dr. Bács István alpolgármester: A rendelet módosítása egészségügyi részt érint, mivel a választható védőoltások támogatása a módosítás tárgya. Azért volt erre szükség, mert az elmúlt időszakban a „B” típusú agyhártya-gyulladás elleni védőoltásra fokozott igény lépett fel, mely támogatható, ellenben kihasználják egyes gyógyszertárak, hogy nem hatósági áras gyógyszerről van szó, ezért 27 és 41 ezer forint között mozog ennek az ára. Sőt, az elmúlt időszakban volt olyan, hogy valaki külföldi euró számlát próbált meg elszámoltatni, illetve egy évnél régebbi oltást, hiszen nem volt ennyire pontosan szabályozva a kérdés. A rendeletmódosítással továbbra is minden eddigi védőoltást támogatni fog az önkormányzat maximum 15 ezer forint értékhatárig, és attól függően, hogy egyszer, vagy akár négyszer kell beadni, 15-től 60 ezer forintig is terjedhet a támogatás mértéke. A kiváltó szülő érdekelt lesz abban, hogy megfelelő gyógyszertári áron váltsa ki a védőoltást, nem pedig ott, ahol a legtöbbe került, mivel az önkormányzat úgyis kifizeti. Kéri a szülőtársait, hogy fiúgyermekeiknek is adassák be a HPV elleni védőoltást, mert az elmúlt évben egyetlen 12 évesnél idősebb fiúgyermeket sem oltottak be Érden ez ellen a vírus ellen. A vírus ugyan a méhnyak-rák egyik okozója, ellenben a fiúk is vírushordozók lehetnek, ami a nőkre komoly kockázatot jelent, és a férfiaknál is komoly gondokat okozhat.

Szűcs Gábor képviselő: Javasolja alpolgármester úrhoz csatlakozva, hogy amennyiben megoldható, akár az újságban is, külön hirdetés keretében tájékoztassák a lakosságot. A rendeletet támogatni fogja frakciójuk, teljes mértékben egyetértenek vele. Javasolja, hogy a legkedvezőbb áron forgalmazó helyekről is tájékoztassák a lakosságot.

dr. Bács István alpolgármester: A Bexero típusú védőoltás, melyet a meningococcus B ellen fejlesztettek ki, 2014 óta elérhető a piacon, egyébként az önkormányzat is támogatta. A tavalyi év végén lehetett hallani sajnálatos halálesetekről, melyet a meningococcus B okozott. A tavaly az egyik legnagyobb érdi gyógyszertárban decemberig 4 darabot adtak el az oltóanyagból, tehát 2 gyereket oltottak be, december hónapban pedig mintegy 20 darabot vettek meg. Az önkormányzat felmérést készített és most már a háziorvosok havi rendszerességgel 50 gyereket oldanak be a városban. A 27 ezer forintért egy Attila úti gyógyszertárban Budapesten lehet megkapni, egy másik érdi gyógyszertárban 41 ezer forintba került, ez addig fog tartani, míg hiánycikk lesz az oltóanyag. Ausztriából kell behozni, ez pedig drágább, mint a magyar termék.

T. Mészáros András polgármester: Az érdi újságban való megjelenéssel egyetért, mivel kérdés, észrevétel, hozzászólás nem érkezett felteszi szavazásra a határozati javaslatot.

 

Az előterjesztett és szavazásra feltett rendelet-tervezet:

„Érd Megyei Jogú Város Közgyűlése a szociális igazgatásról és a szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény 132. § (4) bekezdés g) pontjában és a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény 18. § (2) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 13. § (1) bekezdés 8. és 8.a pontjában, valamint a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény 2. §-ában és a 32. § (3) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:

1. § Aszociális ellátások helyi szabályairól szóló 7/2015. (II.27.) önkormányzati rendelet (a továbbiakban: Rendelet) 19/A. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:

„19/A. § (1) Az ajánlott védőoltáshoz nyújtott települési támogatás a fertőző betegségek (járványos agyhártyagyulladás, bárányhimlő, humán papilloma vírus) kialakulásának megelőzése érdekében nyújtott hozzájárulás.

(2) A támogatás nyújtásának alapfeltétele, hogy a gyermek családjában az egy főre jutó jövedelem a mindenkori nyugdíjminimum 350 %-át ne haladja meg.

(3) A humán papilloma vírus elleni védőoltáshoz nyújtott települési támogatásra jogosult a hetedik osztályos – 12. életévét betöltött – fiúgyermek.

(4) A kérelemhez mellékelni kell a vakcina kiváltásáról szóló gyógyszertári igazolást, valamint a gyermekorvos igazolását a vakcina beadásáról.

(5) A támogatás mértéke megegyezik a szülő által a vakcináért fizetett térítési díj összegével, azzal, hogy a támogatás összege legfeljebb 15.000,- Ft lehet.

(6) A támogatás iránti kérelmet a vakcina beadásától számított három hónapon belül kell benyújtani. E határidő elmulasztása jogvesztő.”

2. § A Rendelet a következő 49. §-sal egészül ki:

„49. § E rendeletnek a szociális ellátások helyi szabályairól szóló 7/2015. (II.27.) önkormányzati rendelet módosításáról szóló _/2017. (___.) önkormányzati rendelettel megállapított rendelkezéseit a 2017. február 28. napját megelőzően kiváltott vagy igazoltan megrendelt védőoltások tekintetében nem kell alkalmazni.”

3. § Ez a rendelet 2017. február 28. napján lép hatályba.”

 

Érd Megyei Jogú Város Közgyűlése 16 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül megalkotta a következő rendeletet:

4/2017. (II.27.)

önkormányzati rendelet

a szociális ellátások helyi szabályairól szóló 7/2015. (II.27.) önkormányzati rendelet módosításáról

Érd Megyei Jogú Város Közgyűlése a szociális igazgatásról és a szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény 132. § (4) bekezdés g) pontjában és a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény 18. § (2) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 13. § (1) bekezdés 8. és 8.a pontjában, valamint a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény 2. §-ában és a 32. § (3) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:

1. § Aszociális ellátások helyi szabályairól szóló 7/2015. (II.27.) önkormányzati rendelet (a továbbiakban: Rendelet) 19/A. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:

„19/A. § (1) Az ajánlott védőoltáshoz nyújtott települési támogatás a fertőző betegségek (járványos agyhártyagyulladás, bárányhimlő, humán papilloma vírus) kialakulásának megelőzése érdekében nyújtott hozzájárulás.

(2) A támogatás nyújtásának alapfeltétele, hogy a gyermek családjában az egy főre jutó jövedelem a mindenkori nyugdíjminimum 350%-át ne haladja meg.

(3) A humán papilloma vírus elleni védőoltáshoz nyújtott települési támogatásra jogosult a hetedik osztályos – 12. életévét betöltött – fiúgyermek.

(4) A kérelemhez mellékelni kell a vakcina kiváltásáról szóló gyógyszertári igazolást, valamint a gyermekorvos igazolását a vakcina beadásáról.

(5) A támogatás mértéke megegyezik a szülő által a vakcináért fizetett térítési díj összegével, azzal, hogy a támogatás összege legfeljebb 15.000,- Ft lehet.

(6) A támogatás iránti kérelmet a vakcina beadásától számított három hónapon belül kell benyújtani. E határidő elmulasztása jogvesztő.”

2. § A Rendelet a következő 49. §-sal egészül ki:

„49. § E rendeletnek a szociális ellátások helyi szabályairól szóló 7/2015. (II.27.) önkormányzati rendelet módosításáról szóló 4/2017. (II.27.) önkormányzati rendelettel megállapított rendelkezéseit a 2017. február 28. napját megelőzően kiváltott vagy igazoltan megrendelt védőoltások tekintetében nem kell alkalmazni.”

3. § Ez a rendelet 2017. február 28. napján lép hatályba.

 

A rendelet-módosításról a Közgyűlés az alábbiak szerint szavazott:

Antunovits Antal

Igen

Dr. Bács István

Igen

Csornainé Romhányi Judit

Igen

Dr. Csőzik László

Távol

Demjén Attila

Igen

Donkó Ignác

Igen

Fülöp Sándorné

Igen

Dr. Havasi Márta

Igen

Kéri Mihály

Igen

Kopor Tihamér

Igen

Mórás Zsolt

Igen

Pulai Edina

Igen

Simó Károly

Igen

Szabó Béla

Igen

Szűcs Gábor

Igen

Tekauer Norbert

Igen

T. Mészáros András

Igen

Dr. Veres Judit

Távol