Ágó Mátyás Főépítész: Elmondja, hogy elérkeztek a véleményezés lezárásához, ami valamelyest csúszott a korábban tervezetthez képest, azonban határidőt nem léptek túl, mivel az is változott. Mivel a Modern Városok Program is igényelt néhány változtatást, melyet be kellett illeszteni a tervbe, ezért most kerül sor a véleményezési szakasz lezárására. Tehát a konkrét partnerségi viszonyban lévő szervezetek, testületek, magánszemélyek eljuttatták a véleményeket, melyre a válaszokat is megkapták.

Szabó Béla, a Városfejlesztési, Városüzemeltetési és Vagyongazdálkodási Bizottság elnöke: Elmondja, hogy a Városfejlesztési, Városüzemeltetési és Vagyongazdálkodási Bizottság 8 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül kiegészítéssel javasolja elfogadásra a javaslatot. A határozati javaslat harmadik francia bekezdésében az alábbi szöveget javasolják elfogadni: „a Közgyűlés úgy dönt, hogy a papi földek területére tervezett záportározó és környezete megvalósítása céljából a tulajdonszerzés indokán az ott jelölt Erdőterület terület-felhasználás, illetve Ek közjóléti erdőterület övezete, kerüljön zöldterület terület-felhasználásba, illetve Z-1 zöldterület övezetbe.”

Dr. Veres Judit képviselő: Főépítész úrhoz kérdése, hogy a változtatás hogy érinti a Nyárfa utcában lakókat, mivel korábban már felkeresték azzal kapcsolatban, hogy a Nyárfa utca elején egy vállalkozó hatalmas építkezésbe fogott, és a lakók nem szeretnék ennek befejezését, melyet azonban csak akkor valósíthat meg, ha a Nyárfa utcának megváltozik az övezeti besorolása. Több mint 70-en írták alá a beadványt.

Ágó Mátyás Főépítész: Elmondja, hogy a lakosság kérésének megfelelően, lakóövezetben marad a terület, tegnapi nap folyamán küldték meg a választ az érintetteknek.

Dr. Csőzik László képviselő: Az M7-esen túli terület déli részével kapcsolatban kérdése, hogyha elindulnak délkeletről északnyugatra, ha megnyitják a területi besorolásra vonatkozó táblázatot, láthatóak a lőtérre vonatkozó előírások, a 30-31-es besorolás zöldterület, a 40-es mezőgazdasági terület, ahol a tulajdonos levendulát szeretne termeszteni, megmaradna eredeti funkcióban, azonban látható 25-ös lakóterületi besorolású terület, mely már Sóskúti területre esik, ennek mi a sorsa?

Kopor Tihamér képviselő: Az iránt érdeklődik, hogy az Érdligeti volt CBA területére vonatkozóan milyen eszköz áll rendelkezésre, hogy valamilyen módon a vállalkozót az építkezés megkezdésére, befejezésre sarkallják, illetve ha ezt nem tudják megtenni, hogyan lehet szankcionálni, az építkezés elmaradását. A terület időnként elhanyagolt állapotban van..

T. Mészáros András polgármester: Tájékoztatja a képviselőt, hogy nincs már érvényes építési engedélye a Lidlnek az említett területre, mivel annak érvényessége időközben lejárt és nem kérték a megújítását.

Ágó Mátyás Főépítész: Volt egy megállapodás a Lidl és a Polgármesteri Hivatal között. A legutolsó álláspontja az volt a Lidl-nek, hogy olyan terveket készíttet, amely megfelel a HÉSZ-nek és ennek megfelelően fedett parkolókat fog kiépíteni, de a törvény szabályozásának is meg kell felelnie a későbbiekben. Véleménye szerint kényszerítő erővel ez esetben nem tudnak élni. Dr. Csőzik László képviselőnek válaszként elmondja, hogy a szóban forgó terület a szerkezeti tervben kerülne olyan besorolásba, hogyha a későbbiekben a tulajdonosokkal a város településrendezési szerződésben meg tud állapodni, akkor esetleg megnyílhat a lehetőség, mely szintén komoly előkészítési munkát igényelne. A Sóskúttól Érdhez kapcsolt területre vonatkozóan üdvözlendőnek tartja a levendulással kapcsolatos elképzelést, mely nem terheli túl a területet, hanem kimondottan környezetbarát módon önfenntartóvá tudja tenni a területet, azokkal az értékekkel élve, melyek rendelkezésre állnak. Ezzel kapcsolatban kezdeményezett a város felé egy olyan együttműködést, mellyel a csapadékvíz kezelésben is részt tudna vállalni saját területén. Ebben az esetben tehát új lehetőség nyílik meg.

T. Mészáros András polgármester: Mivel több kérdés, észrevétel, hozzászólás nem érkezett, a Városfejlesztési, Városüzemeltetési és Vagyongazdálkodási Bizottság kiegészítő javaslatát befogadva, felteszi szavazásra a határozati javaslatot.

 

Az előterjesztett határozati javaslat:

„Érd Megyei Jogú Város Közgyűlése a város teljes területére vonatkozó új Településszerkezeti Terv, Helyi Építési Szabályzat, és Szabályozási Terv készítésével kapcsolatban a következőket állapítja meg, és az alábbi döntéseket hozza:

- A terv-módosítás véleményeztetése a településfejlesztési koncepcióról, az integrált településfejlesztési stratégiáról és a településrendezési eszközökről, valamint egyes településrendezési sajátos jogintézményekről szóló 314/2012. (XI. 8.) Kormányrendelet (a továbbiakban: Kormányrendelet) előírásainak megfelelően történt. A Kormányrendelet 26. alcíme szerinti előzetes tájékoztatási szakaszt követően a 27. alcím szerinti véleményezési szakaszban a véleményezési dokumentáció megküldésre került mindazoknak, akik az egyeztetési eljárásban való részvételi szándékukat jelezték. Az erre vonatkozóan beérkezett véleményeket a Közgyűlés megismerte.

- Mindezen dokumentumokat, terviratokat megismerve a Közgyűlés úgy dönt, hogy a beérkezett véleményeket a mellékelt tervezői, önkormányzati válaszok szerint fogadja el, illetve az el nem fogadott vélemények indoklásával egyetért.

- Jelen döntés meghozatalával és közzétételével a Kormányrendelet 39. § (3) bekezdése szerint a terv-módosítás véleményezési szakasza lezárul, és az elfogadott vélemények szerinti korrigált alátámasztó, és jóváhagyandó munkarészek - TSZT, HÉSZ és Szabályozási Terv-tervezet - az állami főépítészi hatáskörben eljáró Pest Megyei Kormányhivatalnak a jóváhagyáshoz szükséges záró szakmai vélemény megkérése céljából benyújtható.

Határidő: a határozat közlésére – azonnal

Felelős: T. Mészáros András polgármester”

 

A befogadott módosító indítvánnyal kiegészített, szavazásra feltett határozati javaslat:

„Érd Megyei Jogú Város Közgyűlése a város teljes területére vonatkozó új Településszerkezeti Terv, Helyi Építési Szabályzat, és Szabályozási Terv készítésével kapcsolatban a következőket állapítja meg, és az alábbi döntéseket hozza:

- Az új településrendezési eszközök véleményeztetése a településfejlesztési koncepcióról, az integrált településfejlesztési stratégiáról és a településrendezési eszközökről, valamint egyes településrendezési sajátos jogintézményekről szóló 314/2012. (XI. 8.) Kormányrendelet (a továbbiakban: Kormányrendelet) előírásainak megfelelően történt. A Kormányrendelet 26. alcíme szerinti előzetes tájékoztatási szakaszt követően a 27. alcím szerinti véleményezési szakaszban a véleményezési dokumentáció megküldésre került mindazoknak, akik az egyeztetési eljárásban való részvételi szándékukat jelezték. Az erre vonatkozóan beérkezett véleményeket a Közgyűlés megismerte.

- Mindezen dokumentumokat, terviratokat megismerve a Közgyűlés úgy dönt, hogy a beérkezett véleményeket a mellékelt tervezői, önkormányzati válaszok szerint fogadja el, illetve az el nem fogadott vélemények indoklásával egyetért.

- A Közgyűlés úgy dönt, hogy a papi földek területére tervezett záportározó és környezete megvalósítása céljából a tulajdonszerzés indokán az ott jelölt Erdőterület terület-felhasználás, illetve Ek közjóléti erdőterület övezete kerüljön zöldterület terület-felhasználásba, illetve Z-1 zöldterület övezetbe.

- Jelen döntés meghozatalával és közzétételével a Kormányrendelet 39. § (3) bekezdése szerint az új településrendezési eszközök készítésének véleményezési szakasza lezárul, és az elfogadott vélemények szerinti korrigált alátámasztó, és jóváhagyandó munkarészek - TSZT, HÉSZ és Szabályozási Terv-tervezet - az állami főépítészi hatáskörben eljáró Pest Megyei Kormányhivatalnak a jóváhagyáshoz szükséges záró szakmai vélemény megkérése céljából benyújtható.

Határidő: a határozat közlésére – azonnal

Felelős: T. Mészáros András polgármester”

 

Érd Megyei Jogú Város Közgyűlése 18 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül meghozta a következő határozatot:

28/2016. (II.25.)

h a t á r o z a t

az Érd Megyei Jogú Város teljes területére vonatkozó új Településszerkezeti Terv, és Helyi Építési Szabályzat készítése véleményezésének lezárásáról

Érd Megyei Jogú Város Közgyűlése a város teljes területére vonatkozó új Településszerkezeti Terv, Helyi Építési Szabályzat, és Szabályozási Terv készítésével kapcsolatban a következőket állapítja meg, és az alábbi döntéseket hozza:

- Az új településrendezési eszközök véleményeztetése a településfejlesztési koncepcióról, az integrált településfejlesztési stratégiáról és a településrendezési eszközökről, valamint egyes településrendezési sajátos jogintézményekről szóló 314/2012. (XI. 8.) Kormányrendelet (a továbbiakban: Kormányrendelet) előírásainak megfelelően történt. A Kormányrendelet 26. alcíme szerinti előzetes tájékoztatási szakaszt követően a 27. alcím szerinti véleményezési szakaszban a véleményezési dokumentáció megküldésre került mindazoknak, akik az egyeztetési eljárásban való részvételi szándékukat jelezték. Az erre vonatkozóan beérkezett véleményeket a Közgyűlés megismerte.

- Mindezen dokumentumokat, terviratokat megismerve a Közgyűlés úgy dönt, hogy a beérkezett véleményeket a mellékelt tervezői, önkormányzati válaszok szerint fogadja el, illetve az el nem fogadott vélemények indoklásával egyetért.

- A Közgyűlés úgy dönt, hogy a papi földek területére tervezett záportározó és környezete megvalósítása céljából a tulajdonszerzés indokán az ott jelölt Erdőterület terület-felhasználás, illetve Ek közjóléti erdőterület övezete kerüljön zöldterület terület-felhasználásba, illetve Z-1 zöldterület övezetbe.

- Jelen döntés meghozatalával és közzétételével a Kormányrendelet 39. § (3) bekezdése szerint az új településrendezési eszközök készítésének véleményezési szakasza lezárul, és az elfogadott vélemények szerinti korrigált alátámasztó, és jóváhagyandó munkarészek - TSZT, HÉSZ és Szabályozási Terv-tervezet - az állami főépítészi hatáskörben eljáró Pest Megyei Kormányhivatalnak a jóváhagyáshoz szükséges záró szakmai vélemény megkérése céljából benyújtható.

Határidő: a határozat közlésére – azonnal

Felelős: T. Mészáros András polgármester

 

A határozat elfogadásáról a Közgyűlés az alábbiak szerint szavazott:

 

Antunovits Antal

Igen

Dr. Bács István

Igen

Csornainé Romhányi Judit

Igen

Dr. Csőzik László

Igen

Demjén Attila

Igen

Donkó Ignác

Igen

Fülöp Sándorné

Igen

Dr. Havasi Márta

Igen

Kéri Mihály

Igen

Kopor Tihamér

Igen

Mórás Zsolt

Igen

Pulai Edina

Igen

Simó Károly

Igen

Szabó Béla

Igen

Szűcs Gábor

Igen

Tekauer Norbert

Igen

T. Mészáros András

Igen

Dr. Veres Judit

Igen