Simó Károly alpolgármester: Elmondja, hogy az előterjesztést a júniusi ülésen visszavonta. Az azóta lefolytatott tárgyalások során tisztáztak néhány részletkérdést, ami az alkalmazhatóságot illeti. Az előterjesztés első része arról szól, hogy a PENSIO Minőségi Közétkeztetés Kft. kérte a nyersanyagnorma aktualizálását, ami 9,6 %-os emelésére irányul, ehhez képest a nyersanyagnorma 1,55%-os emelésére tesz javaslatot. Az előterjesztés második része arról szól, hogy a közétkeztetésért a díjat a tárgyhót megelőzően, előre kelljen befizetni. Ennek az az oka, hogy az Intézményi Gondnokság tapasztalatai szerint a hátralékok elkezdtek halmozódni. Nyilván ennek több oka is van. Azzal, hogy előre kell befizetni, némileg fegyelmezettebbek lesznek a befizetéssel a szülők, és nem lesz hátralék. Senki nem fog éhen maradni, de a jogszabályokat be kell tartani. Sok helyen eddig is előre kellett befizetni a díjat.

Dr. Veres Judit a Szociális és Egészségügyi Bizottság elnöke: A Szociális és Egészségügyi Bizottság elfogadásra javasolja a rendelet tervezetet.

dr. Havasi Márta képviselő: A rendelet 22. § (7) bekezdésének a-e) pontja a térítési díj megfizetésének lehetséges módjait tartalmazza. Kérdezi, hogy ki dönti el, illetve a szülőnek van-e lehetősége arra, hogy döntsön a lehetséges térítési díj megfizetésének módjáról.

T. Mészáros András polgármester: Eddig is volt a szülőnek mindenfajta lehetősége. Az a szomorú, hogy negyedévente 5 millió Ft értékéig nem fizették be a térítési díjat. Ezt szeretnék elkerülni, ezért ilyen széles a paletta. Természetesen a térítési díjat bármilyen módon meg lehet fizetni a felsorolt lehetőségek közül. Az e) ponttal egészült ki, ami a csoportos beszedési megbízás. Fel fogják hívni a szülők figyelmét, hogy van egyfajta kötelezettség. Szavazásra teszi fel a rendelet tervezetet.

 

Az előterjesztett és szavazásra feltett rendelet tervezet:

„Érd Megyei Jogú Város Közgyűlése a szociális igazgatásról és a szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény 92.§ (1) bekezdés a) pontjában, valamint a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény 29. § (2) bekezdés e) pontjában kapott felhatalmazás alapján, a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 13. § (1) bekezdés 8. és 8a. pontjában meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:

1. § (1) A személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról, a közétkeztetésről, azok igénybevételéről és a fizetendő térítési díjak megállapításáról szóló 83/2011. (XII.22.) önkormányzati rendelet (a továbbiakban: Rendelet) 22. § (6) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(6) A fizetendő személyi térítési díj összegét a térítési díj megfizetésére köteles személy a tárgyhó tekintetében előre, tárgyhót megelőző hónap 20. napjáig - kivételt képez a bölcsődei, óvodai személyi térítési díj, ahol utólag, tárgyhót követő hónap 20. napjáig - köteles megfizetni.”

(2)  A Rendelet 22. §-a a következő (7) - (8) bekezdésekkel egészül ki:

„(7) A térítési díj megfizetésének lehetséges módjai:

a)  a költségvetési szerv vezetője által átadott készpénz-átutalási megbízás (csekk),

b) készpénzes befizetés az Intézményi Gondnokság által kijelölt befizetési napokon,

c) banki átutalás,

d) banki pénztári befizetés,

e) csoportos beszedési megbízás.

(8) Előzetes díjfizetési kötelezettség esetén a számlázás a köznevelési intézményektől beérkezett adatszolgáltatás alapján a várható étkezési napok figyelembevételével történik. A hiányzások utólag kerülnek jóváírásra.”

2. § A Rendelet 2. melléklete helyébe jelen rendelet 1. melléklete lép.

3. §  Ez a rendelet 2017. szeptember 1. napján lép hatályba.

1. melléklet a __/2017. (___) önkormányzati rendelethez

Az önkormányzat által fenntartott élelmezést nyújtó intézmények napi nyersanyag költsége

2017. szeptember 1-jétől

(Áfa nélkül Ft-ban)

Intézmény

Nyersanyag norma

Reggeli

Tízórai

Ebéd

Uzsonna

Vacsora

Bölcsőde

422

109

45

176

91

0

Bölcsődei diétás étkezés

644

178

57

222

186

0

Óvoda

389

0

91

217

82

0

Óvodai diétás étkezés

490

0

114

272

103

0

Általános Iskola alsó tagozat

463

0

102

260

100

0

Általános Iskola alsó tagozat diétás étkezés

583

0

128

328

127

0

Általános Iskola felső tagozat

526

0

112

303

111

0

Általános Iskola felső tagozat diétás étkezés

663

0

142

382

140

0

Középiskola

787

0

213

339

234

0

Középiskolai diétás étkezés

1018

0

268

454

295

0

Időseket ellátó otthon

885

145

145

339

127

127

Időseket ellátó otthon diétás étkezés

1254

218

218

454

182

182

Habilitációs központ

612

0

145

339

127

0

Habilitációs központ diétás étkezés

854

0

218

454

182

0

Alkalmazottak

512

0

91

339

82

0

Alkalmazottak diétás étkezés

691

0

127

454

109

0

Szociális étkezők

339

0

0

339

0

0

Szociális étkezők diétás étkezés

454

0

0

454

0

0

Idősek Klubja

612

0

145

339

127

0

Idősek Klubja diétás étkezés

854

0

218

454

182

0

 

Érd Megyei Jogú Város Közgyűlése 17 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül megalkotta a következő rendeletet:

26/2017. (VII.13.)

önkormányzati rendelet

a személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról, a közétkeztetésről, azok igénybevételéről és a fizetendő térítési díjak megállapításáról szóló 83/2011. (XII.22.) önkormányzati rendelet módosításáról

Érd Megyei Jogú Város Közgyűlése a szociális igazgatásról és a szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény 92. § (1) bekezdés a) pontjában, valamint a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény 29. § (2) bekezdés e) pontjában kapott felhatalmazás alapján, a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 13. § (1) bekezdés 8. és 8a. pontjában meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:

1. § (1) A személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról, a közétkeztetésről, azok igénybevételéről és a fizetendő térítési díjak megállapításáról szóló 83/2011. (XII.22.) önkormányzati rendelet (a továbbiakban: Rendelet) 22. § (6) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(6) A fizetendő személyi térítési díj összegét a térítési díj megfizetésére köteles személy a tárgyhó tekintetében előre, tárgyhót megelőző hónap 20. napjáig - kivételt képez a bölcsődei, óvodai személyi térítési díj, ahol utólag, tárgyhót követő hónap 20. napjáig - köteles megfizetni.”

(2) A Rendelet 22. §-a a következő (7)-(8) bekezdésekkel egészül ki:

„(7) A térítési díj megfizetésének lehetséges módjai:

a)  a költségvetési szerv vezetője által átadott készpénz-átutalási megbízás (csekk),

b) készpénzes befizetés az Intézményi Gondnokság által kijelölt befizetési napokon,

c) banki átutalás,

d) banki pénztári befizetés,

e) csoportos beszedési megbízás.

(8) Előzetes díjfizetési kötelezettség esetén a számlázás a köznevelési intézményektől beérkezett adatszolgáltatás alapján a várható étkezési napok figyelembevételével történik. A hiányzások utólag kerülnek jóváírásra.”

2. § A Rendelet 2. melléklete helyébe jelen rendelet 1. melléklete lép.

3. §  Ez a rendelet 2017. szeptember 1. napján lép hatályba.

1. melléklet a 26/2017. (VII.13.) önkormányzati rendelethez

Az önkormányzat által fenntartott élelmezést nyújtó intézmények napi nyersanyag költsége

2017. szeptember 1-jétől

(Áfa nélkül Ft-ban)

Intézmény

Nyersanyag norma

Reggeli

Tízórai

Ebéd

Uzsonna

Vacsora

Bölcsőde

422

109

45

176

91

0

Bölcsődei diétás étkezés

644

178

57

222

186

0

Óvoda

389

0

91

217

82

0

Óvodai diétás étkezés

490

0

114

272

103

0

Általános Iskola alsó tagozat

463

0

102

260

100

0

Általános Iskola alsó tagozat diétás étkezés

583

0

128

328

127

0

Általános Iskola felső tagozat

526

0

112

303

111

0

Általános Iskola felső tagozat diétás étkezés

663

0

142

382

140

0

Középiskola

787

0

213

339

234

0

Középiskolai diétás étkezés

1018

0

268

454

295

0

Időseket ellátó otthon

885

145

145

339

127

127

Időseket ellátó otthon diétás étkezés

1254

218

218

454

182

182

Habilitációs központ

612

0

145

339

127

0

Habilitációs központ diétás étkezés

854

0

218

454

182

0

Alkalmazottak

512

0

91

339

82

0

Alkalmazottak diétás étkezés

691

0

127

454

109

0

Szociális étkezők

339

0

0

339

0

0

Szociális étkezők diétás étkezés

454

0

0

454

0

0

Idősek Klubja

612

0

145

339

127

0

Idősek Klubja diétás étkezés

854

0

218

454

182

0

 

A rendelet-módosításról a Közgyűlés az alábbiak szerint szavazott:

Antunovits Antal

Igen

Dr. Bács István

Igen

Csornainé Romhányi Judit

Igen

Dr. Csőzik László

Igen

Demjén Attila

Igen

Donkó Ignác

Igen

Fülöp Sándorné

Igen

Dr. Havasi Márta

Igen

Kéri Mihály

Igen

Kopor Tihamér

Igen

Mórás Zsolt

Igen

Pulai Edina

Távol

Simó Károly

Igen

Szabó Béla

Igen

Szűcs Gábor

Igen

Tekauer Norbert

Igen

T. Mészáros András

Igen

Dr. Veres Judit

Igen