T. Mészáros András polgármester: Elmondja, hogy az ülés elején az SZMSZ-t oly módon módosították, hogy erre a napirendre sort lehessen keríteni, melynek során a Közrendvédelmi Bizottságot létrehozzák.
Dr. Havasi Márta képviselő: Logikusabbnak tartotta volna, ha a bizottság létrehozása az SZMSZ módosítással együtt kerül tárgyalásra. Felmerült az a gondolat, hogy ez egy olyan jelentős feladat, amit a jelenlegi bizottság, mely más problémával is foglalkozik - ifjúsággal és sporttal - nem biztos, hogy a közrendvédelmi feladatokat kellő mélységgel és hatékonysággal tudja tárgyalni. Ehhez képest meglepve látta, hogy a szóban forgó bizottság 3 tagból áll, Mórás Zsolt és Tekauer Norbert képviselőből, illetve egy nem képviselő tagja lenne ennek a bizottságnak, Zsombik Zsolt személyében. Nem először kéri, hogy amikor új tagok jelennek meg a bizottságok munkájában, annyit elvárna, hogy fényképpel, illetve néhány mondattal bemutassák a szóban forgó személyt, kéri, hogy erre a jövőben legyenek tekintettel. A bizottság összetétele egyértelműen azt látszik bizonyítani, hogy a baloldali ellenzék képviselői ki vannak zárva, hogy még véletlenül se lehessen rálátásuk a Közrendvédelmi Bizottság munkájára, döntéseire, illetve ezek hatásaira. Szűcs Gábor képviselő már felvetette, azonban maga is meglepődött azon, hogy a bizottság munkájában Macsotay Tibor nem vesz részt, hiszen tudomása szerint a polgárőrség, illetve az ahhoz kapcsolódó tevékenységi körök nagy ismerője, és elhivatottja. Megértette, hogy meghívottként részt fog venni a bizottság munkájában. Változatlanul fenntartja a korábbi napirendi pont során elmondott fenntartásokat, miszerint a bizottság létszáma és személyi összetétele megerősíti abban, hogy ez a javaslat – ugyanúgy mint az SZMSZ módosítás – nem támogatható.
Pulai Edina képviselő: Emlékezteti képviselő-társait, hogy Zsombik Zsolt nem ismeretlen számukra, hiszen szinte minden városi rendezvényen, illetve megemlékezésen, koszorúzáson jelen van. Szűcs Gábor kérdésére, Zsombik Zsolt személyére vonatkozóan már korábban adott tájékoztatást. Felveti, hogy ő sem tudja, hogy a DK, az MSZP és az Együtt külsős bizottsági tagjai mivel foglalkoznak és kik ők, hiszen nem lettek bemutatva. Hozzáteszi, hogy Zsombik Zsolt az érdi Jobbik alelnöke, két gyermek édesapja, nagy ismertségnek örvend, nem beszélve arról, hogy szakmai tudása is van a tárgyban. Emlékeztet továbbá arra is, hogy az ülések általában nyilvánosak, a képviselők részt vehetnek a bizottság ülésén, amennyiben megszavazzák, hogy ebben a formában létrejöjjön. Azt feltételezi, hogy Macsotay Tibor állandó meghívottként részt vesz majd a bizottsági munkában.
Tekauer Norbert képviselő: Elnézést kér, ha elragadtatta magát, nem kívánja magát ismételni, azonban ha a másik oldalon nincs fogadókészség, hogy megértsék, a mondanivalóját, akkor felesleges beszélnie. A bizottság ülésén a szervezet képviselője vesz részt, Macsotay Tibor ennek a szervezetnek a vezetője, de ez nem azt jelenti, hogy mindig ő lesz jelen, hanem valaki a szervezet részéről. Macsotay Tibor külső tagja a Sport és Ifjúsági Bizottságnak a továbbiakban is. A Közrendvédelmi Bizottság ülésein a Polgárőrség részéről jelen lesz valaki, ahogy a rendőrség, a katasztrófavédelem, illetve a közterület-felügyelet részéről is.
Dr. Csőzik László képviselő: Mivel Macsotay Tibor az Érdi Polgárőr Egyesület elnöke, bizonyos értelemben összeférhetetlen lenne, főleg akkor, ha a bizottság a Polgárőrséget érintő napirendet tárgyal, például az egyesület támogatására vonatkozóan. Véleménye továbbra sem változott, pillanatnyilag nem tűnik úgy, hogy a közrendvédelmi tárgyú ügyek szükségessé tennék a bizottság havi üléseit, viszonylag ritkán került a Közgyűlés elé ilyen jellegű előterjesztések, tehát a bizottság a Közgyűlés előterjesztései miatt nem igazán lesz foglalkoztatva, saját elszántságán és ambícióin múlik, hogy eleget tud-e tenni ennek a feladatnak. Úgy gondolja, hogy most eléggé kiélezték a várakozást az ellenzéki oldalról érkező fenntartásokkal, hogy szükség van-e a bizottságra. Továbbra is úgy látja, hogy jobb volt a korábbi megoldás, ugyanakkor azt kívánja, hogy ha már így dönt a közgyűlési többség töltsék meg tartalommal a 3 fős bizottság munkáját. Nem tartaná jónak, ha az derülne ki, hogy a bizottság néhány alkalommal ülésezett és csak a kötelező napirendi pontokat tárgyalta meg formálisan, javasolja, hogy álljanak a folyamat élére.
Dr. Havasi Márta képviselő: Pulai Edina mondatára reagálva, hogy ő sem ismeri a demokratikus külső bizottsági tagokat, azok munkáját, illetve képesítését, elmondja, hogy ebben igaza van, de ennek az az oka, hogy a demokratikus koalíció akkor, amikor elosztották a bizottsági helyeket a tárgyalásokra nem kapott meghívást, Szűcs Gábor képviselő, a jelenlegi frakcióvezető képviselte őket. Ugyanakkor nem kaptak egyetlen bizottsági helyet sem, és a jövőre nézve is kevés esélyük van arra, hogy demokratikus képviselők bármelyik bizottsági helyre jelölést kaphasson.
Szűcs Gábor képviselő: Nehéz helyzetben érzi magát, hiszen neki kell felesketnie a külsős bizottsági tagot. Kérdése ezzel kapcsolatban, hogy kötelező neki esketnie, illetve megtagadhatja-e ezt?
Mecsériné dr. Szilágyi Erzsébet jegyző: Nem tartaná elegánsnak az esketés visszautasítását.
Szűcs Gábor képviselő: Visszatérve az előterjesztéshez, hogy az alapvető probléma, hogy a 3. napirendi pontban tárgyaltakra vonatkozóan komoly értelmezési problémák vannak. Abban teljesen egyetért dr. Csőzik László képviselővel, hogy nem feltétlen indokolt a bizottság létrehozása, bár ettől függetlenül a közbiztonság kérdése nagyon fontos. Ezen túllépve az összetételbe belenézve, úgy gondolja, hogy lassan minden Fideszes képviselő bizottsági elnök lesz. Nincs igazából ellenzéki tag ebben a bizottságban, sem a 2030 Egyesülettől, sem pedig az MSZP-DK-Együtt baloldali frakciótól. Szomorúnak tartja, hogy azzal szembesülnek a Közgyűlésen, hogy a Fidesz-Jobbik koalíció annyira látványosan, nyíltan és arrogánsan próbálja kisajátítani a közbiztonság, közrendvédelem ügyét, hogy eszébe nem jut, hogy vagy a 20-30 Egyesület vagy a demokratikus ellenzék oldaláról is bekerüljön egy képviselő vagy külsős bizottsági tag, aki szakmailag kompetens a közbiztonsági kérdésekben, és tudná képviselni a város egy jelentős részének a véleményét a bizottságban. Megjegyzi, hogy a baloldali demokratikus listára érkezett szavazatok száma majdnem 2,5-szerese volt a Jobbik szavazatainak. Nem érti, hogy a Jobbik miért került ilyen pozícióba, ha a bizottsági szerkezetet nézik, illetve véleménye szerint erre az a válasz, hogy a Fidesz koalícióra lépett a Jobbikkal.
Dr. Bács István alpolgármester: Dr. Havasi Márta által elmondottakra reagálva elmondja, hogy szerinte az egyeztetések a bizottságok létrehozásáról, bizottsági képviselői helyek, nem képviselői helyek tekintetében maximálisan korrekten zajlottak le, egyik párt sem követelte a másiktól, hogy fényképes életrajzot nyújtson be a külső bizottsági helyre javasolt személyekről, tehát ennek bevezetése merőben újdonság lenne. Nem gondolja képviselőasszony, hogy nem elegáns egy olyan párt tagjaként helyet követelni a Közrendvédelmi Bizottságban, amelynek a jelenlegi elnöke 2006-ban a békésen tüntető emberek közé lövetett? Nem gondolja, hogy ez olyan arcpirító dolog, ami nemcsak erre a pártra, hanem az egész baloldali koalícióra vetítve negatív visszhangot kelt? Nem gondolja, hogy ez olyan, mintha a három baloldali képviselő egy ’56-os emlékbizottságban szeretnének részt venni? Úgy érzi, és azért fogja megszavazni a javaslatot, mert véleménye szerint a baloldali tömörülésnek egy ilyen bizottságban nem feltétlenül van helye.
Pulai Edina képviselő: Szűcs Gábor képviselő a koalíciós témára többször visszatért, jó lenne, ha ezt mellőzné a továbbiakban. Véleménye szerint az országos politikától időnként el lehet szakadni, helyben gondolkodva, közösségben kell dönteni. Hozzáfűzi, hogyha ők is többen indultak volna a választáson, akkor más helyzet állt volna elő, az Európa Parlamenti választások eredményének ismeretében. A 20-30 Egyesületnek is egy képviselője van a közgyűlésben, és két külső bizottsági tagja.
T. Mészáros András polgármester: Felhívja a figyelmet, hogy a választások elmúltak és térjenek vissza a témához, hiszen a napirend elején elfogadták az SZMSZ-t, hogy lesz Közrendvédelmi Bizottság és jelenleg arról kell dönteni, hogy kik legyenek a bizottság tagjai.
Kopor Tihamér képviselő: Úgy érzi, hogy amikor kisajátítja valaki a demokratikus jelzőt, arra reagálni kell. Hozzáteszi, hogy Magyarországon minden választáson nyertes párt, demokratikus párt. Tehát amikor valaki azt mondja, hogy demokratikus ellenzék, ezzel egyfajta értéktartományba megy el és azt feltételezteti a hallgatóval, hogy a többi meg nem, holott mindannyian demokratikus körülmények között lettek megválasztva.
Dr. Veres Judit képviselő: Legnagyobb ellentmondás az, hogy a baloldali ellenzék elutasítja a bizottságot, ugyanakkor helyet kér benne. Azt hogy szükség van-e rá, az előző ciklusban kiderült, hozzáteszi, hogy a bizottság a munkájáról évente be fog számolni.
Dr. Havasi Márta képviselő: Dr. Bács István alpolgármester felszólalása, és az általa említett elegancia köszönő viszonyban sincs egymással. Mindenki látta az eseményeket, mindenkinek lehet álláspontja, nem vitatja, hogy a Fidesz és a Jobbik álláspontja ugyanaz, más az ő álláspontjuk és nem szégyelli magát, hogy a Demokratikus Koalíció tagja, és kifejezetten büszke arra, hogy ennek a pártnak az elnöke Gyurcsány Ferenc.
Szűcs Gábor képviselő: Nem tartja reagálásra méltónak az alpolgármester hozzászólását. Kopor Tihamér hozzászólására reagálva elmondja, viccesnek tartja, hogy amikor egy Fideszes képviselő felháborodik, akik durván 2002-től kisajátították a nemzeti jelzőt, és kijelentették, hogy nem létezik olyan, hogy egy baloldali is lehet nemzeti érzelmű.
T. Mészáros András polgármester: A vitát lezárja, felteszi szavazásra a határozati javaslat 1. pontját.
Az előterjesztett és szavazásra feltett határozati javaslat 1. pontja:
„1. Érd Megyei Jogú Város Közgyűlése a bizottsági elnökeinek és tagjainak megválasztásáról szóló 249/2014. (X.23.) határozatának 6.) pontját az alábbiak szerint módosítja:
[Érd Város Önkormányzat Közgyűlése a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 57. § (1) bekezdésében foglaltaknak megfelelően az alábbi bizottságokat hozza létre:]
„6.) A Közgyűlés a sport és ifjúsági feladatokról való gondoskodással, és a sport támogatásával összefüggő döntések előkészítésére, véleményezésére, a végrehajtás ellenőrzésére, illetve a helyi önkormányzati rendeletekben meghatározott feladat- és hatáskörök gyakorlására Sport és Ifjúsági Bizottságot választ az alábbiak szerint:
|
Elnök: |
Mórás Zsolt |
|
|
|
|
Tagok: |
Antunovits Antal |
|
|
dr. Havasi Márta |
|
|
Kéri Mihály |
|
|
Szabó Béla |
|
|
Tekauer Norbert |
|
Nem képviselő tagok: |
Battai Zoltán |
|
|
Gáspár Antal |
|
|
Gurubi Flórián |
|
|
Macsotay Tibor |
|
|
Tornai Tibor” |
Érd Megyei Jogú Város Közgyűlése 13 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül és 4 tartózkodással titkos szavazással, minősített többséggel elfogadta a határozati javaslat 1. pontját.
T. Mészáros András polgármester: Felteszi szavazásra a határozati javaslat 2. és 3. pontját.
Az előterjesztett és szavazásra feltett határozati javaslat 2. és 3. pontja:
2. A Közgyűlés a bizottsági elnökeinek és tagjainak megválasztásáról szóló 249/2014. (X.23.) határozatát a következő 8.) ponttal egészíti ki:
„8.) A Közgyűlés a település közrendjével, közbiztonságával és tűzbiztonságával összefüggő döntések előkészítésére, véleményezésére, a végrehajtás ellenőrzésére, illetve a helyi önkormányzati rendeletekben meghatározott feladat- és hatáskörök gyakorlására Közrendvédelmi Bizottságot választ az alábbiak szerint:
|
Elnök: |
Tekauer Norbert |
|
|
|
|
Tag: |
Mórás Zsolt |
|
Nem képviselő tag: |
Zsombik Zsolt |
3. A határozat egyéb részei változatlan tartalommal maradnak hatályban.”
Érd Megyei Jogú Város Közgyűlése 13 igen szavazattal, 4 ellenszavazattal, tartózkodás nélkül titkos szavazással, minősített többséggel elfogadta a határozati javaslat 2. pontját.
Fenti szavazások értelmében a Közgyűlés a következő határozatot hozta:
14/2016. (I.28.)
h a t á r o z a t
a Közgyűlés bizottsági szervezetének átalakításáról
1. Érd Megyei Jogú Város Közgyűlése a bizottsági elnökeinek és tagjainak megválasztásáról szóló 249/2014. (X.23.) határozatának 6.) pontját az alábbiak szerint módosítja:
[Érd Város Önkormányzat Közgyűlése a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 57. § (1) bekezdésében foglaltaknak megfelelően az alábbi bizottságokat hozza létre:]
„6.) A Közgyűlés a sport és ifjúsági feladatokról való gondoskodással, és a sport támogatásával összefüggő döntések előkészítésére, véleményezésére, a végrehajtás ellenőrzésére, illetve a helyi önkormányzati rendeletekben meghatározott feladat- és hatáskörök gyakorlására Sport és Ifjúsági Bizottságot választ az alábbiak szerint:
|
Elnök: |
Mórás Zsolt |
|
|
|
|
Tagok: |
Antunovits Antal |
|
|
dr. Havasi Márta |
|
|
Kéri Mihály |
|
|
Szabó Béla |
|
|
Tekauer Norbert |
|
Nem képviselő tagok: |
Battai Zoltán |
|
|
Gáspár Antal |
|
|
Gurubi Flórián |
|
|
Macsotay Tibor |
|
|
Tornai Tibor” |
2. A Közgyűlés a bizottsági elnökeinek és tagjainak megválasztásáról szóló 249/2014. (X.23.) határozatát a következő 8.) ponttal egészíti ki:
„8.) A Közgyűlés a település közrendjével, közbiztonságával és tűzbiztonságával összefüggő döntések előkészítésére, véleményezésére, a végrehajtás ellenőrzésére, illetve a helyi önkormányzati rendeletekben meghatározott feladat- és hatáskörök gyakorlására Közrendvédelmi Bizottságot választ az alábbiak szerint:
|
Elnök: |
Tekauer Norbert |
|
|
|
|
Tag: |
Mórás Zsolt |
|
Nem képviselő tag: |
Zsombik Zsolt |
3. A határozat egyéb részei változatlan tartalommal maradnak hatályban.
T. Mészáros András polgármester: Felkéri Szűcs Gábort, mint a legfiatalabb képviselőt, hogy az SZMSZ értelmében olvassa fel az eskü szövegét.
A megválasztott bizottsági tag eskütétele megtörtént.