T. Mészáros András polgármester: Elmondja, hogy a város évek óta részt vesz a közfoglalkoztatási programban. 75-25%-os arányban finanszírozza a magyar állam, illetve a város a közfoglalkoztatottakat. A Polgármesteri Hivatal (6 fő), valamint az önkormányzati fenntartású intézmények (80 fő) erre vonatkozó igényét az előterjesztés mellékletei tartalmazzák. Felteszi szavazásra a határozati javaslatot.

 

Az előterjesztett és szavazásra feltett határozati javaslat:

Érd Megyei Jogú Város Közgyűlése a határozat 1. és 2. mellékletében részletezett közcélú foglalkoztatáshoz szükséges önrészt, összesen 24 167 e Ft-ot, mint maximális keretösszeget biztosítja.

A költségvetés módosítása során az általános tartalék terhére a ténylegesen aláírt hatósági szerződések önrészének összege kerül átcsoportosításra a 2016. évi költségvetésében az általános tartalék terhére.

 

A Közgyűlés felhatalmazza a polgármestert, valamint az önkormányzati fenntartású intézmények vezetőit, hogy a Pest Megyei Kormányhivatal Érdi Járási Hivatala

 Foglalkoztatási Osztályával a hosszabb időtartamú közfoglalkoztatás-támogatás hatósági szerződését megkösse.

Határidő: 2016. évi költségvetés

Felelős: T. Mészáros András polgármester

 

Érd Megyei Jogú Város Közgyűlése 13 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül meghozta a következő határozatot:

37/2016. (II.25.)

h a t á r o z a t

a 2016. évi közfoglalkoztatási program megvalósításához szükséges önrész biztosításáról

Érd Megyei Jogú Város Közgyűlése a határozat 1. és 2. mellékletében részletezett közcélú foglalkoztatáshoz szükséges önrészt, összesen 24 167 e Ft-ot, mint maximális keretösszeget biztosítja.

A költségvetés módosítása során az általános tartalék terhére a ténylegesen aláírt hatósági szerződések önrészének összege kerül átcsoportosításra a 2016. évi költségvetésében az általános tartalék terhére.

A Közgyűlés felhatalmazza a polgármestert, valamint az önkormányzati fenntartású intézmények vezetőit, hogy a Pest Megyei Kormányhivatal Érdi Járási Hivatala  Foglalkoztatási Osztályával a hosszabb időtartamú közfoglalkoztatás-támogatás hatósági szerződését megkösse.

Határidő: 2016. évi költségvetés

Felelős: T. Mészáros András polgármester

 

A határozat elfogadásáról a Közgyűlés az alábbiak szerint szavazott:

 

Antunovits Antal

Igen

Dr. Bács István

Távol

Csornainé Romhányi Judit

Távol

Dr. Csőzik László

Távol

Demjén Attila

Igen

Donkó Ignác

Igen

Fülöp Sándorné

Igen

Dr. Havasi Márta

Távol

Kéri Mihály

Igen

Kopor Tihamér

Igen

Mórás Zsolt

Igen

Pulai Edina

Igen

Simó Károly

Igen

Szabó Béla

Igen

Szűcs Gábor

Távol

Tekauer Norbert

Igen

T. Mészáros András

Igen

Dr. Veres Judit

Igen