Szűcs Gábor képviselő: Ismert helyzettel állnak szemben, az a kölcsön, melyet tagi kölcsönként adott a város az adófizetők pénzén, az most elúszik tőke formájában. Arra kéri polgármester urat, hogy mivel látszik, hogy a finanszírozása az ÉTH-nak a jövőben nem tudják, milyen lesz, ha van, információ kéri a tájékoztatást, illetve úgy gondolja, hogy komolyan át kellene nézni, hogy miből keletkezik az állandó hiány az ÉTH Kft-nél. A befizetetlen számlákra vonatkozó magyarázatot hallották eleget, így legutóbbi Közgyűlés ülésén levezette, hogy akkor is hiány keletkezik, úgyhogy a valóságot próbálják egyszer feltárni, hogy miért termel állandóan veszteséget és erre próbáljanak valamilyen megoldást találni.

T. Mészáros András polgármester: Azt kell mondja, hogy sajnosmindig is termelt veszteséget, amikor az A.S.A. volt a szolgáltató és nem volt saját tulajdonban a szolgáltató. Akkor évente durván 110-130 millió forint éves plusz finanszírozást kellett a rendszerbe belerakni, mivel kiszámlázta az A.S.A. A munkát el kell végezni, tehát az úgynevezett illegális hulladék-lerakóhelyeket meg kell szüntetni, valamint ragaszkodnak a rezsicsökkentéshez, ezekből adódik össze a veszteség, mely minden évben keletkezik. A legutolsó ÉTH taggyűlésen azt mondta a tulajdonos társaknak, hogy részükről jövő júniusig tuják ezt a rendszert ilyen módon finanszírozni, amennyiben jövő júniusig nem zökken a helyére a helyzet, akkor azt fogják mondani, hogy felszámolják a céget és a katasztrófa védelem gondoskodjon a szolgáltatásról. Ez az egy év a kialakulás időszaka, meggyőződése, hogy ez a helyre fog zökkenni. Amint az állam a saját pénztárcáját látni fogja, hogy mennyibe kerül a szemétszállítás, attól a pillanattól tudni fogja, hogy mennyivel kell azt megtámogatni, most ennek az értékelése folyik. Mivel több kérdés, észrevétel, hozzászólás nem érkezett, felteszi szavazásra a határozati javaslatot.

 

Az előterjesztett és szavazásra feltett határozati javaslat:

„Érd Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése, mint az Érd és Térsége Hulladékkezelési Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság 80%-os tulajdonosa megállapítja, hogy a 2015-2016. üzleti években összesen 256.696.800,- Ft összegű tagi kölcsönt nyújtott a Társaság részére, amely összegek még nem kerültek visszafizetésre az Önkormányzat részére.

A Közgyűlés megállapítja, hogy a fenti tagi kölcsönök összege iránti követelése elismert követelés.

A Társaság 2015. évi számviteli beszámolójában kimutatott 43.498.000,- Ft,- veszteség következtében kialakult negatív összegű saját tőke rendezése érdekében Érd Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése úgy dönt, hogy amennyiben a taggyűlés a tulajdonosokat pótbefizetés teljesítésére kötelezi, azt a Társasággal, mint adóssal szemben fennálló és elismert 34.798.400,- Ft összegű követelésével, mint nem pénzbeli vagyoni hozzájárulás szolgáltatásával teljesíti. A 34.798.400,- Ft követelés apportálásával ez az összeg a fenti összegű tagi kölcsön követelés összegéből levonásra kerül, és egyidejűleg a társaság tőketartalékába lesz elhelyezve.

A Közgyűlés felkéri a polgármestert a 2015. január 8-án megkötött tagi kölcsön szerződésnek az apportált követelés jóváírásáról szóló módosítás aláírására a határozat melléklete szerinti tartalommal.

Határidő: 2016. augusztus 31.

Felelős: T. Mészáros András polgármester”

 

Érd Megyei Jogú Város Közgyűlése 14 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül, 3 tartózkodás mellett a következő határozatot hozta:

163/2016. (VI.23.)

h a t á r o z a t

az ÉTH Érd és Térsége Hulladékkezelő Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társasággal szemben fennálló tagi kölcsön követelés apportálásáról

Érd Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése, mint az Érd és Térsége Hulladékkezelési Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság 80%-os tulajdonosa megállapítja, hogy a 2015-2016. üzleti években összesen 256.696.800,- Ft összegű tagi kölcsönt nyújtott a Társaság részére, amely összegek még nem kerültek visszafizetésre az Önkormányzat részére.

A Közgyűlés megállapítja, hogy a fenti tagi kölcsönök összege iránti követelése elismert követelés.

A Társaság 2015. évi számviteli beszámolójában kimutatott 43.498.000,- Ft,- veszteség következtében kialakult negatív összegű saját tőke rendezése érdekében Érd Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése úgy dönt, hogy amennyiben a taggyűlés a tulajdonosokat pótbefizetés teljesítésére kötelezi, azt a Társasággal, mint adóssal szemben fennálló és elismert 34.798.400,- Ft összegű követelésével, mint nem pénzbeli vagyoni hozzájárulás szolgáltatásával teljesíti. A 34.798.400,- Ft követelés apportálásával ez az összeg a fenti összegű tagi kölcsön követelés összegéből levonásra kerül, és egyidejűleg a társaság tőketartalékába lesz elhelyezve.

A Közgyűlés felkéri a polgármestert a 2015. január 8-án megkötött tagi kölcsön szerződésnek az apportált követelés jóváírásáról szóló módosítás aláírására a határozat melléklete szerinti tartalommal.

Határidő: 2016. augusztus 31.

Felelős: T. Mészáros András polgármester

 

A határozati javaslatról a Közgyűlés az alábbiak szerint szavazott:

Antunovits Antal

Igen

Dr. Bács István

Igen

Csornainé Romhányi Judit

Tartózkodik

Dr. Csőzik László

Igen

Demjén Attila

Igen

Donkó Ignác

Igen

Fülöp Sándorné

Igen

Dr. Havasi Márta

Tartózkodik

Kéri Mihály

Igen

Kopor Tihamér

Igen

Mórás Zsolt

Távol

Pulai Edina

Igen

Simó Károly

Igen

Szabó Béla

Igen

Szűcs Gábor

Tartózkodik

Tekauer Norbert

Igen

T. Mészáros András

Igen

Dr. Veres Judit

Igen