T. Mészáros András polgármester: Elmondja, hogy határidő módosításról van szó a javaslatban.
Pulai Edina Pénzügyi és Költségvetési Bizottság elnöke: A Pénzügyi és Költségvetési Bizottság támogatta a javaslatot. Elgondolkodtatónak tartja, hogy ilyen hosszú ideig tart a támogatás juttatása a helyi viszonyok miatt.
T. Mészáros András polgármester: Úgy gondolták, hogy ha a város támogatja a szóban forgó településeket, különböző célok elérésére, próbálják elérni, hogy az összes pénz ott hasznosuljon ahová szánják, és ne másik állam adójába folyjon be, azonban ez így lassabb folyamat.
Szűcs Gábor képviselő: Frakciójuk támogatja a határozati javaslatot, kiegészítéskén elmondja, egyetért azzal, hogy a 45%-os ukrán háborús adót nem feltétlenül a magyar családok támogatásából kellene kifizetni.
T. Mészáros András polgármester: Mivel több kérdés, észrevétel, hozzászólás nem érkezett, felteszi szavazásra a határozati javaslatot.
Az előterjesztett és szavazásra feltett határozati javaslat:
„Érd Megyei Jogú Város Közgyűlése a Magyar Máltai Szeretetszolgálattal a kárpátaljai Ungtarnóchoz tartozó Botfalva és Sislóc települések megsegítésére megkötött támogatási szerződést a határozat melléklete szerint módosítja.
A Közgyűlés felhatalmazza a polgármestert a módosításról szóló okirat aláírására.
Határidő: 2017. február 28.
Felelős: T. Mészáros András polgármester
Melléklet a Közgyűlés __/2017. (II. 23.) határozatához
Támogatási megállapodás 1. számú módosítása
amely létrejött egyrészről
Érd Megyei Jogú város Önkormányzata
székhely: 2030 Érd, Alsó u. 1.
adószám: 15731254841132113
számlavezető pénzintézet: Raiffeisen Bank Zrt.
pénzforgalmi jelzőszám: 12001008-00209494-00100001
képviseli: T. Mészáros András polgármester
mint Támogató (a továbbiakban: Támogató)
másrészről
Magyar Máltai Szeretetszolgálat
székhely: 1125 Budapest, Szarvas Gábor út 58-60.
Cg.: 7.Pk.60910/1989
adószám: 19025702-2-43
számlavezető pénzintézet: OTP Bank Nyrt.
pénzforgalmi jelzőszám: 11784009-20200776
képviseli: Győri-Dani Lajos ügyvezető alelnök, Tihanyi Gábor irodavezető együttesen,
mint Támogatott (a továbbiakban: Támogatott),
együttesen továbbiakban „Szerződő Felek” között, alulírott napon és helyen, az alábbi feltételekkel:
1. Szerződő Felek elöljáróban rögzítik, hogy egymással 2016. június 20. napján Támogatási megállapodást (továbbiakban: Megállapodás) kötöttek a kárpátaljai Ungtarnóchoz tartozó Botfalva és Sislóc települések részére összesen 5.000.000 forint vissza nem térítendő támogatást nyújtása tárgyában.
2. A Szerződő Felek a Megállapodás 2. pontja az alábbiakra módosítják:
„2. Támogatott a jelen megállapodás 1.) pontjában meghatározott támogatás összegét a szerződés aláírásától 2017. június 30-ig terjedő támogatási időszakon belül, kizárólag a következőken részletezett szakmai feladatokra használhatja fel:
Ungtarnóc és a hozzá tartozó Botfalva és Sislóc támogatása”
3. A Szerződő Felek a Megállapodás 6. pontja az alábbiakra módosítják:
„6. Támogatott a kapott támogatás teljes összegével legkésőbb 2017. augusztus 31-ig a Támogatónak az alábbiak szerint köteles elszámolni.
Támogatott köteles Támogatónak benyújtani:
a) a támogatott cél tényleges megvalósulásáról rövid, 1-3 oldalnyi szakmai beszámolót,
b) jelen megállapodás 2. számú mellékletét képező „számviteli bizonylatok összesítője” táblázatot a 2014. évi XC. törvény (NEFE törvény) 17.§-a alapján könyvvizsgálóval hitelesítve.”
4. A Szerződő Felek a Megállapodás 8. pontját az alábbiakra módosítják:
„8. Amennyiben Támogatott nem használja fel a teljes támogatási összeget, úgy a támogatás összege és a felhasznált összeg közötti különbözetet köteles az elszámolással egyidejűleg, de legkésőbb 2017. augusztus 31-ig visszautalni a Támogató számlájára.”
5. A Szerződő Felek megállapodnak abban, hogy a Megállapodás jelen módosítással nem érintett rendelkezései változatlanul hatályban maradnak.
6. Jelen szerződésben nem szabályozott kérdésekben a Ptk. rendelkezései irányadók.”
Érd Megyei Jogú Város Közgyűlése 18 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül a következő határozatot hozta:
39/2017. (II.23.)
h a t á r o z a t
a kárpátaljai magyarok – Magyar Máltai Szeretetszolgálat közreműködésével kötött –támogatására vonatkozó megállapodás módosításáról
Érd Megyei Jogú Város Közgyűlése a Magyar Máltai Szeretetszolgálattal a kárpátaljai Ungtarnóchoz tartozó Botfalva és Sislóc települések megsegítésére megkötött támogatási szerződést a határozat melléklete szerint módosítja.
A Közgyűlés felhatalmazza a polgármestert a módosításról szóló okirat aláírására.
Határidő: 2017. február 28.
Felelős: T. Mészáros András polgármester
Melléklet a Közgyűlés 39/2017. (II. 23.) határozatához
Támogatási megállapodás 1. számú módosítása
amely létrejött egyrészről
Érd Megyei Jogú város Önkormányzata
székhely: 2030 Érd, Alsó u. 1.
adószám: 15731254841132113
számlavezető pénzintézet: Raiffeisen Bank Zrt.
pénzforgalmi jelzőszám: 12001008-00209494-00100001
képviseli: T. Mészáros András polgármester
mint Támogató (a továbbiakban: Támogató)
másrészről
Magyar Máltai Szeretetszolgálat
székhely: 1125 Budapest, Szarvas Gábor út 58-60.
Cg.: 7.Pk.60910/1989
adószám: 19025702-2-43
számlavezető pénzintézet: OTP Bank Nyrt.
pénzforgalmi jelzőszám: 11784009-20200776
képviseli: Győri-Dani Lajos ügyvezető alelnök, Tihanyi Gábor irodavezető együttesen,
mint Támogatott (a továbbiakban: Támogatott),
együttesen továbbiakban „Szerződő Felek” között, alulírott napon és helyen, az alábbi feltételekkel:
1. Szerződő Felek elöljáróban rögzítik, hogy egymással 2016. június 20. napján Támogatási megállapodást (továbbiakban: Megállapodás) kötöttek a kárpátaljai Ungtarnóchoz tartozó Botfalva és Sislóc települések részére összesen 5.000.000 forint vissza nem térítendő támogatást nyújtása tárgyában.
2. A Szerződő Felek a Megállapodás 2. pontja az alábbiakra módosítják:
„2. Támogatott a jelen megállapodás 1.) pontjában meghatározott támogatás összegét a szerződés aláírásától 2017. június 30-ig terjedő támogatási időszakon belül, kizárólag a következőken részletezett szakmai feladatokra használhatja fel:
Ungtarnóc és a hozzá tartozó Botfalva és Sislóc támogatása”
3. A Szerződő Felek a Megállapodás 6. pontja az alábbiakra módosítják:
„6. Támogatott a kapott támogatás teljes összegével legkésőbb 2017. augusztus 31-ig a Támogatónak az alábbiak szerint köteles elszámolni.
Támogatott köteles Támogatónak benyújtani:
a) a támogatott cél tényleges megvalósulásáról rövid, 1-3 oldalnyi szakmai beszámolót,
b) jelen megállapodás 2. számú mellékletét képező „számviteli bizonylatok összesítője” táblázatot a 2014. évi XC. törvény (NEFE törvény) 17.§-a alapján könyvvizsgálóval hitelesítve.”
4. A Szerződő Felek a Megállapodás 8. pontját az alábbiakra módosítják:
„8. Amennyiben Támogatott nem használja fel a teljes támogatási összeget, úgy a támogatás összege és a felhasznált összeg közötti különbözetet köteles az elszámolással egyidejűleg, de legkésőbb 2017. augusztus 31-ig visszautalni a Támogató számlájára.”
5. A Szerződő Felek megállapodnak abban, hogy a Megállapodás jelen módosítással nem érintett rendelkezései változatlanul hatályban maradnak.
6. Jelen szerződésben nem szabályozott kérdésekben a Ptk. rendelkezései irányadók.
A határozati javaslatról a Közgyűlés az alábbiak szerint szavazott:
|
Antunovits Antal |
Igen |
|
Dr. Bács István |
Igen |
|
Csornainé Romhányi Judit |
Igen |
|
Dr. Csőzik László |
Igen |
|
Demjén Attila |
Igen |
|
Donkó Ignác |
Igen |
|
Fülöp Sándorné |
Igen |
|
Dr. Havasi Márta |
Igen |
|
Kéri Mihály |
Igen |
|
Kopor Tihamér |
Igen |
|
Mórás Zsolt |
Igen |
|
Pulai Edina |
Igen |
|
Simó Károly |
Igen |
|
Szabó Béla |
Igen |
|
Szűcs Gábor |
Igen |
|
Tekauer Norbert |
Igen |
|
T. Mészáros András |
Igen |
|
Dr. Veres Judit |
Igen |