T. Mészáros András polgármester: Ismerteti az előterjesztést, melyben adminisztratív módosításokat, kiegészítéseket javasolnak. Ehhez kapcsolódóan dr. Havasi Márta képviselő módosító indítványt nyújtott be az MSZP-DK-EGYÜTT Korszakváltók Pártja nevében.

Dr. Havasi Márta képviselő: Elmondja, hogy nem először kerül az SZMSZ módosítás a Közgyűlés napirendjére, mellyel kapcsolatban már több éve zajló polémia folyik közöttük, abban a tekintetben, hogy milyen jogok illetik meg a kisebbségben lévő frakciót, illetve azokat a képviselőket, akik nem frakcióban ülnek. Ezek közül megfontolásra javasol néhányat. Hozzáteszi, hogy itt lenne az ideje annak, hogy visszahozzák a napirend előtti felszólalás lehetőségét, úgy vélik, hogy a napirend előtti hozzászólások biztosítása valamennyi frakció és képviselő számára lehetőség, hogy olyan kérdésekben szólaljanak fel, amelyek nem szerepelnek a Közgyűlés napirendjén, ugyanakkor olyan problémák felvetésére adna lehetőséget, melyek a nyilvánosságra tartoznak és helye lenne a Közgyűlésen a megbeszélésüknek. Ismételten javaslatot tesz a költségvetés két fordulóban való tárgyalására, amivel lehetőség nyílna arra, hogy hosszabb tárgyalás, megfontolás után döntsön erről a Közgyűlés, és jó lenne, ha a 2017. évi költségvetést már eszerint tudnák elfogadni. Úgy érzi, hogy szabályozni szükséges bizonyos személyi kérdésekkel összefüggő problémakört, nevezetesen, a személyes érintettség kérdéskörét annyiban, hogy amennyiben olyan döntés meghozatalára kerül sor, melynek során akár a képviselő, akár bármely családtagja érintett, akkor egyrészt jelezze a képviselő a személyes érintettségét, és ne vegyen részt a szavazásban. Végül az eredeti előterjesztés IV. pontja tesz javaslatot arra, hogy a közbeszerzési tervvel kapcsolatos hatáskör teljes mértékben kerüljön a polgármesterhez, ezt a javaslatot nem tartja támogathatónak és a jelenlegi helyzetet javasolják fenntartani.

T. Mészáros András polgármester: Ahogy képviselő asszony is fogalmazott, valóban többször felmerültek az említett kérdések, többször voltak javaslatba fogalmazva módosító indítványként, és minden esetben megindokoltak, hogy miért nem tartják elfogadhatónak a kiegészítéseket. Javasolja, hogy dr. Havasi Márta képviselő módosító indítványát utasítsák el.

Dr. Csőzik László képviselő: Támogatja képviselőtársa módosító indítványát, annyi megjegyzést fűz hozzá, hogy a napirend előtti hozzászólások vonatkozásában megfigyelhető, hogy ezzel azért élnének a képviselők. Amennyiben valaki rendkívüli hozzászólásra jelentkezik, szót kap, hogy el tudja mondani gondolatait. Úgy gondolja, hogy a rendszerváltás egyik vívmánya volt mind a Parlamentben, mind a helyi önkormányzatokban, hogy napirend előtt az éppen aktuális témákban a képviselők elmondhatták gondolataikat, kár volt erről lemondani. Azzal lehetne kompenzálni, hogy szűk időkeretet határoznak meg, hogy ezzel ne húzzák el az időt, különösen ebben a vonatkozásban támogatja a módosító indítványt. Hozzáteszi, hogy a módosító indítványban a független képviselői szóhasználatot bizonyos értelemben félrevezetőnek tartja, szerencsésebbnek tartaná azt a megfogalmazást, hogy „minden jelölőszervezet által delegált képviselő” juthasson szóhoz.

Szűcs Gábor képviselő: Dr. Havasi Márta javaslata a frakciójuk álláspontját tükrözi. Emellett értelmezési kérdése van a Köznevelési és Művelődési Bizottság feladatkörét érintően. Pontosan mit jelent, hogy kiegészíti egy plusz feladattal az SZMSZ, hogy a Közgyűlés ezen túl a KLIK-kel kapcsolatos ügyeket nem fogja tárgyalni, hanem bizottsági határkörbe helyezi azokat?

T. Mészáros András polgármester: Jelenleg a benyújtott módosító indítványt tárgyalják, melyet feltesz szavazásra.

A szavazásra feltett módosító indítvány:

„Érd Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése az Alaptörvény 32. cikk (2) bekezdésében meghatározott eredeti jogalkotói hatáskörében, az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdés d) pontjában meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:

1. § Az Érd megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése és szervei Szervezeti és működési Szabályzatáról szóló 31/2014. (XI.26.) számú rendelet (továbbiakban: Rendelet) 12. §-a (2) bekezdésének megjelölése (3) bekezdésre változik, s egyidejűleg a 12. § a következő új (2) bekezdéssel egészül ki:

„(2) A Közgyűlés ülését nyolc napon belüli időpontra össze kell hívni bármely képviselőcsoport vagy három települési képviselő, a képviselő-testület bizottságának, valamint a kormányhivatal vezetőjének a testületi ülés összehívásának indokát tartalmazó indítványára. Az indítvány alapján a testületi ülést a Polgármester hívja össze a testületi ülés indokának, időpontjának, helyszínének és napirendjének meghatározásával.

2. § (1) A Rendelet 20. § előtti cím helyébe a következő cím lép:

„14. Napirend előtti és utáni felszólalás

(2) A 20. § (1)-(3) bekezdéseinek megjelölése (2)-(4) bekezdésre változik és egyidejűleg a 20. § a következő új (1) bekezdéssel egészül ki:

„(1) A napirenden nem szereplő rendkívüli ügyben a napirend tárgyalása előtt frakciónként egy képviselő és a független képviselők közül az elsőként jelentkező 5 perces időkeretben felszólalásra jogosult.”

3. § A Rendelet 25. § (5) bekezdésének megjelölése (6) bekezdésre változik és egyidejűleg a következő új (5) bekezdéssel egészül ki:

„(5) A költségvetésre vonatkozó előterjesztés megvitatását a munkatervben két fordulós tárgyalásként két különböző ülésnapra kell előirányozni.”

4. § A Rendelet 46. § (1) bekezdése a következő rendelkezéssel egészül ki:

„(1) A Közgyűlés a döntéshozatalból kizárhatja azt a képviselőt, aki vagy akinek közeli hozzátartozója az ügyben személyesen érintett. A képviselő köteles személyes érintettségét bejelenteni. A kizárásról a Közgyűlés az érintett képviselő bejelentése alapján vagy bármely képviselő erre vonatkozó javaslata alapján dönt.

5. § A Rendelet 46. § (4) bekezdése a következők szerint módosul:

„(4) A döntéshozatalból való kizárásra és a bejelentés elmulasztásának jogkövetkezményére vonatkozó rendelkezéseket a bizottsági ülések, illetőleg a bizottságok nem képviselő tagjai tekintetében is megfelelően alkalmazni kell.”

6. § Ez a rendelet 2016. március 1-én lép hatályba.”

Érd Megyei Jogú Város Közgyűlése 4 igen szavazattal, 13 ellenszavazattal, 1 tartózkodás mellett elutasította a benyújtott módosító indítványt.

Szűcs Gábor képviselő: Konkrétan az SZMSZ 2. mellékletének módosításához lenne kérdése. A Köznevelési és Művelődési Bizottság feladatköre kiegészítésre kerülne a pedagógiai programok ellenőrzésével. Ez azt jelenti, hogy a KLIK-kel kapcsolatos ügyeket csak a bizottság tárgyalja majd?

T. Mészáros András polgármester: Az önkormányzat által fenntartott köznevelési intézmények az óvodák.

Szűcs Gábor képviselő: Pontosítja a kérdést:a módosítást követően a KLIK-kel, az óvodákkal és a köznevelési intézményekkel kapcsolatos döntések nem kerülnek majd a Közgyűlés elé?

T. Mészáros András polgármester: A módosításban szereplő hatáskörben született előterjesztéseket a Bizottság fogja saját hatáskörében tárgyalni, és döntést hozni. Mivel az önkormányzat fenntartásába csak az óvodák tartoznak, ez a döntés nincs összefüggésben a KLIK-kel, mert annak fenntartói feladataiba az önkormányzatnak nincs beleszólása. Az óvodák szakmai felügyeletét szeretnék a bizottság hatáskörébe tenni.

Szűcs Gábor képviselő: Mi indokolja ezt a döntést?

Dr. Bács István alpolgármester: A decemberi ülésen tárgyalta a Közgyűlés a tavalyi év II. felében az óvodákban végzett ellenőrzések alapján készült értékeléseket. Idén az I. félévben utóellenőrzésre kerül sor, melynek mélysége az eredeti ellenőrzésnél is nagyobb lesz, úgy gondolják, hogy a bizottság sokkal mélyrehatóbban és időigényesebben tud a kérdéssel foglalkozni, de ezt az értékelést ugyanúgy a Közgyűlés tárgyalja. Magukat a vizsgálatokat a bizottság gyorsabban meg tudja rendelni és az eredményeket alaposabban tudja elemezni, mintha a Közgyűlés végezné, melynek előkészítő feladatait egyébként eddig is a bizottság végezte. Úgy gondolja, miután lezárult a vizsgálat, az eredmény a Közgyűlés elé kerül. A hatáskör átruházás lényege, hogy a köznevelési intézmények pedagógiai programjának, SZMSZ-ének és házirendjének ellenőrzése kerül a Bizottság hatáskörébe, mert ezt a szakmai jellegű kérdést a Bizottság hatékonyabban tudja ellátni. Az intézmények értékelése továbbra is közgyűlési hatáskör marad. Mindez csak az önkormányzat által fenntartott óvodákra vonatkozik, az iskolákra nem.

Dr. Havasi Márta képviselő: Kérdése, hogy a 2016. évi munkaterv elfogadása után a mai ülésre tervezett napirendek között szerepelt a következő: „Javaslat a Köznevelési koncepció alapján intézkedési terv készítésére”, melynek előadóját és meghívottjait ismerteti. Nem érti polgármester úr válaszát, hogy az iskolákkal kapcsolatosan, miszerint a KLIK-hez tartozó iskolákra vonatkozóan nincs hatásköre a Közgyűlésnek, akkor mi az alapja annak, hogy egy ilyen előterjesztés szerepel a Közgyűlés munkatervében.

T. Mészáros András polgármester: Elmondja, hogy egyrészt a munkaterv nevéből is adódóan egy terv. Az említett előterjesztést a Tankerület vezetője javasolta felvenni a munkatervbe, a Modern Városok Programmal összefüggésben. Sajnos azonban az intézkedési terv, melyet a Tankerülettel és a Szakképzési Centrummal közösen dolgoznak ki, még nem készült el. Az intézkedési tervet a Közgyűlés elé fogják terjeszteni, mivel a költségvetésben jelenik majd meg az új iskolák tervezési és kivitelezési költsége. A napirendi ponthoz természetesen az előkészítésben közreműködőket meg fogják hívni a napirendi pont tárgyalásához.

Kéri, hogy térjenek vissza a napirenden szereplő SZMSZ módosításhoz.

Dr. Csőzik László képviselő: A közbeszerzési tervvel kapcsolatban kérdése, hogy ajánlatkérőként el kell fogadni egy összesített közbeszerzési tervet, amennyiben jól érti, ha év közben felmerül valamilyen rendkívüli igény, akkor kapna a polgármester jogosítványt, hogy kiegészítse a tervet. Ez bővítést, kiegészítést jelent csak? Arra a helyzetre vonatkozik, amikor új beruházásról van szó, és azt kell kezelni a közbeszerzés szintjén, vagy hozzá kell nyúlni korábban tervezett közbeszerzéshez. További kérdése, hogy lesz-e a visszacsatolás a Közgyűlés felé, ha ezt elfogadják?

T. Mészáros András polgármester: A Közgyűlés hatáskörének polgármesterre való ruházásának a megfogalmazására felkéri jegyző asszonyt.

Mecsériné dr. Szilágyi Erzsébet jegyző: A hatáskör átruházással kapcsolatban elmondja, hogy a hatáskörök néhány kivétellel – amikor a jogszabály kifejezetten a polgármesterre telepít hatáskört –, alapvetően a Közgyűlést illetik meg. A törvény szerint a képviselő-testület a hatáskörét, döntési jogát átruházhatja bizottságára, az önkormányzat valamely szervére, ez a polgármester, illetve újabban a jegyző. A hatáskörök átruházásának meghatározására kerül sor az SZMSZ mellékleteként. Tehát az előbbieket pontosítva, köznevelési intézmények nevelési programjának, SZMSZ-ének és házirendjének ellenőrzésével kapcsolatos hatáskörök a Köznevelési és Művelődési Bizottsághoz kerülnének, így a bizottság fog ezekről dönteni. A közbeszerzési terv vonatkozásában pedig az éves közbeszerzési terv meghatározása, annak elfogadása kerül a polgármesterhez. A közbeszerzési terv a közbeszerzési törvényben meghatározott kötelezettsége az ajánlatkérőnek, melyben meg kell fogalmazni, hogy abban a költségvetési évben milyen közbeszerzéseket kíván lefolytatni nemzeti-, illetve uniós eljárásrendben stb. A közbeszerzési terv nem mindig úgy valósul meg, ahogy az év elején látszik, ebben jelentős mozgások tapasztalhatók. Eddig a Közgyűlés döntött a módosításokról, mely néha zavarokat okozott, hiszen az élet mást hozott, mint amit az év elején elfogadott terv tartalmazott. A terv változásának gyakorisága miatt, az operatív feladatellátás érdekébent teszi a javaslatot az előterjesztő, hogy a hatáskör kerüljön a polgármesterhez.

T. Mészáros András polgármester: Bízik abban, hogy ily módon érthetőbb, hogy mit jelent pontosan ez a hatáskör átadás. Mivel több kérdés, észrevétel, hozzászólás nem érkezett, felteszi szavazásra a rendelet-módosításra vonatkozó javaslatot.

Az előterjesztett és szavazásra feltett rendelet tervezet:

„Érd Megyei Jogú Város Közgyűlése az Alaptörvény 32. cikk (2) bekezdésében meghatározott eredeti jogalkotói hatáskörében, az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdés d) pontjában meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:

1. § Az Érd Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése és szervei Szervezeti és működési Szabályzatáról szóló 31/2014. (XI.26.) önkormányzati rendelet (a továbbiakban: SZMSZ) 66. § (3) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

 „(3) A Közgyűlés a városban működő görög, horvát, lengyel, német, és roma román és szerb nemzetiségi önkormányzat részére biztosítja az önkormányzati működés alapvető feltételeit, továbbá gondoskodik a működéssel kapcsolatos feladatok ellátásáról az Njtv. alapján, a törvényben foglaltaknak megfelelő tartalommal kötött együttműködési megállapodásban foglaltak szerint.”

2. § Az SZMSZ 17. § (1) bekezdés d) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

 „d) a nemzetiségi önkormányzatok elnökei,”

3. § Az SZMSZ 48. § (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

(2) Ha a képviselő, illetve a bizottság tagja a Közgyűlés, vagy a bizottság ülésén nem tud megjelenni, köteles ennek tényét az ülés előtt írásban, vagy elektronikus úton, elektronikus levélben, az erre a célra létrehozott (tavollet@erd.hu) e-mail címen, vagy kivételesen indokolt esetben SMS-ben bejelenteni a Polgármesternek. A bejelentés alapján indokolt esetben a Polgármester a távolmaradást igazoltnak tekintheti.

4. § Az SZMSZ 3. melléklete jelen rendelet 1. melléklete szerint módosul.

5. § Az SZMSZ 4. melléklete jelen rendelet 2. melléklete szerint módosul.

6. § Az SZMSZ 5. melléklete jelen rendelet 3. melléklete lép.

7. § Az SZMSZ 6. melléklete jelen rendelet 4. melléklete szerint módosul.

8. § Az SZMSZ 7. melléklete helyébe jelen rendelet 5. melléklete lép.

9. § Az SZMSZ 8. melléklete helyébe jelen rendelet 6. melléklete lép.

10. § Az SZMSZ 9. melléklete helyébe jelen rendelet 7. melléklete lép.

11. § Ez a rendelet 2016. március 1-jén lép hatályba.

1. melléklet a _/2016. (__.__.) önkormányzati rendelethez

1. Az Érd Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése és szervei Szervezeti és működési Szabályzatáról szóló 31/2014. (XI.26.) önkormányzati rendelet 3. melléklet 2. táblája az következő 15. ponttal egészül ki:

[Közgyűlés által a bizottságokra átruházott feladat- és hatáskörök

2. Köznevelési és Művelődési Bizottság]

A.

B.

15.

Ellenőrzi a köznevelési intézmény pedagógiai programját, házirendjét, valamint SZMSZ-ét.

„A fenntartó

…. ellenőrzi a pedagógiai programot, a házirendet, valamint az SZMSZ-t.”

2011. évi CXC. törvény 83. § (2) i) pont

2. melléklet a _/2016. (__.__.) önkormányzati rendelethez

1. Az Érd Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése és szervei Szervezeti és működési Szabályzatáról szóló 31/2014. (XI.26.) önkormányzati rendelet 4. melléklet 3-ik valamint 9-10. pontjának táblái helyébe a következő táblák lépnek:

 [1. A Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 59. § (2) bekezdése alapján a Közgyűlés bizottságainak előterjesztési és állásfoglalás-tételi jogosítványai]

 „3. A Városfejlesztési, Városüzemeltetési és Vagyongazdálkodási Bizottság állásfoglalás-tételi jogosítványai:

A.

1.

Az integrált városfejlesztési stratégia, az akcióterületi terv és a rehabilitációs vagyonkezelési szerződéssel kapcsolatos döntési javaslat esetén

2.

A településfejlesztéssel, településrendezéssel, a vízrendezéssel és vízelvezetéssel, a csatornázással a helyi tömegközlekedéssel, a köztemető fenntartásával, a helyi utak és közterületek fenntartásával, az energiaszolgáltatással, továbbá az önkormányzat vagyonával, és a lakás - helyiség gazdálkodással kapcsolatos döntési javaslat esetén

3.

Beruházási célokmány illetve a beruházás előkészítési engedélyokmány jóváhagyásával kapcsolatos döntési javaslat esetén”

 „9. A Sport és Ifjúsági Bizottság előterjesztési jogosítványai:

A.

1.

Az Érdi Sport Díj odaítélésére vonatkozó döntési javaslat előterjesztése

2.

Érd Megyei Jogú Város Ifjúsági Cselekvési Tervének elfogadására vonatkozó döntési javaslat előterjesztése”

 „10. Sport és Ifjúsági Bizottság állásfoglalás-tételi jogosítványai:

A.

1.

A sport és ifjúsági feladatokról való gondoskodással, a sport támogatásával kapcsolatos döntési javaslat esetén

2.

A mindenkori nemzeti közbeszerzési értékhatárt meghaladó, a bizottság feladatkörét érintő beruházásokkal kapcsolatos döntési javaslat esetén”

2. Az Érd Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése és szervei Szervezeti és működési Szabályzatáról szóló 31/2014. (XI.26.) önkormányzati rendelet 4. melléklete a következő 11-12. ponttal egészül ki:

 „11. A Közrendvédelmi Bizottság előterjesztési jogosítványai:

A.

1.

Az Érd Közbiztonságáért és Tűzbiztonságáért Díj odaítélésére vonatkozó döntési javaslat előterjesztése”

 „12. A Közrendvédelmi Bizottság állásfoglalás-tételi jogosítványai:

A.

1.

A település közrendjével, közbiztonságával és tűzbiztonságával kapcsolatos döntési javaslat esetén

3. melléklet az __/2016. (__.__.) önkormányzati rendelethez

A bizottságok személyi összetétele és feladatai

1.) A Közgyűlés a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 57. § (2) bekezdésének, valamint a 120. § (1) bekezdésének megfelelően a gazdálkodással, a helyi adókkal, valamint a város költségvetésével, annak végrehajtásával, az önkormányzati vagyonváltozással összefüggő döntések előkészítésére, véleményezésére, valamint a költségvetési bevételek alakulásának figyelemmel kísérésére, és az adósságot keletkeztető kötelezettségvállalások megalapozottságának vizsgálatára, a végrehajtás ellenőrzésére, illetve a helyi önkormányzati rendeletekben meghatározott feladat- és hatáskörök gyakorlására Pénzügyi és Költségvetési Bizottságot választ az alábbiak szerint:

Elnök:

Pulai Edina

Tagok:

Antunovits Antal

Demjén Attila

Kopor Tihamér

Szűcs Gábor

Tekauer Norbert

Nem képviselő tagok:

Csengeri Attila

Csóli Csaba

Harkai László

Matécz András

Miklósi Csaba

2.) A Közgyűlés a településfejlesztéssel, településrendezéssel, földrajzi nevekkel, vízrendezéssel és vízelvezetéssel, a csatornázással, a helyi közösségi közlekedéssel, a köztemető fenntartásával, a helyi közutak és közterületek fenntartásával, az energiaszolgáltatással, továbbá az önkormányzat vagyonával, a lakás- és helyiséggazdálkodással összefüggő döntések előkészítésére, véleményezésére, a végrehajtás ellenőrzésére, valamint a helyi önkormányzati rendeletekben meghatározott körben a tulajdonosi jogok, illetve feladat- és hatáskörök gyakorlására Városfejlesztési, Városüzemeltetési és Vagyongazdálkodási Bizottságot választ az alábbiak szerint:

Elnök:

Szabó Béla

Tagok:

Demjén Attila

Donkó Ignác

Kopor Tihamér

Szűcs Gábor

Nem képviselő tagok:

Csépán István

Józsa Csaba

Mészáros Mihály

3.) A Közgyűlés az épített és természeti környezet védelmével, a köztisztaság és a településtisztaság biztosításával, a hulladékgazdálkodással, a mezőgazdasággal összefüggő döntések előkészítésére, véleményezésére, a végrehajtás ellenőrzésére, illetve a helyi önkormányzati rendeletekben meghatározott feladat- és hatáskörök gyakorlására Környezetvédelmi és Mezőgazdasági Bizottságot választ az alábbiak szerint:

Elnök:

Fülöp Sándorné

Tagok:

Antunovits Antal

Csornainé Romhányi Judit

Pulai Edina

Dr. Veres Judit

Nem képviselő tagok:

Bada Zoltán

Görgényi György

dr. Kováts Ferenc

Martin Norbert

4.) A Közgyűlés a szociális, gyermekjóléti szolgáltatással és ellátással, a gyermek- és ifjúságvédelemmel, az egészségügyi, környezet-egészségügyi, növényvédelmi feladatokkal, valamint a szociális és egészségügyi vállalkozásokkal kapcsolatos döntések előkészítésére, véleményezésére, a végrehajtás ellenőrzésére, továbbá a helyi önkormányzati rendeletekben meghatározott feladat- és hatáskörök gyakorlására Szociális és Egészségügyi Bizottságot választ az alábbiak szerint:

Elnök:

Dr. Veres Judit

Tagok:

Csornainé Romhányi Judit

dr. Csőzik László

Demjén Attila

Fülöp Sándorné

Nem képviselő tagok:

Auer Richárdné

Riebel Zsófia

Stibrányi Mártonné

Tímár Istvánné

5.)  Az óvodai ellátással, a kulturális szolgáltatással a közművelődési, tudományos és művészeti tevékenység támogatásával, továbbá az önkormányzat testvérvárosi és nemzetközi külkapcsolataival, a turizmussal, a sajtóval és a helyi médiával összefüggő döntések előkészítésére, véleményezésére, a végrehajtás ellenőrzésére, illetve a helyi önkormányzati rendeletekben meghatározott feladat- és hatáskörök gyakorlására Köznevelési és Művelődési Bizottságot választ az alábbiak szerint:

Elnök:

Kéri Mihály

Tagok:

dr. Csőzik László

Donkó Ignác

dr. Havasi Márta

Kopor Tihamér

Mórás Zsolt

Nem képviselő tagok:

Földesi Csaba

Nagy Zoltán

Orlai Sándor

Tóth Tamásné

6.) A Közgyűlés a sport és ifjúsági feladatokról való gondoskodással, a sport támogatásával összefüggő döntések előkészítésére, véleményezésére, a végrehajtás ellenőrzésére, illetve a helyi önkormányzati rendeletekben meghatározott feladat- és hatáskörök gyakorlására Sport és Ifjúsági Bizottságot választ az alábbiak szerint:

Elnök:

Mórás Zsolt

Tagok:

Antunovits Antal

dr. Havasi Márta

Kéri Mihály

Szabó Béla

Tekauer Norbert

Nem képviselő tagok:

Battai Zoltán

Gáspár Antal

Gurubi Flórián

Macsotay Tibor

Tornai Tibor

7.) A Közgyűlés a település közrendjével, közbiztonságával és tűzbiztonságával összefüggő döntések előkészítésére, véleményezésére, a végrehajtás ellenőrzésére, illetve a helyi önkormányzati rendeletekben meghatározott feladat- és hatáskörök gyakorlására Közrendvédelmi Bizottságot választ az alábbiak szerint:

Elnök:

Tekauer Norbert

Tag:

Mórás Zsolt

Nem képviselő tag:

Zsombik Zsolt

8.) A Közgyűlés Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény (továbbiakban: Mötv.) 37. § 38. § és 39. §-aiban foglalt feladatok végrehajtására Vagyonnyilatkozati, Összeférhetetlenségi és Méltatlansági Bizottságot választ az alábbiak szerint:

Elnök:

Antunovits Antal

Tagok:

Donkó Ignác

Pulai Edina

4. melléklet az __/2016. (__.__.) önkormányzati rendelethez

1. Az Érd megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése és szervei Szervezeti és működési Szabályzatáról szóló 31/2014. (XI.26.) számú rendelet 6. melléklete a következő 6. sorral egészül ki:

[A Közgyűlés által a polgármesterre átruházott feladat- és hatáskörök]

A.

B.

„6

Jóváhagyja Érd Megyei Jogú Város éves közbeszerzési tervét és annak módosításait.

2015. évi CXLIII. törvény 42. § (1)”

5. melléklet az __/2016. (__.__.) önkormányzati rendelethez

A melléklet annak formátuma miatt – pdf – a jegyzőkönyvhöz csatolva!

6. melléklet az __/2016. (__.__.) önkormányzati rendelethez

A költségvetés tervezetének

készítésére vonatkozó szabályok

A Közgyűlés hosszú távú fejlesztési elképzeléseit gazdasági programban, fejlesztési tervben rögzíti.

A gazdasági program, fejlesztési terv a Közgyűlés megbízatásának időtartamára vagy azt meghaladó időszakra szól.

 A gazdasági program, fejlesztési terv helyi szinten meghatározza mindazokat a célkitűzéseket és feladatokat, amelyek a helyi önkormányzat költségvetési lehetőségeivel összhangban, a helyi társadalmi, környezeti és gazdasági adottságok átfogó figyelembevételével a helyi önkormányzat által nyújtandó feladatok biztosítását, színvonalának javítását szolgálják.

A gazdasági program, fejlesztési terv - a megyei területfejlesztési elképzelésekkel összhangban - tartalmazza, különösen: az egyes közszolgáltatások biztosítására, színvonalának javítására vonatkozó fejlesztési elképzeléseket.

A gazdasági programot, fejlesztési tervet a Közgyűlés az alakuló ülését követő hat hónapon belül fogadja el. Ha a meglévő gazdasági program, fejlesztési terv az előző ciklusidőn túlnyúló, úgy azt az újonnan megválasztott Közgyűlés az alakuló ülését követő hat hónapon belül köteles felülvizsgálni, és legalább a ciklusidő végéig kiegészíteni vagy módosítani.

I. A költségvetési törvényben biztosított források figyelembevételével előkészített költségvetési rendelet tervezetet a jegyző az államháztartási törvényben és a végrehajtásáról szóló kormányrendeletben meghatározottak szerint készíti el, és a polgármester  február 15-éig, illetve ha a központi költségvetésről szóló törvényt az országgyűlés a naptári év kezdetéig nem fogadta el, a központi költségvetésről szóló törvény hatálybalépését követő negyvenötödik napig nyújtja be a Közgyűlésnek.

A rendelet-tervezet előkészítése:

A benyújtást megelőzően a jegyző az intézmények elemi költségvetését egyeztető tárgyalás keretében összeállítja, melyről a kiemelt előirányzati sorok erejéig jegyzőkönyv készül.

A polgármesteri hivatal és az önkormányzati költségvetés összeállításához a szakirodák írásos anyagot készítenek a megadott határidőre, ami a jegyzővel és polgármesterrel egyeztetésre kerül.

A rendelet-tervezetet és az egyeztetések eredményét a polgármester a Közgyűlés bizottságai elé terjeszti. A bizottságok számszaki módosításokra úgy tehetnek javaslatot, ha a forrást egyidejűleg megjelölik.

A polgármester a bizottságok által megtárgyalt rendelet-tervezetet, valamennyi bizottság írásos véleményével együtt nyújtja be a Közgyűlés elé.

A költségvetés benyújtásakor elő kell terjeszteni azt az önálló rendelet-tervezetet is, amely az önkormányzati rendeleteknek a költségvetési rendelet-tervezetben javasolt előirányzatok megalapozásához szükséges módosításait tartalmazza.

II. Ha a költségvetési rendeletet a Közgyűlés a költségvetési évben legkésőbb március 15-ig nem fogadja el, rendeletet alkot az átmeneti gazdálkodásról, az államháztartási törvényben meghatározott tartalommal. Az átmeneti gazdálkodásról a Polgármester beszámol a Közgyűlésnek

III. A Közgyűlés évente, legkésőbb a költségvetési rendelet elfogadásáig határozatban állapítja meg a Stabilitási törvény 45. § (1) bekezdés a) pontja felhatalmazása alapján kiadott jogszabályban meghatározottak szerinti saját bevételeinek, valamint a Stabilitási törvény 3. § (1) bekezdése szerinti adósságot keletkeztető ügyleteiből eredő fizetési kötelezettségeinek a költségvetési évet követő három évre várható összegét.

IV. A Közgyűlés – az első negyedév kivételével – negyedévenként, a döntése szerinti időpontokban, de legkésőbb az éves költségvetési beszámoló elkészítésének határidejéig, december 31-jei hatállyal módosítja a költségvetési rendeletét.

Ha az önkormányzat év közben a költségvetési rendelet készítésekor nem ismert többletbevételhez jut, vagy bevételei a tervezettől elmaradnak, e tényről a Polgármester a Közgyűlést tájékoztatja.

V. Az éves költségvetés végrehajtásáról a jegyző által – az államháztartási törvényben foglaltaknak megfelelően – előkészített rendelet-tervezetet a Polgármester terjeszti a Közgyűlés elé úgy, hogy az a Közgyűlés elé terjesztést követő harminc napon belül, de legkésőbb a költségvetési évet követő ötödik hónap utolsó napjáig hatályba lépjen.

A Pénzügyi és Költségvetési Bizottság véleményezi az éves költségvetési javaslatot, a költségvetés módosítására vonatkozó javaslatot, és a végrehajtásról szóló éves beszámoló tervezeteit.

A rendelet-tervezet csak akkor terjeszthető a Közgyűlés elé, ha a költségvetés előterjesztésekor a Közgyűlés részére tájékoztatásul bemutatásra kerül

- a helyi önkormányzat költségvetési mérlege közgazdasági tagolásban

- előirányzat felhasználási ütemterve

- többéves kihatással járó döntések számszerűsítve évenkénti bontásban és összesítve

- közvetett támogatásokat- így különösen adóelengedéseket, adókedvezményeket – tartalmazó kimutatás

- a Stabilitási tv. 45. § (1) bekezdés a) pontjában kapott felhatalmazás alapján kiadott jogszabályban meghatározottak szerinti saját bevételeknek és a Stabilitási törvény 3. § (1) bekezdése szerinti adósságot keletkeztető ügyleteiből eredő fizetési kötelezettségeinek a költségvetési évet követő három évre várható összegének megállapítása.

A költségvetési rendeletet és annak a Közgyűlés ülésére benyújtott valamennyi mellékletét a bizottsági véleményekkel együtt a város honlapján közzé kell tenni.

7. melléklet az __/2016. (__.__.) önkormányzati rendelethez

ÉRD MEGYEI JOGÚ VÁROS

POLGÁRMESTERI HIVATALÁNAK

SZERVEZETI ÉS MűKÖDÉSI SZABÁLYZATA

SZERVEZETI ÉS MűKÖDÉSI SZABÁLYZAT

A Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény, valamint Érd Megyei Jogú Város Önkormányzatának Szervezeti és Működési Szabályzata (továbbiakban: SZMSZ) rendelkezései alapján Érd Megyei Jogú Város Önkormányzat Polgármestere a Polgármesteri Hivatal működésének valamint a polgármester és a jegyző feladat- és hatáskörébe tartozó ügyek döntésre való előkészítésével és végrehajtásával kapcsolatos feladatok ellátásának szabályait az alábbiakban állapítja meg:

I. A HIVATAL MEGNEVEZÉSE, ADATAI

1. A Hivatal megnevezése: Érd Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala (továbbiakban: Hivatal)

1.1. A Hivatal nemzetközi kapcsolataiban az alábbi megnevezéseket használja:

 - angolul: The Local Municipality Mayor's Office of Érd

 - németül: Burgermeisteramt der Selbstverwaltung der Stadt Érd

1.2. A Hivatal rövidített megnevezése: Polgármesteri Hivatal

1.3. A Hivatal székhelye: Érd, Alsó u. 1.;  2030 Érd, Alsó u. 3.;

levélcíme: 2031 Érd Pf.: 31.

telefonszáma: 06-23-522-300, telefax száma: 06-23-365-340

1.4. A Hivatal működési területe: Érd Megyei Jogú Város illetékességi területe

2. A hivatal azonosító számai:

A Hivatal az alábbi jelzőszámokat használja:

a.) Fejezetszám: 13

b.) Ágazati azonosító szám: 8411

c) Számlaszámok:

Számlaszám

Devizanem

Számla megnevezése

1.

12001008 – 01330902 -00100003

HUF

Költségvetési elsz. számla

d) Költségvetési intézményi törzsszám: 394909

e) Adóazonosító szám: 15394909-2-13

A Hivatal az általa ellátott, illetve szerződésben megkötött feladatainak számlázásához a Szolgáltatási Tevékenységek Jegyzéke (SZTJ) számait használja.

II. A HIVATAL JOGÁLLÁSA

1.1 A Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 84. § (1) bekezdése alapján a helyi önkormányzat képviselő-testülete az önkormányzat működésével, valamint a polgármester vagy a jegyző feladat- és hatáskörébe tartozó ügyek döntésre való előkészítésével és végrehajtásával kapcsolatos feladatok ellátására polgármesteri hivatalt vagy közös önkormányzati hivatalt hoz létre. A hivatal közreműködik az önkormányzatok egymás közötti, valamint az állami szervekkel történő együttműködésének összehangolásában.

A Polgármester a Közgyűlés döntései szerint a saját önkormányzati jogkörében irányítja a Hivatalt. A Hivatal vezetője a Jegyző.

1.2. A Hivatal jogi személy, a saját költségvetési előirányzata körében önálló költségvetési szerv. Gazdálkodásához érdekeltségi rendszere maradványérdekeltség.

1.3. A Hivatal képviseletét a Jegyző látja el. Eseti képviselettel a Hivatal dolgozója is megbízható.

1.4. A Hivatal Alapító Okiratát a képviselő-testület a 8/1990. (X.29.) ÖK. határozatával, 1990. október 29-én fogadta el.

III. A HIVATAL SZERVEZETI FELÉPÍTÉSE

1. A Hivatal szervezeti egységei és a hozzájuk tartozó engedélyezett létszámok:

11.1 A Hivatal a szükséges munkamegosztás céljából a következő belső szervezeti egységekre tagozódik:

Jegyzői Törzskar

Aljegyző/Vezető Jogtanácsos

Közgazdasági Iroda

- Költségvetési és Gazdálkodási Csoport

- Adócsoport

Lakosság-szolgálati Iroda: (vezető/Aljegyző)

- Építéshatósági Csoport

- Általános Igazgatási Csoport

Személyzeti Csoport

Belső Ellenőrzési Csoport

Minőségirányítási Vezető

Humán Iroda

- Óvodai, Kulturális és Sport ügyek

- Szociálpolitikai és Egészségügyi Csoport

Önkormányzati, Szervezési és Törvényességi Iroda

- Önkormányzati és Szervezési Csoport

- Iktatás és Irattározás

Jogi Iroda

- Jogi Ügyek

- Közbeszerzési Csoport

Városfejlesztési és Városüzemeltetési Iroda

- Városfejlesztési és Városüzemeltetési Csoport

- Informatika

- Gondnokság

Városrendészeti Csoport

- Közterület-felügyelet

- mezőőrség

- porta, parkőri és egyszerű őri szolgálat

Pályázati Csoport

Főépítészi Csoport

Vagyongazdálkodási és Vagyon-nyilvántartási Csoport

Közbiztonsági Referens

Polgármesteri Kabinet

Polgármesteri Titkárság

Jegyzői Titkárság

1.2  A Hivatalban a polgármester tevékenységéhez közvetlenül kapcsolódó feladatok ellátására létrehozott önkormányzati tanácsadói munkakörök:

- Sajtófőnök

- Kommunikációs és sajtóreferens

- Városfejlesztési Referens

- Külkapcsolati Referens

- Politikai Referens

1.3 Az irodákat a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény (továbbiakban: Kttv.) 129. § (1) bekezdése alapján irodavezetők vezetik, akiket határozatlan időre a Jegyző nevez ki a Polgármester egyetértési joga gyakorlásával. Feladatuk az iroda munkájának megszervezése.

1.4. A belső szervezeti egységek (irodák) egymással mellérendeltségi viszonyban állnak és kötelesek együttműködni a feladatok ellátásában.

1.5. A Hivatal irodái jogi személyiséggel nem rendelkeznek, az egységes Hivatal részeit képezik.

2. A szervezeti egységek belső szabályozásának rendje

2.1. A Hivatal valamennyi szervezeti egysége jelen Szervezeti és Működési Szabályzatalapján működik.

2.2. A szervezeti egységek vezetői jelen Szervezeti és Működési Szabályzat valamint annak mellékletei és függelékei alapján állapítják meg és tartják nyilván a szervezeti egységek munkaköreit, feladatait, a munkatársak munkaköri leírásait, és felelősek naprakészen tartásukért.

2.3. A szervezeti egységek vezetői munkaköri leírásának elkészítéséért és naprakészségéért a Jegyző felelős.

2.4. A szervezeti egységek közötti munkamegosztás rendjét jelen Szervezeti és Működési Szabályzat vonatkozó függeléke tartalmazza.

2.5. A Városrendészeti Csoport közterület-felügyelőinek feladatait a vonatkozó jogszabályok határozzák meg, melyet külön jegyzői utasításban megállapított szolgálati szabályzatban foglaltak figyelembevételével végeznek.

3. A munkáltatói jogok gyakorlásának rendjét jelen Szervezeti és Működési Szabályzat Közszolgálati Szabályzat című függeléke tartalmazza.

IV. A HIVATAL IRÁNYÍTÁSA

1.  A Polgármester a Közgyűlés döntései szerint és saját hatáskörében irányítja a Hivatalt. Irányító jogkörében:

- általános és egyedi utasításokat ad a Jegyző számára a Hivatal tevékenységének irányvonalára nézve;

- a Jegyző javaslatának figyelembevételével meghatározza a Hivatal feladatait az önkormányzat munkájának szervezésében, a döntések előkészítésében és végrehajtásában;

- dönt a jogszabály által hatáskörébe utalt államigazgatási ügyekben, hatósági hatáskörökben, egyes hatásköreinek gyakorlását átruházhatja az alpolgármesterre, a jegyzőre, a polgármesteri hivatal ügyintézőjére;

- a hatáskörébe tartozó ügyekben szabályozza a kiadmányozás rendjét;

- gyakorolja az egyéb munkáltatói jogokat az Alpolgármesterek, és az önkormányzati intézményvezetők tekintetében;

- gyakorolja a munkáltatói jogokat a Jegyző tekintetében.

V.  A HIVATAL VEZETÉSE

1.1. A Hivatalt a Jegyző vezeti.

1.2. A Jegyző vezetői jogkörében eljárva:

- gondoskodik a Hivatal munkájának megszervezéséről, amelynek során közvetlenül, vagy az irodavezetők útján utasíthatja a hivatal dolgozóit;

- meghatározza a feladatok végrehajtásának idejét, módját, ütemét;

- a Hivatal költségvetésével gazdálkodva biztosítja a működéshez szükséges szakmai és tárgyi feltételeket;

- javaslatot tesz a Polgármesternek a Hivatal belső szervezeti tagozódására, a Hivatal munkarendjére, az ügyfélfogadás rendjére;

- gondoskodik a Hivatal létszámának biztosításáról, a köztisztviselők továbbképzéséről;

- gyakorolja a munkáltatói jogokat a polgármesteri hivatal köztisztviselői és munkavállalói tekintetében, továbbá gyakorolja az egyéb munkáltatói jogokat az aljegyző tekintetében a törvényben meghatározott esetekben a Polgármester egyetértése mellett;

- gondoskodik a közszolgálati nyilvántartás vezetéséről és a személyes adatok védelméről;

- az irodavezetők és az általa meghatározott csoportvezetők bevonásával hetente munkaértekezletet tart a feladatok egyeztetése céljából;

- a testületi munka hatékonysága érdekében együttműködik a Közgyűlés bizottságainak elnökeivel;

- szükség szerint részt vesz az irodaértekezleteken, illetve a hivatal egészét érintő össz-apparátusi értekezletet tart.

1.3. A jegyzőt távollétében vagy akadályoztatása esetén az aljegyző helyettesíti.

1.4. A Közgazdasági Irodavezetőt (gazdasági vezető) akadályoztatása esetén, vagy ha a tisztség ideiglenesen nincs betöltve, a Költségvetési és Gazdálkodási Csoport vezetője helyettesíti.

1.5. A Polgármester a jegyzői és az aljegyzői tisztség egyidejű betöltetlensége, illetve tartós akadályoztatásuk esetére a jegyzői feladatok ellátására, az akadály megszűnéséig, de legfeljebb hat hónap időtartamra a képesítési és alkalmazási feltételeknek megfelelő hivatali köztisztviselőt bíz meg.

2. Az irodavezetők személyi felelősséggel irányítják az irodát, amelynek során:

- gondoskodnak az irodán belüli munka megszervezéséről, ellenőrzik a feladatok végrehajtását;

- biztosítják a kiadott feladatok határidőre történő szakszerű és törvényes végrehajtását;

- az ügyintéző, illetőleg ügyvitelt ellátó dolgozók részére szükség szerint tartanak munkamegbeszélést, vagy egyéni eligazítást;

- gondoskodnak az iroda dolgozói munkaköri leírásainak elkészítéséről;

- kiadmányozási jogkörüket beosztottjaikra átruházhatják, mely átadás nem érinti vezetői felelősségüket;

- szükség szerint együttműködnek a társirodák vezetőivel a feladatkörüket érintő kérdésekben.

3. A hivatalban kettő szakmai tanácsadói, illetve szakmai főtanácsadói cím adományozható.

VI.  A HIVATAL MűKÖDÉSE

1.1. A Hivatal a feladatait:

- a jogszabályok,

- a Közgyűlés döntései (rendeletei, határozatai),

- jelen Szervezeti és Működési Szabályzata Polgármester és a Jegyző által kiadott általános szabályozó rendelkezések (szabályzatok, utasítások, intézkedések stb.),

- a Polgármesternek a Hivatal önkormányzati (közgyűlési, bizottsági) tevékenységével összefüggő feladat-meghatározásai,

- a Jegyző szakmai feladat-meghatározásai és a Jegyzőnek a munkavégzéssel kapcsolatos egyedi utasításai szerint látja el.

1.2. A Hivatal működésével köteles elősegíteni:

- a törvényesség betartását,

- a Közgyűlés rendeleteinek és határozatainak végrehajtását,

- az állampolgári jogok érvényesülését.

1.3. A Hivatalnak az ügyintézés során törekedni kell:

- az anyagi és az eljárási jogszabályok maradéktalan érvényre juttatására,

- a hatékony és gyors ügyintézésre, az ügyintézési határidők betartására,

- az ügyintézés színvonalának emelésére, az ügyintézés jogszabályi kereteken belüli egyszerűsítésére,

- az ügyfelek részére a szükséges felvilágosítás szóban és írásban történő kulturált megadására.

2. A Hivatali információk áramlásának biztosítása érdekében szükséges feladatok

2.1. A Közgyűlés ülésein való részvétel:

A Közgyűlésen részt kell vennie a jegyzőnek, aljegyzőnek, az irodavezetőknek (távollétükben helyettesüknek), főépítésznek, és a jegyzőkönyv készítőjének.

2.2. Apparátusi értekezlet: Szükség szerint, de évenként legalább két alkalommal az elmúlt időszak tevékenységének értékelése, és az elkövetkező időszak főbb feladatainak meghatározása céljából apparátusi értekezletet kell összehívni.

2.3. Polgármesteri értekezlet: A Polgármester hetente egy alkalommal az Alpolgármesterek, a Jegyző, az Aljegyző, a Gazdasági Vezető, a Polgármesteri Kabinet Polgármester által kijelölt tagja részvételével a Hivatal irányításával kapcsolatos feladatok meghatározására értekezletet tart.  A értekezletről írásban emlékeztetőt kell készíteni a feladat, határidő és a felelős megjelölésével.

2.4. Munkaértekezlet: Irodánként szükség szerint hívható össze. Az illetékes köztisztviselőt tájékoztatni kell.

2.5. Jegyzői értekezlet: A Jegyző hetente egy alkalommal a polgármester meghívásával az Irodavezetők és a kijelölt Csoportvezetők részvételével az operatív feladatok meghatározása és végrehajtása, instrukciók adása, illetve a feladatok számon kérése céljából értekezletet tart. Az értekezletről írásban emlékeztetőt kell készíteni a feladat, határidő és a felelős megjelölésével.

VII. A HIVATAL FELADATAI

1.1. A Hivatal feladatai általában:

- ügyfélfogadási időben köteles az ügyfeleket fogadni,

- az ügyfelek által személyesen, vagy szóban előadott kérelmet jegyzőkönyvbe foglalni,

- az ügyiratokat az Iratkezelési Szabályzat szerint kezelni,

- az eljáró ügyintézők ügykörükben kötelesek más irodák ügyintézőivel együttműködni,

- az irodák kötelesek belső munkarendjüket számon kérhető módon kialakítani.

1. 2. A hivatal feladatai a Közgyűléssel kapcsolatban:

- A Hivatal szervezeti egységei szakmailag segítik a Közgyűlés és a bizottságok munkáját,

- a Hivatal köteles a Közgyűlés rendeleteit, határozatait végrehajtani,

- az ügykörüket érintő közgyűlési előterjesztéseket elkészíteni,

- az önkormányzati képviselők interpellációit, kérdéseit kivizsgálni és azokra – az erre vonatkozó szabályok szerint választ adni,

- az önkormányzati képviselőknek a munkájukhoz szükséges tájékoztatást, és ügyviteli közreműködést biztosítani.

1.3. A hivatal feladatai a Közgyűlés bizottságainak működésével kapcsolatban:

A Hivatal köteles:

- a bizottság működéséhez szükséges tájékoztatást megadni,

- a Közgyűlés bizottságai működését elősegíteni, a technikai és adminisztratív igényeit kielégíteni.

2. A Hivatal államigazgatási feladatai

A Hivatal köteles a Polgármester és a Jegyző államigazgatási (hatósági) hatásköreit a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályai és a vonatkozó anyagi jogszabályok előírásainak megfelelően előkészíteni, gyakorolni és a hatályos szabályzat szerint kiadmányozni.

3. A Hivatal szervezeti egységeinek feladatai

A Hivatal irodái feladataikat előkészítő, végrehajtó jelleggel, illetve államigazgatási ügyekben a hatáskör címzettjének nevében eljárva látják el.

A Hivatal szervezeti egységeinek részletes feladatait jelen Szervezeti és Működési Szabályzat vonatkozó függeléke tartalmazza. A szervezeti egységek munkatársainak részletes feladatait a munkaköri leírásuk tartalmazza, amely személyi anyag részét képezi.

VIII. A HIVATAL TEVÉKENYSÉGE

1. A Hivatal által ellátandó és a szakfeladatrend szerint (szakfeladat számmal és megnevezéssel) besorolt alaptevékenységek Érd Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalának Alapító Okirata alapján az alábbiak:

1.1. A költségvetési szerv alaptevékenysége: Helyi szintű általános végrehajtó igazgatási tevékenység.

1.2.  Államháztartási szakágazati besorolása:

841105       Helyi önkormányzatok és társulások igazgatási tevékenysége

1.3. A költségvetési szerv alaptevékenységei kormányzati funkció szerinti besorolása:

011130       Önkormányzatok és önkormányzati hivatalok jogalkotó és általános igazgatási

tevékenysége

011220       Adó-, vám- és jövedéki igazgatás

013330       Pályázat- és támogatáskezelés, ellenőrzés

016010       Országgyűlési, önkormányzati és európai parlamenti képviselő-választáshoz

kapcsolódó tevékenységek

016020       Országos és helyi népszavazással kapcsolatos tevékenységek

031030       Közterület rendjének fenntartása

IX. A HIVATAL MUNKARENDJE

1.1. A ledolgozott munkaidő nyilvántartása és ellenőrzése céljából a hivatal minden dolgozójának a polgármesteri hivatal által kiállított, saját névre szóló proximiti kártyával kell a Hivatal épületeibe belépéskor és azok elhagyásakor a bejáratnál elhelyezett leolvasó berendezésnél regisztrálni. A gép nyilvántartásba veszi, hogy a dolgozó mikor lépett az épületbe, és mikor hagyta el azt. Az ezzel összefüggő nyilvántartási feladatokat az Informatikai feladatok ellátásért felelős szervezeti egység látja el.

1.2. A ledolgozott munkaidőt hetenként összesíteni kell. Törekedni kell arra, hogy a törvényes munkaidőt - heti 40 óra - az adott héten mindenki ledolgozza. A heti munkaidő átcsoportosítás az irodavezetővel történő egyeztetést követően lehetséges, a tartós munkaidő átcsoportosítást pedig a jegyző engedélyezheti.

1.3 A Jegyző, a Gazdasági Vezető, az Aljegyző, az Irodavezetők valamint a Főépítész rugalmas munkaidő-beosztással látják el feladataikat. A heti 40 órás törvényes munkaidő figyelembevételével rájuk vonatkozó törzsidő hétfőn: 9-től-18 óráig, keddtől-csütörtökig: 9-16 óráig, pénteken 9-től 12 óráig tart.

2. Az ügyfélfogadás rendje

- a Polgármesteri Hivatal egészében:

hétfő

13.00 - 18.30 óráig,

szerda

8.00 - 12.00 óráig,

13.00 - 16.30 óráig,

3. A munkaidő

- a Polgármesteri Hivatal egészében:

hétfőn:

8.00 - 18.30 óráig,

kedd, szerda és csütörtök:

8.00 - 16.30 óráig,

pénteken:

8.00 - 12.00 óráig tart.

Munkaidőn belül napi fél óra munkaközi szünet biztosított.

A munkaközi szünet ideje alatt minden szervezeti egységnél legalább egy munkatársnak a Hivatalban kell tartózkodnia.

3.1. Ügyfélfogadási idő alatt a köztisztviselők kötelesek a Hivatalban tartózkodni, helyszínelés csak a szervezeti egység vezetőjének külön engedélyével lehetséges.

3.2. A Polgármesteri Hivatal épületében a köztisztviselők munkaidőn túl a szervezeti egység vezetőjének külön engedélyével, előzetes bejelentés mellett tartózkodhatnak.

3.3. A munkahelyéről önhibáján kívül távol maradó dolgozó akadályoztatásának tényéről haladéktalanul köteles közvetlen hivatali felettesét, vagy a személyzeti vezetőt értesíteni.

3.4. A betegségről szóló orvosi igazolást a dolgozó munkába állása első napján köteles a személyzeti vezetőnek átadni.

4. A helyettesítés rendje

4.1. A Hivatal dolgozói a munkaköri leírásukban foglaltak szerint helyettesítik egymást.

4.2. A munkatárs évi rendes szabadsága alatti helyettesítés minden dolgozó munkaköri kötelessége. A helyettesítésre és az ezekhez kapcsolódó felelősségi szabályokra egyebekben a Kttv., a Hivatal vonatkozó jegyzői utasításának rendelkezései, valamint a foglalkoztatottak munkaköri leírásai az irányadóak.

4.3. A helyettesítést ellátó személyt a helyettesítés során hozott intézkedésért, végzett tevékenységért ugyanolyan felelősség terheli, mint a helyettesített személyt.

4.4. A helyettesítést ellátó személyre a helyettesítés alatt a helyettesített személy függelmi viszonyai az irányadóak. A helyettesítést ellátó személy a helyettesített vezetőjének minden lényeges eseményről, a munkavégzés körülményeiről a részletes tájékoztatást köteles megadni.

4.5. Vezető és helyettesítőjének a munkahelyről egyidőben történő távolléte nem engedélyezhető.

5. A munkakör átadás-átvételének rendje

5.1. Munkakör átadás-átvételére a közvetlen hivatali felettes közreműködésével személyi változás - áthelyezés, közszolgálati jogviszony megszűnése -, tartós távollét esetén kerül sor.

5.2. A munkakört az új vezetőnek, illetve munkatársnak, kiadmányozási jogkört az átadással feladatot kapott munkatársnak, ezek hiányában a közvetlen hivatali felettesnek kell átadni.

5.3. A munkakört átvevő személyesen felel mindazokért az ügyekért, melyeket az átadás-átvételkor átvett.

5.4. A munkakör átadás-átvételi jegyzőkönyvben az alábbiakat kell rögzíteni:

a.) az átadásra kerülő munkakör leírását,

b.) a folyamatban lévő fontosabb feladatok felsorolását, végrehajtásuk helyzetét, az esetleges eredményt, és a szükséges teendőkről tájékoztatást,

c.) az átadásra kerülő irattárba nem helyezett iratokat (külön jegyzékben a határidőbe helyezetteket is), utasításokat, terveket, szabályzatokat, nyilvántartásokat, illetve azok jegyzékét,

d.) az átadónak és az átvevőnek a jegyzőkönyv tartalmával kapcsolatos észrevételeit, megállapításait, az átadás-átvétel helyének, idejének megjelölését és az aláírásokat,

e.) a bélyegző átadására vonatkozó igazolást.

6. Az ellenőrzés rendje

6.1. A Közgyűlést évente egy alkalommal beszámoló formájában tájékoztatni kell a Hivatal munkájáról.

6.2. A belső ellenőrzés rendjét jelen Szervezeti és Működési Szabályzat függelékét képező Belső Ellenőrzési Kézikönyv tartalmazza.

6.3. Az irodavezetők évente ellenőrizni kötelesek saját irodájuknál az ügyintézés és ügyvitel szakszerűségét, a titokvédelmi előírások betartását. A jelentést a Jegyzőnek kell megküldeni, aki tájékoztatja a Polgármestert és a Közgyűlést.

7. A munkavégzéshez előírt öltözet

A Hivatal köztisztviselői munkavégzésükhöz kötelesek ápolt, kulturált külsővel megjelenni, a hivatali munkához méltó, az ügyfelek és munkatársak felé tiszteletet kifejező, munkavégzést nem akadályozó öltözéket viselni.

8. A telefonhasználat rendje

A hivatali vezetékes, valamint mobiltelefon használatának rendjét külön jegyzői, illetve polgármesteri utasítás szabályozza.

X. ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK

A Szervezeti és Működési Szabályzat 2016. március 1-jén lép hatályba. Ezzel az időponttal a korábbi Ügyrend hatályát veszti.

Érd, 2016. február 25.

Polgármesteri Hivatal Szervezeti és Működési Szabályzatának függelékei

· Biztonsági szabályzat

· Adatvédelmi és Adatbiztonsági Szabályzat

· Informatikai Biztonsági Szabályzat

· Munkavédelmi és Tűzvédelmi Szabályzat

· Közszolgálati Szabályzat

· Közszolgálati Adatvédelmi Szabályzat

· Cafetéria szabályzat

· A munkáltatói jogok gyakorlásának, és az utasítási, beszámoltatási jogok gyakorlásának szabályzata

· Képzettségi pótlékra jogosító szakképzettségek

· Vagyonnyilatkozati szabályzat

· Esélyegyenlőségi terv

· A szervezeti egységek közötti munkamegosztás rendje

· A kiadmányozás rendjének szabályzata

· Iratkezelési szabályzat

· Szabályzat a szerződések kezeléséről

· Szabályzat az önkormányzati pályázatokkal kapcsolatos eljárási rendről

· Szabályzat a pályázatokkal kapcsolatos eljárási rendről – Polgármesteri Hivatal

· Ügyrend a Polgármesteri Hivatal gazdasági szervezete, a Közgazdasági Iroda gazdálkodással  összefüggő feladataira

· A kötelezettségvállalás, az ellenjegyzés, az érvényesítés és utalványozás rendje

· Kiskincstári Szabályzat

· Számviteli Politika

· Számlarend

· Pénzkezelési Szabályzat

· Bizonylati Album

· Önköltség-számítási Szabályzat

· Eszközök és Források Értékelési Szabályzata

· Az eszközök és források leltárkészítési és leltározási szabályzata

· Felesleges Vagyontárgyak Hasznosításának, Selejtezésének Szabályzata

· Szabályzat a Reprezentációról

· A hivatali gépkocsik használatának szabályai

· A Hivatalban használt bélyegzők kezeléséről és nyilvántartásáról szóló szabályzat

· A rádiótelefonok, a vezetékes telefonok és a mobilinternet használatáról szóló szabályzat

· A médiával való kapcsolattartás rendje

· A képviselő-testület és szervei döntéseinek előkészítésére és végrehajtására vonatkozó szabályok

· Közérdekű adatközlési és közzétételi szabályzat

· Informatikai Működési Folytonossági Terv

· Szabályzat a város közterületein engedély nélkül tárolt üzemképtelen vagy hulladékká vált járművek elszállításával kapcsolatos eljárásról

· Belső törvényességi ellenőrzési szabályzat

· Belső ellenőrzési kézikönyv

· Belső kontroll kézikönyv

· Szabálytalanságok kezelésének szabályzata

· Belföldi és külföldi kiküldetések elrendeléséről, lebonyolításáról és elszámolásáról szóló szabályzat

· Az önkormányzat foglalkoztatottjaira vonatkozó szabályzat

Érd Megyei Jogú Város Közgyűlése 14 igen szavazattal, 4 ellenszavazattal, tartózkodás nélkül minősített többséggel megalkotta a következő rendeletet:

8/2016. (II.25.)

önkormányzati rendelet

Érd Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése és szervei Szervezeti és működési Szabályzatáról szóló 31/2014. (XI.26.) önkormányzati rendelet módosításáról

Érd Megyei Jogú Város Közgyűlése az Alaptörvény 32. cikk (2) bekezdésében meghatározott eredeti jogalkotói hatáskörében, az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdés d) pontjában meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:

1. § Az Érd Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése és szervei Szervezeti és működési Szabályzatáról szóló 31/2014. (XI.26.) önkormányzati rendelet (a továbbiakban: SZMSZ) 66. § (3) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(3) A Közgyűlés a városban működő görög, horvát, lengyel, német, roma és szerb nemzetiségi önkormányzat részére biztosítja az önkormányzati működés alapvető feltételeit, továbbá gondoskodik a működéssel kapcsolatos feladatok ellátásáról az Njtv. alapján, a törvényben foglaltaknak megfelelő tartalommal kötött együttműködési megállapodásban foglaltak szerint.”

2. § Az SZMSZ 17. § (1) bekezdés d) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

„d) a nemzetiségi önkormányzatok elnökei,”

3. § Az SZMSZ 48. § (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

(2) Ha a képviselő, illetve a bizottság tagja a Közgyűlés, vagy a bizottság ülésén nem tud megjelenni, köteles ennek tényét az ülés előtt elektronikus levélben, az erre a célra létrehozott (tavollet@erd.hu) e-mail címen, vagy kivételesen indokolt esetben SMS-ben bejelenteni a Polgármesternek. A bejelentés alapján indokolt esetben a Polgármester a távolmaradást igazoltnak tekintheti.

4. § Az SZMSZ 3. melléklete jelen rendelet 1. melléklete szerint módosul.

5. § Az SZMSZ 4. melléklete jelen rendelet 2. melléklete szerint módosul.

6. § Az SZMSZ 5. melléklete jelen rendelet 3. melléklete lép.

7. § Az SZMSZ 6. melléklete jelen rendelet 4. melléklete szerint módosul.

8. § Az SZMSZ 7. melléklete helyébe jelen rendelet 5. melléklete lép.

9. § Az SZMSZ 8. melléklete helyébe jelen rendelet 6. melléklete lép.

10. § Az SZMSZ 9. melléklete helyébe jelen rendelet 7. melléklete lép.

11. § Ez a rendelet 2016. március 1-jén lép hatályba.

1. melléklet a 8/2016. (II.25.) önkormányzati rendelethez

1. Az Érd Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése és szervei Szervezeti és működési Szabályzatáról szóló 31/2014. (XI.26.) önkormányzati rendelet 3. melléklet 2. táblája az következő 15. ponttal egészül ki:

[Közgyűlés által a bizottságokra átruházott feladat- és hatáskörök

2. Köznevelési és Művelődési Bizottság]

A.

B.

15.

Ellenőrzi a köznevelési intézmény pedagógiai programját, házirendjét, valamint SZMSZ-ét.

„A fenntartó

…. ellenőrzi a pedagógiai programot, a házirendet, valamint az SZMSZ-t.”

2011. évi CXC. törvény 83. § (2) i) pont

2. melléklet a 8/2016. (II.25.) önkormányzati rendelethez

1. Az Érd Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése és szervei Szervezeti és működési Szabályzatáról szóló 31/2014. (XI.26.) önkormányzati rendelet 4. melléklet 3-ik valamint 9-10. pontjának táblái helyébe a következő táblák lépnek:

[1. A Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 59. § (2) bekezdése alapján a Közgyűlés bizottságainak előterjesztési és állásfoglalás-tételi jogosítványai]

„3. A Városfejlesztési, Városüzemeltetési és Vagyongazdálkodási Bizottság állásfoglalás-tételi jogosítványai:

A.

1.

Az integrált városfejlesztési stratégia, az akcióterületi terv és a rehabilitációs vagyonkezelési szerződéssel kapcsolatos döntési javaslat esetén

2.

A településfejlesztéssel, településrendezéssel, a vízrendezéssel és vízelvezetéssel, a csatornázással a helyi tömegközlekedéssel, a köztemető fenntartásával, a helyi utak és közterületek fenntartásával, az energiaszolgáltatással, továbbá az önkormányzat vagyonával, és a lakás - helyiség gazdálkodással kapcsolatos döntési javaslat esetén

3.

Beruházási célokmány illetve a beruházás előkészítési engedélyokmány jóváhagyásával kapcsolatos döntési javaslat esetén”

„9. A Sport és Ifjúsági Bizottság előterjesztési jogosítványai:

A.

1.

Az Érdi Sport Díj odaítélésére vonatkozó döntési javaslat előterjesztése

2.

Érd Megyei Jogú Város Ifjúsági Cselekvési Tervének elfogadására vonatkozó döntési javaslat előterjesztése”

„10. Sport és Ifjúsági Bizottság állásfoglalás-tételi jogosítványai:

A.

1.

A sport és ifjúsági feladatokról való gondoskodással, a sport támogatásával kapcsolatos döntési javaslat esetén

2.

A mindenkori nemzeti közbeszerzési értékhatárt meghaladó, a bizottság feladatkörét érintő beruházásokkal kapcsolatos döntési javaslat esetén”

2. Az Érd Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése és szervei Szervezeti és működési Szabályzatáról szóló 31/2014. (XI.26.) önkormányzati rendelet 4. melléklete a következő 11-12. ponttal egészül ki:

„11. A Közrendvédelmi Bizottság előterjesztési jogosítványai:

A.

1.

Az Érd Közbiztonságáért és Tűzbiztonságáért Díj odaítélésére vonatkozó döntési javaslat előterjesztése”

„12. A Közrendvédelmi Bizottság állásfoglalás-tételi jogosítványai:

A.

1.

A település közrendjével, közbiztonságával és tűzbiztonságával kapcsolatos döntési javaslat esetén

2.

A mindenkori nemzeti közbeszerzési értékhatárt meghaladó, a bizottság feladatkörét érintő beruházásokkal kapcsolatos döntési javaslat esetén”

3. melléklet a 8/2016. (II.25.) önkormányzati rendelethez

A bizottságok személyi összetétele és feladatai

1.) A Közgyűlés a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 57. § (2) bekezdésének, valamint a 120. § (1) bekezdésének megfelelően a gazdálkodással, a helyi adókkal, valamint a város költségvetésével, annak végrehajtásával, az önkormányzati vagyonváltozással összefüggő döntések előkészítésére, véleményezésére, valamint a költségvetési bevételek alakulásának figyelemmel kísérésére, és az adósságot keletkeztető kötelezettségvállalások megalapozottságának vizsgálatára, a végrehajtás ellenőrzésére, illetve a helyi önkormányzati rendeletekben meghatározott feladat- és hatáskörök gyakorlására Pénzügyi és Költségvetési Bizottságot választ az alábbiak szerint:

Elnök:

Pulai Edina

Tagok:

Antunovits Antal

Demjén Attila

Kopor Tihamér

Szűcs Gábor

Tekauer Norbert

Nem képviselő tagok:

Csengeri Attila

Csóli Csaba

Harkai László

Matécz András

Miklósi Csaba

2.) A Közgyűlés a településfejlesztéssel, településrendezéssel, földrajzi nevekkel, vízrendezéssel és vízelvezetéssel, a csatornázással, a helyi közösségiközlekedéssel, a köztemető fenntartásával, a helyi közutak és közterületek fenntartásával, az energiaszolgáltatással, továbbá az önkormányzat vagyonával, a lakás- és helyiséggazdálkodással összefüggő döntések előkészítésére, véleményezésére, a végrehajtás ellenőrzésére, valamint a helyi önkormányzati rendeletekben meghatározott körben a tulajdonosi jogok, illetve feladat- és hatáskörök gyakorlására Városfejlesztési, Városüzemeltetési és Vagyongazdálkodási Bizottságotválaszt az alábbiak szerint:

Elnök:

Szabó Béla

Tagok:

Demjén Attila

Donkó Ignác

Kopor Tihamér

Szűcs Gábor

Nem képviselő tagok:

Csépán István

Józsa Csaba

Mészáros Mihály

3.) A Közgyűlés az épített és természeti környezet védelmével, a köztisztaság és a településtisztaság biztosításával, a hulladékgazdálkodással, a mezőgazdasággal összefüggő döntések előkészítésére, véleményezésére, a végrehajtás ellenőrzésére, illetve a helyi önkormányzati rendeletekben meghatározott feladat- és hatáskörök gyakorlására Környezetvédelmi és Mezőgazdasági Bizottságotválaszt az alábbiak szerint:

Elnök:

Fülöp Sándorné

Tagok:

Antunovits Antal

Csornainé Romhányi Judit

Pulai Edina

Dr. Veres Judit

Nem képviselő tagok:

Bada Zoltán

Görgényi György

dr. Kováts Ferenc

Martin Norbert

4.) A Közgyűlés a szociális, gyermekjóléti szolgáltatással és ellátással, a gyermek- és ifjúságvédelemmel, az egészségügyi, környezet-egészségügyi, növényvédelmi feladatokkal, valamint a szociális és egészségügyi vállalkozásokkal kapcsolatos döntések előkészítésére, véleményezésére, a végrehajtás ellenőrzésére, továbbá a helyi önkormányzati rendeletekben meghatározott feladat- és hatáskörök gyakorlására Szociális és Egészségügyi Bizottságotválaszt az alábbiak szerint:

Elnök:

Dr. Veres Judit

Tagok:

Csornainé Romhányi Judit

dr. Csőzik László

Demjén Attila

Fülöp Sándorné

Nem képviselő tagok:

Auer Richárdné

Riebel Zsófia

Stibrányi Mártonné

Tímár Istvánné

5.)  Az óvodai ellátással, a kulturális szolgáltatással aközművelődési, tudományos és művészeti tevékenység támogatásával, továbbá az önkormányzat testvérvárosi és nemzetközi külkapcsolataival, a turizmussal, a sajtóval és a helyi médiával összefüggő döntések előkészítésére, véleményezésére, a végrehajtás ellenőrzésére, illetve a helyi önkormányzati rendeletekben meghatározott feladat- és hatáskörök gyakorlására Köznevelési és Művelődési Bizottságot választ az alábbiak szerint:

Elnök:

Kéri Mihály

Tagok:

dr. Csőzik László

Donkó Ignác

dr. Havasi Márta

Kopor Tihamér

Mórás Zsolt

Nem képviselő tagok:

Földesi Csaba

Nagy Zoltán

Orlai Sándor

Tóth Tamásné

6.) A Közgyűlés a sport és ifjúsági feladatokról való gondoskodással, a sport támogatásával összefüggő döntések előkészítésére, véleményezésére, a végrehajtás ellenőrzésére, illetve a helyi önkormányzati rendeletekben meghatározott feladat- és hatáskörök gyakorlására Sport és Ifjúsági Bizottságotválaszt az alábbiak szerint:

Elnök:

Mórás Zsolt

Tagok:

Antunovits Antal

dr. Havasi Márta

Kéri Mihály

Szabó Béla

Tekauer Norbert

Nem képviselő tagok:

Battai Zoltán

Gáspár Antal

Gurubi Flórián

Macsotay Tibor

Tornai Tibor

7.) A Közgyűlés a település közrendjével, közbiztonságával és tűzbiztonságával összefüggő döntések előkészítésére, véleményezésére, a végrehajtás ellenőrzésére, illetve a helyi önkormányzati rendeletekben meghatározott feladat- és hatáskörök gyakorlására Közrendvédelmi Bizottságot választ az alábbiak szerint:

Elnök:

Tekauer Norbert

Tag:

Mórás Zsolt

Nem képviselő tag:

Zsombik Zsolt

8.) A Közgyűlés Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény (továbbiakban: Mötv.) 37. § 38. § és 39. §-aiban foglalt feladatok végrehajtására Vagyonnyilatkozati, Összeférhetetlenségi és Méltatlansági Bizottságotválaszt az alábbiak szerint:

Elnök:

Antunovits Antal

Tagok:

Donkó Ignác

Pulai Edina

4. melléklet a 8/2016. (II.25.) önkormányzati rendelethez

1. Az Érd megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése és szervei Szervezeti és működési Szabályzatáról szóló 31/2014. (XI.26.) számú rendelet 6. melléklete a következő 6. sorral egészül ki:

[A Közgyűlés által a polgármesterre átruházott feladat- és hatáskörök]

A.

B.

„6

Jóváhagyja Érd Megyei Jogú Város éves közbeszerzési tervét és annak módosításait.

2015. évi CXLIII. törvény 42. § (1)”

5. melléklet a 8/2016. (II.25.) önkormányzati rendelethez

A melléklet annak formátuma miatt – pdf – a jegyzőkönyv melléklete.

6. melléklet a 8/2016. (II.25.) önkormányzati rendelethez

A költségvetés tervezetének

készítésére vonatkozó szabályok

A Közgyűlés hosszú távú fejlesztési elképzeléseit gazdasági programban, fejlesztési tervben rögzíti.

A gazdasági program, fejlesztési terv a Közgyűlés megbízatásának időtartamára vagy azt meghaladó időszakra szól.

 A gazdasági program, fejlesztési terv helyi szinten meghatározza mindazokat a célkitűzéseket és feladatokat, amelyek a helyi önkormányzat költségvetési lehetőségeivel összhangban, a helyi társadalmi, környezeti és gazdasági adottságok átfogó figyelembevételével a helyi önkormányzat által nyújtandó feladatok biztosítását, színvonalának javítását szolgálják.

A gazdasági program, fejlesztési terv - a megyei területfejlesztési elképzelésekkel összhangban - tartalmazza, különösen: az egyes közszolgáltatások biztosítására, színvonalának javítására vonatkozó fejlesztési elképzeléseket.

A gazdasági programot, fejlesztési tervet a Közgyűlés az alakuló ülését követő hat hónapon belül fogadja el. Ha a meglévő gazdasági program, fejlesztési terv az előző ciklusidőn túlnyúló, úgy azt az újonnan megválasztott Közgyűlés az alakuló ülését követő hat hónapon belül köteles felülvizsgálni, és legalább a ciklusidő végéig kiegészíteni vagy módosítani.

I. A költségvetési törvényben biztosított források figyelembevételével előkészített költségvetési rendelet tervezetet a jegyző az államháztartási törvényben és a végrehajtásáról szóló kormányrendeletben meghatározottak szerint készíti el, és a polgármester  február 15-éig, illetve ha a központi költségvetésről szóló törvényt az országgyűlés a naptári év kezdetéig nem fogadta el, a központi költségvetésről szóló törvény hatálybalépését követő negyvenötödik napig nyújtja be a Közgyűlésnek.

A rendelet-tervezet előkészítése:

A benyújtást megelőzően a jegyző az intézmények elemi költségvetését egyeztető tárgyalás keretében összeállítja, melyről a kiemelt előirányzati sorok erejéig jegyzőkönyv készül.

A polgármesteri hivatal és az önkormányzati költségvetés összeállításához a szakirodák írásos anyagot készítenek a megadott határidőre, ami a jegyzővel és polgármesterrel egyeztetésre kerül.

A rendelet-tervezetet és az egyeztetések eredményét a polgármester a Közgyűlés bizottságai elé terjeszti. A bizottságok számszaki módosításokra úgy tehetnek javaslatot, ha a forrást egyidejűleg megjelölik.

A polgármester a bizottságok által megtárgyalt rendelet-tervezetet, valamennyi bizottság írásos véleményével együtt nyújtja be a Közgyűlés elé.

A költségvetés benyújtásakor elő kell terjeszteni azt az önálló rendelet-tervezetet is, amely az önkormányzati rendeleteknek a költségvetési rendelet-tervezetben javasolt előirányzatok megalapozásához szükséges módosításait tartalmazza.

II. Ha a költségvetési rendeletet a Közgyűlés a költségvetési évben legkésőbb március 15-ig nem fogadja el, rendeletet alkot az átmeneti gazdálkodásról, az államháztartási törvényben meghatározott tartalommal. Az átmeneti gazdálkodásról a Polgármester beszámol a Közgyűlésnek

III. A Közgyűlés évente, legkésőbb a költségvetési rendelet elfogadásáig határozatban állapítja meg a Stabilitási törvény 45. § (1) bekezdés a) pontja felhatalmazása alapján kiadott jogszabályban meghatározottak szerinti saját bevételeinek, valamint a Stabilitási törvény 3. § (1) bekezdése szerinti adósságot keletkeztető ügyleteiből eredő fizetési kötelezettségeinek a költségvetési évet követő három évre várható összegét.

IV. A Közgyűlés – az első negyedév kivételével – negyedévenként, a döntése szerinti időpontokban, de legkésőbb az éves költségvetési beszámoló elkészítésének határidejéig, december 31-jei hatállyal módosítja a költségvetési rendeletét.

Ha az önkormányzat év közben a költségvetési rendelet készítésekor nem ismert többletbevételhez jut, vagy bevételei a tervezettől elmaradnak, e tényről a Polgármester a Közgyűlést tájékoztatja.

V. Az éves költségvetés végrehajtásáról a jegyző által – az államháztartási törvényben foglaltaknak megfelelően – előkészített rendelet-tervezetet a Polgármesterterjeszti a Közgyűlés elé úgy, hogy az a Közgyűlés elé terjesztést követő harminc napon belül, de legkésőbb a költségvetési évet követő ötödik hónap utolsó napjáig hatályba lépjen.

A Pénzügyi és Költségvetési Bizottság véleményezi az éves költségvetési javaslatot, a költségvetés módosítására vonatkozó javaslatot, és a végrehajtásról szóló éves beszámoló tervezeteit.

A rendelet-tervezet csak akkor terjeszthető a Közgyűlés elé, ha a költségvetés előterjesztésekor a Közgyűlés részére tájékoztatásul bemutatásra kerül

- a helyi önkormányzat költségvetési mérlege közgazdasági tagolásban

- előirányzat felhasználási ütemterve

- többéves kihatással járó döntések számszerűsítve évenkénti bontásban és összesítve

- közvetett támogatásokat- így különösen adóelengedéseket, adókedvezményeket – tartalmazó kimutatás

- a Stabilitási tv. 45. § (1) bekezdés a) pontjában kapott felhatalmazás alapján kiadott jogszabályban meghatározottak szerinti saját bevételeknek ésa Stabilitási törvény 3. § (1) bekezdése szerinti adósságot keletkeztető ügyleteiből eredő fizetési kötelezettségeinek a költségvetési évet követő három évre várható összegének megállapítása.

A költségvetési rendeletet és annak a Közgyűlés ülésére benyújtott valamennyi mellékletét a bizottsági véleményekkel együtt a város honlapján közzé kell tenni.

7. melléklet a 8/2016. (II.25.) önkormányzati rendelethez

ÉRD MEGYEI JOGÚ VÁROS

POLGÁRMESTERI HIVATALÁNAK

SZERVEZETI ÉS MűKÖDÉSI SZABÁLYZATA

A Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény, valamint Érd Megyei Jogú Város Önkormányzatának Szervezeti és Működési Szabályzata (továbbiakban: SZMSZ) rendelkezései alapján Érd Megyei Jogú Város Önkormányzat Polgármestere a Polgármesteri Hivatal működésének valamint a polgármester és a jegyző feladat- és hatáskörébe tartozó ügyek döntésre való előkészítésével és végrehajtásával kapcsolatos feladatok ellátásának szabályait az alábbiakban állapítja meg:

I. A HIVATAL MEGNEVEZÉSE, ADATAI

1. A Hivatal megnevezése: Érd Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala (továbbiakban: Hivatal)

1.1. A Hivatal nemzetközi kapcsolataiban az alábbi megnevezéseket használja:

 - angolul: The Local Municipality Mayor's Office of Érd

 - németül: Burgermeisteramt der Selbstverwaltung der Stadt Érd

1.2. A Hivatal rövidített megnevezése: Polgármesteri Hivatal

1.3. A Hivatal székhelye: Érd, Alsó u. 1.;  2030 Érd, Alsó u. 3.;

levélcíme: 2031 Érd Pf.: 31.

telefonszáma: 06-23-522-300, telefax száma: 06-23-365-340

1.4. A Hivatal működési területe: Érd Megyei Jogú Város illetékességi területe

2. A hivatal azonosító számai:

A Hivatal az alábbi jelzőszámokat használja:

b.) Fejezetszám: 13

b.) Ágazati azonosító szám: 8411

c) Számlaszámok:

Számlaszám

Devizanem

Számla megnevezése

1.

12001008 – 01330902 -00100003

HUF

Költségvetési elsz. számla

d) Költségvetési intézményi törzsszám: 394909

e) Adóazonosító szám: 15394909-2-13

A Hivatal az általa ellátott, illetve szerződésben megkötött feladatainak számlázásához a Szolgáltatási Tevékenységek Jegyzéke (SZTJ) számait használja.

II. A HIVATAL JOGÁLLÁSA

1.1 A Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 84. § (1) bekezdése alapján a helyi önkormányzat képviselő-testülete az önkormányzat működésével, valamint a polgármester vagy a jegyző feladat- és hatáskörébe tartozó ügyek döntésre való előkészítésével és végrehajtásával kapcsolatos feladatok ellátására polgármesteri hivatalt vagy közös önkormányzati hivatalt hoz létre. A hivatal közreműködik az önkormányzatok egymás közötti, valamint az állami szervekkel történő együttműködésének összehangolásában.

A Polgármester a Közgyűlés döntései szerint a saját önkormányzati jogkörében irányítja a Hivatalt. A Hivatal vezetője a Jegyző.

1.2. A Hivatal jogi személy, a saját költségvetési előirányzata körében önálló költségvetési szerv. Gazdálkodásához érdekeltségi rendszere maradványérdekeltség.

1.3. A Hivatal képviseletét a Jegyző látja el. Eseti képviselettel a Hivatal dolgozója is megbízható.

1.4. A Hivatal Alapító Okiratát a képviselő-testület a 8/1990. (X.29.) ÖK. határozatával, 1990. október 29-én fogadta el.

III. A HIVATAL SZERVEZETI FELÉPÍTÉSE

1. A Hivatal szervezeti egységei és a hozzájuk tartozó engedélyezett létszámok:

11.1 A Hivatal a szükséges munkamegosztás céljából a következő belső szervezeti egységekre tagozódik:

Jegyzői Törzskar

Aljegyző/Vezető Jogtanácsos

Közgazdasági Iroda

- Költségvetési és Gazdálkodási Csoport

- Adócsoport

Lakosság-szolgálati Iroda: (vezető/Aljegyző)

- Építéshatósági Csoport

- Általános Igazgatási Csoport

Személyzeti Csoport

Belső Ellenőrzési Csoport

Minőségirányítási Vezető

Humán Iroda

- Óvodai, Kulturális és Sport ügyek

- Szociálpolitikai és Egészségügyi Csoport

Önkormányzati, Szervezési és Törvényességi Iroda

- Önkormányzati és Szervezési Csoport

- Iktatás és Irattározás

Jogi Iroda

- Jogi Ügyek

- Közbeszerzési Csoport

Városfejlesztési és Városüzemeltetési Iroda

- Városfejlesztési és Városüzemeltetési Csoport

- Informatika

- Gondnokság

Városrendészeti Csoport

- Közterület-felügyelet

- mezőőrség

- porta, parkőri és egyszerű őri szolgálat

Pályázati Csoport

Főépítészi Csoport

Vagyongazdálkodási és Vagyon-nyilvántartási Csoport

Közbiztonsági Referens

Polgármesteri Kabinet

Polgármesteri Titkárság

Jegyzői Titkárság

1.2  A Hivatalban a polgármester tevékenységéhez közvetlenül kapcsolódó feladatok ellátására létrehozott önkormányzati tanácsadói munkakörök:

- Sajtófőnök

- Kommunikációs és sajtóreferens

- Városfejlesztési Referens

- Külkapcsolati Referens

- Politikai Referens

1.3 Az irodákat a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény (továbbiakban: Kttv.) 129. § (1)bekezdése alapján irodavezetők vezetik, akiket határozatlan időre a Jegyző nevez ki a Polgármester egyetértési joga gyakorlásával. Feladatuk az iroda munkájának megszervezése.

1.4. A belső szervezeti egységek (irodák) egymással mellérendeltségi viszonyban állnak és kötelesek együttműködni a feladatok ellátásában.

1.5. A Hivatal irodái jogi személyiséggel nem rendelkeznek, az egységes Hivatal részeit képezik.

2. A szervezeti egységek belső szabályozásának rendje

2.1. A Hivatal valamennyi szervezeti egysége jelen Szervezeti és Működési Szabályzatalapján működik.

2.2. A szervezeti egységek vezetői jelen Szervezeti és Működési Szabályzat valamint annak mellékletei és függelékei alapján állapítják meg és tartják nyilván a szervezeti egységek munkaköreit, feladatait, a munkatársak munkaköri leírásait, és felelősek naprakészen tartásukért.

2.3. A szervezeti egységek vezetői munkaköri leírásának elkészítéséért és naprakészségéért a Jegyző felelős.

2.4. A szervezeti egységek közötti munkamegosztás rendjét jelen Szervezeti és Működési Szabályzat vonatkozó függeléke tartalmazza.

2.5. A Városrendészeti Csoport közterület-felügyelőinek feladatait a vonatkozó jogszabályok határozzák meg, melyet külön jegyzői utasításban megállapított szolgálati szabályzatban foglaltak figyelembevételével végeznek.

3. A munkáltatói jogok gyakorlásának rendjét jelen Szervezeti és Működési Szabályzat Közszolgálati Szabályzat című függeléke tartalmazza.

IV. A HIVATAL IRÁNYÍTÁSA

1.  A Polgármester a Közgyűlés döntései szerint és saját hatáskörében irányítja a Hivatalt. Irányító jogkörében:

-         általános és egyedi utasításokat ad a Jegyző számára a Hivatal tevékenységének irányvonalára nézve;

-         a Jegyző javaslatának figyelembevételével meghatározza a Hivatal feladatait az önkormányzat munkájának szervezésében, a döntések előkészítésében és végrehajtásában;

-          dönt a jogszabály által hatáskörébe utalt államigazgatási ügyekben, hatósági hatáskörökben, egyes hatásköreinek gyakorlását átruházhatja az alpolgármesterre, a jegyzőre, a polgármesteri hivatal ügyintézőjére;

-          a hatáskörébe tartozó ügyekben szabályozza a kiadmányozás rendjét;

-          gyakorolja az egyéb munkáltatói jogokat az Alpolgármesterek, és az önkormányzati intézményvezetők tekintetében;

-          gyakorolja a munkáltatói jogokat a Jegyző tekintetében.

V.  A HIVATAL VEZETÉSE

1.2.  A Hivatalt a Jegyző vezeti.

1.2. A Jegyző vezetői jogkörében eljárva:

- gondoskodik a Hivatal munkájának megszervezéséről, amelynek során közvetlenül, vagy az irodavezetők útján utasíthatja a hivatal dolgozóit;

- meghatározza a feladatok végrehajtásának idejét, módját, ütemét;

- a Hivatal költségvetésével gazdálkodva biztosítja a működéshez szükséges szakmai és tárgyi feltételeket;

- javaslatot tesz a Polgármesternek a Hivatal belső szervezeti tagozódására, a Hivatal munkarendjére, az ügyfélfogadás rendjére;

- gondoskodik a Hivatal létszámának biztosításáról, a köztisztviselők továbbképzéséről;

- gyakorolja a munkáltatói jogokat a polgármesteri hivatal köztisztviselői és munkavállalói tekintetében, továbbá gyakorolja az egyéb munkáltatói jogokat az aljegyző tekintetében a törvényben meghatározott esetekben a Polgármester egyetértése mellett;

- gondoskodik a közszolgálati nyilvántartás vezetéséről és a személyes adatok védelméről;

- az irodavezetők és az általa meghatározott csoportvezetők bevonásával hetente munkaértekezletet tart a feladatok egyeztetése céljából;

- a testületi munka hatékonysága érdekében együttműködik a Közgyűlés bizottságainak elnökeivel;

- szükség szerint részt vesz az irodaértekezleteken, illetve a hivatal egészét érintő össz-apparátusi értekezletet tart.

1.4. A jegyzőt távollétében vagy akadályoztatása esetén az aljegyző helyettesíti.

1.4. A Közgazdasági Irodavezetőt (gazdasági vezető) akadályoztatása esetén, vagy ha a tisztség ideiglenesen nincs betöltve, a Költségvetési és Gazdálkodási Csoport vezetője helyettesíti.

1.5. A Polgármester a jegyzői és az aljegyzői tisztség egyidejű betöltetlensége, illetve tartós akadályoztatásuk esetére a jegyzői feladatok ellátására, az akadály megszűnéséig, de legfeljebb hat hónap időtartamra a képesítési és alkalmazási feltételeknek megfelelő hivatali köztisztviselőt bíz meg.

2. Az irodavezetők személyi felelősséggel irányítják az irodát, amelynek során:

- gondoskodnak az irodán belüli munka megszervezéséről, ellenőrzik a feladatok végrehajtását;

- biztosítják a kiadott feladatok határidőre történő szakszerű és törvényes végrehajtását;

- az ügyintéző, illetőleg ügyvitelt ellátó dolgozók részére szükség szerint tartanak munkamegbeszélést, vagy egyéni eligazítást;

- gondoskodnak az iroda dolgozói munkaköri leírásainak elkészítéséről;

- kiadmányozási jogkörüket beosztottjaikra átruházhatják, mely átadás nem érinti vezetői felelősségüket;

- szükség szerint együttműködnek a társirodák vezetőivel a feladatkörüket érintő kérdésekben.

3. A hivatalban kettő szakmai tanácsadói, illetve szakmai főtanácsadói cím adományozható.

VI.  A HIVATAL MűKÖDÉSE

1.1. A Hivatal a feladatait:

- a jogszabályok,

- a Közgyűlés döntései (rendeletei, határozatai),

- jelen Szervezeti és Működési Szabályzat a Polgármester és a Jegyző által kiadott általános szabályozó rendelkezések (szabályzatok, utasítások, intézkedések stb.),

- a Polgármesternek a Hivatal önkormányzati (közgyűlési, bizottsági) tevékenységével összefüggő feladat-meghatározásai,

- a Jegyző szakmai feladat-meghatározásai és a Jegyzőnek a munkavégzéssel kapcsolatos egyedi utasításai szerint látja el.

1.2. A Hivatal működésével köteles elősegíteni:

-a törvényesség betartását,

-a Közgyűlés rendeleteinek és határozatainak végrehajtását,

-az állampolgári jogok érvényesülését.

1.3. A Hivatalnak az ügyintézés során törekedni kell:

- az anyagi és az eljárási jogszabályok maradéktalan érvényre juttatására,

- a hatékony és gyors ügyintézésre, az ügyintézési határidők betartására,

- az ügyintézés színvonalának emelésére, az ügyintézés jogszabályi kereteken belüli egyszerűsítésére,

- az ügyfelek részére a szükséges felvilágosítás szóban és írásban történő kulturált megadására.

2. A Hivatali információk áramlásának biztosítása érdekében szükséges feladatok

2.1. A Közgyűlés ülésein való részvétel:

A Közgyűlésen részt kell vennie a jegyzőnek, aljegyzőnek, az irodavezetőknek (távollétükben helyettesüknek), főépítésznek, és a jegyzőkönyv készítőjének.

2.2. Apparátusi értekezlet: Szükség szerint, de évenként legalább két alkalommal az elmúlt időszak tevékenységének értékelése, és az elkövetkező időszak főbb feladatainak meghatározása céljából apparátusi értekezletet kell összehívni.

2.3. Polgármesteri értekezlet: A Polgármester hetente egy alkalommal az Alpolgármesterek, a Jegyző, az Aljegyző, a Gazdasági Vezető, a Polgármesteri Kabinet Polgármester által kijelölt tagja részvételével a Hivatal irányításával kapcsolatos feladatok meghatározására értekezletet tart.  A értekezletről írásban emlékeztetőt kell készíteni a feladat, határidő és a felelős megjelölésével.

2.4. Munkaértekezlet: Irodánként szükség szerint hívható össze. Az illetékes köztisztviselőt tájékoztatni kell.

2.5. Jegyzői értekezlet: A Jegyző hetente egy alkalommal a polgármester meghívásával az Irodavezetők és a kijelölt Csoportvezetők részvételével az operatív feladatok meghatározása és végrehajtása, instrukciók adása, illetve a feladatok számon kérése céljából értekezletet tart. Az értekezletről írásban emlékeztetőt kell készíteni a feladat, határidő és a felelős megjelölésével.

VII. A HIVATAL FELADATAI

1.1. A Hivatal feladatai általában:

- ügyfélfogadási időben köteles az ügyfeleket fogadni,

- az ügyfelek által személyesen, vagy szóban előadott kérelmet jegyzőkönyvbe foglalni,

- az ügyiratokat az Iratkezelési Szabályzat szerint kezelni,

- az eljáró ügyintézők ügykörükben kötelesek más irodák ügyintézőivel együttműködni,

- az irodák kötelesek belső munkarendjüket számon kérhető módon kialakítani.

1. 2. A hivatal feladatai a Közgyűléssel kapcsolatban:

- A Hivatal szervezeti egységei szakmailag segítik a Közgyűlés és a bizottságok munkáját,

- a Hivatal köteles a Közgyűlés rendeleteit, határozatait végrehajtani,

- az ügykörüket érintő közgyűlési előterjesztéseket elkészíteni,

- az önkormányzati képviselők interpellációit, kérdéseit kivizsgálni és azokra – az erre vonatkozó szabályok szerint választ adni,

- az önkormányzati képviselőknek a munkájukhoz szükséges tájékoztatást, és ügyviteli közreműködést biztosítani.

1.3. A hivatal feladatai a Közgyűlés bizottságainak működésével kapcsolatban:

A Hivatal köteles:

- a bizottság működéséhez szükséges tájékoztatást megadni,

- a Közgyűlés bizottságai működését elősegíteni, a technikai és adminisztratív igényeit kielégíteni.

2. A Hivatal államigazgatási feladatai

A Hivatal köteles a Polgármester és a Jegyző államigazgatási (hatósági) hatásköreit a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályai és a vonatkozó anyagi jogszabályok előírásainak megfelelően előkészíteni, gyakorolni és a hatályos szabályzat szerint kiadmányozni.

3. A Hivatal szervezeti egységeinek feladatai

A Hivatal irodái feladataikat előkészítő, végrehajtó jelleggel, illetve államigazgatási ügyekben a hatáskör címzettjének nevében eljárva látják el.

A Hivatal szervezeti egységeinek részletes feladatait jelen Szervezeti és Működési Szabályzat vonatkozó függeléke tartalmazza. A szervezeti egységek munkatársainak részletes feladatait a munkaköri leírásuk tartalmazza, amely személyi anyag részét képezi.

VIII. A HIVATAL TEVÉKENYSÉGE

1. A Hivatal által ellátandó és a szakfeladatrend szerint (szakfeladat számmal és megnevezéssel) besorolt alaptevékenységek Érd Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalának Alapító Okirata alapján az alábbiak:

1.1. A költségvetési szerv alaptevékenysége: Helyi szintű általános végrehajtó igazgatási tevékenység.

1.2.  Államháztartási szakágazati besorolása:

841105       Helyi önkormányzatok és társulások igazgatási tevékenysége

1.3. A költségvetési szerv alaptevékenységei kormányzati funkció szerinti besorolása:

011130       Önkormányzatok és önkormányzati hivatalok jogalkotó és általános igazgatási

tevékenysége

011220       Adó-, vám- és jövedéki igazgatás

013330       Pályázat- és támogatáskezelés, ellenőrzés

016010       Országgyűlési, önkormányzati és európai parlamenti képviselő-választáshoz

kapcsolódó tevékenységek

016020       Országos és helyi népszavazással kapcsolatos tevékenységek

031030       Közterület rendjének fenntartása

IX. A HIVATAL MUNKARENDJE

1.1. A ledolgozott munkaidő nyilvántartása és ellenőrzése céljából a hivatal minden dolgozójának a polgármesteri hivatal által kiállított, saját névre szóló proximiti kártyával kell a Hivatal épületeibe belépéskor és azok elhagyásakor a bejáratnál elhelyezett leolvasó berendezésnél regisztrálni. A gép nyilvántartásba veszi, hogy a dolgozó mikor lépett az épületbe, és mikor hagyta el azt. Az ezzel összefüggő nyilvántartási feladatokat az Informatikai feladatok ellátásért felelős szervezeti egység látja el.

1.2. A ledolgozott munkaidőt hetenként összesíteni kell. Törekedni kell arra, hogy a törvényes munkaidőt - heti 40 óra - az adott héten mindenki ledolgozza. A heti munkaidő átcsoportosítás az irodavezetővel történő egyeztetést követően lehetséges, a tartós munkaidő átcsoportosítást pedig a jegyző engedélyezheti.

1.3 A Jegyző, a Gazdasági Vezető, az Aljegyző, az Irodavezetők valamint a Főépítész rugalmas munkaidő-beosztással látják el feladataikat. A heti 40 órás törvényes munkaidő figyelembevételével rájuk vonatkozó törzsidő hétfőn: 9-től-18 óráig, keddtől-csütörtökig: 9-16 óráig, pénteken 9-től 12 óráig tart.

2. Az ügyfélfogadás rendje

- a Polgármesteri Hivatal egészében:

hétfő

13.00 - 18.30 óráig,

szerda

8.00 - 12.00 óráig,

13.00 - 16.30 óráig,

3. A munkaidő

- a Polgármesteri Hivatal egészében:

hétfőn:

8.00 - 18.30 óráig,

kedd, szerda és csütörtök:

8.00 - 16.30 óráig,

pénteken:

8.00 - 12.00 óráig tart.

Munkaidőn belül napi fél óra munkaközi szünet biztosított.

A munkaközi szünet ideje alatt minden szervezeti egységnél legalább egy munkatársnak a Hivatalban kell tartózkodnia.

3.1. Ügyfélfogadási idő alatt a köztisztviselők kötelesek a Hivatalban tartózkodni, helyszínelés csak a szervezeti egység vezetőjének külön engedélyével lehetséges.

3.2. A Polgármesteri Hivatal épületében a köztisztviselők munkaidőn túl a szervezeti egység vezetőjének külön engedélyével, előzetes bejelentés mellett tartózkodhatnak.

3.3. A munkahelyéről önhibáján kívül távol maradó dolgozó akadályoztatásának tényéről haladéktalanul köteles közvetlen hivatali felettesét, vagy a személyzeti vezetőt értesíteni.

3.4. A betegségről szóló orvosi igazolást a dolgozó munkába állása első napján köteles a személyzeti vezetőnek átadni.

4. A helyettesítés rendje

4.1. A Hivatal dolgozói a munkaköri leírásukban foglaltak szerint helyettesítik egymást.

4.2. A munkatárs évi rendes szabadsága alatti helyettesítés minden dolgozó munkaköri kötelessége. A helyettesítésre és az ezekhez kapcsolódó felelősségi szabályokra egyebekben a Kttv., a Hivatal vonatkozó jegyzői utasításának rendelkezései, valamint a foglalkoztatottak munkaköri leírásai az irányadóak.

4.3. A helyettesítést ellátó személyt a helyettesítés során hozott intézkedésért, végzett tevékenységért ugyanolyan felelősség terheli, mint a helyettesített személyt.

4.4. A helyettesítést ellátó személyre a helyettesítés alatt a helyettesített személy függelmi viszonyai az irányadóak. A helyettesítést ellátó személy a helyettesített vezetőjének minden lényeges eseményről, a munkavégzés körülményeiről a részletes tájékoztatást köteles megadni.

4.5. Vezető és helyettesítőjének a munkahelyről egyidőben történő távolléte nem engedélyezhető.

5. A munkakör átadás-átvételének rendje

5.1. Munkakör átadás-átvételére a közvetlen hivatali felettes közreműködésével személyi változás - áthelyezés, közszolgálati jogviszony megszűnése -, tartós távollét esetén kerül sor.

5.2. A munkakört az új vezetőnek, illetve munkatársnak, kiadmányozási jogkört az átadással feladatot kapott munkatársnak, ezek hiányában a közvetlen hivatali felettesnek kell átadni.

5.3. A munkakört átvevő személyesen felel mindazokért az ügyekért, melyeket az átadás-átvételkor átvett.

5.4. A munkakör átadás-átvételi jegyzőkönyvben az alábbiakat kell rögzíteni:

a.) az átadásra kerülő munkakör leírását,

b.) a folyamatban lévő fontosabb feladatok felsorolását, végrehajtásuk helyzetét, az esetleges eredményt, és a szükséges teendőkről tájékoztatást,

c.) az átadásra kerülő irattárba nem helyezett iratokat (külön jegyzékben a határidőbe helyezetteket is), utasításokat, terveket, szabályzatokat, nyilvántartásokat, illetve azok jegyzékét,

d.) az átadónak és az átvevőnek a jegyzőkönyv tartalmával kapcsolatos észrevételeit, megállapításait, az átadás-átvétel helyének, idejének megjelölését és az aláírásokat,

e.) a bélyegző átadására vonatkozó igazolást.

6. Az ellenőrzés rendje

6.1. A Közgyűlést évente egy alkalommal beszámoló formájában tájékoztatni kell a Hivatal munkájáról.

6.2. A belső ellenőrzés rendjét jelen Szervezeti és Működési Szabályzat függelékét képező Belső Ellenőrzési Kézikönyvtartalmazza.

6.3. Az irodavezetők évente ellenőrizni kötelesek saját irodájuknál az ügyintézés és ügyvitel szakszerűségét, a titokvédelmi előírások betartását. A jelentést a Jegyzőnek kell megküldeni, aki tájékoztatja a Polgármestert és a Közgyűlést.

7. A munkavégzéshez előírt öltözet

A Hivatal köztisztviselői munkavégzésükhöz kötelesek ápolt, kulturált külsővel megjelenni, a hivatali munkához méltó, az ügyfelek és munkatársak felé tiszteletet kifejező, munkavégzést nem akadályozó öltözéket viselni.

8. A telefonhasználat rendje

A hivatali vezetékes, valamint mobiltelefon használatának rendjét külön jegyzői, illetve polgármesteri utasítás szabályozza.

X. ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK

A Szervezeti és Működési Szabályzat 2016. március 1-jén lép hatályba. Ezzel az időponttal a korábbi Ügyrend hatályát veszti.

Érd, 2016. február 25.

Polgármesteri Hivatal Szervezeti és Működési Szabályzatának függelékei

·         Biztonsági szabályzat

·         Adatvédelmi és Adatbiztonsági Szabályzat

·         Informatikai Biztonsági Szabályzat

·         Munkavédelmi és Tűzvédelmi Szabályzat

·         Közszolgálati Szabályzat

·         Közszolgálati Adatvédelmi Szabályzat

·         Cafetéria szabályzat

·         A munkáltatói jogok gyakorlásának, és az utasítási, beszámoltatási jogok gyakorlásának szabályzata

·         Képzettségi pótlékra jogosító szakképzettségek

·         Vagyonnyilatkozati szabályzat

·         Esélyegyenlőségi terv

·         A szervezeti egységek közötti munkamegosztás rendje

·         A kiadmányozás rendjének szabályzata

·         Iratkezelési szabályzat

·         Szabályzat a szerződések kezeléséről

·         Szabályzat az önkormányzati pályázatokkal kapcsolatos eljárási rendről

·         Szabályzat a pályázatokkal kapcsolatos eljárási rendről – Polgármesteri Hivatal

·         Ügyrend a Polgármesteri Hivatal gazdasági szervezete, a Közgazdasági Iroda gazdálkodással  összefüggő feladataira

·         A kötelezettségvállalás, az ellenjegyzés, az érvényesítés és utalványozás rendje

·         Kiskincstári Szabályzat

·         Számviteli Politika

·         Számlarend

·         Pénzkezelési Szabályzat

·         Bizonylati Album

·         Önköltség-számítási Szabályzat

·         Eszközök és Források Értékelési Szabályzata

·         Az eszközök és források leltárkészítési és leltározási szabályzata

·         Felesleges Vagyontárgyak Hasznosításának, Selejtezésének Szabályzata

·         Szabályzat a Reprezentációról

·         A hivatali gépkocsik használatának szabályai

·         A Hivatalban használt bélyegzők kezeléséről és nyilvántartásáról szóló szabályzat

·         A rádiótelefonok, a vezetékes telefonok és a mobilinternet használatáról szóló szabályzat

·         A médiával való kapcsolattartás rendje

·         A képviselő-testület és szervei döntéseinek előkészítésére és végrehajtására vonatkozó szabályok

·         Közérdekű adatközlési és közzétételi szabályzat

·         Informatikai Működési Folytonossági Terv

·         Szabályzat a város közterületein engedély nélkül tárolt üzemképtelen vagy hulladékká vált járművek elszállításával kapcsolatos eljárásról

·         Belső törvényességi ellenőrzési szabályzat

·         Belső ellenőrzési kézikönyv

·         Belső kontroll kézikönyv

·         Szabálytalanságok kezelésének szabályzata

·         Belföldi és külföldi kiküldetések elrendeléséről, lebonyolításáról és elszámolásáról szóló szabályzat

·         Az önkormányzat foglalkoztatottjaira vonatkozó szabályzat

A rendelet módosítás elfogadásáról a Közgyűlés az alábbiak szerint szavazott:

Antunovits Antal

Igen

Dr. Bács István

Igen

Csornainé Romhányi Judit

Nem

Dr. Csőzik László

Nem

Demjén Attila

Igen

Donkó Ignác

Igen

Fülöp Sándorné

Igen

Dr. Havasi Márta

Nem

Kéri Mihály

Igen

Kopor Tihamér

Igen

Mórás Zsolt

Igen

Pulai Edina

Igen

Simó Károly

Igen

Szabó Béla

Igen

Szűcs Gábor

Nem

Tekauer Norbert

Igen

T. Mészáros András

Igen

Dr. Veres Judit

Igen