T. Mészáros András polgármester: A rendeletmódosítással a temetőbe való gépkocsi behajtást szeretnék szabályozottá tenni. Felteszi szavazásra a rendelet tervezetet.

Az előterjesztett és szavazásra feltett rendelet tervezet:

„Érd Megyei Jogú Város Közgyűlése a temetőkről és a temetkezésről szóló 1999. évi XLIII. 40. § (3) bekezdésében és a 42. §-ában kapott felhatalmazás alapján, a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 13. § (1) bekezdés 2. pontjában meghatározott feladatkörében eljárva, a következőket rendeli el:

1. § A köztemetőről és a temetkezés rendjéről szóló 26/2015. (IX.29.) szóló önkormányzati rendelet (továbbiakban: Rendelet) 1. melléklete jelen rendelet 1. melléklete szerint módosul.

2. § Hatályát veszti a Rendelet 3. mellékletében foglalt táblázat 4. pontja.

3. § Ez a rendelet 2016. július 1. napján lép hatályba.

1. melléklet a …/2016. (___) önkormányzati rendelethez

1. A Rendelet 1. melléklet 3. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

„3. A temetőbe gépkocsival történő behajtás szabályai

1. A köztemetőbe gépjárművel behajtani kizárólag mozgáskorlátozott igazolvánnyal rendelkező személyek, illetve betegségük, vagy idős koruk alapján járásképtelen személyek szállításakor, vagy egyéb különös méltánylást érdemlő körülmények fennállása esetén lehet.”

2. Az 1. pontban meghatározottak az üzemeltetőre, valamint a temetőben engedéllyel munkát végző vállalkozókra nem vonatkoznak.

3. A ravatalozás helyszínére gépkocsival temetkezési tevékenység céljából az elhunytat, illetve az elhunyt hamvait tartalmazó urnát, a koszorúkat, csokrokat szállító jármű vezetője jogosult behajtani a szükséges időtartamig.

4. A temetőben gépjárművel történő közlekedés esetén a megengedett maximális sebesség 5 km/óra.

5. A temető területén a KRESZ szabályai alkalmazandóak.”

 

Érd Megyei Jogú Város Közgyűlése 17 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül megalkotta a következő rendeletet:

23/2016. (VI.30.)

önkormányzati rendelet

a köztemetőről és a temetkezés rendjéről szóló 26/2015. (IX.29.) önkormányzati rendelet  módosításáról

Érd Megyei Jogú Város Közgyűlése a temetőkről és a temetkezésről szóló 1999. évi XLIII. 40. § (3) bekezdésében és a 42. §-ában kapott felhatalmazás alapján, a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 13. § (1) bekezdés 2. pontjában meghatározott feladatkörében eljárva, a következőket rendeli el:

1. § A köztemetőről és a temetkezés rendjéről szóló 26/2015. (IX.29.) szóló önkormányzati rendelet (továbbiakban: Rendelet) 1. melléklete jelen rendelet 1. melléklete szerint módosul.

2. § Hatályát veszti a Rendelet 3. mellékletében foglalt táblázat 4. pontja.

3. § Ez a rendelet 2016. július 1. napján lép hatályba.

1. melléklet a 23/2016. (VI.30.) önkormányzati rendelethez

1. A Rendelet 1. melléklet 3. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

„3. A temetőbe gépkocsival történő behajtás szabályai

1. A köztemetőbe gépjárművel behajtani kizárólag mozgáskorlátozott igazolvánnyal rendelkező személyek, illetve betegségük, vagy idős koruk alapján járásképtelen személyek szállításakor, vagy egyéb különös méltánylást érdemlő körülmények fennállása esetén lehet.”

2. Az 1. pontban meghatározottak az üzemeltetőre, valamint a temetőben engedéllyel munkát végző vállalkozókra nem vonatkoznak.

3. A ravatalozás helyszínére gépkocsival temetkezési tevékenység céljából az elhunytat, illetve az elhunyt hamvait tartalmazó urnát, a koszorúkat, csokrokat szállító jármű vezetője jogosult behajtani a szükséges időtartamig.

4. A temetőben gépjárművel történő közlekedés esetén a megengedett maximális sebesség 5 km/óra.

5. A temető területén a KRESZ szabályai alkalmazandóak.”

 

A rendelet-módosításról a Közgyűlés az alábbiak szerint szavazott:

Antunovits Antal

Igen

Dr. Bács István

Igen

Csornainé Romhányi Judit

Igen

Dr. Csőzik László

Igen

Demjén Attila

Igen

Donkó Ignác

Igen

Fülöp Sándorné

Igen

Dr. Havasi Márta

Igen

Kéri Mihály

Igen

Kopor Tihamér

Igen

Mórás Zsolt

Távol

Pulai Edina

Igen

Simó Károly

Igen

Szabó Béla

Igen

Szűcs Gábor

Igen

Tekauer Norbert

Igen

T. Mészáros András

Igen

Dr. Veres Judit

Igen