T. Mészáros András polgármester: A rendelet-tervezet célja tehát, hogy a jelenleg hatályos Európai Uniós versenyjogi jogszabályoknak megfelelően szabályozza az önkormányzat által nyújtott azon de minimis támogatásokat, melyek mentesülnek a Bizottság részére történő bejelentési eljárás alól.
Szűcs Gábor képviselő: Módosító indítványát a Pénzügyi és Költségvetési Bizottságon is megfogalmazta, ahol nem sikerült a többség szavazatát megszerezni javaslatával. Mivel úgy gondolja, hogy nagyon fontos a javaslat pozitív irányú módosítása, mely figyelembe veszi, hogy ne szülessen gazdasági kérdésekben, illetve támogatásokban egyszemélyi döntés az önkormányzatnál, és ezzel átláthatóbbá tegyék a városi támogatások odaítélését, illetve azok felhasználását. Ez indokolta, hogy a rendelet-tervezethez módosító indítványát, mely szerint: a 8. § (1) a) pontjából a „költségvetési rendeletben meghatározott polgármesteri keret terhére a Polgármester” szövegrész kerüljön törlésre, így a következő pont lépne a helyébe azzal a módosítással, hogy „b) 15 millió forintot meg nem haladó támogatási igény esetén a Pénzügyi és Költségvetési Bizottság, 15 millió forintot meghaladó támogatási igény esetén a Közgyűlés hozza meg.” A bizottságra vonatkozó módosítást véleménye szerint az indokolja, hogy magában a Pénzügyi és Költségvetési Bizottságnak van a legnagyobb rálátás - a Közgyűlésen kívül - a pénzügyi folyamatokra, illetve a költségvetésre. Másrészt a bizottság tagja az Érdi Ipartestület elnöke, mely szakmailag a szóban forgó bizottságot jogosítaná fel arra leginkább, hogy ezekben a kérdésekben döntést hozzon, illetve mivel minden egyes politikai erő részt vesz a bizottság munkájában, így teljes mind a népképviselet elve, mind pedig az átláthatóság.
T. Mészáros András polgármester: Lényegében az elhangzott javaslat mást nem irányoz elő, mint hogy a polgármester lehetőségeit csökkentsék, ebben nem támogatja Szűcs Gábor képviselőt, így a módosító indítvány elutasítását javasolja a Közgyűlésnek. Felteszi szavazásra a módosító indítványt.
Érd Megyei Jogú Város Közgyűlése 4 igen szavazattal, 13 ellenszavazattal, tartózkodás nélkül Szűcs Gábor módosító indítványát elutasította.
A módosító indítványról a Közgyűlés az alábbiak szerint szavazott:
|
Antunovits Antal |
Nem |
|
Dr. Bács István |
Nem |
|
Csornainé Romhányi Judit |
Igen |
|
Dr. Csőzik László |
Igen |
|
Demjén Attila |
Nem |
|
Donkó Ignác |
Nem |
|
Fülöp Sándorné |
Nem |
|
Dr. Havasi Márta |
Igen |
|
Kéri Mihály |
Nem |
|
Kopor Tihamér |
Nem |
|
Mórás Zsolt |
Távol |
|
Pulai Edina |
Nem |
|
Simó Károly |
Nem |
|
Szabó Béla |
Nem |
|
Szűcs Gábor |
Igen |
|
Tekauer Norbert |
Nem |
|
T. Mészáros András |
Nem |
|
Dr. Veres Judit |
Nem |
Pulai Edina, a Pénzügyi és Költségvetési Bizottság elnöke: Elmondja, hogy a bizottság a rendeletet elfogadásra javasolta. A szóban forgó 8. § (1) b) ponttal kapcsolatban felhívja a figyelmet arra, hogy polgármester akkor dönt a támogatás odaítéléséről, ha az érintett szakbizottság, vagyis a Pénzügyi és Költségvetési Bizottság azt támogatja.
Szűcs Gábor képviselő: Sajnálja, hogy a Közgyűlés nem támogatta javaslatát, és azt is sajnálja, hogy nem értették meg a módosítás lényegét, mivel semmilyen módon nem korlátozta volna a polgármester döntését, és átláthatóbbá tette volna a folyamatot. Az a) pont törlése, úgy gondolja, semmiben nem csorbította volna polgármester úr jogkörét. A javaslatot fontosnak tartja, hogy továbbra is működjön, sajnálja, hogy az átláthatóság nem teljesen biztosított, ezért frakciójuk tartózkodni fog a szavazás során.
T. Mészáros András polgármester: Véleménye szerint az átláthatóság mind a döntés előtt, mind utána biztosított.
Dr. Csőzik László képviselő: Az, hogy a „szakbizottság javaslatára a polgármester dönt,” tehát a polgármester maga nem tehet más javaslatot, talán még köztes szabályozás lehetett volna, ha a szakbizottság mellett még a Pénzügyi és Költségvetési Bizottság is kap egy javaslattevő vagy kontroll szerepet, azonban vélelmezi, hogy szerephez tud jutni a későbbiekben.
T. Mészáros András polgármester: Mivel több kérdés, észrevétel, hozzászólás nem érkezett, felteszi szavazásra a rendelet-alkotási javaslatot.
Az előterjesztett és szavazásra feltett rendelet-tervezet:
Érd Megyei Jogú Város Közgyűlése az Alaptörvény 32. cikk (2) bekezdésében meghatározott eredeti jogalkotói hatáskörében, a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 13. § (1) bekezdés 13. pontjában meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:
1. A rendelet célja
1. § Jelen rendelet célja Érd Megyei Jogú Város Önkormányzata (továbbiakban: önkormányzat) által közvetve vagy közvetlenül szerződés alapján Érden székhellyel, telephellyel, vagy az Európai Gazdasági Térség területén székhellyel és Érden fiókteleppel rendelkező jogi személyiségű, vagy jogi személyiség nélküli gazdasági társaságok, egyéni vállalkozások, szövetkezetek (továbbiakban: vállalkozások) részére juttatott támogatások odaítélésének, nyújtásának és elszámoltatása eljárási rendjének szabályozása.
2. A rendelet hatálya
2. § Jelen rendelet hatálya kiterjed az önkormányzat mindenkori költségvetésében szereplő célelőirányzatok terhére – nem szociális ellátásként – nyújtott, az EUMSZ 107. cikkének (1) bekezdése értelmében állami támogatásnak minősülő, nem normatív, fejlesztési, vagy működési célra az Európai Gazdasági Térség területén székhellyel rendelkező
a) nagyvállalkozások,
b) kis- és középvállalkozások részére biztosított támogatásra.
3. Értelmező rendelkezések
3. § E rendelet alkalmazásában:
1. Állami támogatás: Az európai uniós versenyjogi értelemben vett állami támogatásokkal kapcsolatos eljárásról és a regionális támogatási térképről szóló 37/2011. (III. 22.) Korm. rendelet 2. § 1. pontja szerinti támogatás;
2. Átlátható formában nyújtott támogatás: Olyan támogatás, amelynél a bruttó támogatástartalom kockázatelemzés nélkül előre, pontosan kiszámítható;
3. Egy és ugyanazon vállalkozás: Az Európai Unió működéséről szóló szerződés 107. és 108. cikkének a csekély összegű támogatásokra való alkalmazásáról szóló 2013. december 18-i 1407/2013/EU bizottsági rendelet (a továbbiakban: 1407/2013/EU bizottsági rendelet) 2. cikk (2) bekezdése szerinti kapcsolatban lévő vállalkozások;
4. Támogatási intenzitás: A támogatástartalom és az elszámolható költségek jelenértékének hányadosa százalékos formában kifejezve;
5. Támogatástartalom: A beruházó részére ugyanazon elszámolható költségek vonatkozásában, akár több forrásból odaítélt állami támogatásnak az európai uniós versenyjogi értelemben vett állami támogatásokkal kapcsolatos eljárásról és a regionális támogatási térképről szóló 37/2011. (III. 22.) Korm. rendelet 2. mellékletében meghatározott módszer alapján számított összege.
4. A rendelet alapján nyújtható támogatás
4. § Amennyiben a kedvezményezett a közösségi jog szerint vállalkozásnak minősül és a támogatást gazdasági jellegű tevékenységéhez kapja, abban az esetben részére jelen rendelet szerint vissza nem térítendő, támogatás formájában nyújtott támogatás csekély összegű támogatásnak minősül, amelyet kizárólag az Európai Unió működéséről szóló szerződés 107. és 108. cikkének a csekély összegű támogatásokra való alkalmazásáról szóló, 2013. december 18-i 1407/2013/EU bizottsági rendelet (HL L 352, 2013. 12.24. 1.o) (a továbbiakban 1407/2013/EU bizottsági rendelet) szabályai alapján lehet nyújtani.
5. A támogatások forrásai
5. § Az önkormányzat által nyújtandó támogatások pénzügyi fedezetét az önkormányzat mindenkori költségvetési rendelete tartalmazza.
6. A támogatás nyújtásának alapelvei
6. § (1) Önkormányzati támogatás nyújtása egyrészt pályázat kiírása útján, másrészt kérelemre történik. A kérelemre történő támogatás nyújtás esetén elsősorban a város érdekében végzett tevékenység támogatására kell törekedni.
(2) Önkormányzati támogatásban csak az a pályázó részesülhet, aki a pályázati kiírásnak maradéktalanul megfelelő pályázatot, illetve egyedi kérelem esetén írásos kérelmet nyújt be és valamennyi szükséges mellékletet csatolja ahhoz.
(3) A pályázati kiírásnak tartalmaznia kell:
a.) A pályázati feltételeket,
b.) a pályázók körét,
c.) a támogatandó célokat,
d.) az elszámolható költségtípusokat,
e.) a pályázati adatlapot, valamint
f.) az adatlap kitöltési útmutatóját.
7. § (1) Az egyedi kérelemnek tartalmaznia kell:
a) a kérelmező nevét,
b) székhelyét, telephelyét,
c) törvényes képviselőjének nevét, aláírását,
d) hivatalos célra használt elektronikus levélcímét,
e) adószámát.
(2) A pályázat, valamint az egyedi kérelem benyújtásával egyidejűleg a támogatást igénylő köteles benyújtani:
a) A kérelmező 30 napnál nem régebbi cégkivonatát, illetőleg vállalkozói igazolvány hiteles másolatát,
b) rövid bemutatását, tulajdonosi összetételét, gazdálkodási és foglalkoztatási adatait, pénzügyi helyzetének értékelését,
c) a támogatási kérelem indokait,
d) a kérelem évét megelőző két lezárt gazdasági év foglalkoztatási adatait,
e) az elkészített beszámolóját, amennyiben a kérelmező rendelkezik legalább két lezárt gazdasági évvel. Egy lezárt gazdasági év esetén az adott lezárt év foglalkoztatási és számviteli nyilvántartatásainak adatait kell feltüntetni; lezárt gazdasági év hiányában a kérelem benyújtásakor érvényes foglalkoztatási és könyvviteli adatokat,
f) felhatalmazást azonnali beszedési megbízás benyújtására a támogatott valamennyi bankszámlájára, arra az esetre, ha támogatás-visszatérítési kötelezettség terhelné,
g) nyilatkozatot a közpénzekből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló 2007. évi CLXXXI. törvény 6.§-a alapján vele szemben esetlegesen fennálló összeférhetetlenségről vagy kizáró okról, illetve azok hiányáról,
h) nyilatkozatot arról, hogy a „de minimis” támogatás összege a támogatási döntést megelőző három pénzügyi évben nem haladja meg a jogszabályban meghatározott mértéket, valamint
i) a jogszabály szerinti egyéb nyilatkozatokat.
(3) A támogatott köteles igazolni, hogy köztartozásait (NAV és helyi adó) maradéktalanul megfizette vagy hatóság a köztartozásának átütemezését határozatban engedélyezte. A több részletben történő támogatás-folyósítás esetén a szükséges igazolásokat az első részlet kiutalása előtt kell benyújtani, a további részletek az igazolások megújítása nélkül kiutalhatóak. Ha ugyanazon szerv vagy személy részére az adott évben újabb támogatás kerül megállapításra, a köztartozások megfizetését tárgyéven belül elegendő egyszer igazolni.
7. A támogatás odaítélése
8. § (1) A támogatási döntést:
a) a költségvetési rendeletben meghatározott polgármesteri keret terhére a Polgármester,
b) 15 millió forintot meg nem haladó támogatási igény esetén a támogatás tárgya szerint illetékes szakbizottság javaslatára a Polgármester,
c) 15 millió forintot meghaladó támogatási igény esetén a Közgyűlés hozza meg.
(2) Nem részesülhet támogatásban az a vállalkozás, amely a kérelem benyújtásakor:
a) csőd- vagy felszámolási eljárás alatt áll,
b) az önkormányzattal, önkormányzati költségvetési szervvel, részben vagy egészben önkormányzati tulajdonú gazdasági társasággal szemben lejárt esedékességű tartozása van,
c) a kérelem benyújtásakor egyéb lejárt esedékességű, meg nem fizetett köztartozása van, valamint
d) a jogszabályban megjelölt egyéb esetekben.
9. § (1) A támogató a csekély összegű támogatásról a rendelet 2. függeléke szerinti igazolást állít ki. A kedvezményezett köteles a támogatással kapcsolatos okiratokat és dokumentumokat a támogatási döntés meghozatala napjától számított tíz évig megőrizni.
(2) Azonos vagy részben azonos azonosítható elszámolható költségek esetén e Rendelet szerinti támogatás abban az esetben halmozható más, helyi, regionális, állam-háztartási vagy uniós forrásból származó állami támogatással, ha az nem vezet a csoportmentességi rendeletekben vagy az Európai Bizottság jóváhagyó határozatában meghatározott legmagasabb támogatási intenzitás túllépéséhez.
(3) E Rendelet szerinti támogatások különböző azonosítható elszámolható költségek esetén halmozhatók más, helyi, regionális, államháztartási vagy uniós forrásból származó állami támogatással.
(4) Az euróban meghatározott összegek forintra történő átszámításánál a támogatási döntés napját megelőző hónap utolsó napján érvényes, a Magyar Nemzeti Bank által közzétett, két tizedes jegy pontossággal meghatározott devizaárfolyam alkalmazandó.
(5) Az 1407/2013/EU bizottsági rendelet 1. cikk (2) bekezdésében foglaltak kivételével nem lehet kedvezményezett az a vállalkozás, amely az igényelt támogatást az 1407/2013/EU bizottsági rendelet 1. cikk (1) bekezdésében meghatározott kivételek szerint használná fel.
(6) Az 1407/2013/EU bizottsági rendelet hatálya alá tartozó, egy és ugyanazon vállalkozásnak minősülő vállalkozások részére Magyarországon az adott üzleti évben, valamint az azt megelőző két üzleti év alatt odaítélt támogatás bruttó támogatástartalma nem haladhatja meg a 200 000 eurónak, közúti kereskedelmi árufuvarozást ellenszolgáltatás fejében végző, egy és ugyanazon vállalkozásnak minősülő vállalkozások esetén a 100 000 eurónak megfelelő forintösszeget, figyelembe véve az 1407/2013/EU bizottsági rendelet 3. cikk (8) és (9) bekezdésében foglaltakat.
(7) Az 1407/2013/EU rendelet alapján nyújtott támogatás csekély összegű közszolgáltatási támogatással az Európai Unió működéséről szóló szerződés 107. és 108. cikkének az általános gazdasági érdekű szolgáltatást nyújtó vállalkozások számára nyújtott csekély összegű támogatásokra való alkalmazásáról szóló, 2012. április 25-i 360/2012/EU bizottsági rendeletben (HL L 114, 2012.4.26., 8. o.) meghatározott felső határig halmozható.
(8) Nem nyújtható az 1407/2013/EU bizottsági rendelet hatálya alá tartozó támogatás a közúti kereskedelmi árufuvarozást ellenszolgáltatásért végző vállalkozás részére teherszállító jármű vásárlására.
(9) A támogatás odaítélését megelőzően az érintett vállalkozás írásos papíralapú, vagy elektronikus formában az 1. függelék szerint készített nyilatkozatot köteles adni a polgármester részére a megelőző két pénzügyi évben és a folyamatban lévő pénzügyi évben Magyarországon nyújtott, az 1407/2013/EU bizottsági rendelet hatálya alá tartozó valamennyi csekély összegű támogatásról.
(10) A támogatás nem halmozható azonos elszámolható költségek vagy azonos kockázatfinanszírozási célú intézkedés vonatkozásában nyújtott állami támogatással, ha az így halmozott összeg meghaladná a csoportmentességi rendeletekben vagy az Európai Bizottság jóváhagyó határozatában meghatározott legmagasabb támogatási intenzitást vagy összeget.
8. A támogatási szerződés tartalmi elemei
10. § (1) A támogatási szerződésnek tartalmaznia kell:
a) a Támogató megnevezését, székhelyét, képviselője nevét, adószámát, és a szervezet statisztikai számát,
b) a Támogatott nevét, címét, levelezési címét, adószámát, illetve megnevezését, székhelyét, cégjegyzékszámát, képviselője nevét és bankszámlaszámát,
c) a támogatás nyújtásáról szóló határozat számát,
d) a támogatási összeg fedezetét biztosító előirányzat számát,
e) a támogatási cél megnevezését,
f) a támogatási összeget,
g) a támogatott elszámolási kötelezettségére vonatkozó részletes szabályokat, az elszámolás határidejét,
h) a szerződésszegés jogkövetkezményeire (visszafizetési kötelezettség) vonatkozó felhívást,
i) a 7.§ szerinti nyilatkozatok valótlanság esetére irányadó jogkövetkezményéről szóló tájékoztatást,
j) a Támogató és a Támogatott részéről kijelölt kapcsolattartó nevét, beosztását, telefonszámát (lehetőség szerint fax számát, e-mail címét)
k) a Támogatott adatváltozás bejelentési kötelezettségéről szóló tájékoztatást,
l) a támogatás kategóriáját az 1407/2013/EU bizottsági rendelet megfelelő cikkére annak pontos címével és az Európai Közösség Hivatalos Lapjában való kihirdetésére történő hivatkozással,
m) a támogatás támogatástartalmát, valamint
n) a támogatás folyósításának rendjét.
(2) Az egységes támogatási szerződés-mintát a rendelet 1. melléklete tartalmazza.
9. A támogatási összeg folyósítása
11. § A támogatási összeg a költségvetés elfogadása után, és csak akkor folyósítható, ha a támogatott az előző évi támogatási összegekkel elszámolt, azokat a támogatási szerződésben megjelölt célokra fordította.
10. Támogatási szerződés módosítása
12. § (1) A támogatási szerződés módosítására a felhasználás célja és az elszámolási határidő vonatkozásában kerülhet sor, egy alkalommal, a támogatott elszámolási határidő lejárta előtt benyújtott írásbeli kérelmére.
(2) Amennyiben a módosítást a pályázati kiírás lehetővé teszi, arról a (3) bekezdésben meghatározott kivétellel az elbíráló dönt.
(3) Alapítványi forrás átadása esetén a támogatási szerződés, egyéb támogatott szervezetek esetén a támogatás céljának működési és felhalmozási célok közötti módosításáról a Közgyűlés dönt.
11. A támogatások elszámoltatása
13. § (1) Az önkormányzat által támogatásban részesülő vállalkozások számára a támogatási szerződésben szakmai és pénzügyi számadási kötelezettséget kell előírni a részükre juttatott összegek rendeltetésszerű felhasználásáról.
(2) A szerződésben megállapított határidőig a támogatás felhasználásáról el kell számolni, ellenkező esetben a támogatás a Polgári Törvénykönyv szerinti késedelmi kamattal növelt összegét az elszámolásra előírt határidőt követő 15 napon belül az önkormányzat bankszámlájára vissza kell fizetni.
(3) Az elszámolások végső határideje a támogatás folyósítását követő év január 15. napja. A rendezvények, programok megvalósításához adott támogatás esetében azok lebonyolítását, megvalósítását követő 30 napon belül kell elszámolni.
(4) A támogatási szerződésben meghatározott elszámolási határidő lejártát megelőzően egy alkalommal a támogatott írásbeli kérelmére az elszámolási határidő meghosszabbítható.
(5) Az elszámolási kötelezettséget nem teljesítő vállalkozások részére újabb támogatás három évig nem folyósítható. Az elszámolási határidő meghosszabbításának ideje alatt újabb támogatás nem nyújtható.
(6) A támogatási összegek támogatási szerződésenkénti elszámolása, külön e célra rendszeresített, egységes elszámolási formanyomtatvány alkalmazásával történik. Az elszámolási formanyomtatvány jelen rendelet 3. függelékét képezi. A támogatottak számára a formanyomtatvány elérhetőségét, letölthetőségét a www.erd.hu honlapon is biztosítani kell.
(7) A csekély összegű - de minimis - támogatásról nyilvántartást kell vezetni, melynek keretében, mind a támogatást nyújtó, mind valamennyi kedvezményezett köteles a támogatás odaítélése időpontjától számított 10 évig a támogatáshoz kapcsolódó minden iratot megőrizni.
A csekély összegű támogatás kedvezményezettje iratmegőrzési kötelezettségén túl köteles a támogatást nyújtó felhívására valamennyi iratot bemutatni.
(8) Amennyiben a támogatott a támogatást vagy egy részét jogtalanul vette igénybe, azt nem a megjelölt célra használta fel, vagy a támogatások igényléséhez valótlan adatot szolgáltatott, úgy a jogtalanul igénybevett támogatási összeg visszafizetése iránt kell intézkedni.
(9) A támogatás elszámolását, a beszerzett tárgyak, eszközök meglétét a támogató a helyszínen ellenőrzi. Amennyiben a helyszíni vizsgálat az elszámolás során közölt adatoktól eltérő adatokat tár fel, a támogatott a támogatás összegét köteles visszafizetni.
12. A közpénzekből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló rendelkezés
14. § (1) A Támogatott köteles a közpénzekből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló 2007. évi CLXXXI. törvény 14. §-a alapján írásban nyilatkozni összeférhetetlensége, illetve érintettsége esetleges fennállásáról, vagy annak hiányáról. A nyilatkozatot a rendelet 4. függeléke tartalmazza, melyet a támogatási szerződés mellékleteként kell kezelni.
(2) Amennyiben a támogatott a közpénzekből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló 2007. évi CLXXXI. törvény előírásai ellenére valótlan tartalmú nyilatkozatot tett, és ez az érvénytelenné nyilvánított döntés alapján a szerződés semmisségét vonja maga után, támogatottat kötelezni kell a folyósított támogatás egy összegben való - a folyósítás és a visszafizetés időpontja közötti időszakra eső, az adózás rendjéről szóló törvényben meghatározott késedelmi pótlékkal azonos mértékű kamattal növelt - visszatérítésére.
13. Egyéb rendelkezések
15. § (1) A jelen rendeletben nem szabályozott kérdések tekintetében az EUMSz 107. és 108. cikkének a de minimis támogatásokra való alkalmazásáról szóló, 2013. december 18-i 1407/2013/EU bizottsági rendelet, valamint az európai uniós versenyjogi értelemben vett állami támogatásokkal kapcsolatos eljárásról és a regionális támogatási térképről szóló 37/2011. (III. 22.) Korm. rendelet szabályait kell alkalmazni.
(2) A rendelet melléklete:
1. Támogatási szerződés-minta
(3) A rendelet függelékei:
1. Nyilatkozat de minimis támogatásokról;
2. Igazolás de minimis támogatásokról;
3. Pénzügyi elszámolólap;
4. Nyilatkozat közpénzekből nyújtott támogatások esetén összeférhetetlenség, illetve érintettség fennállásáról, vagy hiányáról.
14. Záró rendelkezések
16. § Jelen rendelet 2016. január 28-án 11:30 órakor lép hatályba, és 2021. június 30-án hatályát veszti.
17. § Jelen rendeletet a folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni kell.
18. § Hatályát veszti a vállalkozásoknak nyújtandó támogatások feltételrendszeréről 51/2009. (IX.11.) önkormányzati rendelet.
1. melléklet a 2/2016. (I.28) önkormányzati rendelethez
T Á M O G A T Á S I S Z E R Z ő D É S
amely létrejött egyrészről Érd Megyei Jogú Város Önkormányzata (2030 Érd, Alsó u. 1., törzsszám: 731256; statisztikai számjel: 15731254841132113,; adószám: 15731254-2-13; képviseletében T. Mészáros András polgármester, mint támogatást nyújtó (továbbiakban: Támogatást nyújtó),
másrészről az ………………………………………………….(székhely:…………………..; cégjegyzékszám:……………………….; adószám:…………………..; statisztikai számjel:…………………………..; képviseli:………………………………), mint kedvezményezett (továbbiakban: Kedvezményezett) között az alulírott helyen és időben az alábbi feltételek szerint:
1. Támogatást nyújtó jelen szerződés aláírásával kötelezettséget vállal arra, hogy Érd Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének az Önkormányzat…. évi költségvetéséről szóló rendeletének terhére Kedvezményezett részére……………,- Ft azaz ……………………………….forint összegű támogatást biztosít a ………………………………………………………………………………………….céljából.
2. Kedvezményezett kötelezettséget vállal arra, hogy a támogatást kizárólag az 1.) pontban rögzített célra használja fel.
3. Támogatást nyújtó vállalja, hogy az 1. pontban megjelölt támogatási összeget a tárgyhó utolsó napjáig átutalja a Kedvezményezett ……………..által vezetett ……………………….. számú bankszámlájára.
4. Jelen szerződés alapján nyújtott támogatás csekély összegű támogatásnak minősül, amelyet kizárólag az Európai Unió működéséről szóló szerződés 107. és 108. cikkének a csekély összegű támogatásokra való alkalmazásáról szóló, 2013. december 18-i 1407/2013/EU bizottsági rendelet (HL L 352, 2013. 12.24. 1.o) (a továbbiakban 1407/2013/EU bizottsági rendelet) szabályai alapján lehet nyújtani. A kedvezményezettnek az 1407/2013/EU bizottsági rendelet 5. cikkének (1) bekezdése figyelembevételével – az ott meghatározott feltételek teljesítésének megállapítására alkalmas módon – nyilatkoznia kell a részére a támogatás odaítélésének évében és az azt megelőző két pénzügyi évben nyújtott csekély összegű támogatások támogatástartalmáról. A nyilatkozat jelen szerződés 1. számú függelékét képezi. Az 1407/2013/EU bizottsági rendelet 2. cikk (2) bekezdése szerinti, egy és ugyanazon vállalkozás részére a folyó pénzügyi évben, valamint az azt megelőző két pénzügyi év során az 1407/2013/EU bizottsági rendelet alapján odaítélt csekély összegű támogatások bruttó támogatástartalma tagállamonként nem haladhatja meg a 200.000 eurónak, közúti kereskedelmi árufuvarozást ellenszolgáltatás fejében végző vállalkozások esetében a 100.000 eurónak megfelelő forintösszeget, figyelembe véve az 1407/2013/EU bizottsági rendelet 3. cikkének (8) és (9) bekezdését is. [Az átváltásnál az európai uniós versenyjogi értelemben vett állami támogatásokkal kapcsolatos eljárásról és a regionális támogatási térképről szóló 37/2011. (III. 22.) Korm. rendelet 35. §-a alapján kell eljárni.] Az 1407/2013/EU bizottsági rendelet alapján nyújtott csekély összegű támogatás az Európai Unió működéséről szóló szerződés 107. és 108. cikkének az általános gazdasági érdekű szolgáltatást nyújtó vállalkozások számára nyújtott csekély összegű támogatásokra való alkalmazásáról szóló, 2012. április 25-i 360/2012/EU bizottsági rendeletnek (HL L 114., 2012.4.26., 8. o.) megfelelően nyújtott csekély összegű támogatással a 360/2012/EU bizottsági rendeletben meghatározott felső határig halmozható. Az 1407/2013/EU bizottsági rendelet szerinti csekély összegű támogatás más csekély összegű támogatásokról szóló rendeleteknek megfelelően nyújtott csekély összegű támogatással az 1407/2013/EU bizottsági rendelet 3. cikkének (2) bekezdésében meghatározott felső határig halmozható.
A csekély összegű támogatás nem halmozható azonos támogatható költségek vonatkozásában vagy azonos kockázatfinanszírozási célú intézkedés vonatkozásában nyújtott állami támogatással, ha a támogatások halmozása túllépi bármely csoportmentességi rendeletben vagy a Bizottság által elfogadott határozatban az egyes esetek meghatározott körülményeire vonatkozóan rögzített maximális intenzitást vagy összeget.
A támogatást nyújtó (önkormányzat) írásban tájékoztatja a kedvezményezettet a támogatás bruttó támogatási egyenértékben kifejezett összegéről és arról, hogy az csekély összegűnek minősül. Az igazolás jelen szerződés 2. számú függelékét képezi.
A Kedvezményezettnek az 1407/2013/EU bizottsági rendelet 5. cikkének (1) bekezdése figyelembevételével - az ott meghatározott feltételek teljesítésének megállapítására alkalmas módon - nyilatkoznia kell a részére a támogatás odaítélésének évében és az azt megelőző két pénzügyi évben nyújtott csekély összegű támogatások támogatástartalmáról (1. függelék).
5. A Kedvezményezett kijelenti, hogy - az 1407/2013/EU bizottsági rendelet 1. cikke (2) bekezdésének kivételével - a támogatást nem használja az 1407/2013/EU bizottsági rendelet 1. cikkének (1) bekezdésében meghatározott kivételek szerinti célokra, továbbá - az 1407/2013/EU bizottsági rendelet 3. cikk (2) bekezdésének megfelelően - közúti kereskedelmi árufuvarozás ellenszolgáltatás fejében történő végzése céljából teherszállító jármű vásárlására. A feleknek a támogatáshoz kapcsolódó iratokat az odaítélést követő 10 évig meg kell őrizniük, és a támogatást nyújtó ilyen irányú felhívása esetén a Kedvezményezett köteles azokat bemutatni. A csekély összegű támogatási jogcímen nyújtott támogatásokról az Európai Bizottság kérésére 20 munkanapon belül információt kell szolgáltatni.
6. A csekély összegű támogatási jogcímen nyújtott támogatás támogatástartalma……………..,- Ft.
7. Kedvezményezett tudomásul veszi, hogy jelen szerződésben megállapított határidőig a támogatással el kell számolni, ellenkező esetben a támogatás Ptk. szerinti késedelmi kamattal növelt összegét az elszámolás határidejét követő 15 napon belül az Önkormányzat számlájára vissza kell fizetni. Támogatást nyújtó kiköti, hogy az elszámolási kötelezettséget nem teljesítő szervezet részére újabb támogatás három évig nem folyósítható.
8. A Kedvezményezett tudomásul veszi, hogy amennyiben a közpénzekből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló 2007. évi CLXXXI. törvény szerint valótlan tartalmú nyilatkozatot tett, és ez az érvénytelenné nyilvánított döntés alapján a jelen szerződés semmisségét vonja maga után, köteles a folyósított támogatást egy összegben, a folyósítás és a visszafizetés időpontja közötti időszakra eső, az adózás rendjéről szóló törvényben meghatározott késedelmi pótlékkal azonos mértékű kamattal növelten visszatéríteni.
9. Kedvezményezettnek a támogatás összegének felhasználásáról jelen szerződés 5. pontjában foglaltak szerint elszámolási kötelezettsége van.
Az elszámolás módja:
a.) Kedvezményezett jelen szerződés elválaszthatatlan részét képező melléklet szerinti elszámolási nyomtatvány alapján összesítő, teljes körű, a képviselője által aláírt elszámolást, valamint a támogatási cél megvalósulásáról szöveges szakmai beszámolót készít.
Kedvezményezett az elszámolási nyomtatványt 3 példányban, a szakmai beszámolót 1 példányban köteles eljuttatni Támogatást nyújtó részére jelen szerződésben feltüntetett elszámolási határidőig.
b.) Kedvezményezett az elszámolási nyomtatvány mellékleteként köteles a kifizetést igazoló bizonylatok sorszámozott, aláírással és bélyegzővel hitelesített másolatait benyújtani, melyek eredeti példánya tartalmazza a támogatás felhasználására utaló feljegyzést a felelős vezető aláírásával együtt.
c.) Kedvezményezett elszámolásának számszaki ellenőrzését Érd Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Közgazdasági Irodája, szakmai ellenőrzését a Polgármester végzi.
A támogatás felhasználásának elszámolási határideje: ……………………….
10. A Kedvezményezett tudomásul veszi, hogy a támogatás elszámolását a Támogatást nyújtó a helyszínen ellenőrzi.
11. Kedvezményezett tudomásul veszi, hogy amennyiben jelen szerződés elszámolási kötelezettségét neki felróható okokból nem teljesíti, úgy a részére átutalt összeget, annak – az átutalás napjától számított, Ptk-ban meghatározott mértékű – kamatával együtt a felszólítás kézhezvételétől számított 15 napon belül köteles visszafizetni a Támogatást nyújtó bankszámlájára.
12. Kedvezményezett a megfelelő dokumentumok benyújtásával köteles igazolni, hogy köztartozása nincs.
13. Felek megállapodnak abban, hogy az együttműködésük zavartalansága érdekében kapcsolattartókat jelölnek ki.
Támogatást nyújtó részéről kapcsolattartó: Péterfia Krisztina
beosztása: Közgazdasági Irodavezető
elérhetősége: (23) 522-300
Kedvezményezett részéről kapcsolattartó: ………………
beosztása: ……………………
elérhetősége: ……………..
14. Kedvezményezett kötelezettséget vállal arra, hogy ha a Támogatást nyújtó rendelkezésére bocsátott adataiban változás következik be, akkor azt 15 napon belül bejelenti Támogatást nyújtó felé.
15. Az esetlegesen felmerülő jogvitákkal kapcsolatban szerződő felek kikötik a Támogatást nyújtó székhelye szerinti Bíróság kizárólagos illetékességét.
16. A jelen szerződésben nem szabályozott kérdésekben a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (Ptk.) rendelkezései, az 1407/2013/EU bizottsági rendelet, valamint a tárgyhoz kapcsolódó egyéb jogszabályok vonatkozó rendelkezései az irányadók.
A szerződés 3 eredeti, egymással teljes egészében megegyező példányban készült, amelyekből 1 példány Kedvezményezettnél, 2 példány pedig Támogatást nyújtónál marad.
Jelen szerződést a felek elolvasás és megértés után, mint akaratukkal mindenben megegyezőt jóváhagyólag aláírták.
Érd,
Támogatást nyújtó Kedvezményezett
képviseletében képviseletében
T. Mészáros András polgármester
Érd Megyei Jogú Város Közgyűlése 14 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül, 3 tartózkodás mellett megalkotta a következő rendeletet:
2/2016. (I.28.)
önkormányzati rendelet
a vállalkozásoknak nyújtandó támogatásokfeltételrendszeréről
Érd Megyei Jogú Város Közgyűlése az Alaptörvény 32. cikk (2) bekezdésében meghatározott eredeti jogalkotói hatáskörében, a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 13. § (1) bekezdés 13. pontjában meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:
1. A rendelet célja
1. § Jelen rendelet célja Érd Megyei Jogú Város Önkormányzata (továbbiakban: önkormányzat) által közvetve vagy közvetlenül szerződés alapján Érden székhellyel, telephellyel, vagy az Európai Gazdasági Térség területén székhellyel és Érden fiókteleppel rendelkező jogi személyiségű, vagy jogi személyiség nélküli gazdasági társaságok, egyéni vállalkozások, szövetkezetek (továbbiakban: vállalkozások) részére juttatott támogatások odaítélésének, nyújtásának és elszámoltatása eljárási rendjének szabályozása.
2. A rendelet hatálya
2. § Jelen rendelet hatálya kiterjed az önkormányzat mindenkori költségvetésében szereplő célelőirányzatok terhére – nem szociális ellátásként – nyújtott, az EUMSZ 107. cikkének (1) bekezdése értelmében állami támogatásnak minősülő, nem normatív, fejlesztési, vagy működési célra az Európai Gazdasági Térség területén székhellyel rendelkező
a) nagyvállalkozások,
b) kis- és középvállalkozások részére biztosított támogatásra.
3. Értelmező rendelkezések
3. § E rendelet alkalmazásában:
1. Állami támogatás: Az európai uniós versenyjogi értelemben vett állami támogatásokkal kapcsolatos eljárásról és a regionális támogatási térképről szóló 37/2011. (III. 22.) Korm. rendelet 2. § 1. pontja szerinti támogatás;
2. Átlátható formában nyújtott támogatás: Olyan támogatás, amelynél a bruttó támogatástartalom kockázatelemzés nélkül előre, pontosan kiszámítható;
3. Egy és ugyanazon vállalkozás: Az Európai Unió működéséről szóló szerződés 107. és 108. cikkének a csekély összegű támogatásokra való alkalmazásáról szóló 2013. december 18-i 1407/2013/EU bizottsági rendelet (a továbbiakban: 1407/2013/EU bizottsági rendelet) 2. cikk (2) bekezdése szerinti kapcsolatban lévő vállalkozások;
4. Támogatási intenzitás: A támogatástartalom és az elszámolható költségek jelenértékének hányadosa százalékos formában kifejezve;
5. Támogatástartalom: A beruházó részére ugyanazon elszámolható költségek vonatkozásában, akár több forrásból odaítélt állami támogatásnak az európai uniós versenyjogi értelemben vett állami támogatásokkal kapcsolatos eljárásról és a regionális támogatási térképről szóló 37/2011. (III. 22.) Korm. rendelet 2. mellékletében meghatározott módszer alapján számított összege.
4. A rendelet alapján nyújtható támogatás
4. § Amennyiben a kedvezményezett a közösségi jog szerint vállalkozásnak minősül és a támogatást gazdasági jellegű tevékenységéhez kapja, abban az esetben részére jelen rendelet szerint vissza nem térítendő, támogatás formájában nyújtott támogatás csekély összegű támogatásnak minősül, amelyet kizárólag az Európai Unió működéséről szóló szerződés 107. és 108. cikkének a csekély összegű támogatásokra való alkalmazásáról szóló, 2013. december 18-i 1407/2013/EU bizottsági rendelet (HL L 352, 2013. 12.24. 1.o) (a továbbiakban 1407/2013/EU bizottsági rendelet) szabályai alapján lehet nyújtani.
5. A támogatások forrásai
5. § Az önkormányzat által nyújtandó támogatások pénzügyi fedezetét az önkormányzat mindenkori költségvetési rendelete tartalmazza.
6. A támogatás nyújtásának alapelvei
6. § (1) Önkormányzati támogatás nyújtása egyrészt pályázat kiírása útján, másrészt kérelemre történik. A kérelemre történő támogatás nyújtás esetén elsősorban a város érdekében végzett tevékenység támogatására kell törekedni.
(2) Önkormányzati támogatásban csak az a pályázó részesülhet, aki a pályázati kiírásnak maradéktalanul megfelelő pályázatot, illetve egyedi kérelem esetén írásos kérelmet nyújt be és valamennyi szükséges mellékletet csatolja ahhoz.
(3) A pályázati kiírásnak tartalmaznia kell:
a) a pályázati feltételeket,
b) a pályázók körét,
c) a támogatandó célokat,
d) az elszámolható költségtípusokat,
e) a pályázati adatlapot, valamint
f) az adatlap kitöltési útmutatóját.
7. § (1) Az egyedi kérelemnek tartalmaznia kell:
a) a kérelmező nevét,
b) székhelyét, telephelyét,
c) törvényes képviselőjének nevét, aláírását,
d) hivatalos célra használt elektronikus levélcímét,
e) adószámát.
(2) A pályázat, valamint az egyedi kérelem benyújtásával egyidejűleg a támogatást igénylő köteles benyújtani:
a) A kérelmező 30 napnál nem régebbi cégkivonatát, illetőleg vállalkozói igazolvány hiteles másolatát,
b) rövid bemutatását, tulajdonosi összetételét, gazdálkodási és foglalkoztatási adatait, pénzügyi helyzetének értékelését,
c) a támogatási kérelem indokait,
d) a kérelem évét megelőző két lezárt gazdasági év foglalkoztatási adatait,
e) az elkészített beszámolóját, amennyiben a kérelmező rendelkezik legalább két lezárt gazdasági évvel. Egy lezárt gazdasági év esetén az adott lezárt év foglalkoztatási és számviteli nyilvántartatásainak adatait kell feltüntetni; lezárt gazdasági év hiányában a kérelem benyújtásakor érvényes foglalkoztatási és könyvviteli adatokat,
f) felhatalmazást azonnali beszedési megbízás benyújtására a támogatott valamennyi bankszámlájára, arra az esetre, ha támogatás-visszatérítési kötelezettség terhelné,
g) nyilatkozatot a közpénzekből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló 2007. évi CLXXXI. törvény 6.§-a alapján vele szemben esetlegesen fennálló összeférhetetlenségről vagy kizáró okról, illetve azok hiányáról,
h) nyilatkozatot arról, hogy a „de minimis” támogatás összege a támogatási döntést megelőző három pénzügyi évben nem haladja meg a jogszabályban meghatározott mértéket, valamint
i) a jogszabály szerinti egyéb nyilatkozatokat.
(3) A támogatott köteles igazolni, hogy köztartozásait (NAV és helyi adó) maradéktalanul megfizette vagy hatóság a köztartozásának átütemezését határozatban engedélyezte. A több részletben történő támogatás-folyósítás esetén a szükséges igazolásokat az első részlet kiutalása előtt kell benyújtani, a további részletek az igazolások megújítása nélkül kiutalhatóak. Ha ugyanazon szerv vagy személy részére az adott évben újabb támogatás kerül megállapításra, a köztartozások megfizetését tárgyéven belül elegendő egyszer igazolni.
7. A támogatás odaítélése
8. § (1) A támogatási döntést:
a) a költségvetési rendeletben meghatározott polgármesteri keret terhére a Polgármester,
b) 15 millió forintot meg nem haladó támogatási igény esetén a támogatás tárgya szerint illetékes szakbizottság javaslatára a Polgármester,
c) 15 millió forintot meghaladó támogatási igény esetén a Közgyűlés hozza meg.
(2) Nem részesülhet támogatásban az a vállalkozás, amely a kérelem benyújtásakor:
a) csőd- vagy felszámolási eljárás alatt áll,
b) az önkormányzattal, önkormányzati költségvetési szervvel, részben vagy egészben önkormányzati tulajdonú gazdasági társasággal szemben lejárt esedékességű tartozása van,
c) a kérelem benyújtásakor egyéb lejárt esedékességű, meg nem fizetett köztartozása van, valamint
d) a jogszabályban megjelölt egyéb esetekben.
9. § (1) A támogató a csekély összegű támogatásról a rendelet 2. függeléke szerinti igazolást állít ki. A kedvezményezett köteles a támogatással kapcsolatos okiratokat és dokumentumokat a támogatási döntés meghozatala napjától számított tíz évig megőrizni.
(2) Azonos vagy részben azonos azonosítható elszámolható költségek esetén e Rendelet szerinti támogatás abban az esetben halmozható más, helyi, regionális, állam-háztartási vagy uniós forrásból származó állami támogatással, ha az nem vezet a csoportmentességi rendeletekben vagy az Európai Bizottság jóváhagyó határozatában meghatározott legmagasabb támogatási intenzitás túllépéséhez.
(3) E Rendelet szerinti támogatások különböző azonosítható elszámolható költségek esetén halmozhatók más, helyi, regionális, államháztartási vagy uniós forrásból származó állami támogatással.
(4) Az euróban meghatározott összegek forintra történő átszámításánál a támogatási döntés napját megelőző hónap utolsó napján érvényes, a Magyar Nemzeti Bank által közzétett, két tizedes jegy pontossággal meghatározott devizaárfolyam alkalmazandó.
(5) Az 1407/2013/EU bizottsági rendelet 1. cikk (2) bekezdésében foglaltak kivételével nem lehet kedvezményezett az a vállalkozás, amely az igényelt támogatást az 1407/2013/EU bizottsági rendelet 1. cikk (1) bekezdésében meghatározott kivételek szerint használná fel.
(6) Az 1407/2013/EU bizottsági rendelet hatálya alá tartozó, egy és ugyanazon vállalkozásnak minősülő vállalkozások részére Magyarországon az adott üzleti évben, valamint az azt megelőző két üzleti év alatt odaítélt támogatás bruttó támogatástartalma nem haladhatja meg a 200 000 eurónak, közúti kereskedelmi árufuvarozást ellenszolgáltatás fejében végző, egy és ugyanazon vállalkozásnak minősülő vállalkozások esetén a 100 000 eurónak megfelelő forintösszeget, figyelembe véve az 1407/2013/EU bizottsági rendelet 3. cikk (8) és (9) bekezdésében foglaltakat.
(7) Az 1407/2013/EU rendelet alapján nyújtott támogatás csekély összegű közszolgáltatási támogatással az Európai Unió működéséről szóló szerződés 107. és 108. cikkének az általános gazdasági érdekű szolgáltatást nyújtó vállalkozások számára nyújtott csekély összegű támogatásokra való alkalmazásáról szóló, 2012. április 25-i 360/2012/EU bizottsági rendeletben (HL L 114, 2012.4.26., 8. o.) meghatározott felső határig halmozható.
(8) Nem nyújtható az 1407/2013/EU bizottsági rendelet hatálya alá tartozó támogatás a közúti kereskedelmi árufuvarozást ellenszolgáltatásért végző vállalkozás részére teherszállító jármű vásárlására.
(9) A támogatás odaítélését megelőzően az érintett vállalkozás írásos papíralapú, vagy elektronikus formában az 1. függelék szerint készített nyilatkozatot köteles adni a polgármester részére a megelőző két pénzügyi évben és a folyamatban lévő pénzügyi évben Magyarországon nyújtott, az 1407/2013/EU bizottsági rendelet hatálya alá tartozó valamennyi csekély összegű támogatásról.
(10) A támogatás nem halmozható azonos elszámolható költségek vagy azonos kockázatfinanszírozási célú intézkedés vonatkozásában nyújtott állami támogatással, ha az így halmozott összeg meghaladná a csoportmentességi rendeletekben vagy az Európai Bizottság jóváhagyó határozatában meghatározott legmagasabb támogatási intenzitást vagy összeget.
8. A támogatási szerződés tartalmi elemei
10. § (1) A támogatási szerződésnek tartalmaznia kell:
a) a Támogató megnevezését, székhelyét, képviselője nevét, adószámát, és a szervezet statisztikai számát,
b) a Támogatott nevét, címét, levelezési címét, adószámát, illetve megnevezését, székhelyét, cégjegyzékszámát, képviselője nevét és bankszámlaszámát,
c) a támogatás nyújtásáról szóló határozat számát,
d) a támogatási összeg fedezetét biztosító előirányzat számát,
e) a támogatási cél megnevezését,
f) a támogatási összeget,
g) a támogatott elszámolási kötelezettségére vonatkozó részletes szabályokat, az elszámolás határidejét,
h) a szerződésszegés jogkövetkezményeire (visszafizetési kötelezettség) vonatkozó felhívást,
i) a 7. § szerinti nyilatkozatok valótlanság esetére irányadó jogkövetkezményéről szóló tájékoztatást,
j) a Támogató és a Támogatott részéről kijelölt kapcsolattartó nevét, beosztását, telefonszámát (lehetőség szerint fax számát, e-mail címét)
k) a Támogatott adatváltozás bejelentési kötelezettségéről szóló tájékoztatást,
l) a támogatás kategóriáját az 1407/2013/EU bizottsági rendelet megfelelő cikkére annak pontos címével és az Európai Közösség Hivatalos Lapjában való kihirdetésére történő hivatkozással,
m) a támogatás támogatástartalmát, valamint
n) a támogatás folyósításának rendjét.
(2) Az egységes támogatási szerződés-mintát a rendelet 1. melléklete tartalmazza.
9. A támogatási összeg folyósítása
11. § A támogatási összeg a költségvetés elfogadása után, és csak akkor folyósítható, ha a támogatott az előző évi támogatási összegekkel elszámolt, azokat a támogatási szerződésben megjelölt célokra fordította.
10. Támogatási szerződés módosítása
12. § (1) A támogatási szerződés módosítására a felhasználás célja és az elszámolási határidő vonatkozásában kerülhet sor, egy alkalommal, a támogatott elszámolási határidő lejárta előtt benyújtott írásbeli kérelmére.
(2) Amennyiben a módosítást a pályázati kiírás lehetővé teszi, arról a (3) bekezdésben meghatározott kivétellel az elbíráló dönt.
(3) Alapítványi forrás átadása esetén a támogatási szerződés, egyéb támogatott szervezetek esetén a támogatás céljának működési és felhalmozási célok közötti módosításáról a Közgyűlés dönt.
11. A támogatások elszámoltatása
13. § (1) Az önkormányzat által támogatásban részesülő vállalkozások számára a támogatási szerződésben szakmai és pénzügyi számadási kötelezettséget kell előírni a részükre juttatott összegek rendeltetésszerű felhasználásáról.
(2) A szerződésben megállapított határidőig a támogatás felhasználásáról el kell számolni, ellenkező esetben a támogatás a Polgári Törvénykönyv szerinti késedelmi kamattal növelt összegét az elszámolásra előírt határidőt követő 15 napon belül az önkormányzat bankszámlájára vissza kell fizetni.
(3) Az elszámolások végső határideje a támogatás folyósítását követő év január 15. napja. A rendezvények, programok megvalósításához adott támogatás esetében azok lebonyolítását, megvalósítását követő 30 napon belül kell elszámolni.
(4) A támogatási szerződésben meghatározott elszámolási határidő lejártát megelőzően egy alkalommal a támogatott írásbeli kérelmére az elszámolási határidő meghosszabbítható.
(5) Az elszámolási kötelezettséget nem teljesítő vállalkozások részére újabb támogatás három évig nem folyósítható. Az elszámolási határidő meghosszabbításának ideje alatt újabb támogatás nem nyújtható.
(6) A támogatási összegek támogatási szerződésenkénti elszámolása, külön e célra rendszeresített, egységes elszámolási formanyomtatvány alkalmazásával történik. Az elszámolási formanyomtatvány jelen rendelet 3. függelékét képezi. A támogatottak számára a formanyomtatvány elérhetőségét, letölthetőségét a www.erd.hu honlapon is biztosítani kell.
(7) A csekély összegű - de minimis - támogatásról nyilvántartást kell vezetni, melynek keretében, mind a támogatást nyújtó, mind valamennyi kedvezményezett köteles a támogatás odaítélése időpontjától számított 10 évig a támogatáshoz kapcsolódó minden iratot megőrizni.
A csekély összegű támogatás kedvezményezettje iratmegőrzési kötelezettségén túl köteles a támogatást nyújtó felhívására valamennyi iratot bemutatni.
(8) Amennyiben a támogatott a támogatást vagy egy részét jogtalanul vette igénybe, azt nem a megjelölt célra használta fel, vagy a támogatások igényléséhez valótlan adatot szolgáltatott, úgy a jogtalanul igénybevett támogatási összeg visszafizetése iránt kell intézkedni.
(9) A támogatás elszámolását, a beszerzett tárgyak, eszközök meglétét a támogató a helyszínen ellenőrzi. Amennyiben a helyszíni vizsgálat az elszámolás során közölt adatoktól eltérő adatokat tár fel, a támogatott a támogatás összegét köteles visszafizetni.
12. A közpénzekből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló rendelkezés
14. § (1) A Támogatott köteles a közpénzekből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló 2007. évi CLXXXI. törvény 14. §-a alapján írásban nyilatkozni összeférhetetlensége, illetve érintettsége esetleges fennállásáról, vagy annak hiányáról. A nyilatkozatot a rendelet 4. függeléke tartalmazza, melyet a támogatási szerződés mellékleteként kell kezelni.
(2) Amennyiben a támogatott a közpénzekből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló 2007. évi CLXXXI. törvény előírásai ellenére valótlan tartalmú nyilatkozatot tett, és ez az érvénytelenné nyilvánított döntés alapján a szerződés semmisségét vonja maga után, támogatottat kötelezni kell a folyósított támogatás egy összegben való - a folyósítás és a visszafizetés időpontja közötti időszakra eső, az adózás rendjéről szóló törvényben meghatározott késedelmi pótlékkal azonos mértékű kamattal növelt - visszatérítésére.
13. Egyéb rendelkezések
15. § (1) A jelen rendeletben nem szabályozott kérdések tekintetében az EUMSz 107. és 108. cikkének a de minimis támogatásokra való alkalmazásáról szóló, 2013. december 18-i 1407/2013/EU bizottsági rendelet, valamint az európai uniós versenyjogi értelemben vett állami támogatásokkal kapcsolatos eljárásról és a regionális támogatási térképről szóló 37/2011. (III. 22.) Korm. rendelet szabályait kell alkalmazni.
(2) A rendelet melléklete:
1. Támogatási szerződés-minta
(3) A rendelet függelékei:
1. Nyilatkozat de minimis támogatásokról;
2. Igazolás de minimis támogatásokról;
3. Pénzügyi elszámolólap;
4. Nyilatkozat közpénzekből nyújtott támogatások esetén összeférhetetlenség, illetve érintettség fennállásáról, vagy hiányáról.
14. Záró rendelkezések
16. § Jelen rendelet 2016. január 28-án 1130 perckor lép hatályba, és 2021. június 30-án hatályát veszti.
17. § Jelen rendeletet a folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni kell.
18. § Hatályát veszti a vállalkozásoknak nyújtandó támogatások feltételrendszeréről 51/2009. (IX.11.) önkormányzati rendelet.
1. melléklet a 2/2016. (I.28) önkormányzati rendelethez
T Á M O G A T Á S I S Z E R Z ő D É S
amely létrejött egyrészről Érd Megyei Jogú Város Önkormányzata (2030 Érd, Alsó u. 1., törzsszám: 731256; statisztikai számjel: 15731254841132113,; adószám: 15731254-2-13; képviseletében T. Mészáros András polgármester, mint támogatást nyújtó (továbbiakban: Támogatást nyújtó),
másrészről az ………………………………………………….(székhely:…………………..; cégjegyzékszám:……………………….; adószám:…………………..; statisztikai számjel:…………………………..; képviseli:………………………………), mint kedvezményezett (továbbiakban: Kedvezményezett) között az alulírott helyen és időben az alábbi feltételek szerint:
1. Támogatást nyújtó jelen szerződés aláírásával kötelezettséget vállal arra, hogy Érd Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének az Önkormányzat…. évi költségvetéséről szóló rendeletének terhére Kedvezményezett részére……………,- Ft azaz ……………………………….forint összegű támogatást biztosít a ………………………………………………………………………………………….céljából.
2. Kedvezményezett kötelezettséget vállal arra, hogy a támogatást kizárólag az 1.) pontban rögzített célra használja fel.
3. Támogatást nyújtó vállalja, hogy az 1. pontban megjelölt támogatási összeget a tárgyhó utolsó napjáig átutalja a Kedvezményezett ……………..által vezetett ……………………….. számú bankszámlájára.
4. Jelen szerződés alapján nyújtott támogatás csekély összegű támogatásnak minősül, amelyet kizárólag az Európai Unió működéséről szóló szerződés 107. és 108. cikkének a csekély összegű támogatásokra való alkalmazásáról szóló, 2013. december 18-i 1407/2013/EU bizottsági rendelet (HL L 352, 2013. 12.24. 1.o) (a továbbiakban 1407/2013/EU bizottsági rendelet) szabályai alapján lehet nyújtani. A kedvezményezettnek az 1407/2013/EU bizottsági rendelet 5. cikkének (1) bekezdése figyelembevételével – az ott meghatározott feltételek teljesítésének megállapítására alkalmas módon – nyilatkoznia kell a részére a támogatás odaítélésének évében és az azt megelőző két pénzügyi évben nyújtott csekély összegű támogatások támogatástartalmáról. A nyilatkozat jelen szerződés 1. számú függelékét képezi. Az 1407/2013/EU bizottsági rendelet 2. cikk (2) bekezdése szerinti, egy és ugyanazon vállalkozás részére a folyó pénzügyi évben, valamint az azt megelőző két pénzügyi év során az 1407/2013/EU bizottsági rendelet alapján odaítélt csekély összegű támogatások bruttó támogatástartalma tagállamonként nem haladhatja meg a 200.000 eurónak, közúti kereskedelmi árufuvarozást ellenszolgáltatás fejében végző vállalkozások esetében a 100.000 eurónak megfelelő forintösszeget, figyelembe véve az 1407/2013/EU bizottsági rendelet 3. cikkének (8) és (9) bekezdését is. [Az átváltásnál az európai uniós versenyjogi értelemben vett állami támogatásokkal kapcsolatos eljárásról és a regionális támogatási térképről szóló 37/2011. (III. 22.) Korm. rendelet 35. §-a alapján kell eljárni.] Az 1407/2013/EU bizottsági rendelet alapján nyújtott csekély összegű támogatás az Európai Unió működéséről szóló szerződés 107. és 108. cikkének az általános gazdasági érdekű szolgáltatást nyújtó vállalkozások számára nyújtott csekély összegű támogatásokra való alkalmazásáról szóló, 2012. április 25-i 360/2012/EU bizottsági rendeletnek (HL L 114., 2012.4.26., 8. o.) megfelelően nyújtott csekély összegű támogatással a 360/2012/EU bizottsági rendeletben meghatározott felső határig halmozható. Az 1407/2013/EU bizottsági rendelet szerinti csekély összegű támogatás más csekély összegű támogatásokról szóló rendeleteknek megfelelően nyújtott csekély összegű támogatással az 1407/2013/EU bizottsági rendelet 3. cikkének (2) bekezdésében meghatározott felső határig halmozható.
A csekély összegű támogatás nem halmozható azonos támogatható költségek vonatkozásában vagy azonos kockázatfinanszírozási célú intézkedés vonatkozásában nyújtott állami támogatással, ha a támogatások halmozása túllépi bármely csoportmentességi rendeletben vagy a Bizottság által elfogadott határozatban az egyes esetek meghatározott körülményeire vonatkozóan rögzített maximális intenzitást vagy összeget.
A támogatást nyújtó (önkormányzat) írásban tájékoztatja a kedvezményezettet a támogatás bruttó támogatási egyenértékben kifejezett összegéről és arról, hogy az csekély összegűnek minősül. Az igazolás jelen szerződés 2. számú függelékét képezi.
A Kedvezményezettnek az 1407/2013/EU bizottsági rendelet 5. cikkének (1) bekezdése figyelembevételével - az ott meghatározott feltételek teljesítésének megállapítására alkalmas módon - nyilatkoznia kell a részére a támogatás odaítélésének évében és az azt megelőző két pénzügyi évben nyújtott csekély összegű támogatások támogatástartalmáról (1. függelék).
5. A Kedvezményezett kijelenti, hogy - az 1407/2013/EU bizottsági rendelet 1. cikke (2) bekezdésének kivételével - a támogatást nem használja az 1407/2013/EU bizottsági rendelet 1. cikkének (1) bekezdésében meghatározott kivételek szerinti célokra, továbbá - az 1407/2013/EU bizottsági rendelet 3. cikk (2) bekezdésének megfelelően - közúti kereskedelmi árufuvarozás ellenszolgáltatás fejében történő végzése céljából teherszállító jármű vásárlására. A feleknek a támogatáshoz kapcsolódó iratokat az odaítélést követő 10 évig meg kell őrizniük, és a támogatást nyújtó ilyen irányú felhívása esetén a Kedvezményezett köteles azokat bemutatni. A csekély összegű támogatási jogcímen nyújtott támogatásokról az Európai Bizottság kérésére 20 munkanapon belül információt kell szolgáltatni.
6. A csekély összegű támogatási jogcímen nyújtott támogatás támogatástartalma……………..,- Ft.
7. Kedvezményezett tudomásul veszi, hogy jelen szerződésben megállapított határidőig a támogatással el kell számolni, ellenkező esetben a támogatás Ptk. szerinti késedelmi kamattal növelt összegét az elszámolás határidejét követő 15 napon belül az Önkormányzat számlájára vissza kell fizetni. Támogatást nyújtó kiköti, hogy az elszámolási kötelezettséget nem teljesítő szervezet részére újabb támogatás három évig nem folyósítható.
8. A Kedvezményezett tudomásul veszi, hogy amennyiben a közpénzekből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló 2007. évi CLXXXI. törvény szerint valótlan tartalmú nyilatkozatot tett, és ez az érvénytelenné nyilvánított döntés alapján a jelen szerződés semmisségét vonja maga után, köteles a folyósított támogatást egy összegben, a folyósítás és a visszafizetés időpontja közötti időszakra eső, az adózás rendjéről szóló törvényben meghatározott késedelmi pótlékkal azonos mértékű kamattal növelten visszatéríteni.
9. Kedvezményezettnek a támogatás összegének felhasználásáról jelen szerződés 5. pontjában foglaltak szerint elszámolási kötelezettsége van.
Az elszámolás módja:
a.) Kedvezményezett jelen szerződés elválaszthatatlan részét képező melléklet szerinti elszámolási nyomtatvány alapján összesítő, teljes körű, a képviselője által aláírt elszámolást, valamint a támogatási cél megvalósulásáról szöveges szakmai beszámolót készít.
Kedvezményezett az elszámolási nyomtatványt 3 példányban, a szakmai beszámolót 1 példányban köteles eljuttatni Támogatást nyújtó részére jelen szerződésben feltüntetett elszámolási határidőig.
b.) Kedvezményezett az elszámolási nyomtatvány mellékleteként köteles a kifizetést igazoló bizonylatok sorszámozott, aláírással és bélyegzővel hitelesített másolatait benyújtani, melyek eredeti példánya tartalmazza a támogatás felhasználására utaló feljegyzést a felelős vezető aláírásával együtt.
c.) Kedvezményezett elszámolásának számszaki ellenőrzését Érd Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Közgazdasági Irodája, szakmai ellenőrzését a Polgármester végzi.
A támogatás felhasználásának elszámolási határideje: ……………………….
10. A Kedvezményezett tudomásul veszi, hogy a támogatás elszámolását a Támogatást nyújtó a helyszínen ellenőrzi.
11. Kedvezményezett tudomásul veszi, hogy amennyiben jelen szerződés elszámolási kötelezettségét neki felróható okokból nem teljesíti, úgy a részére átutalt összeget, annak – az átutalás napjától számított, Ptk-ban meghatározott mértékű – kamatával együtt a felszólítás kézhezvételétől számított 15 napon belül köteles visszafizetni a Támogatást nyújtó bankszámlájára.
12. Kedvezményezett a megfelelő dokumentumok benyújtásával köteles igazolni, hogy köztartozása nincs.
13. Felek megállapodnak abban, hogy az együttműködésük zavartalansága érdekében kapcsolattartókat jelölnek ki.
Támogatást nyújtó részéről kapcsolattartó: Péterfia Krisztina
beosztása: Közgazdasági Irodavezető
elérhetősége: (23) 522-300
Kedvezményezett részéről kapcsolattartó: ………………
beosztása: ……………………
elérhetősége: ……………..
14. Kedvezményezett kötelezettséget vállal arra, hogy ha a Támogatást nyújtó rendelkezésére bocsátott adataiban változás következik be, akkor azt 15 napon belül bejelenti Támogatást nyújtó felé.
15. Az esetlegesen felmerülő jogvitákkal kapcsolatban szerződő felek kikötik a Támogatást nyújtó székhelye szerinti Bíróság kizárólagos illetékességét.
16. A jelen szerződésben nem szabályozott kérdésekben a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (Ptk.) rendelkezései, az 1407/2013/EU bizottsági rendelet, valamint a tárgyhoz kapcsolódó egyéb jogszabályok vonatkozó rendelkezései az irányadók.
A szerződés 3 eredeti, egymással teljes egészében megegyező példányban készült, amelyekből 1 példány Kedvezményezettnél, 2 példány pedig Támogatást nyújtónál marad.
Jelen szerződést a felek elolvasás és megértés után, mint akaratukkal mindenben megegyezőt jóváhagyólag aláírták.
Érd, …………………..
Támogatást nyújtó Kedvezményezett
képviseletében képviseletében
T. Mészáros András polgármester
A rendelet elfogadásáról a Közgyűlés az alábbiak szerint szavazott:
|
Antunovits Antal |
Igen |
|
Dr. Bács István |
Igen |
|
Csornainé Romhányi Judit |
Tartózkodik |
|
Dr. Csőzik László |
Igen |
|
Demjén Attila |
Igen |
|
Donkó Ignác |
Igen |
|
Fülöp Sándorné |
Igen |
|
Dr. Havasi Márta |
Tartózkodik |
|
Kéri Mihály |
Igen |
|
Kopor Tihamér |
Igen |
|
Mórás Zsolt |
Távol |
|
Pulai Edina |
Igen |
|
Simó Károly |
Igen |
|
Szabó Béla |
Igen |
|
Szűcs Gábor |
Tartózkodik |
|
Tekauer Norbert |
Igen |
|
T. Mészáros András |
Igen |
|
Dr. Veres Judit |
Igen |