 000

Modern Városok Program megvalósításához szükséges ingatlanok megvásárlása, kisajátítása

234 485

Volt Téglagyár területének rehabilitációja közgyűlési határozat szerint

100 000

Alispán u. 2. számú ingatlan felújítása

55 000

Poros utak portalanítása

25 000

Helyi közösségi közlekedés fejlesztéséhez szükséges tanulmányok

25 000

Polgármesteri keret emelése

12 000

I. világháború évfordulója megemlékezésének előkészítése

8 000

Duna-part alternatív megközelítését szolgáló út (M6-Téglagyár) megvalósításához szükséges tanulmány elkészítése

3 600

Tolmács u. előkészítés + engedélyezési terv

15 000

Város kártya

3 000

VEKOP pályázat megvalósításához szükséges tartalék képzése

15 000

Gyula utcai (Meseház Óvoda) óvoda telkének víztelenítése

10 000

Lakótelep rehabilitációjának 2016. évi üteme

3 500

Választókerületek fejlesztési keretösszegének emelése

24 000

Érdi Közterület-fenntartó intézmény részére kátyúzógép beszerzése

20 000

Összesen

829 878

Határidő: határozat továbbítására: azonnal

Felelős: T. Mészáros András polgármester

 

Érd Megyei Jogú Város Közgyűlése 15 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül, 2 tartózkodás mellett a következő határozatot hozta:

82/2016. (IV.28.)

h a t á r o z a t

a szabad maradvány összegének felhasználásáról

Érd Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése a 2015. évi beszámoló szerinti 829.878 eFt szabad maradvány összegét az alábbi célok szerint használja fel:

Maradvány felhasználása

 eFt

Szociális Gondozó Központ pályázati összeg

2 000

Illegális szemét elszállítása Környezetvédelmi Alap terhére 26/2016 (II.18.) határozat alapján

8 137

Illegális szemét elszállítás forrásának kiegészítése

6 000

Szennyvíz társulás részére átadandó pénzeszköz 31/2016. (II.25.) határozat szerint

45 000

Támogatás Ukrajnai település részére

5 000

Béke tér 8 a-d. önkormányzati tulajdonú lakások (10 db) felújítás önrésze

13 000

László téri óvoda (Tusclanum Tagóvoda) kazán és vizesblokk felújítása

20 000

Béke téri óvoda  tető felújítása

-

Bem téri óvoda kazán csere vizesblokk felújítása

10 000

Kisfenyves Óvoda szennyvízvezeték csere

3 000

Vörösmarty Mihály Gimnázium vizesblokk felújítása

40 000

Érdi Közterület-fenntartó részére kazáncsere

17 553

Temető sorompó kiskapu beszerzése

1 000

Orvosok ideiglenes elhelyezése Budai út 14. szám alatti ingatlanba

3 500

Felszíni víz elvezetése

40 000

Októberben megválasztásra kerülő ifjúsági önkormányzat támogatása

10 000

Parkoló kialakítása és a Hivatal mögötti tér rendbetétele

35 000

Szepes Gyula Művelődési Központ jegyértékesítéséhez szükséges eszköz beszerzése és honlapfejlesztés

2 540

Szepes Gyula Művelődési Központ elektromos hálózat felújítása

5 563

Intézményi feladatellátáshoz szükséges eszközbeszerzés

4 000

Intézményi ingatlanok karbantartása

4 000

Szociális Gondozó Központ szoftverbeszerzés

1 000

Modern Városok Program megvalósításához szükséges ingatlanok megvásárlása, kisajátítása

234 485

Volt Téglagyár területének rehabilitációja közgyűlési határozat szerint

100 000

Alispán u. 2. számú ingatlan felújítása

55 000

Poros utak portalanítása

25 000

Helyi közösségi közlekedés fejlesztéséhez szükséges tanulmányok

25 000

Polgármesteri keret emelése

12 000

I. világháború évfordulója megemlékezésének előkészítése

8 000

Duna-part alternatív megközelítését szolgáló út (M6-Téglagyár) megvalósításához szükséges tanulmány elkészítése

3 600

Tolmács u. előkészítés + engedélyezési terv

15 000

Város kártya

3 000

VEKOP pályázat megvalósításához szükséges tartalék képzése

15 000

Gyula utcai (Meseház Óvoda) óvoda telkének víztelenítése

10 000

Lakótelep rehabilitációjának 2016. évi üteme

3 500

Választókerületek fejlesztési keretösszegének emelése

24 000

Érdi Közterület-fenntartó intézmény részére kátyúzógép beszerzése

20 000

Összesen

829 878

Határidő: határozat továbbítására: azonnal

Felelős: T. Mészáros András polgármester

A határozati javaslatról a Közgyűlés az alábbiak szerint szavazott:

Antunovits Antal

Igen

Dr. Bács István

Igen

Csornainé Romhányi Judit

Igen

Dr. Csőzik László

Tartózkodik

Demjén Attila

Igen

Donkó Ignác

Igen

Fülöp Sándorné

Igen

Dr. Havasi Márta

Tartózkodik

Kéri Mihály

Távol

Kopor Tihamér

Igen

Mórás Zsolt

Igen

Pulai Edina

Igen

Simó Károly

Igen

Szabó Béla

Igen

Szűcs Gábor

Igen

Tekauer Norbert

Igen

T. Mészáros András

Igen

Dr. Veres Judit

Igen

 

T. Mészáros András polgármester: Felteszi szavazásra a rendelet tervezetet.

Az előterjesztett és szavazásra feltett rendelet tervezet:

„Érd Megyei Jogú Város Közgyűlése az Alaptörvény 32. cikk (2) bekezdésében meghatározott eredeti jogalkotói hatáskörében, az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdés f) pontjában meghatározott feladatkörében eljárva, a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 120. § (1) a) pontjában biztosított véleményezési jogkörében eljáró Érd Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének Pénzügyi és Költségvetési Bizottsága véleményének kikérésével a következőket rendeli el:

1. Általános rendelkezések

1. § (1) A rendelet hatálya kiterjed Érd Megyei Jogú Város Önkormányzatára (a továbbiakban: Önkormányzat), az önkormányzati hivatalra (a továbbiakban: Polgármesteri Hivatal), az önkormányzat fenntartásában álló költségvetési szervekre, az önkormányzat többségi tulajdonában álló gazdasági társaságokra, az önkormányzati támogatásban részesített magánszemélyekre, jogi személyekre és jogi személyiséggel nem rendelkező szervezetekre.

(2) Az Önkormányzat irányítása alatt álló költségvetési szervek külön-külön alkotnak egy-egy címet a (3) bekezdés szerint.

(3) Az Önkormányzat irányítása alatt álló költségvetési szervek:

Polgármesteri Hivatal

Érd, Alsó u. 1.

Szociális Gondozó Központ

Érd, Budai u.14.

Dr. Romics László Egészségügyi Intézmény

Érd, Felső u. 39-41.

Érdi Közterület-fenntartó Intézmény

Érd, Fehérvári út 69/B.

Intézményi Gondnokság

Érd, Budai út 14.

Az Intézményi Gondnoksághoz tartozó intézmények:

 

Intézményi Gondnokság saját

Érd, Budai út 14.

Magyar Földrajzi Múzeum

Érd, Budai út 4.

Szepes Gyula Művelődési Központ

Érd, Alsó u. 9.

Csuka Zoltán Városi Könyvtár

Érd, Hivatalnok u. 14.

Érdi Szivárvány Óvoda

Érd, Hegesztő u. 2-8.

Kisfenyves Tagóvoda

Érd, Erkel u. 4.

Meseház Tagóvoda

Érd, Gyula u. 33-37.

Napsugár Tagóvoda

Érd, Tárnoki út 58-62.

Tusculanum Tagóvoda

Érd, László tér 1.

Érdi Kincses Óvoda

Érd, Béke tér 1.

Kutyavári Tagóvoda

Érd, Kutyavári út 10.

Tállya Tagóvoda

Érd, Tállya u. 3.

Fácán Tagóvoda

Érd, Fácán köz 3.

Harkály Tagóvoda

Érd, Harkály u. 48.

Tündérkert Tagóvoda

Érd, Felső út 51.

Ófalusi Tagóvoda

Érd, Fő út 12.

2. Az önkormányzat és költségvetési szervei 2015. évi költségvetésének teljesítése

2. § (1) Érd Megyei Jogú Város Közgyűlése az Önkormányzat 2015. évi költségvetése teljesítésének

bevételi főösszegét                                              12.368.844,- e Ft-ban

kiadási főösszegét                                               11.307.853,- e Ft-ban

állapítja meg.

(2) Az (1) bekezdés szerinti bevételi és kiadási főösszeg részletezését kötelező, önként vállalt és államigazgatási feladatok szerinti részletezésben, Önkormányzat és költségvetési szervek szerinti megbontásban az 1. melléklet tartalmazza.

(3) Az (1) bekezdés szerinti bevételi főösszeg kiemelt előirányzatok és rovatrend szerinti részletezését az Önkormányzatra és a Polgármesteri Hivatalra vonatkozóan a 2. melléklet tartalmazza.

(4)  Az (1) bekezdés szerinti kiadási főösszeg kiemelt előirányzatok és rovatrend szerinti részletezését az Önkormányzatra és a Polgármesteri Hivatalra vonatkozóan a 3. melléklet tartalmazza

(5) Az Önkormányzat bevételeit és kiadásait kormányzati funkció szerinti megbontásban a 4.a és 4.b számú mellékletek tartalmazzák.

(6) A Polgármesteri Hivatal bevételeit és kiadásait kormányzati funkció szerinti megbontásban az 5.a és 5.b számú mellékletek tartalmazzák.

(7) Az Önkormányzat egyéb működési célú kiadásainak részletezését 6.a. és 6.b számú mellékletek tartalmazzák.

(8) Az Önkormányzat felhalmozási kiadásait részletesen a 7.a és 7.b, a Polgármesteri Hivatal felhalmozási kiadásait a 8.a és 8.b. mellékletek tartalmazzák.

(9) Az Önkormányzat tartalék előirányzatait a 9. melléklet tartalmazza.

(10) Az Önkormányzat irányítása alatt álló költségvetési szervek bevételeit - a Polgármesteri Hivatal kivételével - intézményenként, kötelező, önként vállalt, illetve államigazgatási feladatok szerinti megbontásban a 10.,  kiadásait a 11. melléklet, felhalmozási kiadásait a 12.a,b mellékletek tartalmazzák.

(11) Az Önkormányzat irányítása alatt álló költségvetési szervek létszámadatait, - amely tartalmazza a közcélú foglalkoztatottak létszámát is -, a 13. melléklet tartalmazza.

(12) Az Önkormányzat európai uniós támogatási programjait a 14. melléklet tartalmazza.

(13) Az Önkormányzati tulajdonú gazdasági társaságokkal kapcsolatos bevételi és kiadási  adatokat kiemelt előirányzatonként, kötelező, önként vállalt, illetve államigazgatási feladatok szerinti megbontásban a 15. számú melléklet tartalmazza.

(14) Az Önkormányzat összevont költségvetési mérlegét a 17.a melléklet tartalmazza. A működési és felhalmozási bevételek és kiadások mérlegét a 17.b melléklet tartalmazza.

(15) A több éves kihatással járó döntésekből származó kötelezettségeket a 18. melléklet tartalmazza.

(16) Az Önkormányzat kezességvállalási és adósságszolgálati kötelezettségeit a 16. melléklet tartalmazza.

(17) Az Önkormányzat maradvány-elszámolását a 19. melléklet tartalmazza.

(18) Az Önkormányzat kiegészítő támogatásainak és egyéb kötött felhasználású támogatásainak elszámolását a 20.a  melléklet, a 2014. évben fel nem használt, de 2015. évben jogszerűen felhasználható támogatásainak felhasználását a 20.b melléklet tartalmazza. Az Önkormányzat általános, köznevelési és szociális feladataihoz kapcsolódó támogatásainak elszámolását a 20.c melléklet tartalmazza.

(19) Az Önkormányzat mérlegét a 22. melléklet tartalmazza.

(20) Az Önkormányzat eredmény-kimutatását a 23. melléklet tartalmazza. 

3. Pénzmaradvány

3. § Az Önkormányzat 2015. évi gazdálkodása során keletkezett, jogszabályok szerint felülvizsgált, alaptevékenységből származó maradványa 997.519 eFt-ban, vállalkozási tevékenységből származó maradványa 63.473 eFt-ban, összes maradványa 1.060.992 eFt-ban kerül meghatározásra a 19. mellékletben foglaltaknak megfelelően.

4. Vagyonkimutatás

4. § Az Önkormányzat pénzügyi nyilvántartásának alapján 2015. december 31-ei fordulónappal elkészített vagyonkimutatását a 21.a és 21.b mellékletek tartalmazzák.

5. Záró rendelkezések

5. § Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba.

6. § Hatályát veszti a 6/2015. (II.13.) önkormányzati rendelet.” 

 

Érd Megyei Jogú Város Közgyűlése 14 igen szavazattal, 3 ellenszavazattal és 1 tartózkodás mellett megalkotta a következő rendeletet:

12/2016. (V.5.)

önkormányzati rendelet

Érd Megyei Jogú Város 2015. évi gazdálkodásának zárszámadásáról

Érd Megyei Jogú Város Közgyűlése az Alaptörvény 32. cikk (2) bekezdésében meghatározott eredeti jogalkotói hatáskörében, az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdés f) pontjában meghatározott feladatkörében eljárva, a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 120. § (1) a) pontjában biztosított véleményezési jogkörében eljáró Érd Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének Pénzügyi és Költségvetési Bizottsága véleményének kikérésével a következőket rendeli el:

1. Általános rendelkezések

1. § (1) A rendelet hatálya kiterjed Érd Megyei Jogú Város Önkormányzatára (a továbbiakban: Önkormányzat), az önkormányzati hivatalra (a továbbiakban: Polgármesteri Hivatal), az önkormányzat fenntartásában álló költségvetési szervekre, az önkormányzat többségi tulajdonában álló gazdasági társaságokra, az önkormányzati támogatásban részesített magánszemélyekre, jogi személyekre és jogi személyiséggel nem rendelkező szervezetekre.

(2) Az Önkormányzat irányítása alatt álló költségvetési szervek külön-külön alkotnak egy-egy címet a (3) bekezdés szerint.

(3) Az Önkormányzat irányítása alatt álló költségvetési szervek:

Polgármesteri Hivatal

Érd, Alsó u. 1.

Szociális Gondozó Központ

Érd, Budai u.14.

Dr. Romics László Egészségügyi Intézmény

Érd, Felső u. 39-41.

Érdi Közterület-fenntartó Intézmény

Érd, Fehérvári út 69/B.

Intézményi Gondnokság

Érd, Budai út 14.

Az Intézményi Gondnoksághoz tartozó intézmények:

 

Intézményi Gondnokság saját

Érd, Budai út 14.

Magyar Földrajzi Múzeum

Érd, Budai út 4.

Szepes Gyula Művelődési Központ

Érd, Alsó u. 9.

Csuka Zoltán Városi Könyvtár

Érd, Hivatalnok u. 14.

Érdi Szivárvány Óvoda

Érd, Hegesztő u. 2-8.

Kisfenyves Tagóvoda

Érd, Erkel u. 4.

Meseház Tagóvoda

Érd, Gyula u. 33-37.

Napsugár Tagóvoda

Érd, Tárnoki út 58-62.

Tusculanum Tagóvoda

Érd, László tér 1.

Érdi Kincses Óvoda

Érd, Béke tér 1.

Kutyavári Tagóvoda

Érd, Kutyavári út 10.

Tállya Tagóvoda

Érd, Tállya u. 3.

Fácán Tagóvoda

Érd, Fácán köz 3.

Harkály Tagóvoda

Érd, Harkály u. 48.

Tündérkert Tagóvoda

Érd, Felső út 51.

Ófalusi Tagóvoda

Érd, Fő út 12.

2. Az önkormányzat és költségvetési szervei 2015. évi költségvetésének teljesítése

2. § (1) Érd Megyei Jogú Város Közgyűlése az Önkormányzat 2015. évi költségvetése teljesítésének

bevételi főösszegét                                              12.368.844,- e Ft-ban

kiadási főösszegét                                              11.307.853,- e Ft-ban

állapítja meg.

(2) Az (1) bekezdés szerinti bevételi és kiadási főösszeg részletezését kötelező, önként vállalt és államigazgatási feladatok szerinti részletezésben, Önkormányzat és költségvetési szervek szerinti megbontásban az 1. melléklet tartalmazza.

(3) Az (1) bekezdés szerinti bevételi főösszeg kiemelt előirányzatok és rovatrend szerinti részletezését az Önkormányzatra és a Polgármesteri Hivatalra vonatkozóan a 2. melléklet tartalmazza.

(4)  Az (1) bekezdés szerinti kiadási főösszeg kiemelt előirányzatok és rovatrend szerinti részletezését az Önkormányzatra és a Polgármesteri Hivatalra vonatkozóan a 3. melléklet tartalmazza

(5) Az Önkormányzat bevételeit és kiadásait kormányzati funkció szerinti megbontásban a 4.a és 4.b számú mellékletek tartalmazzák.

(6) A Polgármesteri Hivatal bevételeit és kiadásait kormányzati funkció szerinti megbontásban az 5.a és 5.b számú mellékletek tartalmazzák.

(7) Az Önkormányzat egyéb működési célú kiadásainak részletezését 6.a. és 6.b számú mellékletek tartalmazzák.

(8) Az Önkormányzat felhalmozási kiadásait részletesen a 7.a és 7.b, a Polgármesteri Hivatal felhalmozási kiadásait a 8.a és 8.b. mellékletek tartalmazzák.

(9) Az Önkormányzat tartalék előirányzatait a 9. melléklet tartalmazza.

(10) Az Önkormányzat irányítása alatt álló költségvetési szervek bevételeit - a Polgármesteri Hivatal kivételével - intézményenként, kötelező, önként vállalt, illetve államigazgatási feladatok szerinti megbontásban a 10.,  kiadásait a 11. melléklet, felhalmozási kiadásait a 12.a,b mellékletek tartalmazzák.

(11) Az Önkormányzat irányítása alatt álló költségvetési szervek létszámadatait, - amely tartalmazza a közcélú foglalkoztatottak létszámát is -, a 13. melléklet tartalmazza.

(12) Az Önkormányzat európai uniós támogatási programjait a 14. melléklet tartalmazza.

 (13) Az Önkormányzati tulajdonú gazdasági társaságokkal kapcsolatos bevételi és kiadási adatokat kiemelt előirányzatonként, kötelező, önként vállalt, illetve államigazgatási feladatok szerinti megbontásban a 15. számú melléklet tartalmazza.

(14) Az Önkormányzat összevont költségvetési mérlegét a 17.a melléklet tartalmazza. A működési és felhalmozási bevételek és kiadások mérlegét a 17.b melléklet tartalmazza.

(15) A több éves kihatással járó döntésekből származó kötelezettségeket a 18. melléklet tartalmazza.

(16) Az Önkormányzat kezességvállalási és adósságszolgálati kötelezettségeit a 16. melléklet tartalmazza.

(17) Az Önkormányzat maradvány-elszámolását a 19. melléklet tartalmazza.

(18) Az Önkormányzat kiegészítő támogatásainak és egyéb kötött felhasználású támogatásainak elszámolását a 20.a  melléklet, a 2014. évben fel nem használt, de 2015. évben jogszerűen felhasználható támogatásainak felhasználását a 20.b melléklet tartalmazza. Az Önkormányzat általános, köznevelési és szociális feladataihoz kapcsolódó támogatásainak elszámolását a 20.c melléklet tartalmazza.

(19) Az Önkormányzat mérlegét a 22. melléklet tartalmazza.

(20) Az Önkormányzat eredmény-kimutatását a 23. melléklet tartalmazza.

3. Pénzmaradvány

3. § Az Önkormányzat 2015. évi gazdálkodása során keletkezett, jogszabályok szerint felülvizsgált, alaptevékenységből származó maradványa 997.519 eFt-ban, vállalkozási tevékenységből származó maradványa 63.473 eFt-ban, összes maradványa 1.060.992 eFt-ban kerül meghatározásra a 19. mellékletben foglaltaknak megfelelően.

4. Vagyonkimutatás

4. § Az Önkormányzat pénzügyi nyilvántartásának alapján 2015. december 31-ei fordulónappal elkészített vagyonkimutatását a 21.a és 21.b mellékletek tartalmazzák.

5. Záró rendelkezések

5. § Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba.

6. § Hatályát veszti a 6/2015. (II.13.) önkormányzati rendelet.

A rendelet elfogadásáról a Közgyűlés az alábbiak szerint szavazott:

Antunovits Antal

Igen

Dr. Bács István

Igen

Csornainé Romhányi Judit

Nem

Dr. Csőzik László

Tartózkodik

Demjén Attila

Igen

Donkó Ignác

Igen

Fülöp Sándorné

Igen

Dr. Havasi Márta

Nem

Kéri Mihály

Igen

Kopor Tihamér

Igen

Mórás Zsolt

Igen

Pulai Edina

Igen

Simó Károly

Igen

Szabó Béla

Igen

Szűcs Gábor

Nem

Tekauer Norbert

Igen

T. Mészáros András

Igen

Dr. Veres Judit

Igen

 

 

- Beszámoló a Környezetvédelmi Alap 2015. évi felhasználásáról

 

T. Mészáros András polgármester: Felteszi szavazásra a határozati javaslatot.

Az előterjesztett és szavazásra feltett határozati javaslat:

„Érd Megyei Jogú Város Közgyűlése a Környezetvédelmi Alap 2015. évi felhasználásáról szóló beszámolót elfogadja.”

Érd Megyei Jogú Város Közgyűlése 18 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül a következő határozatot hozta:

83/2016. (IV.28.)

h a t á r o z a t

a Környezetvédelmi Alap 2015. évi felhasználásáról szóló beszámoló elfogadásáról

Érd Megyei Jogú Város Közgyűlése a Környezetvédelmi Alap 2015. évi felhasználásáról szóló beszámolót elfogadja

A határozati javaslatról a Közgyűlés az alábbiak szerint szavazott:

Antunovits Antal

Igen

Dr. Bács István

Igen

Csornainé Romhányi Judit

Igen

Dr. Csőzik László

Igen

Demjén Attila

Igen

Donkó Ignác

Igen

Fülöp Sándorné

Igen

Dr. Havasi Márta

Igen

Kéri Mihály

Igen

Kopor Tihamér

Igen

Mórás Zsolt

Igen

Pulai Edina

Igen

Simó Károly

Igen

Szabó Béla

Igen

Szűcs Gábor

Igen

Tekauer Norbert

Igen

T. Mészáros András

Igen

Dr. Veres Judit

Igen

 

 

- Tájékoztató a Vízügyi Építési Alap 2015. évi felhasználásáról 

A tájékoztatót a Közgyűlés szavazás nélkül tudomásul vette.

 

- Tájékoztató a polgármesteri keret 2015. évi felhasználásáról, a nem pályázat útján nyújtott támogatásokról 

A tájékoztatót a Közgyűlés szavazás nélkül tudomásul vette.