Dr. Bács István alpolgármester: Elmondja, hogy a nyár elején elkezdték a polgármester által júniusban bejelentett 4 játszótér terveztetési munkálatait. Ezek közül az elsőt a Grünwerk Tájépítész Műhely hétfőn szállította: az árazott és árazatlan költségvetést, valamint az összes kiviteli tervet. Építési beruházásról van szó, ami meghaladja a 10 millió Ft-ot és ezért beruházási célokmány elfogadása szükséges. Az üzembe helyezés és a használatbavételi engedély megadásának várható időpontját kéri módosítani 2017. november 30-ról 2018. március 31-re. A játszóteret mindenképpen szeretnék idén átadni, ellenben nem tudni, hogy milyen lesz az időjárás novemberben és a csepegtető rendszert ki tudják-e próbálni, illetve az ivókutat addigra le is kellene zárni. Azt fogja kérni, hogy a közbeszerzési eljárást úgy írják ki, hogy november 30-ig legyen kész a játszótér, ellenben a vizes munkálatok végső határideje 2018. március 31. legyen. A tavalyi évben például az ÉKFI december 15-ig végzett útburkolatbontást, annyira jó idő volt.

Szabó Béla a Városfejlesztési, Városüzemeltetési és Vagyongazdálkodási Bizottság elnöke: A Városfejlesztési, Városüzemeltetési és Vagyongazdálkodási Bizottság a mai rendkívüli ülésén tárgyalta és egyhangúlag elfogadásra javasolja a határozati javaslatot. Nagyon jónak tartja a bizottság a gondolatot, hiszen a környéken nincs játszótér.

Dr. Veres Judit képviselő: A városban újabb játszótér épül. A környéken valóban nincs játszótér, ez körülbelül a tizedik lesz a városban. Amikor 1990-ben társadalmi munkával a város első játszótere megépült a Bodzafa téren, az nagy nehézségekbe ütközött. Jól emlékszik rá, hogy a környéken lakók közül jó néhányan tiltakoztak, hogy zajos és zavaró lesz a játszótér. Ma már egymás után épülnek a játszóterek, szebbnél szebbek. Elég csak az Almafa utcaira, vagy az érdligetire gondolni, mindig tele vannak. Felhívja a figyelmet, hogy a gyerekeken kívül más nemzedékekre is gondoljanak. Az idősek részére kiülőt, asztalokat, ahova leülhetnek, sakkozhatnak, társaloghatnak. Felteszi a kérdést, hogy az idősek a saját udvaraikon kívül hol ülhetnek le a városban, hogy beszélgessenek, vagy pedig a bevásárlásból hazafelé menet leüljenek, illetve a nyugdíjasklubok tagjai valahol a szabadban is találkozhassanak. Tehát szerinte ezeket a játszótereket úgy kellene kialakítani, hogy sakkozásra, vagy bármilyen idősebb korosztálynak beszélgetésre, esetleg kuglizásra lehetőségük legyen. A kertváros szerinte ettől is színesebb lenne, hiszen minden zöldterület nagyon fontos. A terv valóban nagyon szép.

Dr. Bács István alpolgármester: Elmondja, hogy a nyár óta minden játszóteret úgy terveznek, hogy a sérült gyerekek számára is használható legyen. Lesz egy kifejezetten ilyen játszótér és pihenő park, amit ennek a programnak a keretében fognak létrehozni a Betonozó utcában. Ez a pihenő park úgy lesz kialakítva – ez lesz az első –, hogy az idősebb korosztály számára is feltöltődésként szolgáljon. Nem egy kifejezetten zajos játszóteret képzelnek el, hanem olyan játszóteret fognak megvalósítani, ahol minden játék kivétel nélkül olyan lesz, hogy azt sérült gyermekek is tudják használni, valamint az idősebb korosztály számára, akik megértőbbek a sérült gyermekekkel, pihenési lehetőséget fognak kialakítani. Megköszöni Dr. Veres Juditnak, hogy felhívta erre a figyelmet, a jövőben erre jobban fognak koncentrálni.

T. Mészáros András polgármester: Felteszi szavazásra a módosított határozati javaslatot, hogy az üzembe helyezés és a használatbavételi engedély megadásának várható időpontja 2018. március 31.

 

Az előterjesztett és szavazásra feltett határozati javaslat:

„Érd Megyei Jogú Város Közgyűlése az Érd, Töhötöm u. 13714 és 13713 hrsz-ú ingatlanokon tervezett játszótér megvalósítása céljából elfogadja a jelen határozat mellékletét képező beruházási célokmányt.

A beruházás megvalósításához szükséges 30.000.000,- Ft összegű forrást az Önkormányzat a 2017. évi költségvetéséről szóló rendelet általános tartalékának terhére biztosítja.

Határidő: azonnal

Felelős: T. Mészáros András polgármester

Melléklet a Közgyűlés __/2017. (VIII.31.) határozatához

CÉLOKMÁNY

1. A beruházó neve és címe:

Érd Megyei Jogú Város Önkormányzata

2030 Érd, Alsó u. 1-3.

2. A beruházás megnevezése, jellege:

 

Érd, Töhötöm u. tervezett játszótér kialakítása

3. A beruházás célja és szükségességének indoklása:

Településünk nagy kiterjedésű, döntően kertvárosi lakóterületeiről megállapítható, hogy – a többi hasonló nagyságú városhoz viszonyítva – nagyon csekély a közösségi célra használható zöldfelületek, parkok játszóterek száma, területe. Az utóbbi időben néhány park, játszótér kialakításra ugyan sor került, de cél az, hogy a város különböző területein újabb közösségi zöldfelületek jöjjenek létre.

4. A beruházás helye és a beruházással érintett ingatlan HÉSZ szerinti besorolása:

Érd, Töhötöm u. 13714, 13713 hrsz-ú ingatlanok, figyelembe véve a hatályos szabályozási tervet. Az ingatlanok övezeti besorolása: Vt-1 (településközpont terület), ill. KÖu (közúti közlekedési útterület)

5. A beruházás érintett ingatlanon belüli területi igénye (m2), a beruházás műszaki leírása, és a választott műszaki megoldások indoklása:

A két érintett ingatlanon a tervezett játszótér területe: 700 m2.

A játszótér két korábbi lakóingatlanon kerül kialakításra, ahol az előkészítés részeként a meglévő kerti burkolatokat el kell bontani, néhány fát, elhanyagolt növényzetet ki kel vágni. A játszótér kialakítását célzó tervek illeszkednek a Riminyáki u. –Töhötöm u. körforgalom későbbi átépítését tartalmazó szabályozási tervhez, a távlati útterületen annak kialakításáig a meglévő zöldterület – fák, bokrok – fenntartása biztosított. A körbekerített játszótéren kisebb-nagyobb korosztály számára elkülönítetten játszóeszközök, burkolt felületek padokkal, ivókúttal, növényzettel burkolt felületek találhatók. A növényzet fenntartására automata öntözőrendszer készül, az esti megvilágítást kandeláberek biztosítják. A játszóteret határoló utcák mentén új aszfalt járdaburkolat készül.

6. A becsült költségek részletes bemutatása:

 

- költségnemenkénti bontásban, éves ütemezéssel (ideértve legalább az előkészítési költségeket, a kapcsolódó szolgáltatások, árubeszerzések, és építési költségek összegét);

- a költségbecslés módja (tervezői költségvetés, műszaki értékbecslés, előzetes adásvételi megállapodás, stb.)

A teljes bekerülési költség ~bruttó 30 millió Ft, a tervező (Grüwerk Tájépítész Műhely) árazott költségbecslése alapján. Költségnemenkénti (bruttó) bontásban:

-  előkészítő munkálatok – 1.160.145 Ft

- építési munkák – 16.450.069 Ft

- berendezések – 6.834.894 Ft

- növénytelepítés – 1.112.564 Ft

- egyéb munkák – 4.438.650 Ft

7. A beruházási költségek forrása a forráshelyek megjelölésével:

az önkormányzat 2017. évi költségvetéséről szóló 3/2017. (II.15.) rendelet általános tartalék terhére

8. A szállítók kiválasztásának módja, az eljárás megnevezése:

a kivitelező közbeszerzési eljárásban kerül kiválasztásra

9. A megvalósítás jogi feltételei (pl. kisajátítás, telekalakítás stb.):

Az önkormányzati tulajdonú terület rendelkezésre áll, út kialakítását célzó szabályozási vonal érinti az ingatlanokat, a telekalakítást az önkormányzat elvégzi

10. A beruházáshoz szükséges megalapozó tanulmányok, tervek, előzetes megállapodások, stb. felsorolása, külön feltüntetve az előkészítéshez szükséges feladatokat és az előkészítés költségeit:

Játszótér környezetrendezése tájépítészeti kiviteli terv készítésére vonatkozó megrendelés a Grünwerk Tájépítész Műhely részére: bruttó 558.800 Ft

11. Alapközművek helyzete, a beruházás várható hatása az infrastruktúra terhelésére:

A szükséges közműkapacitások – elektromos energia, víz – a határos utcákban rendelkezésre állnak

12. Tulajdonos, üzemeltető vagyonkezelő (vagy a kiválasztás módjának) megjelölése:

tulajdonos: önkormányzat

játszótér, parkfenntartói feladat - ÉKFI

13. Az üzembe helyezés és a használatbavételi engedély megadásának várható időpontja:

2017. november 30.

14. Az üzemeltetés fedezetének megjelölése:

ÉKFI költségvetésében

15. A beruházás gazdasági értékelése és megtérülési ideje:

A beruházás jellegéből adódóan nem beszélhetünk gazdasági értékelésről, megtérülési időről. A beruházásnak elsősorban pozitív társadalmi hatását hangsúlyozhatjuk, hisz a játszótér, kulturált zöldfelület kialakítása növeli a közelben lakók életminőségét, komfortérzetét.”

 

A módosító indítványt tartalmazó, szavazásra feltett határozati javaslat:

„Érd Megyei Jogú Város Közgyűlése az Érd, Töhötöm u. 13714 és 13713 hrsz-ú ingatlanokon tervezett játszótér megvalósítása céljából elfogadja a jelen határozat mellékletét képező beruházási célokmányt.

A beruházás megvalósításához szükséges 30.000.000,- Ft összegű forrást az Önkormányzat a 2017. évi költségvetéséről szóló rendelet általános tartalékának terhére biztosítja.

Határidő: azonnal

Felelős: T. Mészáros András polgármester

Melléklet a Közgyűlés __/2017. (VIII.31.) határozatához

CÉLOKMÁNY

1. A beruházó neve és címe:

Érd Megyei Jogú Város Önkormányzata

2030 Érd, Alsó u. 1-3.

2. A beruházás megnevezése, jellege:

 

Érd, Töhötöm u. tervezett játszótér kialakítása

3. A beruházás célja és szükségességének indoklása:

Településünk nagy kiterjedésű, döntően kertvárosi lakóterületeiről megállapítható, hogy – a többi hasonló nagyságú városhoz viszonyítva – nagyon csekély a közösségi célra használható zöldfelületek, parkok játszóterek száma, területe. Az utóbbi időben néhány park, játszótér kialakításra ugyan sor került, de cél az, hogy a város különböző területein újabb közösségi zöldfelületek jöjjenek létre.

4. A beruházás helye és a beruházással érintett ingatlan HÉSZ szerinti besorolása:

Érd, Töhötöm u. 13714, 13713 hrsz-ú ingatlanok, figyelembe véve a hatályos szabályozási tervet. Az ingatlanok övezeti besorolása: Vt-1 (településközpont terület), ill. KÖu (közúti közlekedési útterület)

5. A beruházás érintett ingatlanon belüli területi igénye (m2), a beruházás műszaki leírása, és a választott műszaki megoldások indoklása:

A két érintett ingatlanon a tervezett játszótér területe: 700 m2.

A játszótér két korábbi lakóingatlanon kerül kialakításra, ahol az előkészítés részeként a meglévő kerti burkolatokat el kell bontani, néhány fát, elhanyagolt növényzetet ki kel vágni. A játszótér kialakítását célzó tervek illeszkednek a Riminyáki u. –Töhötöm u. körforgalom későbbi átépítését tartalmazó szabályozási tervhez, a távlati útterületen annak kialakításáig a meglévő zöldterület – fák, bokrok – fenntartása biztosított. A körbekerített játszótéren kisebb-nagyobb korosztály számára elkülönítetten játszóeszközök, burkolt felületek padokkal, ivókúttal, növényzettel burkolt felületek találhatók. A növényzet fenntartására automata öntözőrendszer készül, az esti megvilágítást kandeláberek biztosítják. A játszóteret határoló utcák mentén új aszfalt járdaburkolat készül.

6. A becsült költségek részletes bemutatása:

 

- költségnemenkénti bontásban, éves ütemezéssel (ideértve legalább az előkészítési költségeket, a kapcsolódó szolgáltatások, árubeszerzések, és építési költségek összegét);

- a költségbecslés módja (tervezői költségvetés, műszaki értékbecslés, előzetes adásvételi megállapodás, stb.)

A teljes bekerülési költség ~bruttó 30 millió Ft, a tervező (Grünwerk Tájépítész Műhely) árazott költségbecslése alapján. Költségnemenkénti (bruttó) bontásban:

-  előkészítő munkálatok – 1.160.145 Ft

- építési munkák – 16.450.069 Ft

- berendezések – 6.834.894 Ft

- növénytelepítés – 1.112.564 Ft

- egyéb munkák – 4.438.650 Ft

7. A beruházási költségek forrása a forráshelyek megjelölésével:

az önkormányzat 2017. évi költségvetéséről szóló 3/2017. (II.15.) rendelet általános tartalék terhére

8. A szállítók kiválasztásának módja, az eljárás megnevezése:

a kivitelező közbeszerzési eljárásban kerül kiválasztásra

9. A megvalósítás jogi feltételei (pl. kisajátítás, telekalakítás stb.):

Az önkormányzati tulajdonú terület rendelkezésre áll, út kialakítását célzó szabályozási vonal érinti az ingatlanokat, a telekalakítást az önkormányzat elvégzi

10. A beruházáshoz szükséges megalapozó tanulmányok, tervek, előzetes megállapodások, stb. felsorolása, külön feltüntetve az előkészítéshez szükséges feladatokat és az előkészítés költségeit:

Játszótér környezetrendezése tájépítészeti kiviteli terv készítésére vonatkozó megrendelés a Grünwerk Tájépítész Műhely részére: bruttó 558.800 Ft

11. Alapközművek helyzete, a beruházás

várható hatása az infrastruktúra terhelésére:

A szükséges közműkapacitások – elektromos energia, víz – a határos utcákban rendelkezésre állnak

12. Tulajdonos, üzemeltető vagyonkezelő (vagy a kiválasztás módjának) megjelölése:

tulajdonos: önkormányzat

játszótér, parkfenntartói feladat - ÉKFI

13. Az üzembe helyezés és a használatbavételi engedély megadásának várható időpontja:

2018. március 31.

14. Az üzemeltetés fedezetének megjelölése:

ÉKFI költségvetésében

15. A beruházás gazdasági értékelése és megtérülési ideje:

A beruházás jellegéből adódóan nem beszélhetünk gazdasági értékelésről, megtérülési időről. A beruházásnak elsősorban pozitív társadalmi hatását hangsúlyozhatjuk, hisz a játszótér, kulturált zöldfelület kialakítása növeli a közelben lakók életminőségét, komfortérzetét.”

 

Érd Megyei Jogú Város Közgyűlése 18 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül a következő határozatot hozta:

222/2017. (VIII.31.)

h a t á r o z a t a

a Töhötöm utcában tervezett játszótér megvalósításáról szóló beruházási célokmány elfogadásáról

Érd Megyei Jogú Város Közgyűlése az Érd, Töhötöm u. 13714 és 13713 hrsz-ú ingatlanokon tervezett játszótér megvalósítása céljából elfogadja a jelen határozat mellékletét képező beruházási célokmányt.

A beruházás megvalósításához szükséges 30.000.000,- Ft összegű forrást az Önkormányzat a 2017. évi költségvetéséről szóló rendelet általános tartalékának terhére biztosítja.

Határidő: azonnal

Felelős: T. Mészáros András polgármester

Melléklet a Közgyűlés 222/2017. (VIII.31.) határozatához

CÉLOKMÁNY

1. A beruházó neve és címe:

Érd Megyei Jogú Város Önkormányzata

2030 Érd, Alsó u. 1-3.

2. A beruházás megnevezése, jellege:

 

Érd, Töhötöm u. tervezett játszótér kialakítása

3. A beruházás célja és szükségességének indoklása:

Településünk nagy kiterjedésű, döntően kertvárosi lakóterületeiről megállapítható, hogy – a többi hasonló nagyságú városhoz viszonyítva – nagyon csekély a közösségi célra használható zöldfelületek, parkok játszóterek száma, területe. Az utóbbi időben néhány park, játszótér kialakításra ugyan sor került, de cél az, hogy a város különböző területein újabb közösségi zöldfelületek jöjjenek létre.

4. A beruházás helye és a beruházással érintett ingatlan HÉSZ szerinti besorolása:

Érd, Töhötöm u. 13714, 13713 hrsz-ú ingatlanok, figyelembe véve a hatályos szabályozási tervet. Az ingatlanok övezeti besorolása: Vt-1 (településközpont terület), ill. KÖu (közúti közlekedési útterület)

5. A beruházás érintett ingatlanon belüli területi igénye (m2), a beruházás műszaki leírása, és a választott műszaki megoldások indoklása:

A két érintett ingatlanon a tervezett játszótér területe: 700 m2.

A játszótér két korábbi lakóingatlanon kerül kialakításra, ahol az előkészítés részeként a meglévő kerti burkolatokat el kell bontani, néhány fát, elhanyagolt növényzetet ki kel vágni. A játszótér kialakítását célzó tervek illeszkednek a Riminyáki u. –Töhötöm u. körforgalom későbbi átépítését tartalmazó szabályozási tervhez, a távlati útterületen annak kialakításáig a meglévő zöldterület – fák, bokrok – fenntartása biztosított. A körbekerített játszótéren kisebb-nagyobb korosztály számára elkülönítetten játszóeszközök, burkolt felületek padokkal, ivókúttal, növényzettel burkolt felületek találhatók. A növényzet fenntartására automata öntözőrendszer készül, az esti megvilágítást kandeláberek biztosítják. A játszóteret határoló utcák mentén új aszfalt járdaburkolat készül.

6. A becsült költségek részletes bemutatása:

 

- költségnemenkénti bontásban, éves ütemezéssel (ideértve legalább az előkészítési költségeket, a kapcsolódó szolgáltatások, árubeszerzések, és építési költségek összegét);

- a költségbecslés módja (tervezői költségvetés, műszaki értékbecslés, előzetes adásvételi megállapodás, stb.)

A teljes bekerülési költség ~bruttó 30 millió Ft, a tervező (Grünwerk Tájépítész Műhely) árazott költségbecslése alapján. Költségnemenkénti (bruttó) bontásban:

-  előkészítő munkálatok – 1.160.145 Ft

- építési munkák – 16.450.069 Ft

- berendezések – 6.834.894 Ft

- növénytelepítés – 1.112.564 Ft

- egyéb munkák – 4.438.650 Ft

7. A beruházási költségek forrása a forráshelyek megjelölésével:

az önkormányzat 2017. évi költségvetéséről szóló 3/2017. (II.15.) rendelet általános tartalék terhére

8. A szállítók kiválasztásának módja, az eljárás megnevezése:

a kivitelező közbeszerzési eljárásban kerül kiválasztásra

9. A megvalósítás jogi feltételei (pl. kisajátítás, telekalakítás stb.):

Az önkormányzati tulajdonú terület rendelkezésre áll, út kialakítását célzó szabályozási vonal érinti az ingatlanokat, a telekalakítást az önkormányzat elvégzi

10. A beruházáshoz szükséges megalapozó tanulmányok, tervek, előzetes megállapodások, stb. felsorolása, külön feltüntetve az előkészítéshez szükséges feladatokat és az előkészítés költségeit:

Játszótér környezetrendezése tájépítészeti kiviteli terv készítésére vonatkozó megrendelés a Grünwerk Tájépítész Műhely részére: bruttó 558.800 Ft

11. Alapközművek helyzete, a beruházás

várható hatása az infrastruktúra terhelésére:

A szükséges közműkapacitások – elektromos energia, víz – a határos utcákban rendelkezésre állnak

12. Tulajdonos, üzemeltető vagyonkezelő (vagy a kiválasztás módjának) megjelölése:

tulajdonos: önkormányzat

játszótér, parkfenntartói feladat - ÉKFI

13. Az üzembe helyezés és a használatbavételi engedély megadásának várható időpontja:

2018. március 31.

14. Az üzemeltetés fedezetének megjelölése:

ÉKFI költségvetésében

15. A beruházás gazdasági értékelése és megtérülési ideje:

A beruházás jellegéből adódóan nem beszélhetünk gazdasági értékelésről, megtérülési időről. A beruházásnak elsősorban pozitív társadalmi hatását hangsúlyozhatjuk, hisz a játszótér, kulturált zöldfelület kialakítása növeli a közelben lakók életminőségét, komfortérzetét.

 

A határozati javaslatról a Közgyűlés az alábbiak szerint szavazott:

Antunovits Antal

Igen

Dr. Bács István

Igen

Csornainé Romhányi Judit

Igen

Dr. Csőzik László

Igen

Demjén Attila

Igen

Donkó Ignác

Igen

Fülöp Sándorné

Igen

Dr. Havasi Márta

Igen

Kéri Mihály

Igen

Kopor Tihamér

Igen

Mórás Zsolt

Igen

Pulai Edina

Igen

Simó Károly

Igen

Szabó Béla

Igen

Szűcs Gábor

Igen

Tekauer Norbert

Igen

T. Mészáros András

Igen

Dr. Veres Judit

Igen

 

A Közgyűlés rendkívüli ülése 10:30 órakor ért véget.

K.m.f.

 

Mecsériné dr. Szilágyi Erzsébet

T. Mészáros András

jegyző

 polgármester